Somogyi Néplap, 1969. november (25. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-18 / 267. szám
Sok volt a döntetlen a labdarúgó NB l-ben Mint az a bajnoki hajrában már megszokott, a kiesés ellen küzdő csapatok az NB I-ben is határtalan lelkesedéssel küzdenek. A veszélyeztetett egyesületek csöppet sem kímélik a bajnoki mezőny első felében helyet foglalókat. Ennek következménye, hogy vasárnap például hat mérkőzés közül négy döntetlenül végződött. A Ferencváros kezdte a sort. A zöld-fehérek amolyan »leed- si formában« futballoztak Csepelen. A végén a Fradi örülhetett az egy pontnak. Soroksáron a Salgótarján tett előnyre szert, de aztán a hazaiak egyenlítettek. Szombathelyen a hazaiak előnyét a vendégek faragták le, így lett döntetlen. Komlón a Rába ETO—Komlói Bányász találkozón nagy harc után született igazságos pont- osztozkodás. A vasárnapi két győztes közül az Eger vaskos meglepetéssel szolgált. Az egriektől már elfordult a hazai közönség. így alig négyezer néző látta, hogy miként fektette két vállra az Egri Dózsa a Vasas csapatát. Dunaújvárosban a Tatabányai Bányász nyerte biztosan meg a mécsesét. Szombaton az Ú. Dózsa fölényes, a Honvéd keserves győzelmet aratott. A bajnoki táblázat élén a helyzet nem változott. Nagyon érik az újpestiek bajnoksága. Alul viszont annál bonyolultabb a helyzet Papíron még az Egri Dózsa is megmenekülhet Mindenesetre a szerdai hétközi forduló után esetleg tisztább lesz majd a kép. Ferencváros—Csepel 1:1 (1:0) Csepel, 14 000 néző. V. Somlai. G: Szőke, ill. Rottenbiller. Salgótarján—Egyetértés 1:1 (1:0) Soroksár, 2000 néző. V.: Kaposi. G: Jeck, ill. Kuharszki. Szombathely—Pécs 1:1 (0:0) Szombathely. 8000 néző. V.: Vízhányó. G: Gangli, ill. Máté. Tatabánya—Dunaújváros 2:0 (2:0) Dunaújváros, 3000 néző. V.: Almást G: Csernai. Monostori. Eger—Vasas 2:1 (1:0) Eger, 4000 néző. V.: Wotta- va. G: Faliszek, Czeczeli, ill Farkas. Komló—Rába ETO 0:0 Komló, 5000 néző. V.: Szilvást A ?isufascsapatek sii€@r©i a labdarúgó NB ll-ben Továbbra is veszélyes zónában van a Táncsics és a Siófok Elérkezett a fináléhoz a labdarúgó-bajnokság az NB II. osztályban. Még egy forduló van hátra, s aztán bajnokokat avatunk, meg búcsúzunk a kiesőktől. Az idei év a harmadik vonaliban a vasutascsapatok nagy sikerét ígéri. A KeA labdarúgó N 1. Ü. Dózsa 2. Bp. Honvéd 3. Ferencváros 4. Vas.is 5. Rába ETO 6. Csepel 7. P. Dózsa 3. MTK 9. Tatabánva 10. Salgótarján ü. Szombathely 12. Diósgyőr 13. Komló 14. Dunaújváros !5. Egyetértés 16. Egri Dózsa B 1 állas 27 19 6 27 17 7 27 15 9 n 15 3 27 11 9 37 11 8 27 12 5 27 9 6 27 9 6 27 9 5 27 6 10 27 7 7 27 4 12 27 7 1 27 5 7 27 5 6 2 78 3 60 3 53 9 64 7 48 8 3 10 35 12 4 ?. 12 29 13 26 11 24 13 25 11 18 16 ?2 15 26 16 22 25 44 :?4 41 :25 T9 :39 33 :33 3 : 0 0 3 ’ 28 :51 2 :39 2' •3i "3 : 1 ?> 44 21 :35 2 :47 1; :49 1' :60 16 A Videoton mellett a SZE0L is bejutott az INß l-bc Bár meg két forduló hátravan, a [eljutás kérdése már eldőlt az NB I B osztályban. A székesfehérvári Videoton után a Szegedi EOL csapata is kiharcolta a feljutást. W- tavait kiesett két csapat tehát az idén jól vizsgázott, s jövőre a szegediek is meg a fehérváriak is ott lehetnek a legjobbak között. Hogy melyik három csapat esik ki az NB I B-ből, arra csak az utolsó két forduló ad feleletet. ' Videoton—Szállítók 3:1, Bp. Spartacus—Békéscsaba 1 0, Zalaegerszegi TE—Kecskemét 3:1, Ganz-MÁVAG—Székesfe hérvári MÁV 0:0, Pécsi Bányász—Miskolc 2:2, Szolnok— Várpalota 1:0, Szegedi EOL— Nagybótony 3:0, Oroszlány— Győri Dózsa 4:4, Ózd—BKV Előre 1:0. Az NB I B bajnokság állása: 1. Videoton 32 23 3 6 87:39 49 2. Szeged 32 18 1 6 61:37 44 3. ZTE 32 14 10 8 56:33 38 4. P. Bányász 32 14 9 9 46:38 37 5. Várpalota 32 15 5 12 43 35 35 6. Bp. Spart. 32 12 11 9 56.46 35 7. Oroszlány 32 13 8 lt 47 :41 34 8. Békéscsaba 32 13 8 11 47:41 34 6. Kecskemet 32 12 8 12 38:37 3:; 10. Szolnok 32 9 12 11 34 :42 30 11. Szállítók 32 10 9 13 47:52 29 12. Sz.-fehárvár 32 11 7 14 35:40 29 13. Ganz 32 10 8 14 32:42 28 14. Ózd 32 10 7 15 36:42 27 15. Elő rí 32 7 12 13 28 :33 26 16. Gy. Dózsa 32 8 10 14 38:54 25 17. Miskolc 32 7 8 17 26:57 22 18. Nagybátony 32 8 4 20 29:71 20 leti csoportban a Debreceni VSC, az Észaikiiban a Budapesti VSC már bajnok és feljutott az NB I B-be. A somogyi szurkolókat közelebbről érdeklő Nyugati csoportban is egy vasutascsapat bajnoksága érik. A Győri MÁV "DAC győzött a pécsi rangadón, s most már aligha érheti meglepetés. Ami a somogyi csapatok szereplését illeti, csak a K. Kinizsi teljesítményéről lehet elismerően nyilatkozni. Az élelmezésiek utolsó hazai mérkőzésükön is bizonyították, hogy a csapat formája az őszi idényben fokozatosan fölfelé ível. A Kinizsi simán verte a bajnoki táblázaton előkelő helyet elfoglaló Pápát. A Táncsics SE és a Siófoki Bányász változatlanul a kiesőzónában tanyázik. A 29. fordulóban a Siófok vizsgázott jobban, fölényesen győzött a Szekszárdi Dózsa ellenében. Helyzete mégis nagyon nehéz. A Táncsics SE valamivel köny- lyebb helyzetben van, hisz a csapat — amely kétségkívül balszerencsés vereséget szenvedett Szombathelyen — utolsó mérkőzését hazai pályán játssza. K. Kinizsi—Pápa 4:0 (1:0) V.: Ez volt a negyedik! A K. Kinizsi—Pápa NB II-es labdarúgó mérkőzésen is góllal mu tatkozott be Horváth, a K. Kinizsi középpályás játékosa, aki elég messziről is megtalálta a rést a rövid sarokba. NB III... NB III... 4s utolsó forduló tisztássá majd a fi. Vasas és a Marcali helysetét Kaposvári ökölvívó-győzelem a Dorog ellen, de... Az NB Ill-as bajnokság utolsó előtti fordiüója a meglepetések sorozatát hozta. A somogyi csapatok közül ez alkalommal a Barcs és a Lábod idegenben vesztesként hagyta el a játékteret. Minthogy az ellenlábasok közül többen győztek, így a középmezőnyben még nagyobb lett a tömörülés és sok a helycsere. A kiesés elkerüléséért küzdő Kaposvári Vasas és a Marcali Vö rös Meteor kétségbeesettem hajrázik A Vasas Mohácson igen értékes pontot szerzett, s minthogy a P. Porcelán vereseget szenvedett, a Vasas előtt újra megcsillant a remény a bennmararlásra. DÉLNYUGATI CSOPORT Mohács—K. Vasas 0:0 A K. Dózsa sport csamulm ugyan most is megtelt, a szebb napokat is átélt szurkolótábornak azonban nem sok öröme akadt a Kaposvári Dózsa—Dorogi Bányász NB II-es ökölvívómérkőzésen. Már a mérlegeléskor kitűnt. hogy a vendégeknek három, a kaposváriaknak két súlycsoportban nincs versenyzőjük. Ráadásul a párosítás is rosszul jött ki. ezért mindössze hat mérkőzésre került sor a szo!: Az elpusztíthatatlan Tóbi (jobbról) — miután rítóban. Ezek a csapatnak égetően szüksége volt rá, — issem igen tud- mét csatasorba állt. Tóbi a váltósúlyú Hajták felrázni az úut három meneten át űzte hajtotta, gyak- ökölvívás ked- ran mcg *s sorozta. Ezért volt meglepetés velőit nkíir iPcr a Pontozók ítélete, hogy a mérkőzés eredmé- íu i, oye eldöntetlen, följebb akkor jöttek tűzbe, amikor az igen gyenge napot kifogó mérkőzésvezető tévedései valóban bosz- szantóak voltaik. Végül is nyert a Dózsa, de nem sok hiányzott a meglepetéshez. A pont nélküli Dorog is feladta a leckét az igen tartalékos kaposvári együttesnek. K. Dózsa—Dorogi Bányász 13:9 Kaposvár, 300 néző. V.: Jan- da. Győztesek: Zsiga ellenfél nélkül, Mártom ellenfél nélkül, Szabó pontozással, Balogh ellenfél nélkü, Csorbái pontozással, Koch döntő fölénnyel, ilL Rácz ellenfél nélkül. Be- reczki ellenfél nélkül, Kapus pontozással, Kelemen pontozással. A Tóbi—Hajdú mérkőzés (a pontozók szerint) döntetlenül végződött Végeredmény 13:9 a K. Dózsa javára. Mohács, 500 néző. V.: Teg zes. Mohács: Péter — Völgyesi, Oláh, Alföldi — Késily (Au- bert !■), Aubert IL, Pörkölt, Pártényi, Straub, Bánfai, Gombár (Dárdái). Edző: Gyévai István. Vasas. Szentesi — Tames, It vas, Székács (Horvath Z.), Erdős, Devecseri — Biró, Horváth 11., Herbei, Andrejka (Matics), Fülöp. Edző: Szent- gróti János. Hatalmas küzdelem jellemezte a találkozót. Az első félidőben Andrejka és Herbei hagyott ki óriási helyzetei. Szünet után a hazaiak játszottak nagy fölényben, három perccel a befejező^ előtt a kaposvári kapufán csattant a labda. Két ellentétes félidő volt, a látottak apaján az eredmény igazságos. Jók: Oláh, Pártényi, Bánfai, ill. Szentesi, llvás, Erdős, Devecserú Bonyhád — Barcs 4:0 (2:0) Bonyhád, 400 néző. V.: Kiss R. Bonyhád: Bocska — Szabó, Ambrus, Péter — Fazekas, Flá- ding — Szegedi, Pataki, Wág- ner (Füleki), Varga, Szász (Vajda). Edző: Losonczi István. Barcs: András — Pálmai (Tóth), Szokol, Berda — Bá- torfi, Nagy — Kimpf (Felső), Gulyás, Kuczkó, Horvath, Kra- pecz. Edző: Mayer György. 5. pete: Fláding iveit szabadrúgást a barcsi kapu elé. Pataki a hálóba penderítette a labdát. 1:0. 10. perc: Gulyást a 16-03on belül buktatták, ll-es. Berda büntetőjét azonban a felső léc hárította. 26. perc: Pataki ívelt középre és Szisz nem (hibázott. 2:0. 77. perc: Füleki húszméteres labdaja vágódott a barcsi hálóba. 3.0. 90. perc: Vajda ívelt be szögletet, az őrizetlein Pataki beállította a végeredményt. 4:0. Alacsony színvonalú mérkőzésen végig a hazaiak 'rányitottak, a barcsi csapat fáradt együttes benyomását keltette. Dunaújváros — Lábod 1:0 (1:0) Dunaújváros, 150 néző. Vezette: Folcz. D. Fapír: Hasztafi — Bíró. Németh, Halpacker — Orbán, Szálkái — Márton, Feiier, Kőszegi, Mudó, Dénes (Kertész). Edző: Horváth László. Lábod: Márkus — Németh, Filiszár (Fülöp IL), Wirth — Nagy, Hadi — Takács, Borzas, Novak, Lebár, Fülöp I. Edző: András József. 5. perc: Filiszár a földbe rúgott, a lábáról leperdülö labdái Mudó csípte el, s ót lépésről a léc mellé küldte. 1:0. Filiszár megsérült, egy ideig ápolták, aztán végleg elhagyta a játékteret. s helyére Fülöp II. állt be. 16. perc: Hadit utánrúgá- sért a játékvezető kiállította. Kétségkívül balszerencsés mérkőzést vívott a Lábod Dunaújvárosban. Filiszár. majd később Németh sérülése, továbbá Hadi kiállítása megpecsételte a lábodi csapat sorsát. Jók: Németh, Márton, Mudó, ill. Márkus, a mezőny legjobbja, Nagy, Fülöp I. Kaposvár. 3000 néző. Szabó. K. Kinizsi: Kovács (Bogdán) — Balogh, Szöllősi, Németh — Horváth, Savanyó — Márton, Nagy, Göncz, Segesdi (Szabó), Laczkovics. Edző: Zag József. Pápa: Szép — Nyári, Áldozó, Mező — Zsenák, Varga — Horváth I., Horváth 11., Szabadijai, Horváth III., Polgár (Pólusa). Edző: Tóth II. József. Mindjárt kezdés után a játékvezető az elhunyt Korom- pai Valér emlékére 1 perc gyászszünetet rendelt el. Aztán a kaposvári csapat lendült bele, bár kezdetben nem volt olyan folyamatos a játéka, mint ahogy azt az utóbbi időben a csapattól megszoktuk. A lövésekkel is baj volt Igaz, hogy a 29. percben Göncz labdáját a kapufa mentette. Aztán Márton labdáját a gólvonalról vágták ki a védők. A 38. percben szabadrúgásból szerzett vezetést a kaposvári csapat. Mintegy 28 méterről rúghatott szabadrúgást Laczkovics, aki a rosszul felállt sorfal mellett a léc mellé vágta a labdát. 1:0. Válaszként kitámadtak a vendégek is Horváth II. labdája azonban elszállt a léc fölött. A félidő utolsó eseménye két szabadrúgás volt. Nagy és Laczkovics azonban most nem találta el a kaput. Szünet után ismét Kinizsirohamok vezették be a játékot. Aztán Zsenák célozta meg Kovács kapuját, a labda azonban élzúgott a léc fölött. A 12. percben ismét a pápai középTovábbi erdemények a Délnyugati csoportban: Dombóvári Szövetkezet— Sárbogáid 1:0, Baja—P. Porcelán 2:1, P. Steinmetz—PEAC 2:0, P. Volán—Nagymányok 0:1, Pécsi BTC— Dombóvári VSC 0:1. Hátralevő mérkőzések. November 23: Barcs—Dombóvári Szövetkezet, Nagymányok— PBTC. I’EAC—Volán, Lábod— P. Steinmetz, P. Porcelán— Dunaújváros, K. Vasas—Baja, Sárbogárú—Mohács, DVSE— Eonybád. pályás játékos Zsenák lett a főszereplő, aki egy összecsapás után megrúgta Nagyot. A játékvezető a közelben állt, s leküldte a pályáról a pápai játékost. A tíz főre olvadt vendégekkel szemben óriási fölénybe került a Kinizsi. Hamarosan meg is indult a gólok sorozata. A 15. percben Márton labdájával Göncz ugrott ki és nem hibázott. 2:0. A 25. percben Laczkovics továbbított Nagyhoz, aki kapura1 tört, kicselezte a kifutó kapust is ét úgy lőtt a hálóba. 3:0. A 27. percben Laczkovics—Márton— Horváth volt a labda útja, s a középpályás Horváth ez alkalommal is feliratkozott a góllövőlistára. 4:0. A Kinizsi kapust cserélt, Zag edző a fiatal Bogdánt küldte a pályára, aki mindjárt három széf védéssel mutatkozott be. As utolsó percekben isimét a Ki nizsi támadott. A bajnoki tábláztt 5. helyét elfoglaló Pápa nem esély nélkül érkezett Kaposvárra. Hamarosan kitűnt azonban, hogi a fokozatosan magára találc Kinizsi ma nagyobb feladatot megoldására is képes. A talál közön egy pillanatig sem vol vitás, hogy melyik csapat nyer Az kétségkívül megkönnyítetit a Kinizsi dolgát, hogy a pápaiak egyik kulcsembere elragadtatta magát és kiállították A látottak alapján a gólarán], nem is túlzott. Jók: Balogh Szöllősi, Horváth, Nagy, ill Áldozó, Horváth II. Savaria—K. Táncsics 1:0 (0:0) NYUGATI CSOPORT Marcali VM—Keszthely 4:2 (2:1) Marcali, 600 néző. V.: Hegedűs. Marcali: Szántó 1. (Bácsi) — Hosszú, Szűcs, Polgár — Dunkler, Kosi — Bene, Molnár, Szántó II., Lázár, Rigó. Edző: Abonyi Károly. Keszthely: Vá- '•adi — Ferdinand, Bognár, Mazzag — Karácsi, Biczó — Péhm, Fábián, Bohus, Nagy, Török. Edző: Kovács Miklós.. 8. perc: Fábián szerzel! vezetést a vendégeknek. 0:1. 30. perc: összjáték ulán Lázár (Folytatás az 5. oldalon) Szombathely, 200 néző. V.: Borzási. Savaria: Szandi — Virágh, Navratil, Geitsnek — Kecskés, Kovács — Molnár (Gáspár), Bíró (Németh M.), Gaál, .Márkus, Nagy. Edző: Végvári István. K. Táncsics: Csepecz — Lahó, Báli, Ágfalvi — Jankó Kovács — Székely, Kocsis Kajtár, Knapik, Vágvölgyi Edző: Váradi Lajos. Kölcsönös erőfelmérés jegyében telt él az első negyedóra, amelynek eseménye két szom- bahelyi szabadrúgás volt. Gaál labdái azonban elzúgtak a léc fölött. A 17. percben a kitörő Székely nyolc méterről a kapusba vágta a labdát. Nem sokkal később a jobbszélső futtából kissé elhamarkodva fölé bombázott. Félóra után csökkent a játék irama, az utolsó tizenöt percben egyik kapu sem forgott veszélyben. Szünet után Savaria-roha- moltkal folytatódott a játék. Egymás után nyolc szög1 etet rúgott a hazai csapat, ezek azonban nem jelentettek veszélyt, mert a Táncsics-védelem Csepeczcel és Bálival az élen mindent könnyűszerrel tisztázott. A 20. percben vezette szünet utáni első támadást a Táncsics, Knapik óriási helyzetből 14 méterről fölé bombázott. A 25. percben szabadrúgás szállt a kaposvári kapura, a balszélső Nagy óriási lövése a sorfal között tartott a sarokba, Csepecz azonban re. mek vetődéssel hárítani tudati A hátralevő időszakban Már kus néhány partdobása okozat zavart a Táncsics kapuja előtt A 90. percben Kajtár óriási helyzetet hibázott el, labdáját i kapus elcsípte, nyomban ki i dobta, s Nagy elszáguldott i szélen úgy, hogy Lahó csak szöglet árán tudta öt feltartóz tatni. A beívelt sarokrúgásná tömörülés kerekedett a Tán csics kapuja előtt, Csepecze földre rántották, s a labda i Táncsics hálójába perdült. / játékvezető szabadrúgást ítél a szombathelyiek ellen. A Sa varia játékosai reklamáltak erre a bíró megkérdezte a part jelzőt, aki szerint a kaposvá riak részéről kezezés történi Ezért a bíró megmásítva ere deti ítéletét, 11-est ítélt a Sa varia javára. Hosszú huzavon után a 95. percben Nagy rúgt a büntetőt, s a hálóba vágta labdát. 1:0. Újrakezdésre má nem is volt idő. Izgalmakban bővelkedő, he Igenként jó mérkőzés volt i szombathelyi. Kezdetben mind két csapat sokat idegeskedett Aztán már-már úgy látszott hogy nem bír egymással a ké együttes, amikor jött a hosz szabbításban esett gól. (Nett tudni, hogy Borzási játékvezet miért hosszabbított.) Ez ha tározóit balszerencse. Jók Kecskés, Geitsnek, ill. Csepea Báli, Lahó és Kajtár. Siófok—Szekszárd 3:0 (1:0) Siófok, 800 néző. V.: Gáspár. Siófok: Kálmán — Kenéz, Szép, Babán — Csupor, Csaba — Györfi, Meggyes, Fehér, Szabó (Pusztqi), Takács. Edző: Fapp Gyula. Szekszárd: Li- povszky — Jerabek, Grllér, Lelovich — Becze, Csordás (Budimácz), Micskó (Fenyve Lizák, Freppán, Kalász, Tör Tdző: Nagy József. Negyedórás idegeskei után fölénybe került a ha csapat. A 19. percben Ták: lövését a kapufa mentette. 20. percben góllá érett a ha. (Folytatás az 5. oldalon) B SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1969. november 18.