Somogyi Néplap, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-02 / 51. szám

Őrjáraton a megyei labdarúgó-bajnokság csapatainál Az átszervezett K. V. Lobogó előbbre akar lépni A Pamutfonó-ipari Vállalat Ka­posvári Gyárának labdarúgó- csapata eddigii pályafutása során eléggé váltakozó sikerrel szerepelt. Volt idő, amikor a textilesek ki­vívták az NB Hl-ba jutás jogát. (De aztán elég gyorsan kiestek ez osztályból). Máskor a megyei I. Hz Ú. Dózsa már a Leeds ellen készül Nehezen ugyan, de csak sikerült az Újpesti Dózsának kiharcolnia, hogy ott legyen a WK legjobb nyolc csapata között. Az újpestiek ma bajnoki mérkőzést játszanak, de a csapat fél szemmel már Anglia felé tekint. — A jövő szerdán Leedsben sok­kal nehezebb mérkőzés előtt ál­lunk, mint amilyen a Legia volt. A szerda óta eltelt idő, melyet igye­keztünk jól kihasználni, talán hoz­zásegít bennünket, hogy javuljon a csapat formája. Olyan eredményt szeretnénk Leedsben kiharcolni, amely után a március 19-1 buda­pesti visszavágón kivívhatjuk az elődöntőbe kerülést is — mönta Bá­ró ti Lajos, az Ü. Dózsa edzője. A Leed United két megbízottja is végignézte a budapesti Ü. Dózsa —Legia mérkőzést. Közülük Owen, az egykori válogatott játékos — aki a budapesti 7:l-e s magyar—angol mérkőzés egyik részvevője volt — ezeket mondotta: , — Először láttam a lengyel csa­patot, s nagyon jó benyomást kel­tett. Az újpestiek játékán meglát­szott, hogy kevés alkalmuk volt a közös előkészületre, de egyes mo­mentumok azt mutatták, hogy a Dózsa klassziscsapat. Az külön fi­gyelmet érdemel, hogy Benéék 0:2- ről harcolták ki a továbbjutást. Ér­dekes lesz a jövő szerdal találkozó. Természetesen mi azt szeretnénk, ha a WK-ban a mi csapatunk lép­ne előbbre. MEGYEI I. OSZTÁLY A bajnok az NB lll-ba jut, elvileg kettő a kiesők száma A Somogy megyei Labdarú­gó Szövetség elnöksége döntött így az 1969. évi megyei bajnok­ság L osztályával kapcsolat­ban. Kérdezhetné valaki, hogy miért csak ilyen későn születik a határozat az idei bajnokság ügyében. Az ok: Elég hosszú ideig vajúdott az MLSZ-nél az NB III. ügye. Végre megszüle­tett a határozat: marad a jól bevált NB III-as bajnokság, így nincs szükség a megyei baj­nokság I. osztályának átszerve­zésére sem. Most készítette el az SLSZ a bajnoki kiírást, ennek értelmé­ben az 1969. évi megyei bajnok feljut az NB III-ba, s elvileg a 15 és 16. helyezett csapat esik ki a megyei I-ből. Az eltávozó baj­nok és a két kieső helyére a megyei II. osztály három cso­portgyőztese lép. Ha azonban az NB III-nak ismét lenne somogyi kiesője, akkor szükségszerűen emelke­dik a kieső csapatok száma is. Érdekes elvi álláspontot rögzí­tett az SLSZ elnöksége, ha há­rom somogyi csapat kiesne az NB III-ból (remélhetően erre nem kerül sor). Ez esetben jö­vőre fölemelnék a megyei baj­nokság létszámát Amerikai győzelem a férfi műkorcsolyázásban Colorado Springsben nagy érdeklődéstől kísérve folynak a műkorcsolyázó és jégtánc vi­lágbajnokság küzdelmei. Az amerikai szurkolókat az első két versenyszámban nem na­gyon kényeztették el a hazai korcsolyázók. Mint arról már hírt adtunk, a páros számok­ban, valamint a női egyéni ver­senyben mindent letaroltak az európaiak. Péntek este (magya- idő szerint szombaton hajnal­ban) aztán amerikai versenyző léphetett a győzelmi lobogó legmagasabb fokára. Wood nagy fölénnyel nyerte a férfiak egyéni versenyét. Az európai fiúk a vártnál jobban szerepel­tek. Az Európa bajnok Nepela második lett, a francia Pera is­mét a csehszlovák versenyző mögött végzett, de ez is elég volt a világbajnoki bronzérem megszerzéséhez. osztályban játszott komoly szere­pet a csapat. Az utóbbi években az együttes nem nagyon kényeztette el a labdarúgás barátait. Elöljáróban le kell szögezni, hogy nem Horváth Béla, a csapat edzője tehet arról, hogy a táblá­zaton nem rángj ához méltó helyet foglal el a K. V. Lobogó. A tavalyi bajnokság kezdete előtt Horváth Béla elég mostoha örökséget vett át. Az*edző alaposan átszervezte a bajnokságban szereplő tizenegyet. Megfiatalodott a gárda. A sportkör vezetői azt vallják, hogy 1968-ban nem is vártak többet csapatuktól. Labas József, a K. V. Lobogó volt játékosa, aki most a labda­rúgó-szakosztály vezetője, az idei bajnoksággal kapcsolatban azonban már derűlátóbb. Az edzővel együtt azt hajtogatja, a textilműveknél megvan az alapja annak, hogy rangosabb csapat legyen a Lobo­gó. A bázis adva van: a gyár. Az­tán melyik sportegyesület rendel­kezik olyan pályával és egyéb adottságokkal, mint a textiles csa­pat? Bizony nem sok. — Azt szeretnénk elérni, hogy a mostani csapat tagjai olyan szív­vel és lelkesedéssel küzdjenek majd a bajnoki pontokért vagy a kupamérkőzéseken, mint mi an­nak idején — mondta az edző és a szakosztályvezető. Január 7-e óta készülődik az idei bajnokságra a K. V. Lobogó. Amikor a vezetőkkel beszélgettünk a jelenről és a jövőről, már túlju­tott a csapat a harmincadik edzé­sen. Néhány edzőmérkőzést is sike­rült nyélbe ütniük a kaposváriak­nak. A készülődő csapat tagjait szemügyre véve kiderült, hogy a régi gárda eléggé megfogyatkozott. Zacommer, Radax, Simon, Finota, Győrfi és Balázs maradt az előző évi keretből. Híre járt az átigazo­lási időszak idején, hogy a Lobogó sok játékost igazol. Kaiser Béla sportköri vezető úgy mondta, hogy a régi gárdából elég sokan kopog­tattak az egyesület ajtaján, vissza­szeretnének jönni. — Minthogy a különböző egyesületek sem tá­masztottak akadálvt, fey mi szíve­sen fogadtuk a Dózsából a két Nagy fiút meg Mészárost, a Va­sasból Zimonyit és Bordát. Ez utóbbi két játékossal együtt hoz­zánk kérte átigazolását Jezerl is. Az ismertebb játékosok mellett | Cservenák (Memye), Bognár (Szekszárdi Vasas) és Kiss Gy. (Toponár) került a csapatunkhoz. A névsorból kitűnik, hogy ismert és kevésbé neves idősebb és fiata­labb labdarúgók egyaránt vannak együttesünkben. Tükrözi a névsor azt is, hogy ebben az évben alapo­san átalakult a játékosállomány. Nem is titkoljuk, azt a célt tűztük magunk elé, hogy legalább a baj­noki táblázat ötödik helyén végez­zünk. Ha ennél jobb lenne a helye­zésünk, azt csak örömmel nyug­táznánk. Hangsúlyozzuk, a sport­köri vezetésen nem múlik. Kizáró­lag a fiúktól függ, hogy milyen mértékben sikerül elképzelésein­ket 1969-ben valóra váltani — mondta Kaiser Béla. Megyeszerte úgy emlegetik, hogy a K. V. Lobogó az 1969. évi megyei bajnokság egyik esélyesévé lép elő. A textilműveknél járva meg is kockáztattuk' ezt a megjegyzést. A válasz élénk tiltakozás volt, de ki tud manapság a csapatvezetők gondolatainak mélyére bepillanta­ni? Az bizonyos, hogy a K. V. Lo­bogónál készülődik valami... Kovács Sándor MÁRCIUS .. . Selymit a barka már kitakarta, sárga virágját b ontja a som. . .■** 59. Ebéd egynemű betűi. 60. Fiú­gyermeke. 61. Burgonyafajta. 63. Oda-vissza (úgy, ahogy mondjuk). 66. Nemes gáz. 67. Török méltóság'. 69.Régi súlymérték. 70. A Sárvíz mellékvize. 71. Rangjelző. 73. Vil­lanyvezetékben kering. 75. Becézett nő név (ford.) 77. Személyes névmás Aprily Lajos versidézetének fo lytatását lásd: vízszintes 2., vala­mint függőleges 42. számú sorokban. A vers címe: függőleges 1. számú. MZSZINTES: 2. A versidézet foly­tatása (befejezése: függőleges 42. sz.) 12. Gally. 13. Kacsa. 14. Angol diákváros. 15. Folyadék. 16. Évszak. 17. Svájci kanton (ford.). 19. Borá­ról ismert Fejér megyei község. 21. Kisebb értéket lop. 23. Becézett női név, névelővel. 25. Becézett férfi­név. <>’7 kamata. 28. Mint vízszintes 12. számú. 29. Sír. 31. Véka. 32. Utó­irat. 33. Zeller operett. 37. Menetren­di rövidítés. 38. Ébrenlét kezdete. 39. L oszt. labdarúgó-csapat. 40. Igen — olaszul. 42. Szállítószalag. 44. Déligyümölcs (-[-). 46. Durva pa­mutkelme. 47. Ellenértéke. 49. Por­téka. 50. Káté! 52. Kanyon völgyéről híres folyó az USA-ban, névelővel. 55JCörülbelül. 56. Kettő. 58. Jegyez. FÜGGŐLEGES: 1. Az idézett vers címe. z. Egymást követő betűk az ABC-ben. 3. Szállító oszlop. 4. Ret­teg. 5. Ucca eleje! 6. A tea alkalo­idája. 7. Görög mitológiai főisten. 8. Keresztül. 9. Epületmaradék. 10. Pozitív pólus. 11. Mint vízszintes 71. számú. 16. Tea — németül. 18. Afő- város egyik fürdője. 20. Tesz. 2£. Dohányzik. 23. Dísznövény. 24. Jegyzete. 26. Égitest. 28. Kötőszó. 30. Kötőszó. 33. Addisz. . ., afrikai főváros. 34. örül.' 35. Rádiólokátor. 36.Fordítva: az Operaház tagja (Jú­lia). 38. Lehár-operett. 41. Becézett női név. 42. A versidézet befejező része. 43. Másképpen: szekunda. 45. Thadeus. 48. Szita. 51. Mint vízszin­tes 16. számú. 53. Érzékszerv. 54. Le­vegő — latinul. 55. Híres szovjet illuzionista. 57. Hangnem (ford.) 60. Takar. 62. Holland város (ford.) 64. Esz. 65. USA állam. 66. Hallgat. 68. Becézett női név. 70. Maró folyadék. 72. Háziállat. 74. Juttat. 76. Helyrag. 77. Állóvíz (—). 78. Izomkötő. E. B. * * » Beküldendő: a függőleges 1., va­lamint a vízszintes 2. és a függőle­ges 42. sorok megfejtése. Beküldési határidő 1969. március 7-én, pénteken délig. Kérjük olva­sóinkat, hogy a szükséges sorokat levelezőlapon küldjék be, s írják rá: »Felnőtt keresztrejtvény-«. Múlt heti rejtvényünk helyes meg­fejtése: A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság; Aktiebolaget Tipsjänst Jugoslovenska Lutrija; Sporfoga- dás újságot; Treble-Chance, Lab­darúgó NB II. Hemingway: Akiért a harang szól című könyvét nyerték: Kalmar Magda, Pázmány Andor, Kaposvár; Fejes Lajos, Balatonboglár; Szat­mári A. Lajos, Ádánd; Horváth Fe­renc, Nagyatád. A könyveket postán küldjük eL MÁRCIUS 2 VASÁRNAP Lujza A Nap kel 6.24, nyug­szik 17.30 órakor. A Hold kél 15.30, nyug­szik 5.58 óraikor. Milyen lesz az időjárás ? Várható időjárás ma estig: Változóan felhős, párás, helyen­ként, főleg nyugaton ködös idő. Számottevő csapadék nem lesz. Gyenge, időnként kissé meg­élénkülő keleti, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmér­séklet ma általában plusz há­rom—plusz nyolc fok között, a tartósan ködös helyeken nulla fok közelében lesz. 56 négytalálatos A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 9. játékhéten öttalálatos szel­vény nem érkezett Négy ta­lálatot 56 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 71 138 Ft. Három találata 4167 fogadó­nak volt nyereményük egyen­ként 478 Ft A kéttalálatos szelvények száma 132 776 db, ezekre egyenként 19 Ft-ot fi­zetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása utón értendők. — Félmillió forintos nye­reségrészesedés. A napokban tartotta meg termelési ta­nácskozását a Kaposvári Ál­talános Fogyasztási és Érté­kesítő Szövetkezet Csaknem félmillió forint nyereséget és jutalmat osztottak ki a szö­vetkezet dolgozói között — Eddig hetven brigád ne­vezett be a Tanácsi Építő­ipari Vállalatnál megindult 1969. évi szocialista munka­versenyre. — Űj elektromos benzin­töltők Kaposváron. A régi benzintöltő helyett két új elektromos töltőt kapott a Május 1. utcai benzinkút. Ezzel a töltőállomás kapaci­tása csaknem 25 százalékkal növekedett. — A péntek hajnali föld­rengés mérlege: hat halott Portugáliában, kettő Marok­kóban és egy Spanyolor­szágban. Százra tehető azok­nak a száma, akiket kórhá­zakban ápolnak. Marokkó­ban tetézi a földrengést az egész országra kiterjedő fel­hőszakadás, amely sok he­lyen áradást, földcsuszamlást okozott. Rabattól északra 39 házat sodort el az ár és több helységet elzárt a külvilág­tól 1050 nyeremény a loitt hétfői jutalomsorsoláséi A Sportfogadási és Lot Igazgatóság hétfőn a Münnic Ferenc utcai székházban rei dezi a lottó februári jutaion sorsolását. A húzáson a 9. jí tékhét szelvényei között ös: szesen 1050 tárgy nyeremény sorsolnak ki. Ezúttal is nég főnyeremény — 2 háromsz< bás öröklakás és 2 személj gépkocsi — jut a legízerer csésebb lottózóknak. (MTI) — Az olaszországi Pcsar mellett pénteken lezuhan négy kirándulóval egy oszt rák repülőgép. A négy uta meghalt. — Népszerű a Kaposvár termálfürdő. Naponta csak nem ezren keresik föl me dencéit. Az elmúlt hónapol alatt különösen a vidéki Iá togatók száma emelkedett. — Több mint kétmillió fo rintos beruházással 140 fé rőhelyes korszerű tehénis tállót épít a tapsonyi Rákó czi Termelőszövetkezet. Aj alapozási munkákat meg kezdték. — Tanfolyam növényter mesztőknek. Holnap négyna pos növényvédő tanfolyam kezdődik Tá’tompusztán : Kaposvári Állami Gazdaság növénytermesztő szakembe­rei részére. A tanfolyamon í növényvédő állomás előadó: ismertetik a legújabb vegy­szereket és azok használatá­nak módjait, a kezelésükkel kapcsolatos biztonsági elő­írásokat. MA Csiky Gergely Színház: 15 órakor: ÜRi MURI. Gárdonyi bérlet. 19 órakor: ÜRI MURI. Cso­konai bérlet. MOZIK Vörös Csillag: KLEOPATRA I—II. Színes, monu­mentális amerikai film. Előadások: délelőtt fél 10 órakor, délután 3 és 7 órakor. (HL 5-ig.) Szabad Ifjúság: Matiné déielőtt fél 11 órakor: AZ ARANY EMBER. A VERÉB IS MA­DÁR. Színes, magyar film vígjáték. Csak 16 éven felúiieknek. Előadá­sok: 4, 6 és 8 órakor, in. 5-ig.) Latinka Művelődési Ház: KESERŰ MÉZ. Szélesvásznú szov­jet film. Kísérőműsor: Pisztrángok. Előadás kezdete: fél 4 órakor. Jegyelővétel vasárnap délután 14 órától a Művelődési Ház pénztárá­nál. TELEVÍZIÓ BUDAPEST 8.48: Angol nyelvtanfolyam hala­dóknak. — 9.05: Hétméríöides ka­mera. — 9.20: Szakkörről szaKKórre. — 10.00: Indul az adás. »Figyelje­tek!-« — 10.25: Telesport. Diósgyőri Vasas — Vasas bajnoki labdarűgó- mékőzés közvetítése. — 15.33: Mező- gazdasági szakfilmsorozat. — 15.o5: Reklámműsor. — 15.00: Telesport. — 17.20: Látogatás a Zenemu veszeti Főiskola növendékeinél. — 17.50: A bélyeg útja. Svéd film. — 18.00: Tudományos tudakozó — önma­gunkról. 18.50: Tv-szőttes. 19.10: A világ térképe előtt. — 19.20: Esti mese. — 19.35: Sebastien az emberek között. 9. Teérted, Monseigneur! — 20.00: Tv-híradó. 20.20: Magyarázom a mechanizmust. 10. rész. — 20.25: Feuchtwänwler: A hamis Néró. Tv- játék. (14 éven felülieknek!) — 21.50: Az érem harmadik oldala. — 22.00: Tv-híradó, 2. kiadás. ZÁGRÁB 9.00: Magyar nyelvű adás. — 9.30: Népi muzsika. — 10.00: Földműve­lőknek. — 10.50: Húsz híres/— 11.35: Daktari — új filmsorozat gyerekek­nek. — 12.25 :Tv-ábécésköny v. — 12.55: Sakk-kommentár. — 13.30: Műkorcsolya világbajnokság. — 14.30; Kosárlabda: Cvema zvezda — Zeljeznicar. — 16.00: Jégkorong: Jugoszlávia—Olaszország. 18.00: Do­kumentumfilm. — 18.15: Játékfilm. — 20.35: Egyedülállók. — 21.20 Vide- ofon. — 21.35: Sportszemle. OSZTRÁK TV 15.00; Műkorcsolya világbajnokság. — 15.40: A Haydn trió műsorábóL — 16.00; Gyermekműsor 6 éves kortól. — 16.25: Ifjúsági műsor 11 éves kor­tól. — 16.50: Walt Disney filmjeiből. — 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! — 18.30: A születésnap Humoros adás. — 19.00: Tv-hiradó. — 19.30: Sport­hírek. — 20.15: A goromba. Goldoni komédiája. KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Hírek. Időjárás. 6.10: Kellemes vasárnapot! 7.00—7.15: Műsorismer­tetés. Körzeti időjárás-jelentés. 7.28; Tessék a mikrofon! 7.58: Hallgató­ink figyelmébe! 8.00: Hírek. Lap­szemle. Időjárás. 8.10: Édes anya­nyelvűnk. 8.15: Könnyűzene. 8.53: Tizennyolcezer nap. Kaposvári út­törők jubileumi műsora. 9.53: Rug­giero Ricci hegedül. 10.20: Szerkesz­tői üzenetek. 10.29: Vasárnapi kok­tél. — 12.00: Hírek. Lapszemle. Idő­járás. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: Fgy korty tenger. Fekete Gyula műsora. 13.00: Művészleme­zek. 13.40; Tudósaink fóruma. 14.00. Gordon Jenkms és zenekara játszik 14.15: Ma 50 éve történt. 14.20: Irina Arhipova operaáriákat énekel. 14.35: Anyanyelvűnk magyar. 14.47: Csár­dások. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.08: Családi körben, zárszámadás. 16,Oo: Mérkőzések percről percre. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Films2trárok énekelnek. 17.27: Nagy mesterek — világhírű előadók. Bach -hangver­seny. 18.58': Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Hírek. Időjárás. 19.10: Sport­hírek. Totóeredmenyek. 19.15: Nó­ta- és népdalest. 19.57: Közvetítés a Madách Színházból. Kegyenc. Dráma két részben. 22.00: Hírek. Időjárás. 22.10: A vasárnap sportja. Toto. 22.20: Februárban hallották először... Tánczene. 23.05: Gold- mark operáiból. 23.40: Verbunko­sok, népdalok. Közben: 24.00—0.10: Hírek. Időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 7.30: Az evaugduKus egyház fél­órája. 8.00: Miska bácsi lemezes- i.aaaja. 9.80; operaKcaauz. Buroum. Igor nerceg. 9.8ü: özazauos szenzá­ciók. 10.00: Nyűi István kainaia- cgyuttese jatszne, Zeke Gyma ene- Kel. 10.15: Mit haliunk? ErueK.es- segek a jövő hét műsorából. 10.45: Koldus az arany trónon. Rouen László perui útibeszamolója. H.05: Kapcsoljuk a Deoreceni Csokona. Szinnazat. Operanang verseny a színház műveszemeK közreműkö­désével. Kb. 1L50-12.10: beszélgetés a színház igazgatói irodájában. Kd. 13.00: Horst Jankowski együttese játszik. 13.10: A lusta kis rigó. Me­sejáték. 13.47: Időjárás és vízállás­jelentés. 14.03: TasKarádió. 14.55: Mérkőzések percről percre. 15.50: Ez is, az is 120 percben. 17.50: Há­rom a kislány. Részietek Schubert- Berté daljátékából. 18.20: Mit üzen a rádió? 19.00: A Moszkvai Kamara- zenekar Haydn-estje a Zeneakadé­mia nagytermében, vezényel Ru­dolf Barsaj. Közben: 19.49: Jo éjszakát gyerekek! 20.00—20.10: Hí­rek. Időjárás. Totó. 20.39: Ezer mér­földre. Gulyás Pál, Illyés Gyula és Sínka István versei. 20.05: Táncze­ne. 21.30: Mi ez? 21.45: Nóták. 22.15: Brahms-művek. 23.00—23.10: Hírek. Időjárás. URH .18.00: Hírek. Időjárás. 18.05: Hanglern ezparádé. Könnyűzene. 19.00: Román művészek operafel­vételeiből. 19.50: Zongoraművek. 20.40: Dzsessz Stuttgartból. 20.55: Händel: Saul — oratórium. 23.00— 23.10: Hírek. Időjárás. ( ÉS HOLNAP Csíki Gergely Színház: Szombathelyen 14 és 18 órakor: ŰRI MURI. MOZIK Vörös Csillag: KLEOPÁTRA I—II. Színes, monu­mentális amerikai film. Előadások: délelőtt fél 10 órakor, délután 5 és fél 9 órakor. Szabad Ifjúság: A VERÉB is MADÁR. Színes ma­gyar filmvígjáték. Csak 16 éven fe­lülieknek! Előadások: 4, 6 és 8 óra­kor. TELEVÍZIÓ ZÁGRÁB 13.50: Magyar nyelvű adás. — 16.30: Műkorcsolya. — 17.45: Tv-kertecske. — 18.00: Kis világ. — 18.20: A tudo­mány és mi. —• 18.50: Visszatérés a dzsesszhez. — 19.20: Tv-posta. — 20.35: Traktátum a tűzvészről. Tv- dráma. — 21.35: Komoly zene. 22.05: Kortársak. — 22.45: Jégko­rong; Jugoszlávia — Ausztria. OSZTRÁK TV. 18.00: Pénz és élet. 18.20: Jó éjsza­kát, gyerekek! — 18.25: Osztrák ké­pek. — 18.50: Valéria és kalandjai. — 19.30: Tv-híradó. — 20.06: Sport­hírek. — 20.15: Csirkefogó csirke­fogó ellen. — 21.05: Pos'iafiók 7000, Az ORF közönségszolgálata. —* 21.15; Hétfői telesport. — 22.15: Tv- híradó. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek. Időjárás. 4.33: Haj­naltól reggelig. . . Kb. 6.40: Rádió­reklám. 8.00; Hírek, időjárás'. 8.u5: Musorismertetes. 8.15: Mit üzen a rádió? (Ism.) 8.55: Kedveit regi rne- lodiaK. 9.25: A hét előadómúvesze: VVnneim Furtwängler. 10.00: Hírek, iuőjáras. 10.05: Verbunkos muzsi­ka. 10.30: Barokk operamuzsika 11.00: Iskolarádió. 11.35; Bartók: Mikrokozmosz — IH. füzet. 12.00: Déli krónika. Időjárás. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Nóták. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00: Édes anya­nyelvűnk. 14.05: Sólymos Petet zongorázik.. 1A-25; Valaki kopog. Török Sándor irégénye folytatások­ban. 14. rész. 14.45: Wilhelm curt- wägler vezenyel. 15.00: Hírek. Idő­járás. 15.10: Harsan a kürtszó! A gyermekrádió műsora. 15.45: Régi filmslágerek. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.06: Phil Osch saját dalai­ból énekel. 16.18: A mikrofon előtt Tasnádi Emil, az Országos Találmá­nyi Hivatal elnöke. 16.38: Üj felvé­teleinkből. Zádor Jenő; öt kont­raszt zenekarra. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Otelló. Részletek Verdi operájából. 17.45: Szálasi naplója. Baky és a »dalai láma-«. IV. rész. 18.00: A húszas stúdió Heves megyében. 15.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.25: Sporthír­adó. 19.35: A rádió kabarészínpada. 20.45: Hírek. 20.48: Népdalok. 21.25: Wilhelm Furtwängler lemezeiből. Közben: 22.00—22.20; Hírek. Időjá­rás. 22.50: Meditáció. 23.09: Tánc­zene. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10— 0.25: Századunk kórusművészeté- böl. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió müsorávaL 8.05: Akik Glinka köpenye aiói jöttek... (i. rész.) ö.ol; ü-zeregy deleiött. 9.95: Mai mesemondónk: Berek zvatdim. y.lu: Borgulya András; Vereoek. 9 18: A táv asz első hírnökei — és más érdekességek. Az If júsági Rá­dió műsora. 9.40: Hejhó, a vnág ... Óvodások műsora. (Ism.) íü.Oo: A zene hullámhosszán. Közbé'n: 11.00—11.03: Hírek. H.45; Bod Peter emlékezete. 12.00: Zenekari muzsi­ka. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.05: Min mérjük a tudást 13.20: operakó­rusok. 13.45: Időjárás- és vízállás­jelentés. 14.00: Kettőtől hatig... 17.00: Ötórai tea. 18.00: Hírek. Idő­járás. 18.10: Közkívánatra! 18.15: Heine költeményei. 18.19: Látogatás Feleki Kamillnál. 19.12; »Angyal* Hollywoodban. 19.30: Jo éjszakát, gyerekek! 19.35: Kapcsoljuk a Ze­neakadémia nagytermét. Geszty Szilvia dalestje. Közben: kb. 20.20— 20.40: Esti Krónika II. Kb. 21.25: Üj könyvek. (Ism.) Kb. 21.28: Nők­ről nőknek. (Ism.) Kb. 21.58: Népi zenekarok műsorából. 22.30: Daljá­tékokból. 23.00; Hírek. Időjárás. 23.10: “A hét előadóművésze: Wil­helm Furtwäangler. (Ism.) 23.45: Virágénekek. 24.0Ő—0.10: Hírek. Időjárás. URH 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Tánc­zenei koktél. 18.55: Orosz nyelvtan- folyam felnőtteknek. 19.10: A Kölni Kamarazenekar hangversenye. 20.12: A dzsessz kedvelőinek. Be­mutatjuk Mateusz Swenczicki len­gyel zeneszerzőt. 20.30: Hírek. Idő­járás. 20.33: A Zeneművészeti Fő­iskola énekkara Mozart-kórusokat énekel. 20.46: Beszéljünk az operá­ról! 21.36: Láttuk, hallottuk. Szín­ház-, film- és képzőművészetkriti­ka. 21.56: Gabriel Verschraegen or­gonaestje n genti katedrálisban. (Hangfelvétel.) 23.00—23.20: Hírek. Időjárás. SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1969. márcias Z. v

Next

/
Oldalképek
Tartalom