Somogyi Néplap, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-01 / 50. szám

S'­-5'- * ,?• K. . •» Jji-i ' VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK A™:8° Gyakorlati oktatás a gyárban Somogyi Néplap AZ MSZMr SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXV. ÉVFOLYAM, 50. SZÁM. 1969. MÁRCIUS 1., SZOMBAT újjáválasztják a bíróság;! népi ülnököket Ülést tartott az Elnöki Tanács A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa pénteken ülést tartott. Megerősítette a Magyar Nép­köztársaság és a Szovjet. Szo­cialista Köztársaságok Szövet­sége között kötött kulturális és tudományos együttműködési egyezményt. Törvényerejű rendeletével a felsőfokú híradás- és műszer­ipari technikum, valamint a felsőfokú v illám oagépi pari technikum egyesítésével létre­hozta a művelődésügyi minisz­ter felügyelete alatt álló Kandó Kálmán Villamosipani Műsza­ki Főiskolát. Elhatározta a megyei (fővá­rosi) bírósági és járásbirósági (városi, városi kerületi bírósá­gi) népi ülnökök 1969. május 16 és június 39 közötti válasz­tását Megtárgyalta és elfogadta az igazságügy-miniszter jelen­tését a kegyelmi ügyek intézé­sének 1968. évi tapasztalatairól. Végül a szarvasi járáshoz tartozó örménykút község te­rületén Kardos néven új köz­ség szervezését határozta eL * » • Mint ismeretes, az 1966-ban megválasztott bírósági népi ül­nökök megbízatása az idén le­jár. A népi ülnököket üzemek, vállalatok, állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, társa­dalmi szervek és intézmények dolgozói, valamint a lakóközös­ségek jelölik és az illetékes ta­nácsok választják meg. (MTI) Lakásépítésre 2,1 milliárd forint kölcsön Kereken húszesztendős, 1949. március 1-én alakult az Or­szágos Takarékpénztár, amely nem mindennapos eredmény­nyel ünnepelheti születésnap­ját; a lakosság betétállomá­nya a kezdeti 270 millióval szemben a napokban elérte a 31 milliárd forintot — jelen­tette be pénteki sajtótájékoz­tatóján a Magyar Sajtó Házá­ban Szirmai Jenő, az OTP vezérigazgatója. Az általános betétnöveke­désen belül kedvezően alakul­tak a parasztság megtakarítá­sai. Tavaly 4,3 milliárd fo­rinttal nőtt a lakosságnak az OTP-ben megtakarítóit pén­ze, s az idén is hasonló növe­kedés várható. Az új gazdaságirányítási rendszerben számos új pénz­ügyi, kommunális feladattal bővült az OTP tevékenységi köre. A takarékpénztár intézi például a lakásberuházások­kal kapcsolatos pénzügyeket — a tanácsi és a szövetkezeti lakásépítkezéseket — s OTP feladat a lakásépítések álla­mi dotációja is. A takarékpénztár idei fel­adatai növekedtek, de bővül­tek az anyagi lehetőségek is. Változatlanul támogatja az OTP a különböző lakásépít­kezési formákat, amelyekhez 2.1 milliárd forint hitel áll rendelkezésére. Áruhitelekre 2.2 milliárd forintot tudnak adni, a mezőgazdasági kisáru- tcrmelés támogatására 550 millió forintot, a személyi hi­telkeretet pedig 150 millió Ft- tal emelték Gáz- és vízbeve­zetésre, távfűtés kiépítésére, lakás átalakítására vagy kor­szerűsítésére, állami bérlaká­sok bővítésére is tud közmű- és lakáskarbantartási hitelt adni az OTP. Az áruvásárlási hitelakciót a lehetőségek sze­rint bővítik, s kiterjesztik bi­zonyos szolgáltatási hitelekre, elsőként például gépkocsi- és motorkerékpár javítására ve- i hető fel kölcsön. (MTI) A konzervgyári szakmunkásokat helyben képezik ki Nagyatádon. Az elméleti foglalko­zást az iskolában, a gyakorlati foglalkozást a gyárban végzik- A harmadévesek ismer­kednek a zárógép működésével és a hiba elhárításával. A konzervgyárnak ötvennégy ipari tanulója van. Rakétazápor, pergőtűz és népfelkelés Saigon környékén Folytatódik a DNFF offenzivája Hatalmas pergőtűzzel és ra­kétatámadásokkal folytatódott pénteken a DNFF harcoló ala­kulatainak immáron hatodik napja tartó kora tavaszi offen­zivája. A DNFF legújabb hadijelen­téseiben beszámolt arról, hogy az általános támadássorozat közben felszabadították a paci­fikálás program keretében lé­tesített számos úgynevezett stratégiai falu lalcosságát. t A közlemények azt is hírül fedjék hogy Dél-Vietnam több körze­Mától kezdve teljes Üzem a kavicsbányában Októberben Budapesten szakszervezeti világkongresszus A gyékényesi és az őrtilosi kavicsbányászok szembeszáll- nak a téllel. Az összefüggő nagy tavakon még áll a jég, de az úszókotrók már nem cárnak tovább: ma megkez­dik a munkát és reggeltől teljes üzemben dolgoznak a cavicsbányászok az országos /állalat gyékényesi és őrtilosi :elepén. Január óta csak csök­kentett ütemben dolgoztak^ és ;ddig harminc—harmincöt- szer köbméter kavicsot szállí­tottak el a megrendelőknek. Közben elvégezték a téli javí­tásokat, rendbe hozták a gé­pi berendezéseket. A napok­ban megtartott próbaüzem után ma már háromszázötven vagon kavicsot várnak a két üzem bányáiból. A Gyékénye­sen dolgozó nyugatnémet úszókotró óránként 240 köb­méter kavicsot hoz fel a víz alól. A korán induló teljes üzemelést az idei nagy beru­házások sürgetik. A negyven­ötmillió forintból készülő uj osztályozó építése és az ipar­vágány bővítése év közben nehezíti, akadályozza a na­gyobb ütemű kitermelést. Az osztályozol “még az idén át­adják, ami azt jelenti, hogy a megrendelők igényeiknek megfelelő minőségű, mosott kavicsot kapnak. Ugyancsak az idén épül meg az új hajókirakodó állo­más is. Hozzájárul a beruházások megvalósításához a MÁV is: hétmillió forinttal segíti a vá­gánybővítési korszerűsítési munkákat. A gyékényesi kavicsbánya a most kezdődő fejlesztés után korszerű nagyüzem lesz. A te­lep eddig is minden megren­delést kielégít, hogy a vevőit megtartsa, amíg a kitermelés 5—10 százalékkal tovább emelkedik. A kavicsbányá­szokra az idén 800 000 köbmé- terv kavics kitermelése vár. N. J. Pénteken az ÉDOSZ-szék- házban ülést tartott a Szak- szervezetek Országos Tanácsa. Virislay Gyula SZOT-titkár megnyitója után Geréb Sán- dorné, a SZOT titkára szá­molt be a magyar szakszerve­zetek nemzetközi tevékenysé­géről. Elmondotta többek kö­zött, hogy a magyar szakszer­vezetek elsősorban a több mint 140 millió taglétszámú Szakszervezeti Világszövet­séggel alakítottak ki szoros együttműködést. Ezenkívül több jelentős nemzetközi szervezetben, így például a ( Földrengés Portugáliát jn Pén,teken hajnalban, magyar idő szerint háromnegyed így tájban heves földlökéseket éreztek Lisszabonban és ártugália több városában, mindenekelőtt Coimbrában, nely a fővárostól kétszáz kilométerre északra fekszik, gyanebben az időben ugyancsak erős földrengést eszlel- k Madridban, Afrika északi részén, főleg Rabat kor­* ^Lisszabonban kéményeket sodort le a körülbelül fel ;rcig tartó földrengés és megrongálta a villamosvezeteke- »t de emberéletben nem okozott kárt. A világítást ke- >bb rendbe hozták, de a házakból kimenekült emberek 2m akartak visszatérni lakásaikba. Másutt is észleltek földrengést. Rabatban például több sülét megrongálódott es né hányán meg is sebesültek, de agyobb károkról nem érkeztek jelentések. A földrengés özpontja az Azori-szigetek táján volt, a Richter-skála seriűt 8 fokos. (MTI) Nemzetközi Munkaügyi Szer­vezetben, az UNESCO-ban, az Egészségügyi Világszerve­zetben tevékenykednek a magyar szakszervezetek kép­viselői. ­A Szakszervezetek Országos Tanácsa a beszámolót jóvá­hagyta és egyetértését fejezte ki azzal, hogy az SZVSZ fő­tanácsának 1968 decemberi határozata alapján Budapes­ten tartják a VII. szakszerve­zeti világkongresszust. Ennek időpontja 1969. október 17— 31. lében, egyebek között Saigon közelében, sok helységben nép­felkelés tört ki. A falusiak lel­kesen fogadták a hazafiak elő­renyomuló osztagait és menet­oszlopait, s élelmet és szállást adtak nekik. A nép mindenütt odaadóan támogatta a DNFF hadműveleteit. Nyugati távirati jelentések szerint az offenzív» hatodik hajnalim a DNFF az ország mind a négy harcászati övezeté­ben rakéta- és nehézgránát-tá- madásokat indított az amerikai expediciós hadsereg és a dél­vietnami csatlós kormány tá­maszpontjai éllen. Különös­képpen súlyos károk érték a Da Nang-i és a Long Binh-i óriástámaszpontokat. A Da Nang-i bázisra becsapódó 122 milliméteres szovjet gyártmá­nyú rakéták felrobbantottak egy amerikai hadianyagraktárt. A robbanás — mint az AFP tu­dósítója jelentette — megresz- kettette szinte az egész várost. Az amerikai szóvivők a későb­bi sajtótájékoztatóin annyit el­ismertek, hogy az amerikai ha­ditengerészet három hajója, amely a támaszporát-város- ki­kötőjében. horgonyzott. súlyo­san megrongálódott. A Saigon­tól 30 kilométernyire kiépített Long Dinh-i támaszpontra ugyancsak rakéták záporoztak. Long Binh az offenzíva kezde­te óta ostromlott várossá válto­zott. Felülvizsgálják a támaszpontokat Szenátusi vizsgálat indul a külföldön levő amerikai tá­maszpontokról. Stuart Syming­ton szenátor vezetésével a kül­ügyi bizottság egyik albizott­sága vizsgálja meg a 'külföldön levő amerikai támaszpontok helyzetét, fenntartásuk szük­ségességét. Symington utált ar­ra, hogy a vizsgálat kiterjed­het az egész amerikai katonai politikára. A többi között felül kívánják vizsgálni a távol-ke­leti amerikai támaszponté’ helyzetét, beleértve a Japán­ban és Dél-Koreában állomá­sozó amerikai csapatok szere­pét. Ugyancsak megvizsgálják a törökországi amerikai tá­maszpontok szükségességét. VASÁRNAPI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Tímár Mátvás az NDK-ban Dr. Tímár Mátyás miniszterelnök-helyettes, a magyar—NDK gazdasági és műszaki tu­dományos együttműködési bizottság magyar tagozatának elnöke Berlinbe érkezett. A ké­pen: Wolfgang Rauchfuss miniszterelnök-helyettes (középen) üdvözli dr. Tímár Mátyást * repiUÖteren* (Telefotó - MTI Külföldi Képszolgálat - KS) DR. NAGY LAJOS: A Komintern megalakuláíiána k évi or dúlój ára (3. oldal) PINTÉR DEZSŐ: VALL A „FEKETE GRAFIKON“ (4. oldal) HUBNER MÁTYÁS: Kaposvár jövője (5. oldal) KERCZA IMRE: Algyö. 168-as kút (5. oldal) TÓTH ILONA: Somogyi „földindulás" 1919-ben (6. oldal) GULAY ISTVÁN: TERRAKOTTÁS LÁNY (8. oldal) TRÖSZT TIBOR: Lila cipó .12. oldal)

Next

/
Oldalképek
Tartalom