Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-23 / 194. szám
A reform romantikája A FELFEDEZŐ A VITOR- LASHAJO parancsnoki hídján áll: kapitányi köpenyének felhajtott gallérjába beletép a szél, a vitorlák csattognak. A férfi a hídon szeme elé emeli a látcsövet: a távolban csipkés partok tűnnek fel, szeszélyes hegyvonulatok. A hullámverés tajtéka mögött: ismeretlen föld. »Terra Incognita!« >— nézi a térképen a hajós, és azt a büszkeséget és kíváncsiságot érzi, ami az embert mindig új és új területek fölfedezésére ihlette. — Könnyű annak a régi kapitánynak — mondja a ma fiatalembere és sóhajt. Mivelhogy benne él a köztudatban, hogy életünkben nagy felfedezést nemigen adatnak, élmény és kaland a tv képernyőjén vagy a moziban várja 1969 nemzedékeit, Terra In- cogniták annyira nincsenek, hogy már Luna Incognita sincs. De hát az űrhajósok és szuperszonikus repülők Nagy Kalandja is kis számú, választott férfi boldog sajátja. Van-e romantikája a jelen hétköznapjainak? Például a termelésnek? Azt hiszem, ebben a vonatkozásban is sok tagadó választ kapnék egy széles körű közvélemény-kutatás során. A harmincöt-negyven évesek nemzedéke azt mondaná: igen, volt ilyen romantika a háború utáni újjáépítés, a szén-, a híd-, a vasútcsata lázas, éhező és hajszolt napjaiban, sőt, még 1950 első nagy alkotásainak építése közben is, minden túlméretezettség és kirakat jellegű verseny ellenére is. De hát miről beszélünk ma? A hatékony termelés igényéről, a termelékenység növelésének szükségességéről, a piackutatás fortélyairól — szürke témák. Valóban szürkék? Meg merem kockáztatni az állítást, hogy az új mechanizmusnak, a szocialista építés mai szakaszának is megvan a romantikája. Sőt — a maga Terra In- cognitái, ismeretlen területei is, amelyek — várják a maguk bátor hajósait Emlékezzenek a régebbi évekre. A népgazdaság túlcentralizált, agyontervezett korszakára, amikor az igazgató jóformán a minisztériu- mi-tervhivataii tervlebontás főadminisztrátora volt, nein elektronikus agy, hogy mai hasonlattal éljünk, hanem — fogaskerék áttétel. Szinte a fülembe csengenek főmérnökök, vállalatvezetők, üzemrészvezetők sóhajai, mire lennének képesek egy kicsit több önállósággal, elgondolásaik szabad valóra váltásával. Emlékszem hasonló panaszokra, felisorolhatatlanul sok arcra — próbálom őket elképzelni a mai gazdaságvezetés íróasztalainál. VAJON MENNYIRE ÉRZIK, hogy ezek az íróasztalok parancsnoki hídakká váltak, amelyekről ismeretlen területeket kémlelhet a szemük? Unták és leg.iobbjaik minden hivatalos elítélés dacára sűrűn panaszolták, mennyire »nem fekszik« nekik a kicentizett programok és a mindent a gy cm bi ztosi tó, minden felelősséget elhárító feljegyzések, »bőrpapírok« gyártása. Most — lényegében elgondolásaik váltak és válhatnak valóra. Nincs többé »bőrpapír« — lehet vállalkozni, kihajózni az Elgondolások Tengerére, még a kockázatos szirtek közé, pontosabban a Kookázat Szirtiéi közé. Romantikája van a versengésnek is. Nem a pagirosver- senyéknek, nem a műhelyben kiszögezett transzparensek festékszagának — ha volt is valaha. Most ilyenféle versengés várja a gazdasági vezető"! képes-e jobban megoldani egy járás, megye, város ellátását; gyorsabban építeni, korszerűbben, tehát a megvalósítás során is jónak, igaznak bizonyuló, kevésbé »visszaköszönő« tervek alapján; eltérni a sémáktól, jót adni, igényeset. És gazdaságosan. Ilyen gondolatok járnak az átlagember fejében, ha a gazdaság- vezetésről hall: ugyan mikor olvas olyan létesítményriportot az újságban, amely nem azt hirdeti diadallal, hogy egy új épület 70 millióba került, hanem azt, hogy a tervezett helyett tízmilliónál kevesebből építették meg. A kereskedelem vizein hajózó »kapitányoktól« azt, oldják meg az áru eljuttatását még az olyan »távoli szigetvilágokra« is rendszeresen és alaposan, mint a munkáskerületek' pereme, a falu, a tanya. Aztán az se megvetendő felfedező lenne, aki kitűzné a zászlaját... az utolsó hiánycikkre... Egyszóval: nem szürke évek következnek. p_ Madrid ha 70 éve született Szalvai Mihály M a lenne 70 éves Szalvai Mihály, az egykori salgótarjáni kőművessegéd, a 19-es vöröskatona, a forradalmár, akit a későbbiek során minden európai burzsoá állam rendőrsége üldözött. A spanyol polgárháború legen dós hírű hősének alakja kiemelkedő a magyar és nemzetközi munkásmozgalomban. Szalvai Mihály 1919-ben lépett be a Kommunisták Magyarországi Pártjába. Horthy pribékjei 15 évi börtönre ítélték, ahonnan 1920 júniusában megszökött. Végigküzdötte a spanyol szabadságharcot, Párizsban 1940 elején letartóztatták és 1943-ban a Szovjetunió biztosított számára menedékjogot. A harcos forradalmár 1944-ben részt vett Jugoszláviában a fasiszták elleni harcokban. Hazánk felszabadulásakor katonai szolgálatra jelentkezett és néphadseregünk egyik vezető tábornoka lett. Nemcsak néphadseregünk szervezésében, fejlesztésében szerzett maradandó érdemeket, hanem kivette részét országunk politikai és társadalmi életéből is. A mikor Madridba érkezett, utcasorok hevertek romokba:}. Amerre a nemzetközi ezred elvonult, a tömegeik szeretete övezte őket, s Szalvai Mihály, a gépFogyasztói irodát nyitott az áramszolgáltató Vállalat Az utóbbi időben több bírálat érte a Dél-Dunántúli Áram- szolgáltató Vállalat kaposvári üzletigazgatóságát az áramdíjak beszedésével kapcsolatban. Az egyedi ügyek elintézésén túl a vállalat hatásosabb, átfogóbb megoldást is keresett, és ennek érdekében Kaposváron, a Latinka Sándor utcai irodaépületben augusztus 1-től fogyasztói irodát létesített. Ezzel kapcsolatban Horváth Bertalan, a vállalat főkönyvelője a következőkről tájékoztatta szerkesztőségünket. A fogyasztói iroda munkanapokon a hivatalos munkaidőben várja az ügyfeleket. A fogyasztók ügyeinek intézésére hozták létre az új irodát, amelyik Kaposvár területén kívül az üzletigazgatóság áramellátási körzetéhez tartozó vidéki fogyasztók panaszos ügyeivel is foglalkozik. Az áramszolgáltatással és az áramszámlákkal kapcsolatos kérdésekben felvilágosítást ad, az áramdíjak befizetését is eltagadja. Átveszi az esedékes fizetnivalót olyankor is, amikor a pénzbeszedő értesítést hagyott hátra, de az értesítésben megjelölt fizetési időpont nem felel meg a fogyasztónak. Korábban, ha a pénzbeszedők nem találtak otthon senkit, az áramdíjat postán kellett befizetni. A számlát azonban ilyenkor nem kapták meg a fogyasztók. Ha pedig nyolcnapos határidőn belül nem fizettek, a szerelők kikapcsolták a villanyt. Ez a korábbi gyakorlat a fogyasztói iroda létrehozásával megváltozik. A hátralékos áramszámlákat a fogyasztók készpénzben is kiegyenlíthetik, és az áramszámlát is megkapják. A felszólítástól számított nyolc napon túl a jövőben is kénytelen szerelőt küldeni az áramszolgáltató, és ha a fogyasztó akkor sem fizet akkor kikapcsolják az áramot. Visz- szakapcsoláskor, illetve a szerelőnek történt fizetés esetén a felszámítják. Ezért elsősorban városi fogyasztóinak javasolja a vállalat, hogy az OTP-nél rendszertsített átutalási betéttel éljenek, és az áramdíjat, valamint az egyéb közüzemi díjakat ezen keresztül egyenlítsék ki. A fogyasztói iroda által nyújtott lehetőségben bízva valószínű, hogy a kikapcsolások száma ezentúl a minimálisra csökken. Dobozba zárt mézeskalács Áll az irodaajtóban. Fehér nadrágot és fehér kötényt visel. Mögötte a polcon iratkö- tegek, receptek. Ügy tűnik, ha ez az iratköteg ránehezedne, nyomban összeroppanna a törékeny ember. Valójában az iratoknál sokkal nagyobb terhet cipel a vállán. Erről addig alig szól néhányat, amíg össze nem csukom a jegyzet- füzetemet. Akkor mondja: — Nincs utánpótlás. Ebben az üzemben tavaly, tavalyelőtt négy cukrász és ugyanannyi tanuló dolgozott. Most meg én vagyok egy segéddel. Tavaly még Pestről is jött, idén sehonnan. A terv meg megvan. A terv a nyári kánikulában 165 0Q0 forint Ennyiből vásárolnak lisztet, tojást, cukrot és mindent, ami a sütemények készítéséhez kell a Belvárosi Üzemi Vendéglátó Vállalat Balatonszemesen működő cuk- rászüzemóben. — Miért nincs utánpótlás? — faggatom tovább a vezetőt, Csúszka Lajost. — Én úgy gondolom, kevés a pénz. Nemcsak itt a vállalatnál, hanem általában a szakfííáb&n. Ezért aztán nem látják célnak a fiatalok a cukrászipart. Ránk, öregekre meg egyre több hárul. Az idén már én vagyok az udvaros is. És én is takarítok. Vett volna fel embereket a vállalat, de nem jelentkeztek. Hát érti ezt? Meg nem könnyű munka. Erős asz- xzonyok dolgoznak a műhelyben, de estefelé már mondják, hogy érzik a derekukat. Én még soha nem éreztem. Azt mondják, kicsi ember, de úgy bírja, mint a nyár. Százhúszféle recepttel dolgozik. Ennyi ízt ismer, s eny- nyit küld naponta szét Szemestől Balatonfenyvesig. Akarom mondani, hogy sok, nehéz ennyit számon tartani, de megelőz: — öt alaptésztából készül valamennyi. — Mióta csinálja? — Harminchat óta. Akkor szabadultam az apámnál. Ö még mézeskalácsos volt. Hatvanegy óta ezt az üzesmet vezetem. — S mi a legkedvesebb készítménye? — Nem szeretem a süteményt. Reggel egy kis pálinka, aztán egy-két szendvics, napközben egy kis bor, az igen. A sütemények közül legföljebb a rétesből egy keveset. A rumot sem szeretem. Azzal is dolgozunk itt, de nem szeretem. Felőlem akár folyhat úgy is, mint a Duna. A tömött hűtőszekrényeket mutatja. Alapjában véve formára is egész kis remek valamennyi szállításra váró sütemény. S miközben a nevek és formák közölt kalauzol, megkérdem: mit szeretne még csinálni? — Mézeskalácsot — válaszolja. S mikor kérdő arcomat látja, leveszi a polcról a ragasztószalaggal körülkerített dobozt Kibontja, s megmutatja a mézeskalácsokat, búcsúi figurákat. — Tavaly egyszer mondtam a vállalatnál, bogy jó lenne készíteni ilyet is. Keresik itt a külföldiek, de nem kapnak. Azt mondták, nagyszerű ötlet. Aztán azóta nem mondtak többet róla. Az apám még ebből élt, s most nem lehet kapni. Hát látja, hogyan változik a világ? Kercza Imre puskás ott mnetelt az élen. Megsebesült, még felkötött karral szökött meg a kórházból, hogy fölkeresse egységét, a Rákosi-századot. Zászlóaljparancsnok lett. Amikor százada mellett megingott egy szakasz, a visszavonulók elé cetette magát. Nem tágított, mert tudta, hogy egy esetleges bekerítés végzetes lehet Hűséges helytállása és szilárdsága megállította a megfutamodott csapatokat 1938 áprilisában Leridában egyik nap parancsot kapott: estig tartsák a leridai dombokat, hogy a főerők átkelhessenek a Sarge folyón. S a zászlóalj, amelynek csak gyalogsági fegyverei voltak, támadásra indult a tankokkal megerősített állások ellen. Sok hős magyar kommunista esett el ebben a harcban, s ha a zászlóalj és a Lister brigád nem is érte el a franeóisták állásait, a dombokat estig megtartották, s a főerők átkel tek. Amikor pedig az ebrói harcokban a folyón átkelve el foglalta a 400 méter magasan levő kőpart tetején az ellen ség lőállásait, az ezredparancs nokság nem akart hinni t hímek. Szalvai nem sokat bi zonygatott, kiadta a párán csőt: tovább üldözni az ellen séget Katalónia sorsának megpe csétélődésével a visszavonuló sereget és több százezer menekülőt a nemzetközi brigád utóvédharcai fedezték. Amikor kiéhezetten felsorakoztak az egységek, előttük állt a hős Lister és Modesto, hátuk mögött pedig a Pireneu- sok égbenyúló vonulatai. Modesto beszélt: »Nem a spanyol fasizmus győzött le bennünket, hanem az idegen beavatkozás. A spanyol nép és az emberiség legjobb fiai adták életüket ebben a harcban.« S amikor Szalvai csapatai élén átlépte a határt, holdtfáradtan vonulnak el Modesto tábornok előtt, s ércesen hangzott fel a zászlóalj indulója: Madrid határán, állunk a vártán, Állunk tűzözönben minden poklon át... A nemzetközi brigádok hőse, a magyar Csapá- jev sohasem felejtette el a régi jelszót: No pasaran! Nem törnek át! Egész életében, minden munkájában ez vezényelte. A magyar nép ma, születésének 70. évfordulóján büszkén és kegyelettel emlékezik meg hősi katonafiáról, á nagyszerű kommunistáról Munkáskarrier — a többiek nevében Segédmunkások voltak Nincsenek segédmunkásaik, és szinte csak azok vannak. Ez a furcsa paradoxon derült ki egy néhány perces beszélgetés után. Magyarázata azonban igen egyszerű. — Mi a betanított munkásainkat nem »egyszerű segédmunkásként« tartjuk számon. Sőt, van egy bizonyos házi vizsga is, melynek alapján magasabban minősítjük őket — mondta Deák István, a Kaposvári Kefeanyag-kikészítő Vállalat munkaügyi osztályának vezetője. Erre a furcsa beosztás,beli kétlakiságra kerestem magyarázatot, amikor az asszonyok Május 1. brigádjának vezetőjét kerestem meg. A brigádvezetöi cím tulajdonképpen tiszteletbeli, a munkatársak szeretetének, megbecsülésének jelképe, mert az igazi munkaköre: termelési előadó. Kiss Ilona jól ismeri az utat a munkapadtól az irodáig.. Szavai nyomán egy immár két évtizedes munkáskarrier vonala rajzolódik ki. Olyan munkáspályáé, amely küzdelmeken, lemondáson, nappal a munkapaddal, éjszaka a könyvekkel vívott harcon fogyasztói szolgálati díjtételt is vezet keresztül. — 1951-ben kerültem a vál- I lalathoz. Gyors- és gépírást tanultam. De nagyon kellett a pénz, így a munkapad mellé álltam. Mint segédmunkás dolgoztam évekig. Csak ezután jött a neheze. Sokan elmentek a vállalattól, de én maradtam. Miért? Megszerettem ezt a munkát Vagy inkább a nővérem szerettette meg velem. Ö is itt dolgozik. Régen gyakran jártam a gyárudvaron, a jó munkások tábláján láttam a képét. A szorgalmáért kezűit oda. Minek tagadni, egy kissé a példaképem lett Később aztán tanulni kezdtem, mert biztattak itt a gyárban is. Hogy nehéz volt-e? Természetesen. Hiszen mindenért meg kell küzdeni. De megérte. És az asszonyok most is bizalommal vannak hozzám. Később megtudtam, hogy ebből az őszinte monológból mégis kimaradt egy és más. Például az is, hogy kétszer lett kiváló dolgozó. De hát Kiss Ilona szerény munkás, és most vezetőként is szerény ember maradt. Régi társairól érdeklődtem. Mi a véleménye, miért nem tanulnak többen? Miért maradnak segédmunkások? — Bizony annak az asszonynak, akinek családja van, sokkal nehezebb adolga. És mégis sok asszony, lány van, aki szívesen tanulna, hogy szakmunkássá legyen ... de ... — De?? — Nem lehet.., A miértre adott feleletét már az üzemben akartaim kiegészíteni. Zemankó Gyuláné művezető is itt lett szakmunkás. — A felszabadulás évében kerültem ehhez a gyárhoz. Itt voltam az államosításkor is és utána is egyfolytában. A »kefekötésnek« szinte minden fázisát ismerem. — Hogyan kezdett tanulni? Biztatták? — Javasolták, de a gondolat inkább belőlem jött. Hiszen törekszik, igyekszik az ember, nem? Fölmentem Pestre vizsgázni, és így lettem szakmunkás. Arra nem is gondoltam, hogy majd egyszer vezető leszek, hiszen nemrég még segédmunkás voltam. És most én vezetem ezt a részleget. A pálya rövid összefoglalásából itt is kimaradt a kiváló dolgozó cím említése. Ugyanazért, amiért Kiss Honánál. És kimaradt az is, amiért megbíztak benne, vasakaratú szorgalma, becsületes munkája. A gyár vezetői így mondták. — És az asszonyok? A többiek? ök nem akarnak szakmunkások lenni? — Nagyon is sokan. Csakhogy ez nemigen megy... — És miért? — Mert félkész terméket gyártunk. A magyarázat kézenfekvő, csak az tehet szalun unkásvizsgát, ciki a gyártás összes munkafázisát, a munkadarab készítésének minden apró mozzanatát alaposan ismeri. Erre pedig itt nincs lehetőség, mert a gyárban csak a kikészítés folyik Ugyanakkor talán egy másik, Tiszán túli üzemben is ugyanezek a problémák, mert ott a befejező munkafázist végzik. És a két munkásnő nagyon is jól foglalta össze társai problémáját. A »házivizsga« nem elég. Igazi szakmunkások akarnak lenni sokán. Vállalnák a fárasztó éjszakai tanulást ís a munka mellett. Joggal kérdezhetné valaki, hogy gazdaságos lenne-e ez a vállalatnak, hiszen mi értelme van 'annak most, hogy a munka olyan fázisára is kiképezzék a dolgozókat, amelyekkel nem foglalkozik az üzem. Nos, a tanulásba fektetett időbeli, anyagi energia sohasem vész kárba. És ez érvényes az ország valamennyi kefeüzemére, hiszen egy rövid gyári séta alapján meggyőződhettünk arról, egyáltalán nem biztos az, hogy mindig félkész termék kerül ki ezekből az üzemekből. Már kísérleteznek itt is a műanyag formákkal, melyekbe csak bele kell illeszteni a kefeanyagot És ami ma kísérlet az holnap már gyártásra kerülhet. így nem vész kárba a segédmunkások továbbképzésére fordított költség. Mert az nekik biztosabb, emberibb munka, megalapozottabb hely a társadalomban, a vállalatnak pedig aranytartalék jövőre. Számolni kell tehát ezeknek a vállalatoknak a munkásnők igényeivel, és ha kell, akkor együttműködés útján szervezzék meg tanulásukat, hogy követhessék Kiss Ilona és Zemankó Gyuláné példáját. Akik segédmunkások voltak. Tröszt TC'or SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1969. augusztus 23.
