Somogyi Néplap, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-16 / 85. szám
Charles Chaplin ( ST ELLA ÉK Ablakzörrentő »aréna« köszöntötte játékukat, amelyről az első néhány taktus után kiderült, hogy valóban muzsika. Dallamíveik alatt és felett ösz- szehangzó és disszonáns akkordok simultak egymáshoz és távolodtak bizonyos rendben, a harmonizáció törvényei szerint Négy elektromos hangszer — orgona, három gitár és a dob fölerősített hangorkánjából. A hangerősség viszont nem minden. A hangerő »ápol és éltakar(hat)«. Ám — ahol van — az értéket is fortisszimóval közvetíti. S ezt észreveszi, az ilyen beatmuzsikáért hálás a közönség. Emiatt rezzenték össze ifjonti sivításoktól a járási művelődési központ szigorú »nyílászáró szerkezetei« Bogláron, a tanácsköztársasági művészeti szemle járási bemutatóján. Innen jutottunk el sokféle kíváncsiságtól vezetve egyik próbájukra — ismerkedni. Az együttes tagjai: Toldi tSiklós műszerész, dobos, a zenekar vezetője: Takács Flórián villanyszerelő, basszusgitáros: Komáromi István gépkocsivezető, kísérő gitáros: Almási István motorszerelő, szólógitáros: művészeti vezetőjük pedig Fazekas István vörsi pedagógus, orgonista. A fonyódi Stella zenekar valamikor 1965-ben kezdett volna megalakulni. Azonban kit ide, kit amoda szólított a sorsa. Így ma Toldi Miklós az egyedüli alapító tag. Hosszabb ideig tehát nem működött, jelenlegi összetételében pedig alig négy hónapja dolgozik az együttes. Művészeti vezetőjük, Fazekas István a véletlennek tulajdonítja ezt: — Feleségemnek — aki énekel — javasolták a munkahelyén, lépjen fel a művészeti bemutatókon. Dehát beatdalo- kat mégsem kísérhetek zongorán. Így azután — megalakultunk decemberben. Ambíció, lelkesedés meg muzikalitás volt. Hangszere, fölszerelése azonban nem mindenkinek. Beszereztük, ami kellett.. A »mennyiért« kérdésre egy kicsit számolunk. Csak az orgona kis híján húszezerbe került. Egy kis megtakarított pénzből meg kölcsönből... Vagyis még másfél évig havonta 760 forint érte az OTP- részlet. Nem kis áldozat ez pedagógusfizetésből, még ha ketten keresnek is. A basszus- gitáros havi OTP-törlesztése csaknem ezer forint; a kísérő gitárosé sem kevesebb. Hangszereik és az elektromos berendezések összértéke megközelíti a százezer forintot. Úgynevezett patronáló szervük nincs, szerződésük nincs, de még az ehhez szükséges engedély, illetve regiszterszámuk sincs meg. Viszont szeretnek és tudnak együtt muzsikálni. Művészeti vezetőjüket erről faggatom. — Zenei felkészültségük? — Mindannyian kottaismerők vagyunk. Ketten szaxofonon, illetve klarinéton is játszanak. — Milyen módszerrel, céllal és elgondolással kezdtek dolgozni? — A számainkat először magnóról vettem le, hangszereltem és megírtam a »stim- meket«. Mindenekelőtt a harmóniai tisztaságot akartam tökéletesen kimunkálni. Ügy érzem, ez sikerült. Igaz, egy-egy számot 20—25-ször is újrakezd- tünk. A cél, a közelebbi és távolabbi: az együttes egyéni stílusának kialakítása. Miben látom ezt? Egyfelől a beatzene műfajában saját és egyéni fel- dolgozású számokat előadni. Másfelől pedig eredeti somogyi népdalokat szeretnénk »alapanyagnak« felhasználni, és népdalharmonizációs beat stílusú táncdalokat játszani. Egyszóval: tudatosan közelíteni és szakszerűen nyúlni a népzenéhez. .. — Mi az eredmény eddig? — Mintegy 35—40 számunk van készen. A saját ebben még kevés: Egy műdalfeldogozásJapán tudósok és mérnökök csaknem egy évtizedes munkával szuperszonikus sebességgel száguldó »rakétavonat« tervét dolgozták ki — írja a Pravda tokiói tudósítója. A tervnek egy méter hosszú, nyolc centi- i'*ter sze>es és 6.7 ki’^gmrpm kísérlet, a Minek a szőke énnekem. ..; s egy saját szám, a Mint a viz... Szerzője Kása Ferenc, Ordacsehiben dolgozik. — Sok fiatal gitározik manapság. Zenekart is alakítanak és élvezik, hogy a technika segítségével milyen ricsajt csaphatnak. Véleménye szerint csak hallás után lehet-e értékes beatzenét játszani? — Kottaolvasás, alapvető zenei ismeretek nélkül színvonalas —- tehát nem kommersz — beatzenét sem lehet játszani. Tanulni kell... Búcsúzóul megtudom még, hogy beneveztek az amatőr tánczenekarok országos találkozójára. Két kategóriában indulnak. Énekesük, Henger Éva orgonái is, és a dzsesszkategó- riában dob- és basszusgitárkísérettel Bach C-dúr és g-moll preludium-feldolgozásával készül fellépni; a táncdal kategóriában pedig három saját számmal fognak szerepelni. Bizakodnak, hogy sikeresen. súlyú modellváltozatát a napákban próbálták ki sikeresein egy hatszáz méter hosszú acélcső alagútbán. A rakétavonat kicsinyített mása órainként 2430 kilométeres sebességet ért el. A »normál változat« sebes- ~A<re tovább fokozható. Walllnger Endre „RAKÉTAVONAT" Se hiány, se többlet A kupéban mellettem két idős bácsi ült, jóval a nyugdíjkorhatáron túl, fehér hajjal, sötétbarna, bütykösre kidolgozott kezekkel. Háborús emlékek zsongták körül őket, csöndes nyugalommal beszélgettek róluk. Mindkettőjük fiát elvitte a második háború, de a fájdalmakat megfaragta az idő, ki is merítették ezt a témát. Az egyikük városi lehetett, hanghordozásából, ruhája szabásából erre következtettem, a másik vidéki volt, lent lakott a határszélen. A városi beszélt: *— Élelmezésvezetőként dolgoztam egy iskolában az ötvenes évek elején, a FÜ- SZÉRT-nek és a MÉK-nek kellett volna ellátni bennünket, de hiába utaztam hol az eai/ikhez, hol a másikhoz, •nem adtak semmit. Mulattam az egyik fejesnek a minisztériumi utasítást, hogy náluk kell v^s'iro’nom — vagy kétszáz gyerekre főztek az asz- szonvnk — adton már valamit. Kinevetett. Érre elő a papírt és az írógépet, aláírattam vetít i- egy elismervényt, hogy semmiféle élelmiszert nem tudnak szállítani az iskolának. Pecsét, aláírás, ha jönnek a revizorok, majd meglobogtatom az orruk alatt. — így van — helyeselt a vidéki —, o papír mindennél fontosabb. — Ahogy mondja. Szóval élni, enni kellett, vásároltam tehát a falubeli asszonyoktól meg ahol kaptam. Vigyázni kellett ám nagyon a könyvelésnél, az a rengeteg szám, forint, dekára-kilora, darabra stimmelni mindennek, meg hát nekem nem volt gyakorlatom benne. Eljött a félév, a. zárás, összegyűjtöttem az összes számlát, beléget és annak, ugye, pontosan egyeznie kell, se hiány, se többlet nem lehet. Számolom felülről lefelé, alulról fölfelé, majd hétezer forint a különbség. Rettentően megijedtem, nagy pénz volt ez, és ami még súlyosbította, hogy többletem volt, nem hiányom. Nézik a revizorok is, akkor se jó. Berendeltek a megyére. Féltem, ideges voltam. Megvárakoztattak egy félórát, egymás után szívtam a cigarettákat. Megkérdezi az egyik asszonyig: — Mi a baj, bácsi? — Ne is mondja, kezitcsó- kolom — nem volt szabad így köszönni, de én azért csak így köszöntem —, hétezer forint többletem van, biztosan becsuknak érte. — Tudja mit — javasolta —, vasárnap leutazom magához, én főkönyvelő vagyok, ilyenről még én sem hallottam, hogy valakinek többlete legyen, átnézem a számláit. — Jaj, kezitcsókolom, nagyon hálás leszek érte. Kifizetem a napidíját, meg a vonatköltséget, csak jöjjön. így is volt, vasárnap a reggeli vonattal megérkezett. Megreggeliztettem, szalámi, vaj, kenyér, kakaó, tudja, hogy van az ilyesmi, aztán átmentünk az irodába és elővettük a számlákat. Én olvastam, ő irta és átnézte még egyszer. Kétszer vizsgáltuk át. a többlet csak nem akart eltűnni. Ahogy búslakodtam, kezemmel szétkotortam a számlákat, mire az asszony felfigyelt, s kivett egyet. Sa j tóhon fér enciá Az United Artists reklám- szakemberei latolgatták, tanácsos-e talákoznom az amerikai sajtóval. Méltatlankodtam, mert a külföldi sajtóinak már előző nap konferenciát tartottam, és meleg, lelkes fogadtatásban volt részem. Meg aztán engem nem is lehet egyköny- nyen megfélemlíteni. Másnap délelőttre lefoglaltuk az egyik nagy termet a szállodában, ott fogadtam az amerikai sajtót. Előbb koktélokat kínáltattam körbe, majd magam is megjelentem, de rögtön éreztem, hogy baj van. Emelvényről, egy kis asztal mögül beszéltem. A legbűbájosabb momdoromat vettem elő: — Üdvözlöm önöket, hölgyeim és uraim. Azért vagyok itt, hogy mindenről beszámoljak, ami a filmemmel vagy jövő terveimmel kapcsolatban érdekelheti a sajtót. Általános csönd. — Ne beszéljenek mind egyszerre — mondtam mosolyogva. Nagy sokára megszólalt egy női hang az első sorokból: — Kommunista maga? — Nem — feleltem határozottan. — Kérem a következő kérdést. Megszólalt egy motyogó hang. Azt hittem, a barátom a Daily Newstől, de ő távdllété- vel tüntetett. Helyette mocskos külsejű nagykabátos emberke volt a felszólaló. Fel sem nézett a papírlapról, ahonnan a mondóké j át olvasta. — Bocsásssom meg — mondtam. —- Még egyszer fel kell olvasnia, mert egy szót sem értek abból, amit beszél. Újból nekifogott: — A katolikus háborús veteránok nevében... Közbevágtam: — Nem azért jöttem, hogy a katolikus háborús veteránok kérdéseire feleljek; ez sajtó- konferencia. — Miért nem lett amerikai állampolgár? — kérdezte egy másik hang. —‘ Semmi okot nem látok, amiért megváltoztassam állampolgárságomat. Világpolgárnak tekintem magam — válaszoltam. Szép kis felzúdulás támadt erre. Hárman is beszéltek egymás szavába vágva. Az egyik hang azonban túlharsogta a többit. — De a jövedelmét Amerikában szerzi! — Nos — mondtam mosolyogva —, ha ilyen anyagias alapokra helyezkedünk, tiszta a számlám. Foglalkozásom nemzetközi; jövedelmem hetven százalékát külföldön keresem, viszont az Egyesült Államok száz százalékban megkapja utána az adót. Láthatja, hogy mint vendég egészen becsületesen fizetek. — Ezt is lekönyvelte? — Persze, ahogy mondták. — Na látja — ragyogott fel a szeme —•, itt a bibi. Ezt a számlát a megye kifizette maguk helyett, nem kellett volna elkönyvelni. Nincs magának többlete — mondta, miközben villámgyorsan számolt, hanem tíz forint hiá- nya.„ ezt fizesse be a pénztárba. Képzelheti, mekkora kő esett le a szívemről, soha még más pénzéhez nem nyúltam, nem is kellett, aztán meg az állásra szükségem volt. A főkönyvelőt megebédeltettem, délután elment fürödni, vacsorára kapott egy kis úti elemózsiát és én kis híján megcsókoltam a kezét. Pedig ugye ezt sem volt szabad. A vidéki szaporán bólogat, láthatóan értékeli útitársa történetét. Aztán a falujáról kezd beszélni, amelyik a leghosszabb a megyében, és a reumájáról, amelyet meggyógyított a víz. A városi készülődik, percek múlva befutunk a megyeszékhelyre. — Jól elbeszélgettünk — bújik bele a kabátjába. — Igen. Kellemes volt az út, aztán ha felénk jár, feltétlenül látogassan be hozzánk, mindjárt ott a házunk a patika mellett. • Saly Géza Megint a katolikus légió vette át a szót: — Akár itt keresi a pénzét, akár nem, mi. akik végrehajtottuk a partraszállást a francia tengerparton, rossz néven vesszük, hogy nem állampolgára ennek az országnak! — Nem maga szállt egyedül partra Franciaországban — mondottam. — A két fiam is ott volt az első vonalban, Patton hadseregében. de magával ellentétben nem hánytorgatják fel ezt, és nem is akarnak előnyöket kovácsolni belőle. — Ismeri Hans Eislert? — kérdezte egy másik riporter. — Ismerem; kedves jó barátom és nagy zenész. — Tudja-e. hogy Hans Eisler kommunista? — Nem törődöm vele. hogy ml a pártállása; a barátságnak semmi köze a politikai meggyőződéshez. ■— Ügy látszik, kedveli a kommunistákat — szólt közbe egy másik. — Senki sem írhatja elő nekem, kit kedveljek és Idt ne Ott azért még nem tartunk. Az ellenséges indulat forgatagában megszólalt egy hang: — Milyen érzés egy művésznek. aki annyi boldogságot szerzett a világnak és annyira megértette a kisember gond - ját-baját, ha most azt kell hallania, hogy az amerikai sajtó úgynevezett képviselői gúnyt űznek belőle és gyűlöletük céltáblájává teszik? Annyira nem vártam semmilyen együttérző megnyilatkozást. hogy meglehetősen nyersen csak ennyit válaszoltam: — Bocsánat, neon tudtam követni, kérem ismételje meg a kérdést. Reklámfőnököm megbökött, ás a fülembe súgta: — Ez a fickó mellettünk áll, nagyon rendes dolgot mondott. — Jim Agee volt a felszólalói, ís abban az időben mint kritikus és szemleíró a .Time magazinnál dolgozott. Sainos, már ideges voltam, ’’ibillen- tem az egyensúlyomból. — Bocsánat — mondtam —, nem hallattam jól, amit mondott, lenne szíves elismételni? — Nem vagyok biztos benne. hogy sikerülni fog — mondta kissé elfogódottan. de aztán körülbelül ugyanazokat a szavakat ismételte. Megfelelő válasz nem tellett tőlem, csak a felemel ráztam, és ennyit mondtam: — Nincs megjegyeznivalóm... de köszönöm önnek .. . • Részlet Charles Chaplin Életem című önéletrajzából. Az írást a világhírű művész 80. születésnapja alkalmából közöljük. A TEREM ŐR Különös, egzotikus hangulatuk van a régi kastélyparkoknak az egykori díszkerteknek. A niiklai Berzsenyi kúria környékén rendezett kert, a szabályos ágyások között az aranyeső vesszője hajlik a tavaszi hantokra. Szinte világít a déli napsütésben a klasszicista udvarház fala. A szigorú rendbent haladó klasszikus versformák alkotóját idézi itt minden, a költőt, Berzsenyi Dánielt. Mégse tudunk zavartalanul elmélkedni a múlton, mert kedves, tréfás öregúr jön elénk és vezet végig az emlékmúzeumban: Ungar Károly, a dédunoka férje... — Mi már csak így nevezzük a költő leszármazottait. Az unokát még én is ismertem, sokat mesélt, anekdotá- zott a nagyapáról, a költőről... És idegenvezetés közben ő is mesél. Irodalmi adomák garmadát idézi; a megfakult lapok, régi képek között szinte időtlenné, kellemes hosszú csevegéssé változik a beszélgetés. Nemcsak a költőről, de a barátairól is sokat tud. Döbrentei Gábor, Kazinczy Ferenc megannyi kedves történetben bukkan elő, és tesz tanúságot a költő iránt érzett barátságáról, olyannyira, hogv kezdem azt hinni, nem is volt soha konfliktus a klasszicizmus honi apostola és a nemzeti romantika első prófétája között. Lenyűgöz az előadásmódja. Egy cseppet sem emlékeztet a katedrára, nem is orátori, közvetlen és meghitt. És érzem, hogy egyre jobban távolodunk az irodalomtól és közeledünk élettörténetéhez ... — Benősültem a Berzsenyi' családba ezerkilencszáz-hu- szonnyolcban, így mondták akkoriban. A monarchia tisztje voltam, de a tudományok mindig jobban vonzottak, nemcsak a bölcseleti tárgyak, a természettudományok is. Talán egy kissé családi, patriarchális vonás az, hogy a költőről igyekeztem összeszedni az életrajzi adatokon kívül az anekdotákat is. Mindent, ami itt történt vele. Végigéltem a két háborút, most itt élünk a feleségemmel, Berzsenyi Piroskával, Niklán ... Ő a gondnok, én a teremőr. Nem tartom csöppet sem le- kicsinylendő foglalkozásnak. Miért is kellene? Nagyon szép feladat az érdeklődőknek valamit megmutatni a múltból, a költő mindennapjaiból a kultúrából. Sokat segít a kaposvári múzeum. Ha valamire szükségünk van, csak írni kelL Rendben tartják a kúria környékét. Higgye el, nagyon jóleső érzés azt tudni, hógy nemcsak a leszármazottak segítenek, hanem — hiába, nagy szavakat kell használnom — a társadalom is örökösnek, leszármazottnak tartja magát. A végső konklúzióra kíváncsi? Az előbb mondtam, hogy túléltem már néhány sorsfordulót. Ne tartson beképzeltnek, de a magamfajta öregember megért valamit a történelem folyásából. Higgye el. ebben a korban az ember bebi- zonyítottnak tudja az általános igazságokat is. Mikor ilyen idős voltam, mint maga, nem ilyen öregséget képzeltem magamnak. Mégis nemcsak egyszerűen elégedett, hanem nagyon elégedett vagyok. Nemcsak a közvetlen körülményeimmel, azzal, hogy hetvennyolc éves koromban is szerezhetek néhány hasznos percet a látogatónak, hanem azzal is, amit általában kapok a világtól. Én igazán le tudom mérni, mit jelent az a szó, hogy rádió. Fél évszázada hallgatom, és csodálója vagyok. Itt ülök a karosszékbe« és a technikai forradalom kői i társának erezhetem magam. Tröszt Tibor SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1969. április 16. 5
