Somogyi Néplap, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-18 / 164. szám
Növényvédelmi tájékoztató Balatoni hétvége - szárazon és vízen Javában tart a főidény, bár a rossz idő néha csúf tréfát űz a nyaralókkal. Azonban a felhők mögé bújó nap és a viharos szél sem csökkenti a forgalmat. Ezt a »-saját bőrünkön-“ tapasztaltuk, amikor egy rendőrségi kocsival belevetettük magunkat a balatoni közlekedésbe. Az első, ami feltűnt, hegy rengeteg külföldi gépkocsi haladt a karavánokban. Különösen sok a csehszlovák turista — figyelmetlen is akad köztük. Mikor á helyszínre értünk, rtiár túl voltak az első riadalmon. Szerencsére a baleset csak anyagi kárral járt. A bmói Gustav Závodsky figyelmetlenül kanyarodott, és Wartburgjának hajtott egy Polski-Fiat. A vezető félrerántotta a kormányt, és a? árokban kötött ki. A pár hetes Polskí-Fiatban elég nagy kár keletkezett, úgy kellett kivontatni az árokból. A Wartburg sem járt sokkal jobban. Gustav Závodsky tehetetlenül tárja szét a karját. — Szégyellem, hogy megtörtént, az igazsághoz tartozik, hogy a nap is a szemembe sütött. Balaton bogláron alig akarunk hinni a szemünknek. Egy motorkerékpáron két férfi, bukósisak nélkül, cikcakkban kacsázik az úttesten. — Hogy jutott eszükbe bukósisak nélkül motorra ülni? — Csak a közelből jövünk, a tulajdonostól hozzuk a motort. Kölcsönkértük. — Szabad a jogosítványt? — Az nincs, kérem. De tudok ám vezetni, ha iszom is. Még mi is megtámtorodunk a szeszszagtól, amely az illegális motorkerékpárvezető, Kéméül Győző szájából árad. — Ne büntessenek meg, ne csináljanak ügyet belőle. Éppen, hogy csak ittam pár decit. Más is szereti a pálinkát... Az intézkedő rendőr dönt: a szabálysértések olyan súlyosak, hogy elbírálásuk ■ ár o bíróságra tartozik. Németh Győzőt v.T vitel re visszük a körzeti orvoshoz. — Már megint bajt csinált? Hát soha nem emberen meg magát?! — fogadja az orvos a fiatalembert. Kiderül, hogy Németh Győzővel a családjának is gyakran meggyűlik a baja. A mértéktelen italozás nem marad következmények nélkül... Változatlanul sok az előírt sebességnek fittyet hányó motorkerékpáros. Mint például Csik József, Fonyódon: — Nem vettem észre a túllépést, rossz a sebességmérőm. Magyarázatot lehet adni, de hogy ne forduljon elő hasonló eset, megbírságolják a száguldozó kedvű motorost. Balatonbogláron Bodnár András nem vette figyelembe a kötelező haladási irányt jelző táblát, így Wartburgjával balesetveszélyt okozott Elismeri a hibáját, meg is köszöni a figyelmeztetést. Szintén Bogláron szabálytalankodott a helybeli Tóth Ferenc, tehergépkocsival jóval túllépte a megengedett sebességet. Ha más nem, hát a bírság minden bizo«nv al őt is nagyobb óvatosságra inti. Miközben a 7-es utat járjuk, tízmáterakkel arrébb a Balaton haragosan mossa a partot. Vitorlást sehol sem látunk. Mégis kíváncsiak voltunk, akadnak-e »bátor« emberek, akik a viharos idő ellenére a vízre merészkednek. A siófoki vízirendészeti rendőr-főkapitányság Moszkva-mo- torosával indulunk »útnak«, hogy szétnézzünk egy kicsit. Az első húsz perc után már azzal is megelégedtem volna, ha a hajón szolgálatot teljesítők közül valaki elmeséli, mi történt. Ennek oka a hullámok »riogatása« volt. Bár Tihanyban kiszállhattunk pár percre, ez kevésnek bizonyult a gyomrok megnyugvásához. A kormányos csak mosolyog, s az 1967-es nagy vihart említi, amikor valóban gondot okozott megkapaszkodni a ha ión. A Wartburg... Polski-Fiat karambol után. Rajzik a káposztapillangó és a kaliforniai pajzstetű Tömegesen rajzik a káposztapillangó. Fő kártételét a zöldessárga alapszínű, fekete pontokkal tarka zott hernyó okozza. A védekezést akkor kell megkezdeni, mikor a tojáscsomókból kikeltek a kis hernyók, s a kelés helyének környékén hámozgatnak. Használható a Wofatox Staub 10 kg/kh, a permetezőszerek közül az Anthio 0,1, Ditrifon 0,2, Fiiból E 0,3, Matatnom 0,2, Nogos 0,1 százalék tömény- ségiben. A porozászert reggel harmatos növényre kell kijuttatni, a permetezés serhez ta- paszitóanyugat kell keverni: Sandovit 0,2 Sandovit kem- centrátum 0,015, Citowett 0,025 százalékban. (Káposztánál a káliszappan használatát kerüljük. A megye déli részén megkezdte rajzását a kaliforniai pajzstetű. A fertőzött ágrészeken szabad szemmel is láthatók a kicsiny, sárga, megtelepedésre alkalmas helyet kereső lárváik. A megye északi részién a rajzáskezdet mintegy öt nap múlva várható. A fertőzött gyümölcs export- és piacértéke csökken, ezért a kötelező védekezés minden termelő érdeke. A rövidesen betakarításra kerülő gyümölcs- félékhez a kártevő ellen rövid várakozási idejű szereket használjunk, mint a Nikotin 0,1—0,2, káliszappan 1 százalékos hozzáadásával (csak mozgó alak ellen), Phosdrin 0,1—0,2, másutt ajánlható a Tinox 0,1, Intratiom 0,05, Pa- rathion 0,2, Wofatox Sp. 30. 0,5—0,6 százalékban. Várakozási idő Nikotinnál három, Phosdrinnál öt, Ninoxnál harminc, Parathianmál huszonegy, Wofatoxnál tizennégy nap. A csapadékos időjárásban várható a szőlő szürkepenészes rothadásának korábbi megjelenése. A penomoszpóra ellen általában használatos szerek ezt a gombát is pusztítják, de legjobb hatásfoknak a Folpam 0,2, Miltox Special 0,4, Euparen 0,25, Ortho- Phatan 0,2 százalékban. A permetezések időpontját úgy kell megválasztani, hogy a szüretig leteljen az előírt várakozási idő. Tekintettel arra, hogy sok olyan növényre kerül méreg, mely rövidesen érik, a szereket gondosan kell megválasztani, lehetőleg rövid hatástartamú, kevésbé veszélyes preparátumot alkalmazzunk, kombinációknál pedig szigorúan be kell tartani az előírt hosszabb várakozási időt. A Csigabiga küszködik a hullámokkal. Átengedték — ideiglenesen — a helyiséggondokikal küzMagyar Nemzeti Galéria 10 teremből álló földszinti teremsorát, hogy itt kerülhessen szellős környezetben a közönség elé a népi kerámiák nagyszabású kiállítása. Szombat délben nyílik a látványos bemutató, amelynek sajtóismertetését csütörtökön tartotta Kresz Mária, a Néprajzi bemutatnak. Közben Szabadiból bejelentés érkezik, fölborult egy vitorlás, a pórul járt utasokat ki kell menteni. A jelzett körze- __ ^ llc,Jlacs6MTO™u „u,. t ét többször is átfésüljük, ^ Néprajzi Múzeumnak a eredmény nélkül. Valaki mar -- — megelőzött bennünket. A cudar idő ellenére akadnak bátor »kalózok«, mint például a Csigabiga motoros vezetői és utasai. Hajójukat fo tori porter kollégámnak a hajmeresztő hintajáték ellenére sikerült lefényképeznie. Fölöttük is átcsapott a hullám,, egy utas a fedélzeten kapaszkodik. Ezen a délutánon senki sem fulladt a vízbe. Kielégítő az eddigi statisztika is: május 1-e óta ketten lelték halálukat a hullámokban. Sokan köszönhetik életüket a vízrendészet és a MAHART mentőinek: az idén több mint negyven esetben segítettek a bajba jutottakon. Mielőbbi felkutatásukhoz segítséget nyújtanak a Belügyminisztérium repülőgépei is. A két tragédia és az előző évek keserű tapasztalatai azonban óvatosságra intenek ... Pintér Dezső Népi kerámia kiállítás a Nemzeti Galériában Múzeum 18 000 tárgyat számláló kerámiagyűjteményének vezetője. Sok százas válogatásban a gyűjtemény legjava került most vitrinekbe és a polckígyókkal megnagyobbított falakra. Két hónapig szerepel majd a Galériában az érdekes kiállítás, amelyet szeptember végén a Budapesten összeülő nemzetközi művészettörténeti konferencia részvevőinek is 7érj a piacon /MOLNÁR KAROLA kát sirató európaiak rózsaeső- időszerűvé, amikor Evianban bizonyos ideig szünetelt, to-J vei búcsúztatták az Algírból létrejött a megegyezés az al- vább tart és a jövőben is’ foly-J kivonuló megvert védelmezői- gériai ideiglenes kormány és tatódik, csupán a légió szemé-J két, az ejtőernyősöket. a francia kormány között, lyi állományának bizonyos fo-J Ha valaki gépkocsin Oran Március 19-én 12 órakor egész kozatos csökkentését tervezik./ felől közelíti meg a légió fő- Algéria területén beszüntettek Bizonyos légiós egységek el-} minden hadműveletet és min- hagyták ugyan Algériát, de} den fegyveres harcot nem lehet beszélni tömeges) Megállapodtak abban is, távozásukról. A légiónak Al-} hogy Franciaország bérleti gériából kivont alakulatait} aiapon 15 éven át megtartja Djiboutiban és Madagaszkár} a Mers el-Kebir tamaszpon- szigetére irányitottáfc j hadiszállását, Szidi bel Abbesz határánál »A város központja felé« feliratú tábla mellett halad el. A »város« szót azonban valaki vörös festékkel átmázolta és ezt írta fölé: »OAS« A festéket senki sem távolította el. Szidi bel Abtot, 5 éven át a Colom-Béchair-1, a Reggane-i, az In Nincs szó a Szidi bel Ab-) besz valóban az OAS egyik Amguel-i repülőteret, ’ továbbá besz légiós támaszpont kiürífontos központjaként vált híressé. Jean Gardy, az idegenlégió főellenőre és a rangú tisztje voit 1958 és 1960 között. Minthogy részt vett az 0 A katonák csaknem 40 százaléka német eredetű. Német anyanyelvűek az osztrákok és holland, cseh, lengyel és finn is érti a németet A légió állományának 8—8 százaléka spanyol és olasz. Van néhány angol és mindig akad néhány amerikai is — mondja a légió egyik tisztje. A légió első ejtőernyős ezredét az áprilisi De Gaulle- ellenes puccs után feloszlatták, mert a jobboldali tábornokok mellé állt Korábbi ko«’ "lrm gyarmati hatalmua szaharai atomfegyver- és téséről sem. 1856 óta ez a légió} rakétakísérleti berendezéseket hivatalos székhelye. Esetleg s hérom évig 80 000 főnyi had- idegenlégiósokat vezényelnek legmagasabb ereje állomásozhat Algériában. Korzika szigetére is, arra hi- ÍMl Gondot okozott a francia vatkozva, hogy a légiót meg-]i áprilisi zendülésben, meg- h<?fy mi a alapító 1831-es törvény a fosztották rangjától. Most va- ^ . ’ n?lrrt az. ra~ kontinentális Franciaország telahol Algériában rejtőzik re^LzeT életén kívül engedélyezte a} ^mäfÄbiSÄSyüS vezóegysegeket vonják légió állomásozását, s Korzika} A légió parancsnoka jelenleg gombol. (VaJójáton^lSSl-es törvény? ei riportjainál sem zárom az OAS főembere. A De Gaul- Az eseményeket nem lehe- (Valójában az 1331-es ( ^szüíékemet. Tehát a le-t vadul támadó, »General tett feltartóztatni. Az eviani parlamenti vitájában leszögez-i piűci árofc ismeretében pon Gardy« aláírással ellátott röp- megállapodás szerint az »al- fék, hogy Korzika ebből a} tosan tudom, mikor reális igény a hőn szeretett töltött paprika vagy a karfiol vajas morzsában. így tudtam meg körülbelül két héttel ezelőtt a budapesti vásárcsarnok egyik sokszor kérdezett vezetőjével készített interjúból, hogy a »háziasszonyok nagy örömére a mai naptól kezdve kilóra mérjük a paprikát, kilogrammonként huszonkét forintért«. Más dolog persze, hogy mi hiába örültünk, a svájciak, a legtöbb magyar, lapok valósággal elárasztják gériai nép majd népszavazás- szempontból Franciaország} hrtllonrl lortiCrirol ne finn r„: j: 1 i a á- __ 1Ar/iX _ ... — ^.4X1 ^ Szidi bel Abbeszt és a légió saj dönt * sorsáról« Az ered- kontinentális területének a} többi más helyőrségeit mény nem volt kétséges. Amíg részét képezi. - A szerző J ho^v i£i í^ga léSó S Algéria a szavazásra készült, megjegyzése.) # feltétlenül ezt a választ kapja! a francia kormány azt mérle- A párizsi sajtó értesüléseid — A légió él és virul és gelte, hogyha számára nega- éltkor azt jelezték, hogy af ezután is élni fog. Bár jővén- tív lesz az eredmény, akkor francia kormány korábbi ígé- dő státuszát még nem jelöl- mi történik a légióval. rétéit megszegve, továbbra is, ték meg... 1962 május 17.én így írt a fenntartja az idegenlégiót, a< 1962-ben egyre gyakrabban , gyarmati háborúk hírhedt, hangzott el a kérdés: a , , , , zsoldoshadseregét. — Mi lesz a légióval? »A légiósok toborzása, Ez akkor vált különösen amely az áprilisi puccs után (Vége következik.) Meggyőződéssel vallom, hogy minden férjnek, ki- vállképpen ha egyben közéleti férfi is, hasznos körülnéznie a piacon. Még helyesebb, ha időnként maga is bevásárol. Így segít feleségének sok-sok munkájában, másrészt közvetlenül tájékozódik olyan jelentős dolgok felől, mint a piaci árak, a felhozatal, a kereslet és kínálat alakulása, az állami és szövetkezeti kereskedelem árbefolyásoló tevékenysége, a kereskedelmi tájékoztatás realitása. Az a férj, aki mostanában a Icaposvári piacon járt, már nem kérdi a feleségétől: »Mi az, fiam, már elfogyott a konyhapénzed?-" Bizonyos vonatkozásban megnő a piacjáró érvelőkészsége is. Például, hogy ha eddig azzal csi'Japítot- ta az üzemi konyhával elégedetlenkedőket, hogy: »Mit akarsz, öregem, 5,30 forintért?-", akkor most konkrétabban és határozottabban nyugtathat: »Főzz jobbat ötforintos krumpliból, hatforintos zöldbabból, tizenhat forintos paradicsomból, csomónként i, 50 forintos zöldségből!-* Nem röstellem bevallani, hogy gyakran meghallgatom a rádió Háziasszonyoknak szóló adását, a televízió piamert a kaposvári piacon tegnap is 30 forint volt kilója, és a szép paprilca darabját 2,50—3 forintért kínálták. Rádióinterjúból tudtam meg annak idején, hogy a saláta azért volt drága, mert májusban nagyon sok volt a napfény és kevés az eső, most viszont azért drága a paradicsom, mert kevés volt a napfény és sok az eső. Rögtön meg is vigasztalt az interjú alanya, hogy »körülbelül két hét múlttá kellő napfény esetén, olcsóbb lesz a paradicsom is«. Így bővítgetem háztartási és mezőgazdasági ismereteimet a rádió útján, bár azt korábban is tudtam, hogy augusztusban olcsóbb lesz a paradicsom, mint júliusban volt. A közéleti férfiúnak — aki időnként kikiséri feleségét a piacra —, hiába referálnak arról, hogy »bár az időjárás... mindazonáltal általában ... a múlt évihez képest... stb.-", az saját szemével győződhet meg, hogy a kaposvári piacon »mindazonáltal általában elégtelen a felhozatal, "■ifoggásolható a felhozott áruk minőséggé, ennek következében magasak a piaci árak a múlt évhez képest, és zsebünkhöz mérten is.* Aki e megállapításomba» kételkedne, hallgassa meg a háziasszonyokat. Az asz- szonyok véleménye pedig a történelem eddigi tanúsága szerint legalább 70 százalékos közvélemény. Es ha már férji minőségben kint jártam a piacon, akkor tanácstagi mivoltomban azt is szóvá teszem, hogy vásárcsarnokunk gusztustalanul piszkos. Egészségügyi szempontból is több figyelmet kellene fordítani tisztán tartására. k. a 0 SOMOGYI NÉPLA4 Péntek, 1969. július 18.