Somogyi Néplap, 1969. október (25. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-16 / 240. szám
-2> A Dél-vietinami Nemzeti Fel - szabadítási Front Központi Bizottságának és a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányának Tran Buu Kiem vezetésével hazánkban tartózkodó küldöttsége tegnap első szocialista városunkat, Dunaújvárost kereste fel. A küldöttséget a látogatásra elkísérte dr. Ajtai Miklós, az MSZMP PB póttagja, a kormány elnökhelyettese és Bugár Jánosné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkár-helyettese. A vendégeket a városi tanácsháza előtt Herczeg Károly, a Fejér megyei pártbizottság első titkára és dr. Tapolczai Jenő, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke fogadta dr. Kocsis József kohó- és gépipari miniszter-helyet tes, valamint a város és_a Dunai Vasmű vezetőinek társaságában. A városi tanács dísztermében dr. Tapolczai Jenő ismertette a vendégek előtt Dunaújváros történetét, a város és a megye fejlődését, eredményeit. Borovszki Ambrus, a Dunai Vasmű vezérigazgatója a nagy kohászati kombinát történetéről és munkájáról adott tájékoztatót. Ezután a vendégek a vasmű vezetődnek kalauzolásával gyárlátogatásra indultak. Megtekintették a Dunai Vasmű meleg- és hideghengerművét. Az utóbbiban találkoztak a nemrég alakult Ho apó-brigád tagjaival Bágyi Mihály brigádvezető kérésére Tran Buu Kiem baráti emléksorokat is ír a brigád naplójába. A gyárlátogatást a Lemezfeldolgozó Gyár radiátor-üzemében fejezték be. Délután a vendégek a Dunai Vasmű művelődési házában találkoztak a nagyüzem és a város dolgozóival. Tegnap délelőtt a Kaposvári Ruhagyár nagytermében ünnepélyesen megnyitották a somogyi ipar fejlődését reprezentáló termékbemutatót. A huszonegy vállalat és ktsz által kiállított termékek bőségén túl a számok is mutatják a somogyi ipar fejlődését: 1953-ban hatszáztizennyolcmil- lió forint értékű árut gyártottak a megye ipari üzemeiben, a múlt évben pedig 6 milliárd 197 millió forint volt a somogyi ipar termelési értéke. A fejlesztés további lehetőségeiről most kezdődnek a tanácskozások. A megnyitón — amelyen részt vett Böhm József, a megyei tanács vb-elnöke és Kovács Béla, a megyei pártbizottság ipari osztályvezetője — Deák Ferenc, a megyei tanács ipari osztályvezetője hangsúlyozta, hogy Somogy felszabadulás utáni történetében mindig jelentős helyet foglalt el az iparosításra való törekvés. Ennek olyan határkövei vannak, mint a kaposvári textiknűvek építése, vagy a második ötéves tervben az erőteljesebb ütemű iparosítás, amelynek következtében kilencezerről huszonkét ezerre nőtt az iparban foglalkoztatottak száma. A párt politikai bizottságának 1965. január 12-i — Somogyra vonatkozó — határozata és a Tegyünk többet Somogyért! mozgalom segítette a somogyi erőfeszítéseket. Az eredmény olyan új ipari létesítmények, mint a VBKM Kaposvári Villamossági Gyára, az új Nagyatádi Konzervgyár, a Mechanikai Művek Marcali Gyára, a most épülők közül pedig az új rádiócsőgyár, a Tabi Vegyiipari Gépgyár, a Kaposvári Rádió-Telefongyár. Ezekben az ipari üzemekben gyártott termékekből összeállított bemutató a háttere annak a szakmai tanácskozássorozatnak, amely a fejlődés lehetőségeit veszi számba. Azért időA vietnami küldöttség Dunaújvárosban Ára: 80 fillér Somogyi Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA „Nagyhét“ a% űrben XXV. ÉVFOLYAM, 239. SZÁM. 1969. OKTÓBER 16., CSÜTÖRTÖK Elutazott hazánkból Julius Nyer ere Kádár János fogadta Julius Nyererét. Julius Nyerere, a Tanzániai Egyesült Köztársaság elnöke tegnap látogatást tett a Parlamentben Kállai Gyulánál, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjánál, az ország- gyűlés elnökénél. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának. első titkára tegnap fogadta a tanzániai államfőt az MSZMP KB székhazában. Kádár János és Julius Nyerere szívélyes, baráti eszmecserét tartott. * * * Délben Julius Nyerere ebédet adott Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének tiszteletére. hogy országaink szorost együttműködjenek a béke és a (Folytatás a 2. oldalon) Tegnap (szerdán) negyedszer hangzott el a földi irányító állomásról továbbított »Űrhajósok, ébresztő!« figyelmeztetés a Szojuzok kozmonautáinak, akik fiatalabb társaikkal együtt hajnalban — magyar idő szerint 3.30 órakor — megkezdték új munkanapjukat. A hét szovjet űrhajós jó közérzettel, s kitűnő hangulatban ébredt. A kötelező reggeli torna és orvosi ellenőrzés elvégzése után az űrhajósok elfoglalták a fülkékben munkahelyüket, és hozzáláttak a repülési program teljesítéséhez. A Szojuz—6 és a Szojuz—7 parancsnokai, Georgij Sonyin és Anatolij Filipcsenko, a fülkékben levő levegő hőmérsékletének, nyomásának és összetételének műszeres vizsgálata után, és meggyőződve a fedélzeti műszerek kifogástalan állapotáról — jelentést tettek Vlagyimir Satalovnak, a Szo- juz-űrhajóraj parancsnokának arról, hogy készen állnak a kő. telékrepülésben való ’ együttes tudományos-műszaki kísérletek végrehajtására. Az űrhajók — magyar idő szerint 4.50 órakor — léptek rádiókapcsolatba a Szovjetunió területén elhelyezett földi irányító állomásokkal, s létesítettek kapcsolatot a repülésirányító központtal. A Földről továbbították az űrhajósoknak a fedélzeti berendezések működtetéséhez szükséges legcélszerűbb mű szaki mutatókat, továbbá a soron következő napi repülési program szükséges kiinduló adatait. A programnak megfelelően az űrhajók személyzetének meg kellett figyelnie a földfelszín egyes részleteit, majd nyomo^ kellett követniük a felhő- és viharképződés terjedését a Csendes- és az Atlanti-óceán felett, kutatómunkát kell végezniük az erdőségek és a sivatagos területek visszaverő képességével kapcsolatban. A tegnap reggeli első hivatalos jelentés szerint a Szojuz— 6, a Szojuz—7 és a Szojuz—8 űrhajók kötelékrepülése sikeresen folytatódik. Moszkvában a Szojuz-űrha- jók tudományos teljesítményei által keltett jó hangulatot csak fokozta a »kozmikus nagyhét« újabb szenzációja: kedden ■ Föld körüli pályára bocsátották a szocialista országok első közös mesterséges holdját, az Interkoz- mosz—1-et. Fellövésekor az űrrepülőtér fölött a- testvéri országok lobogói között ott lengett a Magyar Népköztársaság zászlaja, a nagy jelentőségű tudományos eseményen jelen volt hazánk képviselője is. A hét szocialista ország — Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjetunió — űrkutatási együttműködési megállapodás »első fecskéje« tudományos jelentőség szempontjából újabb távlatokat nyit a szocialista országok előtt — az űrkísérletekben való gyakorlati részvétel számára. A szputnyikon az NDK, a Szovjetunió és Csehszlovákia műszereit helyezték el, ugyanakkor a hét szocialista ország — köztük hazánk — csillagvizsgáló intézetei rádió- asztronómiai, ionoszféral és optikai megfigyeléseket végeznek az egyeztetett tervek alapján. • * * Harmadik napja folytatja program szerinti csoportrepülését a Szojuz—6, a Szojuz—7 és a Szojuz—8 űrhajókból álló kozmikus rendszer. Az autonóm navigációs mérések adatai szerint az űrhajó-parancsnokok folytatják a kölcsönös manőverezést a kézi irányító berendezés felhasználásával. A Szojuz—7 személyzete ellenőrizte az űrhajó fedélzetén elhelyezett berendezéseket, megfigyelte az űrhajó közelébe került világító testecskéket és mozgásuk dinamikáját. Fényképfelvételeket is készített a csillagos égboltról — a Nappal szemközti iránybóL Vlagyimir Satalov és Alek- szej Jéliszejev (a Szojuz—8 űr- pilótái) megfigyelték a Szojuz —7 manőverezését és a Napra Történő betájolását, különlegeg műszerek segítségével pedig tanulmányozták a Nap sugárzását. Pavel Popóvics űrhajós-ezredes, aki a csoportrepülés földi irányító központjában tartózkodik, üzenetet továbbított az űrhajósoknak hozzátar(Folytatás a 2. oldalon) A SZ0V0SZ elnökhelyettese Kap Tegnap délután elutazott Magyarországról dr. Julius K. Nyerere, a Tanzániai Egyesült Köztársaság elnöke. A magyar és tanzániai zászlókkal díszített Ferihegyi repülőtéren több ezren gyűltek ösz- sze búcsúztatására. A búcsúztatáson megjelent Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Fock Jenő, a kormány elnöke, Kállai Gyula, az országgyűlés elnöke, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Péter János külügyminiszter, Czine- ge Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter, Párdi Imre, az Országos Tervhivatal elnöke, az Elnöki Tanács több tagja, a politikai, a gazdasági és a kulturális élet sok más vezető személyisége. Jelen voltak a búcsúztatásnál a budapesti diplomáciai képviseletek vezetői, valamint katonai és légügyi attaséi. Ott voltak a hazánkban tanuló tanzániai és más afrikai országbeli diákok is. Nyerere elnök a búcsúzás alkalmával a következőket mondta: — Amikor elutazunk Magyaroi szagról, szeretném kifejezni hálánkat a meleg fogadtatásért, amelyben az önök országában részesítettek bennünket. Meggyőződésünk: népük mély vágyából fakad. Bemutatkozik a somogyi ipar A fejlődés számai — Az előrehaladás lehetőségeiről tanácskoznak szerű 'ez, mert az Országos Tervhivatalban és a megyei tanácsokon most végzik a negyedik ötéves terv előszá- mításait. Hasznos, ha ebben az időszakban egyeztetik elképzeléseiket a területfejlesztéssel kapcsolatban az azonos gazdasági struktúrával rendelkező megyék. A tanácskozás háttere — a termékbemutató — mindenképpen figyelmet érdemel. Gazdag színeivel, meglehetősen változatos cikkeivel hű keresztmetszete a somogyi iparnak: bizonyítja a bemutató Juhász Gyulától idézett jelszavát: »Hirdessük: itt nem boldogul más, csak aki alkot, /f «Vllt'nTja/Vfi osvaron Kaposváron tanácskoztak a fogyasztási szövetkezetek elnökei tegnap délelőtt a MÉSZÖV kaposvári székházában. Részt vett a megbeszélésen Bartolák Mihály, a SZÖVOSZ elnökhelyettese is. A részvevőknek Bogó László, a MÉSZÖV elnöke adott tájékoztatást a szövetkezetek és a Szövetség alapszabálykészítési munkálatairól. Szólt a téli időszak időszerű feladatairól és a kilenc hónap gazdálkodási tapasztalatairól. A tájékoztatást vita követte. Több szövetkezeti elnök kiemelte azt a segítséget, amelyet a párt- és tanácsi szervektől, tömegszervezetektől kapnak alapszabálykészítési munkájukhoz. Felszólalt Bartolák Mihály is. Kérte, hogy a fogyasztási szövetkezetek az alapszabály készítésével és jóváhagyásával kapcsolatos gyűléseket használják fel a tagsággal való kapcsolat szorosabbra fűzésére. A közös alap növelésére hívta fel a figyelmet, és több gyakorlati példát említett. Ezeket a szövetkezetek jól hasznosíthatnák munkájukban.