Somogyi Néplap, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-06 / 54. szám

Iskolai sport — gondokkal A csurgói gimnázium két test­nevelő tanárával folytatott beszél­getésünknek egyetlen témája volt: az iskolai sport. Melegítős fiúk, tornaruhás lányok álltak félkörbe csengetés után a tornateremben. A sípjelre felsorakoztak a bordásfal elé, a korláthoz. — Ez az egyetlen tornaterem a járásban — mondja Kovács Agnes testnevelő. — Rajtunk kívül még a Spartacus sportkör, a mezőgazda- sági szakiskola is használja, így Szovjet labdarúgók Somogybán Szovjet szakszervezeti spor­tolók — a kalinyini Trud tagjai érkeztek kétheti tartózkodás­ra Somogy megyébe. A mint­egy harminc tagú küldöttség Kaposvárt választotta magyar- országi tartózkodási helyéül, s a labdarúgók nap mint nap itt edzenek. A kalinyini vendégek kedden délután egyszerre két kaposvá­ri csapat ellen már be is mu­tatkoztak. B csapatuk a texti­les pályán a K. V. Lobogó ellen játszott. A kaposvári megyei csapat jó játékkal 2:0 arány­ban legyőzte a vendégeket. A Vasas-pályán viszont kiderült, hogy ide igen erős tizenegyet küldött pályára a szovjet lab­darúgóedző. A kalinyiniak im­ponáló játékkal elnyerték a hírtelenében összegyűlt szur­kolók tetszését Végül is 4:1 arányban a Trud győzött. A szovjet együttesek a kö­vetkező napokban sorozatmér- kőzéseket játszanak. Ma délután 3 órakor Lábo- don vendégszerepei egy csapa­tuk. Pénteken Barcsra látogat­nak, ahol fél négykor kezdődik a barátságos mérkőzés. Meg­egyezés született, miszerint va­sárnap délután a Kinizsi sport­telepén láthatjuk majd a kali- nyiniakat Előbb tartalék csa­patuk a K. Kinizsi II-vel ját­szik, aztán a K. Vasas ellen szerepelt gárda a K. Kinizsi­vel méri össze erejét. A jövő hét folyamán, szer­dán a Trud Kalinyin Siófokon vendégszerepei, majd csütör­tökön játssza búcsúmérkőzését ismét Kaposváron, a Táncsics SE ellen. Az esélyesek győzelmével kezdődött a teke-csapatbajnokság A kaposvári tekepályák be­népesültek, s mostantól hétről hétre a bajnoki pontokért fo­lyik a küzdelem. Az első for­dulóban az esélyesek győztek. Meglepetésszámba csak az ment, hogy a K. Vasas a várt­nál könnyebben adta meg ma­gát a K. Fáklya együttesének. A bajnoki rajttal kapcsolatos jóslatunk bevált. A tavalyi há­rom vezető együttes játéka már az első fordulóban kiemelke­dett a többiek közül. Imponá­ló nagy győzelemmel kezdte a bajnoki évet a K. Volán: a K. Fáklya fölényesen nyert a Va­sas ellen, a Spartacus is bizto­san győzött a K. Közút elleni találkozón. A K. Vasutas 6:2-es győzelmének fényét némileg elhomályosítja, hogy a'győztes csapat is alig ütött többet 2200 fánál. A vesztesekről sajnos nem sok jót mondhatunk, mind eléggé mérsékelt teljesítményt nyújtottak. Főleg az ő játéku­kon látszott, hogy még a baj­nokság kezdetén vagyunk. Eredmények­ig. Volán—K. Helyiipar 8:o (2578:2258). K. Fáklya—K. Vasas 7:1 (2534:2373). K. Spartacus—K. Közút 6:2 (2501:2363). K. Vasutas—K. Lendület 6:2 (2214:2174). A forduló válogatottja: naasz (Spartacus) 457, Halmos (Fáklya) 451, Ládonyi Cs. (Volán) 445, Sze­mes (Volán) 440, Peltzer (Volán) 437, Somodi (Fáklya) 432. Ez a leg­jobb hatos 2662 fát ütött. Sikere volt a műkorcsolyázó Vfi-oek Csaknem valamennyi hír- ügynökség közöl értékelő ösz- sze foglalót a Colorado Springs—i műkorcsolyázó és jégtánc világbajnokságról, egyöntetű a megállapításuk: sikert aratott a világverseny. Európa remekelt Coloradó­iban, különösen a szovjet ver­senyzők, a páros műkorcsolyó- zásban elvitt három érmet je­lentő helyükkel. Az 1969. évi műkorcsolyázó és jégtánc VB végeredménye: Férfiak: 1. Tim Wood (Egyesült Álla­mok). 2. Ondrej Nepela (Csehszlová­kia). 3. Patrick Pera (Franciaor­szág). Nők: 1. Gábriellé Seyfert (NDK). 2. Beatrix Schuba (Ausztria). 3. Almássy Zsuzsa (Magyaror szag). Páros: 1. Irina Rodnyina, Alekszej Ulanov (Szovjetunió). 2. Tamara Moszkvina, Alek- sze.j Misin (Szovjetunió). 3. Ludmilla B clou szóvá, Oleg Protapopov (Szovjetunió). Táncosok: 1. Diana Towler, Bemard Ford (Anglia). 2. Ludmilla Pahomova. Alek­szander Gorsakov (Szovjet­unió). 3. Judy Schowmeyer, James SLadky (Egyesült Államok). szinte állandóan foglalt. Amit le­het, azt ilyen körülmények között is kihozzuk a gyerekekből. Nehéz­séget okoz, hogy az iskola tanulói­nak több mint a fele bejáró, ők a délutáni foglalkozásokon nem tud­nak részt venni. Pedig sok tehetsé­ges tornászunk van, főleg a lá­nyok között. Az iskolai szakosztá­lyok ennek ellenére évek óta ered­ményesen nevelik Csurgón az ígé­retes fiatalokat. Bár különösen az atlétikának van szép hagyománya, a legnépszerűbbek mégis a labda­játékok. A huszonnyolc kosárlab­dázó közül öten a helyi Spartacus csapatában játszanak, a legjobbak a kezdő ötös tagjai. Szakkörön be­lül sem könnyű megnevezni azo­kat, akik a jól válogatott mezőny­ből kiemelkednek. Kézilabdában tizenöt fiú jeleskedik, ők a szak­körben váltak jó versenyzőkké. Kovács Ágnes a lányok torna­csapatára a legbüszkébb. A harma­dikos Csées Agnes csak egy azok közül a jeles tornászok közül, akikkel ő szerettette meg a korlá­tot, a gerendát. A kidolgozott moz­dulatok, a gyakorlatok dinamikája — ami Osécs Ágnes korlátgyakor­latán megmutatkozik — a torna szeretetén túl igyekezetre, szorga­lomra enged következtetni. — Magam is a tornához vonzó­dom a legjobban — teszi hozzá az előbbiekhez a fiatal testnevelő, aki a Testnevelési Főiskoláról Csurgó­ra — szűkebb hazájába — jött .isz- sza azzal a küldetésként vállalt, ki nem mondott szándékkal, hogy a helyi sportnak, vagy legalábbis az iskola sportkörének rangot, meg­becsülést szerezzen. Ezért a célért nem sajnálja a fáradtságot a má­sik testnevelő, Bánkerti Béla sem. Amikor évekkel ezelőtt megérke­zett az iskolához, a súlyzóját is magával hozta a főiskoláról. Neki a súlyemelés a kedvenc sportja. — Nem dédelgettem hiú álmokat, amikor idejöttem. A súlyemelés még egyetlen somogyi középisko­lában sem honosodott meg. De azért nem tettem le arról, hogv né­hány gyerekkel megkedveltessem a súlyzót. Alacsony termetű fiú mutatkozik be, a kézszoritása azonban ke­mény. Határ György első osztá­lyos, mint azok a társai, akik rend­szeresen foglalkoznak már súly­emeléssel az iskolában. Bánkerti Béla az egyelőre még kis létszámú szakosztály tagjait mint tehetséges ígéreteket említi. — Volt már egy ilyen nekilendü­lés az iskolában — mondja a tor­natanár —, de aztán anyagiak hí­ján megtört a lelkesedés. Most ígé­retet kaptunk, hogy a gimnázium támogatja a súlyemelés feléleszté­sét. A rendszeres versenyzéssel já­ró utazások ugyanis elég költsége­sek. Sajnos a környéken még ed­zőpartnere sincs az alakuló szak­osztálynak. Amióta nőtt az érdeklődés a sportág iránt, Bánkerti Béla súly­zója az iskola „ulajdona lett. Hogy a versenyszerű súlyemelés hogyan ver gyökeret a csurgói iskolai sport talajában, most még nem tudni. Mint ahogy az alakulás stá­diumában van egyelőre a röplab­daszakosztály is. Mindezek mellett a hagyományokról sem feledkez­nek meg a csurgói fiatalok: Lukács Szilvia tavaly megyei serdülő baj­nok volt súlylökésben, és az iskola csapata szerezte meg a harmadik helyet is. A tömegsport sem másodlagos. Az asztalitenisz, a labdarúgás min­denkit lázba hoz a házibajnoksá­gok idején. A testnevelő tanárok mégis panaszkodnak; egyik-másik osztályban sok a felmentett, pedig könnyített foglalkozások is van­nak a testnevelőórák anyagát ne­hezen viselő tanulók számára. Egyik-másik gyereknél — főleg lá­nyoknál — csupán csak hiúságból nem kerül elő a sportmez, mert a tornaaruhában esetleg »nem kifo­gástalan az alakjuk«. Pedig ha meggondoljuk, éppen rajtuk segí­tene legtöbbet a rendszeres test­edzés. A négyszáz tanuló közül hatvanan állandóan a fölmentettek listáján szerepelnek. Pedig ők is részt vehetnének — há csak csök­kentett mértékben is — a7? iskola pezsgő sportéletében. N. J. Az ifjú súly era e- elők egyik tehet­séges ígérete Ha­tár György. Va­jon 6 és társai fogják-e kimoz­dítani (természe­tesen edzőjükkel egyetemben) * holtpontról a súlyemelő spor­tot Somogybán? Vasárnap már MNK labdarúgó-mérkőzések lesznek Az eredeti tervek szerint március’ 2-án folytatódtak vol­na Somogybán a labdarúgó MNK-mérkőzéseli küzdelmei. A kedvezőtlennek tűnő időjá­rás miatt azonban az SLSZ el- löksége elhalasztotta a terve­it rajtot. Bárdos Emil, a me- ,/ei labdarúgó-szövetség titká­ra, most arról tájékoztatta la­punkat. hogy a március 9-én mindenképpen megkezdődnek a kapuküzdelmek. Kilenc mér­kőzésre kerül sor. Az itt állva maradt csapatoknak már újabb ellenfelet is sorsoltak. A prog­ram szerint március 9-e után legközelebb április 4-én lesz­nek majd kupameccsek az alábbiak szerint: Háromfa—Berzence. A győz­tes soron következő ellenfele Barcs. Porrog—Böhönye (—Csurgó). Mesztegnyő—Somogyszentpál (—Marcali Latinka). Somogyvár—Szöllősgyörök (—Marcali VM). Mezőesokonya—'Tászár (—K. Vasas Petőfi). K. Gazdász—K. Építők (—Ka­darkúti Petőfi). Gölle—Nagybereki (—K. Vas­utas). Karád—Balatonújhely (—Ká- polyi Kiss J.). I Balatoni enyves—Balatonsze- mes (—Fonyód). A következő forduló további mérkőzései: Kastélyosdombó— Homokszentgyörgy, Kutas— Lábod, Toponár—Tab, Len­gyeltóti—K. Dózsa, Zamárdi— Balatonboglár, Somogytarnóca —Nagyatádi Konzerv, Nagy­atádi Somogyi—K. V. Lobogó. Április 4-e után tehát már csak tizenhat csapatunk ma­rad állva az MNK-ban. MÁRCIUS 6 CSÜTÖRTÖK Leonóra A Nap kél 6.18, nyug­szik 17.34 órakor. A Hold kél 19.11, nyug­szik 6.49 órakor. Milyen lesz az időjárás? Várható Időjárás ma estig: A déli megyékben felhősödé«, havazás nélkül. Délelőtt meg­élénkülő északkeleti, keleti szél, A napi középhőmérséklet az átlagosnál alacsonyabb ma­rad. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma mí­nusz X—plusz 3 fok között lesz. — 120—150 vagon árut értékesít terményeiből évente a MÉK-nek a Balatonnagy- bereki Állami Gazdaság. A Balaton-part jobb ellátására az idén ennél is többet ad a MÉK-nek: 210 vagon árura kötöttek szerződést. — Nagy forgalmat bonyolí­tott le a nagyberki körzeti ÁFÉSZ helyi vegyesboltja. Havi átlaga 240 000 forint volt, négyszázezer forinttal meghaladta az előző évit. Az italbolt konyhájának forgal­ma is megkétszereződött — A Tanácsköztársaság idejét fölelcvenítő doikumen- tumfilmet vetítettek tegnap délután az úttörőknek az ÉDOSZ Művelődési Othon- ban. — A városi nőtanács a nők klubja programjának kere­tében szerdán ünnepséget rendezett a Latinka Sándor Művelődési Házban. A Zója Nevelőotthon növendékei vi­rággal és rövid műsorral kö­szöntötték a részvevőket — Szakcsoportot alakítottak a kőröshegyi szőlészkedő öre­gek. A többnyire nyugdíja­sokból álló szakcsoport á háztáji szőlő- és gyümölcs- termelést és értékesítést fogja össze. — Értelmiségi ankéton vet­tek részt tegnap délután Mar­caliban a TIT Somogy me­gyei szervezetének képviselői. — Négy találatot ért el a lottó 9. heti húzásán Dávid Istvánná kaposfüredi lakos. A nyereménye az illeték le­vonása után 71131 forint — Tanfolyam TT-elnökök- nek. Négyhetes szakszerveze­ti iskolán vesz részt tizen­két somogyi társadalombizto­sítási bizottsági elnök Pécsen. Elsősorban a nagyobb válla­latok (AKÖV, Villamossági Gyár, textilművek, Mezőgép­gyár stb.) tisztségviselőit készítik fel a társadalombiz­tosítás új szolgáltatásainak rendszerére. A pécsi tanfo­lyamon hat előadást az SZMT és a Társadalombizto­sítási Igazgatóság vezetői tartanak. — 130 új tagot vettek föl tavaly a karádi Búzakalász Termelőszövetkezetbe. A be­lépők többnyire fiatalok, így a szövetkezet tagjainak átla­gos életkora most 12 évvel alacsonyabb, mint a szövet­kezet alakulásakor volt. — Véradás. Eredményes véradónapot rendeztek Nagy­bajomban. A megjelent há­romszáz véradó — köztük pedagógusok és a gimnázium végzős növendékei — csak­nem száz liter vért adtak. — Sikeres volt a mezőgaz­dasági könyvhőnap. A Szö­vetkezeti Könyvszolgálat Ta­nácsház utcai boltja húszezer forint értékű szakkönyvet adott el. — KÖZLEMÉNY. A MÁV Tccsl Igazgatósága közli, hogy március 5-én, 6-án, 7-én, 10-én, li-én, 12-én, 13-án, 14-én, 17-én és 18-án Bala- tonszemes és Balatonszárszó állo­mások között a Budapest Déli pá­lyaudvar és Nagykauizsa között közlekedő 2212. és 1214. sz. vonatok utasait pályafelújitási munkák miatt átszállással, vonatpótló autó­buszokkal szállítják. A vonatpótló autóbuszok indulási és érkezési ideje az érdekelt vonatok menet­rendjével megegyezik. NA flobor vezet a megyei sakkbajnokságban CsouKa forduló volt a me­gyei egyéni sakkbajnokságban. Az akadályokat Dobor, a K Vasas versenyzője veszi legsi­mábban, így továbbra is ő áll ar élen. Kellemes meglepetés, hogy Hartmann pontszámban beérte o vezető Doborl. A hé­ten kerül sor a nagy érdeklő­déssel várt dr. Máthő—Horváth M. összecsapásra. Horváth Mik­lós győzött, aztán meglepetésre vére« szenvedett a' barcsi F'- ' Eredmények; Dobor—Varga 1:0. dr. Máthé— Horváth M. 0:1, Fodor—Hartmann 0:1, Horváth Gy.—Fonódi 1:0, Hart­mann—Schmiedek döntetlen, Var­ga—dr. Máthé döntetlen, Vass— Horváth Gy. 1:0, Fodor—Horváth M. 1:0. Dobor—Horváth Gy. 1:0. Vass—Bata 1:0. A táblázat élén a sorrend a kö­vetkező: 6 pontos: Dobor (7 mérkőzésből) és Hartmann (8 mérkőzésből). 5 pontos: Horváth M. és dr. Má­thé (7—7 mérkőzésből). Valamennyi éllovas a K. Vasas versenyzője. A VILÁG SPORTJA y&^&Uban 0 Hana Maskova, a volt Európá­ba j nők csehszlovák műkorcsolyá­zónő profi szerződést írt alá az Ice Follies amerikai jégrevühöz. * * * A Georgia állambeli Covington- ban megrendezett autóversenyen egy kocsi 290 km-es sebességgel a nézők közé rohant. 11-en meghal­tak, 46-an súlyosan megsebesültek. Az autóversenyző sértetlen ma­radt. * * * Mexikó labdarúgó válogatottja március 16*án kezdi meg a felké­szülést európai vendégszereplesé- re. Huszonhat játékosból áll pilla­natnyilag a keret, s az előkészüle­tek folyamán ebből válogatják ki a 18 fős válogatottat. A mexikóiak európai programja: április 6: Por­tugália, április 10: Luxemburg, áp­rilis 16: Belgium, április 23: Spa­nyolország, május 1: Svédország, május 6: Dánia, május C: Norvégia. * * * A Corinthians—Sao Paulo mér­kőzés után óriási botrány tört ki a szurkolók között. A nagy tüleke­désben 70-cn a 16 méter magas le­látókról ugráltak le. Egy futball- diukher meghalt, 15J megsebesült. * * * Mar del Plataban 15 ország 96 versenyzőjének részvételével meg­kezdődött az idei kötöttfogású bir­kózó világbajnokság. A várakozás­nak megfelelően kiválóan kezdtek a nagy esélyes szovjet birkózók. Az első fordulóban kilenc szovjet ver­senyző mérkőzött, s valamennyi győzött. Ú. Dózsa — Leeds United 1:0 (0:0) A szerdai kupafordulóban egyik legérdekesebbnek ígérkező mér­kőzést játszották az angliai Leeds- ben. Az Ü. Dózsa remek mérkőzé­sen most visszavágott a három év előtti l:4-es vereségért. Az újpes­tiek kibírták a hazai csapat 60. per­ces nyomását, közben Szentmihá- lyi egy 11-est kivédett. A 73. perc­ben Dunai II. gólja döntött. Az Ü. Dózsa tehát egygólos előnnyel var­ja a két hét múlva következő visz- szavágót. Csiky Gergely Színház: 15 órakor URI MURL Munkácsy- bérleL io órakor; ŰRI MURL Pe- töfi-bérlet. MOZIK Vöi-Os Csillag: SÓGOROM, A ZUGÜGYVÉD. Ma­gyarul beszélő amerikai film. Elő­adások 3. fél 6 és 8 órakor. (III. 12-ig.) Szabad Ifjúság: A VÉREB IS MADÁR. Színes ma­gyar filmvígjáték. Csak 16 éven ielülieknek. Előadások 4, 6 és 8 órakor. (III. 9-ig.) TELEVÍZIÓ Budapest 8.10; Magyar irodalom. (Ált. isk. VI. oszt.) — 9.00: Élővilág. (Ait. isk. VLL oszt.) — 13.10: Magyar iroda­lom. (Ism.) — 14.00: Élővilág. (Ism.) — 14-20: Menekülés a börtönbe. Tv-játék. (Ism.) — 17.58: Hírek. — 18.05: Kuckó. — 18.25: A magyar muzsika közelmúltja. Az ősi örök­ség. Adám Jenő professzor előadá­sa. — 18.55: Esti mese. — 19.05: Tv- mintabolt. — 20.00: Tv-híradó. — . 20.20: Alvorada — az ébredő Bra- j zilia. Nyugatnémet dokumentum­film. — 21.30: Remekművek titkai. Delacroix műhelyeben. — 21.55: Tv- híradó, 2. kiadás. Zágráb 17.45: Távcső. — 18.15: Népi mu­zsika. — 18.45: Szerencsétlen flótás. — 20.35: Látóhatár. — 21.40: Talány. — 22.50: Jégkorong: Jugoszlávia— Románia. — 23.30: Felvétel az Apollo—9 űrhajóról. Osztrák tv 18.20: -Jó éjszakát, gyerekek! — 18.25: Sportmozaik. — 18.50: Hanni­bál Bécs előtt. — 19.30; Tv-hiradó. — 20.06: Sportműsor. — 20.15: Ma­dame de . . . Film. — 21.35: Tv-hír­adó. — 22.05: Éjszakai stúdió; Miért mosolyogsz, Mona Lisa? Film. KOSSUTH RÁRIÓ 4.30: Hírek. Időjárás. 4.33: Haj­naltól reggelig . . . Közben kb. G.40: Rádióreklám. 8.00; Hírek. Időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Borisz Godunov. Részletek Muszorgszkij operájából. 9.00: KOZMOSZ. Tudo­mányos magazin. 9.23: Népdalok, néptáncok. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Rádióegyetern. Apáczai Cse­re János. 10.35: A rádió lemezalbu­ma. Közben 11.03—11.09: A csilla­gokig. Csanádi János, Illyés Gyu­la, Váci Mihály és Zelk Zoltán ver­sei. 12.00; Déli Krónika. Időjárás. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Melódia­koktél. 13.37: Amíg egy döntés megszületik. 13.57: A zenekar tör­ténete. Ravel hangszerelő művé­szete. 14.37; Valaki kopog. Törők Sándor regénye ioly tatás ok ban. 16. rész. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.10: Mai témák — mai dalok. Köz­reműködik a Magyar Rádió és Te­levízió szimfonikus zenekara. 15.21; Wilhelm Furtwängler vezényel. 15.00; A világgazdaság híren 16.05: Filmklub. 16.25: Török Erzsébet Kodály népdal-feldolgozásokat énekel. 16.40: Szovjet kisegyütte­sek műsorából. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Időszerű nemzetközi kérdé­sek. 17.15: Holnap közvetítjük... Solti György es a bécsi filharmoni­kus zenekar hangversenye. 17.35; Kovács Apollónia és Szalay László nótákat énekel. 18.05: Nyitott stú­dió. 18.28: Adamo énekel. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.25: Az élet játékai. 20.24: Bemutatjuk új stúdiófelvé­telünket. Ránki György: Pomádé király új ruhája. Meseopera. 22.00: Hírek. Időjárás. Sporthírek. 22.20: Made in Hungary. 22.59: Balthazár csodálatos éjszakája. Gabriel Gar­da Marquez kolumbiai író elbeszé­lése. 23.22: Schubert; B-dúr szoná­ta. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10—0.25; Verbunkosok. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth-rádió műsorával. 8.05: Kedvelt régi melódiák. 8.45: Külpo­litikai figyelő. (Ism.) 9.00: Mozart: A-dúr klarinétötös. 9.32: Rádiós boyszolgálat. 10.10: A zene hullám­hosszán. A Petőfi rádió délelőtti műsora. Közben 11.00—11.03: Hírek. 11.50: Magánvélemény közügyek­ben. 12.00: Zenekari muzsika. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.05: Miskolci stúdiónk jelentkezik. 13.22; Lemez­múzeum. Leo Slezák énekel. (Ism.) 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: A Magyar Rádió országos hegedűversenye. Elődön­tő. ITT. rész. Közben kb. 19.10—19.20: A toronyőr. John Berry amerikai író elbeszélése. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Esti Krónika. II. ?0.25: Üi könyvek. (Ism.) 20.28- Rá­dióegyetem. (Ism.) 20.58: Tánczene. 21.30: Louis Althusser: Marx — az elmélet forradalma. Könyvismer­tetés. 21.40: Népek zenéiéből. 22.15: Beethoven: Hegedip-ersenv. *’3.00: Hírek. Időiárás. 23.10- A királyné csipkekendője. Részletek .t. str*uss operettjéből. 24.00—0.10: Hírek. Idő- iárás. URH 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Hanglemezparádé. Könnyűzene. 18.55: Orosz nyelvtanfolyam fel­nőtteknek. (Tsm.) 19.10: Zenei pa­noráma. 19.39: A varázsfuvola. Részletek Mozart operájából. 20.15: A dzsessz kedvelőinek. Kőrössy •Tános zongorázik. 20.25: Hírek. 20.28- Balettzene. 21.32: Kilátó. A Rádió kulturális viláshíradója. 2? 32- <5 zólómű vek. s’.nn—23.20: Hí­rek. Időjárás. Sporthírek. SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1963. GÚctiM A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom