Somogyi Néplap, 1969. szeptember (25. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-24 / 221. szám

MAI KOMMENTÁRUNK Mozaik Helsinkiből Mindössze két napot töltöt­tem északi ro­konainknál, Finnország fő­városában; Hel­sinkiben. Két nap, 48 óra — valóban nem elegendő egy város, de külö­nösen egy nép megismerésé­hez. Mégis úgy gondolom, az apró, sokszor jelentéktelen­nek tűnő be­nyomások is adhatnák va­lamit az olva­sónak. Rokon nép — talán mind­járt itt kezde­ném. A finnek nagyra tartják és nagyra be­csülik ezt a rokonságot. Nemcsak a hiva­talos nyilatkozatok, nemcsak a bővülő kulturális kapcsola­tok tükrözik ezt. Gondolok itt az úgynevezett egyszerű emberekre, az utca »emberé­re«. Egy kis példa: első este térkép segítségével barangol­tam a város utcáin, figyeltem az embereket, a forgalmat, a fényeket, a lüktető életet. Egy utcakereszteződésnél a lámpa alatt szétterítettem tér­képemet, és kerestem a szál­lómhoz vezető utat. Idősebb férfi lép hozzám és németül kérdezi: segíthet-e? Miután közösen megkerestük a legrö­videbb utat, megkérdezi: »Ön német?« »Nem, magyar va­gyok!« — válaszolom. Megra­gadja kezem, hosszan, barát­ságosan szorongatja: »Óh, a testvérnép« — és melegen, barátságosan mosolyog hozzá. Egy kia nyelvlecke Ülök az egyik, itt bárnak nevezett bisztróban, és úgy érzem, mintha otthon lennék. Beszédfoszlányok jutnak el hozzám a szomszéd asztalok­tól. Ha nem tudnám, hogy Helsinkiben vagyok, azt hin­ném, mindenki magyarul be­szél. A nyelv dallama, hang­súlya — mint a miénk. Csak ha közelebb hajolok, jövök rá, hogy egy szót sem értele. A finn nyelv — ugyanúgy, mint a magyar — az első szótagot hangsúlyozza. A névelő egysé­ges, nemek nincsenek. A fő­névragozás. a hely- és időha­tározás, ugyanúgy, mint ná­lunk, a szóhoz fűzött ragok­Helsinki egyik főutcája. Elegáns üzletek, nyüzsgő forgalom. kai történik. A kettős hang­zók, mint például ei, vagy eu, úgy, mint a magyarban, e-i- nek és e-u-nak ejtendők. A »h« hangzó ugyanúgy hang­zik, mint nálunk. A Vérnász bemutatója Egész véletlenül történt, hogy helsinki tartózkodásom alatt került sor a Vérnász be- jutatójára. A finn Nemzeti Operában ünnepi külsőségek között került sor a premierre. A nézőteret zsúfolásig megtöl­tötték a finn főváros zene­kedvelői. A taps, amely a felvonások között a szereplő művészek nagyszerű teljesít­ményének, a díszleteknek, az előadás drámaiságánalc szólt, fergetegessé fokozódott, ami­kor a harmadik felvonás után megjelent a függöny előtt a szerző, Szokolay Sándor. Az ováció valóságos finn—ma­gyar barátsági ünneppé nőtt, amikor az opera igazgatósá­gának elnöke magyar nyelvű beszédben méltatta a szerzőt, művét, valamint az előadást rendező Mikó Andrást, a bu­dapesti Opera főrendezőjét A társulat és a közönség taps­vihara közben átnyújtotta Szokolaynak az opera ajándé­kát, a babérból készült ha­talmas lantot, Mikónak pedig a virágkosarat. Tapiola a kertváros Még csak egyetlen élmény­ről kívánok beszámolni: Ta­pioláról, a fővárostól 9 km-re épülő kertvárostól. A várost szövetkezeti alapítványból lé­tesítették, amelyhez az állam kölcsönnel járul hozzá. A szö­vetkezetben olyan intézmé­nyek vesznek részt, mint a szakszervezeti központ, a nyugdíjasok szövetsége és má­sok. A finnországi tájra jellemző tengerparti környezetben, a természetet, az erdőt érintet­lenül hagyva tervezték meg a várost, amely jelenleg 16 ezer lakónak nyújt otthont és munkaalkalmat. A fejlesztési tervek szerint 2000-ig 80 ezer lakója lesz Tapiolának. Építészetileg a legkorsze­rűbb lakóházak, magasak és alacsonyak, teszik változatossá a városképet, amelyet csodá­latos parkok, szökőkutak és játszóterek tarkítanak. Munkaalkalomról az isko­lák, a szolgáltató és szociális intézmények, az üzletek nem­különben a város mellett épült é; épülő üzemek gon­doskodnak. Helsinki lakosai büszkék Tapiolára, amelyet a korsze­rű városépítés példaképének tekintenek. G. I. Tapiola, a kertváros. A korszerű városépítés példaképének tekintik. ■ ■ Üzenet A meghívó, amelyet két­száznyolcvan címre küidtek szét, nyugdíjas-találkozóra in­vitálta az élelmiszeripar öreg­jeit. Számon is tartják ezt az eseményt, közülük senki sem akar lemaradni róla. Hatodik éve már, hogy esztendőnként egyszer az ÉDOSZ nagyter­mében összejönnek az élelmi­szeripar nyugdíjasai, hogy te­rített asztalok, néhány pohár sör mellett beszélgessenek a múltról meg a mostani éle­tükről. Mert hiszen téma van bőven. Bódis Árpád, a cukor­gyár nyugdíjasa, fiatalságának emlékeit idézi egy társaság­ban. Szóba kerülnek az inas­évek, a munkanélküliség, az akkori munkakörülmények. Ilyenkor néhány órára ismét ott érzik magukat az egykori munkahelyen j az ismerős ar­cok emlékezetes epizódokat idéznek fel bennük. Az ünneplők egy része cu­korgyári nyugdíjas. A talál­kozó összehívásának is a gyár megalapításának hetvenötödik évfordulója adott aktualitást. Szezoninduláskor minden év­ben — mintha kötelességük lenne — megjelennek, hogy ők is részesei lehesseneK a zökkenőmentes kezdés örömé­nek. De az is lehet, hogy az­zal a rejtett, ki nem mondott szándékkal mennek el, hogy ha esetleg a segítségükre is szükség lesz, szívesen állnak a fiatalok mellé. A hétfő esti találkozón megemlékeztek az ünnepségről távol maradt tár­sakról is, akik úgy, mint ők, sok szakmunkást neveltek So­mogy élelmiszeriparának. Csanádi József, az Élelmi- szeripari Dolgozók Szakszer­vezete Somogy megyei bizott­ságának titkára meleg sza­vakkal üdvözölte azokat, akik ezt a hagyományossá vált ta­lálkozót a jelenlétükkel tisz­telték meg. A hagyományok­hoz pedig különösen az öre­gek ragaszkodnak. Ezért az idén is a Csiky Gergely Szín­ház művészei adtak műsort, mégpedig a kedvencek: Farkas Anny és Csorba Ist­ván. Érthetően kevesebb mai, s több régi sláger szerepelt a műsorban, amit gonddai vá­logattak össze színes csokor­rá. Hamar megteremtődött a hangulati kapocs a színpad és a közönség között. A finálét már együtt énekelték az idős emberek a művészekkel, s közben zúgott a taps. Vacsora után népi zenekar foglalta el a színpadot, s ad­dig játszottak, amíg a talál­kozó vendégeinek hangulata tartott. Az ünneplőbe öltözött öre­geknek a kedves összejövetel megrendezésével a tegnapi munkahely dolgozói üzentek. Az üzenet a megbecsülésről és a gondoskodásról szólt. N. J. Cselekvő Esteledett Szenyéren. Az első házak ab­lakaiban már meleg, sárga fények vil­lództak. A sze­merkélő eső éppen elállt, amikor a Bü- zakalász Tsz irodája elé ér­tünk. Balogh Imre párttit­kárt hosszas keresés után találtuk meg. — Még ilyen­kor is jönnek az emberek a gondjaikkal — mondja. — De ez nálam nem újság. Reggel gyakran már ketten-hárman is várják az ébredésemet, hogy megbe­szélhessék a tennivalókat, vagy tanácsot kérjenek tőlem osztás. »A tagok bíznak bennünk, mert álljuk a szavunkat.« különböző ügyeikben. Biza­lommal fordulnak hozzám, mert megszokták, hogy ami­ben tudok, segítek. Nincs ebben az emberben semmi különös. Termete át­lagos, arca szabályos vonalú. A szemében azonban ott van valami, amit a cselekvő em­berek szemében látni csak. Negyvenhat éves. 1946 óta párttag. Akkor alakult meg a helyi alapszervezet. — Abban az időben jöttem meg a hadifogságból — me­séli. — Nagyon hatott rám. hogy a szovjet katonák em­berként bántak velünk. A A Horthy-hadseregben nem ilyen bánásmódhoz szoktattak bennünket. Ha most elgondol­kodom, akkor talán azt mond­hatnám: ez adta meg a végső lökést ahhoz, hogy kommu­nista legyek. Megindult a föld­Mi akkor még csak öten voltunk kommunisták. Nem volt könnyű dolgunk. 1949-ben megalapítottuk a Le­ninről elnevezett szövetkeze­tét. Így már volt némi tapasz­talatom, amikor Sávolyra meg Böhcnyére mentem, hogy ott is segítsek tsz-t alakítani. Itt a mi falunkban 1952-ben egy másik szövetkezet is ala­kult. Egy év után egyesültünk velük. Csak azok léptek ki, akik amúgy sem szerették megfogni a munka nehezebb végét Most a tavasszal kapta meg a Mezőgazdaság kiváló dolgo­zója kitüntetést. Ellátja az el­nökhelyettesi teendőket is. — A szövetkezet minden gondja a nyakamba szakadt, amikor az elnökünk külor­szágban járt. Most meg az egyik beteg brigádvezető mun­kája nem maradhat gazdátlan, ezt is végzem. Huszonöt év kötelez »Végérvényesen eldőlt az ezeréver per; a falvak egyko­ri nincstelenjei birtokukba vették a földet. A nép tulaj­donába kerültek a gyárak, a bankok, a bányák ...« — hangzik az MSZMP Központi Bizottságának és a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak tegnapi felhívása hazánk dolgozó népéhez Igen, a per eldőlt. Bizonyítják ezt egyre szebb eredményeink az ipar­ban, s a mind korszerűbb és nagyobb mezőgazdasági ter­melés. Kimagasló teljesít­ményről vállnak a statiszti­kai adatok a közműveltség fejlettségének területéről. Az eredmények nemcsak az elé­gedettség érzését keltik ben­nünk, hanem ígéretek is a jövőre. Köteleznek. A per el­dőlt, most a mindennapok munkájával kell bizonyíta- tunk a döntés igazságát. Ahogy a felhívás megfogal­mazza: »-Kötelességünk, hogy lehetőségeinket az eddiginél még jobban kihasználva foly­tassuk munkánkat nagy nem­zeti célunkért, a szocialista társadalom teljes felépíté­séért.-« Mit jelent ez részterületek­re bontva? Nem a célkitűzés módosítását vagy változását. Minőségi pluszt fogalmaz meg a felhívás. Hogy a munkások a gyárakban, az üzemekben még lelkiismeretesebb mun­kát végezzenek, fokozottab­ban óvják a köz vagyonát. Kapcsolataikat ne az esetle­gesség jellemezze a munkás­paraszt testvéri szövetségben. Legyenek igazi vezetői ennek az érdekazonosságból létre­jött kapcsolatnak. A magyar parasztság fő­ként a korszerű technológia és tudomány elsajátításával léphet előre azon az úton, amelyen elindult. Idejét múlt már az a szemlélet, mely szerint a szövetkezeti tag kötelessége csak az, hogy a kiadott utasításokat végre­hajtsa. Egyre inkább bebizo­nyosodik: a kor követelmé­nye az, hogy a bonyolult technológiának megfelelően képzett emberek dolgozzanak a munkagépekkel a növény- termesztésben, és az állatte­nyésztésben egyaránt. Csak az boldogul, aki világosán látja a célt, és jól választja meg az eszközöket. Ehhez pédig felkészült emberekre van szükség. Ezt kívánják a nagy­üzemekké fejlődött termelő­szövetkezetek és az állami gazdaságok is. Nagy feladatot hajtott vég­re az elmúlt huszonöt évben az értelmiség is. Soha egyet­len társadalmi formációban sem tanulhatott ennyi ember hazánkban. De feladat ma­rad továbbra is, hogy a mun­kás-paraszt származású fia­talokkal fokozott mértékben foglalkozzanak pedagógu­saink. Erezze ezt feladatának minden nevelő, s erejével, energiájával álljon e cél szol­gálatába. Irodalmi müvek se­gítségével érzékeltessék a ta­nulókkal az eltelt huszonöt év jelentőségét, eredményeit. Neveljék a fiatalokat még hatékonyabban a munka sze­retetnie. A részeredmények ismerte­tése, jelentőségük felmérése feladatokat ró újságunkra is. A végső cél, a szocialista tár­sadalom kívánja így. Fokozni kell az elemző munkánkat, kíméletlenebbül kell ostoroz­ni a hátráltató erőket. Még nyíltabban kell feltárnunk a hibákat, hogy a haladást elő­segítsük. A megkezdett úton alcarunk tovább lépni, jó ha­gyományainkra támaszkodva. Még lelkiismeretesebb mun­kával, még pontosabb isme­reteket nyújtva. Az eredmé­nyeket emberek érik el, küz­dés, számtalan újrakezdés után. Az alkotó munkát kí­vánjuk ábrázolni, s benne a somogyi embert, gondjaival, gyötrődésével és örömével, az alkotás sikerével, kudarcá­val és önmaga változásával együtt. Az elmúlt huszonöt év eredményei erre kötelez­nek. L. L. tekintet Két gyerekét úgy nevelte-, hogy azok becsületes embe­rek legyenek.. Huszonhárom éves fia is párttag, apja mel­lett áll a munkásőrök között. Holnap nagy esemény tör­ténik a család életében. Ak­kor hozzák meg az első unokát a kórházból. — Már nagyon várom — mondja errőL Kérem, hogy a munkájáról beszéljen. — Nemrégiben foglalkoz­tunk a vetéselőkészítéssel. A taggyűlésen megismertettük a tagokat is a tervvel. Szükséges, hogy az emberek tudjanak er­ről. Ha világosabban látják a feladatokat, bíznak bennünk. Azzal is kiérdemeltük ezt, hogy ígéreteinket igyekeztünk a legkövetkezetesebben bevál­tani. A párttaggyüléseken a kommunistákkal a legrészlete­sebben ismertettünk mindent, így azok biztos tudással men­nek ki a szövetkezeti gazdák közé. Ez helyes módszernek bizonyult, s az emberek szem­léletén így rengeteget tudunk alakítani. A számokban is lemérhető eredmények önmagukért be­szélnek. Az állattenyésztés fél­millió forinttal többet jövedel­mezett, mint amennyit tervez­tek. A kenyérgabonánál mint­egy 35Ü 000 forint a nyereség. Már megszületett a döntés: a jövő év január 1-től együtt dolgoznak a tapsonyiakkal. A 287 szavazatból csak három volt érvénytelen. Egyöntetűen az egyesülés mellett szavaztak. Bíznak benne, hogy közös erő­vel még nagyobb eredmények születnek majd. — A falunk élete az utóbbi években megváltozott — mondja Balogh Imre. — Ha jól tudom, jelenleg tizenhat személykocsi van Szenyéren. Televízió majd minden ház­ban. Az új divat: a táskará­dió. — Mi a véleménye a fiata­lokról? — kérdezem. —•• Rendes emberek lesznek. Olyanok, akik képesek folytat­ni munkánkat. Azokat, akik hajlamosak a rosszra, a töb­biek megnevelik. Bízom ben­ne, hogy a mi hatásunk is pozitívan befolyásolja őket. Egyre többen jelentkeznek a szövetkezetbe. Sötét van már, amikor bú­csút veszünk tőle. Még min­dig várja valaki, hogy el­mondhassa gondjait a párttit- kámak. Leskó László Propagandisták továbbképzése Tegnap Fonyódon, az Épí­tők Szakszervezetének üdülő­jében négynapos propagan­dista-továbbképzés kezdődött a megyei pártbizottság, a já­rási és városi pártbizottsá­gok propaganda- és művelő­dési osztálya munkatársainak részvételével. A jelenlevők előtt Kocsis László, a megyei párt-vb tag­ja, a megyei pártbizottság osztályvezetője mondott meg­nyitót. Jelen volt Bíró Gyula, a megyei pártbizottság titkára is. Az első nap délelőttjén. Fábri István, a megyei párt- bizottság osztályvezetője So­mogy mezőgazdaságának hely­zetéről és eredményeiről, to­vábbi feladatairól tartott tá­jékoztatót. Délután Sugár Im­re, a megyei tanács vb-elnök- helyettese ismertette a me­gye iparpolitikájának törek­véseit, időszerű tennivalóit. Ma a közoktatás, az egész­ségügy, a népművelés, ezt követően a politikai tömeg­munka, az agitációs és pro­paganda tevékenység kérdései szerepelnék a továbbképzés napirendjén. SOMOGYI NÉPiAP Szerda, 1969. szeptember 24. 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom