Somogyi Néplap, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-13 / 107. szám
Uí >-r VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára: 80 fillér Somogyi Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁN AK LAPJA Miniszterek érkezése XXV. évfolyam, 107. szám 1969. május I 3., kedd BUDAPEST—MOSZKVA Júniustól újabb nemzetközi gyorsvonat Hétfőn Debrecenben aláírták a magyar—szovjet határforgalmi vegyes bizottság tárgyalásairól készült jegyzőkönyvet, a küldöttségek vezetői, Szegedi Nándor, a MÁV Debreceni Igazgatóságának vezetője és G. I. Bog- danovics, a Ívovi vasútigazga- tóság igazgatója. Ebben rögzítették: az eddigi jó együttműködés lehetővé teszi az árucsere-forgalom növelését. Az idén a magyar—szovjet árucsere-forgalom másfél millió tonnával emelkedik. A személyforgalom bővítéséről is határoztak: június elsejétől Budapest és Moszkva között a meglevőkön kívül újabb nemzetközi gyorsvonatot közlekedtetnek. (MTI) Művészeti szakszervezetek tanácskozása Varsóban Varsóban befejeződött a bolgár, csehszlovák, lengyel, ma- .kárának vezetésével háromtagyar, mongol, NDK-beli és szovjet művészeti és kulturális szakszervezetek konzultatív tanácskozása, amelyen a művészeti szakszervezeteknek a filmgyártás fejlesztésében és forgalmazásában játszott szerepét és tapasztalatait, valamint a nemzetközi együttműködés kérdéseit tárgyalták meg. A tanácskozáson Vass Imrének, a Művészeti szervezetek Szövetsége főtitküldöttség vett MÉG EGY KIS TÜRELMET KÉRNEK A VÁSÁRLÓKTÓL A KERTÉSZEK Miért drága a zöldség a piacokon ? Még néhány nap és bőségesen lesz zöldségféle a piacokon — ígérik a kertészek. Vajon mi okozta az idei késői szállításokat? Az MTI munkatársának erre a kérdésére Tibort» György, a MÉM kertészeti főosztályának helyzette-s vezetője elmondotta: — Elég, ha válaszként a márciusi és az áprilisi időjárás-jelen tésket lapozzuk visz- sza, máris megtaláljuk a magyarázatot a nem kielégítő és az ár szempontjából is kedvezőtlenül alakuló piaci zöldségellátásra. Azt az árut, amely ezekben a napokban került a standokra, az üzletekbe, lényegében ugyanolyan körülmények között és hasonló költséggel termelték, mint a hőmérséklet szempontjából szabályosan alakuló márciusi szezonban. — A háromhetes időeltolódást különben az okozta, hogy márciusban lényegében nem lehetett kiültetni a palántákat. Ezután jött az április végi és a május eleji aszály, amely fokozott párolgási veszteséget jelentett a növényi kultúrák számára, és azt, hogy a növekedés lelassult. Ebben a helyzetben azt mondhatjuk, hogy a kertészek által mindig kissé félve várt fagyosszentek most kifejezetten »jói jönnek«, hiszen ezúttal is a hideg és a meleg találkozását hozta ez az időszak, s ez a randevú végre meghozta az esőt is. Reméljük, hogy a hideg ezúttal kiszorul és ha nem jön közbe valamiféle váratlan lehűlés, már csak kis türelemre van szükség, újra tömegével lesz zöldség a piacokon és az üzletekben. A kertészeken semmi nem múlik: az idén még a tavalyi 80 ezer holdnál is nagyobb területen rendezkednek be öntözésre. A növényápolási munkák ellen sem lehet kifogás és a vetés- terület is elegendő ahhpz, hogy 10—12 napon belül ne legyen »-zöldségtéma« a piacokon. (MTI) gu magyar részt. Az értekezleten három beszámoló és négy tájékoztató hangzott el. A magyar küldöttség A szocialista országok művész szakszervezetei együttműködésének tapasztalatai címmel referátumot, A művész szakszervezetek szerepe a magyar gazdaságirányítás új Szak- i rendszerében címmel pedig tájékoztatót terjesztett a tanácskozás elé. Az általános elismeréssel fogadott magyar vitaanyagok felett élénk eszmecsere folyt. A kiadott közös közlemény megállapítja, hogy a részvevők egyetértenek abban, hogy tovább kell fejleszteni együttműködésüket a marxizmus— leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján. A közlemény bejelenti, hogy a szocialista országok kulturális és művészeti szakszervezeteinek legközelebbi találkozóját másfél- két éven belül Szófiában vagy Budapes ten tartják meg. (MTI) magyar—szovjet kormányközi kulturális együttműködési bizottság ülésére Budapestre érkezett J. A. Furceva, a Szovjetunió művelődésügyi minisztere. Képünkön: Ilku Pál, az MSZMP PB póttagja, művelődésügyi miniszter üdvözli Furceva asszonyt. A magyar—román államközi légügyi egyezmény aláírására Budapestre érkezett Ion Baicu, a Román Szocialista Köztársaság autóközlekedési, hajózási és légi közlekedési minisztere. Képünkön: Dr. Csanádi György (balról) fogadja a román vendéget. (MTI fotó — Vigovszkl Ferenc felv. — Kép távírón érk.) A fagyosszentek északra vonultak Az idén Pongrác, Szervác és Bonifác sem megbízható — mondotta dr. Tardos Béla, a Központi Meteorológiai Intézet tudományos főmunkatársa. — Hétfőn ugyanis, amikorra meg kellett volna nozniuk a fagyot, egész Nyugat-, Közép- és Dél-Európá- ban tovább tartott a száraz, csendes, napsütéses időjárás. A jelek arra mutatnak, hogy a fagyosszentek visszavonulWinzer nyilatkozata tak északra. Hétfőn ugyanis csak Skandinávia legészakibb tájain és a Szovjetuniónak a Jeges-tengerrel szomszédos területein tartotta magát a hideg. Az esős, felhős idő zónája hétfőn visszavonult Dánia, Skandinávia területére és a Szovjetuniónak a Baltikumtól északra és keletre fekvő részeire. A távlati előrejelzés szerint péntekig a legalacsonyabb nappali hőmérséklet eleinte 25, később 28 fok körül alakul ki. Jelentős mennyiségű, 5 millimétert meghaladó csapadék az időszak végén várható, az ország területének 30 százalékán. (MTI) Podgornij Koreába utazott Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke hétfőn repülőgépen Phenjanba utazott ötnapos hivatalos látogatást tesz a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, Coj Jen Gcnnek, a KNDK Legfelsőbb Népi Gyűlése Elnöksége elnökének meghívására. Podgornijjal együtt utazott el Szabir Nyijazbekov, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökhelyettese, Vaszilij Kuznyecov, a szovjet külügyminiszter első helyettese és több más hivatalos személyiség. (MTI) A béke-világtalálkozó előkészületei A júniusi berlini béke-világtalálkozó előkészítő bizottsága Berlinben megtartotta második megbeszélését. A tanácskozásról kiadott közlemény szerint eddig harminc nem állami nemzetközi szervezet, továbbá több mint hetven ország — köztük hazánk — nem csatlakozását a kezdeményezéshez és közölte, hogy részt vesz az idén június 21-e és 24-e között Berlinben megrendezendő béke-világtalálkozón. Az előkészítő bizoiiság két ülésszaka között héttel gyarapodott a részt vevő, illetve megfigyelői minőségben zeti szervezete jelentette be megjelenő szervezetek száma. Hlain Poher bejelentette jelöltségét Winzer sajtóértekezlete Bagd adban. ■» ****» imma Otto Winzer, a Német Demokratikus Köztársaság Külügyminisztere, aki Bagdadban megállapodást írt alá az NDK és az Irak közötti teljes diplomáciai kapcsolatok felvételéről és ott sajtóértekezletet tartott, vasárnap visszaérke- sett Berlinbe. Repülőtéri nyilatkozatában Winzer hangsúlyozta, hogy a két ország kapcsolataiban most újabb, az eddiginél is gyümölcsözőbb szakasz következik. Winzer rámutatott, hogy az NDK politikáját lkra(MTI — Képtávírón érk.) hoz hasonlóan értékeli számos más arab ország is. Ebből kiindulva azt a meggyőződését hangoztatta, hogy rövidesen más arab országok is követik Irak példáját és elismerik a Német Demokratikus .Köztársaságot. Lehel Miklós, az MTI tudósítója jelenti: Alain Poher, a francia szenátus elnöke, aki ideiglenesen ellátja az államfői teendőket, elhatározta: jelöltként indul a június 1-i franciaországi köz- társasági elnökválasztáson. Poher jelöltségét, a franciák egysége és megbékélése, nevében jélentette be. Az ideiglenes köztársasági elnök döntését sajtótitkára a szenátus épületében, a Luxem- bourg-palotában tartott sajtó- értekezletén hozta nyilvánosságra hétfő délután. Egyúttal azt is közölte, hogy Alain Po» her-a népszavazási kampány során tett könnyelmű Ígérete ellenére nem mond le jelöltsége miatt az ideiglenes köz- társasági elnöki tisztség gyakorlásáról. Alain Poher jelölésével gyakorlatilag lezárult a legfontosabb francia politikai csoportosulások jelölésének sora. Eszerint a gaulle-ista kormánypártok Georges Pompidou volt miniszterelnököt, a centristák és a radikálisok Alain Pohert, az ideiglenes köztársasági elnököt, a szocialisták — ha most az utolsó pillanatban másként nem döntenek — Gaston Deffer- re-t támogatják. A PSU, az Egyesült Szocialista Párt jelöltje Michel Rocard főtitkár, végül a Francia Kommunista Párt a politikai bizottság veterán tagját, Maurice Thor ez harcostársát, Jacques Duc- los-t indította a küzdelemben. Véglegesen azonban csak kedden éjfélkor derül ki, hogy az öt főjelöltön kívül még hány önjelölt szerzi meg az induláshoz szükséges száz ajánlást. A hivatalos választási kampány a jelölések lezárása után, május 16-án, pénteken kezdődik. A kampányban minden jelöltet másfél—két óra adásidő illet meg az állami televízióban és a rádióban. A jelöltek nagy száma miatt azonban valószínű, hogy a rendelkezésükre bocsátott adásidő inkább az al-ó, mint a felső határ közelében lesz. Jacques Duclos máris közölte, hogv adásidejét nem szónoklásra kívánja felhasználni, hanem kiválasztott partnerével fog beszélgetni a kamera előtt az időszerű kérdésekről. Partnere René Andrieu, az Humanité főszerkesztője lesz, aki az elmúlt hetekben, többször is nagy sikerrel szerepelt a tv politikai vitáiban. Duclos különben szombaton limoges-i sajtóértekezletével és vasárnapi ambazaci beszédével már meg is indította kampányát (MTI) Női elnökjelölt Franciaországban Vajon Franciaországnak nő lesz a következő köztársasági elnöke? Erre a kérdésre igennel szeretne válaszolni Bonnart Pontay asszony, a párizsi fellebbviteli biróság ügyvédje, akit az országos nőmozgalom jelölt hétfőn az elnöki tisztségre. A mozgalom közleményt adott ki, amely szerint elérkezett az ideje annak, hogy a francia nők »-tevékenyen vegyék ki részüket az állami életből és hallassák szavukat«, amikor — a közlemény szerint — »-súlyosan hátrányos megkülönböztetés akadályozza a nők társadalmi felemelkedését mind a családi életben, mind pedig a munkában.« (MTI)