Somogyi Néplap, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-15 / 161. szám
Georgi Petrov akadémikus: A VILÁGŰR MEGHÓDÍTÁSA Uj eszközök a világ megismeréséhez 1957. október 4-én a Szovjetunió rádióállomásai röviden bejelentették, hogy a tudósak, a mérnökök és a munkások szellemi és fizikai közreműködése révén a Szovjetunióban Föld körüli pályára bocsátották a világtörténelem első mesterséges holdját. A hír, amelyet az egész világ rádióállomásai és lapjai átvettek, új szakasz kezdetét, a kozmikus térség meghódításának kezdetét jelentette. A világűr ostroma nagy nehézségekkel találta . magát szemben. A feladatra mozgósítani kellett a korszerű tudományt, technikát és technológiát. Ez mind sokba került. A hatalmas, esetleg több száz tonnás, korszerű rakéta — a mai hagyományos üzemanyaggal — eredeti súlyának körülbelül 2—4 százalékát kitevő terhet képes röppályára juttatni első kozmikus sebességgel. A második kozmikus sebesség esetén már csak eredeti súlyának körülbelül 0,5 százalékával képes megbirkózni. Olyannak kell lennie az irányítási rendszernek, hogy biztosíthassák a legpontosabb »célzást". A probléma bonyolultságát tetézi, hogy ebben az esetben mozgó pontból kell célozni mozgó célpontra Lássuk például a Vénusz—4 automata űrállomás repülését Földünk több mint 100 000 kilométer/óra sebességgel halad pályáján. A Vénusz ennél gyorsabban: körülbelül 130 000 kilométer/óra sebességgel. A készüléknek három és fél hónap múlva kellett a Vénuszra jutnia. A repülés utolsó stádiumában a Vénusz 87 millió kilométerre ; volt Földünktől. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a Vénusz kisebb, miiií a Föld tátmé- rője körülbelül 12 200 kilométer), akkor feltűnik, hogy ez rendkívül kis célpont ekkora távolságból, A repülések ilyen pontosságát az irányító-rendszer biztosítja. Az irányító-rendszer megbízható működésének problémája igen bonyolult, hiszen egy ilyen rendszer több ezer különböző mecha- n'zmusból és berendezésből áll, s az egész repülés eredménye ezeknek összehangolt számára biztosítsák a vételt, munkájától függ. összeköttetést kell teremteni a Földdel több százmillió kilométeres távolságban, bár tudjuk, hogy a fedélzeti berendezések energiatáplálási lehetőségei a súly miatt korlátozottak. Képzeljük el a Vénusz—4 készü’ékét! Amikor a készülék közeledett a Vénusz bolygóhoz, földi parancsra működésbe lépett a fedélzeti rendszer, s addig forgatta az állomást, amíg annak egy különleges berendezése nem »észlelte" a Földet. Miután az űrállomás »észlelte« a Földet, a Földre orientálódva folytatta útját, és rendkívül értékes tudományos adatokat sugárzott. Kétségtelen, hogy az ilyen kísérletekre — nem is beszélve a nagy kapacitású hordozó rakéták megépítéséről — óriási anyagi eszközök kellettek, és számos, különböző szakmájú szakembert igényeltek. A bprdÁu természetesnek n ivei ti 4 a tűnik: Mitkap ezért cserében az emberiség? Miért kell meghódítanunk a kozmikus térségeket? Még Niels Bohr, a híres atomfizikus is kételkedik a kozmikus technika fejlesztésére fordított hatalmas anyagi eszközök célszerűségében. A ráfordításokat igazolandó, s már most rámutathatunk a kozmikus technikai eszközök közvetlen, gyakorlati fel- használására, ami gazdaságilag előnyösebbnek bizonyulhat, miiitha más eszközökkel oldanánk meg ugyanezeket a feladatokat. Ebben a vonatkozásban példának vehetjük a kozmikus távközlés fejlesztésével kapcsolatos munkákat. A Szovjetunióban már rendszeresen működik az Orbita- rendszer, amely a központi tv-programokat az ország legtávolabbi sarkába is eljuttatja. A reléállomások hálózatának kiépítése ennél többe kerülne. A rendszer további fejlődése idővel bizonyára lehetővé teszi az egyé- [ ni vételt is. És ennek óriási ' jelentősége lesz, ugyanis ellenkező esetben rengeteg tv- állomást kellene építeni ahhoz, hogy valamennyi lakos mivel a műsorokat csak a közvetlen beláthatóság övezetéig lehet fogni. Az állandó pályára bocsátott mesterséges hold azonban a földfelület hatalmas területét tudja »belátni«, és biztosítani tudja a közvetlen közlést, a rendkívül távoli pontok közötti távíró- és telefon-összeköttetést is. Az Atlanti-óceánon keresztül a telefonhívások száma olyan gyorsan növekszik, hogy 1980-ban további 12 kábelt kellene lefektetni a két kontinens között. Ez igen sokba kerül. Ugyanezt a feladatot tökéletesen el tudja látni egy vagy két mesterséges hold. (Következik: A Föld időjárása) Évudisúró tudósítás Tíz bérleti bemutató, 200 minisztérium A színház első székhelyi és 119 tájelőadáson összesen 113 000 néző. Számokban így alakult az elmúlt színházi évad — hallottuk a kaposvári Csiky Gergely Színház tegnap délelőtti évadzáró társulati ülésén Lacina László igazgató beszámolójában. 9 még egy fontos számadat: 5265 bérlője volt az elmúlt színházi évadnak, soraikban tekintélyes számban kétkezi munkásokkal, gyári dolgozókkal. A társulati ülés beszámolójában a színház igazgatója a sikeres bemutatók közé sorolta a János vitézt, a Bajádért és az országos visszhangot keltő két Shisgal-bemutatót az Intim Színpadon. Több előadásukat a rádió,' illetve a tv is műsorára tűzte (Hernani, Han- da-basa); a Windsori víg nőket pedig szeptemberben veszi fel a televízió. Néhány előadásukat — mint annak idején közöltük — nívódíjban, illetve jutalomban részesítette a félévi tervfeladatait deficit nélkül teljesítette, jóllehet az időjárás számottevő anyagi veszteségeket okozott, különösen az utóbbi másfél-két hónapban. Művészeti tanács segítette az igazgató munkáját, döntéseit, különös tekintettel az előadások magasabb színvonalára, az együttes belső művészeti munkájára. Ezt szolgálta volna az énekesek külön korrepetálása is, amelyre a színház művészeti vezetése az idén lehetőséget teremtett. Kár, hogy a művészek nem éltek ezzel a szükséges mértékben. Ezért a következő évadban ez kiírás szerinti kötelező feladatuk lesz, ide értve a prózai színészek hangképző gyakorlatait is.. A várhatóan megnövekedő feladatok teljesítése érdekében — fiatalok közt — országos toborzást, meghallgatást eszközölt a színház művészeti vezetése: tíz énekes-táncos fiatal segédszíAki feltalálta az // A szemüveg alól meleg, mosolygós tekintet villan. Hiába is keresnénk az újítók néha lángoló, gyakran túlzott önbecsülését. Szerényen vála- szolgat, egyszerű mondatok mögé húzódik, és a »találmány« jövőjéről csak annyit jegyez meg csöndesen: próbálják ki a tsz-ek, van benne fantázia ... — Tehát feltalálta az uborkafát? — így kissé komikusán hangzik, mert nem fáról van szó, hanem a növény felfuttatásáról, és ha beborítják a levelek, akkor esetleg fának is tűnhet, hiszen nálam jóval magasabb... — Mikor kezdett a kísérlethez? — kérdezem tovább Pa- czek Mihályt, a Nagyatádi Konzervgyár üzemvezetőjét, aki szinte »kényszerből« kezdett ebbe a növénykísérletbe... — A feleségem nagyon szereti az uborkát, én legföljebb salátának. így még azt sem mondhatjuk, hogy torkosságom volt az indíték. Kevés volt a hely, kicsi a kert, töprengtem, vajon hogyan lehetne megoldani azt, hogy uborkánk is legyen, és jusson hely más növénynek is. Megszületett az ötlet. Két hosszú karót vertem le, drótot feszítettem közéjük, s ezzel már kész is a találmány »műszaki« része. Hasonlított a szőlőhöz, ahogy felfuttattam. És az eredmény a feleségemet is, engem is meglepett. Ugyanis a »fa« gyönyörűen terem, sokkal többet, mintha földön futnának az indák. A termés nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is jó volt. Kapott elég esőt, és ami fontos, fényt is megfelelő mértékben. A levelek szabadabban alkalmazkodtak a fényváltozáshoz. A szedés, gondozás lényegesen könnyebb, és hogy »illusztráljam« a termést, jó néhány kosárral el is ajándékoztam belőle. — Véleménye szerint hasznosítható ez a nagyüzemben is? — Ki kellene próbálni. Egy tsz-elnök ismerősömmel beszélgettem róla. Nem kell más hozzá, csak pózna és drót. A sorközökbe aztán vethetnek IPH. mást is, például dinnyét. Eddig az uborkafa bemutatása, a »találmányé«, amely érdeklődőkre és további kipróbálásra vár. Tröszt Tibor nészt szerződtettek a jövő évadra. Ennek műsorterve a következőképpen alakult: Hajdú Júlia Füredi komédiások című zenés vígjátékával kezdődik meg október 3-án a színház 1969—70-es évadja. A zenés darabok közt szerepel a Pompadour című operett, a Ne szóljatok bele című zenés vígjáték és Farkas Ferenc Csínom Palkó című daljátéka. A prózai műveket a Várj, míg sötét lesz című eredeti színpadi krimi; Illyés Gyula lélekbúvár, A. Miller Salemi boszorkányok; Osztrovszkij A művésznő és hódolói; egy új magyar dráma és egy Gol- doni-vígjáték képviseli a következő évadban. Ekkor azonban a társulat néhány igen tehetséges vezető művészét már Thália másik templomaiba szólítja új szerződése. Sándor János vezető rendező Veszprémbe, Telessy Györgyi Budapestre, Langmár András díszlettervező pedig Debrecenbe szerződött a jövő évadra; Oláh Magda külföldre távozott Ezután Lacina László igazgató köszönetét mondott társulatának az elmúlt évadban végzett sokszor igen áldozatos és megerőltető munkáért, s egyben jó pihenést kívánt a megérdemelt nyári vakációhoz. A távozó művészek nevében Sándor János és Lang- már András búcsúzott el a kollégáktól. A következő évad munkája szeptember 4-én kezdődik meg. Addig pedig — holnaptól — megjelenik minden nyarunk sajátos útitársának névjegye, egy kis táblácska a színház ajtaján: a NYÁRI SZÜNET. Huszonhét család öröme A hant vissza munkahelyére, ahonnan fél órára elkérezkedett, hogy gyerekei ügyében az óvodába mehessen. — Tessék engem azonnal szabadságra engedni, mert nem tudom, hol van Évi és Zsuzsi! — Hogyan, hiszen most jön tőlük — csodálkozik a fölöl- tese. — Most jövök az óvodából, de nem tőlük, mert ők nincsenek ott. Hazaküldlék őket. Pedig tudják, hogy nincs otthon senki! — Hogyhogy?! — Szégyellem elmondani, mert tulajdonképpen igaza i'an a vezetőnőnek, megértem, hogy az ebédtérítést idejében be kell fizetni. De mit tehetek, mikor már egy fillérem sincs. Évzáró volt a két nagyobbnak az iskolában, a két kisebbnek az óvodában. Mindenhol megkövetelik, hogy sötétkékben és fehérben legyenek. És virágot csak az én gyerekeim ne vigyenek, mert szegények? Holnap kapok fizetést. Azt azért mégsem hittem, hogy lesz szívük az utcára tenni őket. — Ejnye, miért nem szólt, hiszen most is kölcsönöztünk volna! — Röstellem már az örökös kéricskélést. Hej, hiszen, {pjerekek az ha a férjem törődne velünk, ahelyett, hogy átkozódik a sok gyerek miatt. Pedig tessék elhinni, nem akartam ennyit. Tudtam, hogy kettőnél többet ilyen körülmények között nem tudok tisztességgel, úgy, ahogy az szép, felnevelni. Csakhogy a harmadik terhességem idején tiltva volt az orvosi beavatkozás, a negyediket későn vettem észre. Akkor már egy orvos se mert hozzám nyúlni. Azt mondták, az életem is rámehet. Most már örülök mindegyiknek, hiszen olyan okosak, gyönyörűek! Csak hát a pénz! — Azt mondja el, már, hogyan kerültek a kicsik az utcára? — Az óvodában tudják, hogy általában csak pár napos késéssel tudom befizetni a pénzt, mert az előleg nem mindig elég. Most írt a vezetőnő a pénz miatt. Éppen azért kerestem fel, hogy megmagyarázzam neki, nem tudom honnan előteremteni. Holnap már meglesz, legyen türelemmel. Tudom, hogy el kell számolnia, de gondoltam, megértő. Mikor beszéltem vele, megnyugtatott: »Jól van, jól, ha megkapja a fizetést, jelentkezik.« Mást nem mondott. Mikor meg akartam nézni a lányaimat, a gondozónő közölte, hogy a vezető reggel visszaküldte őket. Én csak a sarokig kísérhetem őket, onnan más irányba kell munkába jönnöm. Mindig a tizenegy éves Pétiké megy velük a kapuig, hogy biztonságban legyenek. És most nem tudom, merre lehetnek, mit csinálhatnak, hiszen a lakást bezártam. — Menjen gyorsan, keresse őket, nehogy valami bajuk essen. Mára megpróbálok helyettest keríteni. Az anya elment, a főnök még sokat töprengett a hallottakon. Előbb elkeseredett, _ Itt már minden megértés- keresés hiábavaló, egészen más világból beszél a hölgy. Újabb telefon a felettes szervhez, vajon mi a véleményük. * * * — Igen, kedves uram, de hát a szabály, az szabály. Én nem fizethetem ki a saját zsebemből! Hogy nem a pénzről, hanem az eljárásról van szó? A kedves vezetőnő tájékoztatott már minket az esetről, és a kedves kollégák is helyeslik a döntést. Tanulja meg a kedves szülő a rendet! Hogy nincs pénze? Ja kérem, úgy, látszik, a kedves mama megfeledkezett a családtervezésről, az előrelátásról meg a beosztásról... A főnök lecsapta a kagyaztán egyre inkább felháborodott az óvoda vezetőjének viselkedésén. Fölemelte a kagylót, tárcsázta az óvoda számát. Finomkodó női hang jelentkezett. Nem. is tagadta, hogy elküldte a kicsiket. Magabiztosan, fennhéjázva beszélt. Hiába volt hivatkozás a humanitásra, hogy éppen ilyen intézménynél nem szabad erről sohasem megfeledkezni, ő csak mereven hajtogatta, »a szabály, az szabály«. Erezhető volt, egy pillanatra sincs lelkiismeret-furdalása. Itt is ugyanaz a finomkodó modor! Milyen könnyű egy — a stílus után ítélve is — kényelmes, jól megfizetett, egy- gyerekes vagy gyerektelen, fontoskodva megteremtett világból »kibírálgatni«, »?«okoskodni«, tanácsokat osztogatni! És közben eszükbe sem jut, hogy a kicsik most merre csatangolhatnak, mi lehet velük, mit ehetnek? Kavargóit a gyomra. Családjukban ö volt az utolsó gyerek, a hatodik. Gombos Jolán Az iskola udvara egyszerű. Néhány fa áll csak ott, a kert végesincs elkerítve. A fa alatt színes műanyagborítású asztalkák, apró székekkel. Huszonhét székkel. Az épületben az egyik tantermet kiürítették. Ott helyezték el az összecsukható ágyakat s azt a néhány játékot, amellyel a gyerekek játszanak. Ez az óvoda. Horvátkúton először 1969 nyarán nyitottak idényjellegű napköziotthonos óvodát. — Június 2-án hozták az asszonyok a kicsiket mondja Nemes Vinczéné, az óvoda vezetője. Nem szakképzett óvónő, de szereti a gyerekeket, egész lényéből a törődés, az aggódás árad. — Kényelmesen elférnek az óvodában? — Ha esik az eső, szűkölködünk, nehéz az apróságokat egy teremben tartani. Egyéb ként jól megvagyunk itt. Még mindig jobb, mintha a földekre vinnék a gyerekeket, vagy a nagymama vesződne velük otthon. Négy éve kérvényeztük, hogy legalább nyárra engedélyezzék, s most kaptuk meg... Augusztus 30- án zárjuk az óvodát. Várhegyi Margit halk szavú lány. Sopronban tanul az óvónőképző intézetben, gyakorlati idejét tölti most Hor- vátkúton, egyébként Marcaliban lakik. —Már nekem is mondták az asszonyok a faluban, hogy szeretnék, ha legalább a tavaszi munkák meg az őszi betakarítás idején is működne az óvoda. Ez fölmérhetet- len segítség lenne, s jobban menne a határban is a munka. A tanácselnök elvtárs azt mondta, fontolóra veszi, s ha lehet, teljesíti az asszonyok kérését. — Hasznosítja az iskolában tanultakat? — Részben, bár nagyon az elemi dolgoknál kell kezdeni. A gyerekek nem szokták meg egymást és az ilyen jellegű közösségi életet. Tízórai előtt mesélek nekik, kirándulni viszem őket. Két és fél évtől hatéves korig vannak itt gyermekek, a nagyobbacskák dajkálják a kicsiket. Az udvar egyik sarkában a kisebb fiúk homokoznak. A nagyobbak összekapaszkodva »harcosat« játszanak. A kislányok félrehúzódva foglalatoskodnak egymás hajával, kötényével. — Látja — fordul hozzám Nemes Vinczéné —, a huszonhét gyermekből húsznak a tsz-ben dolgoznak a szülei. Nagy szükség volt erre az óvodára. — Nincs elég' játék, amint látom. A tsz szánhatna erre is néhány forintot. — Meg is teszi, segít, amiben csak tud. Holnap hoznak két kocsi homokot megint, s nemsokára kapunk játékot is. Horvátkúton tizenötezer forintot fordított a községi tanács a nyári óvoda fölszerelésére. Van vízvezeték az épületben, viszonylag nagy a konyha és van két kisebb éléskamra is. A konyhában tisztaság, rend. Aznap tízóraira vajas kiflit teával, ebédre paradicsomlevest, fánkot és gyümölcsöt, uzsonnára májkrémes kenyeret és limonádét kaptak a gyerekek. A kisfiúknak tetszett a nagy kék kocsi, amellyel jöttünk. Övó nénje, ez milyen autó? — faggatták Várhegyi Margitot. — Nem óvó nénje, gyerekek — igazítja ki a gyakorló óvó néni a tágra nyílt szemű apróságokat —, hanem »óvó néni, kérem ...« A gyerekek sokáig integettek a kék Volga után. Bán SOMOGYI REPLAP Kedd, 1969. 0
