Somogyi Néplap, 1969. szeptember (25. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-11 / 210. szám
Iskolások A szakképzés reformja — végzettség nélkül gus tanácstagok szívügye az iskola, annak helyzete; a gazdasági vezetők többsége pasz- szív, érdektelen ezen a téren. A bukások száma járásonként változó képet mutat. Különösen magas a csurgói, a nagyatádi, a marcali, a kaposvári, a siófoki járásban és Kaposváron. A fonyódi járás példamutató az öt százalékával a csurgói 10,4 százalékkal szemben. A fonyódi járásban nem véletlenül érték el ezt az eredményt. A járási tanács művelődésügyi osztályának dolgozói községeinként fölmérték a gyengébb tanulók helyzetét, és iskoláikban megszervezték a velük való fokozottabb foglalkozást. Általános iskoláinkban 1961- től fokozatosan növekszik a pedagógusok száma. A felső tagozatosok kilencven száza* léka osztott osztályba jár; több mint hetven százalékukat szaktanár tanítja. Érdekes és figyelmeztető adat, hogy 1961 óta 121 tanárral gyarapodott a pedagógusok száma Somogybán. Ugyanakkor ez idő alatt kétezer állásváltoztatás történt. .. A JÖVŐBEN sok függ a helyi tanácsoktól, a községek vezetőinek, népének összefogásától: az iskolaügy az ő kezükben is van. Az iskolahálózat fejlesztését fő feladatként tűztük magunk elé. Társadalmunk elvárja: a pedagógusok fokozottabban törekedjenek az általános iskola teljesebbé tételére. S ebben a fonyódiak példaként állnak a megye tantestületei előtt Horányi Barna BULGÁRIÁI képek Két hír, s első olvasásra úgy tűnik, semmi közük egymáshoz. Az első: a Munkaügyi Minisztérium és a Könnyűipari Minisztérium szakmunkásképző intézeteiben szeptember 15- is meghosszabbították a felvételt A másik: a közeljövőben az országgyűlés ülése elé kerül a szakmunkásképzés reformjának tervezete. A két hír szorosan összefügg. A betölthető 92 ezer első éves szakmunkástanuló-helyből mintegy két és fél ezer még üres. Ezért a felvételi idő meghosszabbítása. Az üres helyek — egy tény a sok közül — a szakmunkás- képzés feszültségeit, gondjait tükrözik. Ideje hát a reformnak. Ma már közhely: minden ország legfontosabb beruházása a szakoktatás. Hazánkban 1938-ban hatvanezer inas volt Képzésük szervezetlen, helyzetük rendezetlen, a tanonciskolák felszerelése szegényes. 1950-ben már a nemzeti jövedelem három százalékát költjük oktatási célokra, 1968-ban pedig 5,2 százalékát. Tizenkét milliárd forintot! A szakképzésben részt vevők száma a legtöbb szakágban húsz év alatt megháromszorozódott. Mégis: szakemberhiányról panaszkodnak mindenütt A szakmunkás pedig — mondják aranyat ér* Eme. Ha lenne elegendő. De nincs. Miért? A technikai fejlődés hazánkban is átformálja az iparban foglalkoztatottak összetételét. 1938-ban a fizikai dolgozók 34 százaléka volt szakmunkás. 1961-ben pedig már 40, 1968- ban pedig 42 százalék volt ez az arány. A betanított munkások aránya az 1938-as 42 százalékról 39-re, a segédmunkásoké pedig 24 százalékról 19 re csökkent a múlt esztendőben. A műszakilag fejlettebb és a korábban soha nem gyártott termékek előállításához több szakmunkás kell — ez egyszerű következtetés. A »hogyanéra azonban már nehezebb a felelet. Az 1968—69-es tanévben 210 ezer szakmunkástanuló tett vizsgát, közülük 64 ezer végzett. Az 1960—61-es tanévhez mérten hatvan százalékot tesz ki a létszámbeli növekedés. A mennyiséggel tehát nem lehet hiba!? Pedig van. Számszerűen is, és — főként — szakma szerinti megoszlásban is az igényeket — a keresletet — jobban tükröző képzésre — kínálatra — van szükség. Abban nincs semmi különös, hogy az egész országban egyetlen sodronykészítő, két fémszoborműves, hat intarziakészítő, kát nyomdai betűvésAz asszony a töltésen állt. Fekete csipkekendőjét a vállára terítette, néhány szál fehér haját meg-meglebbentet- te a talpfákon kujtorgó szél. — Itt 'történhetett valahol — mormolta. — A házak már látszanak, az állomás még nem. Elindult a hegyes fogú köveken. Fejét előreszegte, sovány hátán bordái ívét követte a vékony selyemruha. Fekete félcipőjében teste a kövek sokszögein billegett. Jobb bokája valószínűtlen, szögben kapcsolódott a lábfejéhez. A lábszárcsont is teljesen görbült, s olyan homorú, mintha valamikor ki- kanyarították volna onnan a csontokra tapadó húst. A holta fölött néhány centiméternyire kékes-barva a bőr, alatta ezernyi csontszilánk morzsolódik minden lépésnél. A kékes-barna folt mérhetetlenül fáj. Negyven éve. Az asszony verejtékező homlokkal állt meg a két- felől összefutó sínpár előtt. A nap égette. Belemosta pórusaiba a fekete ruha szálacskáit. Megmozdította jobb bokáját, a dagadt, nedvvel telt bőr szinte lefittyent a bokacsontról a cipőre. Szédült. Hirtelen koromfüggöny hullt a tájra. — Bori, Bori, merre vagy? Hallod? nők, egy kószobrász szakmunkástanuló van. Abban sem, hogy ugyanakkor kétezer szabó, háromezer asztalos, 12 ezer esztergályos, 14 ezer lakatos szakmunkástanuló sajátítja el a szükséges tudnivalókat. Az azonban már különös, hogy 285 szakma szerepel a tanítottak listáján, s hogy például 15 féle lakatost, 17 féle nyomdaipari tanulót képeznek. A felaprózott szakmák — a túlspecializáció, mondják a szakemberek — nehéz ballasztként Lassítják a korszerű szakoktatást Az úgynevezett alapképzés ugyanis kevésnek, a speciális ismeret soknak bizonyul. Ez utóbbi gyorsan elavul, az alaptudás szegényessége viszont megnehezíti az új specializáció elsajátítását A megoldás kézenfekvő: számszerűen is több szakmunkástanuló ésszerűbb, szakma- csoport szerinti képzésére van szükség. Azaz: az alaptudás növelésére. A fölmérések szerint a 285 szakma mintegy százzal csökkenthető, éppen a túlspecializáció mellőzésével. Ugyanakkor az ún. emelt szintű szakmuskáskópzés bővítésével, a szakközépiskolák gyors gyarapításával lényegbevágó szerkezeti átalakulást lehet és kell előidézni a jelenlegi szakmai összetételben. Magyarán: nincs szükség 15 féle lakatosra, hanem csak három-négyfélére, akik szakmai alapképzettsége lehetővé teszi a gyorsan változó speciális ismeretek rövid idő alatt történő elsajátítását — már a (munkahelyen! Nem esztergályos, meg marós, meg köszörűs szakmunkást kell képezni, hanem forgácsoló szakmunkást, aki rövid ideig tartó begyakorlással bármikor bármelyik szakmában azonos értékű munkát végez, és lehetőleg nem idegen tőle még a forgácsolást sok területen felváltó hidegen sajtolás sem. Hosszú éveken át az volt a kialakult gyakorlat, hogy a már »beiskolázott-« gyermekek számára keresték az elhelyezkedési lehetőségeket. A _re- formtervezet a feje tetejéről a talpára állítja a dolgokat, fordít a sorrenden. A képzés meghatározója az igény — bár ennek előzetes fölmérése nem könnyű, de a »piackutatást« itt is meg kell tanulni —, a társadalmi szükség legyen. Átfogó módon — például a nemrég létrehozott társadalmi ősz-1 — Ide öcsém, ide gyorsan, valami világítás kellene. — Verje meg a magassá- gos, még egy gyufám sincs! — Akkor gyere már, ne vakarózz. Óvatosan emeljük föl. A feleséged? — Az. A grófi majortól jöttünk, az éjfélivel mentünk volna haza Borsodba. Itt lépdelt mögöttem, aztán szólt, hogy csak menjek, ö megigazítja a hátiját, és igyekszik. — A váltó, az kapta el a bokáját. Most ment el a pécsi. Kocsit kell szerezni azonnal és Pestre vinni, vagy Fehérvárra. Ercsiben nem lehet ilyen csúnya esettel mit kezdeni. — Eszméletlen és nagyon vérzik. — Azt majd az itteni doktor úr csillapítja, oszt minél előbb Budapestre. A jegyző adott hintát. Rázott, mint a hideglelés, az óriás gézpólya, minden bak- kanónál áteresztett egy lökés vért. — Hogy a summást. még az isten is veri. Derék asz- szony. Mi lesz hát velünk, a kétéves fiunkkal. Ezért dolgoztunk, mint az állatok abban a majd mit mondtam, milyen időben, hogy ilyen tél elé nézzünk? Veri a sumtöndíjrendszerrel, kedvezmények nyújtásával stb. — segíteni kell a ma nem népszerű szakmák — kőműves, festőmázoló stb. — vonzóbbá tételét, éppen az igények kielégítése érdekében. Bár az 1969— 70-es tanévre már több mint 23 ezer lányt vettek fel a szakmunkásképző intézetekbe, még mindig túl nagy a vonzereje az általános gimnáziumoknak, s emiatt a középiskolát végzett, de szakképzetlen lányok elhelyezése sok gondot okoz. A reform e kérdésben is változással kecsegtet, elsősor ban a szakközépiskolák nyújtotta előnyök mérhetővé tételével, a szakmunkástanulók tovább képzésének intézmé ■ nyes biztosítékaival. A termelés, szolgáltatás, értékesítés támasztotta igények, valamint a szakképzés, s ezen belül a szakmunkás képzés összhangjának megteremtése érthetően nem egy vagy két esztendő kérdése. A reformtervezet reális, lépcsőzetes lépésváltást jelöl meg, a feltételek egyidejű kialakításával, melyek között néhány alapvető is szerepel, mint például a szakmunkásképzés, a szakközépiskolák egységes irányításának létrehozása. Az 1960—61-es tanévben 333 szakmunkás tan uló-iskoiábam 125 ezer ifjú tanult, az 1968— 69-es tanévben 376 iskolában 210 ezer gyermek. A főfoglalkozású tanárok, szakoktatók száma 2600-zal nőtt, új kollégiumok, tanműhelyek épültek fel. A szakmunkás képzésre .fordított kiadások növelése — egyéb oktatási formák terhére — nemcsak szükséges, de elkerülhetetlen. A szakképzés fejlesztése alapfeltétele a gazdasági reform hosszú távú sikeres megvalósításának, s ezért az itt befektetett tőke ésszerűbb elosztására van szükség. Elsősorban a regionális igények előtérbe helyezésével, a túlzott centralizmus enyhítésével. Az élet napról napra »megreformálja« a tudassál szembeni igényeket Elavulttá teszi, ami tegnap még érvényes volt, s új ismeretek gyors elsajátítására sarkall. A szakképzés reformja, a rugalmasabb oktatási szerkezet megteremtésével, a szaktudás reformját hajtja végre. Képessé teszi a szaktudás hordozóját arra, hogy lépést tartson a technika és a technológia változásával, a gyorsuló idővel. M. O. mást még az isten is. Jaj, Bori, jaj! A kórházban kigyulladjak a fények. — Tegyék a műtőbe gyorsan. Honnan jöttek, jóember? — Ercsiből. — Mi történt? Vegyék föl az adatokat. — A váltó, az a rohadt váltó, meg az a vaksi sötét, nincs még egy lámpa se kilométereken keresztül. — Kinn várjon. A műtőből hangok szűrődtek. — Amputálni kell, csúnya nyílt törés. Teljesen szét- roncsolódott a boka, vérmérgezés veszély, combból amputálni. A hosszabb kezelést úgysem bírnák fizetni. — Amputálni, mit akarnak maguk combból amputálni? Mindjárt felgyújtom az egész kórházat ezzel az istenverte cselédsorssal együtt. Az én feleségemnek hagyják békén a lábát. Azért orvosok, hogy gyógyítsák meg így. Van nekünk pénzünk kezelésre, egész nyáron dolgoztunk. Akkor fogunk felfordulni, ha levágják a lábát. Huszonkét éves, mi lesz a gyerekekkel. — Hogy mert betörni, vigyék ki. Kitnszkolták. — Summások. A kezükből, EVENTE mintegy háromszáz azoknak a száma Somogybán, akik általános iskolai végbizonyítvány nélkül hagyják abba tanulmányaikat. Somogy a tizenkilenc megye közül az utolsó öt között foglal helyet e statisztikai adattal. A tanköteles korból végbizonyítvány nélkül kilépő háromszáz gyerekhez azonban még hozzá kell számolnunk azokat is, akik nem kapnak osztályzatot, 'mert nincs meg a szükséges óraszámuk vagy túlkorosak. Ezeknek a száma az elmúlt tanévben négyszáz- kilencvenhárom volt. Az összkép tehát: évente csaknem nyolcszázan nem végzik el az általános iskolát Somogybán. Néhány év óta az általános iskolákból kimaradó gyerekek száma lassan emelkedik. Az okok között említhetjük, hogy általános iskoláinkban még sok a kis létszámú, alsó tagozatos összevont osztály. Ezek a kis iskolák nincsenek kellőképpen fölszerelve, s a nevelők létszáma sem elegendő mindenütt. Ide kell még sorolnunk azt is, hogy az általános iskolások jelentős része bejáró tanuló. Körzeti iskolába több mint ötezer gyerek jár be naponta rendszeresen. Lemaradásuk elsősorban az ének, a rajz, a testnevelés és a gyakorlati foglalkozás tantárgyban jelentkezik. Általános iskoláink viszonylagos zsúfoltsága további tényezője a nagy fokú lemorzsolódásnak. A zsúfoltságból adódik az is, hogy a nevelők a meglevő korszerű felszereléseket sem tudják kellőképpen alkalmazni a tanítási órán. Mi mindent lehetne tenni annak érdekében, hogy megyénkben a jövőben csökkenjen a nyolc osztályt el nem végzők száma? A MEGYEI TANÁCS egyik ülésén állást foglalt a kis iskolák fejlesztése, az iskolahálózat további korszerűsítése mellett. Továbbá fölkérte a járási és a községi, tanácsokat, hogy tűzzék napirendre az általános iskolák és iskolások helyzetének megvizsgálását, és tegyenek javaslatokat, intézkedéseket az állapotok megjavítására. Megfelelő intézkedés azonban csakis akkor születhet, ha mindenütt megváltozik az a szemlélet, mely szerint »az államé az iskola, tartsa tehát fönn, törődjék vele«. Az iskolahálózat korszerűsítésében érezze magát felelősnek a községi tanács mellett a termelőszövetkezet is; városban pedig a vállalatokra hárul ilyen felelősség. A tanácsokban általában még mindig csak a pedagómeg a lábukból élnek, főorvos úr! — Az egy ilyen sérülésnél mindegy. A koromfüggöny lassan felemelkedett. Éles autótülkölés hasított az agyáig. Feltette a kendőjét. Talán védi a naptól. A lába fáj, lüktet és szúr. De megvan. Ha akkor a férje ... Azóta nem látta a síneket. Fáj ez a tenyérnyi kékes-barna folt,\ és a torlódó csontszilánkok. 1965-ben megröntgenezték, mert begennyesedett. A röntgenkép a sublótban van. Azt kérdezték, hogyan lehet ezzel igy élni. Hogy lehet? Akarattal. Amputálni akarták, mert állítólag szuvasodik a csont, és nem bírja majd a fájdalmakat. Dehogynem bírja. Nem hallotta öt még jajgatni senki. A gyerekei se. Azt az egyet megtanulta. A hallgatást. — Hol volt édesanyám ennyi ideig, mit csinált? — Nézelődtem egy kicsit, fiam. — Es pont itt? Furcsa ötletei vannak anyámnak. Már azt hittem, rosszul lett. A halványkék Skoda elhúzott a töltés mellől. A volánnál egy bordópulóveres férfi ült, mellette egy fekete csipkekendős asszony. Az asszony először készült megnézni a Balatont, Bán Zsuzsa Negyedszázad elenyészően rövid idő egy nemzet történelmében, éppen ezért csak a legnagyobb elismerés hangján emlékezhetünk meg azokról a sikerekről, amelyeket a bolgár nép a szocialista forradalom útján elért. Bolgár barátaink joggal büszkélkedhetnek hazájuk újjászületésével, lendületes, dinamikus fejlődésével; büszkék lehetnek arra, hogy viharos tempóban számolták fel az egykori elmaradottságot, s a nemrég még feudális viszonyok között tengődő ország ipara ma egy hét alatt termel annyit, mint a háborút megelőző utolsó békeév tizenkét hónapjában. Az egykor elmaradott agrárország megteremtette saját nehéziparát, fémkohászatát, gépiparát, s míg a felszabadulás előtt csaknem minden iparcikkből behozatalra szorult, most már az exportőrök között is rangos helyet vívott ki népének szorgalmas munkájával. A vegyipar a második világháború előtt jelentéktelen része volt a bolgár nemzetgazdaságnak. Az utóbbi években vegyipari kombinátok egész sora épül. Képünkön: Abur- gaszi kombinát. Az idén 17,8 milliárd kilowattóra elektroenergiát termelnek Bulgáriában, s ez ötvenhétszerese a háború előttinek. A Bolgár Népköztársaság fennállásának 25 éve alatt hazai szakemberek segítségével 45 nagy víztárolót, ötvenhat 280 megawatt teljesítményű vízi erőművet, harmincnégy 640 megawatt teljesítményű hőerőművet és 6500 kilométer elektromos távvezetékei építettek. Kilométereken át üvegblokk üvegblokkot követ Pazár- zsikban. A nagyüzemi melegházi zöldségtermelés a bolgár népgazdaság fontos bevételi forrása. 4 SÍNPÁR SOMOGYI N E P fc A P Csütörtök, 1969. szeptember 1L> 5
