Somogyi Néplap, 1969. június (25. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-18 / 138. szám
fl nemzetközi tanácskozás fő dokumentuma tFolytatás az 1. oldalról) réseket arra használja fel, hogy megkísérelje megosztani • mozgalom sorait, az anti- kommunizmus szolgálatában, a szocializmus, a haladó erők elleni harc szolgálatába állítja ideológiai gépezetét, s ezen belül a tömegtájékoztatási eszközöket. Az imperializmus az elmúlt évek folyamán ismételten éles nemzetközi válságokat provokált, amelyek a termonukleáris összeütközés szélére sodorták az emberiséget. Az amerikai imperializmus azonban kénytelen volt számot vetni a kialakult nemzetközi erőviszonyokkal, a Szovjetunió nukleáris potenciáljával és a nukleáris rakétaháború esetleges következményeivel. Egyre nehezebb és veszélyesebbé válik számára megkockáztatni egy új világháború kirobbantását. Az amerikai vezető körök ebben a helyzetben, anélkül, hogy lemondanának egy ilyen háború előkészületeiről, a fő súlyt a lokális háborúkra helyezik. Egyre szembetűnőbb azonban az ellentmondás az imperializmus »erőpolitikája« s az imperializmus reális lehetőségei között. Az imperializmus k ép télén visz- szaszerezni az elveszített történelmi kezdeményezést s visszafelé fordítani a mai világ fejlődését. Az emberiség fejlődésének fő útvonalát a szocialista vil ág- rendszer, a nemzetközi munkásosztály és az összes forradalmi erő határozza meg. A vietnami háború mindennél meggyőzőbben bizonyítja az ellentmondást az imperializmus agresszív tervei s az imperializmus lehetőségei között e tervek megvalósítására. Történelmi jelentősége van annak a vereségnek, amelyet a legerősebb imperializmus, az amerikai imperializmus szenved el Vietnamban. A vietnami fegyveres intervenció különleges helyet foglal el az amerikai imperializmus katonai-politikai terveiben. Az agresszor terve az volt, hogy eltiporja a szocializmus egyik előretolt állását Ázsiában, elzárja Délkelet- Azsia népei elől a szabadság és a haladás útját, csapást mérjen a nemzeti felszabadító mozgalomra, s próbára tegye. ■ mennyire szilárd a szocialista országoknak, a világ összes dolgozóinak proletár szolidaritása. Az amerikai imperializmus azonban, noha óriási tömegű haditechnikát vetett be, kénytelen volt beleegyezni a VDK bombázásának feltétel nélküli megszüntetésébe, és képviselői leültek a tárgyalóasztalhoz a VDK és a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front képviselőivel. Vajon mi késztette erre? A vietnami nép példátlan hősiessége, a VDK és a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front messzetekintő politikája, az a sokoldalú segítség, amelyben a többi szocialista ország, elsősorban a Szovjetunió részesítette a vietnami népet, az egyre fokozódó, harcos nemzetközi szolidaritás, amely mindenütt a világon, még az Egyesült Államokban is kibontakozott. A bűnös vietnami intervenció az Egyesült Államok jelentős erkölcsi és politikai elszigetelődésére vezetett, még nagyobb néptömegeket, újabb társadalmi rétegeket és politikai erőket sorakoztatott fel az imperialializmus ellen, számos országban meggyorsította a fiatalok millióinak bekapcsolódását az antiimperialista harcba, kiélezte az imperialista hatalmak ellentéteit, sőt újabb ellentéteket váltott ki közöttük. A hős vietnami nép sikerei meggyőzően tanúsítják: napjainkban egyre inkább lehetővé válik, hogy vereséget mérjenek az imperialista agresszióra azok a népek, amelyek minden eszközzel, eltökélten védelmezik függetlenségüket. szuverenitásukat és szabadságukat és széles körű nemzetközi támogatást élveznek. A Közel-Keleten nagy nemzetközi válságot idézett elő az izraeli hódítóknak az EAK, Szíria és Jordánia ellen végrehajtott agressziója. Az imperialisták, főleg az amerikai imperialisták, az izraeli agresszió segítségével szét akarták zúzni az arab államok haladó rendszereit, el akarták nyomni az arab felszabadító mozgalmat, s meg akarták őrizni vagy vissza akarták állítani közel-keleti pozícióikat. Ez azonban nem sikerült nekik. Mégis Izrael uralkodó erői, amelyek a világreakció, többek között a cionista körök támogatásában részesülnek, figyelmen kívül hagyják az arab államok és a békeszerető népek követeléseit, s nem törődnek az ENSZ határozatával, amelynek értelmében az izraeli csapatokat ki kell vonni a megszállt területekről. Folytatják a terjeszkedés és az an- nexió politikáját és szüntelenül újabb háborús provokációkat követnek el. E politika ellen fellép az Izraeli Kommunista Párt s fellépnek az ország más haladó erői. Az arab népek keményen tovább harcolnak szabadságuk, függetlenségük és nemzeti haladásuk védelmében, összes megszállt területük visszacsatolásáért, a Palesztinái arab nép nemzeti jogainak elismeréséért A megszállással szem- szeforduló ellenállási mozgalom egyre terebélyesedik, különböző formákat ölt, s egyre növekvő támogatásra talál. Az arab népek oldalán áll _a Szovjetunió, más szocialista országok, a nemzetközi kommunista mozgalom és szolidárisak velük a nemzeti felszabadító mozgalom erői, s a tőkés országok közvéleményének egyre szélesebb körei. Az amerikai imperializmus nem hagy fel a forradalmi Kuba eltiprásának terveivel. A nemzetközi jogot durván megszegve, toVább fenyegeti a Kubai Köztársaság függetlenségét, gazdasági blokádot próbál szervezni Kuba ellen, s provokációs és felforgató tevékenységet folytat ellene. A bátor kubai nép azonban kommunista pártja vezetésével, a Szovjetunió más szocialista országok, a latin-amerikai haladó erők és az egész forradalmi mozgalom támogatásával állhatatosan védelmezi szuverenitását és szabadságát, s ezzel a szocializmus előretolt állását az amerikai földrészen. Európában működik az észak-atlanti tömb — az imperialista agresszió és kalandok fő eszköze. Tengelye — Washington és Bonn szövetsége. Az Egyesült Államok, az NSZK és Anglia vezető körei az európai népek akaratával nem törődve mindent elkövetnek, hogy meghosszabbítsák e tömb életét, erősítsék szervezetét, s fenntartsák az Egyesült Államok »katonai jelenlétét« az európai kontinensen. Főképp a NATO segítségével újjászületett és megerősödött a nyugatnémet imperializmus — a háborús veszély fő tűzfészke Európa szívében. A Német Szövetségi Köztársaságban, ahol a neonácizmus és a militarizmus mindjobban erőre kap, az imperialista vezető körök a második világháború eredményeinek revízióját és számos európai állam határainak megváltoztatását célzó revansista programmal lépnek fel. Ez a politika, amely mindenekelőtt az első német szocialista munkás-paraszt állam — a Német Demokratikus Köztársaság ellen irányul, az összes európai népek biztonságát és a világbékét fenyegeti. Fontos szerepet játszanak az imperialista tervekben a Földközi-tenger térségének országai. Az amerikai imperializmus, amely jelentős katonai támaszpontokkal rendelkezik Spanyolországban, a harcoló spanyol nép akarata ellenére támogatta és támogatja a Franco-rendszer fennmaradását A Földközi-tenger térségében a politikai és katonai nyomás állandó eszközéül szolgál az amerikai 6. flotta és a katonai támaszpontrend- szer, amely veszélyezteti a népeket a béke ügyét ebben a térségben. A ciprusi helyzet többszöri kiéleződése és a görögországi fasiszta puccs az imperialisták műve, akik támogatják az ezredesek juntáját Délkelet-Ázsia, a Távol-Kelet — az egyik fő térség, ahol az imperialisták az agresszió és a háborús kalandok politikáját folytatják. A SlEATO-t, az ANZLUS-t. az úgynevezett amerikai—japán biztonsági szerződést kiegészíti, hogy az amerikai fegyveres erők tényleges megszállás alatt tartják a Csendes-óceán és az Indiai-óceán délnyugati részét Ez az egész rendszer mindenekelőtt az ázsiai szocialista országok. e térség nemzeti felszabadító mozgalmai, valamint semleges és el nem kötelezett államai ellen irányul. Az amerikai imperialisták változatlanul megszállva tartják Tajvan szigetéi, a Kínai Népköztársaság elidegeníthetetlen részét, meggátolják, hogy a népi Kína megkapja törvényes jogait az ENSZ-ben. Az amerikai imperialisták folytatják fegyveres provokációikat a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság eilen, katonailag megszállva tartják Dél-Koreát, önkényeskednek, elfojtják az ország szabadságáért és újraegyesítéséért küzdő haladó erőket. Agressziós cselekedeteket hajtanak végre Laosz ellen és provokációkat Kambodzsa ellen, hatalmas katonai támaszpontokat létesítettek Thaiföldön és ezeket szüntelenül bővítik. Erős nyomást gyakorolnak Indiára azzal a céllal, hogy az feladja az el nem kötelezettség és a független gazdasági fejlődés politikáját. Az imperialisták támogatták az indonéziai népellenes puccsot, amelynek során a kommunisták és más demokraták százezreit irtották ki. Indonézia reakciós körei folytatják a véres leszámolást, ami az Indonéz forradalom vívmányainak felszámolására vezet és azzal a veszéllyel fenyeget, hogy az ország elveszti függetlenségét. Megnövekedett az imperializmus aktivitása egiész sor afrikai országban. Az imperializmus iparkodik megállítani a felszabadító harc kibon- taíkozását, megőrizni és megszilárdítani hadállásait a kontinensen. Anglia, Franciaország, az Egyesült Államok, Nyugat-Németország és Japán imperialistái széleskörűen élnek itt a gazdasági, politikai, ideológai behatolás és leigázás neokolonialista módszereivel. Az imperializmus terveinek megvalósítása érdekében hajtott végre Kongóban (Kinshasa) fegyveres beavatkozást, reakciós államcsínyeket szervezett Ghánában és más. országokban. Nigériában az ország széttagolásának szándékával mesterkedett, a Dél-afrikai Köztársaságban és Rhodesiában támogatja a fasiszta- fajgyűlölő rendszereket, politikai és katonai támogatásban részesít reakciós és nemzetellenes klikkeket, államközi konfliktusokat és törzsi viszályokat szít. Felveszi fegyvertárába a monopóliumok gazdasági nyomását és expanzióját is. A portugál gyarmatosítók a fegyver erejével és a NATO segítségére támaszkodva igyekszenek megtartani birtokaikat. Az amerikai imperializmus fokozza gazdasági behatolását, valamint politikai, ideológai és kulturális beavatkozását Latin-Amerikában. Szövetségben a helyi reakció erőivel, olyan politikát folytat, amelynek célja az, hogy megakadályozzon más népeket Kuba példájának követésében. Szembeszegül minden olyan lépéssel, amely a gazdasági és a valóságos politikai függetlenség elérését célozza. Az amerikai imperializmus ezért terjesztette elő a »Szövetség a haladásért« programot. Ebből a célból folyamodik az uralom új, leplezett formáihoz. Politikája szolgálatába állítja az Amerikai Államok Szervezetét és az Ame- rika-közi katonai szövetséget, erőfeszítéseket tesz az úgynevezett »Amerika-közi béke- fenntartó erők« létreli ozására, igyekszik jogot vindikálni magának bármely latin-amerikai ország ügyeibe való katonai beavatkozásra, úgy, mint ahogyan ezt a Dominikai Köztársaságban és Panamában tette. Az amerikai imperialisták reakciós diktatúrákat támogatnak és honosítanak meg, részben államcsínyek útján, erősítik a szakadár tevékenységet a szakszervezeti mozgalomban, kiszélesítik befolyásukat a fegyveres és rendőri erők kötelékeiben, a népi mozgalmat sújtó megtorló intézkedéseket sugalmaznak. Közvetlenül részt vettek egyes latin- amerikai országokban a partizánellenes katonai akciókban. Az Egyesült Államok imperialista politikája azonban súlyos nehézségekbe ütközik. Nem sikerült stabilizálnia a reakciós rendszereket, és nem sikerült kieszközölnie az ösz- szes kormány beleegyezését az »Amerika-közi békefenntartó erők« létrehozásához. A »Szövetség a haladásért« program vereséget szenvedett. Más imperialista hatalmak, különösen Nyugat-Németország és Japán, szintén erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy megerősítsék pozícióikat ezen a földrészen. Az imperialista agresszió egész politikája, amely fenyegeti a vitógbékét, s a népek biztonságát, valamint nemzeti függetlenségét, a kapitalista országokban — tekintet nélkül a politikai felfogásbeli és világnézeti különbségeikre — a munkásosztály, a parasztság, az ifjúság és a diákság, valamint a legszélesebb tömegek növekvő ellenállásába ütközik. Az Egyesült Államok vietnami agressziója ellen tiltakozó hatalmas mozgalom támogatja az egész amerikai imperialista politika, valamint az ezt támogató kormányok politikája ellen fellépő demokratikus erők harcos megmozdulásait. A vietnami nép hősies harca Japánban és más ázsiai országokban kiszélesítette az amerikai (katonai támaszpontok megszüntetéséért és az ezeket az országokat a Pentagon politikájával összekapcsoló szerződések felmondásáét indított mozgalmat. Még az Egyesült Államokban is — magában az agresszió kiindulási pontjában — tömegmozgalom indult a háború és a militarizmus ellen. Nyugat-Európában az agresszív NATO ellen, valamint az államközi kapcsolatok normalizálásáért és az együttműködés fejlesztéséért, az európai biztonság biztosításáért indított mozgalomba a lakosság egyre nagyobb rétegei kapcsolódnak be. Nyugat-Németor- szágban is növeltednek azok az erők, amelyek aktívan fellépnek a revansizmus és a mi- litarizmus ellen. Azokban az országokban, ahol amerikai katonai támaszpontok vannak ma is, egyre hangosabban követelik az agresszió e bázisának felszámolását. A latin-amerikai népek harcolnak az elnyomás, a bel- ügyaikbe való leplezetlen amerikai imperialista beavatkozás ellen. A munkások sztrájk- mozgalma, a parasztság megmozdulásai, a diákság és más rétegek akciód azt bizonyítják, hogy a széles néptömegek az egész kontinensen egyre erősebb ellenállást tanúsítanak az Egyesült Államok diktátumával és az amerikai katonai tervekkel szemben. Egyes országokban a forradalmi erők az oligarchia és az. imperializmus uralmával szemben a fegyveres harc eszközéhez nyúlnak. A népek nemzeti érzelmei és a gazdasági nehézségek még egyes kormányokat is fontos antiimperialista intézkedések meghozatalára késztethetnek. Ebből ered a szocialista országokkal, köztük a Kubával való kapcsolatok megteremtésének vagy kiszélesítésének irányzata. A demokratikus és antiimperialista harc élén a kommunista és munkáspártok állnak. A reakciós kamarillák hiába üldözik őket. bátran és ömfeláldozóan harcolnak a tömegek követeléseinek kielégítéséért és a forradalmi átalakulásokért. Az ázsiai és afrikai népek nemzeti felszabadító mozgalmának fellendülése erős csapást mért az imperialista pozíciókra ezeken a földrészeken. Az ottani népek a koSOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1969. június 18. moly nehézségek ellenére folytatják a harcot a koionializ- mus és a neokolomializmus ellen, s ezzel kiveszik a részüket az általános támadásból az imperializmus ellen. Az utolsó évtized eseményei még erőteljesebben leplezték le az amerikai imperializmust, mint a világ kizsákmányoióját és csendőrét, s a felszabadító mozgalmak engesztelhetetlen ellenségét. Az amerikai monopóliumok befészkeltek magukat számos ország gazdaságába. Ezekben az országokban növelik tőkebefektetéseiket, s igyekeznek ellenőrzésük alá vonni a gazdasági kulcspozíciókat. A nyugatnémet imperializmus, miközben növeli gazdasági erejét, hadigépezetét is kiépíti. Az atomfegyver birtoklására törekszik, fokozott erőfeszítéseket tesz a nyugateurópai hegemónia megszerzéséért. Szembehelyezkedik minden olyan intézkedéssel, amely a leszerelésre és a nemzetközi feszültség enyhülésére vezetne, a n eokol on ia- 1 izmus és a terjeszkedés politikáját folytatja az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országokkal szemben. Anglia — a brit imperializmus gyengülése ellenére — továbbra is az egyik fő imperialista hatalom, amely neokolonialista módszerekkel igyekszik megőrizni afrikai, ázsiai, karib-tengeri és közel-keleti pozícióit, de olykor közvetlen katonai intervencióhoz is folyamodik. A világpolitika fó kérdéseiben az Egyesült Államok egyik legaktívabb partnere. A NATO-ban az egyik vezető agresszív erő, és szorosabb szövetséget igyekszik kiépíteni Ny uga t-N émetország- gai. Erősödik a Japán imperializmus és fokozza terjeszkedését, főleg Ázsiában. Japánban újra felüti fejét a militarizmus. Az ottani vezető körök, amelyeket számos kötelék fűz össze az amerikai imperializmussal, ténylegesen a Vietnam ellen háborút viselő Egyesült Államok egyik fegyvertárává tették az országot, és részt vesznek a koreai nép ellen folytatott mesterkedésekben. A francia imperializmus tartani és erősíteni próba'ja világgazdasági es világpolitikai pozícióit. Makacsul folytatja nukleáris ütőereje kiépítését, s nem hajlandó csatlakozni olyan intézkedésekhez, amelyek előmozdíthatnák a leszerelés ügyét. Fenntartja gyarmati uralmát Guadeloupe, Martinique és Préunion szigetének, valamint egyes afrikai és óceániai országok népei fölött, nem hajlandó elismerni az ottani népek önrendelkezési jogát, megtagadja tőlük azt a jogot, hogy maguk intézhessék saját ügyeiket. A francia imperialisták, kihasználva maradék befolyásukat volt gyarmataikon és a kolonialista politika új módszereihez folyamodva, főleg Afrikában fejteinek ki élénk tevékenységet. Fokozódik az olasz monopoltőke expanziója. Egyre erősebben mutatkozik meg az egyenlőtlen gazdasági fejlődés a különböző imperialista hatalmak között és az egész t^kés világban. Az élet igazolja, hogy helyes az a marxista—leninista tétel, amely szerint az imperialista hatalmak és a kapitalista monopóliumok között harc folyik a befolyási övezetekért. Erősödik az ipari és kereskdelmi konkurrencia. mind nagyobb méreteket ölt a pénzügyi és valutaháború. Fokozódik a versengés Nyugat-Európában, beleértve a Közös Piacot is. Európa kapitalista országai és az Egyesült Államok között szintén egyre hevesebb a vetélkedés A piacokért és a maximális profitért folyó harcban tevékenyen bekapcsolódik a japán imperializmus is. Nemcsak a gazdaság szférájában jelentkeznek ellentétek az imperialisták között A NATO szintén komoly válságot él át. Recseg-ropog az Ázsiában létrehozott két agresszív tömb — a CENTO és a SEATO. Nyugat-Európa a tőkésországok viszályainak színterévé válik. Mindé* gyengíti az imperialista világrendszert és keresztezi az amerikai imperializmus hege- monisztikus terveit. Éleződnek az ellentétek a* imperialista országok vezető körein belül is, egyfelől a szélsőséges lépésekre, a háborúra orientálódó legharcia- sabb csoportosulások, másfelől az olyan csoportok között amelyek számot vetnek a világ új osztály-erőviszonyaival, a szocialista országok növekvő hatalmával, s hajlamosak reálisabban közelíteni a nemzetközi problémákhoz és ezeket a különböző rendszerű államok békés egymás mellett élésének szellemében megoldani. Egyes országok vezető körei megértik, hogy számolniuk kell a reális helyzettel, amely a háború és a háború utáni fejlődés eredményeként alakult ki Európában, s kezdik megérteni az NDK elismerésének szükségességét. Számos állam az amerikai nyomás ellenére elismerte a VDK-t és a KNK-t. A kommunista és munkáspártok, a munkásosztály és az antiimperialista erők számolnak az ellenséges táborban jelentkező ellentétekkel. Igyekeznek elmélyíteni, s a béke és a haladás érdekében felhasználni ezeket az ellentéteket. Mindegyik imprialista állam saját céljait követi, ugyanakkor azonhan valamennyi az imperialista világ- rendszer egy-egy láncszeme. A jelenkori imperializmus, amely alkalmazkodni próbál a két rendszer harcának feltételeihez, s a tudományos— műszaki forradalom követelményeihez, néhány új vonással rendelkezik. Erősödik állammonopolista jellege. Egyre nagyobb méretekben folyamodik olyan szabályzókhoz, amilyen a termelés és a tőke monopolista koncentrációjának állami ösztönzése, a nemzeti jövedelem mind nagyobb hányadának állami újrafelosztása, a monopóliumok hadimegrendelésekhez juttatása, az ipari és tudományos kutatási—fejlesztési programok állami finanszírozása, országos gazdaságfejlesztési programok kidolgozása az imperialista integráció politikája, s a tőkeexport számos új formája. Az állammonopolista szabályozás azonban — amely a monopoltőke érdekeinek megfelelő formákban és méretekben megy végbe a monopol - tőke uralmának megóvása céljából — nem képes, megfékezni a kapitalista piac ösztönös erőit. Úgyszólván egyetlen tőkés ország sem kerülte el a gazdaság számottevő ciklikus ingadozásait és visszaeséseit. Az egyes országokban az ipari termelés gyors növekedésének időszakai a lassú növekedés időszakaival, sőt gyakran a terme'v^szaesésének időszakaival váltakoznak. A tőkés rendszeri heves valuta- és pénzügyi válság gyötri. A tudományos-műszaki forradalom példa nélkül álló lehetőségeket kínál az emberiségnek a természet átalakítására, hatalmas anyagi javak létrehozására, az ember alkotóképességének megsokszorozására. E lehetőségeknek minden ember javát kellene szolgálniuk, a kapitalizmus azonban a profit növelésére és a dolgozók kizsákmányolásának fokozására használja ki a tudományos-műszaki forradalmat. A tudományos műszaki forradalom meggyorsítja a gazdaság társadalmasításának folyamatát; a monopóliumok uralmának viszonyai között ez a társadalmi antagonizmusok még nagyobb méretekben és még kiélezettebben megvalósuló újratermelésére vezet. Nemcsak a kapitalizmus korábbi ellentmondásai éleződnek ki, hanem újak is keletkeznek. Mindenekelőtt a tu- dománvos-múszaki forradalommá! meenyíló nem mindennapos lehetősége és az ezek társadalmi érdekű fel- használása elé gördített kapitalista akadályok ellentmondásáról van szó. mert hiszen a (Folytatás a 3. oldalon)
