Somogyi Néplap, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-23 / 91. szám

Mit gyűjtsenek a honismereti gyűjtők? Mit gyűjtsünk elsősorban, leleteket-e vagy néprajzi tár­gyakat? Vagy a levéltárba menjünk kutatómunkára? A muzeológusok szerint a főidben elfekvő dokumentu­mok jó helyen vannak. A föld jó anya. Sokáig megőrzi kin­cseit. Nem kell siettetni, idő­vel úgyis előadja őket. Egye­dül az építkezéseknél van je­lentősége annak, hogy a kí­nálkozó és előkerülő leleteket megmentsük, vagy ha komo­lyabb leletről van szó, a mú­zeumot azonnal értesítsük. Az épület felhúzása után ugyan­is a területet bolygatni már nem lehet A levéltári anyag bármikor rendelkezésre áll. Szabad időnkben ott búvárkodhatunk. Ez a munka sem a legsür­gősebb. A néprajz tárgyi emlékei azonban gyorsan fogynak, pusztulnak! Egy emberöltő elég ahhoz, hogy népviseletek tűnjenek el, hagyományos munkaeszközök váljanak fö­löslegessé. Az öregek kihalá­sával egy egész világgal le­szünk szegényebbek! Ezért te­hát a legfontosabb — amíg még lehet — az, hogy össze- gyüjtsük a néprajz oly színes, szép tárgyi anyagát és szelle­mi örökét! Szemünk előtt a göcseji pél­da. Két évtized alatt a régi i Göcsej eltűnt Modern mű- utak szelik át a dombvidéket. Szalmatetős boronaházat, nép­viseletbe öltözött embereket keresve sem találunk. Olaj­kutak szivattyúi »himbálnak-' mindenfelé, emeletes iskolák, kultúrházak. fürdőmedencék vannak a falvakban, a dom­bok tetején. A hajdan szegé­nyes falu utcája ma villaso­rokból áll.' Jó, hogy a tudós és szorgalmas Cönczy Ferenc még a néprajz aranykorában járta be a vidék apró falvait! A régi házakat lebontották. Az utolsó annyira jellegze­tes »boronaházakat« is nehéz volt megmenteni a zalaeger­szegi szabadtéri múzeum szá­mára. Somogybán is ritkulna’': pusztulnak ezek az értéke1' Elszomorító néha az, amit kü­lönösen a Balaton menti fal­vakban láthatunk. Gyűjtéssel sosem foglalkozó, előtanulmá­nyaidra! és kellő szakismeret­tel nem rendelkező városi gyűjtők régi cserépedényeket, tejesköcsögöket, korsókat, lám­pát, vasalót, rokkát keresnek. Meg is fizetik. Boldogan for­dulnak ki a kiskapun, mint akiknek nyert ‘ügyük van. I Sietnek a közeli vízcsaphoz, I hogy lemossák legújabb szer­I zeményükről a százados port, I pókhálót. Amerre cipelik fur­csa terhüket, utánuk fordul­nak a járókelők. Üjabb divat, újabb hóbort — gondolják. Elszomorodik az ember szí­ve ezen. A falusi ház kiáru­sítja ősei örökét, emlékét! A nagyanya rokkáját, a nagyapa boroskancsóját. Sajnos, nem sokat tehetünk ellene. Legtöbb helyen az ál­lami szerveknek ilyenfélére nincs költségvetési keretük, és amire lenne, addigra már csalt selejtes »áru« marad a magyar paraszthézaknál, amit nem ér­demes gyűjteményünk közé sorolni. Ilyen körülmények között a gyűjtés nem könnyű dolog Széles körű akciót kellene in­dítani arra, hogy azok a csa­ládok, amelyeknek van a bir­tokukban értékes régi népi használati eszköz, falujuk iránti szeretetből önkéntesen ajánljanak fel egyet-egyet a helytörténeti gyűjtemény szá­mára. Vannak, akik minden kérés nélkül is felajánlották ember­öltőkön át őrzött tárgyaikat: kőeszközöket, sómalmot, régi széket, mángorlót, Kossuth gyászlevelét, obsitokat, hadi­fogolynaplót stb. Bízunk ab­ban, hogy ezután is akadnak ilyenek. Pillér Dezső Balatoni műssreEőzetes (Tudósítónktól.) összeállították az idei bala­toni nyári kulturális progra­mot, rövidesen megjelennek a műsorfüzetek is. Az idei nyáron csupán a ma­gyar tenger somogyi partján mintegy 120 különféle rendez­vény lesz. A komolyzene ked­velői az idén is hat alkalom­mal részesülnek a nemzetközi hírű kőröshegyi Cantus Panno­niéul, 1969 elnevezésű hang­versenyekben. Legkiválóbb énekes és hangszeres szólis­táink, organamlű vészeink és kórusaink adnak műsort itt. A kőröshegyi hangversenyeken magyar zened alkotások mel­lett a külföldi zeneirodalom ritkáin hallható művei is fel­csendülnek a restaurált mű­emléktemplomban. Az operett kedvelői részéire a hagyományos siófoki Kálmán Imre-emlékhangversenyen kí­vül (az idén másodízben) au­gusztus 2-án Fonyódon ismét megrendezik a Huszka Jenő- emlékhamgversenyt is. A kaposvári Csiky Gergely Színház négy alkalommal mu­tatja be a János vitézt a bala­toni szabadtéri színpadokon. A veszprémi Petőfi Színház a Lóvátett lovagok című zenés darabbal és a Gentlemanek cí­mű beat-musical darabbal sze­repel a nyári műsorban. A szolnoki Szigligeti Színház Abai—Majláth: Ne szóljatok bele; a győri Kisfaludy Szín­ház pedig Dobos—Szenes Isten véled, édes Piroskám című ze­nés darabbal szerepel nyáron a somogyi parton. A humort, a szatírát az Egyetemi Színpad kitűnő együttese, adja a nyári műsor­ban. A népzenét és néptáncot hagyományos rendezvények képviselik: augusztus 26—27- én Balatonföld váron néptánc- találkozó, augusztus 2-án Bala- tomilellén a MÉSZÖV-együtte­sek találkozója, továbbá az Ál­lami Budapest Táncegyüttes, a siófoki Balaton Együttes önál­ló estjei, a balatonlelle; népmű­vészeti találkozó és kiállítás. Szeptemberben pedig a bala- tonendrédi csipkevásár mel­lett az idén a buzsáki búcsú rendezvényei ígérnek sok lát­nivalót. A\ legfiatalabbak részére az Állami Bábszínház nyolc elő­adást tart; az úttörőknek jú­lius 19—20-án rendezik meg a balatonszentgyörgyi Csillag­várnál a nemzetközi úttörő­találkozót. A könnyű- és tánczeneked­velőinek a szórakoztatásáról elsősorban pz Országos Ren­dező Iroda négy műsorössze- állítása gondoskodik mintegy húsz alkalommal. Augusztus 14-én a siófoki szabadtéri színpadon a világhírű osztrák táncdalénekes-zeneszerző, Udo Jürgens és zenekara lép föl. A kisebb Balaton-parti hely­ségekben az ŐRI Füttyel, dallal című műsoraiban töb­bek között Hacki Tamás, Far­kas Gabi és Brachfeld Sieg­fried lép színpadra. Az Áll a szüret, áll a bál című műsor­összeállításban fellép Berek Katalin és Béres Ferenc is. Az OKISZ-labor műsoros divatbemutatóinak műsorában a Nyílik a rózsa tv-műsor szereplőin kívül számos ne­ves, közismert előadóművész működik közre. A balatoni filmhetet au­gusztus 15-én Siófokon nyit­ják meg. Ugyancsak itt tart­ják meg május 24-én a ha­gyományos évadnyitást is. Kétezer kilométer Két héttel ezelőtt írták meg, hogy jönnek. A látoga­tásról már régóta szó volt, valahogy azonban mindig el­maradt. A távolság, a mun­kahely, a gyerekek... Kálmán határozott: nem vár tovább. Csak most írt, nehogy kifárassza a szüleit a hosszú várakozás. Jobb így; mikorra felfogják az egészet, már itthon lesz Eva, a két gyerek és ő. Három-négy nappal az in­dulás előtt már nem tudott aludni, pedig a volán mellett frissnek kell lennie. Olva­sott, hallott is felőle, hogy Magyarországon sem kicsi a forgalom. Becstől azon gondolkodott, hogyan fogadják majd a ha­táron. Ahogy bepillantanak a papírjaiba, látni fogják, hogy disszidens. A neve árulkodik. »Miért bántatának, nem csi­náltam én akkor semmit. Nincs miért szégyenkeznem. Csak egyszerűen elmentem. Na és. Nem én voltam az egyedüli.« A haláron udvariasak vol­tak, s búcsúzóul kellemes magyarországi tartózkodást kívántak. Kálmánnak rosz- szul esett, hogy »tartózkodást« mondtak. Szerette volna közöl­ni, hogy nem idegen, hogy itt született, hogy itt volt elő­ször szerelmes ... Legyintett, hogyan is érthetnék meg. Azt várta, hogy hazai föl­dön valami különös érzés ke­ríti majd hatalmába. De nem érzett mást, csak furcsa nyugodtságot. Rosszmájú ember mondhatná: paradox, hogy az angol királynő alatt­valója a Duna mellett nyug­szik meg. Éva a határtól egy szót sem szólt, a gyerekek is hallgat­tak. Mindhárman először jár­tak magyar földön. Éva szü­lei még a világháború előtt kivándoroltak. Kálmán érezte, valamit mondani kellene. »Ezekről az erdőkről, földekről meséltem nektek. Nézzétek, mennyi új ház!-» De nem jött ki hang a tor­kán. Azt számolgatta: lassan neki is lehetne új háza itt­hon. A szüleinél semmi sem vál­tozott. A bútorok ugyan újak, de különösképpen úgy érez­te, lakott már közöltük. Nagy vacsora várta őket, anyja és apja esetlenül bo­torkált körülöttük. Simogat­ták az unokáikat, a megille- tődöttségtől alig szóltak. Éva nagyon aranyosan viselkedett, rögtön megszerették. »Igaz­ság volt a levelekben, a fiunk jól választott.« Egy darabig általános dol­gokról beszélgettek, aztán el­akadt a szó fonala. Éva át­ment a másik szobába, hogy lefektesse a gyerekeket. A gyerekek angolul búcsúztak el. Hárman maradtak az asz­talnál. Kálmán tudta, most kell magyarázatot adnia, miért ment ki a többiekkel. Előre megfogalmazott szöve­ge volt a korlátlan lehetősé­gekről, a szabad világról, a nyugodt életről, de sehogy sem jött szájára; az első szó. Apja Kossuthttal kínálta. — Ha nem is olyan finom cigaretta, mint a tied, egyszer azért'elfogadhatod tőlem. Kálmán arcára kínos mo­soly ült, szeretett volna vala­mi olyat mondani, hogy itt­hon nincs olyan rossz, amit el ne fogadna. — Aztán eszedbe jutunk-e néha, fiam? Micsoda kérdés! Ha tud­nák, hogy az évek múltával mind többször és többször kí­vánt együtt lenni az anyjá­val, apjával. A feleségének sokat beszélt erről; ő udva­riasságból mindig végighall­gatta: Baranya, Somogy, Tolna, Zala megye és Pécs képzőművészeti élete Fontos tanácskozás színhe­lye volt tegnap délelőtt a Pal- miro Togliatti Megyei Könyv­tár. A Magyar Képzőművé­szek Szövetsége indítványo­zására összehívták a Magyar Képzőművészek Szövetsége dél-dunátúli területi szerveze­tét. valamint Baranya, So­mogy, Tolna, Zala megye és Pécs megyei jogú város párt- bizottságainak, tanácsainak munkatársait, hogy közösen beszámoljanak Dél-Dunántúl képzőművészeti életének hely­zetéről, a területi szervezetek és pártbizottságok, tanácsok, kapcsolatáról. Dr. Várkonyi Imre, a me­gyei tanács vb-elnökhelyette- se köszöntőjében örömét fe­jezte ki, hogy Somogy adha­tott helyet ennek a rendkívül fontos kezdeményezésnek. Ugyancsak jelentősnek ítél­te az első ízben összehívott ilyen jellegű tanácskozást Luzsicza Lajos, a Magyar Képzőművészek Szövetsége te­rületi bizottságának titkára is, aki Baranya, Somogy, Tolna, Zala megye és Pécs megyei jogú város képzőművészeti életét értékelte. — 1970-ben lesz húsz éve, hogy a Magyar Képzőművé­szek Szövetsége hozzálátott a decentralizálás jegyében a megyei képzőművészeti élet megteremtéséhez országszerte. Sikereink a szocializmus épí­tése ezen időszakának sajátos eredményei — mondotta. A dél-dunántúli területi szervezetről szólva az előadó elmondta, hogy élen jár a te­rületi szervezetek között, te­vékenysége az utóbbi években példamutató. Dél-Dunántúlnak sajátos karaktere van kiala­kulóban. Jelentős máris az a hely, amelyet kivívott magá­nak országosan. Erezhető az is, hogy minden megye saját­jának érzi a területi szerve­zetét Az előadást követően a te­rületi titkárok beszámolója hangzott ei. Somogy megye titkára. Szekeres Emil felszó­lalásából idézünk: — Sikerült annyira gyöke­ret eresztenünk a somogyi ta­lajban, hogy ma már mind­annyian legbensőbb ügyünk­nek tekintjük szűkebb hazánk képzőművészeti kultúrájának mind magasabb szintre való emelését Szerénytelenség nél­kül jegyezhetem meg, hogy országos kiállítások, pályáza­tok, megbízások, állami ösz­töndíjak és külföldi szereplé­sek bizonyítják munkásságunk eredményességét és elismeré­sét Itt kell szólnom arról is, hogy jóleső érzései vesszük tudomásul azt az érdeklődést és segítőkészséget, amelyet a pártbizottságok és a tanácsok tanúsítanak irántunk és azt az erkölcsi és anyagi támoga­tást, amelyet munkáinkhoz nyújtanak. Ez a viszony jogo­sít fel arra, hogy bizalommal vessem föl a soron következő és megoldásra váró problé­máinkat, amelyek alapvetőek megyénk művészeti életének további fejlődése szempontjá­ból. Az első és legégetőbb problémaként a műteremgon­dot említem. Egy szerényebb méretű kiállítóhelyiség ' létre­hozása lenne a következő. Kérjük, hogy Kaposvár kap­ja meg az egyedi rajbien- nálé országos kiállítás rende­zési jogát. Szívesen hozzájá­rulnánk Kalinyin és Kapos­vár kapcsolatának elmélyíté­séhez cserekiállítások rende­zésével. A felszólalások után Luzsi- czi Lajos az elhangzottakat összefoglalva új feladatokat határozott meg az elkövetkező időszakra; ezek lényege az volt, hogy a megyék közötti minél nagyobb összhangot kell teremteni, ezzel is elősegítve a dél-dunántúli területi szer­vezet munkáját. Délután a vendégek meg­tekintették a II. kaposvári tavaszi tárlatot. H. B. Az illetékes válaszol egy felszólalásra — Azt tudod, hogy haza- jöthettél volna ötvenhétbenx. — Tudom, apám. Nagy szégyen lett volna ... — Sokan hazajöttek. — Sokan. Akkor még nem ismerte Évát, semmit sem kötötte Angliához. Hozták az újsá­gok, hogy a magyar disszi- densek amnesztiát kaptak, akinek nincs a füle mögött, nyugodtan hazamehet. Na­pokon keresztül úgyszólván minden percét lekötötte a gondolat: ismét otthon anya-, val, apával, a barátokkal... Aztán döntött — ha bele­pusztul is, végigcsinálja, ami­be belekezdett. — Kijöhetnének, anyám. Szép házunk van, csak mi laknánk benne. Éva megsze­rette magukat, hiszen látják... A gyerekek is aranyosak. Az apa arca elkomorult. Mintha megsértették volna. Hagyják itt annyi év után a falut, a kis házat, mindent? Beszéltek erről már az asz- szonnyal nagyon sokat. De aztán mindig oda lyukadtak ki: inkább gyerek, mint ha­za nélkül... Különben is csa­ládja van már, ki tudja, mi­kor lennének a terhűkre. Ilyen idős korban már köny- nyen betegszik az ember. — Fenemód elnehezedett a fejem. Ideje lefeküdni. Majd még beszélgetünk erről. De ő is, Kálmán is tudta: semmi értelme. Pintér Dezső Lapunk április 18-i számá­ban Egy portréhoz: Hozzászó­lás megfelelő fórumon címmel cikket közöltünk a szocialista brigádvezetők országos tanács kozásán elhangzott somogyi felszólalásról. A Pamutfonó- iapri Vállalat Kaposvári Gyá­rának vezetői a* következő le­velet küldték a cikk megjele­nése után. »Gyáregységünk, a Pamutfo nó-ipari Vállalat Iiaposvá# Gyára küzd bizonyos méitélín- munkaerő-hiánnyal, azonban a felszólalásban említett "hiány­zó ötszáz munkaerőt képtele­nek pótolni« nem felel meg a tényeknek, mivel gyárunkban a termelés biztosíá.sához szük­séges létszámból az utóbbi idő­ben általában ötven-hatvan munkaerő hiányzott, ötszáz so­hasem. Fölvetődött az is, hogy a kormány által 1967-ben a textiliparban három műszak­ban dolgozók részére biztosí­tott éjjeli pótlék gyárunkban hetven forint, ugyanakkor az országos vállalat többi gyárá­ban mindenütt száz forint sze­mélyenként egy hónapra. A va­lóság az, hogy amikor ezt a kormány a textilipari dolgozók munkájának elismeréséül en­gedélyezte, a Könnyűipari Mi­nisztérium és a Textilipari Szakszervezet központi vezető­sége úgy döntött, hogy Buda­pesten és környékén havonta száz. a vidéki üzemekben pe­dig hetven forintot engedélyez éiszakai pótlékként. 1968-ban, mikor a Pamutfomó-ipari Vál­lalat központja gyárai részére meghatározta az éves bérala­pot, a kaposvári gyárnak 5,5 százalékos bérrendezési lehe­tőséget biztosított. Gyárunknak módjában lett volna az éjsza­kai pótlékot a budapesti gyá­rak szintjére emelni, de a szakszervezeti gyári tanács, a szakszervezeti bizottság és a gyár gazdasági vezetőt úgy döntöttek, hogy az éjjeli Pótlé­kot változatlanul hetven fo­rintban állapítják meg. s a bérfejlesztésre engedélyezett összeget a termelési és a szo­ciális érdekek figyelembevé­telével használják fel. Szóié tette a felszólaló azt is, hogy a Pamutfooó-ioari Vállalat központja a többi gyáregységben a kaposvárinál magasabb nyereséget fizetett. Ez a megállapítás nem fedi a valóságot, hiszen a múlt év eredményei után a Pamutfonó­ipari Vállalat központjához tartozó gyáregységeiben a har­madik kategóriában az össz­jövedelmek alapján a nyere­ség a következőképpen osz­lott meg: a lőrinci gyár ? 8 Ka­posvár 3.2. Miskolc 3.4. Vác 3, Újpesti Cémagyár 3 5. köz­pont dolgozói 2.8 százalék. A vállalati átlag a hármas kate­góriában tehát 3,2 százalék. Róna Imre gyárigazgató. Mihalics István ob-titkár. Borsföldi Istvánná szb-titkár, Herke Miklós KlSZ-titkár­SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1969, április Zt. s

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom