Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-16 / 189. szám

A Kalevala a Körszínházban Tavasszal Kaposváron a Vi- kár-ünnepségeken beszélt Ka­zimir Károly a Kalevala szín­padra állításának problémái­ról. Nemrég elolvastuk fejte­getéseit a Magyarország cí­mű hetilapban. Tizenöt elő­adást tervezett az Ortutay Gyula és Képes Géza értő közreműködésével színpadra igazított Kalevalából. A Thá- lia Színház Kossuth-díjas fő­rendezőjének célja — miként tavaly Dante Isteni Színjáté­kának bemutatásával is — nemes népművelés, ismeret- terjesztés. Hazánkban egyre nagyobb az emberi kultúra ér­tőinek és ismerőinek tábora. Az idei nyár körszínházi elő­adásai is ezt a tábort növel­ték tízezrekkel. Elias Lönnrot egy élet mun­kájával gyűjtötte össze és je­lentette meg 120 éve ötven énekben a Kalevala végleges kiadását A csodálatos hősköl­temény, amely testvérnépünk évezredes népdalaiból, mon­davilágából, balladáiból őrzött meg értékes motívumokat, méltó párja a világirodalom nagy eposzainak: az Iliász­nak, a Niebelung-éneknek, a Ramajánának. Kalevala föld­jének hősei, a vén világbölcs Vejnemöjnen (Bitskey Tibor), a mennybolt- és csodamalom kovácsoló Ilmarínen (Szirtes Ádám) és a nőhódító, léha, messzikedvű Lemminkejnen (Mécs Károly) harcba indul­nak a rideg észak, Pohjola el­len. Harc és szerelem, tragé­diák és derű — egymás mel­lett, miként az életben. Keres Emil és Horváth Fe­renc bölcs paraszt-mesemon­dókként szegődnek mellénk vezetőül' a hősköltemény bo­nyolult világában. Bánki Zsu­zsa, Horváth Teri, Esztergá­lyos Cecília, Büros Gyöngyi — s egy kaposvári művész: Csíkos Gábor — segített em­lékezetes szerepformálásával teljessé tenni a varázslatot. Mi másnak is nevezhetném, mint varázslatnak azt az es­tét, amikor először a világon egy nép kollektív alkotása, melyről úgy tudtuk, hogy csak olvasásra termett, pergő, nyers, érdes és kedves runói- val drámakedvelőket hódít. Finn énekmotívumok, Kodály Vejnemöjnen dala, Vikár Bé­la és Képes Géza gyönyörű m gyár szavai, északi egysze­rűségű díszletek segítettek a művészeknek a csodaterem- tésbem. A legjobb dalos, világbölcs Vejnemöjnen ősi hangszerét, kanteléjét a jókedv és a tisz­ta emberi boldogság forrását s egyben jelképét úgy adta át a _ gyermekeknek — »a törek­vő zsenge népnek, a növekvő nemzedéknek-« —, hogy vala­mennyien éreztük: stafétabot a kantele. Bitskey Tibor nyílt mosolya ezredévek gyerme­kien tiszta művészetét kínálja alapélménynek kifejezési gon­dokkal küzdő, vergődő művé- szetű korunknak. A közös al­kotások naív báját, évezredek bölcsességét — egyszóval: a tiszta forrás ízét éreztem a városligeti Körszínházban. Ez a biztosítéka finnországi ven- dégkörútjuk sikerének is. Szíjártó István Emlékházból emlékmúzeum »József Attila emlékmú­zeum — Balatonszárszó«. Így hirdeti az idei balatoni mű­sorfüzet, és így ismerjük, így emlegetjük a tragikusan el­hunyt költő életére, munkás­ságára, szárszói tartózkodására vonatkozó dokumentációs em­lékkiállítást, amióta fennáll. Pedig nem múzeum, még nem az. Emlékház, amely a Petőfi Irodalmi Múzeum ren­dezésében a költő utolsó lak­helyén három szobában szem­lélteti a költő életének hal­hatatlan és halálának szomo­rú dokumentumait. E kiállítás emlékház jellege most rövide­sen megváltozik. A Somogy megyei Tanács és a Petőfi Irodalmi Múzeum segítségével az egykori szár­szói villát József Attila em­lékmúzeummá alakítják át. Az épület k'sajátításával és a lakók kiköltöztetése után a kiállító helyiségek számát há­romról nyolcra növelik. A Petőfi Irodalmi Múzeum új forgatókönyv alapján itt ren­dezi be a költő életútját szem­léltető kiállítást, különös te­kintettel József Attila utolsó éveire. A kiállításon számos eddig ismeretlen dokumentum is helyet kap. Az épület kisajátítása folya­matban van, és rövidesen el­készülnek az átalakítás tervei is. A Dél-Balaton-part új iro­dalmi múzeumának ünnepé­lyes megnyitását 1972 tava­szán, az országos József Atti­la szavalóverseny alkalmából rendezik meg. Nemzetközi tábor Balatonmárián Vezetők tapasztalatcseréje Próba a jurtában — Meghívás csillagvári kirándulásra Valóságos bábeli nyelvzavar fogad bennünket, amikor be akarunk jutni a balatonmáriai nemzetközi úttörőtáborba. Mongol és francia, belga és angol tiltó szó hangzik fel: az őrök nagyon komolyan ve­szik feladatukat, s engedély nélkül senkit sem engednek a tábor területére. Végül mégis sikerül, s ta­núi lehetünk annak a baráti eszmecserének, amelyet a ti­zenhat országból érkezett 142 úttörő vezetői folytattak Bor- bándi Ambrus tanácselnökkel. Szabó Lászlóval, a Hazafias Népfront községi elnökével, Sas Józseffel, a termelőszö­vetkezet és Czink Gyulával, a fogyasztási szövetkezet elnö­kével. Hány párttag van a köz­ségben? Kik vehetnek részt a tanácsban, illetve abba kiket lehet beválasztani? Milyen a végrehajtó bizottság megosz­lása, mennyi abban a párt­tag és a pártonkívüli? Hány évig lehet valaki tanácselnök? Az ifjúság jelölése, választása a helyi tanácsokba miképpen történik? Mit csinál a nép­front? Mennyi a tsz-tagok keresete? Megfelelő-e a lakos­ság ellátása? Ilyen és ehhez hasonló kér­déseket tett föl a táborba meghívott vendégeknek a bel­ga, a francia és az angol kül­döttség vezetője, de sok min­den érdekelte a mongol, a cseh, a bolgár és más kül­döttségeik vezetőit is. Aztán arra is szívesen vá­laszoltak, milyen náluk az élet, hogyan tevékenykednek az ifjúsági szervezetek. Bi­zony néhány kapitalista or­szág úttörő-, illetve iskolás csoportjának vezetője csak azt mondhatta el, hogy náluk az állam erre nem áldoz, s ezeknek a szervezeteknek a működése gyakran igen nehéz. — Vendégeink először Csil­lebércen voltak, és néhány napot a Balatonon is eltölte­nek, hogy megismerhessék ha­zánkat, s találkozhassanak kü­lönböző korú, foglalkozású emberekkel — mondotta a be­Nyakkendőcsere. I Ünnepség a jurta előtt. Éjszakai műszak A gyáregység vezetője az üzemcsarnok egyik sarkában talált rá. Olajos ruhája bele­veszett a kannák, selejtes munkadarabok barna, homá­lyos tömegébe. Aludt. Félig ülve, felhúzott térdekkel, kék micisapkáját az arcára húzva. Az első pil­lanatban nem ismerte meg még a művezető sem. De gyorsan hozzálépett, fölemel­te arcáról a sapkát és le­gyintett. — Reménytelen eset. Már harmadszor csípem el. — Ivott? — Nem érzem rajta. Az alvó munkás fölpillant a beszélgetésre. Sapkáját ke­resi, és amikor meglátja a művezető kezében, hirtelen föláll. Negyvenöt évesnek lát­szik, de lehet, hogy kevesebb. Sovány, borotválallan. Al­mosán hunyorog, ujjaival meggereblyézi ritka, őszülő haját. — Hányadik eset ez, Józsi? — lép közelebb hozzá a mű­vezető. — A harmadik — feleli szemét lesütve a munkás. — És mit mondtam leg­utóbb? — Hogy ... izé ... ha még egyszer... akkor el leszek bocsátva. A művezető elégedetten néz a főnökére. Lám, ö min­dent megtelt, a legsúlyosabb következményekkel fenyeget­te. A gyáregység-vezető azon­ban nem veszi észre az iga­zoló tekintetet. A zavartan álló munkáshoz fordul: — Mit csinált tegnap? — Kapáltam. — A háztájiban? — Ott. — Egész nap? — Ahogy innen a busszal hétkor hazaértem, megregge­liztem, aztán a feleségemmel együtt elindultam. — Meddig dolgozott? — Fél hét lehetett, amikor a ház elé értünk. — Kilenckor meg indult vissza a busz, igaz? — Háromnegyedkor. — És nem volt álmos nap­közben? — Délben szundítottam egy órányit. A művezető közbevág: — És itt akarta pótolni a többit, ugye? — Csak egy fél órát, aztán, gondoltam, majd jobban rá­verek. — És ha éppen e félóra miatt akad el az anyagellátás a szalagnál? — Az előbb néztem, még elég volt. Ismét a nagyobb főnök ve­szi át a szót: — És hogyan gondolja mindezt? Nappal magának aludni kellene, hogy az éj­szakai műszakban helyt tud­jon állni. — Nappal nem lehet lefe­küdni falun, kérem. Amikor mindenki a mezőn dolgozik. Kivetne az ágy is. Meg aztán nagyon szorít a munka, ki­vált a kapálás összetorlódott most, nem hagyhatok min­dent az asszonyra meg a gyerekre. Pedig öt is, sze­gényt is kiparancsoljuk taní­tás után a kukoricaföldre. Nagy gyerek, erős, elbírja a kapát. Mégsem győzik ketten. Meg a közösben is helyt kell állni, a kimért porciót becsü­lettel vállalnia kell a csa­ládnak. És az államnak is kell a termény, a városi em­bernek is a húsféle. Nem igaz? Fiatal munkáslány kiabál a műhely végéből. Az igazgatót hívja telefonhoz. — Köszönöm, mindjárt me­gyek. Maga pedig, barátom, végre döntse el: paraszt akar-e lenni vagy munkás. Mert a kettő együtt nem megy, beláthatja. Gondolkoz­zék ezen, most pedig igye­kezzék behozni a lemaradást! Ketten maradtak a műve­zetővel. akinek most jutott eszébe, hogy még mindig ke­zében tartja a kék micisap­kát. Gyorsan a gazdájának nyújtja: — Itt van. Aztán még egy­szer tényleg nem szeretném elkapni. Hallotta, mit mon­dott a főnök, ugye? Vagy, vagy. Hát ehhez tartsa ma­gát! — Majd megpróbálom. Ámbár — motyogja elmenö- ben — nappal, munkaidőben ágyban feküdni a falusi em­bernek ... Úgysem jönne álom a szememre ... Paál László szélgetés szünetében Nyárádi Zoltán táborvezető. A község vezetőivel meg­rendezett találkozó is ezt a célt szolgálta. Mint a tapasz­talat bizonyította, a tizenhat ország fiataljainak vezetői szívesen ismerkedtek Balaton- mária, Balatonkeresztúr la­kóinak életével. A baráti beszélgetés még a késő éjszakai órákig is eltar­tott volna, ha 'az idő sürgeti befejezését. — Legyenek vendégei termelőszövetkezetünknek! Ha elfogadják meghívásunkat, akkor kocsival kivisszük önö­ket Csillagvárba, s ott foly­tathatjuk ezt a baráti be­szélgetést — tolmácsolta a ter­melőszövetkezet tagságának meghívását Sas József elnök. — Bravó, bravó! — Tizen­hat nyelven hangzott föl az elismerés, amikor a tolmá­csok lefordították a meghí­vást, s ez minden különösebb magyarázat nélkül jelezte: szí­vesen fogadták az ifjúsági ve­zetők a Csillagvárba szóló in­vitálást, ami feltehetően újabb szép élménnyel gazdagítja ha­zánkban szerzett emlékeiket. A tábor bejáratánál hangu­latos jurta emelkedik a pá­zsiton. Vidám harmonikaszó, énekhang csendül ki a bezárt ajtó mögül. A kapu szigorú őrzője, a pöttömnyi mongol leány, most barátságosan int a kezével, hogy kövessük, lép­jünk be a jurtába. Társai nagy eseményre készülnek. Hama­rosan mongol nap lesz a tá­borban, s ők látják vendégül majd kis társaikat és szóra­koztatják őket dalaikkal, tánc­dalaikkal. Már messze járunk, de még elkísér bennünket a harmo­nikaszó és az ének, s ebbe vegyül a tizenhat ország gyer­mekeinek vidám lármája. Szocialista és kapitalista or­szágok fiataljai ismerkednek, barátkoznak, megismerik egy­más dalait, táncait, s megta­lálják a közös szórakozásban, örömben azt, ami a külön­böző nyelvek ellenére is ösz- szeforrasztja őket. Szalai László A negyedik ötéves tervben Felújítják a Csiky Gergely Színházat Időszerű és *régen húzódó probléma a Kaposvári Csiky Gergely Színház felújítása. Mint ismeretes, a színház 1910—1911-ben épült. Méretei­ben nem a reális adottságok, hanem bizonyos hiúsági szem­pontok vezették a bölcs vá­rosatyákat. Színpada ma már kicsi, korszerűtlen, a színé­szek és rendezők állandó szceniai és akusztikai problé­mákkal küszködnek: a föld­szinti helyek és a páholyok bizonyos pontjairól szinte egy­általán nem hallani a szöve­get. Nézőtere irreálisan ter­jedelmes: megközelítően 800 személyt képes befogadni (Csaknem kétszer annyit, mint a Pécsi Nemzeti Színház.) Ilyen körülmények sürgetik a rekonstrukciót. Néhány hete megszületett a döntés. Olyan teljes belső korszerűsítésre, átépítésre van szükség, amely hosszabb távlatban is bizto­sítja a színház fontos kultúr­politika' küldetésének feltéte­leit. A korszerűsítésre több tanulmányterv is készült. Fo­lyamatban van a kiviteli terv elkészítése és ennek alapján valószínűleg másfél-két év múlva kezdődnek meg a bel­ső átépítési munkálatok. A mintegy 28 millió forin­tos rekonstrukció a megyei tanács és a Művelődésügyi Minisztérium közös anyagi fe­dezetéből valósul meg a ne­gyedik ötéves tervben. Az elő­zetes elgondolások szerint je­lentős mértékben megnövelik a színpadteret. Az építkezés biztosítja majd a színház op­timális akusztikai feltételeit, teljesen kicserélik, korszerűsí­tik világítási és technikai be rendezését, ezenkívül megfe­lelő méretekben kényelmes és esztétikus nézőteret alakítanak ki. A színház külső képe sajá­tos stílusjegyeivel hagyomá­nyos eleme a megyeszéknely városképének. Ezért újrafesté­sétől eltekintve a színház kül­ső képén nem változtatnak. Kérdés azonban, mi lesz a társulattal, hol játszik a szín­ház a felújítás több éves munkálatai alatt? A sz'nház változatlanul Ka­posváron játszik. Ehhez azon­ban egy másik fontos feladat is megoldásra vár. És részben ettől függ a színházi munká­latok megindulása is. A Csiky Gergely Színház a rekonst­rukció idejére a Latinka Mű­velődési Házba költözik. En­nek azonban előfeltétele a művelődési ház mintegy 5—6 millió forintos bővítése. A La­tinka Ház színpadának tech­nikai berendezése és kiszol­gálóhelyiségei ugyanis nem al­kalmasak igényesebb színházi játéklehetőségre. E bővítéssel egyidőben a város külső te­rületein felépítik a színház díszletraktárát és műhelyeit. (Az így felszabaduló helyek is a színpadtér és a kiszolgáló helyiségek gyarapítására szol­gálnak majd.) A Csiky Gergely Színház rekonstrukciója 1971—72 tájt kezdődik meg, és előrelátha­tólag két színházi évadot vesz igénybe. SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1969. augusztus 16. I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom