Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-03 / 178. szám
Egy hét a világpolitikában A nemzetközi politika e heti krórtikájártak áttekintése a legkevésbé sem emlékeztet a nyári hónapok egyébként szokásos diplomáciaipangására. Nixon Ázsiát járta, VJ. Pál páva Ugandában szeretett vob na közvetíteni a nigériai polgárháború ellenfelei között — a jelentések szerint sikertelenül. Olaszország tovább süllyedt a teljes politikai válsággá mélyült kormányválságban. A vietnami hadszíntérről nem é-keztek ezen a héten külö- • sebben fontos hírek, vi- s ont a Dél-Vietnammal szom- s idős' Kambodzsa semleges- sAgi politikái folytató államfője, SzihanuK, az ország belső problémáira hivatkozva kilátásba helyezte lemondását. Fa ez bekövetkezik, előrelát- d tólag tovább bonyolódik az » dokínai általános politikai és katonai helyzet Talán valóban .a végéhez !• Feledik a közép-amerikai »1 utballháború«: Salvador vasárnap állítólag befejezi csapatainak kivonását Honduras területéről. Hasúnk Genfben A hét fontos politikai eseményei közé tartozik, hogy a genfi leszerelési értekezlet szovjet és amerikai társelnöke egyetértőleg új országokat hívott meg a leszerelési tárgyalásokra, köztük Magyarországot is. Hazánk a jövőben tehát állandó részvevője lesz a leszerelésről folyó eszmecserének, s ez tovább növeli országunk nemzetközi tekintélyét. IXixon útja HJixon amerikai elnök már Bü&arestben tartózkodik, túl van teh> világ körüli Útjának ázsiai részén. Az amerikai államfő — mint emlékezetes — az Apollo—11 visz- szaérkeitése után indult el a Qgendes-öceán térségéből előbb Guam szigetére, onnan 8 Fülöp-szigetekre, htájd Indonéziába, Thaiföldre, előzetes bejelentés nélkül Dél-Viet- namba. Bangkokot még egyszer érintve utazott tovább Delhibe, onnan a pakisztáni bíboréba, ázsiai villámlátogatásainak utolsó állomására. Mixon útja »-az Egyesült Alle nők Vietnam utáni ázsiai politikájának-« jelszavával szerveződött. Az elnök hely- zetfelmérő munkáját megosztotta külügyminiszterével, Roger sszel, aki Japánba, Dél- Koreába és Tajvanra látogatott. A Nixon-út megfigyelői világszerte egyetértenek abban, hogy az ázsiai terepszemle célja olyan politika alapjainak lerakása volt, amely az Egyesült Államok imperialista befolyását a jövőben nem a nyílt fegyveres beavatkozás alkalmazásával akarja biztosítani. A szándékot az a kudarcsorozat váltotta ki, amelyet — Amerika történelmér ben eleddig példátlan nagyságrendben — a vietnami hadszíntéren szenvedett el. Ázsia kulcsországaiban az Egyesült Államok most gazdasági offenzívával akarja megerősíteni pozícióit. Az elnök kijelentéseiből is kiderül, hogy elképzelt új politikáját három ázsiai országra támaszkodva szeretné megvalósítani. E három állam: Japán, a Fü- löp-szigetek és Indonézia. Washington stratégiai tervezőinek szemében Japánt: gazdasági ereje, a Fülöp-szigeteket feltétlen ^merika-hűsége, Suharto tábornok Indonéziáját pedig az 1965-ben bekövetkezett tragikus fordulat óta kibontakozó ellenforradalmi konszolidáció teszi alkalmassá az Ázsiában neki szánt főszerep betöltésére. _A Nixon-út legnagyobb belső ellentmondása mégis az a néhány órás kitérő volt, amely Saigonba vezetett. Mert vajon mitől és hogyan lehetne hitele »-a Vietnam utáni politika« jelszavának, amikor Saigonban az elnök már megint kijelentette: csapatait csak nagyon lassú ütemben fogja kivonni? De még ezt a lassú ütemet is csak akkor tartja be, ha a Thieu-féle bábrendszer az ő elképzeléseinek megfelelően erősödik. Az olasz válság Olaszország rendkívül mély válságba jutott. Rumor, a kereszténydemokrata miniszterelnök-jelölt. miután az úgynevezett »balközép« formula minden lehetséges változatát végigpróbálta és a végén már arra is vállalkozott volna, hogy kisebbségi (csakis kereszténydemokrata politikusokból álló) kormányt alakítson, a hét végére feladta a küzdelmet, és lemondott a kormányalakítási kísérletről. Most ismét Saragat államfő tárgyal a válság megoldásáról, de szinte óráról órára növekszik a parlament feloszlatásának és az új választások kiírásának az esélye. Holott — mint erre az Olasz Kommunista Párt és más baloldali erők az elmúlt héten többször is rámutattak — a pariáment a jelenlegi formájában is tükrözi a választók akaratát. Csakis a választóik megbízását nem teljesítő jobboldali szocialistákon és a még saját pártjukat is felrobbantó, sza- kadár szociáldemokratákon múlik, hogy a lejáratott »balközép« formulát nem válthatja fel igazi baloldali politika. Nenni és a még tőle is jobbra álló szocialista politikusok azonban semmi áron sem hajlandók együttműködni a kommunistákkal. Pedig sok jel mutat arra, hogy az olasz jobboldal most csak azért játssza végig e politikai válságot a parlamenti demokrácia játékszabályai szerint, hogy bebizonyítsa e játékszabályok tarthatatlanságát, és utána kezébe ragadja a hatalmat, — ha kell, akár a hadsereg segítségével is. Kontinensünk biztonsága Európa-szerte tovább folyik a diplomáciai munka a kontinens biztonsági értekezletének előkészítésére. Emlékezetes, hogy Pierre Harmel belga külügyminiszter legutóbbi moszkvai útja alkalmával tulajdonképpen nemcsak kormánya képviselőjeként tárgyalt Gromiko külügyminiszterrel, hanem a NATO megbízásából is. A világsajtó azóta is rendkívül élénken kommentálja ezt a tényt, mert ebben a biztonsági értekezlet érdemi előkészítésének jelét látják. A héten különben Jugoszlávia és Svédország is a finn kormány tudomására hozta, hogy támogatja az értekezlet összehívására tett kezdeményezést. Az európai biztonság ügyét természetesen jelentősen befolyásolja majd, hogy a szeptemberi választások után milyen kormánya lesz Nyugat- Németországnak. Hajdú János A Szovjet küldöttség elutazott Prágából A moszkvai városi pártbizottság küldöttsége pénteken hazautazott Prágából. Képünkön: Viktor Grisin, a moszkvai pártbizottság első titkára, az SZKP Politikai Bizottságának póttagja, a küldöttség vezetője O. Matejkának, a prágai pártbizottság első titkárának kíséretében a repülő(Képtávírón érk. — MTI—KS) Tajvan „nyugodt lehet“ William Rogers, az Egyesült Államok külügyminisztere, aki pénteken érkezett ázsiai útjának újabb állomására, a tajvani Tajpejbe, megkezdte tárgyalásait a Csang Kaj-sek rezsim külügyminiszterével, Vej Tao- minggeL Nixon megérkezett Romániába Nixon elnök és kísérete szombat délelőtt hivatalos látogatásra Bukarestbe érkezett, Nicolae Ceausescundk, a román államtanács elnökének meghívására. A »repülő Fehér Ház«, az amerikai légierő elnöki külön- gépe, Pakisztánból jövet, a városközponttól 18 kilométerre levő vadonatúj repülőtérre, a rohammunkával fogadására alkalmassá tett Otopemre szállt le. Nixont néhány perccel megelőzve két bérelt utasszállító gépen érkeztek meg a mindenkori elnök hűséges kísérői, „“ n kapósban A Somogy megyei Vendéglátó Vállalat a KISZ Somogy megyei bizottságának és a Somogy megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztályának egyetértésével amatőr táncdal-, népdal-, és magyar nóta-énekesek részére tehetségkutató vetélkedőt rendez. A programot a versenyzők nek kell összeállítaniuk. A magyarnóta-kategóriában indulók 5 perces népdal- és 5 perces magyamóta-műsort adnák. A táncdal kategóriában indulók 6 perces műsort mutathatnak be magyar és külföldi táncdalokból, magyar nyelven. A jelentkezés alsó korhatára. 16 év. A benevezettek — előzetes meghallgatás után — a Kapos étteremben és bárban közönség előtt lépnek fel. A jelentkezést nyílt levelezőlapon 1969. augusztus 20-ig a Somogy megyei Vendéglátó Vállalat munkaügyi osztályának kell megküldeni (Kaposvár, Ady Endre u. 2. sA jelentkezési lapon a következőket kérjük feltűnöm: név, foglalkozás, életkor és pontos cím, valamint ízt, hogy melyik műfajban kíván indulni. A verseny győztesei részére a vendéglátó vállalat zerződést ajánl fel, illetve értékes■ jutalomtárgyakat ajándékoz. (Ez a felhívás nem azonos a Magyar Televízió által meghirdetett »Repülj páva« felhívással.) Somogy megyei Vendéglátó Vállalat a washingtoni Fehér Házba akkreditált újságírók. E kétszáz főnyi csoporttal együtt negyven országból összesen mintegy 800 külföldi újságíró, fotó-, film-, tv- és rádióriporter — többségük amerikai — volt jelen az ünnepélyes fogadtatáson. Nixon elnök ellépett a tiszteletére felsorakozott díszszázad előtt. A két ország himnuszának elhangzása és a 21 ágyúból leadott díszlövések után Nicolae Ceausescu köszöntötte a vendéget, majd az amerikai elnök rövid válaszbeszédben mondott köszönetét a szívélyes fogadtatásért. Nixon és Ceausescu kötetlen eszmecseréje helyi idő szerint 15 óra 15 perckor kez- d"dött a román államtanács épületében. A percre beosztott program szerint szóméi- ton két óra 45 percet szántak a tárgyalásokra. Vasárnap délben kerül sor a két álllam- fő egyórás tervezett zárómegbeszélésére. Ez alkalommal feltehetően jóváhagyják majd az amerikai elnök látogatásáról Eladandó záróközleményt Nixon elnök látogatásának fennmaradó idejét egy új lakótelep, valamint a híres bukaresti falumúzeum megtekintése, illetve bankettek, fogadások és más formalitások töltik ki. (MTI) Mint az UPI jelenti, Rogers biztosította a »nemzeti Kína« vezetőit arról, hogy az Egyesült Államok nem szándékozik módosítani a Kínai Nép- köztársasággal kapcsolatos politikáját. Tajvani körökben ugyanis aggodalommal fogadták azt a (Nixon ázsiai útja előtt közzétett) hírt, amely szerint az Egyesült Államok enyhítette a kereskedelmi és utazási korlátozásokat Kína v'szonylatában. Rogers most megpróbálta meggyőzni tajvani kollégáját, hogy ez a washingtoni döntés nem jelenti az Egyesült Államok kínai politikájának lényeges módosítását, mert az amerikai kormány továbbra is minden jellegű támogatást megad Csang Kaj-seknek és rendszerének .(MTI) Harcol a Patet Lao Sounvongsak herceg, a Laoszi Hazafias Front pártjának központi bizottsági tagja, aki egy pártküldöttség élén a Szovjetunióban tartózkodik baráti látogatáson, nyilatkozott a Pravda tudósítójának. Elmondotta, hogy az amerikai légierő mind hevesebben bombázza a Patet Lao által felszabadított területeket, s egyre kíméletlenebből avatkozik be az ország belüeyeibe. A laoszi jobboldal fegyveres erőit lényegében a több ezer amerikai tanácsadó vezényli harcra a hazafiak ellenőrzése alatt álló területek ellen. A felszabadított vidékek már az ország területének kétharmad részét teszik ki, és Laosz lakosságának mintegy ötven százaléka él ott. Ez a terület a laoszi nép szilárd bástyájává vált a szabadságírt, a függetlenségért, a haza egységéért és a tartós békéért vívott harcban. Sounvongsak herceg elismeréssel szólott a Szovjetunió és más szocialista országók segítségéről. (MTI) Tüntetés Nyugat-Berlinben Nyugat-Berlin szívében ezen a héten már másodszor került sor tömegtüntetésre, tiltakozásul a katonai szolgálatot megtagadó nyugatnémet fiatalok kiadatása ellen. Pénteken este becslések szerint mintegy 800—1000 tüntető vonult végig Nyugat-Berlin egyik fő útvonalán — a Kur- fürstendammon — vörös zászlókat hordozva és Amerika- ellpnes jelszavakat kiáltva. A tömeg a BEA légitársaság irodája felé vonult, amikor ezer rendőr gumi botokkal rájuk támadt, és megpróbálta a tüntetők leghevesebb csoportjait kiszakítani a többiek közül. A jelentések szerint a szombati kora hajnali órákba is átnyúló tüntetés során a rendőrség mintegy 50 személyt tartóztatott le. Négy rendőr és három tüntető megsebesült. A nyugati hírügynökségek értesülései szerint a szövetséges — brit, francia és amerikai — hatóságok felszólították a nyugat-berlini hatóságokat, hogy szüntessék be a további kiadatásokat mindaddig, amíg ezeknek jogi vonatkozásait nem tisztázzák. (MTI) ?5 Ázsiai körútja után Nixon elnök szombaton Romániába érkezett. Képünkön: Nixon és Ceausescu a bukaresti repülőtéren, (Képtávírón érk. — APWLREPHOTO—KS) Női ékesszólás A Defregger-ügy a Az olaszországi Filettóban és L’Aquilában újabb tanúkat hallgattak ki Matthias Defregger jelenlegi müncheni segédpüspök, volt náci katonatiszt 17 olasz túsz kivégzésében való részességével kapcsolatban. L’Aquila államügyésze a közeli napokban Defregger ügyéről megbeszélést tart Confalonieri bíborossal, a terület korábbi érsekével. Doepfer müncheni bíboros, aki az általa segédpüspökké kinevezett Defregger védelmére kelt, Marianne Thore müncheni ügyvédnőt küldte Olaszországba, hogy érintkezésbe lépjen Franco Cuttica professzorral, az ismert olasz ügyvéddel, aki majd a bíróság előtt Defreggert képviseli. Az I] Messaggero című olasz lapnak adott nyriatko- zatában az ügyvédnő kijelentette, hogy Defreggert a jelenleg hatályban levő nyugatnémet jogszabályok alapján nem lehetne kiadni Olaszországnak. Az ügyvédnő szerint -háborús időkben jogszerűnek tekinthető a túszok agynlövetésére kiadott parancs«. (MTI) A Földmunkát Gépesítő Vállalat hivatásos tehergépjárművezetői taníőlyamot indít bentlakásos rendszerben. A tanfolyam költségeit fedezzük, a tanulmányi időre segédvezetői bért folyósítunk. További felvilágosítást levélben, ill. telefonon ad a vállalat munkaügyi osztálya. Cím: Budapest, V., Vigyázó Ferenc u. 3. 126-790 64-es mellék. Telex: Budapest 775 oktatás. SOMOGYI NÉPLAP Vasárnapi 1963. iiiwrtw ft