Somogyi Néplap, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-25 / 46. szám

<ü > ~y~ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK* ^r\o: Ár»: 70 fillér JÚNIUSBAN Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXV. évfolyam, 46. szám Koszorúzási ünnepség a Szabadság parkban a szovjet hadsereg születésnapján 1969. február 25., kedd Grecsko marsall Pakisztánba utazik A TASZSZ hírügynökség je­lentése szerint Andrej Grecs­ko marsall, a Szovjetunió hon­védelmi minisztere Afzal Rah­man khan pakisztáni hadügy­miniszter meghívására már­cius első felében baráti látoga­tásra Pakisztánba utazik. Városunk lakói, a fegyveres testületek képviselői, katonafia­talok és ifjú kommunisták gyü­lekeztek vasárnap délelőtt a Szabadság parkban, hogy az 51. születésnapját ünneplő szovjet hadsereget köszöntsék. A katonai díszszázad pa­rancsnokának jelentése után a magyar és a szovjet himnusz csendült föl a katonazenekar hangszerein. Zelk Zoltán Egy vörös katona sírjánál című verset Koppány Sarolta szavalta eL Az ünnepség szónoka Bogya Imre honvéd ezredes, a maga­sabb egység parancsnoka volt. — Amikor az 51. születésnap­ját ünneplő szovjet hadsereget köszöntjük, meghajtjuk fejün­ket azoknak a hősöknek az em­léke előtt, akik városunk fel­szabadításáért áldozták életü­ket Az ő dicsőségüket is hir­deti szocialista építésünk szám­talan eredménye. - "> -'"—"•két is bearanyozva, áldozatos har­cuk értelmét igazolja az egyre növekvő Kaposvár, s városunk lakóinak szépülő élete is. Tisz­telegve a hősök emléke előtt ki­jelentjük, hogy szovjet testvé­reinkkel és a szovjet hadsereg­gel együtt, megvédjük és győ­zelemre juttatjuk a szocializ­mus ügyét — mondotta ünnepi beszédében Bogya Imre. A megemlékező szavak után elsőként az ideiglenesen ha­zánkban állomásozó szovjet csapatok képviselői, majd a me­gyei és a városi pártbizottság nevében dr. Túri Imre és Csapó Sándor, a megyei és városi ta­nács nevében pedig dr. Kassai János és Rostás Károly helyez­ték el a hála koszorúit a felsza­badulási emlékmű talapzatán. Koszorút helyztek el a honvéd­ség, a rendőrség és a munkásőr­ség képviselői is. A megyei és a városi KISZ-bizottság nevében Varga Teréz és Balázs Nándor, az MSZBT megyei elnöksé­ge nevében pedig Róna I Imre és Kiss Józsefné koszorúzott. Elhozták a hála vi­rágait a vállalatok, az 503-as Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulói és az úttörőcsapatok is. Megyénk egyes községeiben ugyancsak koszorúzási ünnep­ségen emlékeztek meg az év­fordulóról, így például Nagy­bajomban, Kiskorpádon és Bár- dibükkben, A Vöröshadsereg úti Általános Iskola úttörői, va­lamint a cukorgyár ifjúkom­munistái a sántosi emlékműnél rendeztek koszorúzási ünnepsé­get a szovjet hadsereg születés­napján. B. Zs. béke- világtalálkozó Hazaérkezett Berlinből a jú­niusban sorra kerülő béke-vi­lágtalálkozó előkészítő bizott­ságának üléséről a magyar de­legáció, amelynek vezetője Pethö Tibor, az Országos Béke­tanács alelnöke nyilatkozott a Magyar Távirati Iroda munka­társának. — Húsz nemzetközi szerve­zet képviselői, 29 ország nem­zeti szervezeteinek küldöttei és más tekintélyes személyiségek vettek részt a tanácskozáson, akiknek közös törekvésük a béke. Az ülés célja az volt, hogy összehívja és megszer­vezze valamennyi bókeerő vi­lágtalálkozóját, amelyet június 21-e és 24-e között Berlinben tartanak. A részvevők felhívással for­dultak valamennyi nemzeti és nemzetközi szervezethez, hogy közösen készítsek elő a béke­világtalálkozót. Egyidejűleg meghatározták a nagy jelentő­ségűnek ígérkező esemény na­pirendjét is és úgy döntöttek, hogy öt fő témával, Vietnam­mal, az európai biztonsággal, a Közd-Kelettel, a kolonializ- mus, neokolondalizmus és nem­zeti függetlenség kérdéscso­portjával, valamint a leszere­léssel foglalkoznak a világta­lálkozó bizottságaiban. — A berlini béke-világfaiái- kozóra a nemzetközi be ke moz­galom 20. évfordulójának esz­tendejében kerül sor. Ez ter­mészetesen növeli rangját és jelentőségét. Az is hozzájárul ünnepélyességéhez, hogy ülé­sein osztják majd ki a Joliot Curie- és Lambrakisz-díjakat, amelyekkel a békéért végzett kimagasló tevékenységet jutal­mazzák. (MTI) Walter ül bricht WilBv Brandthoz Az NDK-ban hétfőn kivona­tosan nyilvánosságra hozták annak a levélnek a tartalmát, amelyet a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottsága nevében Walter Ulbricht, a párt kb első titkára Willy Brandthoz, a Német Szociálde­mokrata Párt elnökéhez inté­zett. A levél nyomatékosan alá­húzza, hogy a nyugatnémet el­nökválasztás • nyugat-berlini megtartása fokozza a feszültsé­get. Rámutat: ismeretes, hogy a szociáldemokrata p>árton ba­lül erős ellenállás mutatkozott a szövetségi gyűlés nyugat-ber­lini megtartásával szemben. Számos értekezleten és gyűlé­sen is kifejezésre jutott az a vélemény, hogy az elnökvá­lasztást helyezzék át valame­lyik nyugatnémet területen fekvő városban. Ulbricht leve­le ezekhez a kívánságokhoz kapcsolódva megállapítja: Hozzájárulna a feszültség csökkentéséhez, ha a szociálde­mokrata miniszterek ebben az értelemben lépnének fel a kor­mányban és a Bundestag elnö­kénél. A levél kiemelve, hogy Nyu- gat-Berlin önálló politikai egy ­ségét képez, hangoztatja: Ha nem kerülne sor a nyugatné­met elnökválasztás nyugat­berlini megrendezésére, a nyu­gat-berlini szenátus ennek fe­jében az NDK kormányához fordulhatna, hogy 1969 húsvét­idra biztosítson határátlépési engedményeket Nyugat-Berlin lakosai számára az NDK fővá­rosának meglátogatására. Az NDK kormánya kész egy ilyen kívánság p>ozitív mérlegelésére — hangsúlyozza a levél, amely végezetül kiemeli: A békesze­rető nyugatnémet, valamint nyugat-berlini erők, továbbá a felelősségtudattal rendelkező kormányok hassanak oda, hogy a nyugatnémet kormány te­kintsen el nyugat-berlini pro­vokációja végrehajtásától. Fokozott harci tevékenység Dél- V ietna m ba n A dél-vietnami katonai hely­zetet vasárnap és hétfőn egy­aránt fokozott harci tevékeny­ség jellemezte. A partizánala­kulatok egy amerikai katonai síwvivő szerint több mint 150 célpontot támadtak rakétákkal és aknavetőkkel. Az ameri­kaiak jelentős veszteségeket szenvedtek emberéletben. Sa­ját beismerésük szerint is o kezdeményezést a szabadság- harcosok tartják kezükben. A dél-vietnami hatóságokat érthető módon idegesíti a sza­badságharcosok tevékenységé­nek ilyen nagymértékű felélén­külése és Ky tábornok hétfőr Járási kulturális szemle Barcson (Tudósitónktól.) Több mint kétszáz szereplő lépteti közönség elé a tanács­köztársasági kulturális szemle járási bemutatóján vasárnap Barcson. A legszembetűnőbb a zene- és énekkultúra fejlődése öt kórus mutatkozott be, kö­zöttük művelődési házi, fo­gyasztási szövetkezeti, ktsz- és tsz-kórus is. Több versmondó, néptánc-csoport, hangszeres és énekes szólista szerepelt a négy tánczenekar és ugyanennyi táncdalénekes mellett. Külön érdemes szólni a já­rási művelődési ház műsoráról, melyet Vértes György állított össze. Az irodalmi színpad a film és a próza eszközeivel nagyszerű összeállításban idéz­te föl a Tanácsköztársaság ese­ményeit. Külön érdeme a mű­sornak, hogy helyi anyagot is gyűjtöttek az összeállításba. A zsűri kiváló minősítéssel ismerte el Böczkös Zoltán és Merkey Erzsébet versmondók, Szombathy József, Báthory Adám hangszeres szólisták, a babócsai fogyasztási szövetke­zet és művelődési ház kórusá­nak, a homokszentgyörgyi mű­velődési ház tánccsoportjának, és a járási művelődési ház iro­dalmi színpadának produkció­ját, A járási bemutató két elis- merésreméltó kezdeményezés­sel is bővült. A művelődési házban bemutatták Rajbár István grafikus Emlékezz és harcolj című plakátmontázs ki­állítását. Ugyanitt tekinthették meg az érdeklődők Ürmös Ist­ván drávaszentesi és Németh József barcsi faragók kiállítá­sát is. A zsűri az ő munkájukat is értékes jutalommal ismerte el. Részvétel nemzetközi munkabizottságban Hétfőn dr. Bácskai Gyula rofesszornak, a korróziós mű- jaki tudományos tanács emlő­ének' vezetésével magyar de- sgáció utazott a KGST korro- iós tanácsának szófiai ülésére. lz ülésszakon 10 témát vitat­lak meg, R ezek közül Magyar; ország nyolcban érdekelt. A magyar küldöttség ezen a ta­nácskozáson jelenti be, hogy részt vesz a fémek szállításánál, tárolásánál fellépő korrózió kutatásával foglalkozó nem­zetközi munkabizottság tevé- kenységétjea. ______,u__ B ALATONLELLE ÉS BALATONMÁBIA KÖZÖTT harmadfokú belvízvédelmi készültség A hirtelen jött olvadás meg- duzzasztotta a patakok vizét, s ez főleg a Balaton déli partján, Balatonlelle és Balatonmária között okozott tegnap délután súlyos helyzetet A Marcali környékéről és Nagyberekbői igyekvő patakokat annyira megduzzasztotta a hóié, hogy ezen a területen el kellett ren­dek« « harmadfokú belvávé­delmi készültséget. Különösen a Nyugati övcsatorna okozott kellemetlen meglepetést: teg­nap a késő délutáni órákban egyes helyeken a töltés fölött ömlött a víz a földekre. A Víz­ügyi szakemberek most azon fáradoznak, hogy megemeljék a töltést. Mindenütt megszervezték a figyelőszolgálatot is, hiszen ha ezen a részen Mlágnpk 4 pak­kok a medrükből, az azt jelenti, hogy mintegy százhúsz négy­zetkilométernyi terület kerül víz alá. Víz alatt vannak a kaposvöl- gyi rétek is, amint azt képünk is mutatja. A helyzet azonban itt korántsem olyan súlyos, hi­szen a folyó a somogyi részen még eh tudja szállítani az ala­csonyabb helyeken összegyűlt hóiét. ______i___ ' k ardcsörtető nyilatkozatában azzal fenyegetőzött, hogy a dél-vietnami légierő kész fel­újítani az észak-vietnami vá­rosok bombázását. A saigomi alelnöknek ezt a kijelentését azonban Saigonban nem veszik nagyon komolyan. Az AFP saigoni jelentése szerint Ky tábornok febmiir 28-a és március 2-a között Pá­rizsban találkozni fog Nixon amerikai elnökkel. A Hanoiban megjelenő Nhan Dán című lap hétfői számában felhívja a figyelmet arra, hogy a dél-vietnami szabadsághar­cosok megújuló támadásai szi­gorú figyelmeztetést jelente­nek az amerikaiak számára, akik megsértették a holdújévi fegyverszünetet. Mátyás napi jelentés Hétfőn Mátyás az ország területén csak maradványait találhatta meg a jégnek, a néphit szerint tehát most meg < kellene kezdenie a »jégcsiná- Zást«. Az időjárás szakértői azonban — mint Rajkai Ödön, a Meteorológiai Inté­zet tudományos munkatársa elmondta — nem ilyen pesz- szimisták. Szerintük ‘ugyanis Mátyás az idén vagy az iit-ott még fellelhető jéggel is beérte vagy talán egy kicsit meg is előzte önmagát és a néhány nappal ezelőtti fagyot már útmutatásul fogadta el arra, hogy újabb »téZiesítésseZ« ne próbálkozzék. Igaz, a to­vábbiakban — valószínűleg a hó utolsó napjain — még jö­het valami kisebb lehűlés, de az időjárásnak komolyabb mértékű télre fordulásától már nemigen kell tartanunk. A következő napokban — péntekig — a meteorológusok távlati előrejelzése szerint a legalacsonyabb hajnali hő­mérsékletek plusz 2 és mí­nusz 3 fok között, a legma­gasabb nappali hőmérsékle­tek plusz 6 fok körül alakul­nak majd ki. öt millimétert meghaladó csapadék az or­szág területének 70 százalé­kán várható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom