Somogyi Néplap, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-04 / 28. szám
t _____ l ^ pQSVj^ ¥ILÁG PROLETÁRJAI. EGYES ÖLJETEK! Ara: 70 fillér Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXV. évfolyam, 28. szám * 1969. február 4., kedd Az OSZT ülése Hétfőn a SZÖVOSZ székhazában ülést tartott az Országos Szövetkezeti Tanács. Az ülésen részt vett Fehér Lajos, az MSZMP Folitikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese. A tanács jegyzőkönyvben örökítette meg Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács nyugalmazott elnökének, az Országos Szövetkezeti Tanács elhunyt elnökének érdemeit. A tanács ezután megválasztotta tisztségviselőit: az OSZT elnöke dr. Erdei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas akadémikus lett. A tanács dr. Molnár Frigyest, Rév Lajost és Szabó Istvánt alelnökének választotta meg Az OSZT ezenkívül megvitatta és elfogadta 1969. évi munkatervéi Megnyitották a mezőgazdasági könyvhónap megyei eseménysorozatát Immár sok éves hagyománya van a februári üzemi mezőgazdasági könyvhónapnak. A szakmai kiadó évről évre olvasói elé tárja kiadványait, hasznos könyveit A könyvhónap eseménysorozatát tegnap nyitották meg megyénkben. A Hazafias Népfront nagytermében a mező- gazdaság elméleti és gyakorlati szakembereit Varga Károly, a népfront megyei titkára köszöntötte. Ünnepi megnyitót Tóth Lajos, a megyei tanács mező- gazdasági és élelmezésügyi osztályvezetője mondott. Beszédében vázolta, hogyan fejlődött az elmúlt években Somogybán a mezőgazdasági termelés. Hangsúlyozta, hogy a korszerű agrotechnika vívmányait a szakemberek is csak úgy tudják nyomon követni, ha ismereteiket a szakmai irodalommal pótolják. A megnyitó után dr. Guba Sándor kandidátus, a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum igazgatója tartott előadást Az állattenyésztés jelenlegi helyzete és perspektívái címmel. A szakemberek körében nagy érdeklődésre számot tartó előadásban a szarvasmarha-, a sertés- és baromfitenyésztés legfontosabb kérdései kerültek napirendre. A megnyitó ünnepség alkalmából a kaposvári szövetkezeti könyvesbolt kiállítást, könyvvásárt rendezett. A mezőgazdasági szakiroda- lom tegnapi ünnepi rendezvényét sok előadás, könyvkiállítás követi majd a megyében. Sadovsky a diákok parlamentjén A szlovák főiskolai szövetség úgynevezett parlamentje szombaton és vasárnap ülésezett Pozsonyban. A tanácskozáson megjelent Sadovsky szlovák miniszterelnök és egyebek között foglalkozott azokkal az okokkal, amelyek nem teszik lehetővé, hogy rövid időn belül általános választásokat tartsanak Csehszlovákiában. A sajtó problémáival foglalkozva a szlovák kormány elnöke kijelentette: nemcsak ő személyesen, de a többi párt- és állami vezető is annak örülne a legjobban, ha nem kellene adminisztratív eszközöket alkalmazni a sajtó területén. Ez szükségessé teszi, hogy az egyes szerkesztőségek nagyon meggondoltan végezzék munkájukat. Csehszlovák küldöttség Moszkvában E. Erban, a Csehszlovák Ne mzeti Front Központi Bizotts ágának elnöke Moszkvába érkezett. A repülőtéren K. F. Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titkára fogadta a csehszlovák küldöttséget. (Telefotó: TASZSZ—MTI—KS) A járvány nálunk is jelentkezhet Gondos előkészületek a hongkongi Influenza leküzdésére Dr. Kátay Aladár, az Egészségügyi Minisztérium közegészségügyi-járványügyi felügyeleti főosztályának vezetője tájékoztatta az MTI munkatársát az utóbbi időben Európában is erősebben jelentkezett hongkongi influenzajárványról. — A járvány a múlt év második felében kezdődött a nagy kelet-ázsiai kikötővárosban. A »-tettes« az A—2 vírus törzsnek egy, a korábbiaktól eltérő antigénszerkezetű változata. A járvány lassan terjedt és eddig főleg az Egyesült Államokban fejlődött ki nagy mértékben. — A múlt év végén Európa néhány államában is jelentkezett a hongkongi influenza, elsősorban Angliában. Svédországi közlések szerint az Egyesült Államokból érkező utasok oda is bevitték a járványt. Svájcban szintén megjelent a hongkongi influenza, de eddig csak szórványos megbetegedéseket okozott. Az eddig beérkezett jelentések szerint legerősebben Lengyel- ország érintett, ahol több százezer megbetegedés fordult elő. Ezenkívül Moszkvából és a Szovjetunió ázsiai részéből jelezték az influenzaszerű megbetegedések szaporodását. Az összes hivatalos tájékoztatások a járvány rendkívül enyhe lefolyását hangsúlyozzák. — Hazánkban nincs járvány. A tapasztalati jelzőszámok aránya, elsősorban az iskolás gyermekek hiányzása és a táppénzes napok alakulása teljesen normális szinten van, mégis számolnunk kell azzal, hogy a járvány nálunk is jelentkezhet, Ezért megtettük a szükséges előkészületi intézkedéseket. A főváros vezető főorvosa és a megyei, városi főorvosok a járvány jelentkezése esetén azonnal végrehajtható intézkedési tervet készítenek. Az intézkedési tervvel egyidejűleg megszervezik az influenza figyelőszolgálatot is, Ennek révén a KÖJÁL a £ezelő orvosoktól folyamatosan tájékoztatást kap a megbetegedések esetleges halmozódásáról. Ha pedig a Vírus jelenlétét a laboratóriumi vizsgálatok kimutatják, s a betegség valóban és jár- ványszerűen jelentkezik, működésbe lép a jelzőszolgálat is, amely az ország egész területéről rendszeresen tájékoztatja az illetékeseket a lázas, influenzás, hurutos meg- megbetegedések alakulásáról. Az Országos Közegészségügyi Intézetben készült oltóanyag nemcsak a korábbi A—2 és B-vírus, hanem a hongkongi törzs ellen is hatásos. Ebből mintegy 300 000 embert részesítettünk védőoltásban. — Feltétlenül hangsúlyozni kell az egész társadalom felelősségét, közreműködésének szükségességét is. Az egészségügyi szabályok megtartása járvány idején és a járvány megelőzése szempontjából egyaránt fontos. Ha járvány jelentkeznék, kerüljük a zsúfolt helyeket, zsebkendőbe köhögjünk és tüsszentsünk, gyakran mossunk kezet, ne látogassunk influenzás betegeket. Fontos a gyakori szellőztetés. A vitamindús táplálkozás (C- vitamin tabletták, citrom, narancs fogyasztása) és a kvarckezelés egyaránt jó szolgálatot tehet a betegség megelőzésében. Az SZKP Központi Bizottságának, a szovjet szakszervezeteknek, a Komszomol központi bizottságának és a szovjet társadalmi szervezeteknek a meghívására vasárnap Moszkvába érkezett a Csehszlovák Nemzeti Front küldöttsége Evzen Erbannak, a CSKP KB elnökségi tagjának, a Nemzeti Front központi bizottsága elnökének vezetésével. A delegáció hétfőn látogatást tett a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsánál. A vendégeket Ivan Szpiridonov, a Legfelsőbb Tanács szövetségi tanácsának elnöke üdvözölte. A beszélgetésben részt vettek Konsztantyin Katusev és Fjodor Kulakov, az SZKP KB titkárai is. A delegáció hétfőn látogatást tett Nyikolaj Podgornij- nál, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökénél. , A megbeszélésen részt vett Ivan Kapitonov, az SZKP KB titkára, Ivan Szpiridonov, a Legfelsőbb Tanács szövetségi tanácsának elnöke, vala- I mint Vladimir Koucky, Cseh- ' Szlovákia moszkvai nagykövete. • • * A szovjet békebizottság meghívására vasárnap Moszkvába érkezett a csehszlovák békeharcosok delegációja. A küldöttséget Jiri Stepanovsky, a csehszlovák országos békebizottság elnöke és Dalibor Krno, a szlovák béketanács elnöke vezeti. Klcssszer enetéri Nasszer elnök vasárnap este 3 órás megbeszélést folytatott Alekszander Seljepin- nel, az arab szakszervezetek nemzetközi szövetségének kongresszusán részt vett szovjet küldöttség vezetőjével — közölte hétfői számában az A1 Ahram. A megbeszélés a közel-keleti válság legutóbbi fejleményeivel foglalkozott. Új bolt Gálosíán Seljepin magával viszi Moszkvába Nasszer elnök válaszát arra az üzenetre, amelyet Seljepin közvetítésével Brezs- nyevtől kapott. Az A1 Ahram hétfői számában beszámol arról is, hogy a palesztinai nemzeti tanács vasárnapi ülésén elhatározta a tanácsban képviselt ellenállási szervezetek egyesített katonai parancsnokságának felállítását. Határozatot hoztak a palesztinai felszabadító hadsereg megerősítéséről, létszámának növeléséről és felszerelésének korszerűsítéséről is. A tanács felhívást intézett az arab országokhoz, tegyék lehetővé, hogy a palesztinai felszabadító hadsereg ott állomásozzon, ahol azt a harcok szükségessé teszik. Egy Reuter-jelentés szerint Arafat, az A1 Fatah palesztinai nacionalista szervezet vezetője Algériában 3 napos titkos látogatást tett, amelyet csak akkor hoztak nyilvánosságra, amikor péntek este elhagyta az országot. Hétfőre virradó éjjel az izraeli tüzérség a Jordán-folyó fölött lövéseket adott le a jordániaiak állásaira — közölte hétfő reggel Amraan- ban egy katonai szóvivő. A lövöldözés körülbelül egy óra hosszat tartott, a jordániaiak- nál halálos áldozat nem volt. Tel Aviv-i közlés szerint két izraeli repülőgép hétfő reggel a Tiberias-tótól délre levő jordániai állásokat támadott. Tűzharc folyt izraeli és libanoni katonák között a libanoni határon is. Engedmények és követelmények f i V"~veslioHot építtetett a fogyasztási szövetkezet Gálosfán 250 ezer forintos költséggel. Az új boltban havonta 140—150 ezer forintos forgalmat bonyolítanak le. A szomszédos Kis 1’ tv áros-puszta lakóit is innen látják el. Nasszer elnök a Newsweek című amerikai folyóirat legutóbbi számában megjelent interjújában a többi között kijelentette, hogy az arab országok öt kérdésben tennének engedményt, abban az esetben, ha Izrael kivonulna az 1967 júniusi háborúban elfoglalt területekről. Az engedmények, illetve a követelmények a következők: 1. Nyilatkozat a háborús szándékokról való lemondásról; 2. Minden ország ama jogának elismerése, hogy békében élhessen; 3. Az összes közel-keleti ország, köztük Izrael, területi sérthetetlenségének elismerése; 4. A hajózás szabadsága nemzetközi vízi utakon; 5. A palesztinai menekültek problémáinak igazságos megoldása. Az EAK elnöke, aki ezt megelőzően több mint egy évig nem adott interjút nyu- i gáti újságíróknak, elhárította a választ arra a kéifcésre, vajon hajlandó lenne-e tárgyalóasztalhoz ülni az izraeliekkel, ha azok a rendezés első lépéseként kivonultak a megszállt területekről. Csak annyit mondott, hogy addig nem felelhet, amíg a kivonulás meg nem történt. »Nyilvánvalóan önök sem tárgyalnának az Egyesült Államok egy részét megszállva tartó idegen hatalommal, amíg ki nem vonul ezekről a területekről. Azt azonban megmondhatom, hogy az 19Í8. évi háború után leültünk tárgyalni Izraellel és a •megbeszéléseket folytattuk egészen az 1956. évi konfliktus kitöréséig. Készek vagyunk újból tárgyalni. Voltak közös bizottságaink az ENSZ-meg- figyftlőkkel és Izrael volt az, amely 1956 után nem akarta folytatni ezt az eljárást« —• mondotta.