Somogyi Néplap, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-04 / 100. szám
>! jjA * 1' 'V t-. <&' f üt íVILÁG PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEK! ^PQSNí K* Ára: 1 forint A KOZMOSZ PAVILON Máj'us 29—30: A Magyar Vöröskereszt kongresszusa Sajtótájékoztató az előkészületekről A Magyar Vöröskereszt országos központjának székházában szombaton rendezett sajtótájékoztatón Rostás István főtitkár bejelentette, hogy május 29-én és 30-án tartják Budapesten, az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában a Vöröskereszt III. kongresszusát A tanácskozáson 400 küldött és 200 meghívott képviseli a tagságot. Ezenkívül II országból várnak külföldi vendégeket A Vöröskereszt sokoldalú feladataival kapcsolatos témákat hat szekcióban és két albizottságban vitatják majd meg a küldöttek. Az előző kongresszus óta számottevő a fejlődés a Vöröskereszt szervezeteinél, öt esztendővel ezelőtt 7150 alapszervezet működött 552 110 taggal, s köztük mintegy 5000 volt az orvosok száma. Jelenleg 8708 szervezet csaknem 674 ezer felnőtt tagot számlál, s az orvosok száma a szervezetekben már meghaladja a 9 ezret 250 ezer fiatal vöröskeresztes az úttörő-, illetve a K ISZ-szervezetekben tevékenykedik. A második kongresszus óta 26 ezer különböző tanfolyamon 700 ezer embert képezett ki a Vöröskereszt. Az egészségügyi felviiilágosító munka eredményeként ma már kiterjedt a tisztasági mozgalom, amelybe a járások 99,9 százaléka, a községek 91,9, a városok 86,5 százaléka kapcsolódott be. (MTI) FINIS AZ ISKOLÁKBAN Kezdődnek az írásbeli vizsgák A középiskolák nappali tagozatán az idén érettségiző, illetve képesítőző több mint 50 ezer fiatalnak már csak néhány nap van hátra a tanévből. Részükre május 8-a az utolsó tanítási nap, 12-én pedig kezdődik az írásbeli. A középiskoláli esti, illetve levelező tagozatain több mint 24 ezer felnőtt diák fejezi be az idén tanúim ínyait. Nappali tagozaton a negyedik évfolyamok száma összesen 1693, amiből 989 gimnáziumi, 437 szakközépiskolai, 267 technikumi osztály. A gimnáziumokban több mint 29 ezer, a szak- középiskolákban csaknem 13 ezer, a technikumokban mintegy 9 ezer fiatal készül az érettségi, illetőleg képesítő vizsgára. Az írásbeli érettségi, illetőleg képesítő vizsgák »menetrendje« a következő: a gimnáziumokban az első dolgozatot ezúttal is magyar nyelv- és irodalomból készítik el a jelöltek, május 12-én. A következő napon kerül sor a matematikára, 14-én pedig a nyelvi szakosított osztályokban a szakosítás jellegét adó idegen nyelvből írják meg dolgozatukat a diákok. A Művelődésügyi Minisztérium irányításával működő közgazdasági szakközépiskolákban és közgazdasági technikumokban az írásbeli ugyancsak máius 12-én kezdődik a magyar nyelv- és irodalommal. A mezőgazdasáei szak- középiskolákban az írásbeli érettségi vizsgák május 26-a és 31-e között, a kereskedelmi szakközépiskolákban az írásbeli érettségi vizsgák május 26-a és 31-e között, a kereskedelmi szakközépiskolákban május 28-a és 31-i között lesznek. Az ipari szakközépiskolákban pedig — ahol tanév végi szakgyakorlat van — a gyakorlat befejezése után kezdődnek. (MTI) Autókaravánok útjainkon Valóságos turistainvázió kezdődött szombaton a Balaton vidékén. A főszezonnak megfelelő nyárias meleg időjárásban Budapestről és a dunántúli városokból már szombaton délben megindultak az autókgravánok. Élénk volt a forgalom a nyugati és a déli határátkelők, valamint a Ba- laton-part között is. Ausztriából szombaton több száz autós turista érkezett, hogy a magyar J. inger partján töltse a hétvégét. A nagy nyári szállókban szombaton már több mint tíz ország turistái tartózkodhattak, s vasárnap további külföldi csoportokat fogadnak. 'Az új barcsi híd megnyitása óta ugrásszerűen megnőtt Harkány jugoszláv idegenforgalma, mivel most már köny- nyen, kerülő nélkül érhetik el a népszerű dél-baranyai gyógyhelyet. Az utóbbi egykét napban a fürdözők harminc—negyven százaléka a szomszéd országból érkezett. Csupán egyetlen napon kétezer jugoszláv vendég fürdött Harkányban. Genfben A szovjet kozmikus éra tíz éve elnevezéssel kiállítás nyílt. Fényképek tucatjai mutatják be a Cioilkovszkij, az űrhajózás nagy orosz úttörője által előre látott jelentős tudományos vívmányokat: földünk első szovjet mesterséges holdjait, a szovjet űrhajósok Teljes egységben A Neues Deutschland belső vezércikket szentelt a KGST legutóbbi moszkvai rendkívüli ülésszakának. A cikk megállapítja, hogy a tanácskozás eredménye növeli a tagországok politikai és gazdasági erejét és új impulzusokat ad a kommunista világmezgalom egységének megszilárdításához. A cikk kiemeli a teljes egységet a határozatok meghozatalánál és visszautasítja az ellentétekkel kapcsolatos nyugati találgatásokat. A tanácskozás határozataival összefüggésben a Neues Deutschland megállapítja, hogy a KGST-országok gazdasági, valamint műszaki-tudományos együttműködése tökéletesítésének legfontosabb eszközeként a népgazdasági tervek, a tudományos fejlesztési és beruházási elképzelések egyeztetését, továbbá a legfontosabb iparágakban a kooperáció erősítését jelölték meg.' (MTI) Május 1-én Moszkvában újból megnyitotta kapuit a Szovjetunió népgazdasági sikereit bemutató kiállítás. Képünkön: A Kozmosz pavilon. (MTI — Képtávírón érkezett) Megkezdődött a DÍVSZ ülése Szombaton a DÍVSZ új bu- is. A beszámolók meghallgatá- dapesti székházában megnyílt sa után délután megkezdődött a világszövetség végrehajtó bi- a vita a v'etnami szolidaritás zottságának ülése, amelyen fokozásáról, valamint a DÍVSZ részt vesz Dél-Vietnam és a soron következő feladatairól. VDK ifjúságának küldöttsége (MTI) Jöhetnek a vendégek Szovjet haditudósító látogatása a Damanszkij-sziget körzetében Ebai találgat Az ország egyik legkedveltebb kiránulóhelyén, a Dung-ka nyárban valamennyi étterem, presszó és vendéglő »kicsínosodott-», s gondosan felkészült a szezonra. A kedvelt táj új színfoltja lesz a Vácon megnyíló Barokk presszó, valamint a magyaros étteremmé átalakított kőkapu. A látogatottabb kiránduló- helyeken tejbár nyílik. A vendeglátóhelyek száma a Szentendrén megnyíló, 300 személyt kiszolgáló étteremmel bővül. A Szovjetunió legtávolabbi, északkeleti területein, amelyen tíz európai ország is elférne, a közlekedés egyik igen fontos eszköze a repülőgép. A levegőben szállítanak itt ösz- szeszerelhető házakat, betontárgyakat, olaykutakat, nyersanyaGenfi A Pravda közli Konsztan- tyin Szimonov cikkének első részét, amelyben az író, a Nagy Honvédő Háború neves haditudósítója beszámol a Dakiállítás hősi csapata által végzett történelmi repüléseket, a szovjet önműködő bolygóközi állomásokat. A Svájc—Szovjetunió Társaság a kiállítást Lenin születésének 100. évfordulója előkészületeinek jegyében rendezte. manszkij-sziget körzetében tett látogatásáról. Távol áll tőlem a gondolat — hangsúlyozza Szimonov —, hogy az a kétszáz vagy háromszáz kínai katona, aki azon az első márciusi, éjszakán lesben . állt Damanszkij-szigeten vagy az a húsz—harminc kínai katona, aki reggel rálépett a folyó jegére a saját óhajára vált gyilkossá. Ilyen esetekben fentről jött parancs nélkül nem gyilkolnak. Mélységesen meggyőződésem, hogy a gyilkolásra való parancsot fent adták ki, olyannyira fent, hogy annál fentebb már nincs is. Ha megkérdeznék tőlem — írja Konsztantyin Szimonov —, hogy visszaemlékezve Mao Ce-tungra —, akit két évtizeddel ezelőtt nemegyszer láttam és akiben akkor a Kínai Nép- köztársaság vezetőjét tiszteltem —, miért táplálok vele szemben a személyes gyűlölethez közelálló érzést, tudnám mit válaszoljak. Az erről az emberről, szavairól és tetteiről az utóbbi évek során kialakított gondolatom megakadályoz engem, hogy végleg kiverjem a fejemből a saját magamat aggasztó szörnyűséget: »-Hátha mégis minden kívánságunk és a jövőről szóló elképzelésünk ellenére valamikor haditudósítóként kell idejönnöm«. A továbiakban Szimoncv nyomatékosan aláhúzza: Csak látszat, felületi jelenség, hogy a Damanszk'j-szigeten hirtelen — amint erről Pekingben azután hírt adtak — a kínai géppisztolyok csattogása hallatszott. Ha a dolog mélyére nézünk, éppen ellenkezőleg. A golyók ugyan a Damanszkij- szigeten fütyültek, de Peking- bői lőttek. (MTI) Abba Eban Izraeli külügyminiszter rádiónyilatkozatban foglalkozott Hasszer egyiptomi e’nök május 1-én Heluánban elmondott beszédével. Eban minden tárgyi bizonyíték nélkül találgatásokba bocsátkozott egy általa tudni vélt »tervezett egyiptomi hadjáratról«, majd saját tételéből azt a következtetést vonta le, hogy Nasszer elnök nem kívánja a békét«. Ezért — mondotta — Izraelnek a maga számára azt a következtetést kell levonnia, hogy egy talpalatnyit sem hátrálhat addig, amíg a békét helyre nem állítják. »Ellenkező esetben Izrael öngyilkosságot követne el« — hangoztatta Eban. got, tartalékkészleteket, élelmet állatokat egyaránt. Észak életében a légi közlekedés ma már elfoglalta az őt megillető helyet, nélküle elképzelhetetlen lenne ennek a nagyon gazdag tájnak a fejlődése. Nasszer beszéde — jelentette ki végül az : raeli külügyminiszter — csak megszilárdította Izraelnek azt az elhatározását, hogy erősíti orszgát, ezzel egyidejűleg azonban »folytonosan tanújelét adja béketeremtő szándékának«. (MTI) Somogyi Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI »»ZOTTSAcANAK LAPJA XXV. évfolyam, 100. szám 1969. május 4., vasárnap