Somogyi Néplap, 1969. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-30 / 24. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Csütörtök, 1969. január 38. Sí, jégkorong, műkorcsolya Három télisport a mérlegen Elfáradt az MIK? A Dél-Amerikában portyázó MTK labdarúgó-csapata első mér­kőzésein kellemes eredményekkel lepte meg itthoni' híveit. A kék-fe­hérek valóban nem úgy kezdtek a dél-amerikai tornán, mint ahogy azt a baljósok várták. tJgy fest azonban, hogy most, amikor a túra első állomásán egy sorozat végi­hez érkezett a csapat, a fáradtság jelei ütköznek ki az együttesen. Legutóbb az MTK »Balszerencsés« vereségéről érkezett hír. Most új­ból kikapott a kék-fehér csapat. A Bratislavai Slovan együttese győz­te le 2:0 arányban, s a hírügynök­ségi jelentések azt is tudtul ad­ják. hQgy elég gyengén játszott az MTK, amelynek sorait — mint értesültünk — sérülések zavarták meg. Ezzel a mérkőzéssel az MTK be­fejezte a Mar del Plata-i tornát. Nálunk nem olyan kedvezőek a viszonyok a téli sportokhoz, mint az észak-európai országokban, amelyekben egy esztendőben 150— 180 havas nap is van. A magyar sízők lehetőségei azon­ban, ha csak fokozatosan is, ja­vulnak: új sáncot avattak az el­múlt napokban a Mátrában. — Eddig panaszkodhattak ver­senyzőink — mondja Szakái Imre, a síszövetség főtitkára —, hogy itt­hon nem tudnak megfelelően fel­készülni a nemzetközi küz'’e'nmek­re. Most végre van megfelel", het- venméteres sáncuk, lehet tehát a Mátrában is edzeni a világbaj­nokságra és az olimpiára. E ké* nagy sporteseményen az ugrók 70 éé 90 méteres sáncon versenyeznek. — Mit vár az új létesítmény­től? — Elsősorban azt, hogy a Géllé: fivérek tudása tovább csiszolódik és így egyre jelentősebb szerenet játszhatnak a nagy nemzetköz5 versenyeken. Másodsorban azt. hogy Gyöngyösön kialakul majd a magyar síugrósport központja. — Hányán síznek nálunk rendszeresen? — Mintegy 1200 az igazolt ver­senyzők száma. Ez az elmúlt esz­tendőben alig változott. Azoknak a száma viszont, akik csak kedvte­lésből síznek, az utóbbi időben növekedett. Egy-egy havas téli va­sárnap 40—50 ezer ember sízik he­gyeinkben. Jelentős erőfeszítése­ket teszünk, hogy a lehetőségekhez képest közelebb kerüljünk a nem­zetközi élvonalhoz. Ezért első íz­ben részt veszünk az olimpiai re­ménységek versenyén, amely már­cius első napjaiban lesz Lenin- grádban. Igyekeznek jól kihasználni a téli edzéslehetőségeket a jégkorongo- zók is. Ez a sportág az elmúlt esz­tendőben elég gyakran volt a ka­rikaturisták kedvelt témája. Hely­zetét jól tükrözi, hogy a magvar iégkorong-válogatott az idei világ- bajnokságon csak a C csoportban játszhat. — Milyen reményekkel in­dul a magyar válogatott a vi­lágbajnokságon? — érdeklőd­tünk Pásztor Györgytől, a jég­sport szövetség jégkorong szak- bizottságának vezetőjétől. — Február 24-én Szkopjéban mérkőzünk Japán, Svájc, Hollan­dia, Bulgária és Dánia csapatával — mondta az egykori sokszorós válogatott játékos. — Ellenfeleink közül a japánok a legerősebbek: ők nagy energiával fejlesztik ezt a sportágat, főleg azért, mert a kö­vetkező téli olimpia náluk lesz. Talán nem túlzott optimizmus, ha Nagyatád a sportszerűség! verseny megyei győzíese Az ifiknél a K. Kinizsi, a K. Vasutas és a K. V. Lobogó végzett az élen A labdarúgás szurkolói ennek a külön versenynek a lefolyását nem kísérik olyan nagy figyelemmel, mint a bajnoki pontvadászatot. Elég nagy kár, mert a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség sport- szerüségi versenye jelentős té­nyező. Az SLSZ esztendőről esz­tendőre kiírja ezt a külön ver­senyt, s igen örvendetes, hogy egyre komolyabban veszik az egyesületek. A szurkolók ugyan nem ismerik a verseny pontos részleteit (a labdarúgó-szövetség általában csak félévenként teszi közzé a verseny állását), a csapa­tok annál inkább. Ma már alig van olyan edző, akinek munkater­vében ne kapna igen rangos he­lyet a sportszerűségi verseny. Végezzünk egy kis vizsgálódást hogyan nézett ki az elmúlt évben a megyei labdarúgók sportszerűsé­gi., vetélkedője. A számok nagyon sokat monda­nak még a kívülállóknak is. Eb­ben a versenyben az a csapat a legjobb, amelyik a legkevesebb büntetőpontot gyűjti össze, vagy egyáltalán nincs pontja. A me­gyeieknél az idén nem magasak a számok, összességében 42 büntető­pont az átlag, s a rangsorban a 9. helyen álló Tahi Vörös Meteor is lényegesen jobb eredménvt ért el az átlagnál. Ha a K. Építők, az Ordacsehi meg a Balatonboglári MEDOSZ nem gyűjtött volna ösz- sze oly sok rossz pontot, akkor még jobb eredménnyel zárult vol­na a megyei labdarúgók verse­nye. Az abszolút győztes a felnőttek­nél a Nagyatádi Konzerv SE csa­pata. Atádon túl vannak már a hanyatlási perióduson. Láttuk a bajnoki eredményeken, hogy fölfe­lé ível a nagyatádi labdarúgás. Az eredmények nem véletlenek. A Konzerv SE 0 pontos. Ez mindent megmagyaráz. Mindössze hét pont­ja van a Kapolyi Kiss J. SE-nek. pedig korábban ez a csapat sport- szerűség dolgában nem a legjob­ban állt. Kálmán Ferenc, a kapo- lyiak edzője a sportszerűség tekin­tetében is nagyot lendített csapa­tán. Feltétlenül dicséretet érdemel a Zamárdi MEDOSZ, a Homok- szentgyörgyi SK és a Csurgói Spartacus. Ez az öt egyesület 19P3- ban valóban példamutatóan szere­pelt. A középmezőny tagjai is azt mutatják, hogy nagy általánosság­ban náluk sincs baj a sportszerű- séggeL Korábban az ifjúságiak bajnoksá­ga arról volt nevezetes, hogy a fiatalabb nemzedék tagjai a sportszerűtlenség tekintetében messze túltettek az »-öregeken«. Most csak az eléggé magára ha­gyatott Kaposvári Építők csapata vetette el a sulykot. A többiek mind pozitív oldalra tartoznak. A K. Kinizsi, a K. Vasutas és a K. V. Lobogó csapata 0 pontos. A Ki­nizsi esetében ez bizonyos fokig érthető. Sokszoros bajnokcsapat az ifi együttes. A jó eredmények so­rozatában könhyebb sportszerűnek lenni. A K. Vasutas és a K. V. Lo­bogó esete azonban merőben más. Mégsem volt baj e két ifi csapat­nál. Különösen a K. V. Lobogó eredménye nagyon értékes. Nagy­atádon az ifik is csupán öt pontot gyűjtöttek. A felnőttek és az ifik versenye összességében is a kon­zervgyáriak győzelmét hirdeti. Di­cséretet érdemelnek a lengyeltóti fiatalok, őket követi a középme­zőny, amely a táblázat 15. helyéig tart. Csak a K. Építők 137 pontja rontja le a mérleget, s eredmé­nyezi, hogy a csapatátlag 32 rossz pont volt 1968-ban. Ezek után álljon itt az 1968. évi sportszerűségi verseny ranglistája: Megyei I. osztályú bajnokság SE 12 HÓNAP HELYETT 18 HÓNAP! A Bútorértékesítő Vállalat ffél évvel vállal garanciát az 1969. január elseje után vásárolt valamennyi hazai és importbútor minőségéért. Jobb minőség — nagyobb kényelem (5924) II budapesti Kőolajipari Gépgyár azonnal fölvesz KÖZPONTI TELEPHELYÉN: esztergályos, marós, lakatos, ív-lánghegesztő, motorszerelő, villanyszerelő, elektroműszerész és kőműves szakmunkásokat, pneumatikus irányítás-technikai berendezések vizsgálatá­hoz, mérő- és szabályozókörök üzembe helyezéséhez technikusokat, továbbá férfi segédmunkásokat. A központi telephelyen 44 órás a munkahét. Minden második szombat szabad. KÜLSZOLGALATOS MUNKAKÖRBE: műszer- és technológiai-szerelési munkahelyekre (Orosháza, Szeged környéke, Százhalombatta, Szőny) csőszerelő, központifűtés-szerelő, lakatos, hegesztő és villanyszerelő szakmunkásokat, továbbá férfi segédmunkásokat. A vidéki munkahelyekéin 44 órás munkahét van. Minden szombat szabad. Munkásszállás, üzemi konyha van. Bér: megégyezés szerint. Segédmunkások részére hegesztőképzést szervezünk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán: Budapest, XVIII., Gyömrői út 79—83. (5297) 1. Nagyatádi Konzerv 2. Kapolyi Kiss J. SE 3. Zamárdi MEDOSZ 4. Homokszentgyörgy 5. Csurgói Spartacus 6. Marcali Latinka SE 7. K. H. Vasutas 8. K. V. Lobogó 9. Tabi Vörös Meteor 10. Barcsi SC Taszári Szőnyi SE 12. Lengyeltóti Tsz SK 13. Nagyatádi Somogyi SE 14. Kaposvári Építők 15. Ordacsehi Tsz SK 16. Balatonboglári MEDOSZ Megyei ifi bajnokság 1. Kaposvári Kinizsi Kaposvári Vasutas Kaposvári Vörös Lobogó 4. Nagyatádi Konzerv 5. Lengyeltóti Tsz SK 6. Ordacsehi Tsz SK 7. Balatonboglári MEDOSZ 8. Barcsi SC 9. Tabi Vörös Meteor Kaposvári Dózsa 11. Siófoki Bányász 12. Zamárdi MEDOSZ 13. Kaposvári Vasas 14. Csurgói Spartacus 15. Homokszentgyörgy 16. Kaposvári Építők 0 p 7 p 10 p 12 p 14 p 23 p 24 p 29 p 31 p 43 p 43 p 55 p 66 p 79 p 82 p 152 p 0 p 0 p 0 P 5 P 7 p 17 P 18 p 23 p 36 p 36 p 4Ő p 42 p 44 p 46 p 52 p 137 p A Fonyódi Építőipari Ktsz asztalos és ács szakmunkásokat fölvesz Jelentkezés a szövetke­zet elnökénél. Fizetés teljesítménybérezés sze­rint. Fölvétel esetén úti­költséget térítünk. 8007 azt remélem, hogy csak Japántól kapunk ki, a többi ellenfelet le­győzzük. Jó lenne, ha a C cso­portban másodikok lennénk, mert az első két helyezett feljut a B csoportba, és így magasabb osz­tályba léphetnénk. — Mikor várható a magyar jégkorongozás határozottabb fejlődése? — Egyelőre elég mostohák a fel­készülés körülményei. Nincs ele­gendő edzési lehetőségük még leg­jobb klubcsapatainknak sem. Egy héten két alkalommal jutnak jég­hez — a nagy külföldi csapatok naponta kétszer edzenek. Jelentős változás csak akkor _ várható, ha a sportiskolások, akik fiatalabb korukban kezdték ezt a sportágat, mint a jelenlegi válogatottak, fel­nőnek. Sok köztük a tehetséges játékos. A Központi Sportiskolában 180—200 fiatal tréningezik gondo­san kidolgozott terv alapján, jó szakemberek irányításával. Műkorcsolyázásban az idén két nagy esemény lesz. Február ele­jén kontinensünk legjobbjai az Európa-bajnoki címért küzdenek Garmisch-Partenkirchenben, majd a hónap második felében Colo­rado Springs-ben a világbajnokság­ra kerül sor. Éppen úgy, mint az előző esztendőkben, most is Al- mássy Zsuzsa lép jégre a magya­rok közül a legnagyobb eséllyel. A műkorcsolyázáshoz különösen sok szorgalom kell, ezért a fiatal baj­noknő naponta 5—6 órát gyakorol. A felkészülés sokrétűbb, mint az előző esztendőkben. A nagy vi­lágversenyeken ugyanis csak an­nak lehet, győzelmi vagy helyezési esélye, ajci valami újat produkál. Bonyolultabbak és nehezebbek a szabadon választott gyakorlatok, mint korábban voltak, Almássy Zsuzsán kívül eséllyel indul az Euróoa-bajnokságon a Mató—Csanádi kettős is. Az ő ki­látásuk szerényebb: tavaly a nyol­cadik helvet szerezték meg, az idén már jobb teliesítményt szeretné­nek elérni. Különös becsvággyal készül az Európa-bainokságra Horváth Zoltán is, akinek eddig nem sikerül* ielentős nemzetközi eredményt elérnie. M. K. H Má!ra-kupa alpesi slverseny eredményei Kedvezőtlen körülmények között fejeződtek be a Kéke­sen a Mátra-kupa alpesi sí­versenyei, de a hóhiány eile nőre is elég színvonalas ver­senyt vívott a 90 férfi és nő: részvevő. A férfiak számára kiírt Mádra-kupát az össze­tett versenyben Németh Géza az Ű. Dózsa sportolója nyerte meg. A négy futam alapján a műlesiklásban a következő sorrend alakult ki: Férfiak: 1. Németh Géza (Ű. Dózsa) 132.74 mp. 2. Havas (Bp. Honvéd) 134,32. 3. Németh Gábor (Ü .Dózsa) 139.09 mip. Nők: 1. Kőváriné (BKV Előre) 150.26 mp. 2. Morócz (BKV Előre) 160.10. 3. Kereszti (MAFC) 172.33. A BABÓCSAI KAVICSBÁNYÁBÓL betonáruk, betonelemek gyártásához és építkezés­hez kiválóan alkalmas folyamkavics közúti, vasúid feladását és fuvarozását minden mennyiségben vállaljuk. 21. sz. AKÖV üzemegysége, Siófok. Telefon: Balabonkiliti 17 (42319) A KPM Közúti Igazgatósága, Kaposvár fölvesz gyakorlattal rendelkező autószerelő vagy mezőgazdasága gépszerelő és autóvillamossági szerelő szakmunkásokat kaposvári, valamint géplakatos szakmunkásokat baíei és csurgói munkahellyel. Jelentkezés a gépészed cso­portvezetőnél, Kaposvár, Szántó Imre u. 19. ______ (8017) A HÍRADÁSTECHNIKAI VÁLLALAT marós szakmunkásokat fölvesz. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Kaposvár, Dimitrov u. 127. APRÓ HIRD £ T ÉS EK ADÁS -VÉTEt, Príma fehér asztal­tűzhely eladó. Kapos­vár, Hársfa u. 19. ____________________(322) V állalatok, tsz-ek fi­gyelem! Balatonlelle központjában hatszo­bás, összkomfortos családi ház mellék­épületekkel eladó, vagy nyaralásra ki­adó. Sallai Ferencné, Balatonlelle, Ady E. u. 3. (34318) köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik felejthetetlen férjem, Dömötör István temetésén részt vettek, és virágaikkal fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. (1629) * * * Köszönetünket fejezzük ki mind­azoknak, akik férjem, apánk nagyapánk, Márton János teme­tésén részt vettek, es részvétüket nyilvánították. Márton család. (1625) Építkezésből meg­maradt három db 85xL90-es szimpla, tele faajtó és 15 méter 125 mm-es eternit cső el­adó. Kaposvár, Vörös­hadsereg u. 13. Virág. _________________ (3437) E gyszobás ház be­költözhetően eladó Komárvárosban a ka- rosi gyógyfürdőhöz közel, az állomás mel­lett. Érdeklődni sze­mélyesen az állomá­son lehet Győrvári Lászlónénál. Levélben: Koháry Mária, Ko- márváros, Petőfi u. 33. ___________________(8016) Balatonhoz 5 km-re háromszobás családi ház mellékhelyiségek­kel, gazdasági épüle­tekkel, 2000 n-öl gyü­mölcsös, szőlős telek­kel, — esetleg külön házhelynek is — eladó. Állandó autóbuszjárat, jó munkalehetőség. Varga Kálmán, Lát- rány, Péntekhely u. 16. _______________(8015) H ázhely eladó az Erdősor utcában, épü- leianyaggal. Érdek­lődni: Kaposvár, Ber- zsenyi u. 5.______(1593) 1 0-es síkkötőgépet vennék. Szingerné, Kaposvár, Vöröshad­sereg útja__147. (1613) Mintás asztaltűzhely eladó. Kaposvár, Be­loiannisz u. 13. Szíjár­tóéin______________(1610) E ladó Kaposvár Sör­ház u. 13. szám alatt kétszer egyszobás, komfortos ház nagy műhellyel, garázzsal. Ugyanott Warszawa felújított első és hátsó híd is eladó. (1621) Lonka-hegy elején állattartásra alkalmas megélhetést biztosító gyümölcsös lakható présházzal eladó, vagy hosszabb időre bérbe adó. Érdeklődni: Ka­posvár, Csalogány köz 38. Mészáros. (1624) King tenyészképes galambok, fehér szí­nűek, páronként 260 Ft-ért eladók. Kapos­vár, Kassa u. 7. ___________________1628) 9 0 kg-os sertés eladó. Kaposvár, Magyar u. 13. szám. (1630) Kétszobás, komfor­tos házrész beköltöz­hetően eladó. Kapos­vár, Micsurin u. 2. Két modern fotelt és rekamiét vennék. Ajánlatokat 1635 szám­ra a hirdetőbe. (1635) Mernyén, Lenin u. 73. szám alatt családi ház jutányos áron el­adó. Érdeklődni min- dennap Kustosnénál. Jó álapotban lévő gáztűzhelyet palack­kal vennék. Ajánlato­kat 13-307 telefonszám­ra __kérek.________(1634) E ladó Csákány, Rá­kóczi u. 10. S2ám alat­ti két szobából, kony­hából, kamrából és melléképületekből ál­ló családi ház 500 n-öl területtel azonnal be- költözhOTően. Érdek­lődni: Kovács János, Csákány, Rákóczi u. 9. _____________ (9821) E ladó Marcali, Ka­posvári u. 149 sz. alat­ti két szobából, kony­hából és melléképüle­tekből álló családi ház 400 n-öl területtel azonnal beköltözhetően ___________ (9822) B alatonfenyves-fel- sőn, műútra néző vil­latelek eladó. Érdek­lődni a fonyódi könyv- vesboltban. (9820) Príma állapotban lé­vő 125 köbcentis Da- nuvia Csepel eladó. Kapostfő, Dózsa György utca 17. (1591) 408-as Moszkvics 2000 km-rel, új állapotban eladó. Kaposvár, Köl­csey u. 32. (1646) Elcserélném szoba- konyha-spájzos laká­somat kétszobásra megegyezéssel. Ka­posvár, Széchenyi tér 5. (1633) Óvodáskorú gyer­mek mellé háztartás­ban segítő, megbízha­tó asszonyt keresek délután fél 1—7-ig. Ajánlatokat 1637 szám­ra a hirdetőbe. (1637) Temetésre koszorút élővirágból, művirág­ból szép kivitelben Fa- ludinétól. Kaposvár. Iszák uk 29. Telefon 11-783. (1576) Német fordítást, le­velezést vállalok. Ba- ditz Pál, Miskolc, Augusztus U. 3. (3434) Külön bejáratú, üres albérleti szoba kiadó. Kaposvár, Buzsáki u. 24. Golobica István. (1641) Hirdessen-•inüF a Somogyi Néplapban! DOLGOZÓKAT HLKILMSZNRK Felveszünk adminisztrációban jártas gépírónőt, valamint egy vil­lanyszerelőt. Jelentkezés a Kapos­vári Fogyasztási és Értékesítő Szö­vetkezet ipari osztályán, Budai Nagy Antal u. (8021) Felveszünk jó kereseti lehetősé­gekkel vezető raktárost, nagy gyakorlattal rendelkező vákuum- gép-kezelőket és általános mérnö­köt. Jelentkezés: DUVÉP Vállalat, Kaposvár, Jókai liget, termálfürdő mellett. (1632) A Kaposfői Fogyasztási és Ér­tékesítő Szövetkezet kiskorpádi tüzelő- és építőanyag telepére te­lepvezetőt keres. Jelentkezni le­het a szövetkezet kaposfői köz­ponti irodájában. (1622) Zöldmező Mezőgazdasági Terme­lőszövetkezet, Nagybajom keres fövételre általános vagy géplaka­tosokat és szakképzett bognáro­kat. Jelentkezni lehet személyesen a termelőszövetkezet elnökénél. (8006) A Kaposvári Húskombinát ké­pesített és gyakorlattal rendelkező könyvelőt és gépírót keres fölvé­telre. Jelentkezés a személyzeti irodán. Telefon 14-046, 5-ös mel- lék- (1623) Az újudvari Búzavirág Tsz (Zala megye) fölvenne gyakorlattal ren­delkező juhászt. Szolgálati lakást biztosítunk, fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni: Üjudval* tsz- nél, telefon 2. (8014) DISZNÓÖLÉSHEZ HÚSPACOLASHOZ Kapható: a gyógynövény és élelmiszer-üzletekben. Harlsaria sonkapác rasoc» (8037) Kiváló minőségben rövid szállítási határidőre vállalunk barnítást, eloxálást, k eménykróm ozást, horganyzást kádban és dobban (elektromos úton) Pestvidéki Gépgyár, Szigethalom. Felvilágosítást ad: Görög László. Telefon 140-432 és 278-453/160-as mellék. (5301)

Next

/
Oldalképek
Tartalom