Somogyi Néplap, 1969. november (25. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-23 / 272. szám

MAI KOMMENTÁRUNK

Vita a szerkesztőségben:

SZAKEMBEREINK ÉS A MEZŐGAZDASÁG

Egy tanfolyam elé

SOMOGYI NÉPLAP

Yasarnap, 1960. november 23.

2. A gyakornoknevelésről

A gondok ismertek. A tények, a számok kérlelhetetlenek. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy eljutottunk odáig: sürgősen változtatnunk kell a kialakult helyzeten, mert megfelelő színvonalon, a szó igazi értelmében gazdálkodni ma már nem lehet szakember nélkül. De hogy szerezzük meg, hogy biztosítsuk a szükséges szakembereket? Ez a kérdés visszatérő motívum volt az an- kéton és több nézet is összecsapott.

A mesztegnyői szövetkezet január elsejétől ötöd magával kezdi az évet; a természeti és a közgazdasági adottságokat figyelembe véve öt szövetkezet mondta ki az egyesülést. A jövőre vonatkozóan formálódnak a tervek, az elképzelések, de pillanatnyilag még nincs íőagranómus (!).

— Érdeklődünk, jövünk, megyünk, keressük, kutatjuk a megfelelő embert — mondta Horváth László mesztegnyői elnök, — de nem olyan köny- nyű kiválasztani a valóban alkalmas szakirányítót.

— Utólag könnyű okosnak lenni. De nem lett volna-e jó ösztöndíjjal szakembert nevelni? Volt-e ösztöndíjasuk?,

— Volt egy. Nem kifejezetten a mi ösztöndíjasunk, de mi is segítettük. Többet ajánlottak neki Marcaliban, hozzájárultunk, elment.

— A szövetkezeti ösztöndíjnak nem vagyok a híve — mondta Paska Ferenc. — Két rka van ennek. Először is igen hosszú ideig kell a gazdaságnak befektetni — gondolok itt az öt év tanulmányi időre —, másrészt pedig ki tudja, hogy abban a tizennyolc éves fiatalban mi lakozik, egyáltalán lesz-e belőle szakember, ha elvégzi az egyetemet. Hosszú idő, költség, és bizonytalan, zsákbamacska módszer ez.

— Kész szakember kell a mai nagyüzemnek — szólt közbe Keserű József darányi elnök.

— Attól függ, hogy mit értesz te kész szakember alatt — válaszolt 3 somogyszili fő- agronómus.

— Megfelelő szakképzettséBarátság

és együttműködés

H

úsz évvel ezelőtt, 1949. november 24-én alakult meg a magyar—szovjet műszaki-tudományos együttműködési bizottság. Ekkoriban a magyar népgazdaság éppen hogy kiheverte a háború súlyos pusztításait, s az ipar termelése elérte az 1938. évi szintet. A hatalomért folyó harc ékkor már eldőlt, szocialista államiságunk kialakult, így országunk a nagyarányú iparosítás és gazdaságfejlesztés küszöbén állt. A nyugati világ viszont még a normális árukapcsolatok fejlesztésétől is elzárkózott, s a gazdasági zsarolás eszközével, a hírhedt embargós politikával akarta a szocialista országokat térdre kényszeríteni. Nálunk mégis új üzemek, gyárak, iparágak, városok létesültek a Szovjetunió önzetlen segítségével.

A fejlődés, bár sok lemondást, áldozatot kívánt és nem is volt mindig ellentmondásoktól mentes, végül is eredményes volt, elvezetett gazdaságunk, műszaki-tudományos együttműködésünk mai állapotához. Az elvetett mag jó talajba került, kapcsolataink immár kölcsönössé váltak, mi is adunk és segíthetünk. Az elmúlt két évtizedben Magyar- ország 3500 műszaki dokumentációt kapott a Szovjetuniótól és viszonzásképpen 2500-at adott át. Hatezer magyar és ezerhatszáz szovjet szakember járt tanulmányúton a partner- országban.

Az utóbbi időben a magyar- szovjet műszaki-tudományos együttműködés megélénkült, új formákat is öltött. A műszaki dokumentációk ingyenes cseréjén kívül lehetőség nyílt például az új eljárások, megoldások, licencek vásárlására. Így az anyagi ösztönzés eszközeivel serkentik a tapasztalatot, dokumentációt átadó vállalatot a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésére, az együttműködés hatékonyságának növelésére. S a két ország minisztériumainak, országos hatóságainak együttműködését mindinkább kiegészítik a vállalatok, intézetek közvetlen kapcsolatai. Jelenleg mintegy 300 magyar és szovjet vállalat cseréli ki közveltenül műszakitudományos tapasztalatait, s hangolja össze fejlesztő és kutatómunkáját.

Országaink internacionalista együttműködése mind mélyebb műszaki-gazdasági tartalommal telítődik. Valamikor úgy gondoltuk, hogy a szocialista országok gazdasági integrációja politikai-hatalmi síkon, a nemzetközi méretű központi tervezéssel valósul meg. Ma már nyilvánvaló, hogy a nemzeti gazdaságok irányításában végrehajtott reformok, az áru- és pénzkapcsolatok fejlesztése a vállalati önállóság növelése a szocialista nemzetközi gazdasági kapcsolatokban is új megoldásokat kíván.

Számtalanszor elmondtuk már ünnepi és köznapi alkalmakkor, hogy mit köszönhetünk a Szovjetunióval való együttműködésünknek. És mindannyiszor joggal, mert a magyar népgazdaság elemi létfeltételei közé tartoznak a Szovjetunió nagyarányú nyersanyag- és energiaszállításai, valamint gép- és késztermék-vásárlásai. Ám az előnyök és a haszon egyoldalú túlhangsúlyozása a kölcsönös érdekektől független internacionalista kapcsolatok látszatát keltve, különböző félreértésekre vezet. Mindenekelőtt csökkenti közvéleményünk és az illetékes vezetők felelősségérzetét. Korlátozza egyebek között a Szovjetunió nagy belső piacának megnyerésére, világ- színvonalú tudományos és technikai tapasztalataink átvételére irányuló erőfeszítéseket és kezdeményezéseket.

Nem várhatjuk például nemzetközi szintű döntésektől vagy a KGST szakosítási ajánlásaitól termékeink kelendőségét a Szovjetunióban. Vállalataink nemzetközi méretű kezdeményezéseire« kockázatvállalására van szükség. Ahogy a Magyar Optikai Művek világszínvonalon kifejlesztette a szovjet számítóközpontokhoz, vezérlő és adatfeldolgozói kibernetikai rendszerekhez kapcsolódó úgynevezett perifériákat, amelyek adatokat táplálnák a memóriaegységbe, illetve az eredményeket leolvassák, a gépi jeleket lefordítják, s ezzel megvetette a negyedik ötéves, terv egyik nagyszabású fejlesztési programjának alapját. Hazánk hasonló kezdeményezések révén 10 millió lakosával, szerény kutató-fejlesztő apparátusával bekapcsolódhat más, nagyhorderejű, nemzetközi összefogást igénylő műszaki-tudományos vállalkozásba.

E

rre azért van lehetőség, mert a Szovjetunió, mint gazdasági és műszaki tudományos világhatalom, egyenrangú partnerének tekinti kis országunkat. S a proletár internacionalizmus, nemzeti önbecsülésünk azt követeli, hogy ismerjük föl az egyenjogúságra, az érdekközösségre alapított kapcsolatok fejlesztésében rejlő lehetőségeket, tartalékokat. Merítsünk tehát bátrabban a világ első szocialista hatalmának gazdag kincsestárából. A magyar— szovjet műszaki-tudományos kapcsolatok elmélyítése, országaink kutató-fejlesztő tevékenységének összehangolása, szellemi erőinek tervszerű munkamegosztása mindkét ország érdekeit szolgálja.

Kovács József

gű és megfelelő tapasztalatai embert.

— No, nekem más a véleményem.

— Lehet. De szerintem a szövetkezet anyagi helyzetétől nagyban függ az, hogy egyáltalán milyen szakembert fogad. A mostani problémáik mások, mint az öt évvel • ezelőttiek. Akkor — még magában gazdálkodott a darányi tsz — nálunk sem 'gén volt szakember. Az új helyzet azt kívánja, hogy másképp gondolkodjunk. Most már elég szép számmal vannak nálunk szakemberek. Persze ez sem elég. De... Tíz lakásunk van, most építünk még egyet. Olyan feltételeket tud,unk mi biztosítani, hogy joggal meggondoljuk, kit veszünk fel. A szellemi beruházás az sokszoros kamattal térül vissza. De úgy akarunk beruházni hogy valóban vissza térüljön! Ismétlem, bizonyos anyagi bázis, szilárdság kell ahhoz, hogy így gondolkodjunk.

— Nekem viszont az a véleményem — vette vissza a szót Paska Ferenc —, hogy a szakember-utánpótlást — és ebbe beleértek mindenkit: ag- ronómust. jogászt, állatorvost, üzemgazdászt — úgy kellene biztosítani, hogy a tsz ne kötelezze el magát. Jöjjenek a fiatalok, dolgozzanak, adjuk meg ehhez a föltételeket — az ő dolguk pedig az, hogy bizonyítsanak. Aki jól dolgozik, szót ért a tagsággal, azt a közösség úgyis megszereti es az maradjon véglegesen.

— Igen. A szakemberhiány megszüntetésének egyik kulcskérdése a fiatal szakemberek nevelése.

— Szakember. Ebbe a gyűjtőfogalomba sok mindenki beletartozik — fejtegette Frankó László boronkai elnök. — De valójában kit tekinthetünk annak? Szerintem azt, aki elméletileg és gyakorlatilag egyaránt jól felkészült.

— Ez az, amit az üzemben kell megszerezni.

— Korábban volt arról szó — vetette fel Horváth László nagybajami elnök —, hogy kijelölnek gyakornoknevelő gazdaságokat. Olyan üzemeket, ahol megfelelő szakgárda van, amelytől valójában tanulhatnak a pályakezdők. A gyakorlati idő letelte után aztán ezekből a tsz-ekből mehetnének — természetesen a megyén belül, és ez nem önzés — más szövetkezetekbe azok a fiatal szakemberek, akiknek ismeretei gyakorlati tapasztalatokkal is párosulták. Ez a módszer talán jó lenne. Meg kellene szervezni.

Ez a gondolat is helyesléssel találkozott. S ahogy Fxner Zoltán, a megyei párt- bizottság mezőgazdasági osztályának munkatársa mondta, a felsőoktatási intézmények vezetői is egyetértenék ezzel a módszerrel. Marad tehát egyetlen kérdés: miért nem próbáljuk meg?

(Folytatjuk.)

Tizennégy kilométer az 1—7-esen

Az építésvezetőt,- aki arra vállalkozott az embereivel, hogy átformálja a tájat, Te- mesi Imrének hívják. A zöldellő vetések és az ősztépte sárga kukoricaszárak közé haragos hangú gépeket hozott, s szívós munkával ültetik át az M—7-es út somogyi szakaszát a térképről a valóságba.

— A földmunkával nagyrészt kész vagyunk. Csak a hidaknál van még hátra valamennyi.

— Mennyi?

— Ügy kétszázezer köbméter.

Csodálkozunk: ez kevés? Magyarázatként teszi hozzá:

— Amíg kész lesz az út, egymillió köbméter földet kell megmozgatni. NyolcszázHolnap kezdődik a szövetkezeti elnökök és párttitkárok továbbképző tanfolyama. Két csoportban, két- két héten keresztül szervezett oktatásin vesznek részt. Oktatás. Talán nem is egészen helyes ez a kifejezés, hiszen ennél sokkal többet ad, s ahogy a tapasztalatok bizonyítják — a részvevőknek többet jelent ez a tanfolyam. Mert nem először kerül sor ilyen jellegű továbbképzésre. Lassan úgy is mondhatjuk, hagyományai vannak. S hogy a módszer gyakorlattá, hagyománnyá vált — az önmagában igazolja hasznosságát, jelentőségét.

A szövetkezetek gazdasági irányítása, az ott folyó politikai munka akkor 'hatékony akkor helyes, ha mindenkor igazodik ahhoz a dinamikus fejlődéshez, amely jellemzi egész életünket. Az elmúlt évben nem arról tanácskoztak, vitatkoztak, konzultáltak az elnökök és a párttitkárok, mint egy évvel korábban, és más témák vetődnek fel most, mint tavaly.

Végiglapozva a tanfolyam tematikáját megállapítható, hogy szó lesz itt minden olyan agrárgazdasági és agrárpolitikai kérdésről, mely napjainkban nemcsak foglalkoztatja szövetkezeti elnökeinket, párttitkárainkat, hanem amelyeknek ismerete nélkülözhetetlen munkájukhoz. Segítik őket a rájuk váró feladatok elvégzésében. Országos és megyei vezetők tartanak előadásokat olyan

jelentős témákról, mint pél* dául a pártmunka módszerének és stílusának fejlesztése, a párt vezető szerepe, az 1967. évi III. törvény bevezetésének tapasztalatai, a negyedik ötéves terv főbb célkitűzései, a szövetkezeti személyzeti munka tapasztalatai, a mellék- és kiegészítő tevékenységek továbbfejlesztésének lehetőségei, a szocialista tudat erősítésével kapcsolatos feladatok, az új mechanizmus hatása megyénk gazdasági éleiére — és so- rolhanánk tovább az érdeklődés középpontjában álló, itt elhangzó témálcat. Az értékes előadásokon túl a konzultációk, a viták módot ad- imk a vélemények kicserélésére. S mindez végső soron az ismeretek gyarapodásában összegeződik.

Szólni kell még valamiről. Egy évben egyszer nyílik arra mód, hogy szövetkezeti elnökök, párttitkárok ilyen népes csoportja huzamos ide- ig együtt lehet. Nemcsak az előadók, a vitavezetők adhatnak sok újat, megszívlelendő hasznos tanácsot a részvevőknek, hanem az egymás közölt kialakuló eszmecserék is, melyek rendszerint úgy kezdődnek: »Na mi újság, hogy vagy, hogy csinálod?-... S hogy menynyire fontos, sokat jelent az ilyen baráti beszélgetés is, azt azok tudják a legjobban, al "? holnap összegyűlnek Balatonföldváron, és akik majd két hét múlva felváltják az első csoportot.

V. M.

— Most mi lesz?

— Rátöltünk addig, amíg meg nem szilárdul a talaj. Betont csak akkor kap, ha megáll a süllyedés.

Három és fél tonnás, billenőplatós gépkocsik, önjáró puliok hordják, egyengetik a földet. A pulink tizenkét köbmétert is elvisznek egyszer.

— Kevés a gépkocsi. Most egy pesti AKÖV dolgozik itt. A nyáron szegedi kocsik segítettek. Még több autó kellene.

— Jól jött ez a hosszú ősz.

— Ajjaj! És hogy sírtunk, amikor megeredt az eső. Azt hittük, mindennek vége.

A szél kegyetlenül borotvál, de a földhányások között még érezni a nap melegét. Szélárnyékb'an próbálok tájéA markolóknak kevés a gépkocsi.

’ If I,■ “«J**1** ' '*m ’,Pfr kozódni. Nem ismerek rá a

>| vÁjEFW' Balatonkilitibe vezető útra

ÍHMHMoÍ ' -jl jy‘? * *1 sem. Süllyesztik, s mellette ké' TBi'lW'r'lf'** "f’fit4 Aszül a vízelszivo rendszer. QHBJhHIHP •->-IflLflEuf usy bújik át majd az M—7-es

|Wpí f ifi alatt.

— Az aluljárókat úgy epit- júk meg. hogy nyújtani le- " jv ét HUEt ,'%|f hessen. ha készül az autopólya második ága is.

* -AtíSr ... WLfllriir — Mikor tes.-.ü!’’

A kiliti út vízleercsztője olyan mélyen lesz, mint a Sió viz- — Azt hiszem húsz évig ez szintje. az egy ág is elviszi a forgalóta harminc centimétert, szállt. A Síó-hfd olyan magasra épül, hogy a középsó nyíláson a ba- A tervezett huszonnégy volt. jók is átjuthassanak.

Megyünk tovább, a hídépítőkhöz. A Sió fölött dolgoznak, és víkendháznak is beillő épületekben laknak. A telep ott húzódik a parton. Rengeteg vasrudat és deszkát tárolnak az udvaron. Mind a Sió-híd- hoz kell. A készülő híd — középen harmincöt méteres nyílásával — mint egy lepke úgy fekszik a víz fölött.

— Itt télen is megy a munka. Kell, mert a nyáron csak akkor tudjuk erre hordani a kavicsot. A balatoni út nem bírná fölvenni még a mi forgalmunkat is a nyári mellé.

— Mikor lesz kész ez a szakasz?

— A határidő 1970. december harmincegy, de forgalomképes csak 1971. május 31-re lesz. Azért azt is megírhatná, hogy a Pestre tartó somogyi autósok a jövő májustól már megkerülhetik Fehérvárt. A megye határánál rácsatlakozhatnak az autópályára.

Az úton sok gép dolgozik.

— Kik tehetnek a legtöbbet

azért, hogy maradjanak a határidők ? 9

— Az emberek. Akik itt dolgoznak, s akik az anyagot küldik.

Kercza Imre

Fényképezte: Grábner Gyula