Somogyi Néplap, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-16 / 63. szám

SZENT BERTALAN-ÉJSZAKATÚLÉLŐJE: A siófoki negyvenegyedik Élő tanú emlékezik egy zuglói lakásban Unokák emlékezetében — sorozatunkban Siófok szomo­rú nevezetességéről is szóltunk. Otven éve több, mint fél­ezer embert gyilkolt le itt a fehérterror. Köztük negyvenet — 39 veszprémi kommunistát és a siófoki Halász Jánost — csaknem egy időben, 1919 augusztus 27-én éjszaka. A negyvenegyedik elvtársnak sikerült elmenekülnie a sötétben. Személye, kiléte hosszú ideig ismeretlen volt Pedig köztünk élt Megrokkantan, betegen, de hittel és erős aka­rattal: leszámolni a bűnösök­kel és méltó emléket állíttat­ni azoknak, akik nem tudtak elmenekülni. Akik meghaltak. Ö nem jelentkezétt. Mi pe­dig nem kerestük... Azaz itt, Somogybán úgy tudtuk, ismer­jük Kertész elvtársat. A sió­fokiak emlékezete szerint tíz évvel ezelőtt a temetőbeli díszsírhely felavatási ünnepsé­gén részt vett ugyanis egy Kertész nevű veterán, Buda­pestről. Egy másik adat szerint ketten menekültek el a kivég­zéskor és a véletlen műve, hogy mindkettőnek Kertész a vezetékneve... És ezt a kér­dést máig sem tisztáztuk tel­jesen. Nálunk csak néhány hó­napja vetődött fel: ki az, és mi lett a sorsa annak a negyven- egyedik elvtársnak, aki a sa­ját kivégzése előtti percekben meg tudott szökni a pribékek gyűrűjéből? Hiábavaló keresgélések után a Magyar Hírlap egyik cikke vezetett nyomra. Tőlük, a szerkesztőségben tudtuk meg Kertész Gyula veterán XXV. kerület. Szabó József utcai la­káscímét És gépkocsink má;is robo­gott a Thökölyi úton, célunk felé. A látogatásra Kovács lstvánnét, a Siófoki Városi Ta­nács vb-elnökhelyettesét is megkértem: kísérjen el és le­gyén részese ennek a találko­zásnak Hang nélkül vettük a lép­csőfokokat A IV. emeleten megállva különös találkozás előtti, különös elfogódottságot éreztem. „Emléke se maradjon a " A csöngetésre ri&ás-ószes, megtört alkatú, de kemény, energikus tekintetű bácsi nyi­tott ajtót: Kertész Gyula 73 éves veterán. A régi bútorokkal otthono­san berendezett szobában kel­lemes meleget áraszt a cserép­kályha A díványon plédek, párnák Házigazdánk elnézést kér, beteg. A második súlyos operáción esett át nemrégen, és egy 1919-ben szerzett igen súlyos szívbajjal is kínlódik Ám készségesen a rendelkezé­sünkre áll. Mindenekelőtt a legfontosab­bat kérdeztük meg. Azt, hogy ő járt-e tíz éve Siófokon, az ünnepségen; azonp3-e azzal a Kertész nevű veteránnal? — Nem. Önök bizonyára Kertész Ferencre gondolnak, akit csak futólag ismerek Szíjgyártó kisiparos, úgy em­lékszem. Még 1946-ban vitéz Somogyvári—Freisberger Gyu­la (1919-ben a siófoki térpa­rancsnok) népbírósági tárgya­lásán találkoztam vele utol­jára. Ö is tanúnak volt meg­idézve. Ott hallottam megle­pődve. hogy állítása szerint a kivégzendők soraiból szökött meg Siófokon. Részletekről azonban nem tu­dott közelebbit mondani... Azután szem elől tévesztettem, eltűnt Gondolom, itt, Pesten éL Éppen nemrégen láttam fel­szállni a buszra. Azonban mire szólhattam volna neki, már eltűnt a tömegben. Olyan úton-módon, ahogyan én, más nem szökött meg Siófokon. Legalábbis csak az én szöké­sem bizonyítható... — Ezek szerint Kertész elv­társ nem is járt Siófokon 1919 óta? — De. egyszer, 1946-ban A 40 mártír exhumálásakor. De a Fogas felé... A Fogashoz nem mentem soha!!!... Az öregember váratlanul felzokog. Fejét tenyerébe rej­ti, összegörnyed a fotelban, és rázza a sírás. Hangja szívetté- pően elcsuklik, mint amikor valakinek élete gyógyíthatat­lan lelki sebét szakítják fel »... Földig kellene lerombol­ni azt a házat, hogy emléke se maradjon!..,« — zokogja fájdalmas keserűséggel, és ahogy föltekint, szemeben ott egy ötven év előtti éjszaka minden iszonyata. Döbbenten hallgatunk. Ügy érzem, egyetlen szót sem tudok kipréselni magamból. De mit is mondhatnék? Minden szó hamisan csengene, banális köz­hely volna itt A történelem ilyen élő tanújának ilyen fáj­dalmára ki talál gyógyírt? A kályhában pattog a tűz, kinn, a bérház udvarán valaki szőnyeget poroL Az öregember mélyet sóhajt Fölemelkedik. Hajlottan, ki­merültén a villanykapcsolóhoz lépked, a szoba világos lesz, és ő közelebb húzódik. Négyen üljük körül az ovális ebédlő­asztalt. — Ne haragudjanak... Az az éjszaka ma is felzaklat. És minden ami utána történt... Megkísérlem időrendben el­mondani. Lehet hogy közben sokszor másba is átcsapok — nézzék el nekem —, hiszen annyi minden van bennem!... És az események kronologi­kus rendjéből kibontakozik egy emberi sors. Veszprémtől Siófokig Körmenden bőrkészítő segéd és alig húszéves, amikor be­hívják. 1916. Orosz, olasz, majd ismét orosz front Se­besülten fogságba esik, onnin hazajut Veszprémbe, a kórház­ba. Itt éri 1919 márciusa Lá-. badozóként részt vesz egy tö­meggyűlésen és felszólal. Nem­sokára megválasztják és a vá­ros egyik politikai megbízott­jaként lázas, tevékeny mun­kát végez 133 napon át, az utolsó pillanatig. Nem hisz a bukásban, az ellenforradai nat pünkösdi királyságnak i art ja. Nem is menekül, csupán rej­tekhelyét néz ki magánál- De elkésik. Éjjel letartóztatják és megkezdődik a kálváriája. Ka­tonai fogda, városparancsnok­ság meg a veszprémi vár: mind egy-egy stáció. Heteken át ütik-verik, az eszméletlen­ségig. így kerül össze a meg­nyomorított, nála is fiatalabb Weisz Pál veszprémi mészá­rossegéddel. Mellé zuhan a pince szalmájára. Napokkal később újabb kihallgatás. Lá­nyi főügyész döntése: figye­lembe veszik fiatal korát és szabadlábra helyezik a tárgya­lásig. Ennivalóval kínálják. — Fejes foglár-főtörzsőrmester jóvoltából, aki korábban jó ismerőse volt, s ezúttal is üze­neteket szállított családja és a börtön között —, de rágni se, nyelni se bír— Visszakísérik a zárkájába, át a városon, meg­bilincselve. Delet harangoz­nak.- Az ajtónál maguk elé engedik. S belépve, az első puska tus-csattanásra megvilá­gosodik előtte: az egész sza­badlábra helyezési história csak része a kínzásoknak. 1919. augusztus 20. után 2— 3 nappal megbilincselve Weisz Pállal együtt Füredre szállít­ják, ahonnan motoros bárkán viszik kettőjüket az utolsó stá­cióhoz: a siófoki Fogas Szál­lodába. Utolsó előtti pillanat — Annyit sikerült rekonst­ruálni később, hogy ez afféle »kihallgató«-központ lehetett, A másik 39 veszprémi sors­társunkat — köztük a siófoki Halászt — is innen vihették a gyűjtő helyre, a Deutsch-féle gabonaraktárba. Kettőnket a Fogasból, közvetlenül a bitó alá. A szobában, ahová belöktek, körül véresek a falak— Közé­pütt egy lóca, rajta alumínium pohár és egy dunsztosüveg víz. Harmadnapon egy daru­tollas altiszt közölte, hogy es­te a bíróságra visznek, ahol »■tárgyalják az ügyünket« ... Amikor megbilincseltek, Weisz Pali odasúgta: »Gyula, ha szállítanak minket, szökjünk meg...« Igen, de összekötött kézzel, fűző nélküli cipőben? »Legalább lelőnek, és vége le­het...« — kesergett áldott em­lékű barátom, aki annyira ne­hezen tudott meghalni, hogy ezzel kiváltotta az én szöké­semet is, mert nem bírtam to­vább hallgatni— — Induláskor a nyitott aj­tón kilesve láttam, hogy köte­leket hoznak, meg ásókat. El­indultunk— Sötét volt és zu­hogott az eső. Amikor a hely­színre értünk, bozótok és fák között haladtunk. Kis kézi lámpákkal világítottak, egyéb­ként koromsötét volt Levet­ték a bilincseket Kiss Gáspár altiszt hangját hallottam: »Te vagy az idősebb. Mielőtt meg­halsz, végignézed fiatalabb elvtársad égbe szállását!... Nyomban galyreccsenést hal­lottam és Pali artikulátlan hangját. Hörgött— hörgött. És nem bírt meghalni. Még nem volt húszéves... Akkor szinte önkívületi állapotban, úgy éreztem, hogy nem bírom to­vább. Előttem félkörben gug­goltak a pribékek... Egy hir­telen mozdulattal kiugrottam Cikk-cakkban rohantam teljes erőmből valami töltésféle há­nyába. Lőttek utánam, de nem találtak el. A véletlen is segí­tett Egy tehervonat jött ar­ra. Nem ment gyorsan. Bele­kapaszkodtam valamibe, talán a lépcsőjébe, és húzattam ma­gam egy darabik. Ez a vonat mentett meg. Azt nem tudom pontosan, hogyan kerültem a töltés másik oldalára. Ott egy drótkerí trabe ütköztem. Alul kikapartam a földet és bebúj­tam. Villák voltak ott. Arra már világosan emlékszem, hogy az üveget kapargattam a verandán. Éreztem, poros, tehát nincsenek lakói. A pad­láson húztam meg magam reg­gelig. Másnap Ádándig ju­tottam eL Alkonyodás után is­mét egy arra haladó teher- vonatra kapaszkodtam Fel. Ez csak Kaposvárra mehet... Így Is lett Az állomáson egy fa­rakás mögött vártam éltig. Akkor kilopóztam az állomás- róL — Nem messze, balra egy olyan rövidáru-féle üzlet volt. Oda bementem. Lesz. ami lesz... Éppen vacsorázta!:. Még arra is emlékszem, hogy krumplit, májat, tepertőt. Azt mondtam: levetkőztettek, ki­raboltak. Elhitték — vagy el akarták hinni. Meleg ételt td- tak és ők hívták el egy tá­voli rokonomat, Szemere Jó­zsit, akinek divatáru-üzlete volt a Fő utcán, közel a Tu­rul Szállodához. Szemeréék lél rejtőztem két-három napig. Máig sem tudom, mi lett ve­lük, a háború után nem sike­rült a nyomukra akadnom, ök mindennel elláttak. Azt taná­csolták, meneküljek Ro -rimá­ba, rokonokhoz, mert itt sem vagyok biztonságban. A kapos­vári állomáson azokban a napokban a fehérek embert égettek el a mozdonyban. S akkor hamis papírokkal és elváltoztatott külsővel — útra keltem— A felévszázados cél - emléket állítani A további huszonöt év újabb kálvária. De mégis élet, vagy az élet reménye. Itthon körö­zik. Kézrekerítőjének 500 ko­rona »fejpénz* üti a markát — közölték akkor a veszprémi la­pok. Bátyját túszként lefogják. Romániából Csehszlovákiába emigrál, ahol nyíltan nem ül­dözték a kommunistákat. Nyíltan nem— »Agent-provo- cateur«-ökkel annál inkább. Egy ilyen karmaiba került Kertész Gyula is. Visszatolon- colják. Erre a visszaútra egy hősleikű asszony, a felesége is elkíséri. Ma is hófehér haj­jal mellette van; rövid sétái­hoz 6 támogatja súlyos szív­beteg férjét — le a IV. eme­letről és vissza. Hazatérve itthon rendőri felügyelet alá került. Minden pénteken jelentkeznie kellett a kapitányságon. A kópék álj- landóan a nyomában voltak. Szökése körülményeitől fag­gatták — eredménytelenül. Szinte havonta változtatta munkahelyét. Jobbára alkalmi munkákból élt, dé volt gumi­gyári munkás, ügynök, hordár és sok egyéb is. A háború kö­zeledtével SAS-behívó a haj­máskéri internáló táborba... Megszökik. Hamis papírokkal bújkál a nyilasok elől is, majd egy levélben megírja: elemész­ti magái Ez a kópéknak szól... Partizánakciók, majd a fel- szabadulás után a szovjet had­sereg tolmácsa. Részt vesz a bűnösök, a fehérterroristák és a nyilas háborús bűnösök fel­kutatásában. így került kézre és bíróság elé az egykori sió­foki térparancsnok, »Gyula diák«, vagyis vitéz Somogy­vári Gyula író — az úri kö­zéposztály és a kispolgárság kedvence — is. Rajk László­hoz fűződő személyes kapcso­latai miatt sok megpróbáltatá­son megy keresztül. Közben megírja emlékiratait is az 1915—1957 közötti időrőL És tanácsi összekötőként mások ügyét-baját veszi a vállaira — társadalmi munkában. — A jövedelme mennyi. Kertész elvtárs? — A nyugdíjam: 750 forint. A feleségemé 720. Szerényen élünk.. Nem tudom megállni, hogy meg ne kérdezzem: az emlék­iratait mikor olvashatjuk nyomtatásban? — Az emlékirataimat a fe­leségemnek hagyom emlékbe. Én nem pénzt akarok érte... Egyetlen cél vezet: Weisz Pali emlékét és a többi veszprémi mártír emlékét méltóan meg­örökíteni. Nem énrólam van szó. Ezért nem jelentkeztem... De akik tudtak rólam, azok­nak jönniük kellett volna... 1967-ben megkerestem a Veszprém megyei Tanácsot, amely magáévá tette a kíván­ságomat: felkutatni és megörö­kíteni a Siófokon kivégzett veszprémi mártírok emlékét; emléktáblát állítani a lakó­házuk falára és utcát elnevez­ni róluk. Ez erkölcsi kötele­zettségem és addig nyugvásom nem lehet, addig nyugodtan meghalni nem tudok... A hát­ralevő időmet erre akarom széntelni.„ EGY ÍTÉLET MARGÓJÁRA Látogatásunk végén az el­nökhelyettes asszony átadta Kertész Gyula veteránnak Sió­fok város ajándékát. Köztük egy albumot, a mai Siófok­ról. A jelenről— Az idős veterán már moso­lyogni is tudott, amikor meg­köszönte a szíves meghívást. Siófokra. Az ünnepségekre és a mártíremlékmű felavatá­sára. Élők neve nem szerepel az emlékműveken. A túlélők em­lékeznek. Élő tanúi, hiteles forrásai a történelemnek. Még­is, úgy gondolom, sok a pó­tolni valónk még, és nemcsak a holtakkal, nemcsak a már­tírokkal szemben. Walllnger Endre A MAGYAR TANÁCSKÖZ­TÁRSASÁG 133 napos fenn­állásával új korszak kezdetét jelentette népünk történelmé­ben. Az első magyar proletár­forradalom azonban — az is­mert okok és körülmények miatt — elbukott. A hatalom­ra került reakciós erők nyom­ban hozzáláttak a számukra rendkívül veszélyes eszmék és hordozóik felszámolásához. Öt­ven év távlatából is élő tör­ténelem még emlékezetünkben az ellenforradalmi rendszer dicstelen, de annál kegyetle­nebb »rendcsináló* korszaka. Sajnálatosan számos So­mogy megyei esemény is meg­mutatta a fehér terror igazi arculatát A dühöngő elleníor- radalmárok sok esetben tör­vényes vagy inkább formális bírói ítélet nélkül végezték ki a nép legjobb fiait. Rendkívül gyorsan és igen hatékony mó­don működésbe lépett a hiva­talos igazságszolgáltató appa­rátus, amely »jogilag megin­dokolt módon« ugyan, de vég­ső soron az említett célokat volt hivatott biztosítani. Az a rendszer, am.ely »az ezeréves jogállam* és a humanitás hangzatos jelszavát oly sok­szor ismételgette, most kö­nyörtelenné vált és sziszte­matikusan eljárt mindazok ellen, akik tevékenyen részt vettek a Tanácsköztársaság segítésében és erősítésében. OLYAN EMBERI SORSRÖL lesz szó ebben az írásban, amelynek szenvedő alanyát az akkori igazságszolgáltatás »törvényes keretei között* ítél­ték súlyos börtönbüntetésre, jóllehet a vádlott csupán egy szebb világról álmodott és ezért bűnhődnie kellett. A kaposvári törvényszék ötös tanácsa 1920. július 22-én megtartott főtárgyalásán von­ta felelősségre Kiss György huszonöt éves erdőcsokonyai lakost, gazdasági cselédet. A vád folytatólagosan elkövetett izgatás és zsarolás bűntette, valamint kétrendbeli szemé­lyes szabadság megsértésének vétsége volt. Az ügyész által előterjesz­tett végindítvány szerint »Kiss György a proletárdiktatúra alatt, háború idején, mint a Tanácsköztársaság bizalmi férfija, hatósági jogkört bito­rolva Felsőgyörgyös pusztán és Kútfő pusztán nyilvánosan, gyülekezeten, szóval a cseléde­ket gazdájuk ellen, továbbá a polgári és tiszti osztály ellen több Ízben gyűlöletre izgatta azáltal, hogy a földbirtokosok­tól a föld elvételének szükséges­ségét hangoztatta, a magántu­lajdon jogintézménye éllen izgatott; továbbá, mert P. G. t és P. 1.-t törvényelle­nesen a vörösök által letar­tóztatta, ezáltal az akkori jog­bizonytalanság és terror foly­tán lelki sanyargatást követett el; végül, mert mint bizalmi férfi közhivatalnoki minőség színlelésével és hatóság hiva­talos rendeletének ürügye alatt azon célból, hogy magá­nak és az ún. tanácsköztársa­ságnak vagyoni hasznot szerez­zen, a vörösőrségre támasz­kodva az uraságot uradalmaik átadására, lakásaik elhagyá­sára kény szeritette, az ura­dalmat erőszakkal a tanács­köztársaság javára megsze­rezte.« KISS GYÖRGY TAGADTA az ellene felhozott vádakat, tényben annyit ismert be, hogy a felsőgyörgyösi uradalomban a Tanácsköztársaság kezdetén bizalminak választották és je­len volt az uraság és fia le­tartóztatásánál, de abban más szerepe nem volt. A bíróság csak az ügyész által indítvá­nyozott tanúkat hallgatta ki, akik »a megsértett és meghur­colt* intéző befolyása alatt ál­lottak. Ezek a személyek rész­ben emiatt, részben talán fé­lelemből is »megalapozottá* tették az ügyészi vádat, azon­ban az izgatás bűntettét így sem sikerült bebizonyítani. A tanúk szerint Kiss György a cselédek előtt csupán olyan kijelentéseket tett, hogy »mi­lyen szép lesz ezután a jövő— olvasókört és fürdőházat épí­tünk... most nyílott alkalom, hogy földet kaphassunk«. Az utolsó szó jogán Kiss György vádlott nem szólalt fel. Az ítélet — amely nyom­ban jogerőssé és végrehajtha­tóvá nyilváníttatott — a kö­vetkező volt: »Kiss György vádlott bűnös kétrendbeli személyes szabad­ság megsértésében, mint bűn- segédi bűnrészes, és folytatóla­gosan elkövetett zsarolásban, mint tettes, ezért kétévi és hathónapi börtönre, mint fő­büntetésre és ötévi hivatal- vesztésre, valamint politikai jogai gyakorlásának ugyan­ilyen tartalmú felfüggesztésé­re, mint mellékbüntetésre :tél­tetett.« A négyszázötvennyolc korong bűnügyi költség meg­fizetésére való kötelezés mel­lett a bíróság megállapította, hogy a költségek egyelőre 1 e- hajthatatlanok. Az izgatás vádja alól felmentették. A TÁRGYALÁSON JELEN VOLT a vádlott édesanyja, -s amikor az ítélet kihirdetése után elbúcsúztak egymástól, nem gondolták, hogy a vi­szontlátásig egy évtized telik majd el. Kiss Györgyöt a ka­posvári börtönbe vitték, amely abban az időben »telt házzal üzemelt«. Egy idő múlva le­hetővé vált, hogy a börtön rabgazdaságában dolgozhas­son. Ezt egy társával együtt kihasználva megszökött és Barcsnál sikerült átjutnia Ju­goszláviába. Tíz évig élt a hazájától és családjától távol, s miután újra visszatérhetett Magyarországra, továbbra is megbélyegzett ember maradt a Tanácsköztársaság egykori közkatonája. Az emigrációban eltöltött évtized és a visszake­rülése után reá nehezedő sú­lyos megpróbáltatások tették valóban az ösztönös lázadót, vagy inkább álmodozót, tuda­tos harcossá, kommunistává. A felszabadulás után több éven át a tanácsi apparátus­ban dolgozott a barcsi járás­ban, ma Pécsen él, mint nyug­díjas. Kiss György oly korban élt amelyben bűnnek számí­tott a szebb és jobb világról való álmodozás. Ezért ítélték el súlyos börtönbüntetésre, mert bírái a Tanácsköztársa­ság közkatonáitól is tartottak, s mint a későbbiek bebizonyí­tották, ez a félelmük — a tö­megek, az egyszerű emberek harcától való félelem — nem volt alaptalan. • Kiss György az utolsó szó jogán azon a tárgyaláson nem szólalt fel, azonban az ítélet mégsem vált »jogerőssé*, mert ellene az egész társadalom föl- lebbezett, és ha sok-sok év harcának kellett is eltelnie, a Kiss Györgyök ítéletét a nép örök időkre hatályon kívül helyezte. S ez ellen pedig ma már semmiféle föllebbezésnek nincsen helye. Dr. Gibicsár Gyula RÓZSÁK! Gyönyörű újdonságok, orgonák, díszcserjék, virág- hagymák. Óriási választék, méltá­nyos árak. Kérje díjmentes, színes, nagy ismertető ár­jegyzékünket. Szálkái dísznövény-kerté­szete, Budapest, VI,. kér., Népköztársaság útja 8. (8075) A Kaposvári Húskombinát siófoki telepére azonnali belépéssel fölvesz hentes szakmunkást és férfi segédmunkást Jelentkezés a siófoki telep vezetőjénél. (2361) SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1969. márctoi 3&

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom