Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-20 / 192. szám
A szobában csak a tévé képernyője fénylett. Az óra sugárzó körén ▼Márnán lopakodott előre a másodpercmutató, s a doboz halkan dünnyőgött valami álmosító muzsikát. Kellemes meleg áradt, a kissé félrehúzott . függöny mellett berez- gett az utca fénye. Időnként elmosódott hangok, lépték kopogása szűrődött a lépcsőház felől. Az emeleteken kinyitott vízcsapok megherseg- tettók a falakat. Lefekvéshez készülődött a ház. Rozálka hálóingben, mezítláb állt a szoba közepén és egyszerre érzékelt mindent. Pedig nem is figyelt semmire, csak befelé hallgatózott önmagába, élvezte az idegeiben borzolódó jó érzéseket, a tompa fényeket, az érkező apró zajok hullámverését az agyában, a háilóing langy érintése nyomán végigfutó vibrálást a bőrén. Rozálka nagyon szeretett így álldogálni. Ilyenkor úgy érezte, hogy egy csodálatos lokátor, amely mindent felfog, ami körülötte létezik, sőt, ha akarná, odasereglené- nek köréje mind a bútorok, a virágok, egy intésére énekelni kezdenének a falak. A hálóinget is szerette. A pizsamával együtt a gyerekkorát is levetette, amikor férjhez ment — mondotta egyszer —, meg különben is, a hálóing asszonyi méltóságot kölcsönöz a nőnek. Persze, ezen Jupi csak csú- fondároskodott, és rögtön felállította ellen-elméletét, aminek ürügyén olyanokat mondott, hogy a borostás kaktuszok is elpirultak volna. De nem kell komolyan venni. Például őt se Rózáikénak keresztelték, szép komoly neve van, Csendes Márta. Csak hát egyszer, amikor a haját két kis cicafarokba fonta, mint kislány korában, Jupi majd megpukkadt a nevetéstől és kijelentette, olyan mint a Ro- zálika a tanyai iskola első osztályából. Azóta rajta ragadt a név. A fürdőszobában valami csörömpölt. Rozálka ezt is úgy érzékelte, mint a többi neszt, csali egy rezzenésnyit elmosolyodott Jupi biztosan levert valamit, hát hogyne vert volna, amikor olyan ügyetlen. Persze, Jupi se ezen a néven szerepelt a matrikulá- , ban, hogyan is lehetne ilyen mulatságos neve egy komoly tanárnak. Vass János a becsületes neve. Félelmetesen tudja a történelmet és szenvedélyesen érdekli a politika. A zsebéből folyton újságok állnak ki, és mindenféle cikkeket meg tanulmányokat ir. Amikor benn, az üzemben mondják, hogy olvastuk ám a férjed írását, Rozálka szerény arcot vág, de belül nagyon büszke, és olyankor megengedi, hogy Jupi Jupiter legyen. Pedig csak 6 találta ki, hogy barátainak megmagyarázza csúfnevét, amit Rozálka ragasztott rá. Még udvarolt János — udvarolt! — Tudott is ő udvarolni! — amikor egy hosszú sétájuk alkalmával (különben mindig hosszú sétájuk volt, ami abból állt, hogy Márta belekapaszkodott János köVÁRHELYI JÓZSEF: JELEK A VÉGTELENBŐL nyökébe, és zötyögött mellette, mint egy utánfutó), hogy ugrassa a szótlan fiút, ránevetett: — No, mi jelentett ma az UPI? János felhorkant és felvilágosította, hogy az nem upi, hanem ju-pi-áj. Márta megsértődött, és ráöltöitte a nyelvét a nagyokosra: — Jól van, te Jupi! — János ezen. úgy meghökkent, hogy még máig is nevetnie kell, ha megrökönyödött arcát maga elé idézi. Azóta is ez maradt, a barátai előtt úgy magyarázta meg, hogy az a Jupiter rövidítése, mert 6 akkor úr otthon, mint a villámos főisten az Olümposzon. D ünnyőgött a muzsika. Rozálka felkuporodott a megágyazott reka- miéra, úgy, ahogy az igazhívők szoktak leborulni a mü- ezzin kiáltására. Arcát belefúrta a frissen mosott párnahuzatba. Rozálka ezt is nagyon szerette. Nem győzte magyarázni a hitetlenkedő Juplnak, hogy gyerekkorában mindig igy szokott elaludni, és az valami felségesen jó dolog volt. Most csak akikor űzi ezt a szertartást, ha friss ágyat húz, mert annak az illatát imádni kell. És úgy el lehet ringatózni benne, mint ahogy az egész lakásban, amely ugyan nem több egy szoba, összkomfortnál, de még egyen elférnek benne majd. Mert Jupi, azaz ebben a vonatkozásiban János, azt mondta, hogv jövőre eggyel biztosan többen lesznek. És ha ő mondta, akkor úgy is lesz. A muzsika elhalt, a lépegető mutató finom füttyöket hallatott. A tv-híradó következett. Rozálka fel se emelte a fejét, mégis tudta, hogy Jupi ott áll a fürdőszoba ajtajában, a szája szélén fp- hérlik a fogkrém habja, s nyomban kérdezni fog: »Rozálka, ml lesz a híradóban?« Így aztán még el se hangzott a kérdés, már mondta is: Gyermekhangverseny — Csúnya, buta emberek csúnya, buta dolgokat művelnek egyrészt —, okos, jó emberek okos, szép dolgokat művelnek másrészt. Rozálka ezt egy szuszra hadarta és oda se figyelt, mit istentelenikedett vissza a párja. A vánkos átmelegedett az arca, a melle alatt, jól érezte magát, tovább akart gondolkodni. Igen, akkor is így dünnyőgött a televízió, ö már kissé álmos is volt, de Jupi biztatóan rámosoly- gott, és átnyúlt, hogy megsimogassa. Forró tenyere a mellét érte, és ő később már csak arra eszmélt, hogy valami jelek érkeznek a végtelenből. .. Amikor pedig a képernyőn felsugárzott a semmi fehér fénye, Jupi szeme úgy égett, akár a csillag, és azt mondta: — Meglátod, kislány lesz, olyan mint te voltál kicsi korodban. Két cicafarokba fonjuk a haját, és tizenhárom szeplő lesz az orrán. Azóta Rozálka sokat gondol erre, és az esti álldogá- lások, meg a mohamedán álmodozások új színekben tündökölnek, s néha azon tűnődik, nem lenne-e becsapás, ha mégis fiú lenne, és az apjára hasonlítana. Ezen még gondolkodni fog, határozta el újból, amikor kopogtatást érzett a háta közepén. — Talán odébb vinné, kartársnő, a mérhetetlen hátulját! Rozálka pontosan tudta, hogy anatómiája szinte tökéletes. Nem sértődött meg tehát, hanem ahelyett, hogy . mozdult volna, feltételt szabott. — Csak akkor, ha dör- mögsz, amikor bemászol. Ez is olyan játék volt, amit Jupival nagyszerűen lehetett játszani. Dörmögött, brummolt, amikor a fal felőli részre bevackolt, és sose lehetett tudni, komolyan csinálja-e, vagy csakugyan játszik. — De előbb fújd el a tévét, álmos vagyok. Ha Rozálka álmos, nincs erő, ami ébren tartsa. János tehát odaballagott a készülékhez, és engedelmesen legombolta. Mire beóvatoskodott a helyére, Rozálka már aludt is. O 'lakünn egyre sűrűbben szövődött az éjszaka. Nagy, várakozó csend ült a világra. És amikor a lámpák fénye sápadni kezdett, a kukások meg- dönditették kannáikat a kapu alatt, Rozálka megmocor- gott, mint az álmában pi- tyegő madár. — Ugye, de nem tizenhárom lesz... — motyogta és boldog szuszo- gással aludt tovább. Tadeusz Makowskl műve (1922). POLNER ZOLTÁN; Egyetlen felelet BENCZE JÓZSEF; ÚJ KENYÉR Tiborcok ünneplő unokúi, hajnal-vértű ezredek: soha el nem f áradók, soha meg nem alkuvók, hittel sereglő sereg tüzből támadt fergeteg elvtársaim, az öklök komor erdeiében piros zászló a fény s ti minden kiáltásra egyetlen felelet vagytok. Megsimogatjátok a gyerekek haját és elmondjátok a rettegés iszonyú kálváriáit és megörzitek a szerelőcsarnokok egén a napot, amit a gyárak hűsége kovácsolt Kemencében tölgytűzön sült fehér, foszlós búzakenyér, egy morzsádban mennyi munka szívégető fáradság fér. Fehérbelű, pufók élet, nem korpás és nem keserű, nem dohos és nem savanyú légmazsolás, puhabelű ... Mennyi rész Is Illet engem? dolgoztam én féltve érte, arattam és tudom nehéz Napba nézni fel az égre! ■»* Kévét hánytam asztagokba, fát vágtam a sütéshez, arcomról sós verejték benne van az ízében. ZELK ZOLTÁN: STRÓFÁK EQV NÉPDALRA Énekeltünk, kóstolgatva valamennyi szót és úgy, hogy az égő borral torkunkon lefolyt: »A szívemet a szerelem körülfogta volt.. Ezt fújtuk csak, hogyha mást ia, ha más nóta szóit, abban Is csak. mint csaliíban hogyha madár szólt: »A szívemet a szerelem körülfogta volt...« Reggel aztán, ki látta meg? talán Irén szólt, ujjával az égre karcolt: ott röpül a Hold! — Megismertem: az én szivem, az én szívem volt! Cgy daloltunk, minden eaeppje a szívünkre folyt, hogyha szólt, hát a szívünkre cseppent, csak ott szólt: *-A szívemet a szerelem körülfogta volt. ..« Szekér az idó sarában, zörgött, zakatolt: alkonyaiból éjszakába, hajnalba hajolt — tiszta az ég, csupa csillag, mégsincs rajta Hold! Ringott a táj és fölötte, mint sirály, a Hold. Azért égett oly pirossal, mert a szívem volt: s a szerelem, a szerelem körülfogta volt. . . CSANÁDY JÁNOS: Munkálkodó SIMONYI IMRE: Szomszédolás * Nap szép gömbölyűén el — és megteszi naponta — idők választják is el a öl. A vékony Hold id. A Tenger '..ad, árad mindenütt, s ostromolja vagy elmossa partjait. A világ habjai ordítanak! Hazámnak nincs tengere, csak ege, csak búza hullámzik a horizont kékbe-vesző, karikás rétjein, s asszonyok térde villan ott, hol a föld párolog: »májusi zápor után« — Hát dolgozom. Az ifjúság elzáporoz, s feledhetetlen buborékok emléke mögül felhő kipattanó magok klorofil-zöldje. Csattoghat aszály, jégverés, tornádó törhet valahol a földre — ez itt mindig kibuggyan. A jó tapasztalás; a munka forradalma; a rend nyugalma, a világ rendetlensége közepette; a kenyér megformált, kerek biztonsága; az építés piros téglái vasbeton oszlopok klasszikus keretében. Dolgozom, ahogy majd dolgoznak Ok is szilárd, új vázak rajzos csarnokában; hol a beépített falak átengedik szelíden, szabadon, s elosztják gazdagon: az éj nyugalmát, s az oszthatatlan mindenség fényeit SOMOGYINtPLAP Saerda, 1969. ——tm Mi 1 1 fis esténként majd összegyűlnek újra ... Egy szál citera szól majd, az eperfás udvaron ^ az egyetlen udvaron fe- az egyetlen eperfa alatt — egyetlen citera. Ahogy az eperfa gallya három portára, ahogy a citeraszó három határra — szomszédolás! szomszédolás! —> tizenhárom portáról, hatvanhárom határból így gyülekezünk, kedveseim — ölelőn, mint az eperfa gallya s— keményen, mint a citeraszó. És meséltek majd újra, kedvesek, hogy így volt meg úgy volt, hogy nagy hó hullott azóta bizony, jég csapkodott, farkascsordák martak, rögeszmék meg hogy olykor a nap is kisütött — egyszóval hogy így volt meg úgy volt, leikeim. Mert esténként majd összegyűlünk újra. De akkor már egyetlen dallamot tudjatok, egyetlen dallamot, mely önmagára hasonlít csupán egy kevés beszédű szót, de az aztán fedje is a fogalmat egy puszta számot, de az érvényes legyen, egy asszonyt valahol akihez menni érdemes és ottmaradni, a házról azt, hogy tető alá került, s magunkról csak annyit hogy beköltöztünk végre. S hírt tudjatok egy olyan nagyvilágról, amely akár hófúvás idején felkerekedni volna hajlamos, s bekopogtatni a messzi szomszédság a megszelídült rokonság nevében. DEMÉNY OTTÓ: Ballada Anyám, kis vakmerő parasztién', aranyat hordott kosarában. Zebegény s Nagymaros között ballagott vele át az erdőn, Azt mondta, nem félt sohasem s nem is bántotta soha senki. De ennek több mint ötven éve, s bizony, ma már mesének hangzik. Kartonruhás, vakmerő csitri, április végén már mezítláb vitte a gazda aranyát Zebegény s Nagymaros között. Kétoldalt kankalin virágzott, fönn sárgán ragyogott a nap. DARÁZS ENDRE: PÉKEK A pékek általában vakarcs emberkék. Hiába komáznak a tűzzel, mégis, Már ifjan összemennek, mint rosszminőségü Felöltő, ami megázott. A legfinomabb péksüteményekkel ehetnék Degeszre magukat, de csak csipegetnek, Mint kedvenc rigóik, akiket a műhely Előtt kalácsmorzsa vár a hajnalok legkezdetén. Mikor még csillagok is vannak. i
