Somogyi Néplap, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-29 / 173. szám

Jan tiró Vendel az idén kom- bájnol először. A vakító fény bántja a sze­met A veríték csillogó gyön­gyei a bőrre ülnek, aztán le- otfwdulnak. Szüntelenül száll a kavargó por, olyan, finom, naint a búzából őrölt liszt. Rá- hüll, beborítja a gépet és az embert A ruha redőiben, a bőr barázdáiban megtelepszik. Es néhány óra múlva épp úgy éget, mint az ég messze kék­jéről parázsló nap... Aratunk. ősszel figyeltük a kicsírázó magvak sorait, tavasszal számláltuk az áttelelt tövek mennyiségét, és következtetni próbáltunk, mi lesz belőle, miit ad majd. És következtet­ni próbáltunk, mikor a bókoló kalászfejek megjelentek, és amikor a zöld tenger megfa­kulva fokozatosan sárgára 6zíneződött. Aztán jöttek a gondok. Eső verte, vihar ku- szálta, szél döntögette össze a békésein ringó táblákat. És már-már azt kérdeztük, mi lesz velünk, ha így folytató­dik. Aztán megérkeztek a for­ró napok. Jegyzem az adatokat. A me­gyében csaknem százötven­kétezer hold az összes aratni- való, és a hét végére csaknem százhúszezer hold termése biztonságba került Egy-két hete, mikor az aratásról be­széltünk, még úgy kezdtük a mondatokat: »Tavaly ilyenlcor már...« Most azt mondjuk a forró napok egyet jelentenek az aratás befejezésének utolsó hajrájával — Az idei aratást úgy le­hetne jellemezni: keserves in­dulás után nagyon szép foly­tatás — mondta Mészáros Jó­zsef, a nagyatádi Aranykalász szövetkezet elnöke. A búza lefogyott, már csak a kétszáz hold rozs és a kevés zab je­lent feladatot. Az ember szenved a hőség­től, de ahogy Istvándiban is hallottam, ma már nem ez­reknek, csak néhány száz em­bernek jelent megfeszített, ál­dozatos munkát az egy-két perzselő hét Ezért is köteles­ségünk megkülönböztetetten gondoskodni róluk. Nagyatá­don minden délben meleg ebédet visznek a kombájno- soknak a földekre, s vasárnap este ha vége a munkának, A PERZSELŐ NAP ALATT ARA TA S vendégül látják őket egy-két pohár sörre. Talán apróság, de az érzelmekre ható cse­kélység ez. Azit hiszem, része van abban, hogy másnap is­mét jobb kedvvel kezdik a munkát hogy talán könnyebb elviselni a kavargó port, a csípős veríték csordulását. És része van abban, hogy egyre gyakrabban szólal meg a te­lefon, s a drót másik végén arról beszélnek megkönnyeb­bülten: végeztek a nehéz nyá­ri feladattal. kor a poriások másik (tábfera vonóinak, megjelenik a kazalrakó brigád. Itt, a lá- bodi Béke szövetkezetben ki­lencen vannak. Két traktor húzza a szalmát, a számtól megfosztott sárga szárak tehe­tetlen, ormótlan halomba tor­nyosulnak. Aztán elindulnak a szállítószalagon fölfelé, hogy rendezett kazallá alakuljanak. — Egy nap legalább egy kazal — tartja Torma Fe- rencz, Kálmán Jánosné, Bak- sa Sándomé és Horváth Gyu­la. becslések bizonyossággá vál­nak ... A barcsi malomiban jó né­hány napja új búzát őrölnek a gépek, s a_ hajnalban kelő pékek uj lisztből süthetik már a kenyeret... Van, akinek a munka is új. Jandró Vendel bélavári trak­toros az idén koanbájnol elő­ször. Laci fia a segítője, a társa. Bőre a naptól és az olaj­tól fekete. Szavaiban türel­metlen elégedetlenség. — Jó ez -az új kombájn, de valami baj mindig van vele. Hiába, be kell járatni, meg nekem is meg keÜ jól ismerni. Most is éppen valami igazí- tanivaló van. A szerelő küldi, menjen ebédelni. De mintha nem hallaná, ott áll figyel — és segít. Aztán Varga Mihály főagro- nómushoz forduL — Miska, rosszul csináltá­tok! Jobb lett volna ideállíta­ni egynéhány versenytársat is. Kézi kaszákat. Akkor még Remeg a levegő, a kombájnok alatt remeg a föld is. — Nem lenne ez nehéz munka, csak a hőség! — Csak ne panaszkodj! Két hete ezért sóhajtoztunk, ezt kívántuk. Ha belegondolok, furcsa az ember. Valamiért mindig panaszkodik. Egy pillanatnyi derültség. A ki nem mondott gondolat benn van a mozdulatban, ahogy munkához látnak. »Per­sze, jó, hogy ilyen idő van, ez kell az arató, a földművelő embernek július végén.« S ahogy itt nő a szalmaka­zal, úgy emelkedik, nő a ga­bonahalom a magtárakban, sőt a szükség tárolóhelyeken is. A gabonafelvásárló barcsi tárházában és a malomnál igazi nagyüzem van. Gép gé­pet ér. Csillogó barna testű férfiak dobálják a tele zsáko­kat, vagy a karcsú felhordó csövön repül a szem. A le­szerződött termésmennyiség fele itt már benn van, s a já­rásban mintegy kétszáz va­gon gabona értékesítésére pótszerződést is kötöttek. Mind több szövetkezet közeleg a be­fejezéshez, a találgatások, a ni. Nagyon várom az aratás végi áldomást!... Vibrál a levegő, remeg a föld az ember lába alatt. Üt kombájn dübörög, óriás tes­tével forgolódik ezen a dará­nyi. harmincnyolc holdas táb­lán. A kazal árnyékában mű­helykocsi. A vontacók egyszer­re két pótkocsi rakománnyal távolodnak el. A kombájno- sok — Baracsi László, Módos László, Üveges István, FlÖrik István, Gáli Gyula — minden idegszálukkal figyelnek, csak kar-mozdulatokkal jelzik egy­másnak, mi következik, mer­re mennék. Aztán a gép gyomrából zizegve ömleni kezd a búzazuhatag. Kom- bájnos, traktorvezető, agronó- mus és szerelő — mindnyájan mosollyal az arcukon nézik. Van valami magával ragadó hangulata, szépsége a képnek. Búzazuhatag... A kenyerünk. — Ez a tábla olyan minő­séget ad, hogy el tesszük a ter­mést vetőmagnak — hallom Nagy István agronómus meg­jegyzését A jelenben így születik a holnap. Mint kis sziget, olyan a táb­la közepén a még lábon álló búza. Egyre szaporodik a tüs­kés tarlón kuporgó szalma­kupacok száma. Naponta leg­alább 8—10 vagon gabona ke­rül innen raktárba. Öráról órára változnak az adatok, a tények. Az árnyak már nőnek a késő délutánban, de az emberek még azt kér­dik: »Ha itt végzünk, melyik táblába álljunk be?« Az aratás utolsó hajrája. ' Ügy tűnik, remeg a föld, re­meg a levegő is. A kombájnt és az embert körülöleli a fi­Fiókba zárt panaszok i Gyűlnek a fiókomban a levelek. Íróik közéleti visz- szásságokat, vélt vagy jo­gos sérelmeket tesznek szó­vá, s a levelek végén — alig néhány kivétellel — ott a kérés: vizsgáljuk meg, ír­juk meg, intézkedjünk sür­gősen. Elolvasom ezeket a leveleket, aztán visszate­szem a fiókba: senki nem kutatja, mennyi az igazság és mennyi a vélt sérelem bennük, mert nem tudjuk, kit ért sérelem. Ezekről a levelekről hiányzik az alá­írás, a név és a cím. Egyéb­ként csak ez közös ben­nük. A kérdések különbö­zők. Íme az egyik: miért lett a 3,30 forintos Hypóból 6,90 forintos, hiszen a ke­reskedelem nem tett mást, csak üveg helyett műanyag flakonban hozza forgalom­ba. Magyarázatot lehet ép­pen rá adni, megmagyaráz­ni azonban semmiképpen sem lehet. A magyarázat pedig rövid: szabad árka­tegóriába tartozik ez a ter­mék, s az előállítója meg a nagykereskedelem annyiért adja a fogyasztónak, ameny- nyiért akarja. Nem jó ez a hirtelen árnövekedés: a módszer helytelen. Igaz, hogy új cikként — más szám alatt — került forga­lomba, de hogy a műanyag csomagolás nem kerül ilyen sokba, az biztos. Példa erre az étolaj flakonba csomago­lása. Kezembe akad egy másik levél is: írója azt kérdi, hogy meddig építik még a kaposvári Berzsenyi utcát, miért nem lehet meggyorsí­tani itt a munkákat. Az észrevétel nem egyedi. Az újság is már többször fog­lalkozott vele. A névtelen levelekkel azonban egyre kevesebbet, pedig mintha megint megszaporodtak vol­na. Miért? Nem tudok ma­gyarázatot találni erre. Egy­re jobban demokratizálódó közéletünkben igenis szükség van a kritikai hangra, az észrevételekre. S ennek je­lentőségét fölismerve éppen a bejelentők, a panaszosok védelme érdekében — hogy mást ne mondjak — több jogszabály is szól: az ál­lamigazgatás dolgozói pél­dául jogos bejelentés ese­tén kötelesek titokba tar­tani — ha kéri — a beje­lentő nevét, és noha, sehol senki nem vizsgálja azt, ki tett bejelentést, hanem csu­pán azt nézik: jogos-e, van-e alapja. Ügyek soka­ságát lehetne felsorolni, amelyeket egy-egy levél in­dított el. Újságokban meg­jelent cikkek sokaságát idézhetném, amelyek az ilyen levelek nyomán szü­lettek, s nem tudok egyet­len esetről sem, ahol a be­jelentőt hátrány érte vol­na. Akkor hát miért a tit­kolózás. A mai anonimle­vélírókkal viszont nem fog­lalkozik senki. Elavult, nem becsületes módszer a név­telenség mögé bújva véle­ményt mondani közéletről, munkáról, emberekről. Ezért nyeli el az ilyen leveleket nagyon gyorsan az íróasz- taL Szerzőik pedig hiába fáradoztak. Munkájuk, gyak­ran jó akaratú figyelmezte­tésük nem talál visszhang­ra. Pedig az okos, a gondol­kodó ember véleményére szükség van. De csak a fe­lelősséggel formált véle­ményre. Ezt azoban az em­ber csak akkor tételezi fel, ha a papírra vetett gondo­latok hitelesítésére ott van a név is. Kereza Imre A CSURGÓI PÉLDA Brigád a könyvtárban A magtárakban, a szükségíárolókban gyűlik a gabona. jobban meglátszana, mit tud ez a masina. Hunyorog. Nem tudni, hogy a fény vagy a büszkeség, az élcelődő derű okozza ezt a ka­csintást. Az ebédelés késik. Most maradhat. — Előbbre kellene már len­noman kavargó por. Olyan, mint a liszt, beborítja a gépet és az embert, megtelepszik a bőr barázdáiban és éget, mint az ég messze kékjéről parázsló nap... Aratunk . .. Vörös Márta Különösen nagy a jelentő­sége a korszerűbb ipari, tech­nikai önképzésnek az olyan településeken, ahol tulajdon­képpen az iparnak nincsenek hagyományai. Az ipari múlt hiányát az iparosodó jövő hi­vatott pótolni Csurgón is. A nehézségek leküzdésében óri­ási jelentőségű a könyv. A já­rási könyvtár összállományá- nak még elég kis részét az ilyen tárgyú művek, de min? Káplár József könyvtáros el­mondta, ez egyre gyarapodik, mert az iparosodással párhu­zamosan nő az igény is. Ha a néhány évvel régebbi átlagok­hoz hasonlítjuk a kölcsönzést, fejlődés tapasztalható. Fél év alatt 24 millióval növekedtek a betétek Jelentős hálózatfejlesztés (Tudósítónktól.) A MESZÖV-nél összesítet­ték megyénk takarékszövet­kezeti mozgalmának első fél­évi adatait. A számok igen jelentős, 24 millió forintos növekedésről tanúskodnak. A megye falusi lakosainak már 129 millióját őrzik, kezelik a falusi bankok. — Ebben az évben eddig 40 millió forint kölcsönt fo­lyósítottak. A tagok legszíve­sebben az áruvásárlási köl­csönöket veszik igénybe, de jelentős összegeket vettek föl termeltetési és építési cé­lokra is. Ma már 30 ezer fo­rintot Is kaphatnak az igény­lők építkezésre a korábbi 15 ezer helyett. A fejlődés más oldalról Is jól mérhető. A megnöveke- dett feladatokat a takarék­daságosan elvégezni. 780 ezer forintot írhattak a nyereség­rovatba az első félév munká­ja alapján. Ez 204 ezer fo­rinttal több, mint 1968 azo­nos időszakában volt. A ba- bócsai, böhönyei és nagyber­ki takarékok gazdálkodtak a legjobban. Még soha, egyetlen évben sem volt ilyen jelentős a be­tétnövekedés, mint az idén. Ennek titka a hálózat nagy­arányú fejlesztése. Ebben az évben alakult a berzencei és az ádándi takarék. Három új kirendeltség nyílt: Batéban. Somogyvárom és Balaton- szentgyörgyön. Ezenkívül 16 betétgyűjtő pénztár kezdte meg a munkát az év első hat hónapjában. Így az év köze­pére a tagok száma elérte a 34 ezret, részjegyalapjuk pe­szövetkezetek igyekeznek gaz- dig 3 577 000 forint A kezdeményezés már a megvalósulás útján jár a szo­cialista brigádok körében. Szigorú normát szabnak a vál­lalatok ezeknek a munkáskö­zösségeknek a termelésben, do egyre szigorúbb lesz a köve­telmény a művelődésben is. (Nemcsak a közös szórakozás­ban munka után!) És ez is óriási jelentőségű. A könyvtá­ros jól látja és igen ügyesen ismerte föl a negyvennégy órás munkahétből adódó sza­bad idő felhasználásának lehe­tőségeit. Fölmérték a. csurgói üzemek munkás! étszámat, s ennek alapján megkezdődött a szervezés. Hasznos volt. Lás­sunk néhány sort például a Délmagyarország Fűrészek II. sz. Csurgói telepére küldött levélből. »A könyvtár állomá­nyában levő faipari szakköny­vekre szeretnénk felhívni a figyelmet. Biztosak vagyunk benne, hogy nem egy közülük hasznos segítséget nyújt a mindennapi munkához«. És bizonyítékképpen hosszú felsorolás azokból a művek­ből, amelyek a szakmai gya­korlat szintjén, vagy tudo­mányos igényű megközelítéssel mutatják be a faforgácsoló szerszámokat, vagy ismertetik a bútorgyártás technológiai kérdéseit. És a második »bizonyíték«; az üzem Zalka Máté szoci­alista brigádja már közösen látogatja a könyvtárat. De a könyvtáros kimegy a szak­munkásképző intézetbe is, is­merteti a könyvtár irodalmát, felhívja #a figyelmet a tanul­mányi, szakmai munkát segítő művekre. Ez a lelkes és szép munka még a kezdet kezdetén áll Csurgón, de a törekvés bizta­tó, hiszen a cél az, hogy a 130 munkásolvasó száma tovább növekedjen, a gyarapodó ipar érdekében. T. T. Búzazuhatag. SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1969. július 29. 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom