Somogyi Néplap, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-01 / 75. szám

flz élet parancsára A Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületé március 17-én Budapesten ülésezett. A találkozóról kiadott közle­mény, a felhívás Európa né­peihez a világ érdeklődésének középpontjában áll. Az AFP francia hírügynökség Buda­pestre küldött különtudósító- ja, Jean Vincent így fogalma­zott jelentésében: »A felhívás hivatalos szövege élénk fi­gyelmet kelt azért is, mert vezérfonala három szóban foglalható össze: Európa, eny­hülés és egymás mellett élés.« A világsajtó bő teret szen­tel a Varsói Szerződés belső felépítésére vonatkozó résznek is. Mit is mond a közlemény? »A politikai tanácskozó testü­let meghallgatta az egyesített fegyveres erők főparancsno­kának jelentését azokról az intézkedésekről, amelyeket kormányaik jóváhagyásával a honvédelmi miniszterek dol­goztak ki. Az ülésen a tagál­lamok részletesen megvizsgál­ták és egyöntetűen jóváhagy­ták a Varsói Szerződés tag­államai honvédelmi miniszte­reinek bizottságára vonatkozó határozatokat — az egyesített fegyveres erőkre és az egye­sített parancsnokságra vonat­kozó új határozatot — és más okmányokat, amelyek célja a Varsói Szerződés védelmi szer­vezete fölépítésének és irá­nyító szerveinek további töké­letesítése.« Mi értendő ezen? Milyen hatáskört és feladatot kapott a honvédelmi miniszterek bizottsága? Az elfogadott ka­tonai okmányokat hosszas előkészítő munka előzte meg. Jakubovszkij marsall, az egye­sített fegyveres erők főpa­rancsnoka a múlt évben két­szer is tárgyalt a tagállamok vezetőivel. Tavaly szeptem­berben két napot töltött Bu­dapesten. Tárgyalt a párt és a kormány vezetőivel, október 29-én pedig Moszkvában ta­lálkoztak a Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi mi­niszterei. Ezek a megbeszélé­sek és értekezletek készítették elő végső fokon a március 17-i budapesti csúcstalálkozót. A honvédelmi miniszterek pártjaiktól és kormányaiktól kapott felhatalmazás alapján tárgyalták és képviselték a tagállamok álláspontjait — igy Czinege Lajos honvédelmi miniszter a magyar álláspon­tot — a Varsói Szerződés Szervezetének erősítésével és korszerűsítésével kapcsolat­ban. A budapesti ülésen a tag­államok részletesen megvizs­gálták és egyöntetűen jóvá­hagyták a Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi minisz­tereinek bizottságára vonat­kozó határozatokat. Katonapo­litikai tanácskozó szervről lé­vén szó nyilvánvaló, hogy el­sősorban a hadseregek fejlesz­tésével, a közös parancsnok­ság tevékenységével, új tech­nikai eszközök fejlesztésével és bevezetésével foglalkoznak. A honvédelmi miniszterek bi­zottságának tagja a Varsói Szerződés mindenkori főpa­rancsnoka. Rendszeresen ta­nácskoznak majd. Az értekez­letek napirendjét minden esetben közösen állapítják meg, s ez azt is jelenti, hogy minden olyan téma asztalra kerülhet, melyet az illetékes honvédelmi miniszter fontos­nak tart. A honvédelmi mi­niszterek bizottsága jelentős szerepet tölt be a politikai ta­nácskozó testület üléseinek előkészítésében 'is. E bizottság létrehozása korszerűsíti a Var­sói Szerződés Szervezetét. Tizennégy évvel ezelőtt hívták életre az európai szo­cialista országok a Varsói Szerződést. Akkor a katonai erő megegyezett a második világháború végén meglévő erővel, sőt szervezése jés föl­építése csaknem azonos volt. Az a technikai forradalom, amely végigsöpört Európán, illetve az egész világon — magával hozta a hadügy for­radalmát is. A Varsói Szer­ződés tagállamai tehát lépést tartottak a gyors fejlődéssel, a szervezeti fölépítés korsze­rűsítésével is. Az agresszív Északatlanti Szerződés — a NATO megalakulásától fogva feszített ütemben fejlesztette és fejleszti tagállamai hadse­regeit. öt évre előre megha­tározott költségvetése, politikai, gazdasági, sőt mi több, hadszín­térelőkészítő terve is van. A NATO-tanácsülés — amelyet 1968. novemberében tartottak Brüsszelben — záróközlemé­nyének 8. paragrafusa a töb­bi között leszögezi: (szó sze­rint idézem az okmányt) "A NATO-erők minőségét, ütő­Több megbecsülést érdemelnek Az öregek sorsa egész tár­sadalmunk ügye Az állam sokat segít rajtuk. Közülük még sokan dolgoznak a ter­melőszövetkezetekben. Ám, ha ezek az emberek elérik a nyugdíjkorhatárt és kiesnek a termelésből, némelyik gaz­daságban hamar megfeled­keznek róluk. Göllén a tsz-irodában ta­lálkoztam Hídvégi Jánossal, aki néhány éve betegség miatt sokat veszített hallásá­ból. A magányos bácsi 67 éves de idősebbnek látszik. Felesé­gét két éve temette el, azóta egyedül él. Háza és udvara rendes, de a tető bizonytalanul imbo- lyog, ha el-elkapja az erős északi szél. Minden télen te­le a padlás hóval. A tsz 1963- ban javított valamit rajta, de a tetőt most is csak a lécek tartják össze. Hídvégi bácsi az öregégi járadékból, a ház­tájiból, illetve a földjáradék­ból él, s a Vöröskereszttől kap évente két-háromszáz fo­rintot. Hozzátartozója nincs, csak második feleségének lá­nya gondol néha rá. Még mostohább körülmé­nyek között él Kóbor János. Neki már két éve az istálló a »hálószobája«. Télen csak a tehenek melege óvja a nagy hidegtől. Kóbor bácsi a nyolc­vannegyediket tapossa. Ahogy beszélik, rendkívül szorgal­mas, a sorsával mégsem tö­rődnek. Egyesek kihasználják. Megtörtént, hogy hetekig se­gített valamelyik családnak építeni, köszönömért... Ezek az idős emberek több, hasonló körülmények között élő társukkal együtt valami­kor a tsz-ben dolgoztak, ök is ott voltak a szövetkezet alapjainak lerakásánál. Talán az ö érdemük is, hogy a göl­lei tsz szép eredményeket ért el. Ha egy kicsit többet gon­dolnának rájuk, jobban segí­tenék őket — elviselhetőbbé tehetnék hátralevő napjaikat. K. V. J. képességét és felvonulását mind a katonai állomány, mind a hadfelszerelés tekinte­tében meg kell javítani, hogy a NATO-erők olyan képesség­re tegyenek szert, amilyenre csak lehet.« »A tartalékos erők minőségét szintén meg kell javítani és alkalmazható­ságát növelni kell a gyors mozgósításra« —• szögezi le a NATO-tanácsülés brüsszeli nyilatkozatának 8. paragrafu­sa. A budapesti ülésről nyilvá­nosságra hozott közlemény­ben foglaltak számunkra és mások számára is sokat mon- dóak. A párt- és állami ve­zetők kétoldalú megbeszélé­seiken már korábban konzul­táltak a teendő lépésekről, a Varsói Szerződés Szervezete föl­építésének és irányító szervei­nek a megváltozott körülmé­nyeknek megfelelő tökéletesí­téséről. A Budapesten meg­tartott ülés elnöki tisztét be­töltő Alexander Dub cek — hogy a csehszlovák delegáció vezetője e-’-nököl Budapesten, ezt már egy évvel ezelőtt a szófiai ülésén 'eldöntötték — zárónyilatkozatában beszélt arról, hogy a Budapesten el­fogadott dokumentumok »elő fogják mozdítani a jelenlegi helyzet javulását, elsősorban annak révén, hogy tisztáznak és pontosan körvonalaznak egyes, e téren kellőképpen meg nem oldott kérdéseket fokozzák egyes országok rész­vételét a Varsói Szerződés feladatainak megoldásában és az egyesített fegyveres erők parancsnokságában.« Megerősödött a tagországok részvétele a vezetésben. Min­den országban van helyettese a főparancsnoknak. A helyet­teseket a tagországok kormá­nyai, illetve honvédelmi mi­niszterei jelölik ki. Erősödik a kollektív törzskari munka. A budapesti ülésen határoz­ták el egy olyan bizottság lét­rehozását is, amelynek felada­tai közé tartozik a haditech­nikai gyártás és fejlesztés, a gyártási technológiák korsze­rűsítése, a nemzetközi koope­ráció tökéletesítése. Mindebből látható, hogy a Budapesten hozott határoza­tok jelentősen hozzájárultak a Varsói Szerződés Szerveze­tének erősítéséhez és korsze­rűsítéséhez. Persze, a korsze­rűsítést nem szabad befejezett tényként kezelni. Az élet pa- rancsolóan veti föl az állan­dó tökéletesítés feladatát, azt. hogy ez a tizennégy évvel ezelőtt megalakított védelmi katonai szövetség a nap min­den percében hivatása magas­latán álljon. Bcreczky Gyula ÖTVEN ÉV MÚLVA Emlékek, barátok között — Otthon, Moszkvában a fiaimnak kicsi korukban és később is sokat meséltem Magyarországról. Minden kis helyről, ahol jártam, harcol­tam valamikor. Meséltem, mert nem gondoltam, hogy egyszer ismét elmehetek har­cos ifjúságom színhelyeire. Mesélni könnyű volt, sőt meg­nyugtató. De találkozni az emlékekkel, a még élő elv­társakkal, barátokkal jó és megrázó egyszerre. Minden föltámadt bennem. Felszakad­tak a soha be nem gyógyuló sebek, néha szóhoz sem tud­tam jutni az érzéseimtől... A szállodai fotelokban ül­tünk le Pusztai Gazda Jenő­vel. Tudtuk, nagyon fáradt, szívesen egyedül maradna friss élményeivel, ő mégis fo­gadott bennünket. El akarja mondani örömét, úgy érzi most tényleg mesélnie kell. Ta­lán soha nem mondhatja az utódoknak így el az ötven év­vel ezelőtt történteket és ta­lálkozásait féltve őrzött em­lékeivel. Pusztai Gazda Jenő, a La- tinca-század egykori parancs­noka a Tanácsköztársaság fél évszázados jubileumi ünnep­ségeire érkezett Magyaror­szágra. A megyei pártbizott­ság vendégeként az elmúlt napokban több somogyi köz­ségbe, a Tanácsköztársaság somogyi »harctereire« látoga­tott. — Elindulásomkor Izgultam egy kicsit, idegen lesz az or­szág, ismerőseim már nem élnek, én is ötven éve nem jártam szülőföldemen. Aztán az, ahogy például Siófokon a Kőolajvezeték Vállalatnál fo­gadtak, igazolta: fölöslegesen izgultam. Úgy éreztem, mint­ha azokkal szorítottam volna kezet, akik ötven évvel ez­előtt elkezdték a munkát. Megerősítették bennem az ér­zést: 1919-ben nem vertek le bennünket, csak félbeszakítot­ták a munkánkat. A mai fia­talok ugyanolyan elvhűség­gel, lendülettel és lelkesedés­sel dolgoznak, mint mi tettük azt fél évszázada. Örülök, hogy a magyar nép ma is hazafias és internacionalista. Latinca Sándor szerény, csen­des és mégis harcos, határo­zott egyénisége miatt nem­csak elvtársam, hanem pél­daképem is volt.. Most sok Latincához hasonló erős aka­ratú emberrel találkoztam utam során. — Merre járt még kedves feleségével, Maria Gazda Iva- novnával együtt? — Nagyatádon és Berzen- cén voltunk. Nagyatádon a járási pártbizottság adott foga­dást a tiszteletünkre. Ott ta­lálkoztam két elvtársammal, akik 1919-ben vörösőrök vol­tak. Az egyik például egy olyan lefegyverzett katona volt, akinek annak idején én adtam vissza a fegyverét, amikor egy szakasszal egy éj­szaka alatt levertük az ellen­forradalmárok lázadását. Bár­zenéén 1919-ben hat napot tartózkodtunk. A tanácskor­mány lemondása után itt vár­tuk a segítséget, itt várta a Latinca-század ugrásra ké­szen az újabb támadás, úju- lás hírét. De nem jött. Most megnéztük azokat a helyeket, ahol a század élt; a hidat, hhol a jugoszlávokkal talál­koztunk és visszautasítottak bennünket. Régi berzencei ve­teránok társaságában látogat­tunk abba a házba, ahol az utolsó gyűlést tartotta a szá­zad. A Balaton-partot is körül­utaztuk, Hévízen megfüröd- tünk. Csodálatos a tó, még azóta sem láttam ilyen sok színben játszó vizet. Pusztai Gazda Jenő arcá­ról eltűnt a fáradtság. Átszel- lemülten mesél, most is — mint mindig — pontosan, szép magyarsággal. — Igazán meglepetés volt számomra találkozni Somogyi Pállal. Vele voltam együtt a Latinca-században, együtt vertek a börtönben is. Ta­lálkoztunk életünk - során Budapesten, , Pécsen és Moszkvában, rólam egyik 0 1950-ben írt könyvében. Tudtuk, hogy somogyi kör­utazása során Puszjai Gazda Jenő kiment a Néráasdi erdő­be is, hogy kortársai, elvtár­sai, barátai emlékhelye előtt még egyszer fejet hajtson. Amikor erről kérdeztük, ne­hezen válaszolt. — Nem tudok én erről be­szélni. . Megpróbáltam, de ez az élmény több annál, mint hogy szóljak róla. 1906-ban szamócát szedni jártunk az illatos erdőbe. Szamócát szed­ni viszonylag békében. Azóta sem jártam itt, de a mellet­tem levő cellából vitték el őket azon a szörnyű éjszakán. Őket, drága elv társaimat... — Élményein kívül mit visz haza, Moszkvába? — Amikor 1923-ban emig­ráltam, kezemben egy gyű­rött újságpapírban az anya­föld egy rögöcskéje volt. A kertünkből vettem. Most is szeretett szülőföldem egy da­rabjával utazom Vissza Moszk­vába. Ki tudja, látom-e még. De magammal viszem a sok felejthetetlen emléket, mo­solygó arcot, biztató vagy há­latelt kézszorítást. Nyugodt napjaim megszinesitői. S ezekért őszinte köszönetemet, tiszteletemet hagyom itt So­mogy és Kaposvár dolgozói­nak. Bán Zsuzsa Együtt a helyes úton A zárszámadások alkalmával iok faluba eljutottam. Ahol jár­tam, megelégedett arcú emberek-* kel találkoztam. Jól emlékszem még Nagybajomra. Egy munka­napra hatvanegy forint kilencven fillért fizettek a múlt évben. Je­lenleg 1018 ember dolgozik szövet­kezetükben a bedolgozókkal együtt. A vezetők arról beszéltek, hogy az emberek tömegesen kérik Forradalmi krónika 1919. ÁPRILIS l-TŐL 14-IG 1. Szocializálták a Kaposvári Azbeszt-, Pala- és Cement- áru Gyárat. 3. Szocializálták Kaposvár közüzemeit (villany-, víz- és csatornamű). 3. Két teljes zászlóaljat fegyvereztek föl a vörös zászló alatt S. Rendelet a 100 holdon felüli nagybirtok kisajátításá­ról. S-4- A kaposvári járásban 44 termelőszövetkezet alakult 55 350 kát. hold területtel, 1809 taggal. Április 3-án alakultak: a somogysárdi (2), a bodrogi (2), a várdai, a jákói (2), a kiskorpádi (2), a hencsei, a bárudvar- noki (2) és a toponári termelőszövetkezetek. Április 4-én alakultak: a nagybajomi (7), a jutái, a kaposúj- laki, a csombárdi, a kaposmérői, a kadarkúti (3), a bőszénfai, a gálosfai, a hajmási, a kaposkeresztúri és a mosdósi (2) termelőszövetkezetek. 4. A 44. dandár kötelékében már négy zászlóalj szerve­ződött. 4. A háromtagú direktóriumot négy tagra bővítették (Tóth Lajos, Peinhoffer Lajos, Latinca Sándor és Schneller Béla). 4. Vikár Béla levelet írt a direktóriumnak Kaposvá­ron feállítandó népegyetem ügyében. 5. Államosították a csurgói lengyárat. 5. A Somogy megyei direktórium délután 4 órakor tar­tott ülésén a Forradalmi Kormányzótanács rendelete értelmében átalakult a megye választási bizottságává. Megállapította az egyes községekberi megválasztandó helyi tanácsok tagjainak létszámát, továbbá az egyes járások lakosainak arányában a járások által a járási és a megyei tanácsba küldendő tanácstagok számat. Elhatározta, hogy a járási munkástanácsok intéző bi­zottságában 11 tag, a megyei munkástanács intéző bizottságában 28 tag foglaljon helyet. 6. Szocializálták a lábodi keményítőgyárat. 6. A járási népbiztosok utódai a járási politikai meg­bízottak lettek. 7. 7. 8. 9. 10. 12. 12. 12. 14. Somogy megye direktóriumának egyetlen ülésén — többek között — Kaposvár lakásépítkezésének ügyét is tárgyalták. Tanácsválasztások Magyarországon. A kaposvári gimnázium 30 felső osztályos tanulója belépett a Vörös Hadseregbe. Megkezdődött Kaposváron a lakóházak államosítása. Megalakultak a csurgói, a barcsi, a kaposvári, a len­gyeltóti és a nagyatádi járási munkástanácsok. Meglakultak az igali, a marcali és a tabi járási mun­kástanácsok és a kaposvári munkástanács. Külföldi újságírók és fővárosi vendégek — köztük Móricz Zsigmond — érkeztek Somogy megyébe a termelőszövetkezetek tanulmányozására. A Forradalmi Kormányzótanács elrendelte a helyi ta­nácsok művelődésügyi osztályának megalakítását. A megyei munkástanács megalakulása. Az ülést Schneller Béla nyitotta meg. A jegyzőkönyv vezetője Tóth József és Szalma István volt. Az ülésen dr. Hamburger Jenő földművelésügyi népbiztos mondott beszédet A megyei munkástanácsra 220 000-en adták le szavazatukat. Az országos tanácsba küldendő ta­gok megválasztásánál a szavazatszedő bizottság tag­jává választották: Bállá József elnököt, Magyar Má­tyást és Somogyi Gézát A munkástanács első ülé­sének későbbi időpontjában a bizottságba választot­ták meg Lukics Ádámot és Torma Istvánt. Az or­szágos tanácsba küldendő tagok ajánlására 5 tagú je­lölő bizottságot választott a megyei munkástanács. Elnöke: Szabó Károly, tagjai: Győrfi Antal, Egerszegi János, Kovács Pál és Somogyi Ferenc voltak. Meg­választották a megyei munkástanács 28 tagú intéző bizottságát. Elnök: Schneller Béla. Alelnök: Bállá Jó­zsef és Szalma István. Intéző bizottsági tagok: Lucz Mózes, Kovács Miksa, Latinca Sándor. Peinhoffer Lajos, Tóth Lajos, Magyar Mátyás. Klémens Béla, Győrfi Antal, Zónik István, Egerszegi János, Szabó Ká­roly, Megyerdi Antal, Gur Aurél, Gerő Manó, Hudrn László, Potó János, Steiner Pál (Kaposvár), Ruppert József (Igái), Zóka Imre (Nagyatád). Ádám János (Iharosberény), Kovács Pál (Nagybajom), Somogyi Ferenc (Tab), Gedra Pál (Lengyeltóti). Kovács Sándor (Marcali). felvételüket tagnak. Legutoljára is 30 ember lepett a közös Útra. A fejlődés lemérhető. Lemérhető a technikai oldalát tekintve, de emberileg megközelítve is. Általá­ban arról beszéltek, hogy a fegyel­mezést ritkán kell alkalmazni. A munkamorál lényegesen javult. Az emberek látják, hogy érdemes dol­gozni. A szigorúan vett anyagi ér­dekeltségen kívül a közös tevé­kenység hatása is érezhető ebben. A termelőszövetkezet tagjai meg­tanultak odafigyelni egymásra, a másik problémájához, bajához or­voslási szándékkal közeledni. Köz­gyűlési hozzászólásaik n'ár nem korlátozódnak egyéni ügyeikre, egyre inkább a közös érdekét fi­gyelembe vevő javaslataikat mond­ják el. Sokszor vitába is szállnak önös érdekeket hangoztató tagtár­saikkal. A bizakodás, a jövőbe ve­tett hit leolvasható arcukról. Leg­több helyen a vezetőség és a tag­ság kapcsolata ezen a bizalmon alapul. Egyik faluban egy idősebb tsz-tag arról panaszkodott, hogy fél attól, nehogy egyik vezetőjü­ket jó munkája miatt »kiemeljék« és nagyobb helyre csábítsák. A jó közérzet alapja a kölcsönös megbecsülés. Új hagyományok születnek szemünk láttára. A tag­ság sok helyen ajándékkal ked­veskedett a volt munkatársaknak, a nyugdíjba vonulóknak. Tudok olyan falvakról, ahol nőnapon va­csorával vendégelték meg az asz- szonyokat. Nem üres formulák, kötelező jellegű összejövetelek ezek; emberi melegséggel telített esték. Bizonyítják ezt az emlékek­től még ma is gyanúsan csillogó szemek. Jól eszembe vésődtek az egyik idősebb néni megható sorai erről az ünnepségről. Valami új, a paraszti életben so­ha nem tapasztalt egység van ki­alakulóban munkát és embersé­get egyaránt tekintve. Egyik el­nök arról beszélt, hogy már je­lentkeznek az első fecskék a vá­rosból szülőfalujuk szövetkezeté­be visszataláló fiatalok. Eljutot­tunk oda, hogy a legtöbb tsz ma már jelentős vonzóerőt tud kifej­teni az emberek szemében. Olvasom, hogy »az ország me­zőgazdasági termelőszövetkezetei­nek taglétszáma egy év alatt nyolcvanezer fővel — *•"- szá-alék- kal — „Sv-'’-- ' . L. SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1969. április í. 0

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom