Somogyi Néplap, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-23 / 168. szám
Csaknem pankráciová váll az MTK kanadai mérkőzése A kanadai Torontóban vívta harmadik mérkőzését az északamerikai kontinensen túrázó MTK labdarúgó-csapata. Az elleniéi Ismét a görög Olymplakosz volt, amely az első találkozó alkalmával legyőzte a kék-fehéreket. A torontói mérkőzésen a most már akkllmatizálódott MTK játszott jobban, s S:l-re nyert. Ezt a vereséget a görögök nem Is tudták egykönnyen elviselni. A mérkőzés utolsó szakasza botrányos körülmények között zajlott. A Játékvezetővel állandóan elégedetlenkedő görög játékosokkal szemben a közönség heves tüntetésbe kezdett. Amikor elhangzott a hármas játékvezetői sípszó, a görög labdarúgók egy része a nézőtérre rohant és verekedést provokált. Végül Is a rendőrség vetett véget a görögök pankráciőjának. ftíaegerszeg safiHozd! az MNK-ban legyőzték a K. Vasast A Magyar Népköztársasági Kupa keretében találkozott vasárnap Kaposváron a Kaposvári Vasas és a Zalaegerszegi Építők sakkcsapata. A tét a legjobb tizenhat közé jutás volt. Erre inkább a vendégegyüttesnek volt esélye, annál inkább, mert ismeretes, hogy Zalaegerszegen e pillanatban magasabb színen mozog a sakk, mint nálunk Somogybán. Jellemző erre, hogy a Z. Építők csapata két mesterjelölttel és hét első osztályú sakkozóval érkezett Kaposvárra. Óriási küzdelemben nyertek is a vendégek, 6,5:5,5 arányban. A kaposvári csapatból Horváth M., Gál, Doffkai és ifj. Zoliéi győzött, Máthé dr., Hartmann és Varga döntetlent ért el. Ma elkezdi a Barcsi SC Szegedi meihívást kapóit a K. Ruhagyár női röpiabdacsapata Szeged város ünnepi hetének programjában igen előkelő helyet foglal el a sport is. Szegeden hagyományossá vált a szabadtéri játékokkal egy időben megrendezett női röplabdatoma. Erre a rendezők meghívták a Kaposvári Ruhagyár női csapatát. A ruhagyáriak eleget tesznek a meghívásnak és ott lesznek az ünnepi röplabdaversenyen, ahol tavaly ragyogó sikert értek el. őrjáraton a somogyi NB 111-as csapatoknál Több van a Marcali Vörös Meteorban Megkezdte a felkészülést az őszi idényre a Bal'csi SC labdarúgó- csapata is, amely ma délután fél hatkor hazai közönség előtt lép pályára. A barcsiak a Pécsi Dózsa öregfiúk^ csapatát látják vendégül. A pécsi együttesben olyan játékosok jutnak szóhoz, mint Danka, Kocsis, Hegyi, Kamondi és mások. Az NB Ill-as barcsi csapat nyitómérkőzésén csak egy félidőt játszik. Szünet után náluk is az «-öregek-« jutnak szóhoz. Ismét vereséget szenvedtek a Kinizsi vízilabdázói Kaposvár volt a színhelye az OB n B osztály egyik vízilabda-mérkőzésének, amelyen a Pécsi Helyiipar és a Kaposvári Kinizsi csapata találkozott. A bajnokság újonca, a K. Kinizsi továbbra is gyengélkedik. A pécsi együttes játszi könnyedséggel érte el góljait, amelyek közül a nyolcadikat ábrázolja felvételünk. A labda védhetetlenül vágódik a Kinizsi hálójába. Az NDK-ba utazott a K. Volán tekecsapata Jól tudták az idei bajnok-, ság kezdete előtt Marcaliban, | hogy rendkívül nehéz észtén-; dő vár a Vörös Meteor csapatára. Ismeretes, hogy az NB III Nyugati csoportjának létszáma ebben az évben tizenhét. A fölemelt létszám egyúttal azt is jelenti, hogy ebből a csosportból nem három hanem négy csapat búcsúzik majd a bajnoki év végén. A Marcali VM vezetői — számolva az előttük álló nehézségekkel — igyekeztek csapatukat megerősíteni. A körülményeket figyelembe véve azonban ez nem volt köny- nyű dolog. Bősz Ádám edző a bajnokság kezdete előtt a vezetőségnek is feltárta a csapat nehéz helyzetét. — Ha figyelembe vesszük, hogy kik távoztak el vagy vonultak vissza, s ezek helyére kik kerültek, akkor nem erősödött a csapatunk — mondta a marcaliak szakvezetője. Ez a megállapítás valóban helytálló, mindjárt a bajnokság kezdete igazolta is, hogy a Vörös Meteorra nehéz hetek következnek. A balszerencse is a csapat mellé szegődött. Volt ugyan egy- egy pillanatnyi fellángolás, amikor úgy tűnt, hogy az együttes magára talál. összességében azonban a végén mégiscsak a tizenhatodik helyet sikerült megszerezni. Ez annyit jelent, hogy a csapat a kiesőhelyen tanyá zik. Ha meg akar menekülni, akkor legalább három hellyel előbbre kell rukkolnia a bajnoki táblázaton. A bajnoki táblázatról ki tűnik, hogy jelenleg mindössze két pont választja el a marcaliakat ettől. Igen rossz a gólarányuk is. A- Vörös Meteor kapta ugyanis a Nyugati csoportban a legtöbb gólt. Az egész NB III-as mezőnyben is csak egy csapatot ta lálni, az Északi csoportbeli Bag együttesét, amelynek többször rezdült meg a há lója. mint a marcaliaké. Kálmán Sándor, a sportkör elnöke meg is magyarázza a védelem gyengébb szereplését Az itt játszó Hosszú, valamint Dunkler megsérült, s hosszabb időn keresztül nem állt csapat rendelkezésére.' A két kitűnő hátvéd kiválása bi zonytalanná tette az egész vé delmet.. ícv aztán hiába jeles kédett Bácsi, á fiatal kapuvédő, ő maga nem tudta megakadályozni, hogy ne potyogAz idén Kaposváron már nemzetközi mérkőzést is játszott a Kaposvári Volán tekecsapata. Az NDK-ból egy drezdai együttes látogatott el a K. Volánhoz, s a kaposvári találkozónak most az NDK-ban lesz a visszavágója. Tegnap tíznapos NDK-belt túrára utazott a Kaposvári Volán, amely éppen a Balaton Kupában bizonyította be, hogy kitűnő formában van. Elutazása előtt Somlyai László, a csapat szakvezetője elmondta, hogy kitűnő erőkből álló német csapatokkal találja majd szembe magát a Volán. Európában a tekézés hazája Drezda és kornyéke. Innen indult el útjára ez a sportág. — Szeretnénk jól szerepelni, ezért fájlaljuk, hogy egyik kulcs- játékosunk, Ládonyi Attila nem tarthat a csapattal — mondotta. Az NDK-ba utazott kaposvári tekézők névsora a következő: Ládonyi Cs„ Szemes, Niklai, Peltzer, Németh dr., Horváth L, és Held. A csapatot elkísérte Ligeti Gábor, az MTS Kaposvári Városi Tanácsának elnöke is. janak a gólok. Igaz, nagyo-bb arányú vereség csupán kettő volt, de rendszerint még a hazai pályán is összehozott a védelem annyi gólt, hogy csak döntetlenre futotta a csapat erejéből. A sportköri elnök Molnár bevonulását is döntőnek tartja. Molnár a támadósor kulcsjátékosa, irányítója volt. Kiválása meggyengítette a marcali ötösfogatot. A vezetők csak Szántó II., Kosi, továbbá a már említett. Bácsi és az újonnan igazolt Proszenyák játékával voltak tfljes mértékben elégedettek. A többiek eléggé hullámzó teljesítményt nyújtottak. Le kell azonban szögezni, hogy a Marcali Vörös Meteor többet tud, mint amit a jelenlegi helye a bajnoki táblázaton mutat. Az idény vége felé olykor már jobban is ment a csapatnak. A felkészülés azonban különböző objektív okok folytán nem a legjobban sikerült, s a gyenge rajt is közrejátszott abban, hogy ma a veszélyes • zónában tartózkodik a marcali csapat. Ha megkérdezzük a marcali szakvezetőket a jövőt illetően, egyöntetű a vélemény: nincs még veszve semmi. Csak egy kis szerencse kell, no meg a fiúknál valamivel nagyobb akarás, akkor benn lehet maradni. Ennyi és nem több volt az idei célkitűzés. A nyarat nem töltötték tétlenül Marcaliban. Egész rövid lélegzetű volt csak a szünet. Azt is sokan döntő fontosságúnak tartják, hogy Bősz Adám edző nem marad magára. Mostantól Abonyi Károly aktív segítséget nyújt a szakmai felkészítésben. Az Abonyi —:Bősz edzőkettős a múltban már szép eredményeket ért el. Ez a páros hozta fel az NB III-ba a Marcali Vörös Me teort, s oti az első évben az ő irányításuk mellett igen derekasan szerepelt a csapat A játékosok körében is nagy a fogadkozás. Ügy mondják, hogy nem az a megoldás Marcaliban, hogy az M. Latinka SE vegye át a Vörös Meteor örökét az NB Ill-ban. Sokan azt is elképzelhetőnek tartják, hogy jövőre nem is egy, hanem két NB III-as csapata lesz Marcalinak. A Vörös Meteor szakvezetői és játékosai a maguk részéről mindent megtesznek ennek érdekében a közelgő őszi baj nokságban. K. S. Ma két mérkőzés lesz a labdarúgó MNK-ban Ma a csepeli gárda a Pécsi Dózsa együttesét fogadja. A Csepel győri játéka és eredménye azt sejteti, hogy az együttes igen komolyan készült fel az MNK-ra. Nem is tagadják Csepelen, hogy szeretnének eljutni a döntőig. A Pécs aligha tudja feltartóztatni a belelendült csepelieket. E mérkőzésen a kezdő csapatban kap helyet Gulyás Sándor, aki a Kaposvári Vasas együtteséből került a csepeliekhez, s úgy fest, hogy a fiatal labdarúgó be- játssza magát az NB I-es együttesbe. Gulyás most a sérült Kalmárt fogja helyettesíteni. A másik MNK-mérkőzés színhelye a Megyeri úti pálya, ahol az Üjpesti Dózsa a Dunaújváros csapatát fogadja. A dunaújvárosiaknak elegendő lenne a döntetlen a továbbjutáshoz, valószínű azonban, hogy az Ü. Dózsa_ legénysége tavaszi bajnokhoz méltó játékkal kiharcolja a továbbjutást. JÚLIUS 23 SZERDA Lenke Milyen lesz az időjárás ? Várható időjár ma estig: Kevés felhő, eső nélkül. Mérsékelt északnyugati szél, a nappali felmelegedés erősö lik. A várható legmagasabb nappali hómé - ma 25—30 fok között lesz. A Balaton viz :nek hőmérséklete Siófoknál tegnap 11 órakor 22 fok volt. — Hótmérföldcs kamera. A televízió augusztus 3-án, vasárnap délelőtt közvetíti a kétnapos — július 19—20-i — nemzetközi úttörőtalálkó’- zó fonyódi és csillagvári eseményeit. — Szerelem, házasság, válás címmel tart csütörtökön előadást Gyenes Zoltán pszichológus a Pamutfonóipari Vállalat Kaposvári Gyárának Dallos Ida leányszállásán. — Túlteljesítette első félévi tervét a Pannónia értékesítő társulás Kaposvár, Kossuth Lajos utcai boltja. Az előirányzott 255 000 helyett 263 000 forint értékű zöldséget, gyümölcsöt árusítottak. — Somogyi néptáncosok Kalinyinban. Kéthetes vendégszereplésre készül a Somogy Táncegyüttes Kaposvár testvérvárosába és Ka- linyin megyébe. Az együttes, ellátogat több kolhozba, üzembe; találkoznak úttörőkkel, komszomolistákkal. Ütjukon hét önálló esten szerepelnek a megye székhelyén és több városban is. Műsorukon két új tánc szerepel, a Papucsos lánytánc és a Képek Somogyról című több részes összeállítás. A 37 tagú küldöttség augusztus 2-án indul Kali- nyinba. — Horgászszerencse. Sokan irigyelték a napokban Varga Imre kaposvári horgászt, aki rövid idő alatt gazdag zsákmányra tett szert Fonyódligeten. Először egy tíz és fél kilós, majd hamarosan két darab kétkilós pontyot horgászott ki a Balatonból. MAI MOZIK VÖRÖS CSILLAG: 5 és 7 órakor: FURCSA TÁRSASÁG. Színes ausztrál film. (VII. 23-ig.) SZABAD IFJCSAG: 4, 6 és 8 órakor: VELEJÉIG ROMLOTT. Angol bűnügyi komédia. (VII. 23-ig.) LATINKA FILMSZÍNHÁZ: Fél 6 órakor: A KALÖZKAPI- TANY ÜJRA TENGERRE SZÁLL. Színes írancia—olasz—spanyol ka- landfilm. DÓZSA KERTMOZI: MACSKÁKAT NEM VESZÜNK FEL. Magyarul beszélő csehszlovák filmvigjáték. Fél 9 órakor. BALATONI FILMSZÍNHÁZAK műsora BALATONFENYVES FEDETT KERTMOZI: 8 órakor: MINDEN Nö BOLONDUL ÉRTE. Színes francia filmvígjáték, Csak 16 éven felülieknek! FONYÓD FEDETT KERTMOZI: Este 8 órakor: GRANADA, ADDIO! Színes, zenés olasz: film. FONYÓD TEREMMOZI: AMERIKAI FELESEG. Színes olasz—francia film víg játék. Csak 16 éven felülieknek. BALATONBOGLAR: 8 órakor: A TIGRIS. Színes olasz filmvígjáték. Csak 16 éven felülieknek. BALATONLELLE PARKMOZI: 9 órakor: MAIGRET FELÜGYELŐ CSAPDÁJA. Simenon bűnügyi* regénye színes olasz—francia filmen. BALATONLELLE FEDETT KERTMOZI: Fél 9-kor: A CROSSBOW AKCIÓ. Színes amerikai kalandíilm. BALATONS ZEMES FEDETT KERTMOZI: 8 órakor: KLEOPÁTRA. I—II. Színes, monumentális amerikai filmalkotás. BALATONSZÁRSZÓ: 8 órakor: ALFA ROMEO ES JULIA. Színes magyar film. BALATON FÖLD V AJK FEDETT KERTMOZI: Negyed 8-kor, negyed 10-kor. AfcOK A CSODALATOS FÉRFIAK. Színes amerikai filmvígjáték. ZAMARDI FEDETT KERTMOZI: 8 órakor: EL GRECO. Színes olasz—francia film. SIÓFOK TEREMMOZI: Fél 6 és fél 8 órakor: ELZA, A VADON SZjÜLÖTTE. Színes angol film. SIÖFOK KERTMOZI: 8 órakor: MILADY BOSSZÜJA. Dumas regénye francia fűmen*. BALATONKILITI: HAZAI PALYA. Magyar filmvígjáték. LIDO MOPRESSZÓ (Siófok): VASZARY; FÖLDBŐL ÉS TÜZ- BÖL; VILI ÉS BÜTYÖK, MEG A KECSKE; AZ ÉLET HAJNALÁN. Előadások du. 5 órától 9 óráig. TELEVÍZIÓ Budapest 17.58: Műsorismertetés. 18.00: Hírek. 18.05: Kuckó... 18.40: Nótaszó. 19.00: Esti mese. 19.10: Dzessz- pódium 69. 19.30: Radar. 19.55: Szünet. 20.00: Tv-hiradó. 20.20: Az érkezés és az elutazás napja. Magyarul beszélő szovjet tévéfilm. 21.15: Családtervezés. 22.05: Tv- hiradó, 2. kiadás. Zágráb 17.15: Magyar nyelvű adás. 18.30: A vadon világa. 19.00: Az ember a Föld és a Hold között. 19.15: Dubrovnik! nyári .játékok. 20.35: Csehov: Gyufa — tv dráma. Osztrák tv 11.45: Sportpanoráma. 17.00: Varázsszőnyeg. Gyermekműsor. 17.30: Ifjúsági műsor. 17.55: Ismeri Sydney t? Film. 18.28: Osztrák képek. 18.50: Tv.-konyha. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Üdülés Svájcban. Szórakoztató műsor. 21.00: Szabad — a következő alkalomig. Tv-Játék. 22.15: Tv-híradó. KOSSUTH RADIO 4.30: Hírek. 4.33: Hajnaltól reggelig . . . Közben: Kb. 6.15: és 6.40: Rádióreklám. 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Könnyűzenei híradó. 8.50: A lengyel kultúra hete. 9.00: Szimfonikus zene. 9.30: Boross Lajos népi zenekara játszik, Máthé Jolán és Bolla Tibor énekel. 10.00: Hírek. 10.05: Alsó, felső, király, ász. 10.30: Kamarazene. J1.30: A Szabó család. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Jancsó Adrienne és Palócz Lásfcló népdalokat énekel, Németh János cimbalmozik. 13.V; Vita a korszerű mezőgazdaságról. 14.00: Muszorgszkij: Borisz Godunov. 14.14: Európai folklór, VII. rész. 14J29: Hangszerszólók. 14.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.00: Hírek. 15.10: Rv.dy Assuntino saját dalaiból énekel. 15.20: Sündisznócska lovagol. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: A lengyel kultúra hete. 16.27: Dennis Brain felvételeiből. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.21: Payer András táncdalaiból. 17.31: Üj felvételeinkből. 17.46: Atlasz. 17.56: Of- fenbach-ciklus. A szép Heléna. Közben: 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00—19.25: Esti Krónika. 20.32: Gondolat. 21.12: Hírek. 21.15: Gencsy Sári nótákat énekel. 21.29: Fél óra Oscar Petersonnal. 22.00: Hírek. Kb. 2fc.l5: Sporthírek. 22.20: Sugár Rezső: Partita vonószene- karra. 22.47: A filozófia mai problémái. 23.02: Könnyűzene. 24.00: Hírek. 0.10—0.25: Éji zene. PETŐFI RADIO 6.20: Torna: 6.30:—8.05: Azonos a Kossuth-műsorral. 8.05: A mikrofon előtt. 8.25: Schubert: C-dúr fantázia. 8.45: Tallózás a lengyel sajtóban. 9.00:—10.00: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: 11.00—11.03 Hírek. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Cigánydalok, csárdások. 12.24: Pe- zel: Hét intrada. 12.40: Szamárfej. 13.00: Hírek. 13.05: Elisabeth Schumann és Friedrich Schorr énekel. 13.40: Tanácsok a gyógyszerekről. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00—18.00: Kettőtől hatig — az aktualitások jegyében. 18.00: Hírek. 18.10: Artur Rubinstein zongorázik. 18.46: Mérlegen a munka termelékenysége. 19.01: Kerekes Tóth Erzsébet és Tekeres Sándor énekel, Béres János fuvolázik. 19.23: A Rádió Hangmúzeumából. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.CO: Esti Krónika n. 20.25: Üj könyvek. 20.28: Két filmdal. 20.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Közben: Kb. 22.15: A magyarok útján Dél-Lengyelország- ban. Kb. 22.40: Verbunkos muzsika. 23.00: Hírek. 23.10: Olasz ope- -gfinálék. 24.09—0.10: Hírek. URH 18.00: Hírek. 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Bach-művek. 20.14 A dzsessz kedvelőinek. 20.30: Hírek. 20.33: Tadeusz Baird: Vonósnégyes. 20.50: Hovanscsina. Részletek Muszorgszkij operájából. 21.52: Muzsikáló könyvek. 22.50: Durkó Zsolt: Altamira. 23.00—23.15: Hírek. MA 175 EVE, 1794. július 23-án, késő éjjel fogták el Pesten Martinovics Ignácot. 1794 tavaszán ,a francba, forradalmi változások hatására a demokratikus eszmék hívei, nemesi reformerek titkos republikánus társaság szervezésébe kezdtek. Vezetőjük és fő szervezőjük a szerzetesből materialista filozófussá lett természettudós, egyetemi tanár, Martinovics Ignác volt. A még meg nem erősödhetett és nagymértékben elszigetelt összeesküvést a császári reakció jól kiépített rendőrsége fölfedíe, A vezető részvevőket gyors egymásutánban letartóztatták. A császárhű magyar nemesekből álló bíróság nagyszabású perben súlyos ítéleteket hozott, öt vezetőt: Martinovicsot, Hajnóczyt, Sig- rayt, Szentmarjayt és Laczko- vitsot a budai Generális-réten — amelyet azóta neveznek Vérmezőnek — lefejeztek, majd utólag még két fiatal társuk került ugyanerre a sorsra: öz Pál és Szolárcsik Sándor. Sok részvevőt — köztük Kazinczy Ferencet, Verseghy Ferencet, Szentjóbi Szabót, Batsányit — hosszabb várfogságra ítéltek. — Három vagon téglát szállít naponta a Kanizsai úti 1. számú téglagyár Kecskemét környékére, napi egy vagon pedig a dunántúli megrendelők részére gördül ki az iparvágányon. — Földgázbevezetés Siófokon. A napokban megkezdték a földgáz bevezetését Siófokon a Tanácsház utcai lakásokba. — Szovjet kirándulók Somogybán. Tegnap harmincöt tagú szovjet turista- csoport látogatott Kaposvárra. A fiatalok előzőleg országjáráson vett°k részt Kaposvárról Balatonföldvár- ra mennek, s néhány napot töltenek az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda nemzetközi üdülőtelepén. 25-én, 28-án és 31-én szintén harmincöt tagú szovjet csoportokat fogad az Express. — A hatodik vagon méz begyűjtésénél tart a Kaposvár és Környéke Méhész Szövetkezet. Ez az éves terv felét jelenti. Az átvétel zavartalanul folyik, s az eddig beérkezett mézszállítmányok minősége kiváló. — Befejezéshez közeledik a kaposfői Kossuth Termelőszövetkezet 108 férőhelyes magtárpadlásos istállójának építése. A kétmillió forintba kerülő építkezést a Kapós- mérői Építőipari Ktsz végezte. — Közös névadó. Névadó ünnepséget rendeztek a VBKM Kaposvári Villamos- sági Gyárának új klubtermében. Az ünnepség kis főszereplőit és a szülőket a gyár KISZ-szervezetének képviseletében Simon Zsuzsa köszöntötte. A verses műsor után a szakszervezeti bizottság nevében Varga István ajándékot adott át. Elítélték a részeges családfőt Keresetét rendszeresen elitta, családját állandóan rettegésben tartotta Orsós István 40 éves homokszentgyörgyi tsz-tag. Nemegyszer megesett, hogy gyermekei és felesége a családfő brutalitása elől a szomszédba vagy a vasútállomás várótermébe kényszerültek. A Barcsi Járásbíróság Orsóst ifjúság elleni bűntett miatt kilenchó- napi szigorított büntetésvégrehajtási munkahelyen letöltendő szabadságvesztésre ítélte és egyben elrendelte a férfi kényszerelvonó kezelését 0 SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1969. hitta* &