Somogyi Néplap, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-03 / 77. szám
Átalakulóban a DÉDÁSZ llzemvezelőségek helyei! kirendeltségek Az ésszerűsítési folyamat tavaly, az új gazdasági mechanizmus bevezetésével kezdődött a Dél-dunántúli Áram- szolgáltató Vállalatnál. Elhatározták, hogy az addigi négy lépcsőt (a körzetszerelőségeket, az üzemvezetőségeket, az üzlet- igazgatóságokat, valamint a vállalati központot) magában foglaló szervezetükből egy lépcsőt kiiktatnak. Több mint egy év telt el, s azóta, a szervezeti átalakulás igen előrehaladott állapotába érkezett. Az eredmény máris megmutatkozik — ha teljes egészében nem is csak az átszervezésnek tudható be — bizonyítja a következő kis statisztika: a félmillió fogyasztót kiszolgáló DÉDÁSZ területén 1967-ben 1260 üzemzavar volt. ebből 27 nagy, négy óránál hosszabb ideig tartó üzemzavar; ezzel szemben tavaly 20 százalékkal kevesebb, 1011, s ebből 22 a nagy üzemzavar. A régi szervezetet túlhaladta az idő A szervezeti átalakulás lényeges mozzanata: megszűnnek az üzletigazgatóságok, helyettük üzemigazgatóságok lesznek, az üzemvezetőségek és a volt körzetszerelőségek helyett pedig kirendeltségeket létesítenek, vagy már létesítettek is, és ide koncentrálják a körzetszerelőségeket. A négylépcsős szervezetet már rég túlhaladta az idő: elbü- rokratizálódott, sok párhuzamos, gazdaságtalan munka folyt. Fölösleges lenne most hibáit részletezni, sokkal inkább érdekesebb azt vizsgálni, mennyivel ad többet a fogyasztóknak a kirendeltségi forma? — Somogy megyét már rendbe is tettük. Nagyjából sínen van az új szervezeti forma — közölte Németh István, a vállalat igazgatója. — Két üzemigazgatóság lesz a hozzájuk tartozó kirendeltségekkel. A siófoki üzemigazgatóság január elsejétől már működik, a kaposvári üzletigazgatóság jövőre alakul át azzá. A meglevők mellett új kirendeltség épült Tamásiban, Tabon, Fonyódon és Barcson, ez utóbbi most Pécshez, a későbbiekben a Szigetváron létesítendő üzemigazgatósághoz tartozik. A csurgói kirendeltség az idén épül, jövőre készül el. Általában járásonként, a jelentősebb, fogyasztói súlypontban fekvő, jól megközelíthető községekben létesítettek ki- rendeltségeket, korszerűen fölszerelt műhellyel, raktárral, irodákkal, öltöző-, fürdőhelyiségekkel. Ide járnak be reggelenként a hajdani körzetszerelők — napi nyolc órájuk ledolgozására. Korábban a falvakban szétszórtan, szinte ellenőrizhetetlenül dolgoztak, ez egyáltalán nem volt gazdaságos. Minőségi áramszolgáltatás A koncentráció következtében szervezettebb lesz a községek ellátási, nem lesznek mostoha falvak, a , munkák végzésénél a fontossági sorrendet veszik figyelembe. A régi körzetbejárás helyett most hívásra mennek ki, ezáltal sok fölösleges időt takarítanak meg. Jobban kihasználják a gépesítettség előnyeit, a munkavégzés gazdaságosabb lesz A kirendeltségék ultrarövidhullámú adó-vevővel ellátott terepjáró gépkocsikkal rendelkeznek, így a szerelők hibajavítás közben is összeköttetést teremthetnek a kirendeltséggel, ezenkívül motorkerékpárokat használhatnak. A gépkocsikat jobbára maguk a szeA tabl példa A hiánycikk ellenszere az öntevékeny beszerzés Ha hiánycikkről esik szó, az ember önkéntelenül is a lapos zseblámpaelemre gondol, vagy a már nemegyszer pellengérre állított T-elosztóra. Kíváncsi voltam, hogy a tabi Napsugár áruház műszaki osztályán mi a hiánycikk. Matyikó László vezető elmondta, hogy legnagyobb hiány a tv-készülékben mutatkozott. És az ellátás m'g most sem tökéletes. Nem kaptak eleget Kaposvárról, így maguk szereztek árut, hiszen a zárszámadás és a nyereség- részesedés után sorba álltak az emberek a készülékekért. Sikerült felvenniük' a kapcsolatot a Videotonnal, így a mennyiségi problémát megoldották, bár a minőség területén akad pótolnivaló. Ugyanis a választék kimerül két típus kínálatában. A tapasztalat azt mutatja, hogy a jó boltos nem ismeri el szükségszerűnek a hiánycikket, hanem maga néz szállítók után. Gyakori eset az is, hogy a kapott áru nem mindig korszerű, vagy formailag nem nyeri meg a vásárlók tetszését. Így történt a csillárokkal. Az üzletvezető a téli ünnepekre NDK-csillárokat szerzett, de egyet sem láthattam belőlük, mert az utolsó szálig megvásárolták néhány nap alatt még decemberben. A keresletet tartották döntőnek és ahhoz viszonyították a kínálatot. Hogy a hiánycikk vagy a fölösleges árukészlet a bosszantóbb-e, azt nehéz lenne eldönteni. Az utóbbin lehet segíteni az áruellátás megfelelő egyensúlyban tartásával, az igények helyes fölmérésével. A hiánycikk, egyedüli ellenszere az öntevékeny árubeszerzés. Sokan panaszkodtak például — és panaszkodnak jelenleg is — a huzalok hiányára. Tabon nagy választék van szerelőanyagból, vezetékekből. Miért? Árura találtak Veszprémben és Székesfehérváron. És ha állni szeretné a sarat továbbra is a tabi áruház műszaki osztálya, nem elégedhet meg ennyivel. Természetes, hogy az eddigi árukutatás sem old meg egy csapásra minden problémát, hiszen korlátok közé szorította kitekintési lehetőség. Mégi , igen megszívlelendő a tabi példa: a jövőben járható útra mutat. (Tröszt) relők vezetik. A DÉDÁSZ-nál az utóbbi időben saját költségen 100—150 szerelő végezte el a gépkocsivezetői tanfolyamot, — ezáltal 300—500 forint külön pótlékhoz jutnak. Mondanunk sem kell, a kirendeltségen kitűnő lehetőségük nyílik a körzetszerelőknek a rendszeres szakmai továbbképzésre. A jobb műszaki feltételek mellett a hibabejelentés is szervezettebb keretek között történik, a bejelentést követően 24 órán belül a helyszínre sietnek a DÉDÁSZ emberei. A kirendeltségvezető munkaidő után is elérhető, egyszerűen átkapcsolja a ki- rendeltségen levő lakására a telefont, de készenléti szolgálatot is szeveznek. Tervszerűen és sűrűn látogatják a községeket. Változatlan létszámmal A kirendeltségvezető és helyettese vagy a kirendeltségen, vagy annak szomszédságában kapott szolgálati lakást Kéthetes szakmai tanfolyam után már le is vizsgáztatták őket A cél: a körzetszerelők betelepítése abba a helységbe, ahol a kirendeltség van. Egy részük már be is költözött, más részük ezután költözik. Őket a DÉDÁSZ a vállalatfejlesztési alapból vagy más módon segíti lakáshoz. A kirendeltségeken már eleve nagyobb területet jelöltek ki, hogy további lakások épülhessenek ide. A volt körzeszerelők harmada ugyanakkor nem fog betelepülni, mert naponta minden nehézség nélkül eléri a telephelyet, hiszen a közeli községben lakik. A DÉDÁSZ bővíti profilját, nő a fogyasztók száma, ezzel szemben a vállalati létszám változatlan, s mégis jelentősen emelik bevételeiket. Ez azt is jelenti, hogy munkájuk termelékenyebb. Az átállás költségei milliókat emésztenek föl, de a régi négylépcsős szervezet ugyanilyen színvonalú korszerűsítése jóval többet emésztett volna föl. Ha az átállás befejeződik, szó lehet arról is, hogy a DÉDÁSZ más irányba is kiterjeszti szolgáltatásait, s eljön az az idő, amikor a falusiaknak nem kell a kisiparoshoz vagy a szövetkezetbe szaladniuk, ha valamelyik háztartási kisgép meghibásodik, mert a DÉDÁSZ arra járó szerelője a helyszínen megjavítja. MUdősvári Zoltán Jubileumi munkaverseny A molnárok kollektívája Lisztporos levegő, gépzúgás — Volt egy tölti be a malom őrlőrészlegét Remeg a lábunk alatt a padló, egymás szavát is alig értjük. Az itt dolgozók azonban meghallják, ha valamelyik gép más zajt ad. a legkisebb hibát is azonnal észreveszik. A Kaposvári Nagy malom huszonhat tagból álló őrlőbrigádja az üzem »gerince«, ők végzik a legfontosabb munkát Tőlük függ, hogy milyen minőségű lisztet kapnak a sütőüzemek, s van-e belőle elegendő. A brigád életéről, munkájáról Fischli György brigádvezetővel beszélgetünk. — 1959-ben alakult, majd 1962-ben újjászerveződött a kollektívánk, ekkor vettem át az irányítását. Hatszor értük el a szocialista brigád címet, az alapító tagok rövidesen ezüstjelvényt kapnak. Közben elmegy, ellenőrzi a liszt minőségét. Ezalatt Frank József versenyfelelös folytatja: — Munkavállalásaik között szerepelt, hogy minél értékesebb lisztet készítsenek egy mázsa búzából, a lehető legkevesebb villamos energia fel- használásával. Ezt a tervüket túlteljesítették. Elhelyezési probléma miatt nem érhették újításunk is a daragép selymeinek tisztítására vonatkozóan. Ezenkívül a gyakorlatban alkalmaztunk még néhány, a termelékenységet előmozdító ötletet. Hatan részt vettünk politikai oktatásban, *8 tízen sikeresen elvégeztük a malomipari technikumot Végigjárjuk az üzemrészeket. Fischli György mutatja, milyen munkafolyamatokon megy keresztül a búza, amíg liszt lesz belőle. Közben állandóan működik a porelszívó berendezés. — Ha valaKeresztény József, hengerőr. A daratisztítást ellenőrzi Sziráki József és Kerék János. el az egy emberre előirányzott évi őrlésmennyiséget. Sikerült viszont csökkenteniük az üzemi zavaró órák számát. __ Baleset következtében n egyvenhat munkanap esett ki a termelésből, ez a vállalásukban szereplő számnál kisebb — kapcsolódik be a beszélgetésbe Hegedűs Antal üzemvezető. — Nem volt kifogás az őrlemények minőségére, s igazolatlan hiányzás, a munkafegyelem megsértése sem fordult elő. Sziráki József almolnár eddig csöndben hallgatta beszélgetésünket, most ő szólal meg: gok is részt vesznek. Állandó színházbérletünk van. Részt vettünk a Tanácsköztársaság 50. éves évfordulójára hirdetett vetélkedőn, ahol szakmai, politikiai, kulturális és munkavédelmi tudásunkról kellett számot adni. Eredményesen szerepeltünk az országos versenyen is, jutalmul egy táskarádióit kaptunk. Egyetlen gondunk, hogy nincs megfelelő utánpótlás. Kevés fiatal választja ezt a szakmát — mondja a brigádvezető. — Pedig meg lehet szeretni szól közbe Mándli Sanyi, aki az idén teszi le a szakmunkás- vizsgát. Marcaliból jött, édesapja az ottani malom dolgozója. A brigádban néhányan folytatják az elődök mesterségét, például a brigád vezető családjában is több molnár volt. Szavaiból érzem, Gazdag választék füstölt áruból Az ünnep előtti napokban több mint négy vagon füstölt árut szállítottak a Kaposvári Húskombinátból az élelmiszer-boltokba. Mándli Sándor a tiszt színét vizsgálja. hal szorított a munka, brigá- [ szereti szakmáját. De ezt valldumk szívesen segített, így nem volt sehol fennakadás. De nemcsak a munkában vagyunk együtt, közös kulturált programokat, kirándulásokat szervezünk, s ezen a családtaják a többiek is. Szívügyük a brigád sorsa, közösek örömeik, gondjaik. A brigádnapló lapjai tanúskodnak életük, munkájuk egy-egy jelentősebb eseményéről... F. É. Együtt az állomásért Jól sikerült az új gazdaságirányítási rendszer első esztendeje a Siófoki Gépjavító Vállalatnál. A Balatonkiliti- ben működő üzem a siófoki városi párt-végrehajtóbizottság elé terjesztett beszámolójában azt is hangsúlyozta, hogy a csaknem kétszáz embert foglalkoztató üzem a kiosztható 261 900 forintos nyeresége mellett megalapozta az idei évet is. Pedig sok gonddal kellett megküzdeniük, hiszen a változó profil mellett tavaly új szervezeti formában dolgoztak már. Az új gazdaságirányítási rendszer keretei között befejezett egy év eredményeiért sokat _ tettek a vállalat kommunistái : részük van abban, hogy az itt végzett ipari tanulók nagy része az állomáson maradt, ez a megnövekedett végjavítási feladatokban nagy segítséget jelent. Az egységes vállalati ,formában néhány vezető nem találta meg kezdetben a helyét. A kommunisták voltak azok, akik az elsők között megmagyarázták és megértették a dolgozókkal az új vállalati gazdálkodás előnyeit. Most is ott állnak a vezetők mellett, s ahol lehet, segítenek. Erre szükség is vart, hiszen az állomás — bár szívesen végeznének több javítást a tsz-eknek — nem tudja lekötni évi kapacitását a mezőgazdasági üzemekkel. A tsz-ek- ben ugyanis több helyen végeznek már bonyolultabb javítást is. Ezért különböző ipari vállalatokkal kötöttek szerződést javításra. SOMOGY! NÉPLAP Csütörtök, 1969, április 3.