Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-14 / 187. szám

Anyagiasság - anyagi érdekeltség KI NE TÖREKEDNE MEG­TEREMTENI a jólét, a ké­nyelem feltételeit önmaga és családja számára? Természe­tes igény ez a szocialista társadalomban. Más kérdés, hogyan, milyen úton-módon teljesülnek ezek az igények. Az új gazdasági mechaniz­mus viszonyai között a mun­ka szerinti bérezésben mind fontosabb az anyagi ösztönzők az egyén anyagi érdekeltsé­gének szerepe a termelés Den. »■Mindenkinek a munkája sze­rint, mindenkinek a képes­ségei szerint«... Ez megnyit bizonyos távlatokat az egyéni életszínvonal emelkedésében. Az anyagi érdekeltség elve azonban nem azonos, ezt nem szabad összekapcsolni egy másik jelenséggel, az anya­giassággal, amely káros, a szo­cialista eszmeiségtől idegen szemlélet eredménye. Nemrégen a sokasodó, új balatoni villák láttán isme­rősöm megjegyezte: vajon hány épült köztük abból, -amiért a gazdájuk meg is dolgozott? A kérdés — ismer­ve a néhány év előtti somo­gyi példákat — azt hiszem, jogos. Akkor is, ha a szemé­lyi ingatlanok jelentős része valóban munkával szerzett jö­vedelem eredménye. Kifejez­ve olyan differenciáltságot is, amely a társadalom tagjai között a társadalomnak nyúj­tott munka mennyiségéből és mip őségéből ered. (A ázemé- lyi tulajdon forrása persze örökség, nyeremény is lehet.) A hangsúlyt nem véletlenül érzem a minőségben, s ebből a jövedelmek természetes kü­lönbözőségén. Ahol ugyanis ez a kaitegória nem éri el az igények teljesíthető szintjét, ott a mennyiségi oldalról tö­rekednek sokan megközelíteni és mielőbb elérni, megszerez­ni az igényeik szerint hiány­zó telket, gépkocsit, nyaralót stb. S addig rendjén is ez, amíg előtérbe nem lép az anyagiasság, a »minél keve­sebb munkával — esetleg a- nélkül — sok pénzhez jutni« szemlélet. Bérből, fizetésből élő embereknél például a mellékes jövedelmek hajszo­lása, a maszek kisiparban pe­dig a mindenáron való ha­szon kergetése. És a pénzre való »ráhajtás« nehezen is­mer határokat. A mellék- és másodállások halmozása előfob-utóbb a főhivatású ál­lás elhanyagolását vonja ma­ga után és kirívó jövedelmi aránytalanságokat szül. Ennek a hatása társadalmi szem­ponttól veszélyes, demorali­zálja és károsan hat a köz­véleményre is, mert az »... és mit fizetnek?«, a »mindent csak pénzért érdemes csinál­ni« hamis elvét táplálja. Hangsúlyoznám: nem kate­gorikusan a másodállások el­len szólunk, hiszen ennek megvannak a maga társadal­mi—gazdasági igényei. A szűk, önző, anyagias szemléletre mondunk vétót a közvéle­mény nevében. Az anyagias­ságra, amely ideológiánktól és céljainktól egyaránt idegen, amely visszahúzó erő a szo­cialista tudat kialakításában. Esetleg olyanoknál is, akik tudatosan vallják, vállalják ezt az eszmeiséget és — szán­dékuk szerint aktívan és eredményesen — részt is Eredményes fajtakísérletek gabonával a siófoki járásban A siófoki járás négy terme­lőszövetkezetében: a bálvá- nyosiban, a telekiben, a ba- latonendrédiben, és a bala- tonkilitiben a járási tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztálya a Fajtaminősí­tő Intézettel fajta-összehason­lító kísérleteket végez. Üj bú­zafajtákat termesztenek öt-öt holdas ismétlőparcellákon ezek a gazdaságok a kapott vetőmagból. Közvetlenül ara­tás előtt bemutatták a járás termelőszövetkezeti főagronó- musainak, hogy milyen a bú- zaállomány- a három tsz-ben. Szovjet, jugoszláv, olasz és francia búzafajtákkal folynak a kísérletek. Egy-egy gazda­ságban azonos talajban, azo­nos táperő adagolása mellett vizsgálják, hogyan fejlődnek a különböző búzafajták az el­különített parcellákon. A koc­kázatot a gazdaságok viselik. Ezután tovább növekszik az ilyen parcellák száma a siófo­ki járásban: a karádi terme­lőszövetkezet is vállalta, hogy üzemi kísérleteket végez. 'Az egész programnak az a célja, hogy a jó eredménnyel vizs­gázó búzafajtákat elterjesszék. vesznek a szocializmus épí­tésében. AZ ILYEN ANYAGIAS SZEMLÉLET ellen a társa­dalomnak következetes elvi­eszmei harcot kell vívnia. Le­leplezve a harácsolást, a kap­zsiságot, és elítélve a »mellé­kes« halmozását, .hiszen ezek a hajszálgyökerek — bármi­lyen beosztás, rang, tisztség fémjelezze is — mindenkép­pen a kispolgári önzés tala­jából erednek. Pénz — pénz, mondhatná valaki: az anyagi érdekeltség elve is a magasabb jövede­lemre ösztönöz. Mi a különb­ség? A gazdasági alapokban a különbség. Gondolom, semmi meglepő nincs abban, hogy a kispolgári önzés anyagiassága a kapitalizmusban gyökere­zik; az anyagi érdekeltség vi­szont teljes összhangban van a szocialista elmélettel és gyakorlattal. Mindenekelőtt a szocialista elosztás, a munka szerinti elosztás elve alapján. Ennek hatékonysága most teljesedik ki igazán, mert a dolgozók jobban érdekeltek a termelésben, mint a gazdasá­gi mechanizmus reformja előtt Vagyis a korábban elég gyakori egyenlősítő premizá­lással szemben most egyre nagyabb a vállalati ösztön­zők: a prémium (esetenként kiváló teljesítményekért); az újítási díjak, az évvégi nye­reségrészesedés stb. szerepe. A dolgozónak a vállalati, a társadalmi érdekkel összefüg­gő egyéni érdeke ' az alkotó kezdeményezés, a jobb minő­ségű munka. Pénztárcájukon mérhetik le a kedvező válto­zást, amelynek első eredmé­nyeit legutóbb a tv nyilvános közvéleménykutatása is iga­zolta. MA MAR TEHAT A SZAK­MUNKÁSOK és középszintű vezetők is hozzájuthatnak na­gyobb összegű jutalomhoz, nyereséghez. Anyagi helyzetük jelentős mértékben javulhat, és illúziók nélkül gondolhat­nak az életszínvonal emelke­dését jelző különböző anyagi javak megszerzésére. Vagyis ezek a javak megszerezhetők anyagiasság nélkül is. Igaz, jóval hosszabb idő alatt, és talán verejtékesebb, de min­denképpen tisztességesebb, becsületes úton. »Aki mun­kájával többet ad a társada­lomnak, az a társadalmi ja­vakból is nagyobb részt kapjon!« Wallinger Endre iRTED HE EH? T udom, most nagyon meglepődsz, hogy írok. Hiszen sohasem voltunk barátok, ami feljo­gosítana a levélírásra. Ismer­tük egymást, beszélgetni szok­tunk', és kész. De meg fogod érteni, miért címeztem neked ezeket a sorokat. A barátaim elfordultak tőlem, nem vála­szolnak. írogattam egy dara- c ~. a~ n rájöttem, fölösle­ges. Megbocsátani sohasem fognak, mondataimat üres magyarázkodásnak tartják. Neked/ nincs miért haragud­ni, téged nem csaptalak be. Feltételezem, hogy tudsz a körülményekről, ahogyan ki­jutottam. Az újság is írt ró­la, elküldték a cikket. Idéz­ték a volt munkahelyem jel­lemzését, melynek értelmében teljesen mer' mák tar­tottak, meg k 'őnökeim, munkatársaim :ltek. Ké­nyelmetlen Uue.ctt nekik, biztosan nagyon bizalmatla­nok lettek. Talán ők is meg­kapják a magukét ■.. Pedig nem mondtak a véleménye­zésben rólam valótlant, való­ban szerettem a munkahelye­met, a társaimat — s ez köl­csönös volt. Otthon is minden rendben ment, édesanyám szintén dol­gozott, ketten szépen megél­tünk. Olyannyira, hogy kül­földi útra is be tudtam fizet­ni. Huszonnégy éves fejjel kisgyermekként örültem, ami­kor megtudtam, hogy utaz­hatom a csoporttal. Estén­ként térképeket, útleírásokat bújtam, nem szerettem volna kihagyni semmit. Szóval, na­gyon készültem. Nem tudom, hogyan foly­tassam, megérted, nem szí­vesen beszélek erről. Minden részletezés nélkül: Bécsben megismerkedtem egy férfival, beszélt a lehetőségekről, megmutatta az éjszaki éle­tet, egyebeket. Mit szaporít­sam a szót? Kinnmaradtam. Engedd meg, hogy az el­múlt két évről se ejtsek szót! Nem akarom sajnáltatni magam. Hidd el, nagyan so­kat átéltem. Az első három hónap után Becs nevezete­sebb helyeire somfordáltam (amikor a szabad napot kap­tam), hogy hátha találkozom magyar turistákkal. Nem akartam én senkivel sem be­szélni, mondani sem tud­tam volna semmit. Csak lát­ni őket, hallani a magyar be­szédet. Te nem tudod, mi ez, soha nem érezhettél hason­lót. A honvágyról van szó. Megismerkedtem egy lány­nyal, aZ anyja német, az apja magyar. Negyvennyolc­ban disszidáltak a szülei, a lány egyéves volt. Azóta nem jártak odahaza. És a lány­nak honvágya van. Semmire sem emlékszik, elképzelése sincs, hogy milyen otthon — és honvágya van. Érted te ezt? Jól beszél magyarul, ve­le szoktam találkozni, mász­kálni ide-oda. Nagyon ked­ves hozzám, sokat segít, de nem hiszem, hogy hozzámjön. Azt mondja, nem érti a disszidenseket. Egy szabónál gürizek, már jól belejöttem. Hosszú ideig nem dolgozhattam a szak­mában. A tulaj semmit sem vesz komolyan, csak az üz­letet. Múltkor megkérdezte, hogy jövök ki a pénzből. El­mondtam, hogy lehetne több is a keresetem, alig marad valami. Csak nevetett raj­tam. Azzal intézte el, hogy amikor ő annyi idős volt, mint én, még ennyit sem ka­pott. Dolgozzam rendesen, aztán majd kialakul. Szombatonként el szoktam járni egy bárba. Nem túl drá­ga, de jól szórakozom. Tulaj­donképpen azért választottam, mert odajár több jugoszláv vendégmunkás is, és jól el­beszélgettünk. ök megélnek a tengerről, a hegyekről, én meg a Balatonról, meg a vá­rosomról. Aztán nagyokat hallgatunk. Ez ér a legtöb­bet. ök sem kérdezik, miért maradtam kint, engem sem érdekel, hogy ök miért jöttek ide. Nagy mulatságokat csap­nak, amikor egy-egy barát­juk végleg visszamegy. Gra­tulálnak neki, felköszöntik. Látom, ilyenkor mindegyi­kük arra gondol, mennyi van még vissza. Én meg... Én meg csak egyre várha­tok, mikor jön édesanyámtól levél. Nagyon tdpintatos, még soha sem tett szemrehányást. Keveset ír a körülményeiről, pedig tudom, hogy egyedül nem élhet valami rózsásan. Lassan olvasom a leveleit, minden szónak jelentősége van. Szinte hallom a hang­ját ... A múltkor megírtam, ha összejön annyi pénz, megpró­bálok kiutazni a tengeren túlra. Azt válaszolta, ne men­jek olyan messzire. Pedig mindegy, hogy pár száz vagy pár ezer kilométer a távol­ság, így is, úgy is elszakad­Közös kulturális alapot! É vek óta tart a perma­nens siránkozás a köz- művelődés hivatásos és elhivatott munkásai körében: a jelenlegi költségvetési lehe­tőségekkel meg sem lehet kö­zelíteni a lakosság kulturális igényeinek, a kornak megfe­lelő szintű kielégítését. A ta­nácsok bevételi forrásai ugyanis nem növekedtek, ugya na kitör több kulturális szolgáltatás — például a könyvek, folyóiratok, külön­böző műsorok, továbbá a be­rendezési tárgyak egy része, a bútorok, technikai eszközök — ára nem kis mértékben emelkedett Ezzel párhuzamo­san — tagadjuk vagy bevall­juk — a gazdálkodó szervek, vállalatok kulturális célokra fordított összegei megcsappan­tak az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése óta. Tu­dom, ezt esetenként kimutat­ni vajmi nehéz volna, hiszen e tételek továbbra is ott sze­repelnek a költségvetési elő­irányzatok között, csupán a művelődésügy periférikus te­rületeire, esetlegesen nem a legfontosabb célokra, inkább szórakozásra, kirándulásra, legjobb esetben néhány kivá­lasztott külföldi útjának fe­dezésére és még ki tudja mi­re fordíttatik — hiszen köny­velőink gyakorlata ez ügyben közismert A termelőszövet­kezetekben pedig nagyrészt a szociális támogatásra fordítják a kulturális alapot is. Igaz, nem lehet belelátni a gazdasági egységek pénzgaz­dálkodáséiba, hisz ilyen szem­pontból csak önmaguknak — felsőbb szerveiknek, önkor­mányzatuknak — tartoznak felelősséggel. Annyi bizonyos azonban, hogy az önállóság át- törhetetűennek tűnő védőbás­tyája mögé bújva a kulturális támogatás elől — sokkalta na­gyobb elzárkózást figyelhe­tünk meg, mint néhány évvel ezelőtt Hihetetlennek tűnik, de tény: egyik jelentős nagy­ságú üzemünkben azért rém sikerült egyetlen ismeretter­jesztő előadást sem tartani, mert anyagi fedezésére nem rendelkeztek a szükséges ösz- szeggel. Alig elhihető ez az érvelés, még akkor is, ha gyáregységről van szó, amely­nek központja a fővárosban székel. tunk egymástól. Hát nem furcsa? Itt lakik egynapi já­rásra ... Tegnap összefutottam egy ötvenhatos nővel. Csak lá­tásból ismertem. Egy futball­meccsen találkoztunk, ahol a mieink játszottak az osztrá­kokkal. Tulajdonképpen az egész meccs alatt nem tud­tam, hogy a szomszédom ki­csoda, csak a végén borul­tunk össze. Győztünk. Most újságolja, hogy elvált a férjétől, és anyagilag tel­jesen tönkrement. Vidáman mondta, még nevetett is. Szó ami szó, nagy szerencséje van. Hazamegy. Minek ma­radjon? Gondolkodtam: milyen jó volna, ha engem is érne va­lami csapás. Talán én is ha­zamehetnék. Otthon leülném a büntetésemet, aztán majd meglátnám, mihez kezdenék. Nem tudom, talán így len­ne. Az az igazság, félek ezen gondolkodni. Pedig elöbb- utóbb döntenem kell, mert Amerikába sem szabad túl későn kimenni. Ott is min­dent elölről kell kezdenem, és félek, hogy csak fiatalon lesz hozzá erőm. Könnyebben menne, ha vol­na családom. Ha lenne egy társam... De akit szeretnék, nem jön hozzám. Vannak szemrevaló osztrák lányok, már eddig is benősülhettem volna. De az életem végéig egy idegennel... Szóval ez van. Egyébként küldök majd hanglemezeket, sók jó számmal. Mindet aján­dékba kaptam, de nincs türel­mem leforgatni őket. Elmúlt három éve, hogy nem tán­coltam. Pintér Dezső M ásik példa: két eszten­deje nem kötelezi az ÁFÉSZ vezetőségeit belső rendelkezés a falusi könyvtárak támogatására, csu­pán javaslati szintre süllyedt e kulturális misszió. Az ered­mény legtöbb helyen a tel es elzárkózás. — Nem jutunk elő­re a falusi közművelődési ob­jektumok közös — tanácsi és termelőszövetkezeti — keze­lésbe vételében sem. Az meg teljességgel idegennek tűnik a gazdasági vezetők előtt, hogy valamilyen formában — szük­ségleteikhez és lehetőségeik­hez szabva — hozzájáruljanak bölcsőde vagy óvoda létesíté­séhez, esetleg üzemel tetőséhez (Egy példát hallottam csu­pán erre: a Siófoki Kőolajipa­ri Vállalat másfél millió fo­rinttal segíti a város új óvo­dájának építését.) Eredeti céljuktól elkanya­rodnak, jobb esetben is szét­aprózódnak tehát az egyéb­ként kulturális ügyekre szárit összegek. Pedig mezőgazdasá­gi üzemeink örvendetesen fejlődnek, az ipartelepítés is minden eddiginél nagyobb ütemben folyik megyénk ki­sebb 'községeiben is. Művelő­dési intézményeink — bölcső­déink, óvodáink — egy része ugyanakkor nem képes befo­gadni a kétségkívül jogosult jelentkezőket — művelődési otthonaink, könyvtáraink többségének berendezése, fel­szerelése pedig szégyenletesen hiányos, elavult, méltatlan * kultúra szóhoz is. Félreértés ne essék: nem azt kívánom, hogy a korszerűtlen és igé­nyek hiányában egyébként is kihasználatlan intézményháló­zatra pazaroljuk a pénzt, vagy drága nagytermeket építsünk! Határozza meg széles keru ön­kormányzat alapján a község; hogy milyen sürgető kulturá­lis fejlesztési gondokat kell megoldania, s tegye ezt a va­lóságos igények alapján, és ne néhány konzervatív vagy egyénieskedő ember elképze­lése szerint. De a jelenlegi kultúrálatlan művelődés min­denképpen tarthatatlan! Mi a lepsürgetőbb fr'adat? — Egy kézben egyesíteni vrla- me'rmyi, területileg ké ződő va'gy rendelkezésre alfo kultu­rális alap jelentiős részét, nyu­godtan mondhatjuk: a többsé­gét, legyen az vállalati, ter­melőszövetkezeti vagy éppen­séggel intézményi jellegű! Gazdálkodjék ezzel, maximá­lis koordinációval a közsági, városi tanács a lehető legszé­lesebb demokratizmus és a valóságos önkormányzat for­májában. T udom, ellentmondásos­nak tűnő követelés ez most, a gazdasági önál­lósodás erősödéséinek időszakában, de hadd mond­jam meg: az eddig javasol! »meggyőzés« eszköze a kultu­rális támogatás érdekében — nem vált be. Pa ál László Megkezdődött a jubileumi túra A túra részvevői megérkeznek Balatomkeresztúrra. Huszonöt zöld színű melegí­tőbe öltözött fiú és lány áj; feszes »vigyázz«-ban a balz- tonfenyvesi tábor zászlaja előtt. A tanácsköztársasági ju­bileumi túra megyei vezetője, Baksai Ferenc jelentést tesz: a kis csapat kész, hogy most elindulva a Tanácsköztársaság idején hírnevet szerzett so­mogyi falvakon át — gyalogo­san — augusztus 18-ra meg­érkezzen Kaposvárra, és meg­koszorúzza Latinca Sándoj szobrát. A túra részvevőit köszön­tötte Varga Teréz, a megyei KISZ-bizottság titkára is. El­mondta, hogy a somogyival egy időben az ország minden megyéjében útnak indítják azt a huszonöt fiatalt, akik a jubi­leumi táborokon bizonyítot­ták: a jók között is ők a leg­jobbak. Több száz fiatal indul Miskolcra, Salgótarjánba, Szolnokra és Kaposvárra. A fiatalok falvakat, városokat keresnek föl, hogy összegyűjt- sék a tanácshatalom helyi em­lékeit, hogy találkozzanak és beszélgessenek a veteránok­kal, emlékműveket koszorúz­zanak meg, és leróják kegye­letüket a mártírok emléke előtt. Az első »vörös falu«, amit a túra érintett, Kéthely volt — köztudomású, hogy itt már 1919. március 10-ón termelő­szövetkezetet alakítottak. A község politikai életének irá­nyítóját, Krénusz János taní­tót Szundra Gyulával és Kis- mika Józseffel együtt a fe- hérterror kivégeztette. Ezután a fiatalok Marcaliba értek. ahol többek között megkoszo­rúzták a mártírok emlékét őr­ző, Kisfaludy Stróbl Zsigmoná által készített szobrot. Majd megkeresték az egykori bör- :ón épületét, melynek fala előtt sok elvtársat végeztek ki. Egyébként a börtönépületet a .özeljövőben munkásmozgal­mi múzeummá alakítják át.) A tanács’köztársaisá' J jubi­leumi túrájának rész-, evői ma indulnak Mesztegnyőre, Sze- nyérre és Böhönyére; majd pénteken Csurgóra, ott a za­lai fiatalokkal találkoznak. In­nen együtt jönnek Na?; .ajó­mon át Kaposvárra, ahol öt megye fiataljaival 15: sen a Cseri parkban ütnek '-őrt A fiatalokat töfc' ' 'ség- bon a helyi vezetők -nep- lőbe öltözött úttörő.:, .ISZ- fiatalok várják. Szalagot köt­nek a túra zászlajára, találko­zókat rendeznek, kultúrműso­rokon vesznek riszt. Minde­nütt megkeresi’: a szovjet hő­si emlékműve!, is — és nem mulasztják el — elhelyezni rajtuk a hála koszorúit, virá­gait Végezetül idekívánkoznak Varga Teréz szavai, amelyek az indításkor hangzottak el: »Ha a túra egyes óráiban el­fáradtok, gondoljatok Latin­odra, Hudra Lászlóra, Farkas Jánosra, Krénusz Jánosra és a többiekre! Gondoljatok arra, hogy a ma hiteles megismeré­séhez a múlton keresztül ve­zet az út! Gondoljatok arra, hogy mi is azt akarjuk, amit »nyugtalan« elődeink — csu­pán más, módon, más körül­mények között.« P. D. SOMOGYI NÉPLAP GsftflMBk, IMS. magnmtm 14. /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom