Somogyi Néplap, 1969. november (25. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-30 / 278. szám

Művészeti díjat alapítottak XXV. évfolyam, 218. szám. Vasárnap, 1969. november 30. Késsül as emlékmű makettje A Kaposvári Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága legutób­bi ülésén jóváhagyta egy művészeti dij alapitó okmá­nyát A művészeti dijat elő­ször 1970. december 2-án, ezt követőéin pedig minden évben a város felszabadulásának ün­nepén — annak tiszteletére és emlékére — osztják ki. Mind­azoknak, akik zenében és táncművészeiben; publiciszti­kában és irodalomban; szín­házművészetben, valamint a képző-, ipar- és építőművé­szeiben, a fotóművészeiben és a népi iparművészeiben ki­emelkedően hozzájárultak a A hideg idő beálltával, az ünnepek közeledtével sokkal többen utaznak az autóbuszo­kon, mint a nyári Műszakban. Nagyon hátrányos helyzetbe kerültek, ezzel azok az utasok, akik az Igái és Kaposvár kö­zötti községekben laknak. Különösen, érvényes ez a hét­fő reggeli és a péntek esti já­ratokon. A négy autóbusz, amellyel a nyolc órai munka­kezdésre utaznak az emberek, messziről jön, s csak kevesen férnek föl ra. A dolgozók ké­séssel érkeznek munkahelyük­re Sajnos, gyakori eset, hogy a bérletes utas lemarad, mert nagyon sokan utaznak jegy- gyei a távolabbi községekbe. Igaz, a MÁVAUT-nak mind­Noteszlap Elmulasztott kötelesség *>A munka, melyet el kell Végezni, nem enged,« — vé­dekezett benne máris auto­matikusan egy hang, amikor agyában felbukkant: mikor is volt utoljára otthon a fa­luban? A munka. Érezte: a véde­kezés az igazság kimondása ellen, nem áll szilárd tala­jon. *■Olvastam az újságban, hogy milyen sokfelé jártál, fiam« «•* írta az Édes resz­kető ujjakkal tartott ceruzá­val. Néhol el is mosódott az írás. »Biztosan tompa már a ceruza hegye — gondolta a férfi. Filléres, karcoló hegyű ceruzákra emlékezett gyerek­korából. Ott álltak a kefe­tartóban egy sereg kocát kö- ZÓtt. Az is eszébe jutott, hogy az idén az Édes névnapjára sem írt. Késón vette észre a dátumot, mert hosszabb vi­déki kiszálláson volt. Ami­kor visszaérkezett, akkor már egy hét eltelt a névnap óta. Már szégyellt írni. Fullasztó nyári napokra emlékezett, melyekhez az Édes vékony hangja úgy hozzá tartozott, mint a patakhoz a benne fic- kándozó hal. Egy-egy karéj zsíros kenyérre hívta, vagy jobb napokon kenyérre szelt kolbászt kinált. Kicsit elmélázott a rátörő emlékeken. »Mintha csak az anyám lett volna« -— gon­dolta. »Vagy talán még an­nál is jobb volt hozzám?« Az anyját nem ismerte, a le­lencből került az Édeshez. Eszébe jutott a gatyás, me­zítlábas társak csúfolódása. »Májé, Frankkávé, máié, Frankkávé ...« Nem szerette a nevét. Micsoda név az, hogy Frank? A faluban sen­kit sem hívtak így rajta kí­vül Ehnosolyodoi. »Holnap — gondolta. — Holnap este ha- zaugrom az Édeshez.« De va­lahogy úgy alakult, hogy másnap sem utazott el a fa­luba. Néha eszébe jutott ma­gának tett ígérete, ilyenkor mindig elhatározta, hogy másnap feltétlenül vonatra ül. Igén, holnap egész biz­tosan — oondolta. — De eze­ken az estéken már nem tért vissza jókedve, • nehezen alud* el Rendszerint azt el­mondta, hogy az Édes ott áll a kis falusi bakterház előtt, s őt egyre messzebbre ragadja tőle a gyorsuló vonat. Csak álmában mondta ki magára a »hálátlan« jelzőt. Csak álmá­ban. L. L város kulturális életének gaz­dagításához, a művészeti ág fejlődéséhez és különböző fó­rumokon méltóan reprezentál­ták azt A díjak odaítélésénél a bí­ráló bizottság az életművek és a több éves alkotói tevékeny­ség értékelése mellett magas színvonalú. egyedi teljesít­ményeket is figyelembe vehet. A határozat alapján a vb 1970-től kilenc művészeti díjat — három 5900 forintos; három 3000 forintos és három 2000 forintos díjat — nyújthat át arra érdemes alkotóknak. A bíráló bizottság tagjait a vb nevezi ki. egy, hisz a bérletet ebene kifi­zették, de annak az utasnak nem, aki reggel 7-kor elindul hazulról, és 'csak; este 7 óra­kor érkezik ismét lakóhelyére. Nem beszélve arról, hogy a kalauz ahelyett, hogy kisegítő járatot kerne — látva a sok leniaradt utast —, gorombas- kodik az emberekkel és leszál­lítással fenyegeti őket Kérjük a 13. sz. AKÖV ve­zetőit, sürgősen vizsgálják ki panaszunkat, és mielőbb in­tézkedjenek. A bejáró utasok nyugdíjasok találkozója A legidősebb kereskedőbe*» a Somogy megyei Élelmiszer- kis­kereskedelmi Vállalat nyugdíja­sait köszöntötték tegnap a Fegy­veres Erők Klubjában Kaposvá­ron. A vállalatnál már hagyo­mány, hogy esztendőnként egy­szer összehívják a nyugdíjba vo­nult dolgozóikat, s elmondják, hogyan fejlődött egy év alatt a vállalat. Megkérdezik azt is, ho­gyan él a több mint hatvan nyugdíjas. Kis részük tizenöt- húsz ember időnként visszatér a pultok mögé; többször Is se­gít a vállalatnak. Tegnap nemcsak köszöntötték a nyugdíjasokat, bánéin két em­bert búcsúztattak is. Az egyik Pákozdi Károlynéj a cseri bolt volt dolgozója, a másik Somhe­gyi Ferenc, a Zalka Máté utcai hűsbolt dolgozója. Ok ebben az évben hagyták abba a munkát. Közös vállalkozást- hozott- létre tegnap a siófoki Napfény­szállóban megtartott tanács­kozáson a bokrosi, a kőröshe­gy!, a szentkúti és a mindszenti termelőszövetkezet. Elha­tározták, hogy Balatcmföldvar térségében* tízholdas területen lovaglópályát építenek. Itt ál­lítanak fel negyvenöt faházat is. A 1 termelőszövetkezetek fenntartásában működő üdüló­Andrzej Wajda, Zbygniew Cybulski fölfedezője, barátja és színészi zsenialitásának ki. bantakoztatója éppoly döb­benten áshatott a színész ér­telmetlen halálhíre fölött, mint a népszerű filmmű­vész tisztelői, akik csak filmjeiből ismerték. A ren­dezői most megpróbálja Kaposvár felszabadulásá­nak 25. évfordulójáról a vá­ros iskolái kiállításokkal is megemlékeznek. Tablók, hím­zések, műhaíb makettek és különböző ötletes szemléltető anyagok készültek és készül­nek ezekben a napokban a jü. bileumra, a város negyedszá­zados fejlődésének bemuta­tására. A Gárdonyi Géza Ál­telepet december 10-én kezdik el építeni. A kemping melléit vitorlásokat is bérelhetne!; az itt üdülök. A közös gazdasá­gok tizenegy standot állítanak föld a Balaton -parton és Ka­posváron; ezeket saját áru­jukkal látják el. A vállalkozás Ügyeit külön igazgató-tanács intézi, s az IBUSZ is segíti ezt a munkát fölidézni a halott jóba­rát alakját, és némileg Választ keres arra a kínzó kérdésre is, mennyire volt mégis szük­ségszerű a vadítóan ostoba, szerencsétlen véletlen. A fiira: döbbenetesen őszin, te és kegyetlenül kínzó vallo­más egy hányatott sorsú gyűlésén elhatározták, hogy elkészítik a Szabadság parki emlékmű pontos, kicsinyített mását Munkájukhoz a szak­emberektől kaptak társadal­mi segítséget. Kappéter Adám mérnök, valamint Gáspár László es Tábori Gábor, a MEZÖBER dolgozói a na­pokban elvégezték a műsze­res fölméréseket, élkészítet­Mintegy hatvan termelőszö­vetkezeti főagronómus, műsza­ki vezető és munkavédelmi fe­lelős vett részt azon a tapasz­talatcserén, amelyet a Kapos­vári Járási Tanács mezőgaz­dasági és élelmezésügyi osztá­lya rendezett Toponáron. Toka Lajos osztályvezető a megnyi­nemzedékről és egy önpusztí­tó hivatásról. Ilyen belülről felfakadó, mély és megrázó önvallomást a művészetről, a művész, életformájának, kínzó fájdalmáról keveset ismer a film történelem, A Minden eladó című len­gyel filmet ma játsszák a La­tinka Filmsrfiúaázban. átadták az obeJiszk nagymé­retű fotója/. így a raj két tagja nekiláthatott a szép fel­adatnak. Holnapra 1:50 nagy­ságban elkészítik az emlék­mű kicsinyített gipsz mását Az ország egyik legszebb fel- szabadulási emlékművének ez lasz a második makettje. Ké­pünkön: Bódog László és Nagy Jenő VIII/b osztályos tanu­lók makettkéssítés közben. tójában elmondotta, az a cél vezette a rendezőket, hogy ily módon is hozzájáruljanak az üzemi balesetek csökkentésé­hez. A mezőgazdaság gépesíté­sével ugyanis fokozatosan nőtt a járásban a balesetek száma. Nem teremtenek mindenütt megfelelő anyagi fedezetet a védőberendezések beszerzésére, és sok az öreg, meglehetősen nagy balesetveszélyt rejtő eró- ós munkagép. Tátrai János, a toponári—ri­mányi Egyesült Eiő Tsz elnök- helyettese a szövetkezet mun­kavédelmi tevékenységével is­mertette meg a vendégeket. Utalt rá, hogy gyakran u tagok felelőtlensége okoz balesetet — két halálos végű üzemi bal­eset volt tavaly Taporiáron —, de *az is báj, hogy helyenként maga á tsz-elnök akadályoz­za a rendelkezések, megtartá­sát. Takács Dezső, a járási ta­nács műszaki-munkavédelmi felügyelője is. eLmoncjta, tiogy a* balesetelhárítási szabályok nem mindig érvényesülnek a gyakorlatban, s ez részben azért. vari. mert elmaradnak az ellenőrzések. Dömötör-József, a helyi tsz műszaki - vezetője a munkavé­delmi szakbizottság munkájá­ról tartott tájékoztatót. A ta­pasztalatcseré részvevői meg­nézték a • toponári gépjavító műhelyt,*, a rimányi majort. Többén - szóvá tették (például a nagybajómi Horváth Géza és a szentgáloskéri Kalocsa Já­nos), hogy társadalmi .ellen­őrök: alkalmazására volna szükség, de sokat* segíthetné­nek a tiiggeUenített munkavé­delmi megbízottak is a bal- lesetelhárításban. Közelebb hozná a cél megvalósítását, ha az a felsőfokú munkásvé­delmi tanfolyam, amit a SZOT szervez az egyéb termelési ágazatokban dolgozó mérnö­köknek és technikusoknak — a * termelőszövetkezeti szak­emberek számára is megvaló­sulna. J0IUCA <0£0K Válás Nagyné beadta a váló­pert. Ártárgyaláson pa­naszkodik a bírónál;: — Ezt nem lehet kibír­ni, kérem! A férjem úgy bánt velem, mint egy ku­tyával! — Talán bántalmazta magát? Nagyné dühödte« felel: — Nem, de azt akarta, hogy hű legyek hozzá. A gyorsvonaton A gyorsvonat egyik fül­kéjében kiét férfi állan­dóan sort iszogat. Araiét elfogy az egyik üveg, rög­tön felállnak, és a táská­ból kihúzzák a kővetke­zőt A fülkében ül egy kisfiú, is, akinek már feltűnt ez a sok ivás, érdeklődve nézte a két férfit aztán az apjához fordult: — Apu, mondd, mennyi ennek a bácsinak a fo­gyasztása száz ’ kilométe­ren? Apróságok Még halála után is tré­fát Űzött titkárnőjével egy dallasi üzletember. Végrendeletében a követ­kezőt írta: »Mivel meg­ígértem csinoß titkárnőm­nek, hogy rá is hagyok valamit ígéretemet híven teljesítem: ráhagyom Utolsó üdvözletemet Ciao, miss Simpson!« • • • Az ausztráliai Nyllavsrt városka polgárai eiliata­rázták, hogy egyszerűbb és angolosabb . liangzású nevet adnak városuknak. Egyszerűen megfordítot­ták az elnevezést s azóta 3 várost Trevallynnak hívják. « * * Eredeti reklámot talált magának egy phoenixi (Egyesült Államok) bor­bélyüzlet tulajdonosa. Az űriét fölött a következő felirat, díszelgett: »Húsz borbélysegéd dolgozik itt. Érdekes témák, legfris­sebb pletykák minden, időben biztosítva vannak! • * • Richard Briners bostoni fiatalembert nemrégiben 20 dollár pénzbüntetésre ítélte a bíróság, mert éj­jel az utcán énekelt. Mi­vel nem volt pénze a büntetés kifizetésére hangversenyt tartott a vá­rosi fogház elítéltjeinek. Szegény foglyok! • • • John Dobson camdeni (Egyesült Államok) lelki- pásztora vasárnapi szent­beszéd eben megható pél­dákkal igyekezett lebe­szélni a hívőket a lopás­ról. Egy kivételével vala­mennyieket meggyőzte Az az egy ellopta a szent- atya templom előtt vesz­teglő gépkocsiját. SomogyiNéplap Az MSZMT» Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2, Telefon: 11-510, ll-Sll, 11-512- Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrziink meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő- izethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft* Index: 25 067. Készült a $>omogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka S. u. 6. Felelős vezető: Mautner József. Sürgős intézkedést kérünk tálános Iskola VIII/b-s raj- ték a fölmérési rajzokat, s Faházak Földváron Munkavédelmi tapasztalatcsere Toponáron

Next

/
Oldalképek
Tartalom