Somogyi Néplap, 1969. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-26 / 21. szám

SOMOGYI NÉPLAP a Vasárnap, 1989, JannSr 28. Csoportokat utaztatnak A csoportos élet- és baleset- biztosító önsegélyző csoport tagjainak kedvező utazási fel­tételeket teremt az Állami Biztosító. Az ÁB Somogy me­gyei Igazgatósága és az IBUSZ kaposvári utazási Irodája tá­jékoztatót tartott az önse­gélyző csoport intéző bizott­sága tagjainak. A szabad idő hasznos eltöl­tését célozza az a rendelkezés is, amely lehetővé teszi az önsegélyző csoport tagjainak kül- és belföldi utazás áh ói­val ó hozzájárulást. A dolgo­zók megfelelő pihenése, szó­rakozása egyaránt hasznos az egyénnek és a társadalomnak Az IBUSZ kaposvári utazási irodájának vezetője ismertette azokat a hazai és külföld’ utazási programokat, amelyek leginkább megfelelnek a kis­pénzű embereknek is. Javas­latában elhangzott, hogy az ipari és mezőgazdasági dolgo­zóknak szakprogramot is biz­tosít az IBUSZ. De az általá nos programok is hasznosak, egyaránt szórakoztatnak, pi­hentetnek és gyarapítják a tudást is. Néhány példa: a szegedi ünnepi játékok, az erfurti virágkiállítás, a grazi és zágrábi vásár megtekintése. Újdonságként jelentette be az iroda vezetője, hogy a pécsi ércbányászok üdülőjét nagyon, kedvező feltételekkel felajánlották az IBUSZ-nak a kislótszámú csoportok pár napos üdültetése itt csalá­dias hangulatot biztosít. Kilenc asszony ünneplése OLGA BERG HOLTZ: Kilenc asszony. Valameny- nyien fejkendőben. Egyszerű fapadokon ülnek, két sorban, az elnökség asztala előtt. A párttitkár érdemeiket sorolja: 147 munkanap vállalása, 190 teljesítése, 42 hold kapásnö­vény kézi megművelése, 11 hold kukorica letörése. És amit más brigádoknak segítettek, amikor szorított a munka. Az­tán a réti széna gyűjtése, kaz- lazása három vagonnal, olyan területről, amelyet eddig egyál­talán nem hasznosítottak Megilletödve hallgatják az év eseményeit, kis közösségük eredményeit. A földíszített nagyteremben többnyire idős férfiak ülnek az asztalok körül. Szinte csak a szemükkel bólintanak he­lyeslőn, amikor a kilenc asz- szony összefogásáról, a köztük levő megértésről, jó hangulat­ról beszél Szerpák György párttitkár. Igen, mindenki is­meri a Táncsics brigád női növénytermesztő munkacsapa­tát, a nagyobb közösség lelkét, magját, amelyre mindenkor számítani lehet. Nem válogat­nak a munkában: ha kell, a vihar által összedöntött do­hánypajta romjait takarítják, szívesen mennek szüretelni, télen a magtárban dolgoznak, többnyire erős, férfiaknak va­ló munkát végeznek. De nemcsak a mindennapi feladatok elvégzésében vanak együtt már négy éve: vala­mennyien részt vesznek poli­tikai oktatáson, kirándulásokat szerveznek, színházi előadáso­kat látogatnak. 50 ÉVE TÖRTÉNT: „Szene! a füesuraknak!“ 1919. JANUÁR 25-ÉN a szociáldemokrata párt kaposvári lapjában, a Somogyi Hírlapban jelentek meg Latinca Sándor első cikkei. Az egyikben a földesurakhoz szól a mezőgazda­sági munkások munkabérmegállapítása előtt »A tüzes tró­non elégetett Dózsa György hamvaiból virágzott ki a magyar szabadság... A forradalom lehúzta az ezerho 1 dasok lábáról a csizmát amellyel évszázadokon keresztül belénk rúgtak, és végre emberré lett a cseléd is. Eddig csak a hablánc volt szá­munkra, ezután azt akarjuk, hogy a föld a dolgpzó munkás­népnek teremjen.« A földesurak Somogybán is aggódva tekintenek február vége elé, amikor kormányrendelet intézkedik á mezőgazda- sági munkabérek szabályozásáról. A munkabéreiket megye- szerte egy tizenöt főből álló bizottság fogja megállapítani, me­lyet hót földbirtokos, hét munkavállaló alkot és az einöke pe­dig a főispán lenne. A termelés folyamatossága érdekében a somogyi mezőgazdasági munkások nem követelnek olyat, amit ne tudnának teljesíteni a birtokosok. »Mi a megértést keressük és békességben akarunk dolgozni, de munkánknak gyümölcsét is élvezni akarjuk! Ezt üzeni a földesúriaknak Dózsa György felszabadult népe.« Latinca néhány napja került Kaposvárra a cikk megírása előtt mint a Földmunkások és Kisigazdák Országos Szövetsége Somogy—Tolna vármegyék kerületi titkára. A másik, ugyan­csak január 25-én megjelent cikkében a reakciós várdai bíró mesterkedéseiről ír. A szervezkedő agrárproletárok egységét akarja megbontani, amikor rágalmazza a szocialistákat mond­ván, hogy a szülőktől a gyermekeket el akarják venni. Latinca cikkében nevetségessé teszi a bírót zagyvaságaiért, de hát eddig »ki a, fene tudta, hogy várdai községi bíró is létezik a világon«. Következő napon nyílt levelet intéz a földművelésügyi miniszterhez a sajtó hasábjain. Míg a minisztériumban a földreform-törvény előkészítésével varrnak elfoglalva, addig a földbirtokosok elszabotálják a következő gazdasági év elő­készületeit. »Hazugság az, hogy a cselédek nem akarnak dol­gozni, a valóság az, hogy az ezerholdasok között szállóige lett: Inkább pusztuljon a termés, de nem lesz. úgy, ahogy a cseléd akarja, majd meglátjuk, ki döglik meg előbb.« A teljes névvel és foglalkozásával megjelent cikkében Latinca Sándor halált követel azokra, akik tudatosan éhínséget akarnak elő­idézni az országban. Latinca első' írásait követte első nyilvános bemutatko­zása, szereplése a Magyarországi Tanítók Szakszervezetének Kaposvári Csoportja előtt. Néhány nappal előbb a megyei szakszervezet, akkor a nevelő munkások egyesületének gyű­lésén Hudra László és Bebesi István gimnáziumi tanárok ja­vasoltak, hogy a pedagógusok csatlakozzanak a sraciáldemok- rata párthoz. Az akkori vezetőség ezt elutasította. Hudráek a »politikamentes« megyei tanítóegyesületben nein hajlandók dolgozni és ezért lemondtak az ott viselt tisztségükről. Ja­nuár 28-ára az előkészítő bizottság viszont összehívta a fiu- gimnázium tanári szobájába a szocialista erzeimu Kaposvári tanítókat. A nagyszámú érdeklődő miatt a tanari szoba szűk­nek bizonyult és ezért a Magyarországi Tanítok Szakszerve­zetének Kaposvári Csoportja a tornateremben alakult meg. A gyűlés napirendje a következő volt: »A helybeli szocial- demokrata párt kiküldöttének bevezető előadasa.« Egy ké­sőbbi híradásból tudjuk, hogy a »gyűlésen Latinca_ Sándor párttitkár tartott beszédet«. A Somogy varmegye című lap híradása téves Latinca foglalkozását illetően^ mivel ekkoi a FÉKOSZ titkára volt. A beszéd témáját illetően eddig nem sikerült levéltári forrásokra bukkannunk így bővebbet néni tudunk róla. A gyűlésen a városi szakszervezet elnöke^ Hudra László, alelnökéül Rádai Gyula középiskolai tanait wl“i \TTyjcA SÁNDOR NÉVÉ néhány nap alatt 1919. január végen í-■.mértté vált a dolgozók előtt. Közszereplései pedig február hónaptól fogva állandósultak Somogy megye osztaly- harcos erőinek élón. ^ Ünnepélyes percek. Varga László tsz-elnök áll fel. Meleg szavakkal köszönti kedvelt munkacsapatát, nem is titkolja, hogy mindig jóleső érzéssel lá­togat hozzájuk, szinte pihenni tér e hangulatos kis közösség­hez. Majd átadja a szocialista munkacsapat cim adományozá­sáról készített díszes, bekerete­zett oklevelet. Magas, szép arcú asszony emelkedik szólásra a kilencek közül: a csapat legfiatalabb tagja — 48 éves — egyben ve­zetője, Kláris Józsefné. Párá­sán csillog a szeme, amikor megköszöni a kitüntető címet és átveszi az oklevéllel együtt az ezer forint jutalmat tartal­mazó betétkönyvet társai ne­vében. Aztán felbomlik a rend, vé­ge az ünnepség hivatalos ré­szének. Keresem az asszonyo­kat: Bokornét, Gazdánét a két Gaálnét, Horváthnét, Kesztyűs- nét, Lukinét, Ressnét. De már ünnepeitekből szívesen ven­déglátókká alakultak, vacsorá­hoz terítenek, frissen hordják a tányérokat, kedvesen kínál­ják a brigád többi tagját, akik — őszintén elismerik — sokat segítettek nekik a cím elnye­résében. Néhány percre mégis leülhe­tek a munkacsapat vezetőjével. Igaz, ömaga még nem vacso­rázott, pedig az asztalokról elhordták a tálakat is. Vezetési módszereiről faggatom. Hogyan lehet összefogni nyolc asszonyt. Éveken át, a legnagyobb meg­értésben munkálkodni napról napra, családi gondok mellett, számos nehézséggel küzdve. Gyors és rövid a válasz: — Szép szóval. — Veszekedés, perpatvar? — Higgye el, soha. — Jókedv, tréfa? ■— Annál több. — Mire költik a kapott ju­talmat? Közös kirándulásra. Szere­tünk sokat látni, tapasztalni. A zenekar friss csárdást ját­szik. Emelkedik a hangulat, ünnepel a Táncsics brigád, a marcali Vörös Csillag Tsz kis közössége. Poharak csendülnek a kilenc asszony egészségére, nagyszerű munkájuk, helytállásuk, össze­fogásuk tiszteletére. Paál László A szovjet emberek január 27-én ünnepük a Leningrad kö­rüli blokád teljes felszámolásának 25. évfordulóját. Olga Uergholtz költönő a városban élte át a hitlerista blokád Ui- lencszáz napját. A rádióban felcsendülő hangja új erőt ön­tött a harcoló leningrádiakba. Az alábbiakban részleteket közlünk a kiváló költőnó emlékeiből és híres leningrádi nap­lójából. T udtuk, hogy Hitler fe­jébe vette: eltörli vá­rosunkat a föld szí fjé­ről. 1941-42 iszonyú telén sö­tétség borult a városra, nem volt áram, a közlekedés, a vízszolgáltatás megbénult, az emberek a Névéből hord­ták a vizet kis szánjaikon, volt aki ott halt meg útköz­ben vagy a péküzlet előtti sorban. Egy darabka fekete kenyérért álltak sorba. Hitler arra számított, hogy a városunkra zúdított meg­próbáltatások a legalacso­nyabb, állati ösztönöket hív­ják majd bennünk éietre; hogy az éhező, fagyhalállal küzködő, szomjazó emberek egymás torkának esnek, el­vesztik az uralmat ide­geik felett s végül feladják a várost Leningrádban azonban nem volt példa rá, hogy az asz- szonyok megostromolták vol­na a péküzleteket — pedig gyermekeik közt az éhhalál aratott És a Nyevszkijen, Nyiko- láj Akimov színházában Mi­hail Zoscsenko vígjátékát játszották. A vígjáték címe szőszerint ez volt: »Berlin hársai alatt«... A város fölött ott zúgott Anna Ahmatova mély, tra­gikus és büszke hangja. A költőnő így beszélt: »Engem, mint valameny- nyi polgártársamat az a megingathatatlan remény él­tet, hogy Leningrádot soha­sem tápod ja fasiszta csiz­ma« ... Dimitrij Sosztakovics ek­kor írta hetedik, »leningrá­di« szimfóniáját. A rádióze­nekar megtizedelődött, le­gyengült az éhségtől (Soszta­kovics szimfóniájának pró Megháromszorozódott a szociális foglalkoztató létszáma Tavaly létesítették a városi tanács szociális foglalkoztató­ját, hogy a csökkent munka­képességűeknek, nyugdíjasok­nak és a több gyerekes csa­ládanyáiknak munkát adhas­sanak. val kezdték, jelenleg pedig nyolcvannégyeit foglalkoztat nak. — Tíz nagyvállalattal ál­lunk kapcsolatban. Ilyenek például a Tégla- és Cserép­ipari Vállalat, vízművek, Vil­lamossági Gyár, tejüzem, Hír­adástechnikai Vállalat és még néhány. Legjobban a Villa­mossági Gyárral fejlődtek ki kapcsolataink. Több olyan ter­méket gyártunk részükre, amely nekik veszteséges vol­na. Ide tartoznak a bakelit- sorjágások, menetfúrások és a rúgókészítések. A Vas- és Mű­szaki Nagykereskedelmi Vál­lalatnak negyvenezer csomag facsavart csomagoltunk be. Ezenkívül címkézéseket, ra­gasztásokat és nyomtatványok sorszámozását is végezzük. Sok a bedolgozó munkásunk, egyedülálló és több gyerme­kes családanyák. Hetenként eljönnek az anyagért, otthon könnyebben elvégzik a rájuk bízott munkát, és a család­juktól sem szakadnak eL bái közben gyakran kellett- ilyen jelentéseket fogalmaz­ni: »Az első hegedű haldok­lik. A dob útközben meg­halt« ...) A várost védelme­ző csapataink katonazené­szeket küldtek az együttes­be, s az ostromlott Lenin­grádban felhangzott a hete­dik szimfónia. Miközben hallgáttam, fel­idéztem Sosztakovics arcát, és arra gondoltam: ez a kis­termetű, törékeny, szemüve­ges férfi erősebb HitlernéL Lenin emlékművét ho­mokzsákok takarták be. De sohasem feledkeztünk meg arról, hogy Lenin városát védelmezzük. me, néhány részlet le­ningrádi naplómból: 1944. január 14. Holnap kezdődik. Csapa­taink támadásba lendülnek, fölszámolják a blokádot. Is­tenem, légy velünk... (Ne csodálkozzanak, hogy ilyen szavakat írtam, a fohászt nem az istenhit diktálta...) 1944. január 15. reggel 9 óra 45. Féltízkor szüntelen, tom­pa ágyúdübörgésre ébred­tünk. Tizenöt perce tart. Megkezdődött a támadás, Leningrád felszabadulása. Ez aztán a lárma! Reszket a ház, mintha gigászi motor járna az udvaron. 1944. január 18. A fasiszták hajnaltól ne­héz lövedékekkel bombázzák a várost. 1944. január 20. Tegnap 224 ágyúból 20 sortüzet adtak Moszkvában a leningrádi front tisztele­tére. Naplómba akartam ra­gasztani a hadijelentést, de sajnálom kivágni az újság­ból, inkább elteszem. 1944. január 28. Tegnap tűzijáték volt Le­ningrádban annak örömére, hogy felszámolták a bloká­dot, s elhallgattak az ágyúk. A tűzijáték szép volt, be­világította sápadt, gyönyörű városunkat, amelyért annyi vért, annyi életet áldoztunk. A háború után újra fel­kerestem a piszkarjevi te­metőt, ahol közös sírokban temették el Leningrád több mint félmillió halottját, s köztük valószínűleg férje­met, Nyikoláj Molcsánovot, aki éhenhalt a blokád ide­jén. »Valószínűleg« — írom, mert a kórházban, ahol meglátogattam azt mond­ták: »Ha egyénileg akarja eltemettetni, sok holttest alól kell kiszabadítani. Este halt meg, s az éjszaka na­gyon sokan követték«... Ezt feleltem: »Katonaként halt meg, közös sírba temet­jük.« Nagyon gyenge vol­tam, nem lett volna erőm. piszkorjevi temetőben kilométeres hosszúság­ban húzódnak -a sír­halmok. A betonlapokon szűkszavú dátum az év­szám,, 1941, 1942 ... Végighaladunk a gépekkel berendezett termeken}. Min­denütt szorgalmasan ' dolgozó nők és férfiak.. —< Naponta hat órát dol­goznak az embrek és szabad a szombatjuk. Havi 650—710 forintot keresnek. Van olyan hónap is, amikor ezer forin- Tacsi Imre igazgató elmondta, tan felül. Még legalább száz- hogy huszonhárom dolgozó- hatvan jelentkezőnek kellene munkát adnunk. Sajnos, nem tudjuk őket foglalkoztatni. Ha kapnánk munkát, akkor ez nem lenne gond. Itt min­denki számára van hely. Ez a szorgalmas közösség megérdemelné,. hogy (még több munkát adjanak neki a kaposvári vállalatok, üzemek. Gy. L. Csomagolják a facsavart. A Villamossági Gyár részére menetfúrásokat és sorjázásokat végeznek. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom