Somogyi Néplap, 1969. szeptember (25. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-28 / 225. szám

XXV. évfolyam, 225. szám. Vasárnap, 1969. szeptember 28. Üröm az örömben (Tudósítónktól.) A KISZ lakásépítési akció keretében épülnek házak a megyeszékhelyen, az Arany utca és a Klapka utca közötti területen. A tervek szerint 181 lakást adnak majd át az épít­tetőknek. Az építési akciót erejükhöz mérten támogatták sére és a tervezővállalat KISZ-eseinek segítsége nyo­mán úgy látszik, hogy a vil­lannyal, vízzel és szennyvízzel kapcsolatos problémákat meg tudják oldani. A gáz azonban továbbra is bizonytalan. Ugyanis a társa­dalmi tervezők a Kalinyin vá­Méltatlanul mellőzve Zichy Mihály kedves rajzasztala a zalai múzeum műteremszámyában. Zichy Mihály festőművész zalai szülőháza és családi ott­hona ismert műemlék. Em­lékkiállítása értékes része Somogy múzeumi hálózatá­nak. A múlt század első har­madában épült kisnemesi kúria szárnyépületét műte­remként maga a művész tárának anyagát őrzi. Életé- I nagyobb érdeklődést, több fi- nek dokumentumain: több gyeimet érdemelne. nagy méretű festményén, (A kurtizán, Autodafé, Koporsó­lezárás); .bölcsőjén és néhány kedves ritka bútordarabján kívül különös figyelmet ér­demelnének távol-keleti mű­tárgyai, kaukázusi emlékei, W. E. a Somogy megyei Tanácsi Tervező Vállalat és a Somogy megyei Állami Építőipari Vál­lalat KISZ-esei. Nemcsak szó­val, tettekkel is. A tervezőin­tézet fiataljai a belső közmű­vesítés! terveken dolgoznak, míg az Építőipari Vállalatnál a fiatal műszakiak közgazda- sági tanácsának néhány tagja elkészítette az épületek épí­tési-kivitelezési tervdokumen­tációját Ezenkívül az építő­vállalat KISZ-szervezete ki­emelten kezelte és patronálta ezt az építkezést. Az ered­mény: 27 lakás már olyan előrehaladott állapotban van, hogy akár át is lehetne a tél előtt adni a boldog tulajdo­nosoknak, ha.. • ... Ha eldöntötték volna, hogy lesz-e gáz a gáztüzelésre tervezett épületben. A köz­művesítés tervezése, előkészí­tése azonban nem volt hiba nélküli: az épület előbb meg­épült, mint a közműhálózat. A víz-, a szennyvíz- és a villa­mos vezetékeken kívül hiány­zik a gáz is. Arról nem is szólva, hogy esős időben tér­dig ér még a sár ezen a terü­leten, mert nincs út A városi tanács vezetőinek közbelépé­rosrészből az Arany utcán át akarták a telepet gázzal ellát­ni. Ezt azonban az ott lera­kott vezetékrendszer nem bír­ja eL Csak jövőre, az Arany utca—Füredi utca—Nádor ut­ca—Kisfaludy utca nyomvona­lon épülő vezetékből lehet fzeket a lakásokat ellátni. Egy télen át esetleg rákötik az Arany utcai KlSZ-lakáso- kat a Kisfaludy és a Vörös­marty utcában a közeljövőben lefektetendő gázvezetékre. De ez kis teljesítményű vezeték lesz, és csak decemberben a nyomáspróbánál dől el, hogy rá lehet-e kötni. Ha nem bírja el, akkor nem tudják átadni ebben az évben a lakásokat, hiszen a szükségkémények lakásonként esetleg egy szoba fűtését te­szik úgy-ahogy lehetővé, a fürdőszobákat pedig — mivel gázbojlerrel lesznek ellátva — hónapokig nem lehetne hasz­nálni. Ez a bizonytalanság joggal bosszantja az új lakásokat váró fiatalokat Előrelátó ter­vezéssel, közös összefogással, jobb kooperációval elkerülhet­ték volna a jelenlegi helyzetet. De jobb későn, mint soha... építtette 1879-ben. Falán már- középkori fegyvergyűjteménye Ványtábla hirdeti: »-Innen in­dult diadalmas útjára Zichy Mihály.« A műterem és a három szobányi emlékkiállítás a nagy festő rendkívüli értékű műgyűjteményének és könyv­Részegek egymás közt — Várj, Harry, majd én ve­zetek! (A Weltwoche k;’ ' úrája) és számos más, ritka muzeá­lis különlegessége. A látogatók, az érdeklődők száma mégis meglepően ke­vés. Nyári »csúcsidényben« sem haladja meg havonta a 150—200-at ősszel és télen még kevesebben és ritkábban keresik föl Tab közelében ezt a valóban kicsit félreeső, ám iól megközelíthető, igen ér­tékes helyet. Pedig élmény a táj szépsége után a Zichy- emlékmúzeummal is megis­merkedni. Közeledik a múzeumi hó­nap. Ez idő tájt sok üzem, vállalat és termelőszövetke­zet rendez kirándulást dolgo­zóinak a Balaton vidékére Érdemes volna egy-egy szép műemléképületnél és az út­ba eső múzeumoknál meg­megállva egy kisebb kerülő­re is vállalkozni a Talaj Zichy múzeum megtekintése céljából. Ez a 150 éves mű­emléképület a maga ritka művészeti és kultúrtörténeti látnivalóival mindenkinek él­ményeket kínál. Éppen ezért Ár és üdítő ital A Belkereskedelmi Minisz­térium tájékoztatása szerint emelkedett az alkoholmentes üdítő italok árszínvonala. Magához a tényhez mindjárt hozzáteszik azt is, hogy ez nem jelent szükség.zerűen magasabb árakat, hanem a ran hetekre eltűnik, s hiába keresik a vásárlók. Pedig ez az ital a drágábbak közé tar­tozik, tehát mindenképpen emeli az árszínvonalat. Lehet viszont helyette kapni Quick- Colát. Éppen olyan drága, mint a másik, de korántsem fogyasztói igények megváltó- olyan jó, ennek ellenére meg­zását: az emberek többet vá­sároltak a drágább italokból. De miért ezekből a drágább italokból vásárolnak az em­berek? A tapasztalatok sze­rint az utóbbi egy év alatt sokat romlott például a jaffa minősége: csomós lerakódá­sok vannak az alján, s az íze sem a régi. Sokan — akik eddig szerették — elpártoltak tőle. Aztán — a gyümölcsle- veket nem számítva — alig akad még néhány üdítő ital. Az egyik a kevés közül a Co­ca-Cola. A legtöbb ember vé­leménye szerint jó, csak ép­pen nem lehet kapni: gyak­veszik. Mit csináljon az a szegény fogyasztó, ha nem kap mást? Az értékítéletet éppen ezért semmiképpen sem lehet elfogadni: akkor lenne reális a piac ítélete, ha választani lehetne az áruk között. Mindenesetre ez a — kicsit mesterségesen — maga­san tartott ár, s a választék- hiány is sokban hozzájárul az alkoholmentes üdítő ita­lok árszínvonalának emelésé­hez. Az alkoholizmus elleni küzdelemben nem a legjobb érVj Polgári védelmi bemutatókért nyílt Nagyatádon (Tudósítónktól.) Első ízben rendezte meg a járási polgári védelmi napo­kat a megyei tanács vb, a me. gyei polgári védelmi parancs­nokság, a nagyatádi járási ta­nács vb és a járási polgári vé­delmi parancsnokság. Ennek nyitánya szombat délelőtt volt Nagyatádon, ahol a sportpálya mellett bemutatókertet rendez­tek be A megnyitón részt vett Petrovics László őrnagy, a polgári védelem országos parancsnokságának képvisele­tében, Thuri Imre, a megyei pártbizottság osztályvezetője, dr. Kassai János, a megyei tanács vb-titkára, dr. Reinner József, a polgári védelem me­gyei parancsnoka, Gajdos László, a járási pártbizottság Érdekes modellkísérletek a VlTUKI-ban A Vízgazdálkodási Tudományos és Kutatóintézet hidro- mechanikai főosztályának laboratóriumában érdekes mo­dellkísérleteket végeznek. Fölépítették a bajai Duna-sza- kasz élethű, kicsinyített mását, ezen vizsgálják a hajózási problémákat, a zátonyképződés mértékét és a jéglevonu­lás folyamatát. Képünkön: A bajai Duna-szakasz modell­jével kísérleteznek a kutatók. első titkára. Ott voltak me­gyénk járási pártbizottságai­nak első titkárai, a járási ta­nácsok vb-elnökei is. Megje­lentek az üzemek, a fegyveres testületek, az intézmények és hivatalok képviselői is. A mintegy félezer érdeklő­dőt Kovács Ferenc, a járási tanács vb-elnöke köszöntötte, majd ünnepélyes keretek kö­zött megnyitotta a polgári vé­delmi napokat. Hangsúlyozta, hogy a háborút elkerülni nem­zedékünk történelmi feladata, egyszerű óhajtással azonban ez a vágy nem teljesül. Sokat kell a békéért tenni, fel kell készíteni a lakosságot minden eshetőségre, hogy ne érje vá­ratlanul egy esetleges agresz- szió. A lakosság felkészítésé­ben jelentős szerepe van a polgári védelmi tájékoztatás­nak. Ezt a célt szolgálják a járási polgári védelmi napok, s ezt kívánja segíteni a pol­gári védelmi bemutatókert is. Kovács Ferenc megnyitójában megemlékezett a fegyveres erők napjáról, és köszöntötte a fegyveres testületeket. Ez­után átadta a bemutatókertet a megjelenteknek, a járás la­kosságának. Az érdeklődőket Hagy Fe­renc mérnök százados, a me­gyei polgári védelmi parancs­nokság munkatársa kalauzolta végig a kerten, ahol makette­ken, képeken mutatják be a pusztító fegyvereket, az elle­nük való védekezés gyakorlati lehetőségeit, a polgári véde­lem összes alapvető eszközét. Uj téglagyár Több mint 130 millió fo­rintos költséggel épül az ország egyik legkorszerűbb, automatizált téglagyára a Veszprém megyei Bakony- szentlászlón. A 145 méter hosszú és 43 méter széles csarnokban évente 54 mil­lió téglát gyártanak majd. A gépi berendezések jóré­szét a Szovjetunió szállítja. Az új téglagyárat az év vé­gén adják át rendeltetésé­nek. T0RICA Elintézte.­Scott Prait nyolcéves elsfordi (USA) kisfiú egy este felugrott a tévéké­szülék mellől, kirohant a szobáiból, majd apja va­dászpuskájával a kezében visszarohant és beledur- rantott a készülékbe. Halálra rémült szülei­nek nagy nyugodtan ma­gyarázta az ügyet: — Ügy jött felém a King Kong hogy azt hit­tem, mindjárt agyonüt Nagy újság! A New York-i helyi rádióállomás nemrégiben ismeretterjesztő műsort sugárzott a Vatikánról. A buzgó újságíró részlete­sen beszámolt a Vatikán műkincseiről, politikai szervezeteiről sfib. A vé­gén azt is elárulta, hogy — szó szerinti idézet — »a hivatalos vallás a kereszténye Különben senki sem ta­lálta volna kií A hazudozás világbajnoka Az amerikai Berlington- ban a hazudozók klubja O. Holet urat a hazudozás vi­lágbajnokává nyilvánítot­ta. Az újdonsült bajnok mel­lére tűzték az aranyéremét, amelyen ez a felirat áll: »Pirulás nélkül hazudok«. A klub alapszabályai sze­rint a bajnoknak ezt az érmet egész éven át állan­dóan viselnie kell. Mister Holet nemrég en­gedélyt kért a klub elnök­ségétől arra, hogy az ér­met munka közben ne kelljen viselnie. Ugyanis metodista lelkész. Az egér és az elefánt Anyakönyvvezetőnél Az egér és az elefánt az anyakönyvvezetőhöz mennek és kérik, hogy adja össze őket — Ejnye, miért háza­sodtok össze? — kérdi csodálkozva az anya- könyvvezető. — Sajnos, muszáj ösz- •zeházasodnunk — felelte szemlesütve az egér. Tengerészek Egy norvég teherhajó horgonyt vetett a lissza­boni kikötőben. A kapi­tány kimenőt engedélye­zett 'a legénységnek, de előzőleg felsorakoztatta őket a fedélzeten és a lelkűkre kötötte: — Gondoljatok arra, fiúk, hogy a lisszaboni lá­nyok semmi mást nem nyújthatnak nektek, mint a feleségetek Oslóban! Közbeszólt egy borízű hang a tengerészek sorai­ból: — Igaza van, kapi­tány! De amit nyújtani tudnak, azt itt nyújtják Lisszabonban! SmemiNipkß Az 1WS7MP Somosra megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor a. 2. Telefon: 11-510. 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megye! Lankiadó Vállalat. Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: ll-StS. Felelős kiadd: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őriünk meg és nem adunk vissza. Terjesztij a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahiva tatoknál és postáskézbesftőknél. Előfizetés) díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25067 Készült a Somugv megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Latinka S. u. 6. Felelős vezető^ Mautner József. X

Next

/
Oldalképek
Tartalom