Somogyi Néplap, 1969. október (25. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-11 / 236. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér M SZ H P SOMOGY M E G YE I B I Z O TTS A G A N A K LAPJA XXV. évfolyam, 236. szám 1969. október II., szombat A szovjet államférfiak és a francia külügyminiszter tárgyalásai A Szovjetunió és Franciaország kapcsolatainak és együttműködésének további fejlesztése érdekében teendő lépéseket vitatta meg tegnap Nyiko- laj Podgomij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Maurice Schumann, francia külügyminiszter. Ezt kővetően Koszigin szovjet kormányfő fogadta a francia külügyminisztert Tegnap folytatódtak a megbeszélések Schumann és Gro- mUco szovjet külügyminiszter között Az erről kiadott sajtó- közlemény szerint a feleket kölcsönösen érdeklő fontos problémák kerültek szőnyegre. Később Gromiko ebéden látta vendégül francia kollégáját Az ebéden mondott beszédében a szovjet külügyminiszter hangsúlyozta: »országunkban nagy megelégedést kelt, hogy az utóbbi években fellendülőiben vannak a Szovjetunió és Franciaország kapcsolatai. A két fél erőfeszítései pozitív eredményekkel jártak politikai, kereskedelmi, gazdasági téren, a tudományos, a technikai és a kulturális kapcsolatok fejlesztésében. Teljes mértékben vonatkozik ez országainknak a nemzetközi küzdőtéren kifejtett együttműködésére is.« Maurice Schumann válaszában kiemelte, milyen kedvező Maurice Schumannt, a Francia Köztársaság külügyminiszterét (baloldalt) a Kremlben fogadta Koszigin szovjet miniszterelnök. (Képtávírón érkezett — TASZSZ—KS) Pham Van Dong Walter lllbrichtnál Walter Ulbricht, a NSZEP első titkára, az NDK államtanácsának elnöke tegnap fogadta a Vietnami Demokratikus Köztársaság Pham Van Dong miniszterelnök vezette párt- és kormányküldöttségét, amely részt vett az NDK huszadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken. A beszélgetés során Walter Ulbricht hangsúlyozta, hogy csak az agresszió« csapatok Dél-Vietnamból történő teljes kivonása biztosíthatja reálisan a béke helyreállítását Vietnamiban. Pham Van Dong tájékoztatta a NSZEP első titkárát az amerikai agresszió ellen folyó küzdelemről, a VDK erőfeszítéseiről a pusztítások nyomainak felszámolására és a szocializmus építéséről a Vietnami Demokratikus Köztársaságban. (MTI) Az ENSZ politikai bizottsága a szovjet j avaslat-teevezettel kezdi a vitát A közgyűlés általános vitájának végeztével megkezdődik a napirendi pontok tárgyalása a teljes ülésen és az egyes bizottságokban, az ülésszak első számú politikai bizottsága a n* mzetközi biztonság megszilárdításával foglalkozó szovjet javaslattervezet megvitatásával kezdi meg tevékenységét. Tizenhárom ország javaslatára az ENSZ-közgyűlés napirendjére tűzték a repülőgépek erőszakos eltérítésének problémáját. A javaslat eredetileg »légikalózkodásról« szólt, Malik szovjet és El Farra jordániai küldött azonban a közgyűlés általános ügyrendi bizottságának vitájában rámutatott arra, hogy ilyen formában a javaslat egyes országok politikai propagandájának céljait szolgálja. Malik hangsúlyozta, hogy a repülőgépek erőszakos eltérítése kétségkívül komoly probléma, és akadályozója lehet a rendszeres légi közlekedésnek, az illetékes nemzetközi légiforgalmi szervek azonban már foglalkoznak ezzeL »Egyes körök bizonyos konkrét esetekkel kapcsolatban tendenciózus és Dobrinyin és Sisco megbeszélése hatást gyakorolt rá és kísérőire a szívélyes fogadtatás. Annák a nézetén ele adott hangot, hogy nincs olyan terület, amelyen a barátság és az együttműködés jobban mégnyilvánulhatna, mint a béke útja. Ez feltételezi a Szovjetunió és Franciaország szoros együttműködését Végezetül nyilatkozatában kifejezte azt a meggyőződését, hogy a francia—szovjet együttműködés elősegíti majd a nemzetközi feszültség enyhítéséi, (MTI) Washingtonban tegnap — háromhónapos szünet után — folytatódtak a közel-keleti válság politikai rendezését célzó szovjet—amerikai kétoldalú megbeszélések. Dobrinyin, a Szovjetunió washingtoni nagykövete és Sisco, az amerikai külügymi- nlsztreium államtitKára tegnap 90 perces eszmecserét folytatott A találkozóval egyidejűleg az amerikai illetékesek közölték: Washington bízik abban, hogy november közepén ismét megindulhatnak az ENSZ békeközvetítő akciói a közel-keleti probléma rendezése érdekében. Maurice Schumann nyilatkozata Maurice Schumann francia külügyminiszter, aki hivatalos látogatáson a szovjet fővárosban tartózkodik, nyilatkozott a moszkvai rádiónak és televíziónak. Kijelentette, hogy a szovjet— francia tanácskozások a nemzetközi feszültség enyhítéséhez vezető utak keresését célozzák, és egyaránt érintik az európai, a közel-keleti, valamint az ázsiai problémákat. Kiemelte, hogy utazásának célja az erőfeszítések egyeztetése a két ország közötti kapcsolatok tekintetében, továbbá a tudományos-műszaki, kulturális és kereskedelmi együttműködés továbbfejlesztése. »Tudom — hangsú’yozta Schumann —, hogy látogatásom kisebb jelentőségű, mint azok, amelyek majd követik.« A megfigyelők a francia külügyminiszternek ezt a kijelentését úgy értelmezik, mint célzást Pompidou elnök 1970- ben sorrakerülő moszkvai útjára. Jugoszlávia támogatja a budapesti felhívást A borszőlő és a must átvételi ára megyénként változik A szüret eddigi tapasztalatai Október második hetében a hazai borvidékeken az utolsó szakaszba érkezett a szüret. A gyümölcs érésére az elmúlt két hét időjárása igen kedvező volt, emiatt számos gazdaság visszafogta a szőlő- szedés tempóját. Az agronómu- sok ugyanis arra számítottak, hogy a napsütéses idő tovább javítja majd a cukorfokot. A szüret eddigi tapasztalatai azt igazolják, hogy a pincegazdaságok idei irányárai a homoki szőlőterületeken 14—17 százalékkal alacsonyabbak az elmúlt évinél. Az árcsökkenést részben a kereslet csökkenésével magyarázzák, részben pedig azzal, Vogy a korábban leszüretelt homoki szőlők cukorfoka eléggé alacsony volt. Emiatt a Magyar Állami Pincegazdaság több üzeme 15- ről 13-ra módosította az átvehető must cukorfokának alsó határát Az egyes megyék között az alapárakban is jelentős az eltérés. (Az alapárakat különben szeptember eleje óta háromszor is módosították.) Az álapárkülönbség a legjelentősebb Pest és Bács- Kiskun megye között. A 15— 16 cukorfokos vegyes borszőlőért Bács-Kiskun megyében az átvevő vállalat október elején 3,70 forintot fizetett kilogrammonként, ugyanezért az áruért Pest megyében kilogrammonként csak 3,35 forintot kaptak a termelők. A 15— 16 cukorfokos, nagyüzemektől felvásárolt must ajánlata Bács- Kiskun megyében literenként 25 fillérrel volt alacsonyabb Pest megyéhez képest. A történelmi borvidékeken jól fizetnek a kitűnő minőségű mustok. Az eddigi tapasztalatok szerint a felvásárló vállalatok — figyelembe véve az árintézkedéseket — előnyben részesítik a jó fajtájú, kitűnő minőségű termést. (MTI) Zágrábban tegnap megtartották a Jugoszláv Kommunista Párt, a jugoszláv szakszervezetek és a Jugoszláv Kommunista Ifjúsági Szövetség megalakulásának 50. évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású ünnepségsorozat záróaktusát. Délután a város főterén nagygyűlést rendeztek, amelyen beszédet mondott Tito elnök. Belpolitikai kérdésekről szólva Tito síkraszállt a jugoszláv gazdaság legszélesebb integrációja mellett, s elitéit minden fajta helyi elzárkózást. Erőteljesen hangsúlyozta Jugoszlávia népeinek egységét,- majd elemezte az 1965-ben bevezetett reform eredményeit. Azt mondotta, hogy a reform a gazdaság nagyarányú felvirágzását hozta magával. Kifejtette, hogy a nehézségeket, így például a gazdaság fizetés- képtelenségének gyakorta emlegetett problémáit, nem szabad dramatizálni, hanem végre kell hajtani a' JKSZ IX. kongresszusának határozatait Tito elnök beszédének jelentős részét külpolitikai kérdéseknek szentelte. Hangoztatta, hogy Jugoszlávia szélesíteni kívánja nenizetközi kapcsolatait. Részletesen szólt Jugoszlávia és a szocialista országok viszonyáról. »Nagyfokú együttműködést értünk el a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal gazdasági, kulturális, tudományos, műszaki és egyéb területen. Ezek az országok mintegy harminc százalékban részesednek a jugoszláv külkereskedelemben. A Szovjetunióval különösen sikeresen fejlődik a kétoldalú műszaki együttműködés. A szovjet elvtársakkal, s különösen Gromiko szovjet külügyminiszterrel az utóbbi időben folytatott megbeszélések megmutatták, hogy elegendő lehetőség kínálkozik a gazdasági együttműködés további szélesítésére« — mondotta. Hangoztatta: *Tovább fejlesztjük a baráti viszonyt a Szovjetunióval és a többi szocialista országqal.« A jugoszláv elnök a továbbiakban aláhúzta legutóbb* találkozóinak jelentőségét Ceau- sescu román és Saragat olasz államfővel, s Jonas osztrák elnökkel vasárnap megtartandó találkozójának fontosságát. Foglalkozott az európai biztonság kérdéseivel, s kiemelte: Jugoszlávia támogatja az európai biztonsági értekezlet összehívására vonatkozó javaslatokat — így a Varsói Szerződés országainak budapesti felhívását és a finn kezdeményezést. Sürgette az ezzel kapcsolatos konkrét lépéseket is. Vietnammal kapcsolatban felhívta a figyelmet arra: még mindig nagy befolyással rendelkeznek azok a körök, amelyek azt hiszik, hogy a megoldás katonai erővel kierőszakolható. Igen veszélyesnek minősítette a közel-keleti válságot, és hangsúlyozta, az izraeli erők kivonásának szükségességét a megszállt arab területekről. (MTI) Xuan Thuy nyilatkozata Párizsban A vietnami probléma megoldásának módja Xuan Thuy miniszter, a párizsi tárgyalásokon részt vevő VDK-küldöttség vezetője, aki Ho Si Minh elnök temetésére hazautazott Vietnamba, Párizsba visszaérkezve tegnap este a repülőtéren nyilatkozatot adott. A diplomata nyilatkozatában hangoztatta: a párizsi értekezlet csak akkor kerülhet ki a zsákutcából, ha teljesül a következő két feltétel: 1. Az amerikaiak és szövetségeseik csapataikat gyorsan és teljesen visszavonják. Nem lehet szó több évig elhúzódó kivonulásról, hanem néhány hónap alatt teljes és gyors visszavonulást kell végrehajtani. 2. Dél-Vietnamban ideiglenes koalíciós kormány alakítása — általános, szabad és demokratikus választások megrendezése. Xuan Thuy kijelentette, hogy Ho Si Minh elnök halála óta a VDK kormányának bel- és külpolitikájában semmi változás sem történt. A hanoi kormány változatlanul támogatja a vietnami problémának a DNFF tíz pontja alapján töré- nő átfogó megoldását. (MTI) Fogadás Bulgáriában lvan Prmov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára, tegnap fogadta az MSZMP KB pártmunkásküldöttségét, amely Varga Péternek, a Központi Bizottság osztályvezető-helyettesének vezetésével tartózkodik Bulgáriában. A találkozón részt vett Roska István, a Magyar Nép- köztársaság szófiai nagykövete is. (MTI) hangos propaganda-kampányt fejtenek ki« — állapította meg a szovjet delegátus. El Farra jordániai küldött javaslatára ezek után az általános ügyrendi bizottság megváltoztatta az eredeti tervet Az ENSZ-közgyűlés előreláthatólag október 17-én választja meg a Biztonsági Tanács új, nem állandó tagjait, köztük a szocialista országok képviselőjét arra a helyre, amely január 1-től a Magyar Népköztársaság mandátumának lejártával üresedik meg. A Kínai Népköztársaság ENSZ-tagságának kérdéséről előrelátható !lag november 3-án kezdődik meg a vita. (MTI) » * * Az ENSZ-nek az atomsugár- zás hatásaival foglalkozó tudományos bizottsága tegnap közzétette legújabb jelentését a léggkör radioaktív szennyezettségéről, s 165 oldalas jelentést terjesztett a világszervezet elé A jelentés megállapítja, hogy az 1966 óta végrehajtott légköri atomfegyver-kísérletek megkétszerezték a sztratoszféra radioaktivitását. Ennek ellenére a radioaktív elemi részecskék mennyisége meglehetősen kicsiny. Magyar felajánlás az ENSZ-nek A Magyar Népköztársaság hárommillió forintot ajánlott fel az ENSZ nemzetközi fejlesztési programjának céljaira. A világszervezet a fejlesztési alapból nyújt segítséget a fejlődő országoknak gazdasági és szociális programjaik megvalósításához, szakemberek képzéséhez, egészségügyi és kulturális tervek megvalósításához. A csütörtökön kezdődött megajánlási konferencián Tar- dos József tanácsos, állandó ENSZ-képviselő-helyettes jelentette be a magyar hozzájárulást, hangoztatva, hogy az összeg 50 százalékkal magasabb a tavalyinál. A megajánlás egy részét valutában, bocsátják az alap rendelkezésére, más részéből a többi között ösztöndíjat biztosítanak az ENSZ-nek, hogy Magyarországon képezzenek ki fiatalokat, akik a fejlődő országokból jönnek hozzánk tanulni. VASÁRNAPI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: LAJOS GÉZA: UIRAGZŰ VAROST! (3. oldal) MÉSZÁROS OTTÖ: termelés fogyasztás (4. oldal) BAN ZSUZSA: Korszerű PÁLYAKEZDŐK (5. oldal) SURI KAROLT: A PROLETÁR INTERNACIONALIZMUS DIADALA (6. oldal) REMBRANDT VAN RIJN (7. oldal) PIERRE CONSTADE: A nászút vége (8. oldal)