Somogyi Néplap, 1969. szeptember (25. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-04 / 204. szám
Délután álmos hozott az NB I futball-szerdája Könnyű győzelem a röplabda-rangadón A magyar labdarúgó válogatott szeptember 14-i mérkőzése miatt hétközi bajnoki fordulót bonyolítottak le a labdarúgó NB I-ben. Tegnap délután és este került sor a 20. játékhét mérkőzéseire. A délutáni találkozók nemigen érdemeltek nagyobb érdeklődést, mint amekkora azokat kisérte. Általában álmos, unalmas mérkőzéseken dőlt el a két bajnoki pont sorsa. Győrben az ETO biztosan verte a Ferencváros ellen győztes Salgótarjánt. A Bp. Honvéd számára sem jelentett különösebb akadályt a Dunaújváros két vállra fektetése. Komlón a hazai bányász csapat csak egy pillanatra tudta kétessé tenni a Vasas megérdemelt győzelmét. Igazságos pont- osztozkodás történt az MTK—Diósgyőr találkozón. A soroksári kiesési rangadó az Egyetértés fölényes győzelmével ért véget, mintegy bizonyítva, hogy az Egri Dózsa már szinte feladta. Az Egyetértés igyekezete ellenére is bizonyára ugyanúgy a kiesés sorsára jut, mint az Eger. E két együttes mind Jobban leszakad az előtte állóktól. A délutáni mérkőzések eredményei: MTK—Diósgyőr 1:1. Rába ETO—Salgótarján 2:0. Vasas—Komló 3:1. Bp. Honvéd—Dunaújváros 3:0. Egyetértés—Eger 3:9. Este, villanyfény mellett játszották az alábbi három mérkőzést: CT. Dózsa—Pécsi Dózsa 2:L Ferencváros—Tatabánya 3:0. Csepel—Szombathely 1:0. Tíz pontra nőtt a Volán tekecsapatának előnye A hajrához érkezett a megyei teke csapatbajnokság. A nyolc kaposvári együttes, amely a bajnoki mezőnyt alkotja, a 19. fordulón jutott túl. E játékhéten a Volán együttese újabb abszolút győzelmet aratott. Bár a közlekedésiek ellenlábasai, a Spartacus és a Fáklya egyaránt nagy győzelmet arattak, a Volán előnye tovább nőtt. A most szombaton sorra kerülő K. Volán—K. Spartacus rangadó előtt tíz ponttal vezet a Volán. A korábbi bajnok K. Fáklya már tizenöt pont hátrányban van az éllovas mögött. Az bizonyos, hogy a bajnoki hajrában a három bajnokesélyes még nagy csatát fog vívni. Mindenesetre a hét végi rangadó után már valamivel tisztább lesz a kép: A 19. fordulóban általában jól ment a csapatoknak. A K. Spartacus pályacsúcsot ütött a Közút-pályán. A szövetkezetiek elsőként jutottak túl eken a pályán a 2400 fán. Eredmények K. Volán—K. Helyiipar 8:0 (2655:2233,1. K. Fáklya—K. Vasutas 6:2 (2519:2438). K. Vasas—K. Lendület 7 :1 (2537:2429). K. Spartacus—K. Közút 7:1 (2417:2223). A megyei teke CSB állása: 1. K. 2. K. 3. K. 4. K. 5. K. 6. K. 7. K. 8. K. Volán Spartacus Fáklya Vasutas Vasas Lendület Közút Heiyiipar 19 48 891 117 19 46 879 107 19 45 758 102 19 45 036 71 19 45 852 67 19 43:159 54 19 42 780 53 19 42:759 36 A forduló legjobbjai: Szemes (Volán) 466, Horváth L. (Volán) 454. Ládonyi A. (Volán) 450, Ládo- hyr Cs. (Volán) 446. Szigeti (Vasas) 437, Somodi (Fáklya) 436. A forduló válogatottjának összteljesítménye 2689 fa. Miként a korábbiak során, úgy most is hatalmas érdeklődéssel várták Kaposváron a röplabdasport barátai az NB II. női mezőny kaposvári rangadóját, a K. Lendület— K. Ruhagyár összecsapást. Nos, a rangadón csak a kórházi együttesnek volt rangja. Bebizonyosodott, hogy a Lendület edzője, Kökényessy Péter, fölöslegesen aggodalmaskodott. A most mutatott játék alapján a kórházi együttes és a Ruhagyár csapata között osztálykülönbség van. Nánay Zoltán, a ruhagyáriak edzője, a bajnokság második fordulója előtt tovább fiatalította az amúgy is ifjú csapatot. Sőt, a rangadó után is úgy nyilatkozott, hogy még tovább fiatalít. Igen ám, de az NB II nem az ifjúságiak, vagy pláne a serdülők bajnoksága. Az erősen megfiatalított együttesre véleményünk szerint nehéz napok várnak a továbbiak során, mert hozzátartozik a rangadó krónikájához, hogy a K. Lendület sem játszott kifogástalanul, mégis fölényesen győzött. Felvételünk egy olyan pillanatot örökített meg, amikor a ruhagyáriak meg tudták akadályozni Koncz leütését, de ilyen eset kevés volt. Belehalt a 11-esbe A Z. Dózsa rezet az NB II! nyugati csoportjában Már öt pont a Marcali VM hátránya Az NB m-as bajnokság vasárnapi fordulójáról közölt összeállításunk nem tartalmazott egy eredményt. Hiányzót a MÁV NTE— Tapolca mérkőzés végeredménye. Ezt a találkozót a nagykanizsai csápat nyerte 4:1 arányban. Az NB Hl Nyugati csoportjában hétköz- ben is lejátszottak egy meccset. Ezen a Sárvár együttese 3:l-re legyőzte Celldömölk csapatát. Az eredmények birtokában ösz- szeállíthattuk a bajnoki táblázatot, amely azt mutatja, hogy e pillanatban a Zalaegerszegi Dózsa áll a csoport élén. A vesztett pontokat tekintve azonban a Keszthely együttese eddig jobban szerepelt. Versenyben van még az első helyért a Körmend, a MÁV NTE és a Szombathelyi Dózsa csapata is. Ez öt együttes ádáz harcot vív majd a bajnokságban. Nem ke\Tésbé kemény a küzdelem a kiesés elkerüléséért. Ebből a csoportból az idén négy csapat mond búcsút az NB ITÍ osztálynak. Kettőnek a sorsa valószínűleg már megpecsételődött. A Szombathelyi Vasast nem kevesebb, mint tíz pont választja el a megmenekülést jelentő 13. helytől. Nem sokkal jobb a Marcali A világ leggyorsabb emberének, a mexikói olimpia 100 m-es bajnokának, az amerikai Jimmy Hinesnek nem sokáig tartott »futball«-karrierje. — Mindössze egy idényt játszott a Dauphnis de Miami csapatában. A klub a továbbiakban lemondott róla, és azért az összegért, amelyet Hmesnek adtak volna abban az esetben, ha beválik (70 ezer dollár), most három más játékost szereznek. Hines gyorsaságává' ugyan kitűnt az amerikai futballban is. az összjátékhoz azonban semmi érzéke nem volt Nem tudta lekezelni játékostársai átadását, passzai pontatlanok yoimv úgyhogy nevetség tárvörös Meteor helyzete sem. A marcali csapat öt pontnyira van leszakadva, sót ha a Celldömölk — amely egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a marcaliak — elmaradt meccsét megnyeri, akkor szinte behozhatatlan már az előny. Elég nehéz helyzetben van az újonc Zalaszentgrót is. Viszont a negyedik kieső kiléte még teljesen bizonytalan. Akár a nyolcadik helyen álló SZSE is kieshet. De álljon itt a bajnoki táblázat, amely a 21. forduló után a következő : 1. Z. Dózsa 21 12 5 4 5124 29 2. Keszthely 20 11 6 3 24:14 28 3. Körmend 21 11 5 5 36:29 27 4. MÁV NTE 21 9 7 5 27:19 25 5. Sz. Dózsa 21 10 5 6 40:30 25 6. Kőszeg 21 8 7 6 37:23 23 7. Katona SE 21 8 6 7 35:24 22 8. SZSE 21 6 8 7 34 :29 20 9. N. Sáska 20 7 6 7 28:25 20 10. Sárvár 19 7 6 6 27:28 20 11. N. Dózsa 21 8 4 9 33:42 20 12. Tapolca 20 8 3 9 30:35 19 13. Celldömölk 20 5 8 7 34:38 18 14. Mereszjev 21 7 4 10 20:31 18 15. Zalaszentgrót 20 6 3 11 27:36 15 16. Marcali 21 5 3 13 27:51 13 17. Sz. Vasas 21 2 4 15 12:45 8 gya lett — jelenti az AFF. — Mindez — teszi hozzá a hír- ügynökség — arra mutatott rá, hogy azok a sportolók, akik akár világhírűek is más területen, ha nem tanulták meg az amerikai futball játék alapelemeit az iskolákban, az egyetemeken, nem űzhetik eredményesen ezt a sportágat, bármennyire jövedelmezőnek vélik is az erre való »áttérést". Van természetesen jó példa is. így Bob Háynes, a másik kiváló amerikai sprinter, nagyszerű futballjátékos lett. Carlos, aki szintén a futballal kacérkodik, nagy kérdőjel. A 2:2-re végződött Peru— Argentína világbajnoki selejtező után, amely eredmény a peruiak Mexikóba jutását jelentette, óriási ünneplés volt a főváros utcáin. Ez halálos áldozatot is követelt. A nagy örömmámorban egy száguldozó autó halálra gázolt egy MAI mtísor MOZIK VÖRÖS CSILLAG: 5 és 7 órakor: ESTELY HABFÜRDŐVEL. Színes amerikai filmvígjáték. (IX. 7-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4 és 6 órakor: EXTAZIS 7—M- IG. Magyar riportfilm. 8 órakor: HAZASSAG OLASZ MÖDRA. Olasz—francia film. Csak 16 éven felülieknek! (IX. 7-ig.) DÓZSA KERTMOZI: 8 órakor: MIT KEZDJEK A MILLIÓMMAL? Csehszlovák filmszatíra. BALATONI FILMSZÍNHÁZAK MŰSORA FONYOD FEDETT KERTMOZI: A HALÄL 50 ORAJA. Színes amerikai játékfilm. BALATONBOGLAB: 8 órakor: AZ OROSZLÁN UGRANI KÉSZÜL. Színes magyar film. BALATONLELLE FEDETT KERTMOZI: 8 órakor: MAIGRET FELÜGYELŐ CSAPDÁJA. Simenon bűnügyi regénye színes olasz—francia filmben. BALATONSZEMES FEDETT KERTMOZI: 8 órakor: ISMERI A SZANDI Kt ANDIT? Színes magyar film vígjáték. balatonföldvar Negyed 8 órakor és negyed 10 órakor: A BETYÁROK BOSSZÚJA. Színes román film. fiatalembert. A UPI jelentése szerint egy perui egyetemista szívinfarktussal fordult le a székről a mérkőzés tv-nézé- se közben, abban a pillanatban, amikor a chilei játékvezető 11-est ítélt az argentinok javára. ZAMARDI FEDETT KERTMOZI: REJTÉLY A STADIONBAN Lengyel bűnügyi film. SIÖFOK TEREMMOZI: 7 órakor: KALANDOROK. Látványos, színes francia film. SIÖFOK KERTMOZI: 8 órakor: AZ ALVILÁG PROFESSZORA. Magyar film. LIDO MOPRESSZO (SIÖFOK): Délután 5—9 óráig: AMERIKAI FELESEG. Színes olasz—francia filmvígjáték. Csak 16 éven felülieknek ! TELEVÍZIÓ Budapest 17.58; Műsorismertetés. 18.90: Hírek. 18.05: Ágra Markkleeberg 1969. 18.25: Reklámműsor. 18.39: Legkedvesebb kísérleteim. 18.53: Esti mese. 19.15: Ki tud rá megoldást? 19.20: A Tv-bérlet hangversenykalauza. 19.40: Parabola. 20.00: Tv-hiradó. 20.20: Viktor Csemyi- sov három napja. Magyarul beszélő szovjet film. 22.06: Tv-híradó, 2. kiadás. Zágráb 17.4»: Távcső. 18.15: Jugoszláv kórusok. 18.45: Munkabörze — vígjáték. 20.35: Látóhatár. 21.35: Tv- sport. 21.40: »Hódítók« és -A nemzet reménye«. Sorozatfilmek. Osztrák tv 18.20: Jó éjszakát, gyerekek! 18.25: Sportmozaik. 15.50: Rendőrségi tudósítás. 19.30: Tv-hiradó. 30.15: A viszály. Tv-játék. 22.20: Tv-hiradó. 22.30: Éjszakai stúdió: Kalandos utazás Kelet-Afrikában. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek. 4.33: Hajnaltól reggelig... 8.00: Hírek. 8.05: Műsor- ismertetés. 8.20: Túró Józs3f népi zenekara játszik, Balázs E^zsi és Takács Béla énekel. 9.00: Dél Keresztje alatt. . 9.28: Erika Köth és Hermann Prey énekel. 30.00: Hírek. 10.05: Csajkovszkij: D-dúr he0 SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 19(53. szeptember 4, 4 gyorsaság még nem minden SZEPTEMBER 4 CSÜTÖRTÖK Rozália Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő, sok helyen eső, helyenként zivatar. Mérsékelt, változó irányú szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma nyugaton 19—23, keleten 24 —28 fok között lesz. — Tizenötezer műanyag ajándéktárgyat és használati cikket készített a Balaton- leilei Vegyesipari Ktsz az idén. Nagy mennyiségű csillárt, fürdőszoba-berendezést és műanyag vállfát adott át a ktsz a kereskedelemnek. — Fonyód—Alsó-Bélatelepen kétszáz szakember részvételével erdész—bányász ankét kezdődött szerdán. Az ankéton a bányászati faanyag-szükségletről tárgyaltak. — Bach, Händel, Haydn, Lübeck, Gounod és Kodály művei hangzanak föl a kőröshegyi műemlék templomban az idei Cantus Pannoni- cus hangversenysorozat utolsó előadásán, pénteken. A műsorban közreműködik Be- rényi István (orgona), Fáy Erzsébet (ének), Pósa Mária párizsi vendégénekes; a Budapesti Leánykart Botka Valéria és Csányi László vezényli. — MHSZ-tábor Balatonújhelyen. A Magyar Honvédelmi Szövetség megyei elnöksége egyhetes továbbképzést tartott a járási titkárok és a lövészklubok vezetőinek részére Balatonújhelyen, az állami gazdaságban. — Megkezdték a burgonyaszedést Toponáron. A toponári Egyesült Erő Tsz száz holdjáról megkezdték a kis- várdai rózsa fajtájú burgonya szedését. Az átlagtermés száz mázsának ígérkezik. — A gyalogos hibájából. Tegnap Fonyódon féktávolságon belül lépett a Késmárki László 51 éves balaton- fenyvesi művezető által vezetett motorkerékpár elé Tóth Katalin 50 éves lengyeltóti segédmunkás. A motorkerékpár felborult és vezetője életveszélyesen megsérült. Tóth Katalinnak komolyabb baja nem esett. A vizsgálat megindult. gedüverseny. io.ii; A vietnami kultúra hete. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Melódiakoktél. 13.40: Vita a korszerű merőgazdaságtól 14.00: Régi beszélgetés Goldmark Károly egykori Íródeákjával. 14.31: Fred Astaire Irving Berlin filmdalaiból énekel. 14.40: Déryné naplója. 15.00: Hírek. 15.10: Kóruspódium. 15.20: Rádiószínház. Faust. 17.00: Hírek. 17.05: Időszerű nemzetközi kérdések. 17.15: Üj felvételeinkből. 17.32: Nyitott stúdió. 17.57: Arturo Toscanini két nyitányt vezényel. 18.19: Nótacsokor. 18.53: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.26: Puccini: Tosca. 21.33: Nagy siker volt — hallgassuk meg újra! 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Népdalok, néptáncok. 22.50: A hazai társadalomkutatás tapasztalataiból. 23.10: A XX. század zenéjéből. 24.00' Hírek. 0.10—0.25: Könnyűzene. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—3.05: Azonos a Kossuth-műsorral. 8.05: Kamarazene. 8.45: Külpolitikai figyelő. 9.00: Dubarry. 9.32: Régi naplók nyomában. II. rész. 10.00: A zene hullámhosszán, n.50: Magánvélemény — közügyekben. 12.00: Székely fonó. 12.43: Pécsi stúdiónk jelentkezik. 13.00: Hirek. 13.05: Zenekari muzsika. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00—18.00: Kettőtől hatig . . . 18.00: Hirek. 18.10: Parasztok. 18.58: Hanglemezgyüjtők húszperce. 19.18: A vietnami kultúra hete. 13.33: Mario Lanza énekel, a Melachrino zenekar játszik. 19.53: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti Krónika II. 20.25; Üj könvvek. 20.28: Húszas stúdió. 21.31: Dalok. 22.04: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 22.20: »A Postaság- nak tisztben hű és szorgalmatos leszek.« 22.40: Suchon: Az örvény. 23.00: Hírék. 23.10: A dzsessz világa. 24.00—0.10: Hírek. URH 18.00: Hírek. 18.10' Hanglemezparádé. 19.04: Rendező — munkában ... 20.33: Szöllősy András: Három darab fuvolára és zongorára. 20.41: Romantikus zene. 22.08: Figaro házassága. 23.00—23.15: Hirek. MA 160 ÉVE, 1809. szeptember 4-én született Juliusz Slowocki, a lengyelek legnagyobb költőinek egyike, a forradalmi romantika kiemelkedő képviselője. Az 1831. évi tragikusan végződött lengyel függetlenségi felkelés kitörése előtt külföldre emigrált. A felkelést szenvedélyesen forradalmi hangú versekkel üdvözölte, de haláláig keserű önvád kínozta, amiért nem maradt otthon és nem vett részt a harcban. Egész további életét számkivetésben töltötte. Sokat utazott, megjárta Svájcot, Olaszországot, Görögországot, a Szentföldet, végül Párizsban állapodott meg. Itt is halt meg 40 éves korában. Irt romantikus történelmi 9 drámákat, epikus elbeszéléseket, filozófiai írásokat és népi balladákat, írásait kivételes képzelőerő és nyelvművészet jellemzi. Gyakran bírálta a lengyel nemesség vaskalapos maradiságát, a klérus reakciós szerepét. Mazep- pa című drámája ihlette Liszt Ferenc ugyanilyen című szimfonikus költeményét. öregek napja Kutason Vasárnap öregek napját rendeztek Kutason. Az ünnepeltek között volt Huszár Aladárné is, aki már 1919-ben aktívan fáradozott az elmaradott közegészségügyi állapotok megváltoztatásáért. Németh Gyuláné, a község vöröskeresztes Titkára hét idős embernek adott át jutalmat, többeket pedig a lakásukon köszc ütöttek, mert nem tudtak részt venni az ünnepélyen. Az állami gazdaság, a községi tanács és a Vöröskereszt uzsonnán látta vendégül a több mint száz öreget. — Használt autóbuszt vásárolt a Kaposmérői Építőipari Ktsz. Az autóbuszt fel- újítattják, és naponta ezzel szállítják munkahelyükre a szövetkezet tagjait. — A megengedettnél gyorsabban vezette Moszkvics I személygépkocsiját Kaposvár _ és Taszár között Kiss István 49 éves kaposvári méhész. Az árokba hajtott, és egy fának ütközve állt meg. Kiss István és utasa, a szintén kaposvári Buzási Ferencné cúlyos sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár az első becslések szerint huszonöt- ezer forint. A vizsgálat tart. — Megkezdte autószervizének bővítését a Balaton- boglári Vas-Műszaki és Hűtőgépjavító Ktsz. 2,2 millió forintos költséggel szerelő- csarnokot, négy autószerelő aknát építenek, és több korszerű gépet, műszert vásárolnak. — Az Autóközlekedési Tanintézet személygépkocsi-vezetői tanfolyamot indít Kaposváron. A gyakorlati oktatás felemelt óraszámmal. Trabant 601, Skoda 1000 MB és Moszkvics 403-as típusú gépkocsikon történik. Jelentkezés: folyó hó 15-ig. Kaposvár, Berzsenyi u. 2. Telefon: 11-147. (77312) — Áramszünet. Értesítjük a lakosságot, hogy szeptember 4-én reggel 7 órától 16 óráig áramszünet lesz a Hegyi u., a Pázmány P. u., a Damianich u. és a Virág utca által határolt területen. (9186) Le akarnak szokni a dohányzásról Két ifjú angol, a 20 éves David Lindo és a 19 éves Peter Madgett meglehetősen furcsa módját eszelte ki annak, hogy leszokjon a dohányzásról. Gret Yarmouth kikötőjében egyetlen szál cigaretta nélkül csónakba szálltak -'s így töltenek egv hetet < -ngeren. Kedden este e~y ünnepélyes utolsó slukkal búcsúztak »dohányos előéletüktől«. 00381096