Somogyi Néplap, 1969. október (25. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-19 / 243. szám
Ff l AG PROLET AKI AI, EG YES UL JETEIM Arat I fortnt Földei éri a Ssojux—8 i» XXV. évfolyam, 243. szám 1969. október 19., vasárnap Felavatták a kaposvári szakmunkásképző iskolát A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat által készített 503. sz. Rippl-Rónai Ipari Szakmunkásképző Intézet avatásán tegnap délelőtt Pintér Kálmán igazgató köszöntötte a vendégeket, köztük Pápai Bélát, a Munkaügyi Minisztérium Fellendülőben a mezőgazdasági versenymozgalom Eredményekről, gondokról tanácskozott a megyei versenybizottság A MEDOSZ-hoz tartozó mezőgazdasági üzemekben hosszú évek óta kiterjedt, szervezett — s tegyük hozzá m’ndjárt — eredményes versenymozgalom bontakozott ki. Más a helyzet termelőszövetkezeteinkben, ahol lényegében egy-két év óta indultak meg és terjednek egyre nagyobb mértékben ;j munkaverseny különböző formái. Tegnap a megyei verseny- bizottság — melynek tagja a MEDOSZ, a KISZ, a nöta- nács, a Hazafias Népfront és a három tsz-szwvetség képviselője — dr. Szerényt Jánosnak, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztálya munkatársának részvételével a versenymozgalom idei tapasztalatairól és a soron következő feladatokról tanácskozott. A részvevők beszámolóiból egyértelműen kitűnt, hogy a megye mezőgazdasági üzemedben — az állami szektorban éppúgy, mint a szövetkezetekben — ebben az évben tovább terjedt, erősödött a termelést és egyben a tudatformálást is segítő versenymozgalom. A MEDOSZ-hoz tartozó mezőgazdasági üzemekben például 242- röl 325-re emelkedett a szocialista brigádok száma, de kialakultak egyéb versenyformák is, igy összesen 486 brigád csaknem nyolcezerkilencszáz dolgozója fáradozik a saját maguk áltsl meghatározott oá- lok eléréséért. De említhetnénk a 29 szocialista ifjúsági brigádot, a kiváló ifjú mérnök, kiváló ifjú technikus címért indított felszabadulási versenyt, amelyben negyven fiatal szakember nevezett be, és készíti meghatározott szakdolgozatát Ugyancsak figyelemre méltó az a folyamat is, ahogy szövetkezeteinkben terjed a szocialista embertípust formáló, bri- gádmozgaíom. A köjaépsö- mogyi szövetség területén például 23-ról 4ß-ra emelkedett a megtisztelő címért küzdő brigádók száma. Am akkor, aráikor elismeréssel nyugtázzuk ezt a fejlődést, meg kell állapítani azt is, hogy éppen a termelőszövetkezeteknél sikkad el nemegyszer sok hasznos kezdeményezés is. Jóné- hány helyen — mondhatnánk úgy is — gazdátlan marad a mozgalom. A javaslatokból kitűnt, hogy kívánatos volna ha többet és hatékonyabban foglalkozna a pár tveze tőség elsősorban a szövetkezeti párt- szervezet, a közösségben kialakuló mtmkaversemy különböző formáival.. Az eredményeknek és a gondoknak áttekintése, megvitatása időszerű volt. Felszabadulásunk negyedszázados évfordulójára készülünk, s mint nem egy szép kezdeményezés is igazolja már, mező- gazdasági dolgozóink is az ünnephez méltó vállalásokkal kívánnak megemlékezni a jubileumról. A versenybizottság hivatása — ahogy hangoztatta dr. Szerényi János is —, hogy ismerve a meglevő gondokat, segítsen azok megszüntetésében. támogassa mezőgazdasági dolgozóinkat a jubileumi munkaverseny megszervezésében és lebonyolításában iá Pápai Béla főosztályvezető ünnepi beszédéiben hangsúlyozta: Ezt az iskolát a parancsoló szükségszerűség hozta létre, s most fennállásával is bizonyítja a vidék gyarapodását Ez az iskola alkalmas arra, hogy korszerű ismeretekkel rendelkező, modem gondolkodású szakembereket adjon az iparnak. Az itt végző fiatalok képesek lesznek arra, hogy a korszerű eszközök alkalmazása mellett ápolják a munkásosztály haladó hagyományait is. Beszéde után a főosztályvezető átadta Pintér Kálmán igazgatónak az intézet kulcsát, s ezzel jelképesen az intézetet A megyei pártbizottság nevében Bíró Gyula köszöntötte az intézet tanulóit és tanárait fejeződött be Somogybán. Űj üzemek telepítését szüjiséges- nek tartjuk nemcsak Kaposváron, hanem a járási székhelyeken és más. iparban szegény körzetekben is. Ez pedig azt jelenti, hogy fiatal munkások ezreire lesz szükségünk alig néhány éven belül. Jó érzés az, — folytatta a megyei párt- bizottság titkára —, hogy az intézetben tanulók több mint húsz százaléka' részesül emelt szintű képzésben. 1975-re ez a képzésforma válik uralkodóvá. Ez is és a most felavatott intézet is jelentős mértékben növeli majd a szakmunkás- képzés hatékonyságát. Az ehhez szükséges alapokat éppen az új szakmunkástörvény biztosítja. A szakmunkásképzés A* aj czaKmanKásKepzö iskola. CJ ipari szakmunkásképző intézetet avattak tegnap Kaposvárom. A harmincnyolc és fél millió forintos költséggel — Erdélyi Zoltán Tbl-díjas pécsi tervező elképzelései alapján — készült, külső formájában is rendkívül korszerű iskolában tizenhat tanteremben folyik az oktatás. Diákotthonában 196 tanuló részére van hely, tanműhelyében — két műszakban — pedig 396 vasipari szakmunkástanuló dolgozik. Befejeződött a hzojiiz-program A Szojuz—*-3 szovjet űrhajó, amelyet Vlagyimir Satalov ezredes űrhajós es Alekszej Je- hszejev fedélzeti mérnök vezetett, tegnap — magyar idő szerint 10.10 órakor — leszállt a Szovjetunió előre kijelölt térségében, Karagandától 155 kilométerrel északra, A pályáról való leereszkedéshez Satalov űrhajós a kézi irányítórendszer segítségével megfelelően betájolta az űrhajót, és a kijelölt időpontban bekapcsolta a leszállási programozót. A fékezöművek működésének befejeződése után az űrhajóról! levált a le- szállóberendzés, amelyben a személyzet foglalt helyet. A légkörben végrehajtott fékezés után tizembe lépett az ejtőemyórendszer. A sima leszállás hajtóművei biztosították a leszállóberendezés zökkenőmentes földet érését Az űrhajósokat a földön meleg fogadtatásban részesítették a felkutatásra indult csoport tagjai. Az űrhajósok egészségi állapota jó, közérzete kitűnő. A három szovjet űrhajó — a Szojuz-—6, a Szojuz—7 és a Szojuz—8 — csoportos repülése véget ért A Szojuz—8 leszállása után a moszkvai televízió riportot közvetített az űrhajóirányító központból. A riport kiemelte, hogy a Szojuz—8-nak oly pontos leszállást sikerült végeznie, hogy a fogadó helikopter parancsnoka a levegőből megfigyelhette az űrhajó földre szállását, láthatta Satalovot és Jeliszejevet, amikor elhagy- , táfc az űrhajót. A Szojuz—8 sikeres leszállása és a három űrhajó csoportos repülésének befejezése örömteli esemény volt a repülés előkészítői, elsősorban Nyi- kolaj Kainanyin tábornok, az űrhajósok pktatója számára, aki épp tegnap ünnepelte 61. születésnapját. A leszállást megelőzően Alekszej Jeliszejev rádión jelentette, hogy úgy érzi magát, mintha közönséges repülőgépen ülne. Az űrha j óirányító központban tartózkodó Pavel Beljajev űrhajós, értékelve az új űrkí- sériot eredményeit, kijelentette: a három űrhajó első közös repülése során több — a manőverezéssel kapcsolatos — kézi műveletet hajtottak végre, gazdag tapasztalatokat szereztek az űrhajók csoportos repülésére vonatkozólag. »Az előirányzott Programot teljesítették. Mindegyig űrhajós kitűnő hangulatban tért vissza a Földre, nagyszerűen érzik magukat, és teljesen meg vannak elégedve a végrehajtott munkával« — mondotta Andrijan Nyikolajev űrhajós. A% űrhajók manőverei szakoktatási főosztályának vezetőjét, Bíró Gyulát, a megyei pártbizottság titkárát, Böhm Józsefet, a megyed tanács vb- elmökét, Somogyi Józsefet, a városi pártbizottság első titkárát és Rostás Károlyt, a városi tanács vb-elnökét Az iskola Az iskola létrehozása egyik k'fejezője annak a gyorsuló ütemű társadalmi és gazdasági előrehaladásnak, amely megyénket jellemzi — mondotta — Elég utalni arra, hogy az utóhbi három évben nyolcezerrel nőtt a megye munkáslétszáma, s ma már több mint negyvenezren dolgoznak megyénk szocialista iparában. Az iparosítás azonban nem feltételeinek javítása a növekvő igényeknek megfelelően azután is feladatunk marad. Ehhez a munkához szükség van a Munkaügyi Minisztérium hozzájárulására és a vállalatok meg a tanácsok kezdeményezésére. Az ünnepség után kultúrműsor köszöntötte a vendégeket: a BM-táncesyüttese és az intézet szavalókórusa lépett föl. — A három Szojuz űrhajó csoportos repülése során 31 manőverezési műveletet végzett —, jelenti a TASZSZ tudósítója az űrhajóirányító központból. — Az űrhajók többször megváltoztatták röppályájukat, közeledtek egymáshoz, és eltávolodtak. E manővereknek csak egy részét végezte az űihajó személyzete az irányító- központból kapott utasításokra. Az irányítóközpont operatív csoportjának egyik vezetője közölte, hogy minden űrhajósparancsnok a kézi irányító- berendezést használva hajtotta végre a kölcsönös manőverezést; az űrhajók közelítését vagy távolítását A személyzet önállóan végezte a többoldalú kísérleteket és a különféle manővereket a kozmoszban. • • • Egy tudós, aki részt vett a Szojuzok irányítóberendezésének kialakításában, közölte, hogy »■a legjobb eredményeket az ember és az automataberendezés ésszerű összehangolása adja«. A Szojuzok által végzett tudományos kísérletek között «•különösen fontodnak és eredményesnek bizonyultak a kozmikus navigáció terén szerzett tapasztalatok«. A repülési vagy tengeri navigációtól eltérően — mondotta a tudós —, fit nem lehet válasz erre a kérdésre: »-Hol vagyok a jelen pillanatban?« E mondat kiejtése közben az űrhajó körülbelül 40 kilométerrel halad tovább a pályáján. Tehát azt határozzák meg, hol lesz a szputnyik vágy más kozmikus tárgy egy óra vagy egy nap múlva. Pénteken késő este Alekszej Jeliszejev a Szojuz—8 utiprogramjának megfelelően ismét kipróbált egy űj sextáns t, amelynek segítségével az űrhajós földi segítség nélkül, önállóan meg tudja állapítani hajója röp- pályájának elemeit. Ezt követően a kísérlet eredményét utánaszámolta az űrhajó elektronikus számítógépén. ' Ezzel egyidöben a parancsnoki mérőállomás szakemberei igen pontos távközlési eszközök segítségével szintén meghatározták a Szojusz—8 pályájának elemeit. A háromféleképpen meghatározott adatok megegyeztek. (MTI) Vietnami nap a szakszervezeti világkongresszuson Foljtatja tanácskozását a Szakszervezeti Világszövetség VII. kongresszusa Vietnami nappá szervezték a Budapesten ülésező szakszervezeti , világkongresszus tegnapi programját, amellyel folytatódott a plenáris tanácskozás. Az ülésszak megkezdése előtt a több száz küldött és vendég a kongresszus színhelyén rendezett dokumentációs kiállítás ünnepélyes megnyitóján vett részt Mintegy 50 tablóm körűiből iil 200 fénykép szerepel »A vietnami nép harca az amerikai imperialista agres szórók ellen, a nemzeti függetlenségért és a világ békéjéért« című kiállításom. A megrázó erejű anyagot — az északi és a dél-vietnami küldöttség nevében — Tran Nam. a dél-vietnami dftásórt küzdő szóveiseg állandó nak tagja mutatta be a kongresszus közönségének, és köszönetét tolmácsolta a bemutató megrendezéséért a Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsának. a kiállítás megtekintésekor a küldöttek és a vendégek a vietnami nép jrán, ti mély rokon szén wel vették szemügyre a dokumentum-fotókat és szóban is kifejezést adtak szolidaritásuknak. A kiállítás megnyitása után a világkongresszus megkezdte tanácskozását. Az elnöklő A. Selepin, a szovjet szakszervezetek központi tanácsának elnöke, az SZVSZ alelnöke szívélyes szavakkal köszöntötte a Vieitnamá Demokratikus Köztársaság és a Dél-vietnami Köztársaság delegációját, valamint az elnökségbe meghívott Hoang-Luongot, a VDK budapesti nagykövetét és Dinh Ba Thi-1, a Dél-vietnami Köztársaság nagykövetét • Az elnök ezután kegyeletles szavakkal emlékezett meg Ho Si Mính-rői, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elhunyt elnökéről, a nemzetközi munkásmozgatom kiemelkedő egyéniségéről. Ezután megkezdődtek a felszólalások. Hoang Quoc. Viet, a Vietnami Szakszervezetek Szövetségének elnöke elöljáróban köszönetét mondott azért, bogy a Szakszervezeti Világszövetség tanácskozásának napirendjére tűzték a vietnami nép ügyét, harcát, és vietnami napot szerveztek a kongresszus programjában. Kérte, hogy a Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsa tolmácsolja az égés: magyar népnek a vietnami néj őszinte háláját, testvéri kő (Folytatás a 2. oidalon}