Somogyi Néplap, 1969. június (25. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-06 / 128. szám

Kis vonaton Táskára Amikor a gépkocsi kerekei átzökkentek a keskeny sínpá­ron nem gondoltuk hogy ez a szinte játékvomatpálya milyen fontos szerepet tölt be a köz­ség életében. A kis eldugott fa­lu, ahogy a táskaiak emlege­tik, s tegyük még hozzá: poli­tikailag, gazdaságilag elmara­dott falu, festői környezetben, mindentől elaártan létezett évtizedeken át. Amint az eső­zés, vagy a zimankós idő be­köszöntött, búcsút mondhat­tak a külvilágnak. Elhúzód­va, távol a világ zajától, nap­ról napra színesedő, változó arculatától, ólftek Táskán. Egyetlen menedékük és olvas­mányuk a biblia volt Igaz, ha valamelyik lányt ►»kilopták« a a pártájából, vagy egy legény bekötötte egy falubelinek a fejét három napig tartó la- kodolmat csaptak. Megadták, ami ilyenkor megjár. Még né­hány éve is eredeti táskái mennyegzőt rendeztek itt De valahogy — különösen a fiatalabbak — érezték: az idő foga kikezdte régi szokásai­kat. Kevés ami van, jobb len­ne beengedni a faluba a világ zaját Ahhoz viszont út kell meg jármű. A bekötő út so­káig váratott magára, de a kis vonatot megkapták. 1956. jú­lius 10-én fölavatták, azóta tesz jó szolgálatot a falube­lieknek. A kis vonat története azonban különös. Tíz évvel ez­előtt a híreket a jövőt hozta Táskára, meet, aki erős és mozdul a két keze, azt elviszi a faluból. A Balatonboglári Állami Gazdaságba, Csiszta- pusztára, Öreglakra, a Vízügyi Igazgatósághoz, Balaton feny­vesre.- Több mént kétszázan (a köz»ég lakóinak száma 832) in­dulnak reggelente más vidék­re dolgozni. Nyáron ez még emelkedik az idénymunkák miatt. Aztán a fiatalabb ku­bikosok kerékpárral, motor­ral is megteszik az utat. Nap­közben nemigen találsz ott­hon fiatal, életerős embert. De mégis. Egyet mindig. László Ernőt, a vb-elnököt — Mondja, elnök elvtárs, milyen község Táska? még az órára is, amikor vala­mit kapott vagy saját erejé­ből megépített a falu. Szorgal­masak és örülnek az új létesít­ményeknek. 1960-ban körzeti orvosi rendelőt, könyvtárszo­bát, párthelyiséget építettünk mi magunk. Százharminc két­ezer forintba került. 1964-ben italboltot és vegyesáruboltot nyitottunk. Nagyon sok társa­dalmi munkát végeztek az em­berek. S végül a legnagyobb öröm, 1968. október 5-én föl­avatták a köves bekötő utat. Munkaszerető, a munkát be­csülő emberek laknak Táskán a műveltség tekintetében azonban van még pótolnivaló. Igen, de ha azt nézem, hogy ötvenhat tévé és százhatvanöt rádió van a faluban, s több mint száz újságelőfizető, ak­kor reménykedhetek, egyszer... Kétszáznégy család él Táskán. László Ernő reménykedik. De vajon ugyanilyen bizako­dó-e a termelőszövetkezet el­nöke? Vajon Gadányi Márton hogyan látja faluja jövőjét? — En itt születtem. Éltem a nincstelenségben, és dolgozom most. A táskái Rákóczi Tsz- nek kétszázhat tagja van. Az Horváth Gyuri bácsi pásztor­évekről mesék átlagos életkor, sajnos, ötven­nyolc év. Azokra, akikké’ együtt dolgozom egy panaszos Az utolsó szalmatctős -tanti -. menjen el Tomisáékhoz, kér­dezze meg a házigazdát, meg­élhet-e a tsz-ből. Tomisa Sándorék háza a fa­lu szélén van. Gyönyörű épü­let. Rendezett, tiszta udvarral. A gazda éppen akkor fordult be a Zetarral, amikor nézelőd­tünk. — Tudják, miből lett ez? — mutatott a házra, miközben kezet fogtunk. — Egy kis sár­kunyhóból Mert az én csalá­dom itt él, mióta az eszemet tudom. Apámmal meg nyolc testvéremmel, amikor kilábal­tunk a szegénysorból, nekilát­tunk elbontani a viskót. Most mindenem megvan. Traktoros vagyok a tsz-ben, szépen ke­restem. ha többet dolgoznék, még többet keresnék. Negy­venihat forint húsz fillért kap­tam részesedéssel együtt egy munkaegységre, és kilencszáz- hatvamat teljesítettem. Sokat fejlődött a kis falum. Régien se, meg most se vágytam el in­nét., Csak egy hiányzik, a gye­rek A feleségemnek meg ne­kem is. Kocsink van, házunk is van, csak a sors egyet nem adott meg, a gyereket... Gyerekek. Mit csinálnak a faluban a fiatalok? Kihasznál- ják-e a szerény lehetőségeket is. Szívügyük-e Táska feléb­resztése. Aikarnak-e változást ők is. Sajnos, nem. Amint So­rúk Imrétől, a helybeli KISZ- szervezet egyik tagjától meg­tudtuk, alig több a semminél, amit Táskán csinál a KISZ. Harmincegy tagot számlálnak és megveszik a bélyeget. Nyá­ron futballoznak, télen sak koznak meg ping-pongoznak Időnként táncos összejövetelt szerveznek, no meg fölszálinak a kisvonatra. Az este, amelyet otthon töltenek, valóban sem­mire sem elegendő. Őket hiá­ba kérdezném, fejlődött-e a község, hiányos, felületes vá­laszt kapnék. Ahhoz jobban kellene törődni Táska ügyei­vel, lelkesebben kellene le- szállni a kis vonatról. Horváth Gyuri bácsi hetven­hét éves. Feleségével együtt egy takaros kis házban él Amint benyitottunk, éppen a Népszabadságot böngészték. — Sokat tetszik olvasni? — Sokait. Régen, amikor a réten pásztorkodlam, áztam, fáztam, igen akartam olvasni. De nem jutott más, mint a nyakamba jégeső. Kitűnően végeztem én a három elemit annak idején, örültem annak is. Ügy alakult, hogy a sze­gény ember is vihette valami­re. Nézem a tévét és pótolom az olvasást is. Felneveltem a fiaimat, s minden köszönetén! ezé a világé, mert ez igazsá­gos világ. Táskára rá se lehet ismerni, higgye el. De talán csak az tudja igazán értékel­ni, aki látta a nyomort, a sö­tétséget is. Nyugodtabban ha­lok meg így, minthogy a jég­eső vert volna el. Táskáról sokan elmennek. De ahogy az ottmaradottak szépíteni akarják falujukat, várják haza az elvándorolta- kat, bizonyosak vagyunk ab­ban, a kisvanat is visszahoz­za a fiatal, dolgos embereket szüleik örökségébe. Bán Zsuzsa A filmfelvevő gép vetélytársa Nemrég megjelent a filmfel­vevő gép veszélyes vetélytársa: a hordozható képmagnó. A ké­szülék videomagnetofonnal összekapcsolt miniatűr tv-ka- mera. Áramforrásként két hat­voltos szárazelem szolgál, amelynek energiája egy mun­kaórára elegendő. A képfelvé­tel megkezdéséhez csupán egy gombot kell megnyomni a tv- kamera fogantyúján. A képfel­vétellel egyidejűleg a készülék a tv-kamerán elhelyezett mik­rofon révén a hangot is rögzí­ti. Nyomban a felvétel után, a videomagnetofont a tv-készü- lékhez kapcsolva, visszajátsz­ható a képfelvétel. A video- magnetofon 400X116X92 mil­liméter, 6,5 kilogram súlyú. A kis vonat, amely elviszi a faluból a dolgos embereket. JEQYZETLAPOK A felszabadító mozdulat Csak egy apró mozdulat és mégis mennyi eredményt szülhet. Első vagyunk, olvasás- a stádiumban, osztályban órán, abban amikor már kezdenék az első betűk szó'taggá összeállni. Mintha újra tanulnának be­szélni a gyerekek, megkínlód­nak az eredményért. Minden első osztályt tanító nevelő is­meri ezeket az izzasztó és mé­gis szép órákat. Sok tanulónál az átlagnál is nehezebben megy az összevonás. Erőlköd­ve, nagy akarattal gyűrkőznek a nem is kicsi feladatnak. Sanyinál, az egyik tejfelsző­ke gyereknél fedez föl a tanító valamit. Ahogy ül a padban. a könyve fölé görnyedve, muta­tóujját a szája elé tartja, mint aki fél a szótag kimondásától. Egy mozdulat, a tanító gyen­géden elveszi a fölösleges, gát­ló tényezővé vált ujjat, és Sa­nyi az osztály legnagyobb cso­dálkozására hangosan kimond­ja a szótagot. A tanító később azt veszi észre, hogy Zitának a lába kalimpál olvasás köz­ben. Figyelme megoszliK a könyv és az elérhetetlen tá­volságban lévő padló között. Másnap a tanító a gyerekek megrökönyödésére egy apró, összeszögelt magasítót hoz be az osztályba. Zita lába ettől kezdve nem kalimpál, olvasása fejlődik. Erzsinél a helytelen testtartás okoz gátlást. A taní­tó rendszeresen figyelmezteti. Ezek apró dolgok, a lényeg a módszeres, sokoldalú szem­léltetéssel színesített tanítás, de ezek a kis megfigyelések, s az ezeket követő »felszabadító mozdulatok« nagyban segíthe­tik a tanítás eredményességét. I Néha megle- Fényképész' pik a vidéki 3,2 I iskolákat. Jön­„„-.xili nek villanós osztályban j masinájukat kezükben hozva. A tanítót ál­talában bosszantja megjelené­sük, kizökkentik az óra mene­téből. egyszóval nem fogadja őket túlzott szimpátiával. Leg­utolsó megjelenésüknek azon­ban köszönhet valamit. A fényképész az állványok­kal foglalkozik, a vele lévő nő a gyerekek haját fésülgeti, hogy ne álljanak kócos hajjal, kakastaréjjal a lencse elé. A tanító egyenként szólítja ki őket a reflektorfénybe állított padba, ahol háttérként egy szí­nes falitérkép függ. Hangosan mondja a névsort: Bálint. Bé­kéi. Dénes Jancsi, Fábián Pi­roska. Jakab, Kalmár Zsófi... És akkor hirtelen rádöbben, hogy a gyerekek egy részének a teljes nevét mondja, becéző formában, másoknak csak a vezetéknevét ejti ki. Az utób­biak a gyenge tanulók. A taní- tóban^ tudat alatt harapódzott el a jfelen esetben nagyon ká­ros szubjektivitás. A következőnapon már min­denkit Jancsinak, Erzsinek szólít, és igyekszik nem egy, de több fokkal intenzívebben foglalkozni ezekkel a gyere­kekkel. Sokuknál nem várt eredménnyel. Aztán óralátoga­tásoknál, bemutató tanításokon tapasztalja a hibát más neve­lőnél is. Arra gondol, milyen jó lenne, ha mindegyiknél ilyen önvizsgálatot hozna a sokszor szidott fényképészek megjele­nése. Leskó László „Robotúj ságíró" Kutatásoknál és fordítá­soknál már eddig is sikerrel alkalmazták az »elektronikus agyat« — s íme, most meg­jelenik a »robotújságíró■*. A programozás új technikája, amelyet az Egyesült Álla­mokban a lapszerkesztők szö­vetségének (ANPA) intézeté­ben dolgoztak ki, lehetővé teszi, hogy egy elektronikus készülék »elolvasson« bár­milyen hírügynökségi jelen­tést, lerövidítse azt, mégpe­dig a szerkesztő által a min­denkori szempontok szerint megállapított terjedelemben. A tudósítást betáplálják a gépbe, az a szöveget számok­ká alakítja át, és matemati­kai formulák segítségével megállapítja a fontossági sor­rendet, majd »tálalja« a rö­vidített szöveget a kívánt terjedelemben. Ez a röviditési technika ki­tűnően alkalmazható hírügy­nökségeknél, amelyek ily módon képesek lesznek so­rokra kiszámított anyagot to­vábbítani a lapokhoz asze­rint, hogy azok mennyi hely- lyel rendelkeznek hasábjai­kon. Zenés fogadás Londonban Halász András, a londoni magyar nagykövetség kulturá­lis attaséja szerdán este foga­dást adott Zalatnay Sarolta legújabb londoni lemezének megjelenése alkalmából. A nem mindennapi fogadáson a londoni magyar nagykövetség patinás épülete az angol beat­zenéi élet valóságos fesztivál­jának színhelyévé vált. Meg­jelentek teljes számban a vi­lágszerte ismert népszerű együttesek — a MŰVE, az Amen Comer, a Nerd, az Equals és a Taste tagjai, va­lamint Peggy Mount, Billy Davis, Fraser Hines, Doroorty Squires, Chris Barber éneke­sek, illetve színművészek, ott voltak az angol lemezforgató cégek vezetői, a londoni lapok képviselői. A zenés fogadáson Zalatnay Sarolta édesanyja is megjelent. Eljött a Londonban tartózkodó Almássy Zsuzsa, a 18 éves mű- korcsolyázó bajnoknő is, ugyancsak a büszke mama kí­séretében. Fekete — fehér — Ha sarkítani akarnám, azzal kezdeném, a falu törté­netében idén május 1-én volt az első társadalmi szertartás. De nem ezzel kezdem. Táska politikailag és gazdaságilag, valamint erkölcsileg is elma­radott község volt. Nádfedeles házak, zárkózottság. Most néz­zen szét Hírmondóban talál nádat a háztetőkön, a kis ab lakok is megvilágosodtak. Volt olyan év, például 1958, amikor harminchat ház épült föl. — Mondhatnánk úgy, hogy a szélesedő ablakokból távolabb­ra tekinthetnek az emberek, hogy kivilágosodott a falu is? — Feltétlenül. Nézze, tíz-ti- zenk't év a tudatformálásban roppant rövid idő, de ha lé­pésről lépésre jegyezzük utun­kat, bátran állíthatjuk, van mire visszanézni. Tettünk vala­mit. 1958-ban villanyt kapott a község, megjelent a rádió, es­te is lehetett olvasgatni. Majd­nem minden táskái emlékszik szavam se lehet, mert szíwel- lélekkel ezért a tsz-ért tesz­nek. Bizony megéltünk sok szűk esztendőt is. Zártunk 21.50-nel. Valahogy mégis ki­tartottak. 1968-ban 32 forirt 20 fillér volt a munkaegység érté­ke. Ez az esztendő mosolyt va­rázsol az emberek arcára. Jó az idő, ’a tököt, a mákot, a dinnyét már kipalántáztuk. A hatvan katasztrális hold kerté­szetből ötven holdon dinnyét ültettünk. Ebben bízunk na­gyon. Tavaly majd egymillió forintot forgalmaztunk a har­mincholdas kertészetből, úgy gondolom jogos az örömünk 1969-ben. Burgonyát, cukorré­pát, sárgarépát ültettünk még jelentős az állatállományunk eddig 160 hízott marhát értéke-! sítettünk, s körülbelü négyszáz sertésünk van. De hát körül vagyunk véve állami gazdasá­gokkal, elszippantja itthonról a munkaerőt, mi meg, időseb­bek ittmaradunk »a segíts ma gadon«-vigasszaL De azért T elefonált az öcsém: el­halasztja az esküvő­jét. — Miért? — Nem értem! — hebegtem. Megkedveltem az ifjú arát. összeillenek. Azonkívül elég nehezen in­téztem el a szabadságomat a mennyegző napjára. Tanú lettem volna. A vidéki ro­konságot is felcsődítettük ... — Mi történt hát? — Fekete-fehér lesz! — mondta. Dermqdten bámultam a kagylót. Előfordul, hogy a nagy boldogság elveszi az ember szép elméjét. — Jól vagy? — kérdeztem, bár nem akartam fölöslege­sen ingerelni. Közben lázasan kutattam emlékezetemben, előfordult-e a családbon elme- betegség vagy tudatzavar. Valami fölrémlett nagyanyám elbeszéléseiből. Bizonyos Hanzi bácsi, aki tekintélyes városi tanácsnok létére el­ment tengerésznek, faképnél hagyta családját, három szép gyermekét és hitvesét, ö volt az egyetlen kimutatható bo­lond. Vagy mégsem...? — Miért ne lennék jól? Sőt, nagyon is jól vagyok! — ütközött meg öcsém. — Csak az a bökkenő, hogy csúszik az esküvő, s elvész a beutaló. De hát... Tehát lesz lakodalom, csak... — Miért kell elhalasztani? Nem értem! — Mondtam már. Igen — nem! A kerületünk veté’ke- dik! Az »Asszír-babiloni ék­írás hatása a rovásírásra és viszont« asztalnál a fővála­szoló második segédje leszek! Na, búcsúzom, még meg kell vizsgálnom a margitszigeti sírkövet... — Várj! — rikkantottam. — Mi lesz a násznéppel? — Intézkedj! Te vagy a násznagy! — mondta. — Mit szól az esküvő el­halasztásához a jövendőbeli? — kíváncsiskodtam tovább. — Nem mond semmit, hi­szen a fekete-fehérről van szó! »Hű, milyen ravasz ez a jövendőbeli!-« — gondoltam, de efölötti elmélkelésemet megzavarta az asszír fővála­szoló második segédjének, a vetélkedő fölkent mágusának (civilben gyógykovács) lelke­sítő szónoklata. Jaj neki, ha lemarad! Lógó orral sompo­lyogna majd, s az emberek tudni fogják: képtelen volt megmondani, hogy Árpád apánk idejében hány sátor állott azon a helyen, ahol ma a Nadrággomblikasztó V. raktárai roskadoznak ... — Majd intézkedem, öcs- kös... — szakítottam félbe, már csak azért is, mert a kagylót markoTó tenyerem el- zsib'oadt és elhangzott a va­csorára szóló felhívás. Aztán lezajlott a mi kerü­letünk vetélkedője. (Az öcsé- méké még nem.) És tegnap, amikor a szenesembernek szégyenlősen markába akar­tam csúsztatni a borravalót, végigmért és imigyen szólt: — Ezt a kerületei nyolc másodperccel lepipáltuk. Azt képzeli, hogy ezekután elfo­gadom? Hát, ez rdár eredmény. A zsebemnek. Csonkaréti Károly SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1969. június 6.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom