Somogyi Néplap, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-09 / 104. szám
A JOGRÓL MINDENKINEK Házkutatás, személymotozás Tavasz Itáliában VELENCEI SÉTA Az állampolgároknak fontos érdekük fűződik otthonuk tiszteletben tartásához, sérthetetlenségéhez. A magánlakás tiszteletben tartását az alkotmány is védi, és a magánlakás megsértését a Büntető Törvénykönyv is bünteti. Vannak azonban esetek, mikor a magánlakás »megsértésére« a törvény is lehetőséget ad, hiszen nem lehet akadálya bűncselekmények felderítésének, a nyomozás lefolytatásának, végső soron a bűnözők bíróság elé állításának, hogy a tettes a saját vagy más lakásán rejtőzik el, itt rejtette el az ügy felderítéséhez feltétlenül szükséges bizonyítékokat Mikor tartható házkutatás A magánlakás sérthetetlenségére tekintettel azonban a házkutatásnak fontos törvényi garanciái vannak, arra csak kivételes esetekben kerülhet sor. A lakásnak, háznak, vagy egyes helyiségek nyomozó hatóság által történő átkutatására- akkor van lehetőség, ha alaposan feltételezhető, hogy ez az intézkedés a tettes kézrekerítésére, a bűntett nyomainak felderítésére vagy valamilyen tárgyi bizonyíték megtalálására vezet. Ezeken az eseteken kívül házkutatást lehet tartani, ha ez valamilyen bűncselekmény megakadályozása céljából szükséges. Az »alapos feltételezés«-hez objektív körülmények szükségesek, »gondolom« alapján, »kísérletképpen« a nyomozó hatóságok nem tarthatnak és nem tartanak házkutatást A házkutatáshoz nem szükséges, hogy a nyomozást korábban elrendeljék, mert ha a késedelem veszéllyel járhat, a házkutatást végre lehet hajtani. Vagy nem szükséges a keresett személyazonosságának ismertetése sem. A házkutatás törvényes, ha például a tetten kapott tolvaj valahova bemenekül, és kézrekerítése érdekében a helyiséget a nyomozó hatóságok — más megoldás nem lévén — átkutatják. A házkutatást nem lehet csak a lakás vagy a ház és a hoz'zátartozó helyiségek átkutatására érteni. A kutatás kiterjedhet a házban talált tárgyakra, megengedett a kert, udvar átkutatása is, és a kutatásnak nem akadálya az sem, ha a helyiséget nem a házkutatást szenvedő, hanem pl. albérlője használja. A személymotozás A terheltet és azt, akiről alaposan feltételezhető, hogy a bizonyításhoz szükséges tár- gvat magánál rejti, a nyomozó hatóság intézkedésére meg lehet motozni, de előtte föl kell szólítani, hogy a keresett tárgyat adja át. Az elrendelt személymotozást két hatósági tanú jelenlétében kell elvégezni. A törvény külön rendelkezik arról, hogy a házkutatást, személymotozást az érintett személyek lehetőség szerinti kíméletével kell folytatni. Ügyelni kell arra, hogy az érintettek magánéletének olyan körülményei, amelyek a bűnüggyel nem állnak ösz- szefüggésben, ne kerüljenek a nyilvánosságra. A házkutatást és a személymotozást lehetőleg nappal kell elvégezni, ami már az említett kíméletből folyik. Mindkét kényszerítő intézkedésnél vigyázni kell arra, hogy az érintetteknek fölösleges kárt ne okozzanak a nyomozó hatóságok. Így például: helyiségek feltörésére, zárak felnyitására csak akkor kerülhet sor, ha a keresett dolog előadását megtagadják, vagy sem az érintett, sem megbízottja nincs jelen. A személymotozás fontos szabálya, hogy csak azonos nemű személy motozhat, illetve lehet jelen, mint a megmotozott E szabály alól csak az orvos kivétel, ha például kötés alatti testrészt kell megvizsgálni, nincs-e ott a keresett tárgy. A házkutatáshoz általában a nyomozó hatóság írásbeli határozata szükséges, amelyet az érintett személy részére ki kell kézbesíteni. Ez alól kivétel: ha a kés'.'elem veszély- lyel jár, és nincs idő a határozat beszerzésére. Ha bűntett megakadályozása céljából szükséges a házkutatás, szintén oktalan dolog lenne írásbeli határozatot megkövetelni. Mint a személymotozásnál, itt is jelen kell lenni két hatósági tanúnak és lehetőleg a házkutatást szenvedőnek vagy megbízottjának is. Ha ez nem lehetséges, érdekeinek védelmére az eljáró szerv hivatalból rendel ki képviselőt. A kínai kérdés Különösen nagy az aktualitása napjainkban Roger Garaudy könyvének. Egyre- másra érkeznek a hírek a kínai eseményekről, a politikai túlkapások sokaságáról, határsértésekről. Nem könnyű eligazodni a napi politika eseményei között, nehéz a megfelelő objektivitású álláspont kialakítása, különösen akkor, ha csak a nap híreit ismerjük — de ismeretlenek előttünk a mozgatórugók, rejtve maradnak azok a társadalmi erők, azok a politikai források, melyektől a híranyagként ismert tények erednek. A szerző ezeket az okokat kutatja, ezér. veszi szemügyre Kína történetét, széles és jól átfogott pragmatikus módszerrel. Kiindulásul vizsgálja az ázsiai termelési módot és annak maradványait a kínai társadalomban. E termelési mód kérdése már jócskán adott vitaalkalmat történészeknek, filozófusoknak egyaránt, de a szerző összefoglalása mégis nagyszerűen sikerült. Alapvető sajátosságai abban állnak, hogy a közösségi tulajdon egy speciális formája alakult ki Ázsiában akkor, amikor Európában a magántulajdon dominált. Ugyanakkor a legfőbb kizsákmányoló szerv az állam volt, a lakosság pedig faluközösségekbe szerveződött. Ennek a társadalmi módnak sajátos vetüle- tei jöttek létre a keleti társadalmak története során, és ezeknek a jelenig ható elemeit emeli ki Garaudy. Részletesen ismerteti Mao Ce-tund nolitikai elveit, azokat a nézeteket, amelyek ideológiai talajul szolgálnak napjaink eseményeihez is. Elég, ha utalunk arra, hogy a kínai vezetés a permanens forradalom értelmezésének trockii változatát vette át. Vu Csiang (Mao követője) ezt írja egyik cikkében: »;.. a permanens forradalom... azt jelenti, hogy az egyik forradalmat a másiknak kell követnie, megállás és megszakítás nélkül .. .« Nyilvánvaló, hogy ez a marxizmusnak a társadalmi változásokról vallott felfogásának elferdítése, és igen dogmatikus értelmezése önkényes szemszögből. A társadalom fejlődésének ilyen megközelítése ellenkezik általában a fejlődéssel, ha csak a mennyiségi és minőségi változások problematikáját nézzük. És ezeknek a torz nézeteknek az alakulása előbb- utóbb zsákutcába vezet. Roger Garaudy: A kínai kérdés című könyvében igazi tömör politikai monográfiát készített a ikínai társadalom' fejlődéséről és jelenéről. A mű ismeretével az olvasó megfelelő alapot nyer a biztosabb tájékozódáshoz. T. T. Az egyik dogé — Michieli — a keresztes háborúból hatalmas gránit oszlopokat hozatott, s a palota előtt, a Szent Márk téren akarta felállítani. Nem sikerült. Egy ügyes mester ötletes csigaszerkezetet készített, s az oszlopok a helyükre álltak. A dogé nagyon örült, megkérdezte a mestertől, mát kíván jutalmul. Az azt kérte, hogy nyissanak a két oszlop között játéktanyát. A tanács fogcsikorgatva tett eleget a kérésnek, s évszázadokig kénytelen volt tűrni ezt hírhedt Tízek tanácsának fura ötlete támadt: a kivégzettek holttestét a két oszlop között akasztották fel. A babonás velenceiek erre — a történet szerint — szétszéledtek. Ezt a történetet mesélem magamnak, míg a fürge vaporet- tó a Szent Márk téri kikötőbe siklik. Aztán figyelem az embereket, hogy áil-e a történet további része? Eszerint ugyanis a babonás velenceiek még most sem mennek át a két oszlop között. Ügy láttam, a kevésbé babonásak átmennek, s gyönyörködnek a tér építészeti egységében, s etetik — a meglehetősen drágán vásárolt kukoricával — a galambokat. Ezek itt Velence nevezetességed. A másik maga‘a város. Szűk csatornámnak partján fekete ruhás emberek szólítják meg a járókelőket: — Gondoló, signori! — Grácia — felelem rá. Hiszen az ember, ha Olaszországba érkezik, ezt a szót tanulja. meg a leggyorsabban. A köszönöm — sokszor éreztem ezt — nem csupán udvarias- sági kifejezés. Az apró szívességért is valóban hálásak az olaszok. Itt, Eszak-Olaszor szágban talán csendesebb : szó, mint délen, de semmi , e: sem hűvösebb. Pedig a nápolyi nyár után egy kicsit fázósan gombolom magamon össze a kabátot, amikor az Adriáról érkező szél végignyargal az apró csatornák fölött. A csend itt feltűnőbb, mint másutt. Nincs gépkocsi és motorkerékpár, nem zörögnek a villamosok. A tenger vize a csendet is magával hozza a város falai közé. A csónakok szinte észrevétlenül siklanak a víz-utcákon, s a házak még jobban egymáshoz tapadnak, mintha a szomszédjukat is tartanák. Különös város ez. Az ember délután ugyanúgy megcsodálja azt az épületet, amelyet délelőtt nézegetett, mintha sohasem látta volna. Csak a szemlélődés után veszi észre, hogy a fényváltozás megcsalta. Nehéz bolyongani Velencében. Az eltévedés veszélye — bármilyen kitűnő is a térkép — állandóan fennáll. Valahol azt olvastam, magúk a velenceiéit is eltévednek olykor. De nem sokat kell kérdezni. Az útbaigazítás és a szíves szó egyszer sem maradt el. Megszólítok egy embert az utcán: Kérem, uram... Be sem várja, hogy mit akarok; kezébe veszi a térképemet, keresi az utcai táblát, s magyaráz. A környezet jobban egymásra utalja az itt élőket és az ide látogatókat. A kereskedővárosban — hiszen Velence az — Európa valamennyi nyelvét fölfedezheti az ember. S az építészet megannyi stílusát is. A történtekre gondolok, amelyeket a Dcge-palota hírhedt börtöneiről hallottam. Átmegyek a Sóhajok hídján, megnézem a följelentésre szolgáló titkos ajtókat, képzeletben odaállok a Tízek tanácsa elé, s a sötét bútorok, a csodálatosan szép freskók között nem nehéz a középkori börtönállapotokat elképzelni. Az igazsághoz persze az is hozzá tartozik — tanúm rá a jogtörténet —, hogy ezek a nehéz, vasajtós börtöncellák korántsem voltak olyan hírhedtek, mint néhány könyvben olvassa az ember. Itt tiltották meg legelőször a kényszervallatást. S ha nem is kényszerből, de a palota és a város ma is vall: az emberi tennialcarás diadala az. amit Velencében lát az átutazó. S az emberek ragaszkodnak mindenhez. A társadalmi különbség itt nem olyan szembetűnő, mint másutt. A sok közös vonás mellett kiemelkedik egy: a szép, a művészet szeretete. A környezet táplálja ezt az emberekbe. A Canale Granden átívelő hídon nemcsak ara/ny- ékszereket kínálnak, hanem könyvet, képet is. S az öreg. nyolcvankét éves magyar, akit élete párja köt ehhez a városhoz, immár évtizedek óta. a magyar szó hallatán ezt ismételgeti: »Velence szép város. nagyon szén.« Kercza Imre z utolsó kilométer ran hátra. Tartsanak ki! összeszorítod a fogad, nem akarod tudomásul venni a fáradtságot. Persze a tényeken ez mit sem változtat. Már képtelen vagy beledőlni a futásba, a tended alig emeled. Patakzik rólad a verejték, a szemed marja. Torkod kiszárad, mit nem adnál most egy pohár vízért! Vége ... szünet. Pihen a szíved, a tüdőd, a térdedben kása van, a tested remeg a melegítő alatt. Nekidőlsz a falnak, lihegsz, várod a következő vezényszót. —r Egy könnyű körrel lazítsunk le, fiúk! Mára elég lesz. Nagy nehezen betámolyogsz a fürdőbe. Furcsán távolinak hallod a viz csobogását, bedugult a füled. Alaposan kihajtottad magad. S vajon mi értelme? Péntek, csapatösszeállítás. Mint mindig, ha nincs sérült, most is tartalék vagy. Ugrásra készen ülsz majd a kispadon, szívszorongva várod, hátha szükség lesz rád? Megalázónak tartod ezt a szerepet. Sérült, vagy rossz napot kifogó játékos helyett beugrani, és eszeveszetten hajtani, hátha észrevesznek. \ Nem vagy már túlságosan fiatal, a jövődre is gondolnod kell. Tanulsz. Érdekel az irodalom, a művészet, de főleg a politika. Nem titkolod ezt a srácok előtt sem. Persze kiröhögnek. Igyekszel jó képet vágni a hülye vicceikhez. Vicc? Szeretnéd elhitetni magaddal, hogy csak az. De nyilvánvalóan lekezelnek. Nem fogadnak be. Vasárnap, a mérkőzés napján mégis ott vagy közöttük. Harsog az öltöző, mindenki ugratja a másikat. Fennhangon hergelik a balbekket azzal, hogy a szélsője 10.9-et tud százon. Veled senki sem törődik. Lassan, versenyláztól mentesen készülődsz, nem vagy a kezdő csapatban. Valaki lenn hagyta a cipőjét, megkér, hozd fel. Fejedbe szökik a vér, de lenyeled a megalázását. Puhának találják a labdát, fel kellene pumpálni. Mindenki feléd tekint. Utolsónak hagyod el az öltözőt, gondosan bezárod, nehogy elvigyenek valamit. Jobbodban az egészségügyi láda, tartaléklabda, balodban szódásüveg, térdgumik, könyökvédő. Most szertárosnak érzed magad. — Miért nem hagyom már abba, meddig túrom a ‘'lábtörlő- szerepét? — Neked nem játék, hanem keserűség a labdarúgás. Egyáltalán szereted te a focit? Már erre sem tudnál válaszolni. Csak egy a biztos, hogy néhány évvel ezelőtt, kis srác korodban egyedül a pályán érezted jól magad. Napestig rúgtad önfeledten a labdát, szívesen vállaltad még a • verést is emiatt. Most lehorgasztott fejjel, szorosan a falhoz lapulva kullogsz a kiapad felé. Bujkálsz az ismerősök elől, dühít kaján vigyorgásuk, megjegyzéseik. — Na. mi az, már megint pót játékos vagy? Végre elkezdődik. Igyekszel innen kívülről is beilleszkedni a játékba. Szorítasz a fiúkért. Fürgén pattansz egy-egy kigurult labdáért, most labdaszedő vagy. Néhány perc telik el, s gólt kaptok. A srácok belül szidják egymást, az edző kívülről őket. Ezt persze csak te hallod, pattanásig feszülnek idegeid a tehetetlenségben. Legszívesebben berohannál a pályára. De nem lehet, te tartalék vagy. A fiúk pocsékul játszanak. Kívülről úgy tetszik, mintha egész éjjel dorbézoltak volnak. ötlettelenül, számysze- getten küzdenek. Megköny- nyebbülésként hat a félidőt jelző sípszó. A folyosón félrelökdösnek. Neked nem kell sietned lepihenni, egy félidőn át csak ücsörögtél. Az öltözőben óriási a veszekedés, vádlók, vádlottak csatája. Téged kire- kesztenek a vitából. Kemény, pattogó edzői utasítások, s már kezdődik is a második menet. Ügy fest, használt a pihenés. Frissebben, ötletesebben gurigáznak a fiúk. Nem sokáig. Csak fellángolás volt. Már minden a régi. Eladott labdák, durva technikai hibák. A közönség is elveszti türelmét. Cseréljék le ezt, cseréljék le azt, javasolják kórusban. Bezzeg, ha jól menne a csapatnak, eszükbe sem jutna »bekiabálni« téged a csapatba. Az edző hajlik a közvélemény követelésére. — Vetkőzzön — szól rád szigorúan, majd közönyösen hozzáteszi: — Remélem, változtat ezen a szürnyű játékon. Nem hiszed, hogy képesnek tart erre. Egy tartaléktól maximális követelmény lenne. A hatvanperces üldögélés- től elmerevedve lépni is alig tudsz. Lábad mint egy fatus- kó, izmaid nyikorognak. Az első labda méterekre elpattan tőled. Természetesen mindenki rád formed, amiért egy labdát nem tudsz lekezelni. Átadásaid sorra rossz helyre szállnak. Tíz perc is eltelik, mire belelendülsz. Jobb külsővel, hosszan indítod a szélsődet. Erre szokás mondani, hogy »forintos« labda. De a társad dühösen legyint rád és a többieknek azt tanácsolja, ne adjanak neked labdát. Egyedül vagy. Az életben is nehezen boldogulsz igy, a pályán viszont végzetes lehet. A felezővonalnál megszer- zel egy labdát. Az ellenfél fedezete rohan feléd. Jobbra megcsinálod a testeseit, s balra elhúzod a labdát, Bejön. A balhátvéd kénytelen kitámadni rád, közben a szélsőd ordítva -mutatja magát“. Kinézel rá, a lábad is meglendíted. A hátvéd reagál a mozdulatra, erre visszahúzod a jobbod, s kapura húzol. A centerhalf még hátravan. Farkasszemet néztek. Lábad lövésre lendül, ő beledobja magái. Csakhogy lövés helyett tolsz egyet a labdán, s már csak a kapussal állsz szemben. Ezt a helyzetet már a »tartalék« is kihasználja. Elegánsan a sarokba gurítasz. A srácok rohannak feléd. Csókolgatnak, s vállad vérér getik. — Jé. gólt vágtál! Szépen csináltad! Rövidesen lefújják a mécsesét. Te vagy a mérkőzés hőse. De nem kell a dicséret. Sietve lefürdesz és nem veszel részt az esti ivászatem sem. Otthagyod őket, s valami üres lesz benned. Nem tartozol közéjük. Nem is fogsz sohasem. Seres Attila IOMOGII NÉPLAP réatck. 1963. május 8.
