Somogyi Néplap, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-13 / 107. szám

A2 HSZhT »pHOtr MI8Y1I »IIOTTIAOAMAI LÁVjjA XXV. évfolyam, 107. szám. Kedd, 1969. május 13. « * Öregek napja Mesztegnyőn (Tudósítónktól.) Két órakor kezdtek gyüle­kezni. Lassú, nehézkes lép­tekkel jöttek, hat-hét, sőt nyolc évtized gondját, baját, örömét cipelve vállukon. A mesztegnyöi művelődési otthonban szépen terített asz­talok fogadták a vendégeket. Az öregek napját tartották. Ahogy végignéztem az ünnep­lőbe öltözött háromszázötven öregen, a kilencvenéves Né­metül Sándor bácsin, a nyolc­vanhárom éves Gulyás Györ­gyön, a nyolcvankét éves Sza­bó Istvánon és a többi het- ven-nyolcvan éves parasztem­beren, önkéntelenül meghatód­tam, Arra gondoltam, hány­szor vehették hajaiban vállúk- ra a kaszát, a kapót és indul­tak a mezőre, hogy aztán a sötétedés hozza haza őket A párt, a tanács, a tsz és a nőtanács, valamint az álta­lános iskola fogott össze, hogy felejthetetlen napot szerezze­nek az öregeknek. Horváth László tsz-elnök köszöntötte a munkában elfáradt idős embereket. Nemes László az iskolások köszöntését tolmá­csolta, majd gazdag kultúrmű­sor következett. Kövesdi Ti- bomé a marcali fogyasztási szövetkezet mesztegnyöi népi együttesének vezetője rendez­te a színes, változatos prog­ramot. A kisdobosok és az út­törők is műsort adtait. A ter­melőszövetkezet megvendé­gelte az öregeket A nőtanács tagjai közül Kokas Lászlóné, Gazda József né és Zsémberi Istvánná sokat fáradoztak azért, hogy a rendezvény si­kerüljön. Az arcokon könny és mosoly tükrözte, hogy egy felejthetetlen nap emlékével távoztak az öregek a meszteg - nyői művelődési otthonból. Igényes festő — Én mindig azt festem, Eladott csecsemők Már egész Mexikóban szó­beszéd tárgya, hogy mennyire elterjedt a szülőotthonokból eirabolt csecsemőkkel folyta­tott kereskedés. Az Excelsior című mexikói lap adatai sze­rint az elmúlt két évben az ország szülészeteiről több mint száz csecsemőt raboltak el. Az újszülötteket nem sikerült megtalálni. Mexikóban rendszerint azok a gyermektelen házaspárok szereznek be a törvény meg­kerülésével gyermeket, akik­nek nincs örökbefogadási jo­guk. Mexikóban gyermeket őrökbe fogadni majdnem olyan nehéz, mint felfelé mászni egy bezsfrozott köté­len. A polgári törvénykönyv olyan sok akadályt állít az örökbefogadás elé, hogy gya­korlatilag lehetetlenné is te­szi azt. A gyermekrabló tit­kos szervezet »mérsékelt áron« tetszés szerint fiú- vagy lánygyermeket kínál a gaz­dag házaspároknak. »A cse­csemőrablók szkos mester­séget folytatnak« — nyilatko­zott róluk a ^ »közönséges« gengszterek vezére. amit szívesen látnék, v Weltwoche karikatúrája) Tv-jegyzet Szombat este Akik ott voltak Kaposváron Bánki Zsuzsa előadóestjén, fokozott várakozással tekintet­tek a Kedves verseim cámú műsor elé. Bánki Zsuzsa a verseket kaposvári összeállítá­sából válogatta. Igényes válo­gatás volt. Előadói szempont­ból Kosztolányi Szeptemberi áhítata volt a legsikerültebb. Nazálisai sírássá tették az Arany-balladát. Gyakran skan­dál vemsmondás helyett, csak a ritmust, s nem az értelmet hangsúlyozva (Radnóti: A la recherche). Az est fő műsora Bozó Lász­ló tv-krimije volt, a Gyilkos­ság a mű teremben. Cselek- ménybonnyolító érzékét, logi­káját a rádióhallgatók már jól ismerik tavalyi bűnügyi rádió­játékából. Akkor a gyilkosra tippelhettek a hallgatók. A tévénézők most társszerzők le­hetnek. A krimi ugyanis befe­jezetlen. Csak az ötletek beér­kezése után folytatják. A rosszmáj úbbak erre azt mon­danák, hogy az író nem tudott szellemes befejezést kitalálni, egy országra bízza ezt... Le­het, hogy nekik van igazuk? Csak az a furcsa, hogy ango- labbak vagyunk az angoloknál. A gyilkosságok ugyanis náluk történtek. Most aztán törhet­jük a fejünket, hogyan segít­sük ki a láthatóan kevés fan­táziával megáldott Westmore felügyelőt a bajbóL A Vezényel: Vaszy Viktor című műsor sokoldalúan mu­tatja be a neves karmestert. Igényes, zenei válogatásban is színvonalas riport volt A szombati adást a Turpi úrfi rajzfilmsorozat Szimat énekel része zárta. Frédi és Bé­ni, Foxi Maxi élettelibb hu­morú figurák voltak, mint ezek a furcsa formájú cicák. L. ti. Megkezdődött az írásbeli érettségi A középiskolák nappali tagozatán hétfőn reggel ország­szerte megkezdődött az írásbeli érettségi. Az első dolgo­zatot magyar nyelvből és irodalomból készítették el a maturáló diákok. A jelöltek — akárcsak a korábbi évek­ben — ezúttal is két tétel közül választhattak. Június 7-én lesz az utolsó tanítási nap Egy zacskó levegő Tűzvész idején a füst ugyanolyan veszélyes, mint a láng. Sokan azért halnak meg, mert belélegzik a «"üstöt, füstmérgezést szenvednek s már nincs erejük arra, hogy el­érjék a kijáratot. Ezért az egyik külföldi cég olyan átlátszó műanyagból készült zacs­kókat készített, amelyek több mint 800 C-fok hőmérsékletet is ki­bírnak. A zacskóban a levegőkész­let két és fél percre elegendő. Ez nem nagy idő, de mégis kihasz­nálható arra, hogy a veszélyezte­tett emberek biztonságos helyre jussanak vagy elérjék a kijáratot. Ezekben a napokban bo­nyolítják le országszerte a ta­vaszi iskolai kirándulásokat. Általában május közepéig befejezik a tananyag oktatá­sát, a tanév végéig hátralevő időt ismétlésre használják feL Mind az általános, mind a középiskolákban június 7-én lesz az utolsó tanítási nap. Ezt követően tartják meg a pedagógus kollektívák az osz­tályozó értekezleteket Az iskolai évzáró ünnepsé­geket június 14-én és 15-én rendezik, s egyidejűleg ki­osztják a bizonyítványokat Az új első osztályosokat jú­nius 16-án, 17-én írják be A tanévzáró értekezletet az ál­talános iskolákban június 21- ig, a középiskolákban július 2-ig bezárólag kell megtarta­ni. Kevesebb a baromfi és a tojás A Nagyatádi Fogyasztási Szövetkezet felvásárlási osz­tályvezetőjével, Horváth Fe­renccel beszélgettünk a na­pokban a háztáji tojásterme­lésről, a baromfinevelésről. Szomorúan mondta, hogy az utóbbi években állandóan csökkent a háztájiból felvásá­rolt tojás és baromfi mennyi­sége. 1967-ben az év első négy hónapjában 940 mázsa tojást vettek meg, a következő év­ben ennél 120 mázsával ke­vesebbet, az idén április 30-ig már csak 614 mázsa tojás ke­Uttörokórusok versenye Kaposváron Vasárnap délelőtt rendezték meg a Latinka Művelődési Házban az úttörőkórusok ka­posvári bemutatóját. Mintegy 700 úttörő és kisdobos lépett a pódiumra városunk kilenc általános iskolájából. A nagy létszámú kórusok és a ki­sebb kamaraegyüttesek nép­dalcsokrokat, népdal-feldolgo­zásokat és ifjúsági tömegda­lokat tűztek műsorukra. Teljesítményüket egy zene­tanárokból álló hattagú bi­zottság értékelte. Ennek alap­ján a részt vevő 16 együttes közül öt általános iskolai énekkar, két kamarakórus és a Tóth Lajos iskola zenei ta­gozatos furulya- és ének- együttese vehet részt a va­sárnap délelőtti megyei kó­rusbemutatón. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola kórusát Kardos Kálmánná vezényelte. rült a háztájiból a felvásárló- helyekre. Az osztályvezető elmondta, hogy a háztáji termelők vi­szonylag magas áron jutnak a szükséges takarmányhoz, a tápokhoz. Érdemes lenne ala­posabban megvizsgálni az ál­lami és a szövetkezeti szer­vekkel közösen az így előállt helyzetet, mert ebben az év­ben várhatóan az 1967. évinek a felére csökken a tojás- és baromfifelvásárlás. Az osztályvezető szerint csak a hibrid baromfi elterje­dése hozhat javulást. Példát Is mondott. Háromfán 1967- ben kezdték a hibridek te­nyésztését. Zárt helyen Vár­helyi Pál ért el szép eredmé­nyeket állományával a tojás­termelésben. Az ő példáját követve az idén júniusban több min 2400 darab, 19 hetes tojóállományt hoznak Három» fára a szabadbattyáni tsz-ből. Ezt tizenöt háztáji gazdaság­ban hasznosítják. Az eddigi gyakorlat szerint egy-egy tyúktól 240—250 tojást vár­nak egy év alatt. A hibrid ál­lománnyal rendelkező tizenöt háztáji gazdaság több tojást ad, mint a község többi ba­romfiállománya együttvéve. A háztáji gazdaságok fordít­sanak nagyobb gondot a ba­romfitenyésztésre, a tojáster- melésre. A nagyatádi- példa nem egyedülálló a megyében. D. Z. Az se érti, aki leírta A napokban egy nagykereske­delmi vállalat hivatalos levele ke­rült a kezünkbe. Kénytelenek voltunk összedugni a fejünket, hogy mit is akar mondani a vál­lalat a övetkező sorokkal. Idé­zünk: »»Közöljük T. Címei, hogy megbízottjuk által átvett, valamint részünkről kiküldött 1969. május 2-án életbelépő áruinkat tartalma­zó árjegyzék kézhezvételével régi áraink az önök által utánpótlásra kerülő, tehát tőlünk május 2-től beszerzendő cikkek vonatkozásá­ban hatályukat vesztik.« Ügy gondoljuk, hogy ez* a mon­datat az se érti, aki laírta­Borbélynál — Mondja uram, nincs véletlenül még egy bo­rotvája? — Mire kellene? — Hogy védekezhessek, ha továbbra is úgy fog nyúzni, mint idáig! A skót A skót váratlanul ha­zaérkezik, és feleségét a heverőn találja, amint nagyban csókolózik egy fiatalemberrel. A skót ki­rántja revolverét, elővesz a zsebéből egy tölténydo­bozt, egy töltényt betesz a revolverbe és rákiált a feleségére: — Állj a szeretőd mö­gé, hitvány teremtés, le akarlak lőni benneteket! Alkalmazom Egy nyugati nagyválla­lat vezérigazgatójánál tit­kári munkára jó megje­lenésű férfi jelentkezik. Az igazgató nézegeti mun­kakönyvét, majd így szól: — Uram, önt rövid időn belül két munka­helyről menesztették. Miért? — Azért kérem, mert elcsábítottam a főnökeim feleségét. — Igen? Akkor azon­nal alkalmazom! A kocsmában Záróra előtt két berú­gott ember dülöngél a söntés előtt. — Ilukk ...ki vagy te? — dadogja az egyik. — Én vagyok a fiatal Csirpi a Nyerges utcából. És te ki vagy? — Én? Az idős Csirpi. ugyancsak a Nyerges ut­cából! Vége a mininek? A Womens Wear Daily című felkapott amerikai női hetilap hadat üzent a miniszoknyának. Azt ál­lítja, hogy a mini ideje már lejárt A harcot olyan komolyan veszik, hogv nemcsak a napilap szerkesztőnőinek, hanem a szerkesztőségben alkal­mazott többi nőnek sem szabad miniszoknyában mutatkoznia. Kibírta... Mr. Babey nemrégiben válópert indított felesége ellen azzal a panasszal, hogy az asszony nyolc évig egyetlen szót sem szólt hozzá. A tárgyalá­son a feleség elmondta, hogy azért némult el, mert férje 1962-ben rári- pakodott, hogy idegesíti a folytonos fecsegése. Somogyi Néplai Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Megbízott főszerkesztőt JÁVORI BÉLA Szerkeszti;ség; Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefoni 11-510, 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 11-513. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem 'Vrzüi.’lt meg és nem adunk vissza. -Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi posta hivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. index: 2506? Készült a Somogy megyei Nyomra ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinka S. u. 6- Faleiöa vezető: Mautner JózseE

Next

/
Oldalképek
Tartalom