Somogyi Néplap, 1969. június (25. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-20 / 140. szám
,JHosaLq teqqeí Munkások utaznak a hajnali vonaton a város felé. ' Sokan fejüket a fatámlának hajtva bóbiskolnak, kezük a szíjon lógó kopott aktatáskán, még álmukban is vigyáznak rá. Párát lehel a hajnal. Az ablakok szürkék, alig mutatják az elsuhanó, zöldben tobzódó mezőket, a leveleikbe dermedt fákat. Né- hányan beszélgetnek. Különösen egy kerek képű, középkorú férfi igyekszik érdekeseket mondani. A kígyóról mesél, ami bemászik az alvó ember száján. Csak a gőzölgő tej illata csalogatja elő. Emlékszem gyerekkoromban gyakran hallott, s mindannyiszor megborzongató történetre. Figyelem a társak reagálását. Az arcokon mosoly ül. Jó ízű, reggel ritkán születő mosoly ez. Valaki hangosan ki is mondja a véleményét: — Mesében van talán ilyen, a valóságban nincs. A kerek képű nem számított ellenvetésre. Bizonygatja igazát. Majd amikor látja, hogy nem hisznek neki, s meséjét a még ma is ható babona számlájára írják, már szemtanúként meséi i az esetet: — Láttam, ahogy fejjel lefelé állították az embert... A Feri bátyámat... Most már nem szólnak, csak a mosoly terül szét egyre inkább az arcokon. A kerek képű egy ideig még beszél aztán elbizonytalanodik. Nem ért valamit. Egész nap őrzöm a reggeli mosolyt. (1. 1.) Negyedévente hatezer pár férficipő (Tudósítónktól.) Felsőrészkészítők, tűzőnők és cipészek szorgos- kodnak a Kaposvári Bőripari Ktsz Latinka Sándor utcai műhelyeiben. A mostanában divatos betétes cipők gyártására álltak rá a cipészek. Nemcsak Somogynak, hanem a környező megyék cipőnagykereskedelmi vállalatainak is dolgoznak ezekben a hetekben. Negyedévente csaknem hatezer pár cipőt készítenek. A tapasztalatok arról tanúsHollenbaeh János az orr vány oló gépen dolgozik. Szürke-fekete színű cipőket készítenek a műhely munkásai. kodnak, hogy elégedettek velük a vevők. Vigyáznak ugyanis a műhelyben arra, hogy megfelelő minőségű cipő kerüljön le a szalagról. Ezt a törekvésüket segíti a nemrég beállított orrványoló gép is. 0 SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1969. június 20. Elfoglaltság és művelődés pedig nem ritkáin a hétvégi táncot. Ha nincs FALUSI EMBEREKKEL BESZÉLGETVE gyakran visszatérő probléma az elfoglaltság. Nemrég a szövetkezeti szocialista brigádok vezetőinek értekezletén is felbukkant. A földművelő ember este tér. meg családja körébe, fáradt, pihenni vágyik. Leginkább a pihenés passzív fajtáját, az alvást választja. Más alkalommal is a készet, az adottat fogadja el, ha bekapcsolja a televíziót. Pereg a műsor, nem is kell nagyon odafigyelni. Közben megbeszélhetik a család gondjait, a másnapi tennivalókat. Könyvet csak a téli időszakban olvasnak — mondták néhányan. Ezt sem nagy meggyőződéssel. Haladni a korral minden téren — ma még nem mindenki igénye. A mezőgazdaságban is változnak a módszerek. Űj eljárásokat fedeznek föl, amelyek jobbak az előzőknél, de ugyanakkor az ember számára feladatot jelentenek: az új módszert meg kell tanulni. Az átállás néha nem is könnyű Egy ízben középkorú emberrel beszélgettem. Bevallotta, hogy nem olvas szakkönyvet. Szerinte csak azoknak kell képezniük magukat, akik irányítják a tsz munkáját. Így aztán feladatának annyit érez, hogy elvégezze a kapott munkát, semmi többet. Csakhogy ehhez a munkához is egyre több kell, s eljön az idő, amikor már nem lesz elég a hosszú évek rutinja. Az ember könnyen felejt. A már megszerzett ismereteket is rekonstruálni kell időnként. Enélkül a valaha tudott ismeretanyag egyre csökken. , A tanulás a művelődésnek azonban csak egyik ága. A falusi emberek a lehetőségekre)! is beszéltek. A városi ember könnyebben talál igényének megfelelő kulturálódási módot. Falun elzártnak érzik magukat ezektől. Kétségkívül fennáll ez a probléma. Kérdés azonban, ki mit tart művelődésnek. A beszélgetésekből néha az derül ki, hogy sokan a szórakozás fogalmát cserélik fői vele. S a szórakozás fogalma alatt baráti körben való iszogatást, néha kártyázást értenek. A fiatalok körében a faluban megfelelő ember, aki összefogja őket, akkor valóban erre korlátozódik a »művelődés-«. Egy ember jó szándéka azonban gyakran nem elégséges. Még kevés az arra irányuló törekvés, hogy ne csalt a pedagógus legyen ez az ember. A falu értelmiségéhez tartoznak a szövetkezetekben dolgozó agro- nómusok, üzem-vezetők is. Igény van az ő tevékenységükre is. Ezt ismerte föl a Keszthelyi Agrártudományi Főiskola, amikor hallgatóit nemcsak szakmai feladatok elvégzésére küldte ki, hanem a kulturális tevékenység fölmérésére és segítésére is. A szövetkezeti szocialista brigádok értekezletén vendégként részt vevő üzemi küldöttek rávilágítottak arra, hogy kellő szervezéssel munkaszünetekben vagy közös tevékenység végzése közben is lehet beszélgetni egy- egy érdekes könyvről vagy a televízióban látott színműről. Meg kell találni azokat a formákat, amelyek alkalmasak a falusi ember művelődési lehetőségeinek szaporítására. Az elfoglaltság csakugyan jelentős visszahúzó tényező a falusi emberre vonatkoztatva. Az üzemi szocialista brigádok képviselői azonban bébizonyítolták, hogy a több műszakban dolgozó munkásnőknek sem több a szabad idejük. Példának hozták, hogy az egyik női brigád több irányú elfoglaltsága mellett is megtalálja a lehetőséget, hogy az író— olvasó találkozón teljes létszámban vegyen reszt, vagy együtt menjen moziba. IGÉNYRE AZONBAN NEVELNI KELL. Nem adhatunk a hetvenéves anyóka kezébe bonyolult arvotsi könyvet, mint ezt az egyik faluban a könyvtáros tette. Az egyéni bánásmód elve itt is érvényesül. A falusi népművelőknek ismerniük kell az embereket, s tudniuk kell fejlődésüket biztosító szellemi termékekkel ellátni őket. Ugyanez vonatkozik természetesen a nagy fórumokra is: a televízióra, a rádióra. Nagy munka, de megéri a fáradságot. L. L. A pincér választ a vendég helyett ? SZÍNHELY: CSURGÓ, CSOKONAI ÉTTEREM _ EBÉDIDŐBEN Zuhogó esőben érkezünk az étterembe. Minden asztal foglalt, így a terem sarkában húzódunk meg. Az egyik pincér ördögi gyorsasággal ott terem, s megkérdezi: — Miért állnak itt? Ha nincs hely, várjanak kint. Végre amikor kaptunk helyet, étlapot nem adtak. A pincér háromféle levest sorolt fel, és sűrű gesztusokkal siettetett mindhármunkat a választásban. El is hamarkod- tuk a döntést. A tejfeles zöldbableves helyett liszttel behabart, ehetetlen pépet tettek elénk. , Pontosan tizenegy percig vártunk, míg hajlandó volt meghallgatni, mit rendelünk második fogásnak. Egy kelkáposzta-főzeléket kértünk feltéttel, egy pirított és egy rántott májat. Erre pincérünk előadta, hogy inkább pirítottat hoz a lántott máj helyett, mert hamarabb elkészül. Körülbelül háromperces vita után belátta, hogy nem állok el a rendeléstől, hát beleegyezően legyintett. Egy kicsit zavarban voltam, mert eddig úgy tudtam, hogy az a la’carte étkezés étlap szerinti választást jelent. Talán megváltozott, s újabban a pincér dönti el, hogy melyik vendég ruhájához, arcához milyen étel illik? Eltelt húsz perc. Vártuk, csak vártuk az ételeket. Egy másik pincér érkezett asztalunkhoz, s három rántott májat tett elénk — megértő és készséges volt, mert reklamálásunkra kettőt visszavitt a konyhába. S akkor jött ismét a mi pincérünk. Ugyanaz a két máj a kezében. Ismét asztaltársaim elé tette. Ekkor a dühtől már az étvágyunk is elment. Kollégájához hasonlóan ő is visszavitte a két májat, s egy pirított májjal jelent meg. Azt szinte mesz- sziről hajította az asztalra. Harmadik asztaltársamat kiverte a víz. Megkérdezte a pincért, ő már nem kapja meg a kelkáposztát? Válasz: — Nem — azután félig háttal az asztalnak ennyit mondott a pincér: — a kelkáposzta másnapos, nem szolgálhatjuk feL (Horváth) TÍZ ÉVE a mozgalomban K reol bőrű, vékony fiatalember. Huszonhét éves, és azt mondja, hogy öreg KISZ-es. — Véletlenül lettem kárpitos, mindig technikumija vágytam — kezdi a beszélgetést Fehér Gyula, az Asztalosipari Ktsz kárpitosrészlegének KISZ-titkára — Maszeknál tanultam szakmát és akkor osztálytársaimmal együtt KISZ-lag lettem. Később mint szakmunkást megválasztottak vezetőségi tagnak. KISZ-titkár 1965 óta vagyok. Alapszervezetükben van segédmunkás és olyan is, aki jelenleg egyetemre jár. Nincs klubhelyiségük, mégis igen értékes munkát' végeznek. — Szellemi vetélkedőket rendezünk, selejtező nélkül vettünk részt szakmai versenyen — és második helyezést értünk cl. Négy hete az idősebb munkatársak részvételével ellátogattak a nagykanizsai bútorgyárba, s hasznos tapasztalatokkal tértek haza. A fiatalok kiválóan szervezték meg a kirándulást — mondják a munkatársak. Fehér Gyula nem tett le a továbbtanulásról. Az idén érettségizik a közgazdasági technikumban. — Egyszer már elkezdtem, de nem volt mögöttem, ami hajtott volna. Akkor megfogadtam, nem engedek magamnak lazítást, és egy évvel később ugyan, de levizsgáztam. Sőt folytatom: még a szóbeli előtt sikeresen felvételiztem a marxista esti egyetemre. — A felesége mit szól a sok elfoglaltsághoz? — Már megszokta, és sokat segít nekem. Van egy kislányunk és várjuk a második babát. P.emélem, fiú lesz — m.osolyodik el. Beszélgetésünk eddig egy csöndes irodában folyt, most lemegyünk a műhelybe. Szapora öltögetéssel varrja a vásznat, mozdulatai gyorsak, pontosak. — Eléggé kikészíti a kezet — mutatja tenyerén a vágásokat. — Itt a műhelyben tanulófelelős vagyok, munkám melleit két fiúra is felügyelek. Régóta szeretném tudni, hogy a’ kárpitosok miért vették régen a szájukba a szögeket. ■— így gyorsabban dolgoztunk — mondja, majd elmagyarázza. — A fogunkkal illesztettük a kézbe a szöget. — Már én sem csinálom, nekik pedig — fejével a tanulók felé int — egyáltalán nem engedem. Egészségtelen. Inkább tanulják meg a dobozból gyorsabban kivenni. F. É. i A többiek megrángatták a i karját. 1 — Gyere! — szóltak. — 'Menjünk innen, mert könnyen 1 rajtavesztünk. | Wolf nem válaszolt, mintha tudomást sem vett volna ró- 1 luk, hanem egyszer csak elin- 1 dúlt az állomásépület felé. Azt 'gondolta: Legalább csak annyit, 'hogy meggyőződjek, vajon biztonságban fel tudott-e szállni a vonatra? Óvatos leszek és ravasz, mint a róka. Nem megyek közel a vonathoz, se a forgalmi irodához, és ha látóin, hogy fönt van, már for- , dúlok is vissza. ► A többiek dermedten nézték Wolf távolodó alakját, amely fényesen imbolygott a reggeli napsütésben, mint valami látomás. Nem mertek utána kiáltani. A vasúti raktárnál egy ember arca villant meg. Wolf önkéntelenül odanézett, mintha valaki odafordította volna a fejét. Sovány, fehér arc nézett rá . hideg tisztasággal. Wolf megborzongott. Megtorpant, mintha eltévesztette volna az irányt. Azt gondolta: Ez az az ember N.-ből, akinek a vermében megtaláltuk a fegyvereket. Nem tévedek. Tudom, hogy nem tévedek, ő az. Kék kötény lógott előtte. Egész világosan előttem van az akkori arca. Megütöttem és ő majdnem összecsinálta magát félelmében. A fehér, hosszúkás arc elindult feléje. Wolf ahhoz már tűi messze volt a váltóháztól, hogy feltűnés nélkül visszafusson a többiekhez. Föllépett a vonatra. A másik oldalon leugrott és a nádas szélén a ki siklott tehervagonok felé szaladt. Egy pillanatra megfordult és látta, hogy a fehér arc makacsul követi. A vagonok mögött kifújta magát. Azt gondolta: Nem baj. Most már nincs más választásom, minthogy megküzdök vele. Várt egy kicsit, atzán bevetette magát a nádasba. Tudta, csak ott van reménye arra, hogy feltűnés nélkül elintézze a fehér arcút. Hamarosan rátalált egy félig már benőttt vízi folyosóra, amely valamikor horgászstéghez vagy fürdőházhoz vezető kijárat volt, de az építményből már csak a lábazatok voltak meg. A fatuskók korhadozva, zöldmohásan álltak ki a vízből. A pallókat az idők folyamán feltüzelhették. Kis idő múlva a vízi folyosó bejáratánál megjelent a fehér arcú. Wolf úgy látta, hogy kés van a kezében. A küzdelem nem tartott sokáig. Wolf az első csapással leütötte a fehér arcút, s az ledőlt a sekély parti vízbe. Az iszapból felszálló kis buborékok ezrei pattogtak szét körülötte. Wolf az öklével még néhányszor rácsapott a fejére, majd az eszméletlen testet nagy erőfeszítések árán ráiga- zította a fatuskóra. Azt gondolta: Nem fontos, hogy belefulladjon a vízbe, bár biztos vagyok benne, hogy megérdemelné. A fiumei vonat türelmetlenül füttvögetett az állomáson, majd hallani lehetett, hogy nagy rántással elindul. (Vége következik)
