Somogyi Néplap, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-04 / 78. szám

I &WÍI pAQ&VzláviábÓl A demarkációs vonalon túl A Tanácsköztársaság félszá- zados évfordulója tiszteletére rendezett megyei ünnepségeken részt vett dr. Deák András, a somogyi tanácshatalKn egész­ségügyi népbiztosa. A nyolcva­nadik évét taposó tudós a na­pokban levelet küldött Beug­ródból Kaposvárra, s ebben föl- eleveníti a friss benyomásait és tapasztalatait. Most, amikor már lezaj­lottak Somogy megye és Ka­posvár kegyeletes vörös ün­nepségei, melyeket az első magyar Tanácsköztársaság ötvenéves jubileumára ren­deztek, és visszatértünk a mindennapi élet monoton taposómalmába, rögzíteni szeretnék a kaposvári for­ró ünnepnapok még friss, de kitörölhetetlenül lel­kűnkbe vésődött drága em­lékeit Ugyanis még most is, mikor ismét messze va­gyok szülővármegyém szép határaitól, újra és újra fel- íellüktet egész megrendült valómban Somogyország vendéglátásának hozzám oly közeli melegsége, a kapos­vári ünnepek egyes mozza­natainak drámai ereje, a pompás rendezvények soro­zatának gazdag sokrétűsége meg az a szeretet, kegyelet melegség és szinte gyermeki gyöngédség, amellyel az új idők emberei 'megszervez­ték és megvalósították a Tanácsköztársaság születésé­nek és hőskorának legendás emlékeit félszázados év­fordulóját Különösen nekünk, még élő veteránoknak volt lehe­tetlen kivonnunk magunkat a dicső múltat idéző, lát­ható és tapintható rekvizi- tumok, okmányok, képek, szobrok, emléktáblák súlyos és mély benyomásai alól, nehéz volt magunkat ki­vonnunk az emlékek lenyű­göző, megrázó, felrázó, föl­emelő és megtisztító hatása alól; s lehetetlen volt nem éreznünk azt a kivételesen büszke boldogságot, amit csak a forradalmár érezhet ötvenesztendei hányt-vetett élet, kegyetlen viaskodások, lelket felőrlő raboskodá­sok, bujdosások és a bitófa árnyékában évtizedeken át végzett erőfeszítések sikeres befejezése után. A négynapos kaposvári ünnepségek reám mindenek­előtt két vezérmotívumuk- kal hatottak: az új nemze­déknek az öregek iránt ta­núsított éts szinte önmagukat meghaladóan meleg vendég­szeretetével és az ünnepsé­gek keretében megidézett történelmi eseményeknek a színpadi rendező szinte tö­kéletes művészetével kidom­borított drámaiságával. Nem tudom megmondani, mi volt számomra melegebb, inti- mebb, jólesőbb, me'gha- tóbb és felejthetetlenebb, a látogatásunkat bevezető fo­gadás, vagy a látogatás egy­kori munkahelyemen a ka­posvári városházán, aztán a fiatalok otthonában eltötött drága óra, a beszélgetés az impozáns megyei könyvtár­ban, a Táncsics Mihály Gimnázium ifjúságának en­gem szíven ütő ünnepsége és kiállítása. Mondom, nem tudom, mert mindez immár büszke és boldog, és belémszervült emlékemmé szelídült • Ami pedig a drámai ha­tást illeti, az néha-néha szinte emberfölötti volt. A kaposvári jubiláris ünnepek egyes részleteinek drámai erejét nem lehet fokozati rendbe sorakoztatni, mért azok mindegyike a még élő szemtanuk egész valójára nehéz ütésként sújtott le. Jómagam sem tudom, ak­kor rendültem-e meg job­ban, mikor Latinca Sándor múzeummá alakított vala­mikori lakásába léptem, vagy akkor-e, mikor a me­gyeház nagytermében lát­tam viszont a forradalom megőszült, meggörnyedt, nehezléptű és nehéz léleg­zetű, méffls csillogó szemű veteránjait; akkor-e, mikor a színházban Csontos Gá­bor A legyőzőitek diadala című szívbemarkoló drámá- j ját néztem lélegzetem el­[ fojtva, s akkor-e, mikor a ! szomszéd páholyra esett te­kintetem, amelyben Latinca, Szalma, Tóth és Lewin ár­vái ültek. Azt se tudom, a Nádasdi erdő fekete obs- liszkje ütött-e jobban' szí­ven, vagy a Hiradástechni- kai Vállalat napsugárként mosolyogva vibráló leány­brigádja, mely számomra az örök tavaszt, az örök jö­vőt és az élet örök voltát jelképezte ugyancsak ele- . mentáris drámai erővel. Tény az, hogy a szinte em­berfölöttien megrázó benyo­másoktól a szó szoros ér­telmében megittasulva, meg­kábulva mondtam búcsút híres-nevezetes szülővár­megyémnek, a szépséges, regényes és rebellis Somogy- országnak. Mindent egybevetve az ünnepségek előttünk le­folyt mozzanatai, képei ren­dezvényei számomra egy szimbolikus, és grandiózus történelmi tanórát jelen­tettek, mely kézzelfogható közvetlenséggel, céltudatos didaktikával és átütő siker­rel vetítette elénk a 133 napnak a történelmi mag- vát, nagy értelmét és igazi tanulságát. Egy tanórát, mely az új nemzedékeik is­kolai tanrendiében méltón foglalhat helyet Dózsa György, a negyvennyolc mellett és a n pszabadság akarásának nagy drámái mellett. Sajnos, annak a legendás 133 napnak már majd min­den nagyja elhunyt De ha . valaha is igaz volt a latin klasszikus híres mondása, hogy a holtak az élők taní­tói, úgy a 133 nap vértanú­ira vonatkoztatva százszo­rosán igaz. Az ő dicső em­lékükből okulnak majd az eljövendő nemzedékek. Ezt Ígéri nekünk mindaz, amit az ünnepek alatt Kaposvá­ron láttunk, hallottunk és éreztünk. Beográd, 1969 március végén. Dr. Deák András A kétnyelvű emberek Nyelvünk vizsgálata, ku­tatása, ápolása es fejlesz­tése hovatovább társadalmi ügy. Avatott szakemberek, lelkes amatőrök és érdek­lődők vizsgálják, elemzik jelenségeit, törvényeit, hasz­nálatát A nyelv hangok, szavak rendszere. Ennek a rend­szernél* a jeleit azonban nem mindenki használja teljességgel és azonos mó­don, hiszen más elemeit ta­láljuk meg egy vasmunkás, mint egy agrármérnök be­szédében, illetve más ízzel beszél az ferdélyi magyar, mint a dunántúli. Az egyik felosztás szerint a nyelv irodalmi nyelvre, köznyelv­re és különféle foglalkozás­nyelvekre (csöportnyelvek- re) tagolódik. De földrajzi elhelyezkedés szerint is van eltérés a nyelvben. Ennek alapján van tájnyelv, s ezen belül vannak nyelvjá­rások. A magyar nyelvterü­leten nyolc nyelvjárást kü­lönböztettek meg a tudósok: a nyugati, a dunántúli, a déli, a palóc, az észak-ke­leti, a tiszántúli, a mező­ségi és a székely nyelvjárást Somogy megye különösen érdekes helyzetben van ilyen tekintetben, mert te^ rületén három nyelvjárás érintkezik egymással. Déli felében a déli, északon a du­nántúli, a Zala megyével határos peremén pedig - a nyugati nyelvjárást beszélik az emberek. Mi különbözteti meg egy­mástól a nyelvjárásokat? Vannak, akik úgy gondol­ják, hogy mivel magyarul beszélünk, nincsenek is nyelvjárásaink, legfeljebü furcsának érzik a más vi­dékről származott ember be­szédét. Éppen ez a »furcsa­ság« az alapja a megkü­lönböztetésnek Mert az elté­résből származó szokatlan- ság, furcsaság nem esetlege- gesen fordul elő az illető nyelvhasználatában, hanem érvényesülő szabályszerű­ségként, törvényként. A nyelvjárások színezik, gazdaggá, változatossá te­szik nyelvünket, természe­tesen az egységesség, az egész magyar nyelvterületre érvényes érthetőség hatá­rán bőül. Ez azt jelenti, hogy a nyelvjárási különb­ségek ellenére minden ma­gyar könnyen megérti 'egy­mást. A nyelvi változatos­ság azonban nem nyugalmi állapot; a nyelv állandóan változik fejlődik. A nyelv­járások fokozatosan vissza­szorulnak, mind jobban tért hódít a köznyelv. Vagyis nyelvünk az egységesülés felé halad. Sokan sajnálják a népnyelv elhalását, vész­harangot kongatnak a meg­mentésére, mondván: nyelv­járások nélkül nincs ízes magyar nyelv. Azonban ez a kétségbeesés csak részben fogadható el. Ugyanis a fej­lődést megakadályozni nem lehet. Az embereket arra bírni, hogy a köznyelv he­lyett nyelvjárásukat hasz­nálják, éppen olyan oktalan­ság volna, mintha népünket vissza akarnók vezetni az olajmécsek és a faekék vi­lágába. Másrészt nem is olyan tragikus a helyzet a népnyelv elsorvadását ille­tően. Igaz, hogy az egysége­sítő, az úgynevezett integ­ráló erők gyors ütemben szorítják ki közéletünkből a néípnyelvet (Gondolunk itt elsősorban az első, de kü­lönösen a második világhá­ború alatt és után egyre erősödő tényezőkre: gyakori katonáskodás, a közlekedés, a kereskedelem, a munka- vállalás kereteinek bővülé­se ; a termelőszövetkezetek fejlődése, az iskolai nyelvi oktatás színvonalának emel­kedése; modern híradás- technikai eszközök rohamos térhódítása, s a művelődés lehetőségeinek szinte kor­látlan kitágulása). Azon­' \ ban a nyelvjárások ezek el­lenére is szívósan tartják magukat, és szinte alig csor­bult egységben, rendszerben élnek tovább, csupán a nyilvánosság elől kisebb kö­zösségekbe, a magánélet sáncaiba húzódtak vissza. És ott még hosszú ideig megmaradnak. Jelenleg tulajdonképpen két nyélvi forma él egymás mellett az egyes nyelvjá­rási területeken, az embe­rek nyelvhasználatában. Az egyik a .köznyelvhez még közel álló, de á nyelvjárás legszívósabb elemeit magán hordó nyelv. Ezt használ­ják nyilvános szereplések alkalmával (tsz-gyűlés, ta­nácsülés, szülői értekezlet stb.) a férfiak és nők egya­ránt, valamint az általános iskolai és középiskolai ta­nulók. Természetesen egyé­nenként különböző fokon. A másik a köznyelvtől jóval eltérőbb, az »eredeti-« nyelv­járáshoz közelebb álló, an­nak minden lényeges jegyét magábafoglaló nyelv. Ezt használják familiáris kör­ben (családban, baráti be­szélgetés közben, pince­szeren stb.) Érdekes kérdés, hogy kik őr­zik egy-egy községben, nyel­vi közösségben a nyelv ré- get>bi állapotát, azt a bizo­nyos »eredeti« nyelvjárást? Mindenekelőtt az idős em­berek. Az ő nemzedékükön belül a nők még inkább ha­gyományőrzők, kisebb moz­gási körüknél fogva. To­vábbá a nyilvánosan keveset szereplő, zártabb közösség­ben élő vagy dolgozó kö­zépkorúak; a nők itt is erő­sebben tartják a régi ele­meket. Azt gondolná az em­ber, minél fiatalabb valaki, annál inkább a köznyelvet használja. Erre azonban alaposan rácáfol, hogy a ha­gyományőrzők közt szere­pelnek a, legifjabb nemze­dék tagjai, vagyis az ovo­A barcsi munkásmozgalom a Tanácsköztársaság idején A szerb megszállás majd három éve alatt Dél-Somogy, Barcs munkásai és szerveze­tei olyan körülmények közé jutottak, melyek eltérőek a megyeitől és külön fejezetet jelentenek Somogy munkás- mozgalmának történetében. A megszállók eleinte kö­zömbösen nézték a munkás­ság párt- és szakszervezeti életét Hamarosan jelentkez­tek azonban az ellentétek csirái, melyek elsősorban a Szerb—Harvát—Szlovén Ki­rályság területszerzési törek­véseiből eredtek. Az élénkü­lő munkásmozgalom, a Ka­posvárral tartott állandó kap­csolat, az egyre erősödő párttiltakozás a területelsza- kítási kísérletek ellen, gá­tolták a megszállók terület­szerzési törekvéseit A de­markációs vonalon állandó szerb őrséget helyeztek el, az átjárást szigorúan meg­tiltották, nem engedélyezték a munkástanács megalaku­lását, minden erővel azon voltak, hogy elszigeteljék e területet a megye munkás- mozgalmától Ez volt az általános hely­zet a megszállt területen, Barcson, amikor a Magyar Tanácsköztársaságot kikiál­tották. A Drávavidéket nem aka­dályozták abban, hogy a Ta­nácsköztársaságról lelkes cik­ket hozzon és állandóan ír­jen a Tanáos-Magyarorszá- gon zajló eseményekről, ké­sőbb gyakran tarkítják az újságot a cenzúra fehér folt­jai.’ A Tanácsköztársaság kiki­áltása jelentősen befolyásol­ta a szocialista munkásság mozgási és szervezkedési szabadságát a megszállt te­rületeken. A szerb megszálló csapatok parancsnoksága en­gedélyezte, hogy a barcsi Szolialista Párt vasárnapon­dába, iskolába még nem ke­rült gyermekek. Ennek az az oka, hogy az ilyen korú gyermekek a családi kör­ben hallott nyelvet tanul­ják meg — legtöbbször a nagyszülőktől. A már fentebb említett egységesítő tényezők hatá­sánál fogva a mai ember nyelvhasználata köznyelv és nyelvjárás viszonylatá­ban átmeneti jellegű. Eb­ből következik, hogy alig, vagy egyáltalán nem akad olyan ember a nyelvi kö­zösségben, aki tisztán be­szélné az »eredeti« nyelv­járást. Tiszta nyelvjárás te­hát nincs,, legalább is az egyén nyelvében, de igenis van elszórt elemeiben a kö­zösség nyelvében. Hova álljunk most már? A nyelvjárást megmenteni akaróknak, vagy a fejlődés híveinek táborába? Hasz­náljuk-e nyelvjárásunkat, vagy legyünk teljesen hűt­lenek hozzá s törekedjünk a köznyelv tökéletes elsajátí­tására? Nincs ebben sem­mi ellentmondás, csak a végletes felfogásról kell le­mondanunk. Mindig több lesz az úgynevezett két­nyelvű emberek száma, azoké, akik alkalomadtán a nyelvjárást, máskor a köz­nyelvet beszélik, ök már meg is adták a kérdésre a választ. Iskolai anyanyelvű okta­tásunknak is egyrészt az a célja, hogy a csiszolt, ár­nyalt köznyelvet tanítsa meg a felnövekvő nemze­dékkel, másrészt arra is nevelnie kell a tanulókat, hogy ne szégyelljék nyelv­járásukat, s megfelelő kör­nyezetben bátran használ­ják is azt A nyelvjárásku­tatás hivatásos és amatőr híveinek és szerveinek, köz­tük például a honismereti szakköröknek az is felada­tuk, hogy mielőtt a nyelv­járások végkéippen eltűn­nének,' összegyűjtsék, rend­szerbe szedjék és az utó­kor számára rögzítsék a magyar nyelv eme színes szőtteseinek elemeit. Törők Károly ként gyűlést tartson, de csak a katonaság képviselőinek jelenlétében. A párt a nehéz körülmé­nyek között is mindent meg­tett a szervezeti élet bizto­sítására és a szocialista ta­nok népszerűsítésére. Az új Szerb—Horvát— Szlovén Királyság katonai és belügyi szervei mindent el­követtek, hogy az uralmuk alatt lévő területeket meg­óvják a forradalmi eszmék­től. Április előtt csak a vas­úton tartottak ellenőrzést, viszonylag szabad volt a mozgás Somogy megszállt és szabad területe között, rend­szeres a vasúti és a postai összeköttetés. Áprilisban azonban szigorúan lezárták a demarkációs vonalat, meg­szakítottak a Tanácsköztár­sasággal minden telefon-, távíró-, vasúti-, postai össze­köttetést. A gazdasági és élelmezési nehézségek foko­zódtak. A megszálló szerb katonaság élelmezési költsé­geinek fedezése Barcs köz­ségnek 298 000 korona ki­adást jelentett. Barcs a ki­adást községi pótadóval fe* dezte, s ez óriási megterhe­lést jelentett a község lakos­ságának. (Ez az összeg az 1918. évi adó 302 százaléka volt!) A községi képviselő- testületi ülések jegyzőköny­vei a nagy drágaságra pa­naszkodnak, mely elégedet­lenségét szült a munkások körében. A szerb megszállók számá­ra azonban fontos volt a hiánytalan termelés az üze­mekben, ezért a tőkés mun­káltatókat néha bérjavításra kényszerítették. A szerb megszállásnak ebben a sza­kaszában nincs tudomásunk sztrájkról. Ez a tény nem­csak a szerb megszállók ta­pintatára vezethető vissza, hanem arra is, hogy a moz- , gakni szervezők közül so­kan, mégpedig a munkások legjobbjai a Tanácsköztársa­ság védelmére siettek. »A legutóSBi napon 20 elvtár­sunk Barcsról átjött a de­markációs vonalra. Nem azért tették, hogy saját ké­nyelmüket és biztonságukat keressek, hanem az igazi proletáröntudat, a hamisítat­lan népuralom hozta ide őket« — írta a korabeli me­gyei lap. Mintegy száz szervezett barcsi munkás szökött át a demarkációs vonalon, s állt be a Vörös Hadseregbe, köz­tük Hernádi György, Hemig József, hudas Ferenc. A Szocialista Párt Barcson maradt vezetői, tagjai szá­mára a legnagyobb gond a lakosságnak élelemmel való ellátása volt. Nehezítette az ellátást, hogy a megszállt te­rületekről rengeteg élelmet szállítottak Szerbiába, s hogy a Horvátországból, Szerbiá­ból kitelepített magyarok megrekedtek a demarkációs vonalon, és az ő ellátásukról is gondoskodni kellett. »Mi sem mutatja jobban barcsi elvtársaink a viszonyokhoz képest sikeres működését, minthogy e menekülőket napról napra jól ellátja élelmiszerekkel.« — írja a Somogyi Munkás. A barcsi Szocialista Párt a megszállás nehéz körülmé­nyei között is igyekezett ele- / get tenni feladatának: ébren tartani a forradalmi szelle­met, segíteni a Tanácsköz­társaságot, gondoskodni a la­kosság ellátásáról. Fontos feladatának tekintette, hogy minden erővel fellépjen a nagyszerb imperialista poli­tika ellen, mivel az a Ta­nácsiköztársaság létét is po­litikája számára akarta ki­használni. A Tanácsköztár­saságnak a földre és a tu­lajdonjogra vonatkozó ren­deletéi a burzsoáziát, a föld- birtokosokat, a birtokos pa­rasztságot aggodalommal töl­tötték el, így a köztük folyó annexiós agitáció eredmé­nyes volt. Axelród Mór barcsi ma­lomigazgató ellenforradalmi propagandát folytatott és in­formációkkal látta el a szerb csapatok parancsnokságát. Széchenyi Frigyes a somogy- tarnócai uradalom birtokosa cselédjeivel ásatta a lövész­árkokat. Eredményes volt az an­nexiós agitáció a délszláv nemzetiségi parasztok között is. * Nagy volt a számuk azok­nak, akik a tulajdonjogról szóló rendelet és a Tanács- köztársaságról szóló híresz­telések hatására inkább Szer­biához akartak csatlakozni, csakhogy az új rendet elke­rüljék. Az agitációval aztw akarták elérni, hogy a meg­szállt ' területek lakossága maga kérje a békeértekezlet­től e területek Szerbiához való csatolását. E veszély elhárítása komoly feladatot jelentett a megszállt terüle­tek munkásságának, a barcsi Szocialista Pártnak. A Magyarországi Interna­cionalisták Szocialista-Kom­munista Föderációjának dél­szláv frakciója kitűnő mun­kát végezett a szerb csapa­tok között. »A muraköri ha­táron levő seregünk — írta egy szerb katonai jelentés — teljesen megbízhatatlan, és fraternizál a magyar bolse­vikokkal, akik azon a he­lyen túlnyomórészt elfajzott véreinkből álllanak.« A du­nántúli demarkációs vonal mögött állomásozó délszláv katonaság körében 1919. jú­lius 23-án felkelés tört ki, amelyet a vizsgálat a dél­szláv vöröskatanák hatásá­nak tulajdonított. A kora­beli sajtó naponként számol be szerb katonák szökéséről, a nemzetközi vörösezredekbe való jelentkezésükről. A szekció szerb—horvát nyelvű röplapjait alkalman­ként a, barcsi pártszervezet is segítette áthozni a demar­kációs vonalon, segített a szerb katonák közt terjesz­teni, illetve Jugoszláviába juttatni. Hernádi György és Ludas Ferenc, a barcsi Szo­cialista Párt tagjai egybe­hangzóan megemlítenek egy Radurics nevű szerb kom­munistát, aki rendszeresen járt át Barcsra a szekció propagandaanyagával, és azt vagy otthagyta a szerb kato­nák közt való terjesztésre, vagy továbbvitte Jugoszlá­viába. A szerb katonaság közt fo­lyó, valamint a jugoszláviai forradalmi erőket segítő pro­pagandának, az erős jugosz­láviai munkásmozgalomnak nem kis része volt abban, hogy — a román és a cseh­szlovák mellett — nem ke­rült sor a szerb interven­cióra. A Tanácsköztársaság meg­döntése utáni vér % fehéi terror elkerülte Barcsot, a megszállt területeket Itt ta­láltak menedéket sokan a Tanácsköztársaság tisztség­viselői közül, és visszaérkez­tek Barcsra a régi, kipróbált vezetők is. A munkásság a legnagyobb nyilvánosság előtt leplezhette le a tiszti külö­nítmények, Horthy tevé­kenységét. Újjáalakult a barcsi Szo­cialista Párt. Szervezetileg a Kommunisták Magyarországi Pártiának része volt, a KMP megbízottiai részére segéd­kezet nyújtott a Magyaror­szág felé irányuló akciók megkönnyítésére. Az 1920— 21-es évek a barcsi munkás- mozgalom nagy fellendülé­sének évei, melyet csak a bevonuló magyar csend'rság, rendőrség, a helyét újra el­foglaló magyar közigazgatás szakított meg. Kovács József Értesítjük kedves vendégeinket, hogy fodrászüzleteinket április 5-án nyitva tartjuk. Fodrász és Fényképész Ktsz. SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1H0. április i. «

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom