Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-05 / 179. szám

A Szovjetunió űrkutatási programja Automaták a világűrben JEGYZETEK A HÉTVÉGE KULTURÁLIS ESEMÉNYEIRŐL Martyn Ferenc Berzsenyi-rajzai a niklai emlékmúzeumban A kozmikus rendszerek egyre növekvő szerepét hang­súlyozó szovjet űrprogramban harmonikusan társul egymás­sal mind az automaták, mind pedig a pilóták vezette űrha­jók felhasználása. Az első szakaszban — 1957—1960-ig — a Szovjetunióban csupán automata készülékeket bocsá­tottak fel a Föld, a Föld kö­rüli térség, a Hold és a mesz- szi világűr tanulmányozása céljából. Az első szakasz Az 1957. október 4-én fel- bocsátott első műhold fél mé­ter átmérőjű és kb. 84 kiló súlyú gömb volt. A készülék és az áramforrás a hermeti­kusan zárt testben volt A világ első szputnyikja nem rendelkezett stabilizátor­rendszerrel, s a fedélzeti rá­dióadók jelzéseit a minden irányba tüskeszerűen mere- dező 3 méter hosszú anten­nák sugározták a Földre. Az űrtechnika legújabb vívmányai mellett az első szputnyik fellövése szerény eredménynek tűnhet Azon a napon azonban első ízben si­került leküzdeni a Föld von­zóerejét, s az ember a szol­gálatába fogta az égi mecha­nika törvényeit Ezenkívül az első szputnyik számos egye­dülálló tudományos adatot szolgáltatott Az 1957 novemberében pá­lyájára juttatott második szovjet műhold a világ első biológiai szputnyikja volt A készülék, a Lajka kutya és az áramforrások összsúlya meghaladta az 500 kilogram­mot A szputnyikban két rá­dióadó, egy telemetrikus rendszer, programozó-időszer­kezet, napkisugárzást és koz­mikus sugarakat vizsgáló tu­dományos műszerek voltak. A regeneráló és hőszabályozó rendszerek a kutya élettevé­kenységéhez szükséges felté­teleket biztosították a fülké­ben. Ez a szputnyik 1958 április derekáig keringett pályáján. Az általa végzett mérések ré­vén első ízben szereztek tu­dományos értesüléseket arról", milyen állapotban van az élő szervezet űrrepülés közben. A harmadik szovjet szput­nyik a világon az első auto­mata geofizikai állomás volt, s 1958. május 15-én lőtték fel pályájára. Méretei impozánsak voltak. Az 1327 kilogramm sú­lyú állomás hossza 3,5 mé­ter volt. Számos tudományos és mérőműszerének a súlya majdnem elérte az egy ton­nát. Ez a szputnyik széles kö­rű programot teljesített: 220— 1880 kilométeres magasságban kutatta a Föld körüli kozmi­kus térséget. Többek között mérte a légkör felső rétegei­nek nyomását és összetételét, a töltött részecskék koncent­rációját, a kozmikus kisugár­zást, a mágneses és elektro­mos mezőket, a meteor-ré­szecskék áramlatát. Az általa végzett mérések révén sike­rült első ízben megállapítani a Föld radiációs öve külső zónájának jelenlétét. Ezután automata állomáso­kat lőttek fel a Hold felé, ehhez el kellett érni a máso­dik űrsebességet. E kísérletek eredményeképpen kidolgozták a fő ' rakéta-kozmikus komp­lexum-rendszereket, értékes tudományos adatokhoz jutot­tak. Az ember fellövése előtt A hatvanas évek elején új feladat született: biztosítani az ember űrrepülését. Akko­rára a tudósok és mérnökök az automata rendszerek ré­vén elegendő tapasztalatot szereztek a világűrkutatásban. Ám az új feladat — az em­ber űrrepülése — sokkal bo­nyolultabb volt. Ismét az au­tomaták segítettek. A pilóta vezette űrhajó fellövésének megvalósításával kapcsolatos számos probléma még fehér folt volt a tudományban és a technikában. Aprólékosan isellett megvizsgálni, milyen hatással vannak az emberre az űrrepülés körülményei: a súlytalanság, a túlsúlyosság, a sugárzás, s az, hogy hosszabb időt kell eltöltenie a szűk fül­kében. Ki kellett deríteni, folytathat-e az ember űrre­pülés közben rendes élettevé­kenységet, tudományos-mű­szaki kutatásokat. 1960-ban és 1961 elején egy sorozat új automata-rendszert — űrhajó-szputnyikot bo­csátottak fel. Ezeken kísérle­tezték ki azokat az aggregá­torokat, amelyek az ember cr ez űrrepüléséhez szükségesek. Állatokon és különféle bioló­giai egyedeken tanulmányoz­ták az űrrepülés körülmé­nyeinek hatását. Kipróbálták az űrhajók automatikus tájo­ló rendszereit, ezek stabilizá­lását repülés közben, s a pá­lyáról való letérést biztosító technikát. 1960 augusztusában első ízben sikerült az űrhajó szputnyikot, a benne levő állattal visszahozni a Földre. Öt automatikus űrhaj ó- szputnyik kipróbálásának si­keres befejezése lehetővé tet­te, hogy a szovjet szakembe­rek előkészítsék és 1961 ápri­lisában megvalósítsák Jurij Gagarin történelmi jelentősé­gű űrrepülését Kutatást végző szputnyikok Számos műholdat lőnek fel sokféle tudományos kutatás céljából. A Szovjetunióban erre a célra használják fel a Kozmosz sorozat szputnyik- jait Az elsőt közülük 1962 márciusában lőtték fel, s szá­muk ma már csaknem eléri a 300-at A szputnyik feladatának megfelelően aránylag kis sú­lyú is lehet. Egyes szputnyi­kok konstrukciója egységesí­tett, és csupán készülékeik különböznek egymástól. Az, hogy nem kerülnek sokba, részben ennek köszönhető, részben pedig annak, hogy kis kapacitású sorozatgyártású hordozórakétákat használnak fel err? a célra. A Kozmosz sorozat tudomá­nyos célú szputnyikjai állan­dó őrséget tartanak a világ­űrben. Átkutatták a Föld kö­rüli térséget, kutatást végez­tek a Nap és a csillagok kö­rül, tanulmányozták a Föld mágneses mezejét, légkörét, ionoszféráját, sugárzási öve­zetét, - a kozmikus kisugár­zást és a meteorveszélyt A Föld körüli térség és a lég­kör különböző jelenségei, köz­tük a geomágneses viharok, sarki fény, szoros összefüg­gésben vannak a Napban le­zajló folyamatokkal. Ezért fontos komplex kutatást vé­gezni nagy számú és külön­böző pályákon keringő szput- nyikkal. A közeljövőben az ilyen szputnyik-rendszerek ál­landóan működésben lesznek, és segítenek az embereknek számos gyakorlati feladatot megoldani (Folytatjuk) Korunk »nem kedvez a klasszikus értékeknek. Berzse­nyinek különösképpen nem. Ma má'r nem Kölcsey igazta­lan vádjával szemben kell megvédeni, hanem a nevére boruló hallgatás és feledékeny - ség miatt kell perelni.« — Ezzel a gondolattal vezette be ünnepi beszédét Tüskés Tibor író vasárnap délelőtt a niklai Berzsenyi-emlékmúzeumban. A beszéd Martyn Ferenc gra­fikusművész kiállításának megnyitása alkalmából hang­zott el. Rendhagyó ezt a tárlat. Mindenekelőtt megrendezésé­nek szép és nemes gesztusa érdemel figyelmet. Európai hí­rű alkotóművészünk Petőfi Irodalmi Múzeum-beli illuszt­ráció-kiállításának anyagából elhozta Berzsenyi Dániel éle­téhez és verseihez fűződő raj­zait a költő »száműzetésének«, somogyi »remeteségének« színhelyére, a kis belső-somo­gyi falu emlékmúzeumába. A három szobában látható relik­viák, s a vastag falú szobák ódon hűvöse Berzsenyi géniu­szát idézi. Kegyeletes zarán­dokút hozzá e tárlat. Az utó­kor — a jelen — méltó és bensőséges tisztelgése Martyn Ferenc rajzkiállítása itt, ezen a helyen. Perben a hallgatás­sal, a íeledékenységgel... A mintegy harminc Berzse­nyi-rajzot, közte két-három versillusztráció anyagát a kú­A balatonföldvárl folklór­papok után szombaton újabb néptáncos-találkozót tartot­tak, ezúttal Balatonlellén. A dunántúli szövekezeti nép­táncegyüttesek találkozóján tizenkét ének-, zene- és tánc- együttes adott mintegy három­órás színes műsort a szabad­téri színpadon. Már a délutáni menettánc- verseny is sok érdeklődőt csalt az utcákra. A felcsen­dülő népdalokat, s a rövid, »ropogós« táncokat a nyaralók szívesen megtapsolták. A gö­ria szélső szobájában, az egy­kori nyitott veranda helyisé­gében függesztették a falakra. Innen nyílik a »múzsák szo­bája«, ahol a költő dolgozott, ahol szinte utolsó három gyöt­rődő és halhatatlan évtizedét töltötte. Ezt az életszaicaszt villantja fel Manyn megkapó erejű sorozata. És ezért is rendhagyó a niklai kiállítás: az illusztrációk elsősorban a költő életéhez kapcsolódnak, amit így fogalmazott meg az ünnepi szónok: »Martyn a költő életét és egyéniségét hozza közel a mai nézőhöz, hogy ezáltai elvezes­sen annak művészetéhez, köl­tői világához. Egy sajátos köl­tősorsot jelenít meg, s meg­rajzolja, hitelesen megeleve­níti annak egész környezetét, sajátos táji hangulatát, at­moszféráját.« Meg-megállva a kiállítás képei előtt: a magányával, az élettel, a világgal és önma­gával birkózó-perlekedő em­ber jelenik meg előttünk. A költő, aki vonzódott a barátai­hoz (Keszthelyen, az irótalál- kozón; Dukai Takáts Judittal; Vitkovies Mihállyal); aki ihle­te óráiban szobájának magá­nyába húzódott (Sapplwval; Írás közben Berzsenyi és Ho­ratius; Éjjel, írás közben). És Berzsenyi, az ember piliant ránk a Portré sajátos és meg- ejtően tiszta vonásai mögül. Az ember, aki rengeteget ta­rög emigránsok Beloiannisz Táncegyüttese; a városlődi, német ajkú éneik-, zene- és táncegyüttes; paksiak nép­táncegyüttese, az átai délszláv ének- és táncegyüttes; a sió­foki Balaton Táncegyüttes, a mesztegnyői népi együttes, a ladi és a babócsai kórus, va­lamint a marcali fogyasztási szövetkezet népi zenekara vo­nult föl a leilei villasoron. A menettánc-verseny első diját a paksi fogyasztási szövetke­zet néptáncegyüttese nyerte el. nult, aki esztétikai tanulmá­nyokba mélyedt. hogy vissza­vághasson a vádakra (Felol­vasás önmagának; Olvasás közben); Aki ellenállhatatlan vágyától ösztönözve magányos, szemlélődő sétákra indult a somogyi erdős-dombos tájon (A niklai határban; Ütőn; Őszi séta) és akihez társul szegődött a gondolatok mű­vészete, mint ezt a vakító fe­héren kirajzolódó múzsa-szi­luett is jelzi a Berzsenyi ló­háton című tollrajzon. Külö­nösképpen megragadott egy kevéssé ismert motívum gya­kori, tematikus visszatérése. Martyn Ferenc megkapó sze­retettel örökíti meg a költő­nek azokat a pillanatait, ami­kor emberi közelségre: egy jó szóra, egy kézfogásra vagy ta­lán egy gondűző, vidám népi anekdotára vágyott. (Látogató­ban egy niklai házban; Az új bor; Balatoni pásztor.) A vasárnap délelőtti tár­latnyitáson pécsi és kaposvári írók, költők, képzőművészek és a falu népe: fejkendős né­nikék, sötét ruhás öreg ma­gyarok és mai fiatalok töltöt­ték meg az emlékmúzeum szo­báit. Kegyeletes emlékezéssel ás a szűkebb haza iránti méltó büszkeséggel. Nikla várja új látogatóit. Martyn Ferenc Berzsenyi éle­te és versei című grafikai ki­állítását októberig tartják nyitva. W. E. Kellemes nyári estén öl­tünk be a nézőtérre, ahol — a béke és a barátság jegyé­ben — Bogó László, a Somogy megyei MÉSZÖV elnöke nyi­totta meg a dunántúli szö- vetkezeteki néptáncegyüttesek 11. leilei találkozóját. A szín­padon a KISZ és a szövetke­zetek jelvénye díszítette a ta­lálkozó emblémáját. A nézőtér telt sorai előtt léptek színpadra a vendég­és hazai együttesek és a szó­listák, akik húsz műsorszámot mutattak be összesen. Dunántúli szövetkezeti néptáncosok lellei találkozója Már-már álomba ringat a vonat kerekeinek egyhangú mondókája. A könyv is kiszé­dül a kezemből. Egy ideig még a semmit kutatom a lá­tóhatár szélén, de már pörle- ednem kell a szemhéjam­mal. Próbálom meggyőzni •agam, hogy most egyálta­lán nincs is szükségem az al­vásra, ami fölösleges időpa­zarlás csupán. Föl kellene állnom, nyújtózni egyet. De zavarjam meg a többi alvót is a kászálódásommal? Már pecsétet adott tuda­tom a lustálkodásra. Egyszer rsak kivágódik a fülke ajta- . 3. — Ébresztő, magyarok! Mit képzeltek? Nem állunk olyan jól, hogy átaludhassátok a napot. Ha őseink is ezt tet­ték volna, ma még valahol Lebédiában kutyagolnánk. Pillanatok alatt tisztázom, hogy tz a hang nem lehet az álom szülötte. Csakis a való­ságból származhat. Felpillan­tok, hogy szemrevételezzem a hívatlan ébresztőt. A hang gazdáját azonban csak sok­kal lejjebb, a padokkal egy szintben fedezem fői. Ron­gyai között szinte keresni kell a csont-bőr embert. A félem­bert. Nézem az arcát. Az embe­ri érzéseket tükrözni képte­len szőrtüskés csontkeretet. A delíriumos állapotról árulko­dó, vétben forgó szemét, amely legalább él, s még mindig nem tudom, mit ke­resek rajta. Csak amikor kö­zelebb csúszik, kiált fel ben­nem a felismerés. Mindkét lába hiányzik csípőből! A combok helyén a törzsre erő­BU ííve néhány centiméter vas­ig filcpárna. Párnaláb. Ke- ében gyaluhoz hasonló szer­zőm. »Lépésnél« erre tá- laszkodik, miközben testét tlendíti az alátámasztási onton. A fülke megdermed, csak sarokban alvó vasutas hór­ól mit sem sejtve. A párnalábú újra rikoltoz- i kezd. — No. mi az? Még nem láttatok hozzám hasonló szer­zetet, mi? Gondoljátok, hogy sikerem lenne a szépségver­senyen? Jobbjával elengedi a tá- maszkodót, és a másfél év körüli kislány felé int. A gyerek sikoltva menekül anyja karjaiba. — Nem bántalak, te bo­lond — morogja alulról, s előkotorász egy csomag leve­lezőlapot. Felénk nyújtogatja. Az utasok pénztárcájuk után kapkodnak, hamar meg­telik a marka apróval. A la­pot senki sem fogadja el. Én kérek egyet. A pámalá- bú tétova, megszelídült moz­dulattal nyújtja át. Rámfüg­geszti vérben úszó szemét, és szinte ijesztően halkan szólal meg: — Köszönöm fiam! Isten fizesse meg! Nehézkesen kimászik az aj­tón, de büszkén elhárítja a. segítő kezet. Kibámulok az ablakon. A szemközti vágányon vonat lassít. Fiúk, lányok ugrálnak le vidáman, s egy pillanat alatt eltűnnek a kijáraton. Egyikük megáll a trafikosnál. Levelezőlapot vásárol. Seres Attila Összefutottam Schirillával Elegáns Ford Taunus sik­lik Fonyódon az ABC áruház melletti parkolóra. Pillanatok alatt körülveszik, csodálják az emberek. Egy férfi megkérdezd a tu­lajdonostól: — Hány kilométer van ben­ne? — Negyvenötezer. A tömegből egy magas, fe­kete hajú fiatalember kissé fitymálva szól oda: — Az is valami? Az én lá- bomban kilencvenötezer van! A szavak nagy derültséget keltenek, s az emberek tekin­tete már nem a luxuskocsin időzik, hanem a fiatalember arcát fürkészi... Közben elő­kerülnek noteszek, papírlapok. A fiatalember pedig sorra ad­ja az autogr ammo kát, és ne­ve alá, a jellegzetes, pár vo­násból álló futó alakokat raj­zolja. Azt hiszem, kevés ember van az országiban, aki ne is­merné ezt a nevet: Schirilla György. S kevés ember van, aki e név hallatán ne azt mon­daná, hogy »ez igen, ezt ne­vezem teljesítménynek«. Schirilla György igen szel­lemes fiatalember. Környeze­tét mindig szóval tartja, s nem is akárhogyan. Vidám történe­teivel mindentot megnevettet. Kértem, mondja el egyik kedves élményét. — Jó. Ilyen mindig van a tarsolyomban. Eddig négy filmben szerepeltem. Az egyik hideg télben játszódik. Ami­kor forgattunk, az egész stáb megfázott, csak ón ma­radtam makk- egészséges. A filmben töb­bek között en­gem. is »lenyi- laztak«, s a te­temeket a zajló folyóba dob­ták. Mielőtt a bedobás meg­történt volna, jöttek a bú­csúztató asz- szonyok, akik a szerep sze­rint megcsó­kolják a halot­takat. Hozzám egy idős néni hajolt... S bi­zony nem ját­szotta tökélé- tesen a szere­pét Egyál­talán nem látszott bánat az arcán, így a jelenetet négy­szer kellett megismételni, mert a rendező szerint a néni igen hosszan búcsúztatott. Az ötödik nekirugaszkodásra egy gombostűt tettem a számba. Gondoltam, ez majd használ. Igazam lett. A néni arca el­torzult, elkapta fejét. A ren­dező pedig boldogan kiáltott a néninek: »Tökéletes volt«! — Mire gondol, amikor a hosszú tavakat futja? — Egyrészt lelkizek ma­gammal, s az altarat hatalmá­ról gondolkodom. Meg... né­ha verseket ötlök ki. Írtam egy verset Bodnár József ci­pészről. Ő készíti a futócipői­met — magyarázza. — Milyen az étrendje fu­tás közben? — Tojás, citrom, sajt, sok méz, és ásványi sókkal Svegyi- tett üdítőket iszom. — Van-e hobbyja? — Jelvényt gyűjtök. A gyűj­teményem már háromezer da­rab felett van. II. M. Az egyesített ladi és babó­csai kórus vonult föl elsőnek a hatalmas színpadra. A Sza­badság, szállj közénk!, a Mór békében épít a nép és a Hogy holnap újra nap legyen című kórusművek megszólaltatása után a mesztegnyői együttes szerepelt. Az első igazi él­ményt a siófoki Balaton Tánc- együttes nyújtotta Táncképek című számával. Sajnos — ahogy a múlt évben — ezúttal sem beszélhetünk jó műsor- szerkesztésről. A néptánc­együttesek bemutatóra szánt műsorát a szerkesztőknek előzetesen meg kellett volna nézniük, hogy a sok közül megfelelően válogathassanak. A szép bemutatók mellett hosszú .unalmas percekben is volt része bőven a nézőknek. Kiemelkedő produkciót ho­zott az újpetrei fogyasztási szövetkezet átai délszláv együttese. Az eredeti táncok­ból összeállított Kellető képei és dramaturgiai változatossága jó példa lehetett a sokféle fogyatékossággal küszködő és ötlethiányban szenvedő cso­portoknak. A görög emigrán­sok Beloiannisz táncegyüttese kétszer lépett dobogóra, siker­rel. Odüsszeusz kései unokái ma népük hagyományait ápol­ják. Táncuk egyszerű, férfias, szilaj és ügyes, mint amilyen Odüsszeusz volt... Ki kell még emelni a vá­roslődi német táncegyüttest és a mesztegnyői népi együttest. Mindkét csoport eleven színt hozott a dunántúli szövetke­zeti néptáncegyüttesek leilei találkozójára. Szabó Józsefnét szennai népdalaiért, Stix Jó­zsefnét és Kieser Józsefnét a sváb népdalok bemutatásáért illeti dicséret. H. B. SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1969. augusztus 5. 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom