Somogyi Néplap, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-24 / 169. szám
SZALACSKAI SÉTA A szőlősdomb legendái »A kékselyem mezőn itt állt az éji őrszem, feszült, csontos kezében ezüst pengéjű szerszám...-« (Tóth Árpád) Róma impériumának láncszeme A költő sorai a valóságban oldódtak fel ismét itt, a sza- lacskai dombokon. Lent a Kapos folyik, de csak sejteni lehet a faluk, erdők, mezők szeszélyes kontúrjait, alig bontakoztak ki még az ezüstszürke reggeli párából. De az erdő eleven nyüzsgés már, csapkodnak, hívogatnak és hivalkodnak éles rikoltásaikkal a korán kelő madarak a tölgyes ágai között. A dombot hegynek hívják, szinte bércként magasodik a Kapos menti mezők fölé. Határbérce volt egykor Róma impériumának, és földvar koronázta meg az emelkedőket. Egy szem abban a védelmi láncban, amellyel a birodalom körülvette magát és a provinciákat, hogy védje gazdagságát, kultúráját, öröknek hitt törvényeit a barbárok ellen. őrszemek vigyázták a földvár ormairól a síkot, lent pedig új népek vonultak fel, a népvándorlás széles árama, melyben ingatag ponttá változott a kis erődítmény. Felőrölte a történelem hatalmas organizmusa és végül maga is organizmussá lett. Lerakódon mélyen, összeforrott a domb agyagával, csak a tárgyak, a múlt némán is beszédes emlékei mutatják, hogy az ókor nagy kultúrájának egy darabja volt itt a pannon dombok között Kelta pénzverde romjai, szobrok, agyagedények kerültek elő a földből. Legendákat költöttek’ a domb minden hajlatáról, a sapkatöltésekről, az eltűnt világról. Kigyúlik a gazdák képzelete esténként a présházakban, és néhány pohár bor mellett hajnalig váltogatják egymást a hegyi mondák. »S az ősök elenyészett nyomdokára az esti szellő új fövenyt takar...« (Eötvös József) Pannónia Kincse Az egyik gazda így bölcsel- kedett: »Nem állt itt meg a történelem. Lerakódtak a népek, az állataik, a szerszámaik az agyagos talajba. Abból lett a kitűnő humusz. A jó feketeföld, melyen szőlő nevelkedik bornak, csemegének«. És visszatértünk a jelen józan legendájához. A szőlősorok közül néztem a táj ébredését. Élővé vált a múlt. A szemlélőt megérinti egy percre a Dunántúl historikus meséinek hangulata, megpihen egy pillanatra és eltűnődik. Néhány gondolatban áldo- zik azoknak, akik voltak. A hétköznapok rohanásában egy pár csöppnyi egészséges romantika. A régész nem ezt keresi itt, a tudós konokságá- val kutatja a múlt emlékeit, és szóra bírja azokat tanulságul a jövőnek. És a gazdák is a jelennel, a hosszú szőlősorokkal küzdenek tavasztól őszig, kordába fogják a tőkéket, megnyesik, kötik, vigyázó szemmel kísérnek minden fürtöt, amíg termőre fordul. Ez a jelene és ebben teljesedik kj jövője is. Akad a gazdák között olyan, akinek életműve van ezekben a szőlősorokban. Javós Gyulát jó boráról széles környéken ismerik. Névadója, de szülője is a szőlőnek, amely már országszerte ismert, és a müncheni piacon is kiváló csemegének bizonyult. Pannónia Kincse. Fogalom már a környéken. Évekig fáradozott, míg a más vidékeken terméketlen alany oltás után itt végre talajra, kellő fényre, egyszóval hazára talált. Dús- nagy fürtje meghaladja a fél kilót is. És a jelen legendájává lett Vesszejét az egész országban keresik. De a borszőlők is jól jövedelmeznek. A gazdák közös szőlészetében is. Erről egy másik, egy »modernebb« gazdát kérdeztünk, Bernáth Ferencet, a Kapós- völgye Tsz elnökét, ö a jövőről beszélt. Piacot kell szerezni ennek a »kincsnek«, mert milliókat hoz. A kul- túrfajtákat is terjeszteni kell. Harcot indítanak a direkt termők ellen a még virágzóbb szőlészetért, hogy a gazdagság forrásai legyenek a Kapos mente dombjai, Szalacs- ka és Kata-hegy. A két legendán tűnődtem, sétálva a fehér falú présházak között. A legenda most új motívumokkal gazdagodik. Építőanyag, kiásott fundamentumok, új honfoglalók a hegyközségben. Modern formájú présházak épülnek. És délután, a napi munka végeztével benépesül a hegyhorhó. Tsz-tag, tanár, városi munkás motorral, kerékpáron, autón igyekszik a szőlőbe. Kapák villannak, s a délutáni napfényben nevetés harsan. Valaki elkezdi a sapkatöltés meséjét. Megállnak egy percre. Amíg megtörlik a homlokukat Tröszt Tibor Halásssseremese A halászok a legkorábban kelők közé tartoznak. Akik csak úgy »amatőr alapon« kacérkodnak e mesterséggel, azok is kora hajnalban ott ülnek a parton, a horgászstégen vagy a csónakban. Ilyenkor kap a hal. Akik azonban nem pecabottal vagy holmi kis merítőhálóval pjóbál- kaznak, s nem a szerencsére bízzák a halfogást, azok már talpon vannak, mielőtt a nap korongja feltűnne a látóhatáron. A fonyódi halászok — őket kísértük el balatoni útjukra — már jóval hajnali öt előtt ott szorgoskodtak hajóiknál. Horváth Pista bácsi, a Harcsa halászhajó kapitánya negyvenedik esztendeje járja a nagy vizet. Még ezt az évet kihúzza, aztán nyugdíjba rr<;gv. De őt is gyakran látjuk majd az aktív halászok között, úgy, mint Molnár Sanyi bácsit, aki nyolcvannégy éves kora ellenére is' meg-megjelenik a kedvenc hajón. Csak úgy beszáll a többiek közé, mert a víz meg a halfogás az igazi halász éltető eleme. Még nincs is hat óra, amikor felbúg a Csuka vezérhajó szirénája. Takács Károly, a hajó vezetője, meg Tar László halászmester együtt kémlelik a vizet. Aztán szól a mester: a Délceg-tanyára megyünk! Hogy miért éppen oda? A fonyódi halászok szakvezetője Aranybányászok — fehér köpenyben Több mint kétszáz, általános iskolát végzett lány és fiú jelentkezett fodrász ipari tanulónak az idén Somogybán. Kaposváron nyolc, Marcaliban és Nagyatádon két-két gyereknek kedvezett a szerencse, a fodrász ktsz szerződtette őket Mi az oka, hogy ilyen rengetegen jelentkeznek erre a szakmára? Sokan aranybányának tartják. A fodrász annyit keres, amennyit nem szégyell — mondta jó néhány szülő, amikor érdeklődtem náluk Valóban aranybánya lenne? A Kaposvári Fodrász és Fényképész Ktsz-ben elmondták, hogy dolgozóik harminc százaléka havi 500—1000 forint fizetést kap, ehhez természetesen számítsuk hozzá még a borravalót. Igen, a borravaló! Mindenki erre építene? A jelentkezők közül kiválasztottam három kislányt, s megkérdeztem a véleményüket — Szeretem ezt a szakmát, az iskolában és itthon is én fésülök mindenkit — mondja Horváth Klára. — Tudja, mennyit keres egy női fodrász? — Biztosan sokat. — Mennyi az a sok? — Ismerek egy nénit, annak borravalóval együtt a havi ezernyolcszáz forintja is megvan. — Most, hogy nem sikerült bekerülnie az ipari tanulók közé, mihez kezd? — A Híradástechnikai Vállalat alkalmazott, rádiócsöveket szerelek. — Fodrász és pincér, ez a két foglalkozás tetszett a lányomnak — fogad Szalai Erzsébet édesanyja * —, de hát egyik sem sikerült — Magának miért tetszik ez a szakma? — kérdezem a kislánytól, amikor megérkezik. — Két unokatestvérem is az, a fizetés és a borravaló szépen összejön havonta. — Mégis, mennyi az a »szépen összejön«? — Nem tudom, de nem kevés. Akkor van benne fantázia, ha az ember ipart tud váltani és elmegy vidékre. — Második szakmaként a vendéglátóipart jelölte meg. Irigyli a felszolgálókat? — Neeem, csak ... — Mit talál izgalmasnak ebben a foglalkozásban? Az egész család, édesanyja, nagynénje, sőt a testvére is segít megmagyarázni, de csak nem jutunk dűlőre. Pedig a jelentkezési lapra olyan szépen felírta — sóhajt a mama. — Most hol dolgozik? — A Híradástechnikai Vállalatnál. Alkatrészeket szerelünk össze. Illés Veronika a legidősebb a három kislány közül, »már« tizenöt éves. Fodrász vagy ápolónő szeretett volna lenni. Egyik sem sikerült. Igaz, a bizonyítványa is lehetett volna jobb, de ő legalább őszintén megmondta, hogy nem szeret tanulni. — Olyan »klassz« lehet, ha valaki szép frizurákat tud csinálni, meg jól is lehet keresni — foglalja össze véleményét a fodrászatról. — Tudja, hogy nem is egyszerű a hajat szépen befésülni. — Tudom, de lenne türelmem hozzá. — Mit csinált, amikor megtudta, hogy nem vették föl? — Jelentkeztem a Híradás- technikai Vállalathoz. Négy hónap alatt betanítanak bennünket, utána egészen jól lehet keresni. Hát ezek a vélemények az »aranybányáról«, ahol a fehér köpenyes fodrász sürög- forog, pazar frizurákat fésűi és rengeteget keres, mert »a borravalóra mindig lehet számítani«. .. Saly Géza V. PANKOV: t^ossz a televízióm Amióta elromlott a televízióm, olyan érthetetleneknek tűnnek az emberek!... — Szikrázott-e már magának a szeme? — kérdezte tőlem valaki tegnap a buszon. — Hogy értsem ezt? — Ügy, hogy kigyulladhat-e ettől a szikrától egy szénaboglya? — Miféle széna? — Hát ott a vagonban?! No és Fred? Gondolja, hogy nem ő volt a tettes? De akkor hogyan gyulladt meg a széna? Miközben nagy nehezen kivergődtem a peronra, a sapkám a szememre, a szemüvegem pedig az orrom hegyére csúszott. — Kiköpött Fred! — mosolygott rám a vezető és kinyitotta a kocsi ajtaját. Egy öreg néni állt mellette: — Szakasztott olyan, mint a Fred! — lihegte. — Mit gondolnak, elfogják vagy nem fogják el? Kiadós késéssel érkeztem a munkahelyemre. — Beszélni szeretnék magával — szólt a főnököm, amikor megpillantott. — Szíveskedjék befáradni hozzám! »Még ez hiányzott — forrt bennem a méreg. — Ha rosz- szul kezdődik a nap, úgy is folytatódik!...« — Mondja — kínált helyivel a főnök —, ha nagyon sok alkoholt fogyaszt az ember, meggyújthat-e valamit a lélegzete? — De miért tőlem tetszik ez iránt érdeklődni? — Ügy hallottam, maga a vegyészeihez is konyít valamit ... — Na igen... Szerintem nem. Nem gyújthat meg semmit. — Szerintem sem. Tehát öngyulladásról szó sem lehet. De a rejtély kulcsa mégiscsak az, hogy miért, mitől gyulladt meg a széna? A folyosón egyik kollégámba ütköztem. — Jó, hogy látlak, Bocskin! Mondd meg nekem gyorsan, mi van a szénával!? — Igen... Szóval te is — veregetett vállon barátságosan. — Hát ez valóban talány ... De még milyen talány! Szerintem nem a szénában kell keresni a megoldást. A nyomok Fredhez vezetnek. Nem vetted észre, hogy... Bizonyára a tv-ben volt az este valami, amit nem láttam. Persze! Itt van a műsorban: »20.15: Az áldozat.« Nyavalyás tévé. Éppen most kellett elromlania! Este nyolc körül a szokott helyen vártam Zóját. Szemben az ékszerüzlettel. Végre úgy negyed kilenc után az üzlet elé gördült egy kocsi. A kocsiból azonban nem Zó- ja, hanem két gyanús alak bújt ki, feszítővasakkal fölfegyverkezve. Beléptem a telefonkülké- be, hogy felhívjam Zóját, közben láttam, hogy a két pacák feszegetni kezdte az ékszerüzlet redőnyét Azonnal tárcsáztam a rendőrséget. Zója és a rendőrség egy időben érkezett. Én Zójához, a rendőrök pedig az üzlethez igyekeztek. — Hát maguk?! — néztek nagyot a betörök. Nem »Az áldozat-«-ot nézik? Ilyen remek folytatást elszalasztani!? ... — Elromlott a;, őrszobán a tévénk — mondta a rendőrtiszt. Az egész társaság — o rendőrök, a betörők és mi ketten — elhelyezkedtünk az VR H-kocsiban, s Zój áékhoz hajtottunk, mivel kedvesen felajánlotta, hogy nézzük meg náluk a folytatást. Elég jókor érkeztünk — még csak tíz perce ment a krimi. A rendőrök sokáig hálálkodtak, megdicsértek éberségemért, Zóját pedig vendégszeretetéért. Távozáskor a rendőrhadnagy így elmélkedett: — Hát bizony, az elromlott televízió elszakíthatja az embert a társadalmi valóságtól! Krecsmáry László fordítása Az ezer méter hosszú hálót csónakba. ezt nemcsak megérzésével magyarázza. Ügy mondja, hogy melegszik a víz, s e tanya környékén mélyebb a Balaton. Ide húzódik ilyenkor a nagy haL Feszül a »zsák Egy órája zakatol már a két halászhajó motorja, amikor megérkezünk a nyolcvan egynéhány »tanyji« egyikére, a Délcegre, az akadón túl, valahol Fenyves és Mária környékén. Megkezdődik a hálóvetés. Húsz fok körüli a víz, csöndes a magyar tenger. Ilyenkor ez a nagy fizikai erőt igénylő munka is köny- nyebb. De amikor fúj a »főszél«, s rá- jegesedik a víz a hajóra és a csónakokra, az más... A fonyódi halászok kérges tenyere RHkán akad azt mutatja, hogy sok vihart látott ez a kis munkacsapat. És sok halat. Ügy mondják, tavasszal, amikor »fürdik a hal«, annyit fogtak, ameny- nyit »nem szégyelltek«. A parton pecázók gyakran panaszkodnak, hogy kevés a hal a magyar tengerben. Nem így a halászok! Amikorra »kettőt rúgatott« a Csuka meg a Harcsa, megindult a hálófölszekézzel szedik vissza a kisérő dés. Tar László és munkacsapata a siker reményében, írissen, jó kedvvel dolgozott — Szerencsénk volt. Tegnap harmincegy mázsa körül fogtunk. Ma sem lesz kevesebb — mondta a halászmester, amikor már bezárult, a háló végén a zsák szája. Az öt és fél órás munka után jó fél óra alatt kosarakba került a zsákmány: Külön a »jó bal«, melyek között ezen a napon a süllő meg az öt-hat kilós fogas dominált. Volt vagy tíz kosárral. És egy harcs^ amelynek súly*»* közelebb volt a harminchoz, mint a húszhoz. A Balatonon ez különös halászszerencse. Az idén ez volt a második nagy hal. ötkor kezdődött a halászat, s már a hálóba ilyen nag; íiai. kor a Csuka és a Ha/ sa visz- szatért a fonyódi k is/kikötőbe. Útközben volt, alti lepihent, s ott hátul, az egyik kísérő csónakon már fortyogott a finom halászlé. Irta: Kovács Sándor Fényképezte: Grábner Gyula SOMOGTI NÉPLAP Csütörtök, 1969. július 24.
