Somogyi Néplap, 1969. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-31 / 25. szám

TtLÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára: 70 fillér SomogyI Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXV. évfolyam, 25. szám 1969. január 31., péntek Colotkáí választották a csehszlovák szövetségi gyűlés elnökévé Csütörtökön délelőtt ke­rült sor a csehszlovák szövet­ségi gyűlés két kamarájának első együttes ülésére. Ezen részt vettek: Alexander Düh­nek, a CSKP KB első titkára, E vzen Erban, a Nemzeti Front elnöke, Gustav Hasak, az SZLKP KB első titkára. Cestmir Cisar, a CSNT és Ondrej Klokoc, az SZNT el­nöke. Jelen voltak Oldrieh Cernik vezetésével a szövet­ségi kormány tagjai is. A déli órákban a szövetsé­gi gyűlés két kamarájának együttes ülésén Peter Colotka professzort a föderációs par­lament elnökévé választották. A föderációs parlament első elnökhelyettese Josef Smr- kovsky lett. 31 ezer forint jutalom az alapszervezeteknek A múlt év munkáját értékelte a városi KISZ-bizottság Síkeres esztendőt vettek Mámba a városi KlSZ-bizott- ság tegnapi ülésén. A beszá­molót, amely az 1968-as év munkáját, eredményeit tartal­mazta, Balázs Nándor, a vá­rosi KISZ-bizottság titkára terjesztette az ülés részvevői elé. Kaposvár kétszázhatvan­hat KISZ-alapszervezete ered­ményesen hajtotta végre a múlt év feladatait. A forra­dalmi ifjúsági napokat, a IX. Vílágifjúsági Találkozót előké- készítő rendezvényeket, a KMP és a kommunista ifjúsági moz­galom 50. évfordulóját és a tiszteletére indított jubileumi munkaversenyt, vetélkedőket sikeresen szervezték meg, a Vádoljuk az imperializmust politikai rendezvényeket ugyancsak. Beszámoltak azok­ról az újszerű, önálló kezde­ményezésekről, amelyek Ka­posváron születtek meg, s vá­rosunkból jutottak túl a me­gye határain. Ilyen például a Táncsics Gimnázium diákjai­nak ötlete nyomán megrende­zett Vörös Somogy hét. Ka­posvár Jfjúkommunistái a központi rendezvények mel­lett számos színvonalas vállalati nagygyűlésen és röpgyűlésen vettek részt. Dicséret illeti ezekért a textilművek, a ruhagyár és a Híradástechnikai Vállalat KISZ-szervezetét. Ugyancsak eredményesen és dicséretesen tevékenykedtek a múlt eszten­dőben a Rippl-Rónai iparita- nuló-kollégium diákjai és az 503-as ipari tanuló-intézet szak­munkástanulói is. Igaz, tenni­való akad még bőven az ipari- gád címet, s kiválóan szere tanuló-intézet alapszervezetei ben, hiszen a szakmunkásta­nulók száma évről évre nö­vekszik, eszmei, politikai ne­velésük jelenti a legfontosabb feladatot 1969-ben. Sajnos az eszmei, politikai nevelőmun­kát városunk több KTSZ-szer- vezetében (13. sz. AKÖV, Fi­nommechanikai Vállalat) a gazdasági és építőmunka fel­adatai mögé szorítják, keve­sebbet törődnek a KISZ-tagok ideológiai fejlődésével. A szocialista munkaverseny szervezéséről annál több jót mondhatunk el. Városunkban az ifjúmunkások nyolcvan szá­zaléka vett részt csoportos vagy egyéni versenyformák­ban. Hetvennyolc brigád nyer­te el tavaly a szocialista bri­peltek az ifjúmunkások a Szakma ifjú mestere-mozga­lomban. Százötvennégy fiatal nyerte el a különböző fokoza­tokat. A Ki minek mestete?- mozgalom versenyeiben há- romszáznegyvenkilenc ifjú­munkás vett részt A Tanító­képző Intézet KlSZ-szerveze- tének kollégiumi önkormány­zatot segítő munkája és az in­tézet tudományos igényű marxista körének működése különösen jó. A városi KISZ-bizottság az eredményesen tevékenykedő KíSZ-SZervezetek között 31000 forintot osztott szét. Televíziót, lemezjátszót, magnetofont és húszféle egyéb tárgyat aján­dékozott a város KlSZ-szerve- zeteinek. B. Zs. DÖNTÖTT AZ,ELNÖKI TANÁCS; Áprilisban kezdődnek a tavaszi időközi választások Az Elnöki Tanács megha­tározta az esedékes időközi választások időpontját. A dön­tés értelmében Szabolcs me­gyében április 13-án, Borsod, Heves és Tolna megyében, valamint Pécsen április 20- án, Csongrád és Veszprém eZután tűzik ki. megyében 27-én, Budapesten _________________ p edig május 11-én járulnak az urnákhoz a megüresedett választókerületek szavazásra jogosult lakói. Komárom me­gye 9-es szánni országgyűlési választókerületében is az el­ső félévben dől el, hogy ki lesz az elhunyt Dobi István utódja a törvényhozásban; a választás napját azonban csak A VDK kormányának álláspontjai Egyszerre kell «egei a politikai és a katonai kérdéseket A második négyes tárgyalás Párizsban Csütörtökön ma^ar idő szerint délelőtt fél 11-kor megkezdődött Párizsban a né­gyes tárgyalások második, küldöttségvezetői szintű tel­jes ülése. A tanácskozáson először a saigoni rezsim képviseletében Lam nagykövet mondott ter­jedelmes beszédet, de ebben semmivel sem ment túl az amerikaiak korábbi állás­pontján. A saigoni küldött tagadni igyekezett, hogy kor­mánya megsértette a genfi egyezményeket, és azt pró­bálta bebizonyítani, hogy eze­ket az egyezményeket a VDK kormánya szegte meg. Végül azon erőlködött, hogy a saigoni rendszernek a nép bizalmára épült törvényes kormány látszatát kölcsö­nözze. Ezután Cabot Lodge, az amerikai küldöttség vezetője emelkedett szólásra; megis­mételte követelését, hogy azonnal kezdjék meg olyan katonai kérdések megvitatá­sát, mint a demilitarizált övezek visszaállítása és a »kölcsönös csapatvisszavonás«'. Kilencvenmilliö forint a rét- és legelőgazdálkodás javítására A mezőgazdasági nagyüze­mekben megkezdték a javí­tásra kijelölt rétek és legelők pontos fölmérését és az al­kalmazandó technológiák ki­dolgozását. A most összeállí­tott javaslatok és összesítések alapján döntenek maid an­nak a 90 millió forintos álla­mi támogatásnak az odaítélé­séről, amelyet idén utalnak át a gazdaságoknak. Ebből a rét- és legelőgazdálkodás megjavítására fordított ösz- szes költség 70 százalékát té­rítik meg a mezőgazdasági nagyüzemeknek. Idén hozzá­vetőleg 50—60 ezer holdon teremtik meg az intenzív le­gelőgazdálkodás feltételeit. A KISZ új folyóirata Fropagandista címmel csü­törtökön megjelent a KISZ központi bizottságának új ideológiai, pedagógiai és módszertani folyóiratának el­ső száma. A folyóirat a jö­vőben havonta lát majd nap­világot és időszerű politikai cikkekkel, átfogó tanulmá­nyokkal kívánja segíteni az elméleti, nevelési kérdések­kel foglalkozó szakembereket, ifjúsági vezetőket. Az első számban Emeljük c marxizmus—leninizmus pro­pagandájának színvonalát címmel közük Balló István­nak, az MSZMP Központi Bi­zottsága osztályvezető-helyet­tesének cikkét, amely az ideo­lógiai munka fontosságával foglalkozik. Továbbá cikk je­lent meg a szocialista de­mokráciáról, az eszmei neve­lés néhány kérdéséről. A legújabb fölmérések sze­rint az ország összes legelő­területének mintegy 20 szá­zalékán, hozzávetőleg 300 000 holdon nyílik már lehetőség a korszerű gazdálkodásra. A mintalegelőkön a termésátla­gok is megjavultak: a kedve­zőbb körülmények között hol­danként 50—80 mázsával több termést takarítanak be. Február 7-től március 3-ig Magyar hetek Londonban A HUNGEXPO-nál összeál­lították a február 17 és már­cius 3 között Londonban sor­ra kerülő magyar hetek rész­letes programját. A Hilton Hotelben tíz magyar külke­reskedelmi és idegenforgalmi vállalat rendez szakmai na­pokat, amelyeken az angol háziasszonyok körében is is­mert élelmiszeripari termé­kekről, a könnyűipar gyárt­mányairól, a szerszámgépek, valamint más berendezések gyártásáról és műszaki-gaz­dasági adatairól tájékoztatják a meghívott szakembereket, üzletembereket A magyar hetek programjához divatbe­mutató is tartozik: a HUN- GAROTEX ötven modelljét láthatják az érdeklődők. A magyar heteken a londoni Hilton Szálló nemzetközi ét­terme tizennégy napon át délben és este csak magyaros ételeket kínál vendégeinek. A szálloda konyhájában két hétre Bálint János, a buda­pesti Royal Szálló főszakácsa veszi át az irányítást. A magyar napok színhelyé­nek berendezési tárgyait csü­törtökön indították útnak rendeltetési helyére. Ez Cabot Lodge fogalmazá­sában a következőképpen hangzik: »A vietnami probléma meg­oldásának kulcsa valamennyi külföldi erő kivonásának el­rendezése, ez pedig magában foglalja az észak-vietnami katonai és felforgató erők visszavonását Észak-Vietnam- ba. Amint ez megtörténik, meg fog kezdődni a szövetsé­ges erők visszavonása". A »kölcsönös visszavonu­lás« tehát Cabot Lodge saját szaval szerint úgy fest, hogy míg a másik fél visszavonul, addig az amerikai csapatok ma­radnak és csak annak befejeztével kezdik el saját erőik vissza­vonását — feltéve persze, hogy elkezdik. Lodge sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a »másik fél« szerinte nem tett konkrét javaslatokat. A »másik fél« kifejezést az amerikaiak és a saigoni rezsim küldöttei a DNFF-re és a VDK-ra al­kalmazzák annak a gyakor­latban már megbukott kon­cepciónak a jegyében, hogy Párizsban két fél, nem pe­dig négy egyenjogú küldött­ség között folynak a tárgya­lások. Xuang Thuy miniszter, a Vietnami Demokratikus Köz- j társaság küldöttségének ve­zetője megállapította: Az Egyesült Államok, mint a vietnami háborúnak, a törté­nelem legnagyobb és legke­gyetlenebb gyarmati háború­jának előidézője azért nem akarja, hogy ezen a négyes konferencián szó essen a há­ború eredetéről, a múltról, mert el akarja kerülni fele­lősségének megállapítását a jelenlegi súlyos vietnami helyzetért. Xuan Thuy rövid történelmi visszapillantásá­ban tényekkel bizonyította az Egyesül Államok felelős­ségét a háború kirobban­tásában, a saigoni hatóságokról szólva pedig megállapította, hogy azok csak az amerikai dollá­rok és bajonetek segítségével tudják magukat felszínen tar­tani. Ez az oka annak, hogy Dél-Vietnamban az amerikai agresszió ellen folyó harc mellett népmozgalom fejlő­dött ki, amely követeli a Thieu—Ky—Huang rendszer megdöntését és békekormány- nyal való felváltását. A VDK képviselője végül feltette a kérdést: Vajon az amerikaiak valóban akarják-e a vietna­mi probléma igazságos meg­oldását, vagy pedig csak azért akarnak tárgyalni, hogy becsapják a nemzetközi köz­véleményt, leplezzék agresz- sziós manővereiket és fenn­tartsák neokolonialista ter­veiket; a VDK kormányának négypontos javaslata el­választhatatlan egészet képvisel, összeköti a prob­léma politikai és katonai vonatkozásait. Éppen ezért — hangoztatta befejezésül Xuan Thuy mi­niszter — egyszerre kell meg­oldani a politikai és a kato­nai kérdéseket, és a politikai kérdések rendezésével lehet a katonai kérdések rendezé­sére eljutni. Tran Buu Kiem, a DNI'F képviselője hangoztatta, hogy a Vietnammal foglalkozó pá­rizsi konferencia célja, hogy igazságos politikai megoldást találjon a vietnami problé­mában. Ennek a megoldás­nak biztosítania kell a dél­vietnami lakosság alapvető nemzeti jogait: a függetlenséget, a de­mokráciát, a békét, a semlegességet, a jólétet és az ország békés újraegye­sítéséhez vezető út meg­nyitását. Mindenekelőtt világosan le kell szögezni — mondotta —, hogy a vietnami konfliktus­ban az agresszor az Egyesült Államok, amely új gyarmattá és katonai támaszponttá kí­vánja változtatni Dél-Vietna- mot, s örökkévalóvá tenni az ország kettéosztottságát. Az Egyesült Államoknak kell felhagynia azzal — mon­dotta —, hogy beavatkozzék Vietnam belügyeibe. Dél- Vietnam belügyeit a dél-viet­nami lakosságnak magának kell megoldania, a Dél-viet­nami Nemzeti Felszabadítás! Front programjának megfele­lően. A dél-vietnami lakosság baráti kapcsolatokat akar ki­alakítani a világ minden né­pével, békés és semleges külpolitikát fog folytatni, nem fog csatlakozni egyetlen katonai tömbhöz sem. A párizsi tárgyalások má­sodik plenáris ülésének befe­jezése után a küldöttségek ve­zetői rövid nyilatkozatot ad­tak a sajtó képviselőinek. Israeli légitámadás iraki állások ellen Üj töltőállomást helyezett üzembe az APOR Tabon. A két kutat ep’-cgy huszonötezer literes tartály szolgálja ki. Tabon megszűnik a benzin- és gázolajhiány. A töltőállomás két műszakban dolgozik. Az első napokban csaknem ezer liter benzint es majd ezerhá­romszáz liter gáMtejat mértek ki. A forgalom napról napra nő. A bagdadi rádió adását megszakítva hivatalos közle­ményben jelentette be, hogy helyi idő szerint csütörtök délelőtt 11 óra 30 perckor (magyar idő: 9 óra 30 perc) hét izraeli repülőgép bomba­támadást hajtott végre a Jor­dánia északi részén állomá­sozó izraeli haderők ellen. A védekező iraki erők az egyik izraeli bombázót lelőtték; a lángoló gép szabad szemmel jól láthatóan az Izrael által megszállva tartott szíriai ma­mény hozzáfűzi, hogy iraki részről nem volt veszteség. A Reuter ismerteti azt a Tel Aviv-i közleményt, amely cá­folja a bagdadi hírt a légitá­madásról. • * » A bagdadi bejelentéssel csaknem egy időben Amman- ban a jordániai katonai szó­vivő közölte, hogy a reggeli órákban két izraeli bombázó jordániai területre repült be. A jordániai légvédelmi erők tüzelése a két gépet vissza­gaslaton zuhant le. A közle-; fordulásra kényszerítette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom