Somogyi Néplap, 1969. október (25. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-21 / 244. szám

Kétszáz spanyol szurkoló érkezik Győrbe Ma: Rába ETO—Barcelona EVK-mérkőzés A magyar labdarúgó-váloga­tott hétközi világbajnoki se­lejtező mérkőzése mellett egy nemzetközi találkozóra is sor kerül. Ma délután Győrben játsszák a Rába ETO—Barce­lona EVK-mérkőzést. A Rába ETO klubirodájá­ban időközben már kitették a »minden jegy elkelt-« táblát Óriási érdeklődés nyilvánul ipeg a találkozó iránt. Jó hí­re van az FC Barcelona csa­patának, no meg az ETO is rendre jól szerepel a nemzet­közi kupatornákon. A labda­rúgóbarátok országszerte bosz- szankodnak, hogy a Magyar Televízió nem közvetíti a ked­di kupameccset. Győrben az ETO vezetői elmondták, hogy ők felajánlották a közvetítés jogát a tv-nek, de az nem tar­tott igényt arra. Az ETO Szombathelyen ját­szotta utolsó edzőmérkőzését. Mészáros József edző a Hala­dás utáni mérkőzést követően elmondta, hogy csak a jobb­szárny összetétele ad neki gondot. Valószínű, a Varsányi —Győrfi kettős játszik majd a Barcelona ellen. Ügy mondta, hogy legalább két góllal kel­lene győzni, hogy az ETO si­kerre számíthasson a vissza­vágón. Első ízben játszik spanyol csapat Győrben. A Barcelonát egyébként kétszáz szurkoló is elkíséri a mai találkozóra. A spanyolok úgy mondják, hogy nem félnek a Győri ETO-tőI. Ma délután majd kiderül, hogy van-e alapja az eléggé magabiztos spanyol nyilatko­zatnak. MB III... MB III... A Barcs legyőzte a Lábodot Nyert a K. Vasas is DÉLNYUGATI CSOPORT Jócskán szolgáltatott várat­lan eredményeket az NB III Délnyugati csoportjának 25. fordulója. A somogyi rangadó Barcson a hazaiak megérde­melt győzelmével végződött. Minthogy a Pécsi Volán ve­reséget szenvedett, így a bar­csiak ismét a bajnoki táblázat második helyére léptek. Ide­genben aratott igen értékes győzelmet a Kaposvári Vasas, amely Bonyhádról hozta haza a két pontot. Ez azt jelentette, hogy a Villamossági Gyár együttese két hellyel lepett élőbbre a bajnoki táblázaton, növelve esélyét arra, hogy megmeneküljön a kieséstől. A forduló legváratlanabb ered­ménye Dunaújvárosban szüle­tett, ahol a kényelmesen ját­szó PBTC vesztesként vonult le a pályáról. Barcs—Lábod 3:2 (3:1) Barcs, 1200 néző. V.: Vecsera. Barcs: András — Krapecz, Szó­kul, Berda, Bátorfi, Nagy, Kimpf (Pálmai), Marton, Kuczkó, Hor­váth, Lang. Edző: Ma jer György. Lábod: Mohácsi (Márkus) — Né­meth, Filiszár, Füiöp II., Takács (C'SHlódi), Nagy, Borzas, Lebár, Novák, Hadi, Fiilöp L Edző: And­rás József. 16. perc: Krapecz és Fiilöp I harcolt a labdáért, a barcsi fiú lábáról pattant a hálóba András fölött a labda, öngól. 0:1. 29. perc: Marton ívelt be szögle­tet, amelyet Kimpf fejjel továb­bított a hálóba. 1:1. 39. perc: Marton 25 méteres nagy lövését Mohácsi nem tudta menteni. 2:1. 42. perc: Kuczkó— Lang ös5zjáték után az utóbbi le­futotta a védőket és nagy gólt lőtt. 3:1. 60. perc: Húsz méterről rúgott szabadot a lábodi csapat, Filiszár nagy erővel vágta a labdát kapu­ra, amely Andrást érintve jutott a hálóba. 3:2. 65. perc: A kitörő Lángot a ll-es ponton kézzel húz­ták vissza, a játékvezető meglepe­tésre a 16-osról rúgatott szabadot. Változatos küzdelmet hozott az NB III Délnyugati csoportjának somogyi rangadója. A hazai együt­NYUGATI CSOPORT tes minden részében jobb volt, s ha a szünet után beállt Márkus nem véd olyan jól, akkor a bar­csi győzelem nagyobb arányú is lehetett volna. Jók: Berda, Mar­ton, Kuczkó, Horváth, ill. Márkus, Filiszár, Lebár, Hadi. K. Vasas—Bonyliád 1:0 (0:0) ‘ Bonyhád, 700 néző. V.: Kalocsai. Kaposvár: Szentesi — Tanics, Bagi, Székács — Itvás, Erdős, Bí­ró, Horváth II., Matics (3kiba), Herbei, Fülöp. Bonyhád: Miicska, Szabó. Wagner, Ambrus. Flífling, Szegedi, Szász, Füleki, Varga, Lesz (Barabás), Vajda. 61. perc: Bíró ugrott ki a védők közül, felismerte. hogy Herbei még nála is jobb helyzetben van, hozzá továbbított, s a csatár nem hibázott. 1:0. Heves iramú, helyenként jó mérkőzést hozott a találkozó. A bonyhádiakat meglepte az, hogy a Vasas nemcsak a védekezésre fektetett súlyt. A vezető gól után óriási fölénybe került a Bonyhád, de a kaposvári védelem, Szente­sivel az élen. hősiesen küzdött, és meg tudta akadályozni a kiegyen­lítést. Jók: Szentesi, Itvás, Hor­váth II., Herbei, ill. Mucska, Sze­gedi, Vajda. • * • További eredmények a Délnyu­gati csoportban: Sárbogárd—Pécsi Porcelán 0 :0. Dombóvári Szövetke­zet—PEAC 3 :3, Mohács—Nagymá- nyok 2:0. Baja—DVSE 1:2, Duna­újváros—Pécsi BTC 3:1, P. Stein­metz—Pécsi Volán 3:1. A Délnyugati NB m állása: 1. PBTC 25 17 5 3 47:24 39 2. Barcs 25 13 5 7 41:36 31 3. P. Volán 25 13 3 9 36:30 29 4. Baja 25 13 2 10 33:27 2? 5. Nagymányok 25 13 2 10 35:33 28 6. Lábod 25 13 1 11 46:37 27 7. D.-újv. Papír 25 10 7 8 29:26 27 8. DVSL 25 11 5 9 30:29 27 9. Bonyhád 25 10 tí 9 30:32 26 10. Mohács 25 10 5 10 34:37 25 11. P. Steinmetz 25 8 6 11 38:37 22 12. PEAC 25 6 8 11 38:42 20 13. P. Porcelán 25 6 6 13 26:34 18 14. K. Vasas 25 6 6 13 23:37 18 15. Sárbogárd 2d 4 10 11 14:27 18 16. D. Szövetk. 25 5 7 13 22:34 17 A Marcali Vörös Meteor bravúrosan hajrázik A szövetkezetiek imponáló fö­lénnyel győztek a Tapolca ellené­ben, s ha a tapolcai kapus nem fog ki olyan jó napot, még na­gyobb arányú is lehetett volna a marcali győzelem, amely további reményeket kelt arra, hogy a Vö­rös Meteor megmenekül a kiesés­től. Ámbár az ellenlábasok is gyűjtögetik a pontokat.,. Marcali—Tapolca 4:1 (1:0) Marcali, 400 néző. V.: Balezer. Marcali: Bácsi — Dunkler, Szűcs, Polgár — Rigó, Kosi — Bene, Molnár, Szántó, Lázár, Prosze- nyák. Edző: Abonyi Károly. Ta­polca: Bélák — Baunok, Nyíró, Szigeti — Simon, Benczik — Farkas, Murai, Vidosa, Szőcze, Sr.abó. Edző: Dévényi Zoltán. 37. perc: Bene beadását Lázár to­vábbította a hálóba. 1:0. 47. perc; Lázár a jobb oldalon futott el, középre ívelt, s Molnár fejelt a kapuba. 2:0. 50. perc: Molnár le­hatotta a védőket, beadott, s Pro- szenyák nem hibázott. 3:0. 75. porc: összjáték után Vidosa kü’d- ü Bácsi kapujába a labdát. 3:1. 78. perc: Bene küldte be a lab­dát, s most Lázár fejelt a hálóba. 4:1. Idei legjobb játékát nyújtotta a Marcali VM, amely a 20. percben I már a nyolcadik szögletét rúgta. Kezdetben az idegeskedő marcali csatárok mindent elhibáztak. A vezető gól megnyugtatta a hazaia­kat és idegessé tette a vendégei­ket. Ezután már nem volt vitás a marcali győzelem. Jók: Dunkler, Polgár. Rigó, Bene, ill. Bélák, Nyíró, Vidosa. • • • További eredmények a Nyugati csoportban: Mereszjev—‘Szombat­helyi SE 4:5, Sárvár—MÁV MTE 2:1, Szombathelyi Dózsa—Zala- szenlgrót 0:1. Körmend—Keszthely 4:0, Nagykanizsai Sás-ka—Kőszeg 1:1, Nagykanizsai Dózsa—Szombat- helyi Vasas 3:1, Z. Dózsa—Ceildö- mölk 8:1. Az NB UI Nyugati csoportjának állása: 1. Z. Dó/.sa 27 17 6 4 74 :27 ii­2. Keszthely 27 14 8 5 37 :24 se 3. Kőszeg 27 12 9 7 53:29 32 4. MÁV NTE 27 13 7 7 37:24 33 5. Körmend 27 13 6 8 45:39 32 6. Sz. Dózsa 28 12 5 11 52:45 29 7. Tapolca 27 13 3 11 45:47 29 8. Katona SE 27 10 8 9 43:35 23 9. Sárvár 27 11 6 10 39:46 28 10. N. Sas ka 27 8 10 9 41:37 2* 11. SZSE 27 8 9 10 44:42 25 12. Mcreszjev 28 10 4 14 31:44 24 13. N. Dózsa 26 9 5 12 42:53 23 14. Celldömolk 27 6 11 10 42 :54 23 15. Marcali 27 10 3 14 41:60 23 16. Z.-szentgrót 27 9 4 14 35:44 22 17. Sz. Vasas 28 2 4 22 18:69 8 B SOMOGYI NÉPLAP Kedd. 1969. október 81. NB II Nyugati csoport fl Kinizsi győzött a somogyi rangadón Értékes pontot szerzett a K. Táncsics Izgalmakban bővelkedő a hajrá a labdarúgó NB Il-es bajnokságban. A bennünket közelebbről érintő Nyugati cso­portban a héten somogyi rang­adó volt. Kaposváron a K. Ki­nizsi—Siófok mérkőzés és a kellemes idő sok szurkolót csa­Szerdán Budapesten Magyarország—Dánia vb-selejtező Október 22-én, szerdán ismét VB- selejtező mérkőzés szólítja pályá­ra a magyar labdarúgó-válogatot­tat. Ellenfele Dánia együttese. Mielőtt az esélyeket latolgat­nánk, vessünk egy pillantást a táblázatra, hogy mi a helyzet a VB-selejtező európai H. csoportjá­ban. A tizenkét mérkőzés közül tízet már lejátszottak a csapatok, csak mi vagyunk adósak a dánok, illetve az írek elleni mérkőzéssel. 1. Csehszlovákia 6 4 1 1 12: 6 9 2. Magyarország 4 2 1 1 9: 7 5 3. Dánia 5 2 1 2 6:7 5 4. Írország 5 — 1 4 3:10 1 A gólarány a végső helyezések­nél nem döntő. Ez annyit jelent, hegy ha Magyarország csapata legyőzi Dániát és Írországot, ak­kor pontszámban beéri a vezető csehszlovák együttest. Ez esetben újabb mérkőzésre kerülne sor, semleges pályán. (A tervek szerint Becsben.) Ha az esetleges harma­dik mérkőzés hosszabbítás után is döntetlenül végződne, akkor a gólkülönbség dönt. Az első hely­re most már ésak Csehszlovákiá­nak és Magyarországnak van esé­lye. Második helyezett elvileg még Dánia is lehetne az esetben, ha legyőzné Magyarország csapatát. Jogosak azok a remények, hogy a magyar válogatott kiharcolja a harmadik mérkőzés jogát. Bár a dán labdarúgók egyszer már meg- leckáztették a magyarokat, ismét­lődésre aligha számíthatunk. Ép­pen a Koppenhágában elszenve­dett vereség készteti arra a miein­ket, nehogy lebecsüljék a soron következő két ellenfelet. A Magyarország—Dánia mérkő­zés előtt labdarúgó-válogatottunk a BVSC vegyes ellen már megtar­totta a főpróbát. Sós Károly szö­vetségi kapitány vasárnap zárt ka­puk mögött a Dánia ellen terve­zett csapatot küldte pályára. Ez a következő volt: Szentmihályi — Kelemen, Páncsics, Ihász, Zámbó, Szűcs, Fazekas, Göröcs, Bene, Du­nai II.. Kozma. Szünet után a kö­vetkező együttes szerepelt: Tamás — Kelemen, Mészöly, Bánkúü, Haimosi, Szűcs, Fazekas, Kocsis, Bene, Puskás, Kozma. A válogatott csapat Igen jól ját­szotta a «-dán taktikát«. A csatá­rok közül Kozma szolgált kelle­mes meglepetéssel, hat gólt rágott, Bene háromszor, Dunai H., Faze­kas és Kocsis pedig egyszeregy­szer talált a hálóba. Sós Károly mégis gondban van a szerdai tá lálkozó előtt. A mérkőzés során ugyanis Göröcs megsérült, és elő fordulhat, hogy az újpestiek kar­mestere nem tudja vállalni a já­tékot. A szövetségi kapitány ez­zel kapcsolatban a következőket mondta: — Dánia nehéz ellenfél lesz, de valamennyien győzelemre számí­tunk. A nagyon fontos két pont megszerzéséhez a közönség segít­ségét is kérjük. Fél győzelmet je­leni, ha a szurkolósereg egy em­berként segíti át a csapatot a ne­héz perceken. Elképzelésem sze­rint a BVSC elleni első félHőbeJi csapat játszik. Ha netán Göröcs- re nem számíthatnék, akkor Ko­csis húzza magára a 8-as számú mezt — mondotta Sós Károly. A fiatalok előretörése a Magyar ökölvívó-bajnokságon Erre még nem volt példa. A magyar egyéni ökölvívó-baj­nokság tizenegy aranyérme csupa fiatal versenyző mellé­re került. A tizenegy bajnok legidősebbje is csupán huszon­négy éves. Uj nevek kerültek föl a bajnoki listára, jelezve az új idők szelét, amely a Ma­gyar ökölvívó Szövetségben most fűjdogá’l. Ügy fest, hogy jó úton halad ez a sportág. Ha voltak is zökkenők az idei ma­gyar hajnokság döntőjében, összességében jól sikerült ez a torna. Elégedettek voltak a szakvezetők Papp László há­romszoros olimpiai bajnokunk­kal az élen, de a szurkolók is, akik nem egy ízben vastaps­sal köszöntötték a bajnokokat. Olykor még a helyezetteket is A kaposvári ökóLvivást — mint arról már hirt adtunk — csupán Koch István képviselte. Koch megtette a magáét. Be- verekedte magát a döntőbe, s ott vereséget szenvedett a vi­dékbajnok gyöngyösi Krajcso- vicstól. A második menetben, amikor Koch egy ízben padló­in került, Hergert Jenő edző feladta a mérkőzést. Akik úgy vélik, hogy a K. Dózsa edzője elhamarkodottan cselekedett (a leütésig nem volt különbség Krajcsovics és Koch között), azoknak hadd mondjuk el, hogy a csapatbajnokság folyta ■ tása szigorú parancsot szabott Koch és Hergert szamára. Az a helyzet, hogy Koch ebben az évben már két ízben szenve­dett kiütéses vereséget. Ha ne­tán harmadszor is kiszámol­nák, úgy egy évig nem léphet szorítöba az ökölvívók egész­ségét védő rendelkezés értel­mében. Kochra pedig a Dózsá­nak az NB Il-es csapatbajnok­ságban nagy szüksége van. Ezért nem kockáztathattunk — mondta Hergert Jenő. Az egyes súlycsoportokban az alábbiak nyertek bajnoksá­got: Papírsúly: Gedó György (Va­sas). Légsúly: Orbán Sándor (Bp. Honvéd). Harmatsúly: Nagy András (Gyöngyös). Pe­helysúly: Kovács Ferenc (U. Dózsa). Könnyűsúly: Fehér Mihály (Csepel). Kisváltósúly Nagy László (Csepel). Váltó­súly: Vigh János (Kecskeméti Fémmunkás) Nagyvaltósúly: Kovács II. István (Pécsi VSK) Középsúly: Schrick Richara (Vases). Félr.ehézsúly: Kraj­csovics Sándor (Gyöngyös), 2. Koch (Kaposvári Dózsa). Ne­hézsúly: Máté Szabolcs (Bp. Honvéd). Az egyesületek közötti nem hivatalos pontverseny élén a következő sorrend alakult ki: 1. Bp. Honvéd 17 pont 2. Ü. Dózsa 17 pont 3. Csepel 16 pont 4. Gyöngyös 14 pont 5. Vasas 11 pont 6. MTK 11 pont Északnak, a siófoki kapuvédőnek nem volt túl nehéz dolga. Néhányszor azonban mégis próbára tették a Kinizsi-csatá­rok. Ez alkalommal is remek vetődéssel léc mellé ütötte a gólba tartó labdát. lógatott ki a pályára. A várt jó játék elmaradt. Eléggé ide­ges légkörben, a vártnál ne­hezebben győzött a K. Kinizsi. amely ezzel valamelyest köny- nyített helyzetén. A siófokiak viszont ottragadtak a kieső zó­nában. Kellemes meglepetéssel szolgált híveinek a Kaposvári Táncsics SE. Űj játékosokat is felvonultatott máza-szászvári mérkőzésén, ahol értékes dön­tetlent harcolt ki a kaposvári csapat. K. Kinizsi Tiofok 1:0 (1:0) Kaposvár, 2300 néző. Vezet te: Alberti. K. Kinizsi: Kovács — Ba- logh, Báli, Németh — Savanyú Horváth — Márton (Bözsöny), Szöllősi, Göncz, Segesdi, Lacz- kovics Edző: Zag József. Sió­fok: Iszak — Szilagyi, Fehér, Babán (Kenéz) — Csaba, Szép — Erdei, Kerényi, Pusztai, Far­kas (Keresztes), Takács. Edzó Papp Gyula. Az első tíz perc egyetlen ese­ménye volt, hogy a játékveze­tő elrendelte a labda kicseré­lését. Aztán a Kinizsi lendüli bele. Szöllősi távolról alig dur rántott mellé. Aztán Márton majd Horváth labdáját men­tette szöglet árán Iszak. A 14 pereben Márton a kapufát ta­lálta el. Beszorult a Siófok, zá poroztak a lövések, gól azon­ban csak a 26 percben esett. Ekkor jobb oldalról iveit be szögletet Laczkovics, Csaba el­esett, így Horváth őrizetlenül, maradt, s a középpályás játé­kos köziéről védheietlenül lőtt a hálóba. 1:0. Továbbra is a Kinizsi diktálta a tempót, a vendégek alig-alig jutottak át a félvonalan. Az utolsó öt percben azonban változott a kép. A kitörő Erdei elől Né­meth csak üggyel-bajjal tu­dott szöglet aián hárítani. Az­tán Takács távoli szabadrúgá­sát vedte Kovács. A másik ol­dalon Göncz fejese kapott tapsot, aztán véget éli; az első félidő. Szünet után heves rohamok­kal kezdett a siófoki csapat. Egy perc alatt három szögle­tet rúgtak a vendégek. Kovács azonban minden esetben tisz­tázni tudott. Aztán Laczkovics viharzott el a 10. percben, be­adását hárman is várták, a csatár azonban nagy gólt akart lőni, s a labda elzúgott a kapu mellett. Egy perccel későim is­mét Laczkovics tört kapura, ez alkalommal mellé lőtt. A 20. perent-n egy Márton—Szoltősi támadás végér. csattant fel a Kinizsi-szurkolók lap .-a. A 23. percben Szilágyi majdnem ön­gólt vétett. A najrában nagyon belelendült a Siófok, ekkor Kovácsnak három ízben is minden tudására szükség volt, hogy megmeneküljön kapuja a góltól. Siófoki támadásokkal ért véget a somogyi rangadó. Mint a Kinizsi—Siófok mérkő­zéseken ez általában megszo­kott, most is igen ideges lég­körben találkozott a két csa­pat. A Kinizsi is. a Siófoki Bá­nyász is kiesési gondokkal küszködik. A nagy tél rá is nyomta a bélyegét a találko­zóra. .4 kétszer negyvenöt perc alatt inkább s kaposvári csa­pot játszott fölényben, de nem­csak azért, meri a siófokiak kezdetben elsősorban védeke­zésre rendezkedtek be. A K Kinizsi gyors csatárai az első félidőben elég gyakran hozták zavarba a lassúnak tűnő siófo­ki védelmet. A befejezés azon­ban tz alkalommal sem sike­rült Laczkovicséknak, s most is az inicébb védő feladatot ellá­tó Horváth szerezte a mérkőzés egyetlen gólját. Az első félidő­ben volt egy negyedórás idő­szak, amikor úgy tűnt, hogy a Kinizsi könnyen nyer. Szünet után azonban más lett a játék képe. .4 végén a szerencse meg Kovács kapus is közrejátszott abban, hogy nem sikerült a Bányásznak egyenlítenie. A lá­tottak alapján egyébként a Ki­nizsi győzelme teljesen valós. Jók: Kovács, Balogh, Márton, Segesdi, illetve Iszak, Szilágyi és Farkas. K. Táncsics—Máza-Szászvár 0:0 Szászvár, 800 néző. V.: Ba- csa. K. Táncsics■ Kelemen — Káhlesz, Holzhäuser. Ágfalvi (Gertsmár), Jankó, Kovács II., Ivanics (Nádasdi), Vágvölgyi. Lahó, Kincsei, Letenyci. Edző. Váradi Lajos Máza-Szászvár: Süveges — Jónás. Róth, Nagy I., Bocs, Németh, Nagy II. (Ba kó), Czebei, Wéber, Kővári, Kerkai, Szabó. Edző: Bodony János. Szombaton este vált végle gesse, hogy a Táncsics SE az új játékosok közül a pályára küldhette Kovács Il-t (Rába ETO), Gertimért (Tatabányai Bányász) és Vágvölgyit (FTC). Váraai Lajos edző ennek fi gyelembevételevel állitotba össze a Szászváron pályára lé­pő csapatot. Az eltávozok kö­zül csupán Letenyei és Ivanics Kapott helyet az együttesben. A sérült Bakonyi helyett Ke­lemen őrizte a Táncsics háló­ját Áz első negyedóra a hazaiak fölényét hozta. Ebben az idő­szakban Róth két távoli sza­badrúgása jelentette az ese ményt, a lövések azonban a léc fölött zúgtak el. A 30. perc­ben viszont a Táncsicsnak adó­dott gólhelyzete. Letenyei már csak a kapussal állt szemben, de nehéz szögből a kapu mel lé lőtt. Két perc múlva a ka­posvári kapu előtt kerekedet! meleg helyzet. Egy jobb oldal­ról középre iveit labdánál Ke­lemen a labda alá futott Káhlesz azonban az utolsó pil­lanatban a gólvonalról felsza­badított A második félidő is a ha­zaiak fölényének jegyében kezdődött. A 15. percben még­is majdnem a Táncsics ért el gólt. Certsniicf ugrott ki, de tiszta helyzetben a kapusbr vágta a labdát. Aztán mázai nercek következtek, háti' azonban az újonc Kovács It., valamint Holzhäuser vezérle­tével a védők mindent tisztáz­tak. A 80. percben Vágvölgy' adott jó labdát Kincseinek, ak­ár iási gólt lőtt, a partjelző azonban lest jelzett, így a gól I érvénytelen volt. A 85. percben * is a Táncsics rohamozott Ná­dasdi az ötösről alig lőtt mel­lé. Az utolsó két percben be­szorult a Táncsics. Róth két szabadrúgása volt az esemény, a középhátvéd hatalmas bom­bái azonban magasan a kapu fölött zúgtak cl. Ez a találkozó is érthetően ideges légkörben zajlott le. A hazaiaknak is égetően szüksé­gük lett volna a két pontra, a Táncsics az idegenben játszott mérkőzésén egy pontra számí­tott. Ennek megfelelően dol­gozta ki taluikáját a Izaposvári csapat. A Táncsics higgadt le előbb, ennek megfelelően in­kább a Italos váriaknak volt helyzetük, s álltak közelebb a győzelemhez. Jók: Holzhäuser, Vágvölgyi, Lahó, ill. Süveges, Jónás, Nagy 1. További eredmények az NB II Nyugati csoportjában: Szekszárdi Dózsa—Savaria Cipőgyár 2:0, Pécsi VSK—Pápai Textiles 0:0. Pécsi Érc­bányász-Veszprémi Vegyész l :1, Fűzfő-—Olajbányász 1:0. Dorog— Bauxitbányász 2:0, Almásfüzitő— MÁV DAC 0:0. Az NB II Nyugati csoportjának állása: 1. MÁV DAC 25 13 8 4 39:17 34 2. S a varia 25 15 3 7 49:25 33 3. Dorog 25 12 8 5 44:24 32 4. P. Érebány. 25 13 5 7 40 :27 31 5. Pápa 25 9 10 6 38:27 28 6. Szekszárd 25 8 9 8 37:27 25 7. Fűzfő 25 7 11 7 23 :27 25 8. K. Kinizsi 25 8 8 9 23:28 24 9. PYSK 25 8 7 10 31:38 23 10. Veszprém 25 7 8 10 35:3C 22 u. K. Táncsics 25 6 10 9 25:30 22 12. Almásfüzitő 25 8 5 12 39:42 21 13. Bauxitb. 25 8 5 12 30:40 21 14. Siófok 25 7 7 11 23:43 21 15. Máza-Szászv. 25 7 6 12 29:54 20 16. Olajbány. 25 5 8 12 23:41 18 T O T O A heti totófordulóban öten értek el 13 találatot, 100 777 fo­rintos nyereménnyel. Közülük négyen a pl usz 1 találatért 147 433 forintos össznyere- menyben részesülnek. A 147 darab 12 találatért 2285, a 2032 darab 11 találatért 105 és a 15 232 darab 10 találatait 33 iorintot fizetnek. A heti totóforduló eredmé­nyei: xllxx21xl2xl 1 x.

Next

/
Oldalképek
Tartalom