Somogyi Néplap, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-28 / 120. szám
Munkásőrarcoh Hárman a kiváló századból kásőrségben el- töltött tizenegy ^ nehéz esztendő is. Azért vál- ^ Á lalta ezt ön\0n ként, hogy 1956 imég egyszer ne ismétlődhessen meg. S hogy ez így legyen, ’’*'**' nSÉi László fia lé. pett a helyére, most ő szorítja a fegyvert... Pennánása Óta tavaly érte el a legjobb eredményt a Gábor Andor nevét viselő barcsi Éppen tíz esztendeje, 1959munkásorszázad. A kiképzés- ^en jelentkezett a parancsnokben, a szolgálatban egyaránt helytálltak, s ezzel először érdemelték ki a legjobbaknak járó- serleget Áz eredményekben nagy érdemük van azoknak a kiváló munkásőröknek, akik közül most hármat bemutatunk. ötvenhét éves, adóügyi előadó a bolhói tanácsnál. Kézszorításából azonban érezni, hogy Riedler Ádám nem mindig végzett irodai munkát — Voltam kötélverő Miskolcon és Budapesten. Ugyanott a télen havat lapátoltam, hogy kenyérhez jussak. A harmincas évek munkanélkülisége elől jöttem a fővárosból vidékre, Babócsára. Azóta a fogságot leszámítva itt élek. 1945-től kommunista, 1957-től, az első pillanattól munkásőr vagyok. Nem tartozik a bőbeszédű emberek közé. Érzéseit gondolatait hovatartozását tettekkel szokta kifejezni. Kiváló munkásőr, Szolgálati Éremmel, Közbiztonsági Éremmel, öt- és tízéves emlékéremmel tüntették ki. A század mostani foglalkozásain azonban már nincs ott: betegsége miatt tartalék- állományba helyezték. Amikor az erről szóló parancsot felolvasták, arcán végiggördült néhány könnycsepp. Mire gondolhatott? Hosszú, munkában eltöltött életére, vagy arra, amikor az ellenforradalmárok fegyverrel keresték őt és elvtársait? Bizonyára végigsuhant előtte a munmint a férfiak. Lövészetben például kiváló eredményt ért el. Ha éjszaka kopogtatnak, jelzik a riadót, férje és leánya is segít a felkészülésben, hogy mielőbb beérhessen a gyülekezőhelyre. Amikor nemrégen kiváló jelvénnyel tüntették ki a szolgálat pontos ellátásáért, családja is legalább annyira örült, mint ő. Leánya most tizenkilenc éves, ezt mondta: — Anyu, lesz a századnál még egy női munkásőr: követem példádat, én is belépek... — Nem gondolt arra, hogy tartalékállományba menjen? Furcsán néz rám, s előbb hosszasan gondolkodik Kempf József, a Csokonyavisontai Gépjavító Állomás párttitkára, mielőtt válaszolna. Tudom, hogy nehéz fizikai munkát végez a gépjavítóban, emellett a párttitkári teendők ellátása is sok idejét köti le. Helytörténeti gyű temények és kiállítások nál, s kérte, ha szükség van a századnál az ő munkájára, vegyék föl a munkásőrségbe. — Tudja, hogy ez milyen kötelezettséggel jár? Szolgálat ünnepen, vasárnap, riadók, leginkább az éjszakai órákban ... Pogány Józsefnét a hallottak sem riasztották vissza, vállalta és azóta is becsülettel teljesíti a bizony nem könnyű szolgálatot. Egyetlen női munkásőr a századnál, tisztelik és becsülik társai. Elsősorban azért, mert a szolgálatot éppen úgy vállalja és ellátja, mint a többiek, gyakorlatról, riadóról még soha nem hiányzott. A századnál az egészségügyi tennivalókat látja el, de más feladatokból is éppen úgy kiveszi részét, — Amíg szükség lesz rám és egészségem engedi, munkásőr maradok. Neki már nem kell ingyen túrnia a földet, mint szüleinek. 1950-ben traktoros lett a gépállomáson, majd szerelő. Tizenhét éve tagja a pártnak, az alakulástól munkásőr. Amilyen pontos munkahelyén, olyan a szolgálat ellátásában is, ezért lett a gépjavítónál és a Gábor Andor munkásőrszá- zadnál is kiváló... Sz. L. F alun és városon, mezőn vagy építkezéseknél soha annyi földet nem mozgattak meg, mint napjainkban. Tömegével kerülnek felszínre értékesebbnél értékesebb leletek. És hova lesznek? Gyakran széthordják őket, elkallódnak. Sok nemzeti érték vész el így. Éppen ezért a Népköz- társaság Elnöki Tanácsa 1963. évi 9. számú törvényerejű rendeletével intézkedik a muzeális emlékek országos védelméről. A rendelet kimondja, hogy a történelem, a tudományok, az irodalom, a művészetek, valamint a termelés fejlődésének kiemelkedő tárgyi, írásos és egyéb emlékeit — bárhol kerüljenek is azok elő —, össze kell gyűjteni és tudományosan feldolgozva az egész nép számára hozzáférhetővé kell tenni. Az értékes leletek bejelen tési kötelezettség alá tartoznak. A bejelentés elmulasztását a törvény bünteti. E rendelkezésből k'tűnik az országosan elrendelt leletmentés és gyűjtés'fontossága. Legértékesebb emlékeink az országos múzeumokba kerülnek. Ilyenek a Nemzeti Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Szépművészeti Múzeum, a Történeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum, a Hippi-Rónai Múzeum, a Balatoni Múzeum stb. A megyei múzeumok a megye tárgyi és szellemi emlékanyagát tárják szemünk elé. A városi vagy községi múzeumok bizonyos egyéni vagy helyi sajátosságokkal rendelkeznek. (Pl. a zalai Zichy Múzeum, a balatonszárszói József Attila emlékkiállítás, a balatonsze- mesi postamúzeum.) A községekben létrehozott helytörténeti gyűjteményeknek is megvan a maguk sajátos jellege: ott helyben dokumentálnak valamit. Ezért ruházták fel a tanácsokat is a gyűjtemények létrehozásának jogával. Természetesen minden kis faluban nem létesíthetünk ilyeneket. A minisztérium a meglevő múzeumokat fejleszti elsősorban. Ám ha fennáll a szükségessége, új múzeum létesítésére is engedélyt adhat. Községeinkben azonban a helytörténeti gyűjteménynek vagy állandó falutörténeti kiállítások létesítését kell szorgalmaznunk. Ezek a kis gyűjtemények lesznek országszerte a hazaszeretet első iskolái. Ha községünk központi helyen van, vagy ha rohamosan fejlődik, továbbá ha gyűjteményünk mind darabszámban, mind minőségben már bizo-i nyos értéket képvisel, ennek — a megyei múzeumi igazga- sóságtól — védettséget kell kérni. A gyűjteményt leltározzák, védetté nyilvánítják: annak tárgyaiból sem eladni, sem cserélni nem szabad. A megyei múzeum a gyűjteményt gondozásba veszi és időszakos vagy állandó kiállítások rendezéséről is gondoskodik. Az anyag összegyűjtése a helyi állami és kulturális vezetők, a megfelelő helyiség biztosítása a helyi tanácsok feladata. Az elhelyezés gondja, a gyűjtemény sorsa, annak erkölcsi és anyagi támogatása a tanács kezében van. A tanács és a helyi gazdasági termelőüzem kulturális alapjából anyagilag is támogatást adhat: a levéltári utazások költségeit, a kópiák, a térképmásolatok, az oklevél- másolatok költségeit megtérítheti. Vitrinek, egyéb fölszerelési tárgyak, kiállítások költségeire és nem utolsósorban néprajzi tárgyak vásárlására is adhat pénzt. Nem egy helyen a tanács nagyobb összegért házat is megvásárolt a helytörténeti gyűjtemény elhelyezésére. Persze a magángyűjteményeknek is van létjogosultságuk. Nem egy jelentősebb múzeum éppen a magángyűjtők szorgalmas munkája eredményeképpen jött létre. A jó szakismerettel rendelkező magángyűjtők időt és pénzt nem kímélve voltaképpen a nemzet kincseit gyarapítják. Ám az önző, »parti- zánkodó« — sokszor törvénytelen eszközökkel is —■ mindent összeharácsoló magángyűjtő viszont a közgyűjtemények első számú közellensége. T udatosítani kell, hogy minden lelet, minden kincs, ami a földben van, a magyar állam tulajdona. Tönkretenni, megcsonkíta ni vagy annak csak egy rép dit egy határ menti kis Pj faluban élt apjával. Már eladósorba került, de igencsak válogatott a kérők között. Már épp a harmadikat kosarazta ki, amikor apja megfeddte: — Nem lesz ez így jó, kislányom. Ez a fiú épp jó lett volna, ő is asztalos, ketten dolgozgattunk volna a műhelyben. — Hogy gondolja, édesapám? Érettségizett létemre egy szakmunkáshoz menjek feleségül? — Sokra mész az érettségiddel! — kiáltotta. — Legalább elhelyezkednél dolgozni. — Majd, ha találtam valakit. Ha állásba megyek, még kevesebb időm lesz egy megfelelő férjet keresni — nyelvelt visszß a lány. Néhány hónap múlva megismerkedett Péterrel, a katonatiszttel. Ez a magas, kreol bőrű, fekete hajú fiú nagyon megtetszett Editnek. A fiú is kedvelte a lányt, de egy bizonyos félszegséggel közeledett feléje. Csak halogatta a lánykérést, nem mert előhozakodni vele. Pedig többször is szóba került ez a téma. Ott ültek a kis lalcás konyhájában. A műhelynek kinevezett előszobából áthallatszott az apa kopogása. Enyv- szag, forgácshulladék mindenütt. Hirtelen nyílt az ajtó. — Hát öcsém — kezdte akadozva az apa, s közben magyot köszörült o torkán —, Az első találkozás szeretném tudni a szándékodat a lányommal. A fiút meglepte a nyílt felhívás, de tulajdonképpen megkönnyítette a dolgát. — Szeretem Editet, ő is engem. Ha István bátyám beleegyezését adná, húsvétkor megtarthatnánk a lakodalmat. A gyűrűket elhoztam — nyúlt tétován a zsebébeT Edit is kérlelőn nézett apjára, az bólintott, s kisietett a konyhából. Néhány perc múlva visszatért egy jókora demizsonnal és három pohárral. — Egészségetekre — emelte fel poharát az öreg. — Legyetek nagyon boldogok. — Azzal megcsókolta a fiatalokat. Az esküvői készülődésben egyszer csak így szólt Péter: — Édesanyám sajnos nem tud eljönni. Beteges szegény és nagyon fárasztó lenne neki az ország másik részéből ide utazni. — Sajnálom — mondta a lány. — Pedig igazán szerettem volna megismerni. Azt se tudom, tetszik-e majd a menye. Nem volt nagy lakodalom, a fiú rokonai közül senki sem jött el. Mintha szándékosan távol tartotta volna őket. Nászajándékul az apa egy új szobabútorral lepte meg őket, kicserélték a régi hálót. Egy faragott bölcsőt is adott nekik. — Jövőre, remélem, ringathatom az unokámat — mondta pajkos vidámsággal. Másfél év múlva megszületett a kis Péter. A nagyapa büszkén nézegette a kis pályást, tetszett neki, hogy szép barna a bőre, és szőke a haja, mint az anyjának. Edit egyre csak hajtogatta. — Anyád nem kíváncsi az unokájára? Már hányszor hívtuk, és most sem jött el. — Majd, ha Péterke nagyobb lesz, elmegyünk együtt — válaszolta feleségének. Ez kicsit megnyugtatta az asszonykát, de furcsának találta, hogy anyósa nem is ír. Amikor a kisfiú elmúlt kétéves, nem volt tovább maradása. — Kérjél szabadságot, elutazunk a mamához! — Nem lesz még korai a gyerekkel útra kelni? — Le akarta beszélni őket, de nem tudott tovább ellenkezni, s egy hét múlva elindultak. Anyjának ruhaneműt vásárolt, Edit pedig finom süteményeket rakott dobozba. Amikor megérkeztek a hegyek között megbújó falucskába, először ismeretlen volt számára minden. Nagyot változott szülőfaluja, régen járt itthon. Mentek végig a fő- i utcán, az emberek kíváncsian ' bámulták őket. Egy-két fiatalember köszöntötte Pétert, régi barátai voltak. Már elhagyták az utolsó házat is. Edit kíváncsian fordult férjéhez. — Kedvesem — nyögte a férfi, homlokán verejlékcsöp- pek gyöngyöztek. Szólni akart, ám a fák között hirtelen meglátták a cigányok vályogviskóit és a sok hancúrozó, meztelen rajkó között egyszerre csak feltűnt egy ráncos arcú, tisztán öltözött asszony, szájában hatalmas pipával. Feléjük indult, Péter ölelésre nyújtotta karját. Edit' görcsösen megszorította a gyerek kezét, földbe gyökerezett lábbal bámult. Legszívesebben elrohant volna, majd leküzdötte indulatát és megcsókolta anyósát. Az lehajolt, megsimogatta a kisfiút, és behívta őket a házikóba. Kívül-belül ragyogott a tisztaságtól. A fiatalasszony egy vonalas füzetet pillantott meg az asztalon. Anyósa zavartan magyarázta: — Tanulok Írni. Munka után — tette hozzá. — Már egész jól megy, nemsokára írok nektek levelet... Hazafelé a vonatban csendesen nézték egymást. Edit szemrehányással a hangjában fordult férjéhez. — Megmondhattad volna. — Igen. De nem akartalak elveszíteni. Emlékszel, milyen válogatós voltál? Kicsit féltem, hogy elfordulsz majd anyámtól és tőlem a származásunk miatt. De köszönöm... Nem fejezte be a mondatot, Edit tekintetéből látta, ő is ugyanarra gondol. fehér Éva szét is elvinni — törvénybe ütközik. Asatni (!) — sajnos ilyenről is hallottunk már — nem szabad; a törvény ezt szigorúan bünteti. A feltárás, az ásatás a régészek a szakemberek dolga. De ha az eke elővet valamit, Vagy a csákány, a lapát akad rá valamire, azt törekedjünk megmenteni a pusztulástól. Állíttassuk le a munkát a községi tanáccsal és értesítsük a múzeumot az értékes leletről. A Balaton mente a Balatoni Múzeum, a többi somogyi táj a Rippl-Rónai Múzeum hatáskörébe tartozik. De küldhetünk értesítést a Nemzeti Múzeumnak is, és az értékes leletek bejelentéséért tekintélyes pénzjutalmat is kaphatunk. A gyűjtemények létrehozás- sához évek sora szükséges. De ennek az ellenkezője is lehetséges. A zalaegerszegi gyűjtőtalálkozón felszólalt egy Mátra vidéki, idősebb falusi néprajzgyűjtő. Elmondta. ho«y felhívására a falu egy hét alatt összeadta a szükséges anyagot. összekutattak lakásokat, padlásokat, kamrákat, pincéket, és egy falukiállítás anyagát megteremtették néhány nap alatt. Az okos szóra belátták az emberek, maga az élet követeli, hogy mentsük meg értékeinket, amelyeket szüléink, nagyszüleink hagytak ránk. Napilapban olvastuk a hírt, hogy egy falu úttörői végigjárták a házakat, átkutatták a padlásokat. Eredményes munkájukat bizonyítja, hogy kiegészítették gyűjteményüket és pár nap alatt kiállítást rendezhettek. Nem tudom kiket dicsérjünk jobban, az úttörőket-e vagy a falu lakoságát? Szép munkát végeztek a pajtások, ae még dicséretesebb, hogy az idősebb generáció kitárta házát, ajtaját és szívét az úttörők kérése előtt és tömegével ajándékozták oda a megfelelő tárgyakat falujuk új kulturális létesítménye szár mára. B ár Somogy népe is így kitárná ajtaját, segítő készségét a kis úttörők és a honismereti szakkör lelkes tagjai előtt, ha azok az ajtón kopogtatnak! ... Pillér Dezső A Fábián Béla ifjúsági klub programjából Fél év telt el, hogy a barcsi Fábián Béla ifjúsági klub elnyerte a kiváló címet. A klub azóta még lelkiismeretesebb munkával szeretné bizonyítani, hogy megérdemelte a megtiszteltetést. Csütörtöki klubfoglalkozásaira színes változatos programot állít össze. A hangulat emeléséhez nagymértékben hozzájárul a gimnázium tánczeneikara Vértes Zoltán vezetésével. Talán a jó zenének is köszönhető, hogy a klub látogatottsága emelkedik. A március 21-i, eanlékünmepségen a klubtagokon kívül még nyolcvan vendég volt jelen. A klub programja a legkényesebb igényeket is kielégítheti. Élménybeszámoló külföldi utazásról, szellemi vetélkedő, vita szerelemről, házasságról, író—olvasó találkozó, a filmklub látogatása, a filmek utáni viták, képzőművészeti kiállítás megtekintése, baráti beszélgetések, tánc — a váltó- zatos programról, jó szórakozásról tanúskodnak. Május 4-én közös kiránduláson vettek részt a klubtagok Viroviticán, szerették volna fölvenni a kapcsolatot az ottani ifjúsági klubbal. Sajnos, a terv nem sikerült, mivel jelenleg a városban ifjúsági klub nem működik. A tizenhét barcsi fiatal számára mégis érdekes volt ez az út, mivel a két csinos, önként vállalkozó viroviticai kislány — Elizabet és Ankica — vezetésével alaposan megismerték a várost, annak történelmét, és kellemesen töltötték el az estét egy zenés szórakozóhelyen. Másnap délután már itthon hallgatták a viroviticai rádió zenés üzenetét, amely a barcsi klubnak szólt. A jugoszláviai kerékpár- túrát a nyár folyamán szeretnék megismételni. A két kedves »idegenvezetőt« pedig meghívták Barcsra. A nyári időszakra ezenkívül még több kirándulást tervez a klub, malacsütéssel egybekötött kiruccanást a közeli rigóéi erdőbe, vidám hétvégét a Balaton partján, országjárást az Expressz Utazási Iroda szervezésében. A múlt héten kedves vendéget fogadott a klub Mohamed Al Futaih Budapesten, tanuló jemeni diák személyében. ö már tavaly is meglátogatta egyszer a klubot, ez pedig a búcsúlátogatása volt, mivel az ősszel visszatér hazájába. Mohamed —fiatal kora ellenére is forradalmi múlttal rendelkező diák — előadást tartott az arab fel- szabadítási mozgalmakról és a jelenlegi arab poliíikai helyzetről. A nagyon hasznos és érdekes beszélgetésből sokat tanultak a klub tagjai. Mohamed ezekkel a szavakkal búcsúzott el a klubtól: »Kedves barcsi barátaim! Igen felejthetetlenek voltak azok az idők, melyeket közöttetek töltöttem el és bízzatok abban, hogy őrizni fogom ezeket a szép élményeket a szívemben és gondolataimban.« E két kiragadott esemény a klub életéből, az eddig megvalósított tervek csak érzékeltetni akarták azt, hogyan készül a barcsi ifjúsági klub arra, hogy újra elnyerje a kiváló címet. Ifj. Márton György SOMOGI! NÉPLAP Szerda, 1969. május 28,
