Somogyi Néplap, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-02 / 51. szám

AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA A szövetkezetek szocialista vállalatok A SZÖVOSZ és az OKISZ sajtótájékoztatója A napokban karmánj’ba taro­sat jelent meg a kisipari, a fogyasztási, a takarék- és la­kásszövetkezetei^ valamint szövetségeik jogi helyzetének rendezéséről. Ez adott idősze­rűségét annak a sajtótájékoz­tatónak, amelyet szombatom a Magyar Sajtó Házában a SZÖVOSZ és az OKISZ közö­sen rendezett. Dr., Molnár Fri­gyes, a SZÖVOSZ elnöke és Rév Lajos, az OKISZ elnöke tájékoztatójában a kormány­határozat jelentőségéről, a két szövetkezet ágazati helyzeté­ről számolt be. Mint elmondták, a most meg­jelent kormányhatározat ren­dezte a két szövetkezeti ágazat legfontosabb jogi kérdéseit, az állam és a szövetkezetek, valamint a szövetkezetek és szövetsé­geik viszonyát, és megszüntette a a régi gaz­daságirányítási rendszer meg- kötöttségoit. A kormányhatá­rozat alapján a két szövetség irányelveket és új alapszabály- mintát dolgozott ki, amelyeket a szövetkezetek megkaptak. Legfontosabb feladatuk most az, hogy ezek figyelembevéte­lével összeállítsák saját alap­szabályaikat, hiszen ez lesz működésük alkotmánya, amíg a kormányhatározatban is elő­írt időre, 1970-ig elkészül az szövetkezeti törvény. A kormányhatározat kijelöl­te a két szövetkezeti ágazat helyét a népgazdaságban. A szövetkezetek szocia­lista vállalatok, a szocia­lista társadalom és gaz­daság Intézményei. Működésüket és fejlesztésüket az állam elismeri és támogat­ja. Közgazdasági szempontból középvállalatok, amelyek jól illeszkednek bele a szociálist^ gazdaságba, a szövetkezeti tag­ság és az össztársadalom érde­keit is szolgálják, s működé­sükre még hosszú ideig szükség van. Az állam helyesli a szö­vetkezetek szövetségeinek te­vékenységét a szövetkezetek érdekképviseletének ellátásá­ban. Érmek megfelelően szövetkezetek alapvető ér­dekeit érintő miniszteri rendelkezésekhez a szö­vetkezetek országos szer­veinek egyetértése szük­séges, s a szövetkezeteket érintő egyéb rendelkezések kiadása előtt is meg kell hallgatni véleményü­ket. A szövetkezetek és szö­vetségeik viszonyában új vo­nás, hogy az utasításos rend­szert eltörölték, a szövetségek csak javaslatokat tehetnek a szövetkezeteknek. A szövetkezetek szempontjá­ból hátrányos megkülönbözte­téseket eltörölték ugyan, de a gyakorlatban még igen korláto­zott például a szövetkezetek fejlesztési alapképzési lehetősé­ge. Ezért, legalábbis átmene­tileg, s főleg a szolgáltatások­nál még szükség van állami támogatásokra. Ugyanakkor a kormányhatáro­zat nagy biztonságot teremtett a szövetkezetek részére. Ezt bi­zonyítja egyebek között, hogy a szövetkezetek már távlatok­ban gondolkoznak, hosszú távú terveket is kétszítenek. (MTI) Baráti találkozó Moszkvában A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságá­nak meghívására február 26- tól március 1-ig Moszkvában tartózkodott Nyers Rezső, az MSZMP PB tagja, a Közpon­ti Bizottság titkára, Apró An­tal, az MSZMP PB tagja, a Minisztertanács elnökhelyet­tese. Kíséretükben voltak Párái Imre, a KB tagja, az Oi szágos Tervhivatal elnöke, Vályi Péter pénzügyminiszter és Bálint József, a KB gazda­ságpolitikai osztályának veze­tője. Nyers Rezső az MTI mun­katársának adott nyilatkoza­tában elmondta: A szocialista gazdasági integráció elvi kér­déseiről tárgyaltak vezető szovjet személyiségekkel, s a gazdasági együttműködés szá­mos kérdésében kicserélték nézeteiket. Transzformáiorlemezt sajtolnak a Somogy megyei Finom- mechanikai Vállalatnál kooperációs munkában a Kapos­vári Villamossági Gyárnak. A háromszázezres megrende­lés utolsó darabjain Nagy Istvánné dolgozik. Podgornij Algériába látogat Nyikolaj Podgornij, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségéinek elnöke március­ban hivatalos látogatást teszt Algériában. Az erről szóló moszkvai közlemény szerint Podgornij Bumedien algériai elnöknek a meghívására láto­gat el az észak-afrikai ország­ba. A takarékos kutasnak Egyre ritkábban fordul elő, hogy a falusi emberek szalma­zsákban vagy a szekrényben őrzik megtakarított pénzüket. Ezt bizonyítja a nagybajomi takarékszövetkezet kutasi fiókjának egyre növekedő be­tétállománya is. A betét jelen­legi összege meghaladja az egymillió forintot. Ebből gép- kocsinyeremény-betét 30 000 forint. Indulásra készen Bár a naptár még telet mu­tat, de a szántóföldeket csak imitt-amott borítja hótakaró. A mezőgazdaságban ezt az időt mindenütt a tavaszra való fel­készülés jellemzi. A Kaposvári Állami Gazdaságban is folyik a gépek javítása. Gondot fordítanak a szak­emberképzésre is: tanfolyamo­kon bővíthetik ismereteiket, megtanulják a gépek helyes kezelését. Most kezdődik egy növényvédelmi továbbképzés, ahol a munkára való felkészí­tés mellett a növényvédő sze­rek helyes álkalmazásáról, az egészségügyi követelmények betartásáról is hallhatnak elő­adást a részvevők. A gazdaság fő profilja az ál­lattenyésztés : több mint 3000 szarvasmarhát, 18 000 sertést és mintegy 8000 juhot tartanak, illetve hizlal­nak. így az állatok etetéséhez szükséges takarmánynövények termesztése a legfontosabb fel­adat. De nem feledkeznek el az ipari növényekről sem. A cu­korrépa munkaigényes növény, azonban 416 holdra speciálisan előkészített vetőmagot szánnak és olyan géppel vetnek, amely a magvakat szemenként rakja a földbe. így a növényápolás lényegesen könnyebbé válik. Tavaly holdanként hat és fél mázsa műtrágyát szórtak ki a határban, az idén tavasszal még két és fél mázsát használnak fel a fejtrágyázáshoz. Repülő­gépes műtrágyázást csak azért nem terveznek, mert a gazda­ság vetésterülete eléggé szét­szórt. Mihelyt a talaj felszik- kad, sor kerül a tavalyról el­maradt kilencszáz holdnyi te­rület felszántására a tavaszi ve­tések alá. F. É. A múlt év különösen nagy előrelépést jelentett. A betétek száma hatvanöttel, a betétösz- szeg 105 000 forinttal növeke­dett. Sőt a növekedés mán ez év első két hónapjában is meg­haladja a hetvenezret. A takarékszövetkezet nem­csak vigyáz a kutasiak pénzé­re, hanem különböző kölcsö­nöket is folyósít. A múlt évben építési kölcsönre 230 ezret, személyi kölcsönre 380 000 fo­rintot fizetett ki. Az áruvásár­lásra kért kölcsönök legna­gyobb részén televíziót, bútort és háztartási gépet vásároltak. Végh Tivadamé helyettes ügyintéző szerint a takarék­szövetkezet további célja, hogy a jelenlegi 650 betétet ötven- nel, a betétállomány összegét pedig 100 000 forinttal növel­jék. AZ ORSZÁGOS IFJÚSÁGI KULTURÁLIS FÓRUM NAPIRENDJÉN A művelődési és szórakozási / lehetőségek gyarapítása A Néphadsereg Központi Klubjában szombaton befejez­te munkáját az országos ifjúsá­gi kulturális fórum, amelynek tanácskozás-sorozatán csali- nem 300 népművelő és ifjúsági vezető vitatta meg a mintegy 2 200 000 15—29 éves fiatal művelődési helyzetét és a to­vábbi tennivalókat A záróülésen többek között felszólalt Molnár János műve­lődésügyi miniszterhelyettes. Javasolta, hogy az ifjúsági ve­zetők törekedjenek arra, hogy például a termelőszövetkezetek kulturális, szociális alapjából, amelynek összege immár- évente eléri a 400 millió forin­tot, a jövőben nagyobb rész jusson a fiatalok művelődésé­nek céljaira. Vonsik Gyula, az MSZMP Központi Bizottságá­nak helyettes osztályvezetője azt fejtegette, hogy a KISZ kulturális' tevékenységében a tartalom gazdagításával egy­idejűleg korszerűbbé, még sokrétűbbé kell tenni a mód­szereket is. Ezután a szekciók vezetői számoltak be a különböző részterületeket felölelő vitá­ról. Az országos ifjúsági kultu­rális fórumon több mint öt- vemen mondták el gondoltai­kat, fejtették ki véleményüket. A tanácskozás részvevői egy­hangúlag elfogadták az ifjú­ság kulturális nevelésének to­vábbfejlesztéséről szóló aján­lásokat. Indítványozták, hogy a KISZ központi bizottsága a Művelődésügyi Minisztérium­mal, illetve az Építésügyi- és Városfejlesztési Minisztérium­mal közösen Milyen legyen a jövő művelődési otthona? cím­mel írjon ki pályázatot a fia­tal építészek számára. A KISZ szervezetek vállaljanak társa­dalmi munkát az üj intézmé­nyek építésében. A közlekedési szervektől azt kérték a fórum nevében, hogy tanulmányi lei- rándulásra, színházlátogatásra, valamint a vendégszereplésre utazó ifjúsági csoportoknak nyújtsanak utazási kedvez­ményt. A művelődésügyi in­tézményeket fenntartó szervek letelepedési segéllyel, építke­zési kölcsönökkel segítsék a fiatal népművelők lakásgond­jainak megoldását, pályakezdé­si nehézségének leküzdésére. Javasolták, hogy a KISZ központi bizottsága adotná- nyozzon *►Kulturális ifj A- ságért«' kitüntetést a fiatalok körében kiváló népművelési munkáit végző ifjú szakembe­reknek. ADNF küldöttsége Hanoiban Földrengés Portugáliában. 38-1 hajnali földrengés után. (MTI Külföldi Lisszabonban tönkrement au­tók és romos utcák a február Képszolgálat — Képtávírón érkezett' A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának és Hazafias Frontjának meghí­vására Hanoiba érkezett a DNFF delegációja dr. Phang Van Cungnak, a DNFF Köz­ponti bizottsága elnökhelyet­tesének vezetésével. A 12 ta­gú delegációban Dél-Vietnam különböző politikai irányza­tainak, vallásfelekezeteinek és nemzetiségeinek képviselői vesznek részt. Hanoi ünnepi zászlódíszt öltött: a déli vendégek fogad­tatására a városban min­denütt a VDK állami zászla­ja és a DNFF lobogója leng. transzparensek hirdetik a vietnami nép megbonthatat­lan egységét, Észak szolidari­tását Dél harcoló népével. Nguyen Duy Trinh miniszter­elnök-helyettes és külügymi­niszter köszöntötte a delegá­ciót a VDK vezető közéleti személyiségeinek és a diplo­máciai testület Ragjainak je­lenlétében. A DNFF-küldöttség tiszte­letére fogadást adtak az el­nöki palotában. Megjelent dr. Phang Van Cung vezeté­sével a DNFF teljes küldött­sége, a VDK részéről pedig Tón Dúc Thang köztársasági elnökhelyettes, Le Duan, a Vietnami Dolgozók Pártja fő­titkára, Pham Van Dong mi­niszterelnök, Von Nguyen Giap tábornok, nemzetvédel­mi miniszter, a párt politi­kai bizottságának és a kor­mánynak még több más tag­ja. A fogadáson a DNFF- küldöttség vezetője és Pham Van Dong miniszterelnök mondott beszédet. Katonai puccs Szíriában Damaszkuszi politikai kö­rökből származó nem hivatalos értesülések szerint — amelyet a Damaszkuszból Beirutba ér­kezők is megerősítettek — pén­teken Hafez Hasszad hadügy­miniszter átvette a hatalmat Nureddin Atasszi elnöktől. A jelentések szerint a megdön­tött államfő házi őrizetben van. Ugyancsak letartóztatták Atasszi rendszerének erős emberét, Szálán el Dzadidot, a Baath-párt szíriai főtitkárhe­lyettesét. A hadügyminiszter a hata­lomátvételt a hadsereg vezető­ségének átszervezésével készí­tette elő. A hírek szerint feb­ruár 24-én az Asszadot támo­gató katonai egységek ellenőr­zésük alá vették a rádió- és televízióadót, valamint a lapok szerkesztőségét. Csakis ezzel magyarázható, hogy a sajtó egyetlen szót sem közölt a vértelen puccsról vagy annak előkészületeiről. A jelentések szerint Damaszkusziban pénte­ken semmi jele nem volt kato­nai tevékenységnek. Asszad ugyanakkor utasította a hadse­reg összes egységét, hogy csak a közvetlenül tőle kapott pa­rancsokat teljesítsék. A jelen­tések szerint a szíriai hadsereg, egyetlen egység kivételével, lo­jális Asszaddal. A hatalmat átvevő hadügy­miniszter damaszkuszi meg­bízható források szerint, hama­rosan új kormányt alakít. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ' Ára: 1 forint XXV. évfolyam, 51. szám SAJT OLÁS 1969. március 2., vasárnap

Next

/
Oldalképek
Tartalom