Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-02 / 177. szám

Európa legyőzték atlétái Amerikát Jó mérkőzések voltak a kaposvári tenisz nyitányon 27 felnőtt és 13 ifjúsági tenisze­ző jelent meg tegnap délután Ka­posváron a város nyílt teniszbaj­nokságának rajtjánál. Az első napi küzdelmek mindjárt jó mér­kőzéseket hoztak, és egy megle­petést is. A pécsi Borsitzky 6:2, 6:0 arányban legyőzte a nap mér­kőzésén az esélyesebbnek tartott balatonboglári Harmath Gyulát. Ma reggel az ifjúságiak mérkő­zésével folytatódik a küzdelem, majd a délelőtti órákban elkez­dődnek a párosok. Különösen ér­dekesnek ígérkezik a 12 férfi pá­ros küzdelme. Portisch megnyerte az IBM sakktornát Amszterdamban csütörtökön ké­ső este bonyolították le a hagyo­mányos IBM nemzetközi sakk­verseny nagymester-csoportjában a 14. fordulót. Ebben Portisch La­jos nemzetközi nagymesterünk döntetlenül végzett a jugoszláv Damjanoviccsal. Bármit hozzon is azonban az utolsó forduló, Por- tiscfi. már tornagyőztes. A kiváló magyar sakkozó előnye ugyanis a befejezés előtt másfél pont. Amerika, volt jobb! így jel­lemezhetnénk a Stuttgartban le­bonyolított két­napos Európa— Amerika atléti­kai viadalt, amely megmu­tatta, hogy az atlétika Euró­pában rohamos mértékben fej­lődik. Az Egye­sült Államok­ban szintén van előrelépés de ez alkalommal is tudomásul kel­lett venni a tengeren túlon, hogy e pilla­natban Európa már jobb. Leg­alábbis ezt tük­rözte a stutt­garti viadal. Nem szabad azonban számí­táson kívül hagyni, hogy az amerikai csapat eléggé tartalé­kos volt. Ám­bár az is igaz, hogy az euró­pai válogatott összeállítása is sikerülhetett volna jobban. Sok szép versenyt hozott a kétnapos viadal, no meg sok csalódást is. A világcsúcstartó rúdugró Penel, vagy a távol­ugrás mexikói győztese, Bea­mon csak árnyéka volt önma­gának. Mindketten csupán a negyedik helyet tudták meg­szerezni. Világbajnokhoz bi­A stuttgarti verseny egyik kiemelkedő száma volt a 4X400~as női váltó, amelyet meglepetésre a Lundgren—Simpson—Duc­los—Besson összeállítású európai csapat nyert 3:32.8-cal. A képen az olimpiai baj­noknő, a francia Besson érkezik a célba. Mintegy hat méter hátránnyal vette át a váltóboíot Duclosfól, mégis mintegy nyolc­méteres előnnyel érkezett a célba. zony nem méltó eredmények­kel. A mostani Európa--Amerika találkozón mind a férfiaknál, mind a nőknél (s így termé­szetesen az összesített pont­versenyben is) Európa bizo­nyult jobbnak. Pályára lépnek a somogyi NB ll-es csapatok nyeit pergették vissza a csa­pat tagjai a hétközi edzé­sek előtti és utáni megbeszé­lésekein. Helyenként jól ját­szott a siófoki támadósor. Ha ezt a játékát meg tudja ismé­telni néhány bajnoki mérkő­zésem is, akkor nem lehet baj. Vasárnap délután egyébként a Szovjetunióban szerepelt együttes a Dunaújvárosi Pa­pír NB III-as csapatát fogad­ja. Hét közben szerdán a Veszprémi Vasas ellen játszot­tak a siófokiak és győztek. A csapat bizakodó hangulatban készülődik az NB II nyitá­nyára. A K. Táncsics SE már egy héttel korábban megkezdte a felkészülést az őszi bajnoki rajtra. A Kaposvári Kinizsi meg a Siófoki Bányász nem­zetközi kötelezettsége miatt csaik e héten kezdte el az itt­honi edzéseket. Természetesen nem kellett elölről kezdeni, hisz a Siófok is meg a Kini­zsi is már játékban volt. Most vasárnap már itthon lépnek pályára csapataink. A Siófok és a Kinizsi hazai közönség előtt játszik, a Táncsics Mar­caliba látogat. A Táncsics SE hét közben is játszott már edzőmérkőzést. Komlón súlyos, 7.1 arányú ve­reséget szenvedett a kaposvá­ri csapat. Ez az eredmény meglepte (különösen a Pécsi \ Dózsa elleni döntetlen után) ? a szurkolókat. Váradl Lajos <A. VEINER - G. VEINER: edzőt nem, mert mint mon- . flotta, előbbre tart a felkészü- T lésben a Komló, amely most J már bajnoki mérkőzést ját- ” szik. A Táncsicsnál jelenleg még nagy terhelést jelentő \ j edzések folynak. Ez is közre-j játszott a szerdai vereségben. ^ Most vasárnap Marcaliban, ^ a Marcali VM ellen lép pá-# lyára, azután hamarosan Ka- ) posváron is bemutatkozik a f csapat. t A Kaposvári Kinizsi hétfő óta újra edzésben van. Az el­ső edzésen ismét szóba jött a lengyelországi portya. A játé­kosok körében az volt a véle­mény, hogy ha az együttes azt f bólogatott, majd gyorsan hoz- tudja nyújtani, amit lengyel- \zátette gondolatban: »Az ali­SPORTMŰSOR SZOMBAT Tenisz: Kaposvár város teniszbajnoksá­ga. Elődöntők. Kaposvár, Vasas teniszpálya (Vasvári Pál utca), 8 óra. VASARNAP Motorsport A Kaposvári Volán SC országos meghívásos versenye Kaposváron, a szarkavári motocrosspályán. — Futamkezdet: 13 órakor. 9—11 óráig edzés. Labdarúgás: Barátságos mérkőzések: Marcali VM—Kaposvári Táncsics SE, Mar­cali, 17.30 ó. Kaposvári Kinizsi— Nagyatádi Konzerv, Kaposvár, Kinizsi-pálya, 10.30 ó. Siófoki Bá­nyász—Dunaújxárosi Papír, Siófok, 17.30 ó. Tenisz: Kaposvár város teniszbajnoksá­ga. Döntők. Kaposvár, Vasas te­niszpálya (Vasvári Pál utca), 8 ó. Sztavickijen remek cilin- Fder díszlett, sudár alakjára [szmoking feszült. Sétabotot [ tartott, esőköpenyét átvetette [a vállán. »Jóképű fiú, annyi [szent-«. Tyihonov elismerően országban, akkor az ősszel nem lesznek kiesési gondok. Zag József, a K. Kinizsi ed- ~je összeállította már őszi rvezetét; s ezt l-vt^hb is­mertette a szakosztályveze­tőkkel. Eszerint a felkészül's során általában könnyebb el [bije azonban nincs rendben, [Luxemburg polgártárs!« Tyi- [honov felkelt, nézegette a !töb’~' fényképet is. »Anna [e — Pepita szerepében, CL kij Szabad szél cí­Imu .rétijében«. A »Car- [ men« kölnivíz címkéjéhez ha­ienfelek következnek, ámibár Jsonlított: kezében legyezőt lehetséges, hogy e'-y varsói [tartott, fürtjei a nyakáragön- csanatot is forad majd a Ki- >dörödtek. »Az isten küldte nizsi még a bajnokság meg- a szenvedélyt« gondol- ke 'Tése előtt. ta Sztasz. A folyosó végén Most vasárnap a Nagyatádi . megtalálta Pankovát is »Ali- Ko-z. rv SE együttese látogat szerepében a. My fair La­nt az élelmezésiekhez. 2?g Jó- |cíy-bőí«. Alisé itt mar nem a zsaf s erint már együtt van 1 tépett csavargólány: elő- az őszA csanat. Bizonnyal ez , kelő dáma, szigorú, okos sze- is lép pályára. mekkel. Nono... A Siófoki Bányásznál ha­sonló volt a hang-dat, mint a Kinizsinél. Itt is a szovjet A folyosó végén meredek vaslépcsőre nyílt az ajtó. Sztasz leereszkedett és vórat­E 2 mérkőzések esemé- é lanul a kulisszák mögött ta­lálta magát. A színpad felett dolgozó munkás most reked­ten kiabálni kezdett: »Szere­lők! Szerelők ti csibészek, ve­gyétek már le a holdat!« Hangja tovagörgött a nézőtér üres hordójában. »Nevetséges, hogy mennyire nem gondolkozunk el a ben­nünket körülvevő jelenségek igazi lényegén — gondolta Tyihonov. — Még csak nem is tételezzük fel, hogy lehet egy fordított oldaluk is. Elő­re beskatulyázzuk az embe­reket és az eseményeket is. A színházba mindig ünnepre jö­vünk, az űrrepülőtérről min­dig rakéták indulnak, a szí­nész mindig nemes és szép. a rendőr pedig hamis és gorom­ba!« Sztasz visszamászott a lép­csőn. Az inspektori szoba aj­taja nyitva állt. Tyihonov bemutatkozott a terebélyes íróasztalnál ülő idős asszonynak. — Szeretnék megnézni né­hány dossziét... — Alkotóit? — Tessék? — Tyihonov nem értette a kérdést. — Áz alkalmazottak vagy a színészek anyagára kiván­csi? — A színészekére. — Miről van szó? Közleke­dési szabálytalanság? — Á, dehogy! — Sztasz el­nevette magát. — Egyszerű szakmai kíváncsiság ... — Név szerint kinek az anyaga érdekli? SOMOGYI NCriiM Milyen lesz az időjárás ? Várható időjárás ma estig: Általában kevés felhő, legföljebb néhány helyen zápor, zivatar. Elénk, helyenként erős keleti, délkeleti szél. A várható legmagasabb nappali nömérséklet ma 27— 31 fok között lesz. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap 11 óra­kor Siófoknál 23,5 fok volt. AUGUSZTUS 2 SZOMBAT Lehel n lottó ciyerőszáittai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint Esztergomban, a szabad­téri színpadon megtartott 31. heti lottósorsoláson a kö- I vetkező számokat húzták ki: 13, 30, 33, 47, 77. — Nőtt a zöldségtermő te­rület. Két év alatt a marcali járásban jelentősen nőtt a zöldségtermő terület. 1967- ben még csak 346, az idén már 835 holdon termelnek a járás nagyüzemi gazdaságai kertészeti növényeket. — Csaknem négyezerre emelkedett termelőszövetke­zeteinkben az elmúlt négy évben a tehénférőhelyek szá­ma. 1966-ban 19 923, tavaly pedig már 23 996 tehénférő­hellyel rendelkeztek szövet­kezeteink. — Városi párttitkárok ér­tekezlete. A héten a városi párttitkárok értekezletén a KISZ-vezetőségék újjáválasz- tásáról, a tagsági könyvek érvényesítéséről, a pártszer­vezetek ezzel kapcsolatos munkájáról, valamint a párt ifjúságpolitikájáról tartott tájékoztatót Balázs Nándor, a városi KISZ-bizottság tit­kára. — Huszka-em! ékhangver­seny. A fonyódi szabadtéri színpadon ma este 8 órakor hangzik el az idei hagyomá­nyos Huszka-emlékhangver- seny. A műsorban Latabár Kálmán, Németh Marika, Gencsy Sári, Szabó Miklós, Palócz László és Mikes Ibo­lya énekel Huszka-operet- tekből. Az Országos Tűzoltó­parancsnokság szimfonikus zenekarát Várkonyi Sándor vezényli. — Befejezte a gabonabe­takaríiást a böhönyei Sza­badság Tsz. 1150 holdról ta­karították le a termést, s három kombájnjuk most már a csurgói Zrínyi Tsz aratási munkáiban segít. Böhönyén a hozamok a tavalyi ered­ményeket és az idei terve­ket is meghaladják. — Szövetkezeti népi tán­cosok Balatonlellén. Ma este a leilei szabadtéri színpadon ad műsort Béke és Barátság címmel a dunántúli fogyasz­tási szövetkezetek tíz népi együttese. Megyénkből a sió­foki Balaton Táncegyüttes, a mesztegnyői, a szöllőskislaki népi együttes, valamint a ladi és a babócsai kórus sze­repel a műsorban. — Kérjük tisztelt megrende­lőinket, hogy kaposvári üzle­teinkből szíveskedjenek elvinni a korábban leadott ruhákat, mert tárolási nehézségéink van­nak. Patyolat Vállalat. (0065) MAI MOZIK VÖRÖS CSILLAG: 5 órakor: TRAIANUS OSZLO­PA. I—II. Magyarul beszélő ro­mán—NSZK történelmi íilm. 8 órakor: KÉT NAP AZ ÉLET. Színes francia—olasz film. Csak 16 éven felülieknek! (VIII. 6-ig.) SZABAD IFJÜSAG: 4 és 7 órakor: BERLINBŐL JE­LENTKEZEM. Magyarul beszélő szovjet film. (Vin. 3-ig.) LATINRA FILMSZÍNHÁZ: Fél 6-kOr: FELEDHETETLEN IDŐK. Színes szovjet film. DÓZSA KERTMOZI: Fél 0 órakor: TILTOTT HATÄR- AtléPES. Magyarul beszélő fran­cia film. BALATONBOGLAR : 8 órakor: A BESZÉLŐ KÖN­TÖS. Színes magyar film. BALATONLELLE FEDETT KERTMOZI: Fél 0-kor: AUTÖSOK, RESZ­KESSETEK ! Magyarul beszélő, színes olasz filmvígjáték. BALATONSZEMES FEDETT KERTMOZI: 8 órakor: EGRI CSILLAGOK. I— IL Gárdonyi Géza regénye színes, kétrészes magyar filmen, BALATONS ZÁRSZÓ: 8 órakor: AZ ÉN BOLONDOS F AMILIÁM, Magyarul beszélő csehszlovák filmvígjáték. BALATONFÖLDVAR FEDETT KERTMOZI: Negyed 8-kor, negyed 16-kor: MEZÍTLÁB A PARKBAN. Magya­rul beszélő, színes amerikai film­vígjáték. ZAMARDI FEDETT KERTMOZI: 8 órakor: A CROSSBOW AKCIÓ. Színes amerikai kalandfilm. SIOFOK TEREMMOZI: Fél 6 és fél 8 órakor:. A VERÉB IS MADÁR. Színes magyar film. Ismertetés. — 16.55: Hűtőtárolók. — 17.10: Olaszországi útijegyzet, — 17.30: Hírek. — 17.35: Reklám- műsor. — 17.40: Körkép. — 18.40: A Tv jelenti. — 10.25: Cicavízió. — 19.35: Mindenki újakra készült, — 19.59: Szünet. — 20.00: Tv-hír­adó. — 20.20: Angyal kalandjai, »öljük meg az Angyalt.« — 21.10: Küzdelem a kővel. — 21.20: Tánc­dalfesztivál 1969. Kb. 22.50: TV- híradó, 2. kiadás. Zágráb: 9.00: A Skopjéi ünnepség köz­vetítése. — 17.45: Népzenei hang­verseny. — 18.15: Gyermek tv- játék. — 19.15: Időgép. — 20.35: Tv-magazin. — 21.35: Játékfilm. — 23.25: vízilabda: Jadran—Mla- dost Osztrák tv: 16.30: Bábfilm gyermekeknek. — 16.45: A bumeráng. <12. rész.) — 17.35: Gertrud Stramtzki. (13. rész.) — 18.00: Heti Magazin. — 18.25: Kulturális aktualitások. — 19.30: Tv-híradó. — 20.06: Sporthírek. — 20.15: Nemzetközi quíznvüsor. — 22.00: Sporthírek. — 22.30: Tv­híradó, esti kiadás. KOSSUTH RADIO BALATONI filmszínházak műsora BALATONFENYVES FEDETT KERTMOZI: 8 órakor: KÉT MAMÁM ÉS KÉT PAPÁM VAN. Magyarul beszélő, színes jugoszláv film. FONYOD FEDETT KERTMOZI: 8 órakor: A KACSA Va 8-KOR CSENGET. Színes, magyarul be­szélő nyugatnémet—olasz film­vígjáték. FONYÓD TEREMMOZI: A SAINT-TROPEZ-I CSENDŐR. Színes francia filmvíg játék. SIOFOK KERTMOZI: 8 órakor: AZ ÖRÖKÖS. Magyar film. BALATONKILITI: AZ ELSŐ TANÍTÓ. Szovjet fűm. LIDO MOPRESSZO (Siófok): HETEN EGY ELLEN; KAMASZ- VÁROS ; nyitány ; Szobrok­ról, KÉPEKRŐL. Előadások dél­után 5 órától 9 óráig. TELEVÍZIÓ Budapest: 9.00: Műsorismertetés. — 9.01: .Lélekben erősek. Magyarul be­szélő szovjet film. — 11.50: Az öltözködés művészete. — 12.10: Va­rázslatos szigetek. — 16.53: Műsor­— Hát... Csak úgy vaktá­ban, ha átnézhetnék néhá­nyat ... — Értem, értem — hunyor­gott Marianna Ivanovna. — Abban a szekrényben mindent megtalál. — Ne haragudjon, kérem. Már nem egyszer előfordult: érdeklődünk egy bizonyos Pet­rov felől, és máris kész a sé­ma: vagy Petrovot lopták meg, vagy Petrov lopott el- valamit. Egyszóval valamiféle lopási ügybe keveredett... Az inspektor elnevette ma­gát: — Jól van, jól van. Ponto­san ilyesfajta történetet me­sélt nekem Alekszandr Vis- nyevszkij, a nagy színész; ha jól emlékszem 1920-ban... Lásson munkához. Tyihonov leemelt néhány dossziét. Bukova Jelena Nyikolajeva. Született 1932-ben. Főiskolát végzett Másolat a diplomáról. Kilenc soros jellemzés, ön­életrajz, ugyancsak néhány sorban. »Istenemre mondom, egy varrógéphez részletesebb leírást mellékelnek. Abban legalább benne van, mire jó a gép, s mire nem jó!« — zsörtölődött magában Tyiho­nov, majd visszatért az önélet­rajzhoz. Szabályos, kidolgozott kézírással íródott, nyilván minden sietség nélkül. De íme, egy másik papírlap Bu­kova szabadság-kérelmével. A kapkodás látható jelei: kusza betűk, befejezetlen szavak. A sorok azonban itt is iskolá­sán egyenletesek. Pankova Z. F. Tináid Fjo- dorova, született lS3x-ben. Ön­életrajz: iskoláit befejezte ek­kor és ekkor, a színházi stú­dióba felvételt nyert ekkor és ekkor. Fegyelmi ügye nem volt. A nemzetközi nőnap al­kalmával dicséretben része­sült. Szabadságkérelemek, munkakönyv, semmi egyéb... — Bukova legjobb barátnője. Sztavickij beszámolója szerint igen közelről érintette barát­nőjének válópere. Az önélet­rajzban persze nem esik szó minderről. Nem is eshet. He­gyes, szálkás betűk. Szépírás­ból biztos nem állt kitűnőre az iskolában. »M« vagy »N«? Nem lehet megkülönböztetni, teljesen egyformák. Álljunk csak meg egy pillanatra. Va­lahonnan ismerősek ezek a nagy kezdőbetűk, ezek az »M«-hez hasonló »N«-ek, ezek az »N«-hez hasonló »M«-ek. Tyihonov félretette a dosz- sziét, a látszat kedvéért még néhány kartotékot átlapozott, aztán megkérdezte: — Meg tudná mondani, mi-i kor jön be Pankova? 4 — Pankova pillanatnyilag | nincs Moszkvában. Idős édes­anyja él Leningrádban, nem­rég súlyos beteg lett, és Pan­kova fizetés nélküli szabad­ságot ve’tt ki, hogy megláto­gathassa. Holnap már itthon les 2. (Folytatjuk.) 4.30: Hírek. 4.33: Hajnaltól reg­gelig. Közben: Kb. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés 8.20: Lányok, asz- szonyok. 8.40: Utry Anna és Há­mori Imre nótafelvételeiből. 8.56: A Torinói Rádió és Televízió ének- és zenekarának hangverse­nye Torinóban. 10.00: Hírek. 10.05: örökszép áriák. 10.27: Rádiószín­ház. Elveszett levéL 12.00: Déli Krónika, 12.20: Kóruspódium. — 14.06: Csárdások. 14.15: Rádiórek­lám. 14.25: Üj zenei újság. 15.00: Hírek. 15.05: Hétvégi külpolitikai ügyelő. 15.20: Csak fiataloknak. 16.05: Szombat délután — Sopron­ban. Közben: 17.00—17.05: Hírek. 17.27: KözzoiUjük a 70 éves Sza­bolcsi Bencét. 18.21: Minden hé­ten szilveszter! BUÉK 1960! Köz­ben: 19.00—19.25: Esti Krónika. — 21.17: Hírek. 21.20: Táncdalfeszti­vál 1969. Kb. 22.50: A lovag, aki nincs. Kb. 23.28: Népdalok, nép­táncok. 24.00: Hirek. 0.10—1.56: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÖ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kos3uth-müsorral. 8.05: Mindem a daliba tokért! 9.01: Külpolitikai fi­gyelő. y.lö: A soroksári Kék Du­na narmonikaegyüttes új felvéte­leiből. 9.29 Örsi napló. 9.45: Vála­szolunk hallgatóinknak. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: 11.U0 —il.03: Hírek. 11.35: Térzene a Halászbástyáról. 12.05: Zenekari muzsika. 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00: Pablo Casats gordonkázik. 14.20: A napfényes Adria. 14.35: Verbunkosok, kato­nadalok. 15.05: Orvosi tanácsok. 15.10—16.34: A hét műsorából. — 16.34: Életmentés. 17.30: Közvetítés a Vasas—Tatabánya bajnoki lab­darúgó-mérkőzés I. félidejének végéről. 17.50: Deák Tamás tánc­dalaiból. 18.00: Hírek. 18.10: Rész­letek Huszjca: Szilágyi Erzsébet es Mária főhadnagy c. operettjéből. 18.27: Üj könyvek. 18.30: Közve­títés a Vasas—Tatabánya bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 18.50: Me- fistofele. 19.20: Solti Károly nótá­kat énekel. 19.43: Egy olvasó nap­lója. 19.58: Jó estét, gyerekek! 20.06: Kapcsoljuk a keszthelyi múzeumot. Közben: Kb. 21.00— 21.20: Esti Krónika II. Kb. 22.00: Hírek. Kb. 22.15: Jelentés a Cse­pel—Komló bajnoki labdarúgó­mérkőzésről. Kb. 22.20: Cigányda­lok. 22.40: Grace Bumbry énekel. 23.00: Hírek. 23.10: Századunk ze­néjéről. 24.0Ö—0.10: Hírek. URH 16.00: Hírek. 16.04: Candide. — 17.08: ötórai tea. 18.00: Hírek. 18.10: Hanglemezparádé. 18.50: A Magyar Rádió és Televízió gyer­mekkórusa énekel. 19.00: URH ze­nei kalauz. 19.35: A dzsessz ked­velőinek. 19.55: Bellini: Norma. Kétfelvonásos opera. — Közben: 21.30—21.55: Beszélgetés egy vers­ről. 23.00—23.15: Hírek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom