Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-10 / 184. szám
ff LAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára: 1 forint XXV. évfolyam, 184. szám 1969. augusztus 10., vasárnap Nemzetközi atomfegyver-ellenes konferencia Nagaszaki japán városban szombaton véget ért a 15. nemzetközi altom- és hidrogénfegyver ellenes értekezlet. Az értekezlet tízezer részvevője határozatot fogadott el, amely hangoztatja, hogy a japán—amerikai »biztonsági szerződés hatálytalanításáért, valamint az Okinava feltétel nélküli visszatérítéséért folytatott harcot össze kér kapcsolni az atom- és hidrogénfegyverek betiltásáért küzdő mozgalommal. A konfennciát szakaszonként Tokióban, Hirosimában és Nagaszakiban rendezték meg az atom- és Ív drogén fegyverek betiltásáért küzdő japán tanács kezdeményezésére. (MTI) Jé úton halad a szövetkezetek erdőgazdálkodása A kereskedelem fejlesztéséhez szükséges« a közgazdasági szabályozók és ösztönző' rendszerek módosítása Csaknem 1500 hold erdőterülettel rendelkeznek a kaposvári járás termelőszövetkezetei. Számottevő ez az ágazat, és nagy értéket jelent a tsz-ek- nek. Nem mindegy hát, hogyan szervezik meg erdőgazdálkodásukat Ahogy tegnapi ülésén a kaposvári Járási Tanács végrehajtó bizottság is értékelte, igen jelentős változás, kedvező Irányú fejlődés következett be a gazdaságok ezirányú tevékenységében. Az Erdőbirtokossá^ Társulások és a Legeltetesi Bizottságok megszűnésével fokozatosan nőtt a nagyüzemi gazdaságok erdőterülete, s vele párhuzamosain a fakitermelés / is. Az értékesítési gondok szaporodása arra készítette az irányítókat, hogy az okszerű gazdálkodás érdekében saját szakembereket állítsanak be. Ma már a járás szövekezeteiben 16 erdész és egy erdőmémök dolgozik. Ez a mintegy másfél éve történt intézkedés igen nagy előrelépést jelentett A szakemberek fölmérték a gazdálkodási lehetőségeket, és terveket készítettek a kitermelésre, az erdőfelújításra és az erdőtelepítésekre vonatkozóan. Szükséges megemlíteni azt is, - hogy a szépen meginduló fejlődés nem mentes a hibáktól. Bár a telepítéseket felújításokat elvégezték a gazdaságok, de ezek ápolásáról nem minden esetben gondoskodtak. Nemegyszer nehézségeket okozott a csemeték biztosítása is. Ezért vetette föl a végrehajtó bizottság jövőre vonatkozóan egy olyan társulás létrehozásának gondolatát, amelyek feladata volna több tsz számára előállítani az ültetési anyagot. 1967-ig piacra történő fafeldolgozás a tsz-ékben lényegében nem volt. Az előbb említett változások lehetővé tették, hogy olyan üzemeket létesítsenek a szövetkezetek, amelyek piacképes áru termelésére alkalmasak. Kezdeti nehézségek e téren is jelentkeztek. Hiányzott a körültekintő piackutatás, így nem egy esetben olyan árut gyártottak, amelyet aztán nem tudtak megfelelően érté-' kesíteni. Az elmúlt évben már — okulva a hibákból — biztos partnereket kerestek. Néhány szövetkezet — mint például Visnye, Simonfa, Bárdudvarnok — látva a feldolgozásban rejlő lehetőségeket, olyan gépeket és berendezéseket szerzett be, amelyek kel nemcsak a saját termelési faanyagot képes feldolgozni, hanem más gazdaságokét is. Ez a kezdeményezés mindenképpen helyes volt. Hiszen így a piac igényeinek megfelelően folyamatossá vált a feldolgozás, állandó munkalehetőséget biztosítva a tagoknak, másrészt ezzel a módszerrel megoldódott azoknak a tsz-ek- nék az értékesítési problémája is, amelyek nem rendelkeznek feldolgozóüzemmel. Természetesen mindezen túlmenően a szövetkezet egész gazFolytatja munkáját a román pártkongresszus A Romám Kommunista Párt X. kongresszusának szombat délelőtti ülésén felszólalt Ion Ionita vezérezredes, a fegyveres erők minisztere. Beszédében rámutatott, hogy mindaddig, amíg fennáll az agresszív NATO katonai tömb, szükség van a Varsói Szerződés állandó erősítésére. Kijelentette,. hogy a román fegyveres erők imperialista agresszió esetén készek bármely pillanatban teljesíteni a Varsói Szerződésben vállalt kötelezettségeiket A délelőtti ülésen folytatódtak a külföldi delegációk vezetőinek felszólalásai. Délután a plenáris ülés befejeztével ismét munkához láttak a kongresszus bizottságát A bizottságok elnökei a hétfői plenáris ülésen tesznek jelentést a kongresszusnak. (MTI) IZVESZTYIJA/ A% európai biztonság kérdése Leonyid Zavjalov, az Izvesztyija munkatársa a lap szombati számában cikket irt az európai biztonság problémáiról Ebben egyebek között megállapítja, hogy a Varsói Szerződés tagországainak felhívása az európai biztonság kérdéseivel foglalkozó összeurópai értekezlet Összehívására széleskörű nemzetközi elismerésre talált. »Aligha tévedünk — folytatja Zavjalov —, ha azt állítjuk: megértek a feltételek ahhoz, hogy áttérjünk azokra i gyakorlati lépésekre, amelyek magának az értekezletnek az előkészítését biztosítják«. A cikkíró rámutat, hogy a sajtóban és a hivatalos véleménynyilvánításokban gyakran előfordulnak olyan állítások, amelyek szerint az értekezlet összehívása előtt »alapos előkészítésre« van szükség. »Nem kétséges, hogy az értekezletet elő kell készíteni, mégpedig jól kell előkészíte-. ni.« Akadnak azonban olyanok, mindenekelőtt a tanácskozás összehívásának ellenfelei között, akik az előkészítéssel kapcsolatos frázisok ürügyén magának a tanácskozásnak meghatározatlan időre való elhalasztását szeretnék elérni. Zavjalov cikkének befejező részében megállapítja: »A mai Európa vitathatatlan realitásait képezik a háború utáni határok. A második világháború eredményeit senki sem vizsgálhatja felül. A béke erői erősebbek azoknál, akik szeretnék semmissé tenni a háború utáni elrendeződést, visz- szavetni Európát a tegnaphoz, amikor a militaristák saját belátásuk szerint rajzolták ennék a földrésznek a térképét« dálkodását segíti, javítja ez a melléküzemág. A visnyei tsz például a múlt évi másfél milliós árbevétel helyett az idén csaknem négy és fél milliós árbevételt tervezett, és várhatóan ez több, mint egymillió forint tiszta hasznot hoz a közösségnek. összességben megállapítható, hogy a kaposvári járás szövetkezetei a kezdeti nehézségek után helyesen értelmezték az erdőgazdálkodás és feldolgozás feladatát, s ez az ágazat egyre jelentősebb jövedelem- növelő tényezőként szerepel gazdálkodásukban. A Belkereskedelmi Minisztérium értékelve vállalatainak tevékenységét pozitívumként állapította meg az áruellátás javulását. Ugyanakkor hiányosságokat is feltárt, amelyeknek megszüntetésére gyors intézkedéseket tett, illetve kezdeményezett, mint például az export korlátozása, a kapacitásbővítő termelői beruházásokra nyújtható hitel, a közszükségleti cikkek tőkés importjának emelése, az áruköl- esönakciók stb. A minisztérium a gazdaság- irányítási rendszer »tanulóévét« vizsgálva megállapította Kőtelező a gépjármű biztosítás! Az Állami Biztosító tájékoztatása szerint sokan nem fizetik be a gépjármű-szavatossági biztosítási díjait. Pedig e biztosítása forma kötelező, mert ez az egyetlen biztosíték arra, hogy a kárvallottak hozzájussanak a kártérítéshez. Egyben annak az érdekét is szolgálja, aki járművével balesetet, karambolt idéz elő, mert mentesül az anyagi erejét esetleg meghaladó kötelezettségek alól. A díjfizetés tömeges elhanyagolása miatt az Állami Biztosító most még erélyesebben szorgalmazza a kötelező gépjárműszavatossági biztosítás díjának beszedését Jogszabály írja elő, hogy a hátralékos összeget az illetékes tanácsok pénzügyi osztályai közadók módjára hajtsák be. A nem- fizetőket az Állalmi Biztosító írásban figyelmezteti, s ha a felszólítás eredménytelen, a követelést átteszi a tanácshoz. Az Állami Biztosítónál arra is rámutatnak, hogy — főleg a motorosak — gyakran a formaságok mellőzésével adják— veszik a jármüvet, nem kémek igazolást az eladótól arról, hogy fizetett-e adót és kifizette-e a biztosítási díjat Ilyen esetben annak kell a díjat megfizetnie, akinek a nevére a forgalmi engedély szól. (MTI) Épül az ország legkorszerűbb vasútvonala Budapest és Miskolc között fog felépülni az ország legkorszerűbb vasúti pályája. Az eddig használatos 48 kg/folyó- méteres síneket 54 kg/-osra cserélik ki, s evvel egyidejűleg átépítik a pályatest »ágyazatát« is. A korszerű vasútvonal lehetővé teszi majd, hogy a vonatok 140 km-es utazósöbességge! közlekedhessenek. Jelenleg Miskolc és Nyéklád- háza között dolgoznak az építők, s ez a szakasz még ebben az évben elkészül. Képünkön: A felső-zsolcai telephelyen korszerű módszerekkel előre összeszerelik a pályatest egyes elemeit azt is, hogy a közgazdasági ösztönzők sem mindig a megfelelő irányban befolyásolják az ipari és a kereskedelmi vállalatok döntéseit. A minisztériumnak ezzel kapcsolatos észrevételeiről, javaslatairól többek között ezeket mondta nyilatkozatában Keserű Jánosné miniszterhelyettes az MTI munkatársának. A hatékonyabb vállalati érdekeltség megteremtése érdekében foglalkozunk azzal, hogyan kell és lehet a jövőben az ösztönzőket, a szabályozókat finomítani, mennyiben .szükséges a módosításuk. Erre vonatkozó vizsgálataink, javaslataink egy része rövid idő alatt megvalósítható, míg egy részükre csak később, további alapos közgazdasági számítások után kerülhet sor. Az új mechanizmusban egyre kedvezőbb forrna például a nagy- és kiskereskedelem kapcsolatában a közös üzemeltetésű bolt, a bizományosi konstrukció; további terjedésüket azonban hátráltatja a forgalmi- és kereskedelmi adó-lerovás jelenlegi módszere. Javaslatunkra nemsokára egyszerűsítik az elszámolási rendszert, s a bizományi ügyleteknél a Magyar Nemzeti Bank hitelkeret-elvonást nem alkalmaz. Rövidesen olyan rendelkezés is megjelenik, amelynek alapján viszamenőleges, január 1-i, hatállyal csökentili a kisebb települések és a külső kerületek alapvető ellátását szolgáló bolthálózat eszmei bérleti diját, s a forgalmuk után ártámogatásban részesítik az ilyen boltokat üzemeltető vállalatokat. Ugyanakkor már tárgyalunk az illetékes szervekkel a munkaigényes, sok problémát okozó eszmei díjrendszer megszüntetéséről, a tényleges bérleti díjrendszer fejlesztéséről, az üzletbér differenciálásáról. Helyesnek tartanánk, ha a részesedési alap emelkedését elsősorban az elért többletforgalomtól tennék függővé. Szó lehet arról is, hogy a részesedési alapot a nyereség százalékában több évre előre központilag határozzuk meg, vagy esetleg a nyereségi megosztásánál csak a bérköltség és az állóeszköz volumenét vegyük figyelembe. Átmeneti megoldásként elképzelhető az is, hogy a fogyasztási cikk-keres- kedelémben már 1970-ben korrigáljuk a részesedési alap képzésének jelenlegi gyakorlatát. Mindenesetre olyan megoldásra törekszünk, amely nem teszi érdekeltté a kereskedelmi dolgozókat az ideihez hasonló arányú készletcsökkentésben. Az eszközgazdálkodás területén is szükség van bizonyos előrehaladásra, az álló- és forgóeszközállomány fejlesztésének gyorsítására, az igények és a lehetőségek jobb összhangjára. Ezért Iteresünk megoldásokat, végzünk számításokat például a fejlesztési adó mértékének esetleges változtatására, Illetve arra, hogy elmozdítsuk az eszközöknek a vállalatok közötti áramlását. Ugyancsak szükségesnek tartjuk annak rendezését, hogy a tanácsok költségvetésében a lakásépítési keretek jobban szolgálják a vállalatok hálózatfejlesztését. Nem sikerült rendezni az árváltozásból adódó készletértékkülönbözet elszámolását, amely jelenleg hátrányosan befolyásolja a vállalatok gazdálkodását A minisztérium álláspontja az, hogy az árváltozások hatása ott jelentkezzen, ahol a döntést hozzák, vagyis a hatósági árváltozások a költségvetést, a vállalati döntések körébe tartozó ármódosítások pedig a kockázati alapot, illetve « vállalati eredményt érintsék. Akad tennivaló ezenkívül még a kereskedelmet ösztönző rendszerek egyéb területén is. A minisztérium a negyedik ötéves terv kereskedelempolitikai célkitűzéseivel összhangban készíti a kereskedelem fejlesztési koncepcióját Egyúttal további széles körű számításokat végez a szabályozók finomítására. Olyan megoldásokat keresünk, amelyek a cél érdekéken a leghatékonyabbak, s a vállalatok gazdálkodásában várhatóan a legkevesebb zökkenőt okozzák — fejezte be nyilatkozatát Keserű Jánosné. (MTI) Befejeződött az ENSZ gazdasági és szociális tanácsának ülésszaka Genfben véget ért az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának 47. ülészaka. Az ülésszakon megvitatták a világ gazdasági helyzetét. A vita során kiderült, hogy míg a szocialista országokban folytatódott i termelés állandó és tervszerű növekedése, a tőkés országok gazdaságában viszont fokozódtak az olyan negatív jelenségek, mint a valutarendszer válsága, az infláció, az emelkedő katonai kiadások. A fejlődő országok képviselői hangsúlyozták, hogy országuk gazdasági, tudományos, és műszaki haladásához elengedhetetlenül szükség van külső segítségre. Bírálták a nyugati országok képviselőinek azt az »elméletét«, hogy a fejlődő országok problémáinak megoldása a szóbanforgó országokban a lakosság növekedésének korlátozásától függ, továbbá azt a követelésüket, hogy a fejlődő országok teremtsenek kedvezőbb feltételeket a magántőke befektetésekhez. A szovjet .küldöttség kijelentette, hogy a Szovjetunió elősegíti a fejlődő országok politikai és gazdasági függetlenségét, jelentős segítséget nyújt ezeknek az országoknak. Sürgették az ülésszakon: az ENSZ hasson oda, hogy a fejlődő országokban komoly szociális és gazdasági reformok történjenek, a belső erőforrásokat jobban kihasználják, és ezek az országok mentesüljenek a külföldi monopóliumok kizsákmányoló uralmától. (MTI)