Somogyi Néplap, 1969. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-05 / 3. szám
J M&UiXXJMtTSKZJlltillt 10 Vasárnap, 1969. január 5. Az NB lll-ra készülnek a K. Kinizsi asztaliteniszezői Régi óhaj valósul meg az asztali ten isz-spoirtban. A MOATSZ 1969-től életre hívta az NB I és NB II osztály mellett az NB Ill-at is. Mint a sportág legfőbb szakvezetői rendelkező csapatokkal fogunk majd találkozni. Ezzel kapcsolatban jogosak a reményeink hogy helytállunk ebben a bajnokságban — mondta Bérdi U-J A K. Kinizsi 1968. évi bajnokcsapata (balról jobbra): Horváth S., Kovács, Bérdi I., Bérdi II., Limbek. mondták, az NB III-nak az a célja, hogy a megyei legjobbaknak lehetőséget biztosítson nagyobb képességű csapatokká' való rendszeres találkozóra. Az átszervezett bajnokság »-jó jött-« a Kaposvári Kinizsi férfi asztalitenisz-csapatának. A Somogy megyei bajnok együttes a múltban is nemegyszer rangelső volt már a megyeiek között. Eddig azonban a bajnoki cím csak annyit jelentett hogy a csapat részt vehetett az NB II-be jutásért folyó osztályozókon. — Az NB Il-re a mi csapatunk nem érett meg. Így mindenkor szinte eleve kudarcra kárhoztatva vágtunk neki az osztályozóknak. Rendszerint az ablakon kidobott pénz volt. amiért a csapat elutazott valamelyik távoli városba egy több napos versenyre azzal a tudattal, hogy az előbbre lépésre vajmi kevés a reménye. Az NB III azonban mos. Itt hozzánk hasonló adottsággal József, a K. Kinizsi asztalite íiszezőmek csapatkapitánya. Ez így is igaz. A cukorgyár csapatnál messze visszanyúló hagyományai vannak az aszta liteniszezésnek. Nem egy kitű nő játékos nőtt fel már a Kinizsinél. Legalábbis addig amíg a K. Kinizsi pingpongo zóinak volt otthona. (A; ÉDOSZ Művelődési Ház alag sorában.) Manapság azanbar helyLséggondokkal küzdenek a cukorgyáriak. Ezért hiányzik e csapatnál is az utánpótlás. Az együttes tagjainak nagy része nem a fiatalabb évjáratho tartozik. Bérdi 1. már húsz évvel ezelőtt is versenyzett, m? már túl van a negyvenen. Bérdi II. meg Limbek sem az if- iabb nemzedékhez tartozik Horváth S. és Kovács (ez az ö' játékos alkotta a megyei bajnokcsapatot) még jó pár évig törzstagja lehet a Kinizsi együttesének. Fiatal az újonnan igazolt (helyesebben visz- szaigazolt) Puska is. Most 30 százalékos árengedményt ad a PATYOLAT minden vegytisztí- tásra és festésre. Díjmentes nadrág éltartósítás. ELŐNYÖS! VEGYE IGÉNYBE! (7915) 15—16 éves lányok! Jelentkezzeiek fonóipari tanulónak! Jelentkezni lehet mindazoknál izeméiyesen, vagy írásban —, akik az általános iskolái elvégezték. Személyes jelentkezés 1969. január 6—11-ig, írásban 1968. december 20-tól 1969. január 11-ig. Az írásban jelentkezőket a felvételi beszélgetés időpontjáról értesítjük, a szóban jelentkezőkkel ne dig közöljük. FAMUTFONÖ-IPARI VÁLLALAT Kaposvári Gyára. Jutái út 6. (7871) A K. Kinizsi asztaliteniszezői már készülődnek, s kíváncsian várják a fővárosból érkező híreket, hogy mely csapatokkal kerülnek egy csoportba. Előreláthatóan a dél-dunántúli megyék: Somogy, Tolna, Baranya, Zala meg néhány fővárosi együttes alkotja majd azt a? NB III-as mezőnyt, amelyben a cukorgyáriak becsülettel szeretnének helytállni. Az év játékvezetője: Biróczki János A JT értékelése szerint 1968. legjobb játékvezetője Biróczky János lett. Biróczky az elmúlt bajnoki évben összesen 30 hazai bajnoki és nemzetközi mérkőzést vezetett. Tavaszi átlaga 4,81 volt (5-ös a legmagasabb minősítés), ősszel pedig 4,76, ebből alakult ki az évi 4,78-as átlag. Említésre méltó, hogy a 14 első osztályú mérkőzés közül hat találkozón a maximumot kapta a kitűnő játékvezető. Ezek a mérkőzések: Ü. Dózsa—Vasas, Vasas— Diósgyőr, Videoton—Vasas, Honvéd —Győr, Egyetértés—Diósgyőr, MTK —Szombathely. Mint Biróczki elmondotta, a legnehezebb feladata az őszi Vasas— Ü. Dózsa visszavágón volt. amely 1 :l-es eredménnyel végződött. — Nagy tétre ment a mérkőzés, ennek megfelelően kemény volt a játék és egyes játékosok idegeivel is baj volt. Sokan szememre vetették a mérkőzés után, hogy kár volt a befejezés előtt egy perccel kiáll (tanom Bánkútit, az O. Dózsa balhátvédjét. Ha ma ismétlődne meg az eset, ugvanígv tennék, mivel abban a pillanatban, amikor Bánkúti elkaszálta Molnárt, a piros-kékek 7-es számú játékosa nem is volt a labda birtokában. (MTI) A járási labdarúgó-bajnokságból jelentjük Nem veit hiábavaló a szervezd menka a marcali járásban 1968 kora tavaszán nagy munkába kezdtek a Marcali Járási Labdarúgó Szövetség vezetői. Az előző években sok gondot adott a JLSZ-nek és a járási sportszövetség vezetőinek a labdarúgók bajnoki tornája. Olykor el-elakadt ez a gépezet. Aztán mégiscsak sikerült rendezni a sorokat. Amikor elkészült a múlt évi bajnokság rendje, mi magunk is úgy véltük, hogy túl nagy fába vágták fejszéjüket a marcali sportbarátok. Tíz csapattal szervezték meg a járási I-et. Hat csapatot a II. osztályba soroltak, s emellett kilátásba helyezték, hogy különböző kupaküzdelmeket is lebonyolítanak majd. Nos, a szervező munka nem volt hiábavaló. Amikor a múlt év végén Marcaliban elkészült a számvetés, a bajnokság két osztályának sikereit mutatta a statisztika is. Ami az I. osztályt illeti, nem kis meglepetés a Somogyzsitfaiak győzelme. Szinte az utolsó játékhétig Mesztegnyő »-kacérkodott-« a megyei n. osztállyal. Aztán a legutolsó játékhéten Somogyzsitfa megkaparintotta a feljutást jelentő első helyet. A kát vezető együttes tudása egyébként messze kiemelkedett a többiek közül. Az újoncok közül kitünően állt helyt a szenyéri együttes. Jól szerepeltek a somogysáTmsorüak. Gadány, Bi- ze, Horvátkút a várakozásnak megfelelőt nyújtott. Figyelmet érdemlő a táblázat vége. Kéthely meg Nikla nagy múltú együttesek. Különösen szembetűnő ez utóbbi csapat utolsó helyezése. A járási n. osztály hat csapata közül különösen a sávolyiak jeleskedtek. A bajnokság végeredménye: L osztály WATT / 2 3 A 6 7 3 9 ÍO // n /3 W * m 20 t /G 17 /S RBJI 19 2/ 23 2A 25 26 27 23 b Ü? 29 3/ 32 33 SA 35 36 37 33 Pi 39 s AO Al A2 A3 AA A5 A3 2r7 A3 d A9 50 5! 52 53 5A 55 56 57 S3 Üj 59 60 6/ 62 <3 3 <SA 65 66 G7 63 SS. P 70 7/ r~1 72 73 7A fi 75 73 77 1 73 1. Somogyszitfa 18 14 3 1 63:10 31 2. Mesztegnyő 18 13 4 1 67:19 3C 3. Szenyér 18 10 3 5 21:19 23 4. Gadány 18 11 - 7 37:26 22 5. Bize 18 7 4 7 32:40 18 6. Somogysámson 18 7 2 9 29:30 16 7. Horvátkút 18 4 6 8 24:46 14 8. Kéthely 18 5 2 11 20:31 12 9 Boronka 18 5 1 12 26:37 11 10. Nikla 18 1 1 16 14:75 3 n. osztály 1. Sávoly 10 9 1 35:13 19 2. Somogyfajsz 10 6 1 3 21:18 13 3. Sár-imiszta 10 6 1 3 ’011 13 4. Szegerdő 10 4 1 5 16:17 9 5. Martonpuszta 10 4 - 6 11:11 8 6. Pusztakovácsi 10 1 - 9 4:31 2 Továbbképzésen vesznek részt a Somogy megyei játékvezetők Mit csináil egy futballbíró, ha elnéptelenednek a sportpályák? Ezt a kérdést tettük fel Horváth Zoltánnak, a labdarúgó JT megyei elnökének. — Decemberben teljes pihenő következett, miután véget értek megyénkben az MNK-selejtözők. A JT azonban nem tétlenkedett. Kidolgoztuk az 1968—69. évi téli oktatási, továbbképzési tervet. Az előző évek tapasztalatait felhasználva döntöttünk úgy, hogy a megyei keret tagjai részére kötelezően előírjuk a továbbképzést. Persze nem kívánhatjuk azt, hogy a Balaton- partról vagy a Dráva mentéről az ott lakó futballbírák rendszeresen Kaposvárra utazzanak oktatásra. Ezért az illetékes járási szakszó et- ségek, illetve a JLSZ-ek mellett működő játékvezető-bizottságokkal karöltve rendezzük meg január 6- tól február 24-ig a továbbképzést. Nyolc alkalommal lesz oktatás, amelynek anyaga a következő: a játéktér, a labda, a játékosok száma és az ezzel kapcsolatos döntvények, a játékosok felszerelése; a játékvezetővel és a partjelzővel kapcsolatos tudnivalók; a játék kczdeie, a labda játékon kívül és játékban, a gól, a iesailás esetei es a vele kapcsolatos döntvények; a labdarúgásban lévő szabály tálán iágok és a sportszerűtlen viselkedés elbírálása és az ezzel kapcsolatos döntvények; közvetlen és közvetet, szabadrúgások esetei, a büntetőrúgás, a partdobás, a kirúgás, a szögletrúgás elemzése; a testi erő kihasználása; a kapus játéka és a játékoscsere; a fegyelmezés kérdései és az új idénnyel kapcsolatos problémák adják a továbbképzési terv tematikáját — mondta a JT- elnök. Megtudtuk, hogy Kaposváron Bálint Béla, Szilvási József. Fenyvesi István, Végh József, Ducsai András és Horváth Zoltán vezeti az egyes tárgykörökkel kaocsola- to<s vitát. Ugyancsak ők tartják a bevezető előadásokat is. A megyei JT és a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség évi közös közgyűlése a hagyományokhoz híven február 8-án lesz Kaposváron. 20ó évvel ezelőtt szabadalmaztatta korszakalkotó találmányát, a gőzgépet James Watt, angol fizikus. Ebből az alkalomból róla emlékezünk meg rejtvényünk vízszintes 1., 6., 78., valamint függőleges 12. számú soraiban. VÍZSZINTES: 1. Watt Sizülőföldje. 6. Gőzgépének fontos része, mely az egyenletes járást biztosítja. 12. Gyarapszik. 13. Becézett női név. 14. Férfinév. 15. Morse hang. 16. Spanyol női név. 17. Hím állat. 13. Véka. 21. Nyugat angolul. 23. A szájüreg folj'tatása. 25. iskola — »-diáknyelven«. 27. Lukas rúd. 28. Napszakrövidítés. 29. Latin kötőszó. 31. Rajzszer. 32. Bot vége! 33. Fémcsat. 37. Régi aprópénzrövidítés. 38. Helyrag. 39. Női név. 40. Házi állat. 42. Nem mindennapi. 44. A »-Bohémélet« szerzőjének személyneve (ford.) 46. Mohón eszik. 47. Vastag pálca. 49. Napszak. 50. Tüzelő. 52. Gyökeres (—’). 55. Olasz névelő. 56. Mennyel. 58. Igen — oroszul. 59. Mássalhangzó — kiejtve. 60. Az -ad« ige, régmúlt alakja. 61. Regősök hangszere. 63. Vonszol. 66. Betakarítja a termést. 67. Tartó. 79. Jugoszláv város. 70. A Volga mellékvize. 71. Varrószerszám. 73. Határoz. 75. Spanyol folyó. 77. Jegyez. 78. A feltaláló eleinte ezzel foglalkozott, de aztán műhelynehézségek miatt abbahagyta ezt a tevékenységét. FÜGGŐLEGES: 2. Szilárd ásvány. 3. Amerikai aprópénz. 4. Fohász. 5. Időmeghatározás (ford.> 6. Káposztafajta. 7. Orosz női név. 8. Televízió. 9. Vízi állat. 10. Az ipari tanuló neve egykor. 11. Járunk rajta (—*). 12. Watt gőzgépének elődje. A glasgowi egyetem tulajdonában levő példány javítása közben jött rá találmányának lényegére. 16. Csapadék. 18. Tokiói ezüstérmes francia kardvi- vó. 20. Kemenoeszöglet. 22. Napszak. 23. Lódít. 24. Fordítva: kiváló francia impresszionista festő (E- duárd, 1832—1883). 26. Folytonossági hiány. 28. Mint vízszintes. 58. számú. 30. Személyes névmás. 33. Borfajta. 34. Máshollét igazolása. 35. Erőművéről ismert helység Veszprém megyében. 36. Fogazott. 38. Vallás röv. 41. Irány. 43. Árusít. 45. A régi északi germánok főistene. 48. A zsiráffal rokon afrikai állat. 51. Török méltóság.. 53. Konok ellenszegülés. 54. Talál. 55. Női név. 57. Jelez. 60. Menyasz- szony. 62. Tadeus. 64. Figyelmeztető. 65. Megtörtént dolog. 66. Láb része (ford.) 68..............cédula. 70. Érzékszerv. 72. Kerget. 74. Inga közepe! 76. Bána-t (—’). 77. Izomkötő. * * * Beküldendő: a vízszintes 1., 6., 78.. valamint a függőleges 12. számú sorok megfejtése. Beküldési határidő: 1969. Január 10-én, pénteken délig. Kérjük olvasóinkat, hogy a szükséges sorokat levelezőlapon küldjék be, s írják rá: »Felnőtt keresztrejtvény«. Múlt heti rejtvén3Tünk helyes megfejtése: Hosszan nyúljon, mint e hurkaszál: Életünk rokkáján a fonál. (Petőfi Sándor: Disznótorban). Könyvet nyertek: Lovag Mária, Dévai Péter, Kaposvár: Bar-tus Gyuláné, Nagyatád; Krénusz Lajos, Tapsony. A könyveket postán küldjük el. Szovjet lapvélemény Zatopekről és Pachmanról Moszkvai TASZSZ-jelentés szerint a Szovjetszkij Szport szerkesztőségi cikket közöl Emil Zátopek pálfordulásáról. A csehszlovák olimpai bajnok, aki hosszú éveken át a Szovjetunió, a szovjet sport barátjának mutatta magát, az elmúlt ősszel az ideológiai harc csúcspontján, amikor fokozódtak a csehszlovák nép szocialista vívmányai elleni imperialista mesterkedések, országa ellenségeinek, a szocializmus ellenségeinek oldalára állt. A mexikói olimpia tiszteletbeli vendégeként Zátopek ezt az utat szovjetellenes politikai nyilatkozatokra, zavaros híresztelésekre használta fel, amelyekkel a burzsoá propaganda malmára hajtotta a vizet. Zátopek, mint a hírhedt »2000 szó« egyik szerzője. a legutóbbi napokig egyet nem értését fejezte ki országa kormányának politikájával. A cikk a továbbiakban közli Friedrich Janke neves NDK-beli atléta kijelentését Zatopekről akivel sok sportversenyen szerepelt együtt: -• Magatartásával kiábrándított mint embert, bajtársat és barátot. A barikád másik oldalára került«. Ludek Fachmann csehszlovák nemzetközi sakknagymester, aki ugyancsak ismert személjűsége a sportvilágnak, jelenleg Zatopek- hez hasonló állásfoglalásra helyezkedik. A nemrég megtartott lu- ganói sakkolimpián Pachman, aki nem volt a csehszlovák csapat tagja, politikai hangulatkeltéssel foglalkozott és még olyan híreket is terjesztett, követelni fogja, hogy zárják ki az olimpiáról fiz öt szocialista ország csapatát, amelyek augusztusban a csehszlovák nép segítségére siettek. A Szovjetszkij Szport végül ezt írja: »Mindig fájdalmas dolog csalódni emberekben, különösen olyanokban, akiket őszinte barátunknak, sporttársunknak tartottunk. Szilárdan hiszünk azonban abban, hogy sohasem csalódunk a csehszlovák és a szovjet sportolók között kialakult baráti érzelmek ben.« (MTI) MIB Diesel-motor eladó. Kaposvár, Vörösmarty utca 5. Megtekinthető vasárnap. (3374) Üj Renault-10 személygépkocsi eladó. Kutas, Petőfi u. 12. (1385) Elcserélném dunaújvárosi kétszoba-öss-z- komfortos lakásomat kaposvári hasonlóért. Cím a kiadóban. . (3369) Elcserélném Szántó Imre utcai egyszoba- Parzonos IKV-la kősómat kétszoba-hallos I belvárosira, megegye- : zéssel. Ajánlatokat i 1374 számra a hirde- ' tőbe. (1374) Í T Elcserélném kétszo- ba-öszkomfortos III. emeleti gázfűtéses új lakásomat nagyobb, lehetőleg utcai lakásért. Ajánlatokat »Sürgős« jeligére 1382 számra a hirdetőbe. (1382) Orvos házaspár házvezetőnőt keres bentlakással sürgősen. Cím: Dr. Gulyás, Gödreke- resztúr. Gyermektelen vezetőállású értelmiségi házaspár külön bejáratú bútorozatlan szobát vagy lakrészt keres január 15-től, Kaposvár belterületén. Válaszokat »Budapesti« jeligére a kaposvári hirdetőbe. (86878) 32 éves csinosnak mondott intelligens nő megismerkedne házasság céljából józan életű férfival. Leveleket Barcs, könyvei bolt címre kérek. (9739) A Híradástechnikai Vállalat háromhónapos budapesti betanítással felvesz És dolgozókat (16—26 éves korig) Jelentkezni lehet a, vállalat munkaügyi osztályán, Kaposvár, Dimitrov u. 127. (7922) asztalos szakmunkást felveszünk lentkezni lehet: Belvárosi Üzemi Vendéglátó Vállalat, lalatonlelle, Kossuth Lajos u. 7.