Somogyi Néplap, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-13 / 107. szám

A JOGRÓL MINDENKINEK A terhelné nyilvánítás Ha a nyomozás során meg­állapítható, hogy meghatáro­zott személy alaposan gyanú­sítható a bűncselekmény el­követésével, a nyomozóható­ság őt terheltté nyilvánítja. Az alapos gyanú nem jelen­ti annak a megállapítását, hogy az a személy követte el a bűncselekményt, de ennek a bizonyítékok alapján nagy a valószínűsége. A terheltnek jogában áll tudomást szerezni arról: mi­lyen bűncselekmény elköveté­sével gyanúsítják. A terheltet részletesen ki kell hallgatni, és módot kell neki adni ar^a, hogy védekezését összefüggő­en előadhassa. A terhelt val­lomást tehet és azt meg is tagadhatja, de az utóbbi eset­ben a nyomozó hatóság fi­gyelmezteti őt arra, hogy ma­gatartása az eljárás folytatá­sát nem akadályozza meg, vi­szont hallgatásával megír ,zlja magát a védekezéstől. Erőszakkal, fény eg t l vagy más kényszerítő esz, zel a terheltet nem szabad vallomástételre bírni. Ha az ügyben több térkőit van (többen követték el a bűncselekményt), a terhelte­ket egyenként kell kihallgat­ni, és gondoskodni kell arról is, hogy egymással érinteLzés- be ne léphessenek. Ha •’ állo­másaik egymással e *b--r állnak, szükség esetéi ,ieg' "- sérlik szembesítéssel tiszt az ellentmondást Az ártatlan*! feltételezése ' Itt kell szólni arról az el­járási alapelvröl, amelyet az ártatlanság védelmének (fel- tételezésének) neveznek. Ez azt jelenti, hogy amíg valakit jogerős bírói ítélet bűnösnek nem nyilvánít, addig nem sza­bad bűnösként kezelni. Az ártatlanság védelme azt is jelenti, hogy nem a terhelt köteles saját ártatlanságát bi­zonyítani, hanem a nyomozó hatóságoknak kell bizonyíta­ni a terhelt bűnösségét Az ártatlanság védelme ter­mészetesen nem zárja ki. hogy a nyomozó hatóság a terheltet gyanúsítsa a bűn­tett elkövetésével. A gyanú azonban nem bizonyosság. A terhelt jogai A terhelt megszervezheti vé­dekezését, ennek keretében különböző előterjesztéseket te­het, védőt választhat, vagy védő kirendelését kérheti. A terhelt a védővel akkor is sze­mélyesen és ellenőrzés nélkül érintkezhet, ha előzetes letar­tóztatásban van. Érintkezésü­ket ebben az esetben is csak akk-r lehet ellenőrizni, ha az ellenőrzés hiánya az eljáráj sikerét veszélyeztetné. Ha a terhelt nem választ vé­dőt, hanem védő kirendelését kéri, az állam előlegezi a vede­lem költségeit De ha később j megállapítják a terhelt bű- I nösségét — azaz elítélik —, a | bűnügyi költségekkel együtt j kell térítenie a védelem I költségeit te. Egyébként mind a terhelt, mint védője részt vehet egyes nyomozati cselekmények fo­ganatosításánál, a szakértő meghallgatásánál, az esetleges lefoglalásnál, házkutatásnál, szemlénél, feltéve, hogy rész­vételük a nyomozás sikerét nem veszélyezteti. A nyomozásnak az sem akadálya, ha a terhelt isme­retlen helyen tartózkodik. Ilyenkor lakhelyének felkuta­tására intézkednek, ha pedig olyan bűncselekmény miatt folyik az eljárás, amely egy­évi szabadságvesztésnél súlyo­sabban is büntethető, elfogató parancsot adhatnak ki ellene. Az elfogató parancs kiadásá­ra az ügyész, vagy az ügyész jóváhagyásával a rendőrség jogosult. Halasztást nem tűrő sürgős szükség esetén (pl. őrizetből való szökés) a rend­őrség az ügyész utólagos jó­váhagyásával is kiadhatja az elfogató parancsot. A nyomozás befejezése Ha a nyomozó hatóság a »tényállást«, a bűnügy összes körülményét földerítette, a terhelt bűnösségének megál­lapításához szükséges adato­kat beszerezte, a nyomozás anyagát a terhelt elé állítják. Itt a védő szintén jelen lehet, és a terhelttel együtt észrevé­teleket tehet, indítványozhatja a nyomozás kiegészítését. Ha ilyen indítványt nem tesznek, a nyomozás véget ért, és az iratokat megküldik az illetékes ügyésznek. Milyen lesz az időjárás ? Várható Időjárás ma estig: Kevés felhő, napos, száraz, meleg idő. Gyenge, napközben kissé élén- kebb, változó irányú széL A nappali fölmelegedés kissé tovább erősödik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 25—30 fok között lesz. MA 7 5 EVE 1894. május 13-án ült össze Budapesteu a vas- és fémmun­kások első országos kongresz- szusa. A gyorsan előretörő ka­pitalizmus egyre fokozta a ki­zsákmányolást, de egyidejűleg a dolgozók elégedetlenségét is. Ezekben az években ismerték föl a munkások legjobbjai a szervezettség erejét és szük­ségét. Számos szakmai szer­vezet alakult ebben az időszak­ban. Megindult új fegyverként a vas- és fémmunkások szak­lapja is. Olyan szervezet létre­hozását szorgalmazták, amely a munkásság harcát anyagilag is támogatja. E célból teremtet­ték. meg 1894 februárjában a vasasok ellenállási pénztárát, amely a befolyt tagdíjak hetven százalékát a sztrájkban állók megsegítésére fordította. A má­jus 13-án egybegyült kongresz- szust a különböző szakszerve­zetek küldöttei alkották. A kongresszus határozatában fe­jezte ki, hogy egyesülés útján jobb munkafeltételeket vívjon ki. A megválasztott végrehajtó bizottságnak feladatául tűzték ki az országos vas- és fémmun­kásszövetség létrehozását. Ten erén vitorlások műanyagból A Magyar Ha­jó- és Darugj’ár balatonfüredi sporthajó üzemé­ben polycszterből es üvegszövetből kétfajta tengeri vitorlás mintada­rabját készítették el, s bemutatták a hamburgi kis­hajók kiállításán. A kiállítás nyo­mán számos meg­rendelés érkezett. Képünkön: Az Amfora típusú tengeri vitorlás- hajók a gyár raktárában. ♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦A mmnciír líltkUn­j $iim 21. Kénytelen voltam behozni a tárgyalásra a bundái — de nem a magamét. Forgatták, szagolgatlak, de semmiféle lyukat nem találtak se a bal, se a jobb könyökén. Nem te találhattak, mert a bundát az antialkoholista kollégám adta kölcsön, aki gyermekkorom óta tisztelt , a kocsmákban szerzett hírnevemért. Kihasználva a fegyelmi bi­zottság dilemmáját, beleéltem magam a szent felháborodás­ba — Kérdezem én, tisztelt bizottság, ki teszi nekem jó­vá ezt a meghurcoltatást? El­járásuk arról győzött meg, hogy önök játékszernek te­kintik a védtelen dolgozó em­beri méltóságát Ezek után a főnökeim iránti bizalmam épp úgy kétségessé vált mint az ő tisztességérzetük. Kérem, ha­ladéktalanul járuljanak hoz­zá a felmondásomhoz. Hízelegtek, simogattak, fize­tésemelést ígértek. Nem hagy­tam magam lekényerezni. Miért hagytam volna, amikor a TEFU-ban már megmutat­ták azt a vadonatúj Pobjedát, amellyel majd taxizni fogok? Abban az időben mo­rális offenzívát folyattott a hivatalos közvélemény a borravaló intézménye ellen. Egyfelől mardo- sott a szégyen, ha taxizó vendégeim rám erőszakolták a visszajáró aprópénzt, más­felől boldog voltam, ha Ka­rola nem csalódott bennem, amikor esténként kiforgatta zsebeimet. Imádta ezt a já­tékot és ragaszkodott hozzá, hogy naponta többször gya­koroljuk. Bűn lett volna el­lenkezni vele. Elvégre mint zsenge korú menyecske, jog­gal tarthatott számot az élet örömeire, hiszen ki tudja — pláne mellettem —, hogy mi­— Somogyi úttörők a ív­ben. A Magyar Televízió »Csillagok, csillagok"... cí­mű gyermek népdalvetélke­dő sorozatában a somogyi szereplők közül Takács Já­nos somogyszentpáli és Lu­kács Éva somogyjádi általá­nos iskolai tanuló, valamint a somogysámsoni úttörő ci- terazeneksr jutott be az or­szágos döntőbe. — Somogyi kórus a rá­dióban. Kedden délután 13.10-kor a Kossuth Rádió Kóruspódium adása bemu­tatja a Somogy megyei Pe­dagógus Férfikart. A kórust Heisz Károly vezényli. — Csurgói Máté Lajos képei Bécsben. Tizenkét or­szág harminc fiatal művé­szének munkáiból rendeztek kiállítást Bécsben. A VII. nemzetközi grafikai kiállítá­son Csurgói Máté Lajos ké­pei te szerepelnek. — Hetvenezer csibe éven­te. A nagybajomi Zöldmező Tsz évente hetvenezer csibét nevel föl és értékesít. Ez a termelőszövetkezetnek mint­egy másfél millió forint be­vételt jelent. — Hetvenéves az inkei ön­kéntes tüzoltóegylet. Május tizennyolcadikén rendezik meg inkén a járási tűzoltó­versenyt és köszöntik az ön­kéntes tűzoltókat. lyen sors vár rá majd herva­dó korában? Egyelőre éppen úgy hittem viszonyunk örök­kévalóságában, mint az ő vég­letes megjavuíásában. Boldog­gá tett, és én viszonzásul fe­lejthetetlenné akartam szépí­teni az ifjúságát. Olyan prózai gondolat, hogy esetleg munkát vállal, soha nem jutott eszébe. Viszont nagy gondot fordított az ön­művelésre. Ebbéli buzgalma igen megörvendeztetett, mert éppen akkoriban hallottam egy szavahihető funkcioná­riustól, hogy a tanulás a leg­szebb pártmunka. Jómagam sajnos idegenkedtem a köny­vektől, ezért eleinte nem is vettem észre, milyen alkotá­sok késztetik egész napi fek­vésre az én Karolámat. Ne­mes szenvedélye folytán ott­honunk a stabil állandóság képét öltötte magára: a mo- satlan edények hetekig hever­tek a padlón, vagyis a legbiz­tosabb helyen, ahonnan nem eshettek le. Takarításról szó sem lehetett, mert a seprű port csinál, márpedig Karola vigyázni kívánt az egészsé­gemre. Finom kis figyelmes­ségeivel teljesen lenyűgözött. Ismerte titkolt hiúságomat, ezért az egész várost az iri- gyemmé igyekezet tenni olyan módon, hogy fáradhatatlanul rótta a cukrászdákat, talpon­állókat, eszpresszókat, ha ép­— Jöhet az aratás! A me­gyei AGROKER az első ne­gyedévben ötvenhárom da­rab SZK—4-es gabonakom­bájnt szállított a megye ter­melőszövetkezetei és állami gazdaságai részére. — Készül az úttörőtábor Fenyvesen. A Tanácsi Építő­ipari Vállalat megkezdte a balatonfen”vesi úttörőtábor építését. Az idén elkészül a kétszázezer forintos étte­rem, majd a következő évek­ben az ütemezés szerint az összes többi épület. — Ma délelőtt ünnepélyes tanácsülésen adják át Szó­' Iádon az újonnan épült párt- és tanácsszékházat. Es­te szovjet—magyar barátsá­gi rendezvényre kerül sor. — Negyvenezer dolláros kishatármenti árucsere. A Somogy—Zala megyei Élel­miszer- és Vegyiáru Nagy­kereskedelmi Vállalat negy­venezer klíring dolláros áru­cserét bonyolít le Jugoszlá­viával. Mi dió- és mogyoró­belet, szárított zöldségfélé­ket szállítunk, összesen há­romszáz mázsát, míg Ju­goszláviából háromszázhet­ven mázsa" Vegeta ételízesítő érkezik. — Vizsgáztak az önkéntes ápolónők. A napokban tar­tották meg Kaposváron a megyei Vöröskereszt önkén­tes ápolónői részére szerve­zett továbbképző tanfolyam záróvizsgáit. A hallgatók a vér felhasználásával kapcso­latos egészségügyi ismere­teikről adtak számot. — A második nemzetközi eszperantó úttörőtábort jú­nius 16 án nyitják meg Ba- latonfenyvesen. A balatoni táborozáson mintegy száz­húsz 10—15 éves eszperan- tista vesz majd részt. — A Nemzetközi Űrkuta­tási Bizottság ülésszaka hét­főn 30 ország 600 tudósának és szakemberének részvéte­lével Prágában megkezdő­dött. A szovjet küldöttséget Blagonravov akadémikus ve­zeti. A 12 napos ülésszakon 300 előadás hangzik el a világűr meghódításának és felhasználásának legkülön­bözőbb problémáiról. — A Nagybajomi Községi Ta- nács május hó 4-én megnyitotta melegvizes tisztasági fürdőjét. A fürdő de. 8 órától du. 20 óráig, hétfő kivételével mindennap üze­mel. Községi tanács vb, Nagyba­jom. (8389) MA pen nem volt kedve olvasni. Mint gyönyörű dáma, nagy feltűnést keltett és ezáltal jó híremet szinte megsokszoroz­ta. Ütjaira hűségesen elkísér­te egy régi ismerősöm, bizo­nyos Toll Ella, akit ugyan valaha nyilvántartottak, de mostanában — talán hajlott kora miatt — kiselejteztek a rendőrség dossziéjából, őszin­tén szólva, kezdetben kriti­kus szemmel néztem barátko- zásukat, de Karola okos ér­vei beláttatták velem, hogy kincset ér Elluska társadalmi jaratossága. Dehát a végzet akarata sze­rint nem születhetünk tökéle­tesnek. Amikor családi har­móniánk teljessége éppen azt kívánta volna, hogy fenékig élvezzem a lelki vigalmat, érthetetlen módon megkísér­tett a nyárspolgári kicsinyes­ség. Fáradtan mentem haza és vigyázatlanul sorra bele­rúgtam a padlón heverő edé­nyekbe. Karola feküdt, ciga­rettázott és olvasott. Kiván­csi lettem a könyveire, né­hány címet futtából elolvas­tam. így hangzottak a ke­vésbé érdekesek: A bajadér és a gorilla. Végzetem az ópium. Gyilkolni házhoz me­gyek. Ember vagy szörnye­teg. Szüzek a fedélzeten. A zöld arcú szatír. (Folytatjuk) MOZIK Vörös Csillag: NAGYÍTÁS. Színes angol Csak 16 éven felülieknek. Elő­adások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. (V. 14-ig.) Szabad Ifjúság: Délelőtt 10 órakor: CHAPLIN KA- VALKAD. MILLIARDOKAT ERŐ EMBER. Színes olasz—francia bűnügyi film. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. (V- 14-ig.) TELEVÍZIÓ Budapest 8.96: Orosz nyelv. (Alt. iák. 6. oszt.) — a.oO: Olvasás. (Alt. ist. 1. oszt.) — 13.10: Orosz nyelv. (Ism.) — 14.00: Olvasás. (Ism.) — 17.68: Műsorismertetés. — 1b.GO; Hírek. — 18.58: A bolgár televízió estje. Bevezető. — 18.10: Trák szvit. — 18.20: Aszenovgrád, a Rodope kapuja. Kisfilm. — 18.40: Bulgáriái képeslap. Könnyűzenei összeállítás. — 19.00: Esti mese. 19.10: Élsz még, Rómeó... Magya­rul beszélő bolgár tv-film. — 20.00: Tv-hiradó. — 20.20: A leghosszabb éjszaka. Magyarul beszélő bolgár film. 21.55: Dimiter Petkov énekel. — 22.15: Tv-hiradó, 2. kiadás. Zágráb 1T.45: Rajzfilmek. — 18.00: Fl­nokkio. — 18.20: önöknek az úton. — 19.00: Folklór percek. — 19.15: Riport. — 20.35: Dokumentumfum. — 20.50: Kabát. Olasz film. — 22.20: Komoly zene. Osztrák tv 18.00: Angol nyelvlecke kezdők­nek. — 18.20: Jó éjszakát, gyere­kek! 13.25: Kulturális aktualitá­sok. — 18.50: Jörg Préda világ kö­rüli utazása. — 19.30: Tv-hiradó. — 20.06: Sportműsor. — 21.00: Va­rázs os délután. Színjáték. — 23.10: Tv-hiradó. KOSSUTH RADIO 4.30: Hírek. 4.33: Hajnaltól reg­gelig. .. 8.00: Hírek. 8.05: Műsor- ismertetés. 8.15: Harsan a kürt­szó! (ism.) 8.50: Zenekari muzsi­ka. 10.00: Hírek. 10.05: Hodosmart. Vaszilij Belov elbeszélése. 10.35: Meyerbeer operáiból. 11.00: Isko­lai adió. 11.35: Citera-, hárfa-, fu­rulya- és tamburamuzsika. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Melódiakoktél. 13.45: Bilin­csek. Részlet Nemes László uj regényéből. 14.00: Így írunk mi. • Az Ifjúsági Rádió irodalmi pá­lyázatának díjkiosztó ünnepsége. 15.00: Hírek. 15.10: Verdi: Otelló. Fűzíadai és Ave Maria. 15.28: Ra- dióiskola. Az emberismeret tudo­mánya. 16.00: A világ gazdaság hí­rei. 16.05: Üj lemezeinkből. 16.16: Walter Giesenking zongorázik. 16.48: Negyed század távolából. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: A vietnami tárgyalá­sok egy éve. 17.20: Török Erzsébet és a Magyar Rádió és Televízió énekkara cnekel. 17.40: Milyen a jó közönség? 18.00: Könnyűzenei híradó. 18.30: Életem, találkozása­im. A mikrofon előtt: Szigeti Jó­zsef. XI. rész. 19.00: Esti Krónika. 19.25: A Szabó család. 19.55: Esti pihenő muzsikával. 20.30: Közvetí­tés a Szegedi Játékszín előadásá­ról. Játszik a család. Vígjáték há­rom felvonásban. Közben; 22.03: Hírek. Kb. 22.15: Sporthírek. 23.00: Monteverdi operáiból. 23.27: Nép­dalok, néptáncok. 24.00: Hírek. 0.10: Orosz kórusmuzsika. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth-müsorral. 8.05: Mozart: B-dúr szerenád 13 fuvóshangszer- re. 8.45: Külpolitikai figyelő. (Ism.) 9.u0: Klasszikus operettrészletek. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.45: Éhező India. 12.00: Zenekari mu­zsika. 13.00: Hírek. 13.05: Olasz ope­rákból. 13.45: Időjárás- és vízállás­jelentés. 14.00—18.00: Randevú — kettőtől hatig. . . 18.-00: Hírek. 18.10 —18.55: Fiatalok hullámhosszán, 18.55: Jó estét, gyerekek: 19.00: Kapcsoljuk a Szegedi Nemzeti Színházat. Werner Egk: Peer Gynt. Háromfelvonásos opera. Közben: íKb. 20.05: Esti Krónika. II. Kb. 121.10: Életszínvonal a városban és a X falun. Kb. 22.15: Üj könyvek. Kb. 5 22.18: Nóták. 23.00: Hírek. 23.10: Z Szimfonikus zene. 24.00: Hírek. 9 URH i 18.00: Hírek. 18.10: Hangls’mezpsrá- fde. 18.55: Orosz nyelvtanfolyam fel- t nőiteknek. (Ism.) ia.10: Gerencsér | Ferenc és Szalay József cimbalmo- | zik. 19.37: Romantikus művészport- I rék. Schuman. 20.37: Hírek. 20.40: ♦ Mihály András: Fantázia fúvós­* ötösre és vonószenekara. 21.03: A •dzsessz kedvelőinek. 21.27: Hangfel- } vételek felsőfokon. 23.00: Hírek. : _______________________________ — Figyelmetlenül vezette személygépkocsiját Kánya | belterületén Krajczár Péter | 31 éves tabi villanyszerelő, ♦ és összeütközött egv teher- I gépkocsival. Személyi sérü- t lés nem történt, az anyagi ; kár elér' a hatezer forintot. { — Május 1-én nyitotta ♦ meg hat idényboltját a So­j mogy megyei Iparcikk-kiske- | reskedelmi Vállalat. Ebből | öt Siófok külterületein, egy ♦ pedig Balatonlellén áll a 1 korai nyaralók, kirándulók | rendelkezésére. A vállalat a I jó időre való tekintettel ma j újabb kilenc balatoni idény- j boltját nyitja meg. 1 — Értesítjük Kaposvár lakossá­Igát, hogy május 14-én patkányir- | tás lesz az alábbi utcákban. Az ♦ illetékes szervek kérik a lakókat, “»hogy ezen a napon valaki tartóz­kodjon otthon: Géza u.. Sallai u., p Micsurin u., Jedlik Ányos u.. Zrí­♦ nyi u.. Hegyalja u., Kaposrétsor, t Ballakúti u., Szigetvári u., Árok t u. (8403) Í«J SOMOGYI NÉPLA 1 Kedd, 1969. méjs# U

Next

/
Oldalképek
Tartalom