Somogyi Néplap, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-25 / 46. szám
Kedd, tM9. február SS. 3 SOMOGYI NÉPLAP Szakszervezeti választás a Villamossági Gyárban Középpontban a tájékoztatás, a jó kapcsolat fontossága és a vélemények meghallgatása Kaposvár leggyorsabban fej- tét, s emiatt kétezer-ötszázhulődő ipari központjában, a Villamossági Gyárban küldött- értekezleten tették mérlegre a szakszervezet kétéves tevékenységét, s újították meg a tisztségviselőket. Az egynapos tanácskozást őszinte érdeklődés, nagy felelősség és a legfontosabb teendők pontos meghatározása jellemezte. A beszámoló, a vita és az elfogadott határozat középpontjában is a jövő állt. S ez a biztosítéka a szakszervezet mozgalmi, politikai, gazdasági és kulturális munkája gyors fejlődésének. Színvonalasabb termelési tanácskozásokat Törekes László szb-titkár a beszámolóban nagyon erőteljesen irányította a figyelmet a munka gyengébb pontjaira, s rögtön beszélt a változtatás módozatairól is. Kiemelte mindazt a gyár gazdasági helyzetéből, amely valamilyen formában gondot okozott vagy feladatot ad a szakszervezetnek. Szót emelt például a túlóráztatás ellen, s javasolta, hogy csökkentsék a túlórákat. Feltűnően nagy volt a munkásvándorlás, ez összefüggött a kedvezőtlen munkakörülményekkel, az új dolgozókkal való foglalkozás elhanyagolásával. Ezen a jövőben föltétien változtatni kell. A termelékenység növeléséhez a szak- szervezet elsősorban a belső tartalékok feltárásával adhat segítséget. A negyvennégyórás munkahétre való áttérés megköveteli a közlekedés további javítását, a munkafegyelem megszilárdítását, a termelési i feladatok teljesítését Fontos feladatként jelölte meg a beszámoló a tájékoztatás megjavítását, a szakszervezeti tagok véleményének meghallgatását a közérdekű témákban. A tapasztalatok szerint a középvezetők megnehezítik a szakszervezet munkáját, például elhanyagolták a szocialista munkaverseny ^ és a brigádmozgalom pártolását A szakszervezeti bizottság szerint a termelési tanácskozások nem töltik be a szerepüket, mert a vezetők felkészületlenül állnak a dolgozók elé, nem intézkednek gyorsan és hatásosan az elhangzottak alapján. Az üzemi demokrácia kibontakoztatása végett a jövőben sokkal színvonalasabbá kell tenni a termelési tanácskozásokat. Kiemelten foglalkozott a beszámoló és a határozat a munkásvédelemmel, a balesetek megelőzésével, ugyanis két év alatt száznyolc- vannyolcan szenvedtek baleseszonhét munkanap esett ki a termelésből. Az öntödében, a forgácsolóban, a szerszámműhelyben, a sajtolóban és a biztosítószereidében történt a balesetek legnagyobb része. A szakszervezet álláspontja, hogy nem növekedhet tovább a balesetek száma. Ha szükséges, szigorúan felelősségre kell voinini a szabályok ellen vétőket. A munkásvédelmet szolgáló újításokat, műszaki fejlesztéseket gyorsabban meg kell valósítani. A jövő feladatai között szerepelt még a politikai oktatás és felvilágosítás javítása, a tisztségviselők oktatása, a munkásellátás színvonalának emelése, a helyes bérpolitikai elvek kialakítása és az először elkészített gyári művelődési terv megvalósítása. Egyforma jó kapcsolatot fent és lent Az szb-titkár beszámolóját és Kunfalvi Ernőnek, a szám- vizsgáló bizottság elnökének számadását tartalmas és elemző vita követte. A felszólalók — Baksa Ferenc, Gyarmati László, Kertész Imre, Klopher József, Lengyel Miklós, Lukics István, Somogyi József, Tóth József, Tóth László és Vajda, Györgyné — a legégetőbb kérdésekről beszéltek. Csupán néhányat emelek ki közülük. A jövőben javítani kell a mun- kaverseny-értékelés jelenlegi rendszerén. Ha szükséges, akkor vegyék át más üzemek tapasztalatait. A termelési tanácskozások színvonalának emelésével többen egyetértettek. Azt is kérték, hogy ne húzódjon olyan sokáig az elhangzó javaslatok megvalósítása. A fiatalok a KISZ és a szakszervezet munkakapcsolatának szorosabbra fűzését kérték. Sok gondot okozott a magyarázó és felvilágosító szó elmaradása ' a negyvennégyórás munkaidő bevezetése kapcsán. Az ilyet a jövőben el kell kerülni. A szakszervezeti tágok kérték, hogy szigorúbban vonják felelősségre a munkások testi épségével nem törődő középvezetőket. Az anyagellátás, a közlekedés megjavítását, a fürdők gyorsabb kijavítását kérték még a felszólalók. Bene Nándor, a gyár pártbizottságának titkára arra hívta fel a megválasztott tisztségviselők figyelmét, hogy a közérdekű kérdésekben mindig egységes állásfoglalást alakítsanak ki. Megbírálta a szak- szervezeti bizottságot az oktatásban részt vevők kis száma miatt. A gyárban mintegy ki- lencszáz nő dolgozik, éppen ezért sokkal jobban gondoskodni kell róluk a jövőben. A szakszervezet tegyen meg mindent, hogy a középvezetők értsék meg a dolgozó, gyermeket nevelő asszonyok gondjait. Szerecz László igazgató elsősorban azt elemezte, hogyan valósítható meg a gazdasági vezetés és a szakszervezet között felső szinten kialakult jó kapcsolat közép- és alsó szinten. A beszámolóban és a hozzászólásokban hiányolt tájékoztatás csak a kapcsolat lépcsőzetes kialakításával oldható meg A fent elhatározottak- nak ezen a láncon át le kell áramolniuk mindenkihez. Ha ez megszakad, akkor van szükség utólagos magyarázgatásokra, akkor nagy a bizonytalanság a műhelyekben, stb. A tájékoztatás új követelménye, hogy azt is tudják meg a dolgozók, egyes esetben miért döntöttek így vagy úgy! Dr. Kocsis Károly, az SZMT közgazdasági bizottságának vezetője az indokolatlan túlóráztatás megszüntetését, a munkaverseny irányításának megjavítását, a szocialista brigádmozgalom föllendítését kérte többek között a gyár szakszervezeti tisztségviselői tőL Horváth József, a VBKM szakszervezeti bizottságának szervező- titkára a Vasas Szakszervezet üdvözletét tolmácsolta, s hasznos tanácsokat adott a kaposváriaknak. A küldöttek megválasztották a harmincöt tagú szakszervezeti tanácsot, a számvizsgáló bizottságot, a társadalombiztosítási bizottságot és a társadalmi bíróságot Ezután összeült a szakszervezeti tanács és megválasztotta a tizenegy tagú szakszervezeti bizottságot Elnöknek ismét Varga Istvánt, titkárnak pedig Törekes Lászlót választották meg. Lajos Géza Erdőgazdasági szakmunkások lesznek termelő, szállító Az erdőgazdasági munka I vezetést kell elsajátítaniuk, ha- egészséges, egész embert ki- nem az erdőgazdálkodásban ván. A könnyű és nehéz fizi- I használatos kai munkák idényszerűen jelentkeznék. Dacolva hideggel, meleggel, szárazsággal, mindezekért kártpótlást nyújt a tiszta, egészséges levegő, a természet szépsége. Hatvanöt fiatal választotta ezt a szakmát. Tanulmányaikat Somogyzsitfán, az Erdőgazdasági Szakmunkásképző Intézetben végzik. Három év alatt a tanulók megismerkednek az erdőműveléssel, az erdőtelepítéssel, a maggazdálkodással, foglalkoznak az erdő életközösségéhez tartozó rovartani, állattani és madártani alapismeretékkel, valamint a hasznos vadak és a ragadozók vadászatával. A tanulók megismerkednek a fakitermeléssel,-szállítással és -felhasználással. A géptan az egyik legerősebb tantárgyak egyike. Ott Györgyné igazgatóhelyettes szerint a fiataloknak nemcsak a traktorés munkagépek karbartartását és szerelését is meg kell- ismerniük. *■ . • A kézi motorfűrészről magyaráz Kiss Vince szaktanár. A traktorvezetést tanulják a géptanórán. Ifjúsági kamarazenei és zenekari fesztivál A kaposvári zeneiskola kapta meg a vándorserleget Öt zeneiskolai körzeti fesztivál előzi meg az országos ifjúsági kamarazenei fesztávúit, melyet az idén Debrecenben rendeznek meg. A Pécsi Művészeti Szakközépiskolához tartozó kaposvári, komlód, mohácsi, nagykanizsai, pécsi, szekszárdi, zalaegerszegi, zala- szemtgróti zeneiskolák részvételével vasárnap a kaposvári zeneiskolában rendezték meg a sorra kerülő 12. országos fesztivál területi bemutatóját. A Tanácsköztársaság fél évszázados jubileumának kiemelt eseményén 216 ifjú zenész vett részit; vonósegyüttesek, énekesek, fa- és rézfúvósok, ifjúsági zenekarok. A fesztáválprogramot szombaton este Botvay Henrik nagy sikerű hegedűkoncertje vezette be. Műsorában Kodály Zoltán halála közelgő évfordulójának tiszteletére megszólaltatta a Mester Adagio című művét Vasárnap csaknem egész napos zened program keretében a hét város ifjú muzsikusai, zenetanárai találkoztak; a fesztivál jelentősége is elsősorban a pedagógiai tapasztalatcsere, egynyakkendővel, sápadt, kissé púderezett arcával álmatagon lépett a bíró elé. — Mit tud az ügyről? — Jóformán semmit... Elmélyült vagyok, mint általában a művészemberek, környezetemet ritkán figyelem meg, Miss Bradleyt egyszer láttam mindössze a tengerparton, Earl of Cunninghammel sétált karonfogva ... Moraj. — Ugyanakkor kijelentette önnek, — szólalt meg a lány ... Már az, hogy nem felelt nyomban, felért egy hamis tanúvallomással. De a szörnyű szünet után még meg is szólalt: — Bradley ... igen ... tárna- val, ennek írt és postafordultá- i dóan lépett fel... val megjött a válasz: jöjjön i Edna elájult. Marokkóba, a társaság alkal-J A tárgyalást felfüggesztették, mázzá. Ide már nem követték^ Még aznap meghozták az íté- a City láthatatlan, üldöző ke- — Hát kérem, ezt én nem letet. zeitudhatom Nehéz ilyesmit A bíróság, ahogy előrelátható Bradley nem ment. O visz- áUitani egy hölgyről volt, felmentette Earl of Cun- szaüt! Ezt ismételgette magá-< Bradley már tisztában volt ninghamet! ban szinte eszelősen, mániáku-4 ^ .................... " — san, nem torodve, hogy szenet J .... talicskázik-e, vagy csomagot^ tizenhat kaposvári üzem, m- hord: visszaütni! á tézmény, vállalat szakszerve^ És csodálatos módon az öregi zeti bizottsága is, amelyek felBradley kitűnő mérnök volt Higgins révén alkalma nyílt} aiánlásukkaj támogatták a azzal, hogy mi történik itt. — Szívesen elbeszélget az ügyfelekkel. .. ízléstelenséget sohasem vettem észre, de az például, ahogy Earl of Cunninghammel csevegett nevetÉs ezzel kezdetét vette Tamás harca a világ ellen. más munkájának megismerése és a hasznos tapasztalatok átvétele. Az ifjúsági zenekarok bemutatója után a zsűri értékelte a produkciókat. A zenekarok egyöntetűen magas színvonalat képviseltek, közülük a legszebb teljesítményt a pécsiek nyújtották, majd Komló, Nagykanizsa és Zalaegerszeg következett az értékelésben. A kamaraművek előadód közül elismerést, jutalmat kapott két kaposvári szólista: Drahos Béla és Kenesei Éva. A kamaraművek együttes megszólaltatásáért tíz jutalmat adott át a zsűri, ebből kettő Kaposvárra került. Dicséretet négy kamara- együttes kapott, közöttük szerepel két kaposvári is. A Baranya megyei Zenepedagógus Szakszervezet vándorserlegét a kaposvári zeneiskola kapta meg a legjobb összteljesítményért, díszoklevelet és jutalmat kapott az iskola azért is, amiért színvonalasan megrendezte a fesztivált. Ennek a sikernek részese az a ügyvédje, — Earl of Cunning- gélve, nem felel meg az én konVISSZAÚT — Nem igaz! — kiáltotta Edna kétségbeesetten. A bíró kopogott. Gordon lesütött szemmel hagyta el a termet. Clayton élvezettel törölgette szemüvegét. Sir Thomast, a világhírű hegedű űvészt, enyhe moraj fogadta. Zsakettben, furcsa színű ham, hogy Edna menyasszonya... Thomas végigsimitotta a homlokát egy lassú, de nagyívű gesztussal: — Ezt mondta volna? ... Sajnálom. Nem emlékszem ilyen kijelentésre. — Gazember! — kiáltotta Bradley. — Figyelmeztetem! — szól ra erélyesen a bíró —. hogy ha még egyszer elragadtatja magát, szigorúan megbüntetem! Relling. — Miss Edna Bradley önnel volt alkalmazásban. Olyan hölgynek ismeri, aki okot adhat magatartásával bizalmaskodásra? Bradley a zervatív felfogásomnak ... De mondom, különben ... — Mr. Relling!... Edna állt előtte. Könnyes szemekkel. — Ezt... ezt. .. meg kell révén alkalma ujm4 .vu». Két állást is kapott, de rejté- erre. 1 . ^ lyes, láthatatlan kezek úgy in- Az öreg Higgins tiszteletre\ fesztivált. tézték, hogy mindig az utcára méltó ősz fejével, azon frissen, J A zsűri elnöke, Nagy Olivér, került. ahogy ötévi fegyházbüntetéséti a budapesti Zeneművészeti FőNéhány embernek terhére Dartmoorban kitöltött^ szülő-> tanára az eredményiül volt a fővárosban. varosába sietett, a csodás, lar-j _ , .... Márpedig Bradley Tamás más Londonba. Talán örült vol- i delés után rövid konzultáción Londonban maradt! na, ha a város polgárainak egy i beszélte meg a zenetanárokkal Címírást vállalt. Végül sze- kis csoportja kijön fogadtató-£ a fesztivál legfontosabb tapaszmondanom ... — hebegte a volt relőnek alkalmazták egy válla- sára a pályaudvarra és átnyúj-z főnöke zavartan és másfelé né- latnál, de rövidesen minden tanak néki egy csokor virágot, i zett. indoklás nélkül kitelték. Aho- hiszen részesítettek már meg-} Az »enen... Edrl of Teddy életének leg- vá belépett, amit próbált; lát- ható fogadtatásban olyan em-f nemcsak megszületett, kínosabb perceit töltötte el a hatatlan kezek által semmivé bért. akinél esetleg ez a vén zsűri előtt. Hol sápadt lett, hol vált. Higgins nem volt nagyobb piros. Így került végül a kikötőbe, gazember, de a társadalom elő— ígért ön házasságot Edna ahol zsákot hordott. ítélete miatt mégsem vált szoBradleynek? Akkortájt már kezdett kissé kássá, hogy a szülőföldjükre — Én ... ugyanis ... én nem elaludni az ügy. hazatérő kiszolgált rabokat, ha ittértem ... Edna szép csendesen elhagy- még olyan hosszú időt is töltöt— M^t kérte meg a kezét? ta Londont. Még Rellingnél tek börtönben. fosadta— C«*nd. — Megfélemlítette megismerkedett a -Marokkó— fásban részesítsenek iRagat Bradley Tamás? Európai Társaság« igazgatójá(Folytatjuk) i.saág« de a világon is nevezetes. A kama- razenéiéssel teljesebbé válhat még e birodalom — mondotta Nagy Olivér, s felhívta a megjelent zenetanárok figyelmét a kamaramuzsikálás színvonalá- ^ nak további emelésére. H. B.